Nem vitás, a magyar miniszterelnök győztesként érkezett a német fővárosba és ez még úgy is igaz, hogy nem tudni miként végződik tárgyalása Angela Merkellel. A magyarországi kormánysajtó már ezt sulykolja és valljuk be, ezúttal nem alaptalanul.
A menekült- vagy migránsválság, ami jelen pillanatban alig pislákol, úgy tűnik alapjaiban rengeti meg az Európai Uniót. 2015-ben elkezdődött a populista pártok menetelése és Trump győzelme Amerikában még nagyobb lovat adott alájuk.
Németország a Brexit után az unió kemény magját képezné, az ambiciózus, de egymagában kudarcra ítéltetett francia elnökkel az oldalán. Csakhogy az eddigi legfontosabb európai szereplő, a német kancellár az utóbbi idők elvtelen (van másmilyen is a politikában?) kompromisszumaival szétforgácsolta évtizedes vitathatatlan tekintélyét. Hol van már az az idő, amikor egy-egy ferde tekintetéből megfigyelők messzemenő következtetéseket vontak le. Helyükre rakta a görögöket, kiegyezett a törökökkel – mindent el tudott intézni.
Csak a német választók gondolták másként.
Olyan szituációba keveredett, amelyből csak presztízsvesztéssel tudott kimászni.
Az első koalíciós kísérlet megbukott, emiatt visszatért a szociáldemokratákhoz, akik mindenre hajlandók csak ne legyenek újabb választások, mert azok után már teljesen a pálya szélére szorulnának.
Pártjának a CDU-nak (Kereszténydemokrata Unió) a testvérszervezete a bajor CSU (Keresztényszociális Unió) is attól fél, hogy Bajorországban alaposan megcsappan a népszerűsége és a szélsőjobbos, menekültellenes AfD (Alternatíva Németországért) tör előre. A CSU vezetője Merkel belügyminisztere is (szintén egy vitatható kompromisszum), aki belülről fúrta meg a főnökét. Hiába jött haza a kancellár asszony Brüsszelből jó hírekkel, hogy sikerült (???) valamilyen közös uniós platformot összehozni menekültügyben, Horst Seehofer robbantott. Lemondással fenyegetőzött, ami a kancellár bukását idézte volna elő. Megint kínos, hosszantartó alkudozás kezdődött és Merkel beadta a derekát:
legyenek tranzit állomások a német-osztrák határon, ahonnan visszatoloncolhatják a belépésre nem jogosult migránsokat. A bökkenő csak az, hogy nincsen hova.
Ezt a populista ifjú osztrák kancellár azonnal jelezte.
És megérkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe, ahol a Seehoferrel való találkozás után már követte Kurzot, vagyis kerek-perec kimondta: „Magyarország nem tud és nem is akar visszafogadni senkit”.
És ugyanebben a csapatban játszik az olasz kormány valódi irányítójának számító, a romák összeírásának gondolatával foglalkozó Salvini szélsőjobbos belügyminiszter is. Ő is lezárja a határokat.
Amennyiben mindenki lezárja a határokat és ennek következtében megszűnik az EU egyik értelme, a schengeni rendszer, akkor mi lesz a különbség a magyar szögesdrótos kerítés és a létesítendő német tranzit állomások között? Amelyekre a német kormánykoalícióhoz tartozó szociáldemokraták még nem adták az áldásukat, de következetességüket sejtve, ez csak idő kérdése.
Ilyen előzmények után érkezett a magyar miniszterelnök Berlinbe.
Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal nem Orbán fog kérni, hanem Merkel.
Sokszor halljuk, hogy a magyar kormányzat menekültügyi politikájának indoka a keresztény kultúra védelmezése. Történelmünknek kétségtelenül volt olyan korszaka, amikor Magyarország a kereszténység védőbástyájaként óriási véráldozatok árán állt ellen az Oszmán Birodalom terjeszkedésének. A jelen és a régmúlt párhuzamba állítását azonban mégsem lehet minden további nélkül elfogadni, mert korábban felfegyverzett hadak támadása ellen kellett védekeznünk, most azonban nem fegyveres hódítókról, hanem hazájukból menekülésre kényszerülő emberekről van szó. Velük szemben legalábbis aggályos a kereszténység védelmére hivatkozni.
A keresztény-keresztyén egyházak és vallási felekezetek történelmük folyamán a legnehezebb körülmények között, akár életüket is kockáztatva mindig vállalták, hogy számukra idegen, sőt, olykor ellenséges kultúrák világában is hirdessék az evangéliumot. A missziós tudat Jézusnak azon a szavain alapul, amit Máté evangéliuma így jegyzett le: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyon mindennap, a világ végéig.” (28, 19-20) Ezért mondhatja azt a 2. Vatikáni Zsinat az „Ad gentes” kezdetű, az egyház missziós tevékenységéről szóló határozatában, hogy „Krisztus, de az egyház is, amely az evangélium hirdetésével tanúskodik róla, minden faji és nemzeti különbözőség felett áll, nem is lehet senkinek és sehol sem idegen.” (8. pont) A zsinati dokumentum ezt a megszívlelendő tanácsot adja:
„A más fajúak megvetését és az elavult nacionalizmust azonban a leghatározottabban utasítsák el maguktól, viszont legyenek a mindenkire kiterjedő emberszeretet apostolai”
(15. pont), mert ez „az egyház legnagyobb és legszentebb feladata” (29. pont).
Mindebből egyértelműen kiderül, hogy a kereszténység nem egy magába zárt, védekező, a saját megszerzett pozícióit féltékenyen őrző magatartásmódot akar képviselni, hanem az egész emberiségnek szóló üzenetet hirdet. Mert végső soron a kereszténységnek semmi sem lehet idegen és ellenséges. S itt megint egy zsinati nyilatkozatra, a „Nostra aetate” kezdetű, a nem-keresztény vallásokról szóló dokumentumra hivatkozhatunk, amely a világvallások, köztük az iszlám értékeit is elismeréssel említi.
A kereszténység bízik a maga erejében, a maga igazságában és magától értetődően Isten kegyelmében, hiszen abban a meggyőződésben él, hogy amiként az evangéliumi idézet bizonyítja, Jézus mindig vele van.
Ezért nincs egyetlenegy kontinens sem a világon, ahová ne érkeznének a kereszténység egyetemes üzentét közvetítő missziósok. Márpedig ha a keresztény hittérítők a magukétól különböző kultúrák világában is megjelennek, akkor aligha feltételezhetjük, hogy a távoli kontinensekről a keresztény kultúra világába érkező embereket vallási indítékból, a keresztény kultúra védelmezésének jelszavával el lehet utasítani.
A keresztény-keresztyén vallások tehát nem zárkózhatnak el a velük szemben kihívást jelentő népcsoportok elől,
hiszen az a céljuk, hogy – miként az idézett zsinati határozatban olvassuk – „ a nemzetek mielőbb eljussanak az igazság ismeretére, és a Szentlélek által minden ember meglássa azt az isteni fényességet, amely Jézus Krisztus arcán tündöklik” (174-175. pont). Csak azok érthetik félre, vagy magyarázhatják önző érdekeik szerint, a keresztény tanítást, akik a politikai érdekeiknek megfelelően meg akarják hamisítani Jézus minden emberhez, az egész emberiséghez szóló üzenetét.
A kereszténység megvédésére hivatkozva valójában annak egyetemes küldetését és az isteni kinyilatkoztatásra alapozott sikerét és erejét vonják kétségbe, ami elárulja hitük gyengeségét vagy egyenesen a hiányát.
Hiszen hogyan utasíthatná el a kereszténység a hozzá érkező migránsokat, ha ő maga is egyetemes küldetésének tudatában mindenhová elmegy, hogy a megváltás örömhírét hirdesse?
Csak akkor, és csakis akkor merülhet fel bennünk kétség a kereszténység küldetését illetően, ha a vallást pusztán egy adott politika ideológiájává degradáljuk. Amelyről találóan állapítja meg Domenico Fisichella „A politikatudomány alapvonalai” című könyvében (Osiris, 2004.), hogy „a politikai piacon az ideológiák ugyanúgy a meggyőzés, az egyszerűsítés, és a mitikus érzelmi ráhatás szerepét töltik be, mint a gazdasági piacon a reklámüzenetek”.
Csakhogy a kereszténységet nem lehet pusztán politikai ideológiának és még kevésbé manipulációt szolgáló reklámnak tekinteni. Legfeljebb csak azok bánnak ennyire méltatlanul az evangélium igazságával, akik a maguk politikájának szolgálatába akarják állítani a félrevezethető tömegek vallásos meggyőződését.
Azt is jó lenne tudomásul vennünk, hogy Európa már régóta – s ezt a több mint fél évszázaddal ezelőtti zsinaton is tudták – szintén missziós terület…
Egyelőre senkit nem izgat különösebben, hogy gyenge a forint. Kivéve azokat az embereket, akik nyaralni mennek külföldre. De a kormány őket is megnyugtatja: két sör a horvát tengerparton. Ennyivel kell kevesebbet vedelünk Dalmáciában és máris egyenesben vagyunk. Aki meg nem iszik sört, sem egyet, sem kettőt, az még nyer is az ügyön.
Egyébként is, a forint most nem azért gyenge, mint 2010 előtt, a szocialista kormányok alatt volt. Akkor tényleg volt ok az aggodalomra, mert elfordult, hogy a 270-et is meghaladta az árfolyam. De akkor az elhibázott gazdaságpolitika volt az oka.
Most jó a gazdaságpolitika, ezért nem tudni, hogy mitől gyenge a forint. Ha valakit nagyon érdekel, annak azt mondják, hogy spekuláció áll a háttérben. Hogy ki spekulál, azt nem részletezik, de nem is kell, mert tudja mindenki, hogy Tuggyukkik.
Tuggyukkik áll a forint gyengülése mögött. Miatta kell a magyar embernek két sörrel kevesebbet ledöntenie a horvát tengerparton. Ha egyáltalán eljut oda, merthogy a benzin is drágul. Arról ugyanis gondoskodik a kormány, hogyha olcsóbb lesz a kőolaj a világpiacon, akkor a magyar fogyasztó csak mérsékelten örülhessen. Emelik ilyenkor a jövedéki adót, hogy ne legyen mérhetetlenül olcsó a benzin.
De ha drágul az olaj, vagy gyengül a forint,. akkor a kormány azt mondja, hogy ő nem avatkozik be a nemzeti valuta árfolyammozgásába. A jegybank pedig azt, hogy ők nem kommentálják az árfolyam mozgását.
Maradjunk tehát annyiban, hogy Tuggyukik miatt zuhant be a forint. Mert nyilván Tuggyukkiknek ez a jó. Ő hozná be a migránsokat Magyarországra és Európába. Ha hagynánk. Meg ha akarna bárki is idejönni. De nem akar idejönni senki, szólni kellene néhány migránsnak, hogy vegyék errefelé az irányt, hogy mi majd jól megállíthassuk őket a határon. Ott van a kerítés, a megerősített határőrvédelem, a mindig, minden korban megbízhatóan működő besúgóhálózat. Mire jó mindez, ha nincs ki ellen használni?
Messziről indultunk. A gyenge foerinttól, meg attól hogy mostantól két sörrel kevesebbet ihat a magyar a horvát tengerparton.
Nem is baj az, ha vigyázunk az alakunkra. Nehogy már sörhasunk legyen, és úgy nézzünk ki, mint a disznók!
A Magyar Távirati Iroda több hírben is foglalkozott azzal, hogy Budapestre érkezett David Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete. Egyik – még az érkezés előtti – hírükben elmondták, hogy az amerikai diplomata nagy várakozással tekint megbízatása elé, megérkezése után pedig arról tudósítottak, hogy átadta a megbízó levelét Áder János Köztársasági elnöknek. Aztán írtak arról is, hogy fogadta őt Kövér László házelnök.
David Cornsteinnel kapcsolatban csupán egyetlen momentumról felejtett el beszámolni a Magyar Távirati Iroda és úgy általában a közmédia, valamint az összes, kormányhoz közeli újság: arról, hogy David Cornstein egyik első útja – Budapestre érkezésének harmadik napján – a Soros György által alapított Közép-Európai Egyetemre (CEU) vezetett.
Kíváncsiak voltunk, miként számolt be a közmédia, valamint a kormányhoz közeli médiabirodalom az amerikai nagykövet egyetemi látogatásáról, s kezdtük keresni az ott megjelent híreket. Mág azt is megvalljuk, hogy előítéletesek voltunk: azt gondoltuk, néhány sorban elintézik az eseményt, esetleg még fikázzák is, vagy Sorosra és a migránsokra kenik, hogy a magyar kormány még mindig nem írta alá az egyetem működése szempontjából sorsdöntő, amúgy régóta letárgyalt és megfelelően előkészített szerződést.
Tévedtünk, semmi ilyen nem volt. Pontosabban: semmi nem volt. Se kép, se hang. Se szöveg.
A magyar adófizetők pénzén fenntartott közmédia, valamint a vele szövetséges, kormányhoz közeli sajtó egyetlen szóra sem méltatta, hogy az új amerikai nagykövet egyik első útja a CEU-ra vezetett. Így aztán azok a magyar polgárok, akik csupán ezekből a médiumokból tájékozódnak, máig nem tudják, hogy David Cornstein a CEU-n járt, beszélgetett az egyetem vezetőivel és néhány diákjával, valamint elmondta, hogy milyen nagyra értékeli az ott folyó munkát.
A közmédiára évente több mint 80 milliárd forintot fizetnek ki a magyar adófizetők. Nem viccből perkálnak le ennyi pénzt, nem azért, mintha nem tudnák másra elkölteni.
A magyar adófizetők azért adnak ennyi pénzt a közmédiára, mert azt szeretnék, hogy az tájékoztassa őket Magyarország és a világ dolgairól. Elfogulatlanul, hitelesen, gyorsan. A közmédia azonban becsapja azokat, akik – adóforintjaikkal – lehetővé teszik a létezését. Úgy tesz, mint a szélhámos szerelő: felmarkolja a pénzt, aztán nem végzi el a munkát.
Vagyis, a magyarországi közmédia és csatolt társai nem azt teszik, amivel a magyar polgárok megbízták: nem tájékoztat, hanem elhallgat, mellébeszél, ködösít és maszatol.
A kormány parancsát lesi, de pénzért a magyar polgároknak tartja a markát.
Március végén lepték el a hetedik kerületi postaládákat ezek a szórólapok. Kiadó nem volt rajtuk feltüntetve, így nem tudni, hogy ki írta a szöveget, hol nyomtatták ki fizette a nyomdaköltséget, valamint az azokat a postaládákba bedobó embereket.
Ami biztos, az április 8-i választás előtt voltunk néhány nappal, amikor Mohamed Hassan és családja, valamint harcosai eladó és kiadó lakásokat kerestek a környéken.
Aztán megvolt a választás. A Fidesz behúzta a kötelezőt, Mohamed Hassan és családja, valamint harcosai pedig eltűntek. Már nem kerestek eladó és kiadó lakást a környéken – talán, mert mindegyikük talált a családjának és harcosainak megfelelőt.
Ha így van, akkor nyilván ott élnek a környéken, talán a mi házunkba is jutott közülük egy-két családtag, vagy harcos. Én ugyan nem láttam őket a házban, de attól még persze ott lehetnek a március végén, április elején vásárolt lakásaikban. Nem vagyok otthon a nap minden órájában, nem láthatok mindenkit, nem észlelhetek minden mozgást, ezért aztán nem is állíthatom teljes bizonyossággal, hogy Mohamed Hassan és családja, valamint harcosai nem laknak valamelyik környező ház egyik lakásában.
Azért van egy gyanúm. Jelesül az, hogy Mohamed Hassan és családja, valamint harcosaik soha nem kerestek lakást a hetedik került házaiban. Akkor sem, amikor ezek a szórólapok ki tudja ki által –nem szeretünk fölöslegesen bíróságra járni, ezért a sejtésünket nem írjuk le – be lettek dobva a postaládákba.
Ez volt március végén. Legjobb tudomásunk szerint nyomozás is indult az ügyben, ám azóta nem hallottunk arról, hogy elkapták volna a szórólapok terjesztőit. Pedig, biztosan sokakat érdekel, vajon kik lehettek azok, akiket Mohamed Hassan és családja, valamint harcosai megbíztak azzal, hogy lakást keressenek a számukra. Megtalálta-e őket a rendőrség, különös tekintettel arra a tényre, hogy a legtöbb kapu környékén vannak kamerák, és ezen kamerák között több működő is akad. Nem lehet túl nehéz feladat beazonosítani a szólapozó embereket, majd megkérdezni tőlük, hogy ki adta a kezükbe ezeket a szórólapokat.
Ha ez megvan, lehet tovább lépni. Megtudni, hogy nyomtatták a lapokat, és megtudni, hogy ki volt a megrendelő.
Nem hinném, hogy az ilyen uszító szórólapok ügyében zajló nyomozás a fent leírtaknál sokkal bonyolultabb lenne. Főleg, ha szándék is társul ahhoz, hogy megtalálják a valódi elkövetőket.
Gigantikus piacot ígértek az újpestieknek, s bár az épület már fél éve elkészült, de a mai napig nem használható. Az ötmilliárd forintba kerülő Vásárcsarnok és Rendezvényközpont különlegessége az lesz, hogy zöldségekhez épp úgy hozzájuthatnak majd a vevők, mint hangversenyhez, vagy színházi előadáshoz. Egyelőre azonban nem világos, hogy a sülkolbász és a komolyzene együttes fogyasztásának kísérlete mikor kezdődhet. Hiába készült el ugyanis az épület négy szintje, ha az építők levonulása után fél évvel sem költözhetnek be a piacra a kereskedők. Ráadásul a kerület vezetői hivatalosan nem is indokolják, hogy az épület miért nem használható, s az átadásáról is legfeljebb homályos ígéretek hangzanak el. A pletykák szerint azonban a milliárdokért készült épület néhol beázik, megsüllyedt, és ezért törnek az ablakai.
Jolika, a nagyszájú zöldséges kofa fennen hirdeti, hogy az Újpesti Piacot elbaszták. Úgy ahogy van. Pedig az épület modern vasbeton, igaz kicsit talán szürke, de csupa üveg, ráadásul három emelet, plusz tetőterasz, legalább két folyamatosan működő lifttel, de alul pincegarázs, s lejjebb persze hűtőház is is van. Mégis az egész alapvetően el van barmolva – suttogja kérésünkre visszafogottabban Jolika, aki állítólag pertuban van az egyik építésvezetővel, tehát biztos forrásból tájékozódik. Jolika régi kofa – az asszonynevét elhallgatja – a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy az épület szerinte megsüllyedt, emiatt az egyébként látványos üvegfalak időnként összeroppannak, tehát hiába készült el Újpest jövőbeni büszkesége, az utóbbi évtizedek gigaberuházását a mai napig nem használja senki.
Gyuszi bá’ évtizedek óta zöldséges Újpesten, ezért aztán nem is érti, ha Csóka Gyulának szólítják. A bemutatkozás után kávé, a kocsmárosné persze, hogy „Gyuszikának” adja az első duplát. Hősünk gondterhelten kavargatja, belekortyol, majd kifakad: a baj előre látható volt. Amikor még csak tervezték az építést, személyesen közölte a polgármesterrel, hogy szerinte a piac kijelölt helyén veszélyesen süppedős a talaj, mert bizony az egész töltésre épülne. De a kerület első embere, Wintermantel Zsolt barátian nyugtatgatta az öreg zöldségest, hogy a mai fejlett építési technológiák csodákra képesek, így aztán az ilyesmi nem okozhat gondot. Hát kicsit süppedősebb a föld, akkor mi van?
FH
El is kezdték az építkezést, s a régi, kiszolgált piac oldalára elhelyezték a hirdetményt, amely még ma is ékesen bizonyítja, hogy az első ütem 2015 novemberében kezdődött, a második pedig 2017 júliusáig tart, – ugyanis addig kellett volna befejezni a piac építését. Ne tessék felhördülni, mert maga az épület szinte határidőre elkészült, viszont a befejezett építmény hónapok óta üresen áll. Csóka úr szerint az általa emlegetett laza talaj mégis kifoghatott a modernebb technológián, s emiatt süllyed az egész. Legalábbis ez a szóbeszéd. Lassan, hónapról hónapra tologatják az ünnepélyes piacnyitás határidejét. Először 2017 júniusa volt az első határidő, aztán az idei január, mára azonban már Telek Zoltán, az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. igazgatója sem mond pontos dátumot. Így csak annyit sejthetünk, hogy talán augusztus végén, esetleg szeptember elején nyitnak. Esetleg később, de senki nem tudja, hogy miért. A képviselőtestület ellenzéki oldala is szűkszavú. Csak annyit mondanak, hogy az épületen előfordulnak előre nem tervezett repedések, szükség lehet a közel hatmilliárd forintért készült épület stabilizálására, szakmai megfogalmazás szerint injektálására. Így aztán mindenki hallja és terjeszti a pletykát, ami süllyedő épületről, beázásról, s eltörött üvegekről szól. Hivatalosan ugyanis senki sem cáfolja ezeket az állításokat.
FH
Gyuszi bá’ persze nem zárja ki, hogy nem az építkezés problémái miatt húzódik a piacnyitás. Sokkal inkább azért, mert az új épületben – a régi szolid árakhoz képest – két-háromszorosára nőtt az üzletek bérleti díja. Csóka Gyula is akkor adta vissza az ipart, s vele a megbecsült pozícióját az újpesti zöldségesek között, amikor megtudta, hogy súlyos százezrekkel nő majd a zöldséges asztal bérleti díja. Ezt a pénzt szerinte senki nem tudja kigazdálkodni. A piaci árakat emelni pedig nem lehet, mert a szegény újpesti nép inkább elvillamosozik a közeli Lehel téri csarnokba. Tehát értelmetlen az erőfeszítés. Ha az üzleten csak bukni lehet, akkor inkább feladja.
FH
Az idők során aztán az is kiderült, hogy a Gyuszi bá’ nincs egyedül, hisz vele együtt a régi kereskedők sorra távoztak a piac színes világából. Leköszön a Tejfölös Misi is, aki az új piac épületében biztosan nem akar már üzletet nyitni. Negyven évet töltött el a szakmában – mindig hosszú sorok kígyóznak az üzlete előtt –, de a magas bérleti díjakat már képtelen lenne kigazdálkodni. Árakat pedig szerinte sem lehet emelni, mert Újpest szegény kerület, pénze nincs itt az embereknek. De lelépett már a színről a „tökös asszony”, is, aki sebes kézzel gyalulta a főzni való tököt, s évődött az arra járó idősebb urakkal. Elment a tarkababot, lencsét, sárgaborsót árusító „magvas ember” is, a magas bérleti díjakat már ő sem vállalta, hónapokkal ezelőtt bezárta az üzletét. Néha állítólag még visszajár, de a régi cimborák elkerülik szegényt, mert úgy látják, belebolondult a dologtalanságba.
Tehát január óta szinte minden hónapban költöztetni akarták a piacot, de eddig minden kísérelt kudarccal végződött. Legelőbb a húsvéti, majd a nyár eleji nyitás volt az ígéret, most pedig azt állítja Wintermantel polgármester, hogy augusztus vége, vagy szeptember eleje a végső dátum. Közben a placcon változik a hangulat, Fecó hentes talált magának egy másik üzletet, vagyis otthagyja a piacot. Pedig még a közeli önkormányzat dolgozói is nála vásárolnak. Sokan viszont kivárnak. A legismertebb húsos, aki szeletelt kolbásszal kínálja az arra járókat, kezdetben azt mondta, hogy ő aztán nem megy át az új épületbe, inkább feladja a szakmát. De aztán meggondolta, bérbe vett egy üzletet, persze alkudott, s a jelek szerint az önkormányzat engedett a magas bérleti díjból. Később pedig már többen ezzel próbálkoztak. Gyula bá’ szerint még így sem kelt el minden stand.
Miközben az új piac még sokáig zárva lehet, sikerült bepillanthatunk a modern vásárcsarnokba. Tágas belső tér, hosszú márványszerű lappal lefedett zöldséges asztalok, mindenütt ott az áramforrás, hogy a kasszákat beköthessék az adóhivatalba. Ha már Andy Vajna milliárdokat hozó kaszinóit nem tudják bekötni, legalább a kofák néhány ezer forintos bevétele ne maradjon adózatlan. A modern épületben néhol dolgoznak, a félig kész üzlethelyiségeket csempézik az üzlet bérlői. A földszinten és az első emeleten lesz a piac, a felsőbb szinten pedig a színházterem, illetve a kulturális központ összes hivatalos terme, a legtetején pedig terasz. Minden elegáns, új, illatos. Azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi történik, ha a piacról a sültkolbász, a frissen készült lángos, esetleg a kocsmák borgőzös lehelete elindul a hangversenyterem felé. Vagy a kicsit piás rakodók elnyúlnak majd a színházi székeken. Ez még a jövő zenéje.
FH
Ne szaladjunk azonban annyira előre, hisz egyelőre csak ott járunk, hogy néhány évvel a meghívásos pályázat és többszöri szerződésmódosítás után sem készült el az Újpesti Piac és Rendezvényközpont. Még az sem világos, hogy az épületet műszakilag átvette-e már az üzemeltető, s ha nem készült el, akkor az építő cég, tehát a szép nevű Hídépítő-Soletanche Bachy Mélyalapozó kft. fizet-e kötbért a késedelemért. Ami szép pénz lenne, a szerződés szerint havonta 9 millió forint. Hivatalos források szerint azonban az épület már az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. birtokában van, de a másik építésvezetővel is pertuba került csirkeárus asszony ezen a híren nagyot jót nevet. Vagyis a kofák sem tudnak semmit, de azt igen, hogy az építtető és az építő időhúzásra rendezkedett be. Ami így a futball világbajnokság idején meglehetősen logikus magyarázat.
Manapság a politikai lett a legkényesebb téma még a baráti társaságokban is. A minap mégis úgy hozta, hogy egy balatoni teraszon, néhány üveg bor társaságában, erre az ingoványos talajra merészkedtünk. Mindezt egy ott hallott megjegyzés miatt hozom szóba: senki és semmi felett nem lehet pálcát törni „nagy általánosságban”. Vannak olyan ügyek, amiben el kell ismerni Orbán Viktor igazát, és persze azt sem szabad a szőnyeg alá söpörni, amiben vétkesen rossz döntéseket hoz. Ha tehetném, ezt a figyelmébe ajánlanám Sargentini asszonynak is, az EP holland képviselőjének, aki a LIEBE bizottság jelentését jegyezte.
Nem lehetett könnyű helyzetben, hiszen a bizottság aligha mérlegelhette, mi az a magyar kormány Sorost támadó intézkedései között, ami közvetve vagy közvetlenül, de kétségtelenül Európa érdekeit szolgálná, és mik azok a sunyi csapások, amelyek ezen a címen a civil szervezetek munkáját próbálják ellehetetleníteni, a demokratikus jogrendet korlátozni. A LIEBE mint az Európa Parlament egyik állandó bizottsága, a polgári és a kisebbségi szabadságjogokért, az igazságügyért és belügyekért felelős, érthető, ha kissé egyoldalúan mérlegel. Ha azt emeli ki, hogy az országban fennáll a veszélye az európai értékek súlyos és módszeres megsértésének. A következtetés: javasolják annak a bizonyos 7. cikkely szerinti eljárásnak a megindítását.
Azt is naivitás volna elvárni, hogy az európai politika formálói mielőtt „megszólalnak”, pszichológiai tanulmányokat folytassanak a másik fél „lelkületének” megismerésére. Orbán Viktor, a kistermetű emberek minden rossz tulajdonságával rendelkezik. Nem tud visszavonulni, nem képes kompromisszumokra. Elfuserált sportolói karrierjéből is legfeljebb az egész pályás letámadás tisztelete és a veszíteni nem tudás görcse maradt meg. Lételeme a szüntelen ellenség-keresés, a hadviselés.
Az Európai Unió vezetői, különféle testületei, számos alkalommal, ezzel kerültek – kerülnek – szembe. Most is, amikor a LIEBE bizottság elmarasztaló jelentésével kapcsolatban a véleményét kérdezték, visszakérdezett: „a Soros-jelentésről beszélünk, nem?”. Szijjártó Péter sem diplomáciai érzékenységéről híres, ő sem törekszik a magyar kormány iránti szimpátia felkeltésére, a holland képviselőnőt egyenesen Soros alkalmazottjának nevezte.
Nagyon nehéz elvárni még a politikusoktól is, hogy a felülemelkedjenek a személyes érzelmeiken. Akivel remény sincs megvitatni a nézet különbségeket, esetleg egyezségre jutni, azokkal szemben hamarabb születnek elmarasztaló döntések. Nem szabad elfelejteni: ezek nem egy országot, nemzetet marasztalnak el, csak a kormányokat, személyesen a politikusokat.
Valami ilyesmivel kerültünk most is szembe. Egyelőre nem lép fel Orbán Viktor miniszterelnök ellen az Európai Néppárt (EPP) a Stop Soros törvénycsomag miatt, fejtette ki Manfred Weber, a Fideszt is a soraiban tudó pártcsalád európai parlamenti frakcióvezetője. Ám ha a Velencei Bizottság problémásnak ítéli a jogszabályt, akkor kötelezettségszegési eljárás indulhat, amely végül eljuthat az Európai Bíróságra is. Hozzátette: ha Orbán nem tartja tiszteletben a bíróság döntését, akkor a Fidesz nem lehet többé tagja az Európai Néppártnak.
Aligha várható, hogy a Velencei Bizottság észrevételei megértésre találnának, és jobb belátásra bírnák a kétharmados többségű Fidesz parlament képviselőit. A LIEBE jelentésével kapcsolatban sem jobb a helyzet, Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője azt mondta: ez egy koncepciós per része, egy bosszú, amiért a Fidesz újra nyert, és amelyben a másik felet meg sem hallgatják. Persze meghallgatták, hiszen Szijjártót meghívták, szót kapott, de a jelentéstevőket hazuggal vádoló kijelentéseken kívül neki sem tellett többre.
Aztán megszületett a jelentés, amely a vita során benyújtott módosító javaslatok nyomán a tervezettnél is keményebb lett. A Fidesz pártcsaládját alkotó néppárti és a szélsőjobboldali frakcióban ülő, frissen olasz kormányzópárttá avanzsált – és emiatt a Fidesz által ünnepelt – Öt Csillagos Mozgalom súlyos hangvételű módosító javaslatait is megszavazták; méghozzá jobboldali támogatással. A vita során a jelentésbe bekerült egyik bekezdés egyenesen Tiborcz Istvánt említi, korrupcióval vádolva az általa korábban vezetett, uniós forrásokat szabálytalanul felhasználó társaságot. A hivatkozott szövegrész kimondja, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket talált egy, az érintett időszakban a magyar miniszterelnök veje által irányított cég ügyeit ellenőrző vizsgálata során.
A LIEBE jelentése is alighanem ugyanazzal a felhanggal kerül majd idehaza a nyilvánosság tudomására, ahogyan korábban a Tavares jelentés is, amely néhány éve azt vizsgálta, sérültek-e az EU alapértékei és az uniós jog Magyarországon. A kormánymédia hevesen támadja majd, igyekszik lejáratni, a „magyar embereket támadó” hazugságnak nevezni minden megállapítást.
Erről mondta Ujhelyi István, az EP egyik szocialista képviselője: amikor az Európai Parlament és az európai közösség a magyarországi jogtiprásokat, a demokratikus intézményrendszer leépítését és az állami szintű korrupciót kéri számon, akkor a magyar állampolgárokat védi a Fidesz hatalmi gátlástalanságával szemben. Mert ez utóbbi lökte ismét Magyarországot az Unió szégyenpadjára.
Az a bizonyos metró kocsi ott van, ahol nem is lehetne. Valaki észrevette egy orosz honlapon, hogy a Budapestről felújításra hazaszállított 3048-as roncs otthon árválkodik, holott a magyar illetékesek szerint épségben, felújítva, itthon teszi a dolgát.
Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció fővárosi közgyűlési képviselője az internetre kikerült fotók alapján azt vetette a BKV Zrt. vezetőinek szemére, hogy a 3-as vonal szerelvényei nem felújítottak, hanem újak, tehát az első perctől kezdve nem mondanak igazat.
Az egész 69 milliárdos tendert a „nagy metróátverésnek” nevezte, ami miatt csalás címén feljelentésre készül a DK.
Bolla Tibor, a társaság vezérigazgatója pusztán vádaskodásnak mondja a képviselő asszony állítását, és az MTI-hez eljuttatott közleményben ismételten kijelentette, hogy az orosz fél a szerződés szerint mind a 37 szerelvényt leszállította. Pont.
Valaki nem mond igazat.
És aligha azok, akik azt állítják, hogy azok a kocsik, amelyeket márciusban leszállítottak, nem is azok, amelyeket roncs állapotban visszaszállítottak a gyárba. Senki nem mondta, hogy eggyel kevesebb kocsit kaptunk vissza, hogy rosszul számolták meg a vagonokat… Még azt sem meri senki egyértelműen kijelenteni, hogy ha nagyon megkapirgálnák a Moszkva környéki holtvágányokat, nem kerülne elő a többi „felújítva hazaküldött” jármű is.
Egyelőre csak egy, a 3048-as pályaszámú vagonról készült olyan fotó, ami nem is készülhetett volna, ha tényleg az történik a gyárban, amit a szerződésben vállaltak.
Alighanem most a vezérigazgató csak próbálja menteni a helyzetet, igyekszik „talpon maradni”, noha rálépett az elődei által eldobott „banánhéjra”. Inkább nem is arra felelt, amivel vádolják a cégét. Cáfolhatta volna, hogy
„na de kérem, az a képen látható roncs nem is a mi roncsunk, hiszen az eredeti köszöni szépen, jól van, és éppen most fékez a Nyugatinál”.
De inkább mellébeszél. A mundért védi: a felújítás keretében minden szerelvényt átvizsgáltak, állítja, és amennyiben szükséges volt, szerkezeti elemek cseréjét is végrehajtották. A korszerűsítés során megtörtént a járművek korrózióvédelme, újrakábelezése, a részegységeket rezgésgátló, hőszigetelő, hangszigetelő bevonattal látták el. A vontatómotorokat kicserélték, a hajtásrendszert korszerűsítették, és így tovább, és így tovább.
Persze a kétkedők is óvatosan fogalmaznak. A Metróért Egyesület vezetője sem meri egyértelműen kijelenteni, hogy csalás történt, és azok a szerelvények, amelyek „hazajöttek” nem azok, mint amelyek „elmentek”, de különösnek tartja, hogy
az új metró kocsikban nincs egyetlen olyan alkatrész sem, amely csereszabatos volna a korábban idehaza használt vonatok alkatrészeivel.
A dologban – akár honnan nézzük – számtalan furcsa momentum van. Vajon életszerű, hogy egy 69 milliárdos felújítási megállapodás szakszerű végrehajtására egyetlen műszaki ellenőrt sem küldött ki a megrendelő a gyári munka ellenőrzésére? Ez csak akkor lehetséges,ha már az első perctől tudták a BKV Zrt.-nél, hogy a Metrovagonmas felújító üzemében nincs számukra semmi látnivaló.
Hogy valójában hol is van az a bizonyos 3048-as pályaszámú metró kocsi? Egy biztos: Moszkvában ott van. Hogy hol van a „felújított” reinkarnációja? Aligha lehet kideríteni. Az új járművek új pályaszámot kaptak.
Ki tudja, talán ezzel próbáltak fátylat borítani egy kapitális csalásra is?
Sokféle pletyka terjeng a piacon arról, vajon mi történhetett Simicska Lajossal a súlyos választási kudarc óta, milyen lehet a viszonya Orbán Viktorral, mit tervez a televíziójával, mit az óriásplakátokkal; egyszer és mindenkorra hátat fordított-e a magyar politikai életnek, vagy csak erőt gyűjt?
Arról megoszlanak a vélemények, hogy lehetséges-e annyi nyilvános szembenállás után újra szövetséget kötni Simicska és Orbán között, esetleg visszatérni a régi viszonyhoz. Sokan állítják, hogy a volt pártpénztárnok már április 8-a előtt kereste a kapcsolatot a miniszterelnökhöz, annak ellenére, hogy egy-két hónappal korábban még teljes magabiztossággal hitt abban, hogy a Fidesz el fogja veszíteni a választásokat. Sőt nem csak abban, hogy a Fidesz veszít, abban is, hogy a magzabolázott Jobbik lesz a végső győztes. Erre nem kevés pénzt áldozott; jobbikos óriásplakátjai elárasztották az országot, Hódmezővásárhely után pedig végképp értelmesnek és eredményesnek látta a befektetést. Hiszen a hódmezővásárhelyi siker jórészt az általa patronált pártnak volt köszönhető, és nem pusztán azért mert a végül győztes Márki-Zay éppen a Jobbiktól kapta a bíztatást, hanem azért is, mert a kampány-munka dandárját az ő emberei végezték.
És mégis: egyre többet köszön vissza az az értesülés, hogy Simicska már április 8-át megelőzően kereste az utat Orbánhoz – feltehetően ez azért nem annyira bonyolult számára -, ami ha igaz, akkor az azt is jelenti, hogy már voltak információi arról, hogy számára mekkora vereséggel zárul majd a választás. A jólértesültek tudni vélik, hogy már akkor szó esett a médiáról, és arról, hogy az az út, amit addig járt a Simicska-portfólió nem járható tovább. Emlékszünk: a Magyar Nemzet és a Hír tv is folyamatosan robbantgatott, azaz szinte nap, mint nap jelentek meg tényfeltáró, a Fidesz korrupciós ügyeit feltáró írások, beszámolók. Más országban, más körülmények között, kevésbé beletörődő társadalomban ezek a leleplezések egyenként is elegendőek egy kormány megbuktatásához, Magyarországon azonban a többséget nem érdekelte, é simán leadta a voksát a Fideszre.
Nyilván ez az elsőszámú magyarázata annak, hogy Simicska nem várt lényegében még egy napot sem: azonnal bezárta Magyar Nemztet, a legcsekélyebb mértékben sem érdekelte annak múltja, a pártállami időkben játszott pozitív szerepe; egy fillért sem volt hajlandó tovább költeni rá. Ma már inkább úgy fogalmaznék – abban az esetben persze, ha igaz az Orbánnal való kiegyezés megszellőztetése -, hogy nem akart több tényfeltáró riportot olvasni a lapban, másként: nem akart több borsot törni Orbán orra alá. Azóta – mármint a Lánchíd rádió és a Magyar Nemzet bezárása óta – kivonult a nyomtatott sajtó területéről a Heti Válasz is, jelentős létszámcsökkentés hajtottak végre a Hír tv-nél is, amelynek jövőjéről maga a tulajdonos nem nyilatkozott, noha ezzel kapcsolatban is terjengenek mende-mondák; ma a sajtó- és a politika piacán lehet hallani az esetleges bezárásáról – jól értesültek fél évről beszélnek -, arról is, hogy a Fidesz fogja felvásárolni ezt is, de rebesgetik azt is – egyre kevesebb meggyőződéssel -, hogy A Hír tv-t nem adja ki a kezéből Simicska. Egyelőre annyit látni, hogy a csatorna működik, és talán jelentős politikai elmozdulást sem észlelni a műsoraiban, legalább is a zászlóshajónak számító Kálmán Olga produkcióban, az Egyenesenben nem. Hogy aztán ebből lehet-e bármilyen következtetést levonni, azt az olvasóra bíznám.
Mint ahogy annak az értesülésnek az elbírálást is, amely szerint Simicska az óriásplakát biznisztől is szívesen megválna, sőt tett is ajánlatot Orbánnak: állítólag egymilliárd forintot kért volna a portékáért. Egyébként a napokban felröppent a hír, hogy a Fidesz megvásárolná a Simicska-féle céget, a Publimont-ot, amely értesülést senki nem cáfolta, igaz, nem is erősítette meg. A Független Hírügynökség azonban úgy értesült, hogy az előbb említett egymilliárd forintos ajánlat valódi üzleti szándék volt, amire Orbántól csak az a válasz érkezett: annyit hajlandó adni érte, amennyiért Simicska is hozzájutott, tehát ingyen. Jópofa történet, és ne tagadjuk: a mai Magyarországon éppenséggel elő is fordulhat, hogy a miniszterelnök dönt arról, milyen piaci terméket vásárolnak meg, és mennyiért. Ebben az országban senki meg nem kérdőjelezi, hogy egy ilyen párbeszéd előfordulhatott, legfeljebb azon kétséget lehet megfogalmazni, hogy a gecizés után lehetséges-e négyszemközti tárgyalás az egykori barátok között. (Never say never, tartja a bölcs mondás, de itt azért engedtessék meg, hogy kijelentsük: a két férfiú még nem tart ott, hogy személyesen tárgyaljon egymással. De egy tranzakciót le lehet bonyolítani közvetítőkön keresztül is, a történetnek az orbáni üzenetről szóló része pedig olyannyira jellemző a miniszterelnökre, hogy akár meg is eshetett. Hogy aztán Simicska belekényszerül-e az óriásplakát cég eladásába, vagy sem, azt ma még nem tudjuk. Általánosságban azt lehet gondolni, hogy az üzletág Orbán nélkül is nyereséges, ám de az újabb kétharmados győzelem után a marketingesek és vezetőik nyilván erősen megfontolják, hogy elhelyezzenek-e reklámot egy olyan felületen, amely nem pusztán nincs a Fidesz, vagy a Fideszhez köthető emberek birtokában, hanem egyenesen az ellenséggé vált Simicska kezében van.
Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy noha egy-két pályázatot most, sokak meglepetésére, elnyert Simicska valamelyik cége, de azért a többség még nem hisz a látványos összeborulás, pláne az újbóli összebútorozás lehetőségében. Azt azonban bizonyossággal lehet tudni: Orbán a média-terjeszkedésben és a politikai tér szinte teljes elfoglalásában sem tud, akar, képes leállni. Ezért aztán az a törekvés hitelesnek tűnik, hogy a Fidesz holdudvarába kerüljenek azok a média-felületek is, amelyek képesek befolyásolni az embereket, illetve azok, ártani képesek a Fidesznek. Ennek jegyében tehát mindenképpen fontos az a sokezer közterületi reklámhordozó, ami ma még Simicska birtokban van. És fontos Orbán számára változatlanul az Index megszerzése, vagy éppen a Soroshoz köthető 444.-hu kiiktatása. A vájt fülűek úgy tudják: ezek Orbán tervei erre a ciklusra, és persze a politikai tér bővítése, illetve átalakítsa is. Ami nem jelent egyebet, mint a Jobbik teljes szétverését; a többiekkel meg majd csak elboldogul valahogy, ahogy eddig is tette.
Most legújabban az derült ki, hogy Semjén Zsolt tavaly Kanadában is vadászott. Nincs ebben semmi különös, ahol vad van, ott vadászni is szoktak.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Kell még hozzá persze egy nagy csomó minden más, például fegyver, amiből a golyó kijön. Meg oda is kell utazni a vadhoz, mert még nincs megoldva, hogy a vad jöjjön az emberhez. Aki tehát le akarja vadászni őket – és Semjén Zsolt ezen embertársaink közé tartozik -, az kénytelen fáradságos utazásokra indulni és mindemellett még hatalmas költségekbe verni magát.
Ilyenkor jó, ha az embernek nagyon sok pénze van. Teszem azt, dúsgazdag.
Semjén Zsolt nem dúsgazdag, mindössze egy miniszterelnök-helyettesi fizetése van neki, amiből persze meg lehet élni valamennyire, de nem jönnek ki belőle a méregdrága vadászatok.
Szerencsére Semjén Zsoltnak rokonai is vannak. Amolyan szokás lehet ez a neves embereknél, Matolcsy jegybankelnöknek például saját közlése szerint száz unokatestvére van.
Miért ne lehetne Semjén Zsoltnak sok rokona Svédországban, ahol korábban több alkalommal is vadászott, mint utóbb kiderült, háziasított rénszarvasra. És ha a rokoni segítség sem elég, akkor még mindig ott vannak a jó barátok. Farkas József úr például, aki a svédországi kalandozások számláit állta.
Farkas Józsefről legyen elég annyit tudni, hogy a szállodaiparban utazik, s mint ilyen, meglehetősen sok pénzt kapott a kormány által szétosztott uniós pénzekből.
Erről most nem írnánk többet, nem szeretnénk bíróságra járni. Még akkor sem, ha igazunk van.
És a napokban az is kitudódott, hogy Semjén Zsoltnak feltehetőleg Kanadában is lehetnek rokonai. Vagy egy másik, Farkas Józsefez hasonló bőkezű vállalkozó, aki Semjén ottani vadászatainak a költségeit állta. Ami bizonyára nem kis összeg, lévén hősünk – Semjén úrról van szó még mindig, őt nevezzük hősünknek – bölényre, farkasra és rénszarvasra vadászott Kanadában.
Ezt is fizette valaki. Hogy ki, ahhoz nekünk semmi közünk. Nevezzük Farkas II. Józsefnek.
Merthogy magánélet is van a világon. Ezt már Semjén Zsolt mondta egy újságírónak, „a normális élethez hozzátartozik, hogy az embernek van magánélete.” Majd, nyilván mert úgy érezte, hogy a sajtónmunkás nem fogta fel, amit mondott, hozzátette: „a normalitást veszteném el, ha a bulvársajtó hülyesége miatt, akik olyan ügyekben akarnak vájkálni, amihez semmi közük, ezért én a magánéletemet megváltoztatnám:”
Ne vegyük el Semjén úr normalitását, nem lenne jó, ha a normalitása csorbulna. Vagyis, ne firtassuk a vadászatokra költött pénz eredetét. Inkább gondoljuk azt, hogy ezek olyan pénzek, amelyek valamikor a közé voltak, de amelyekhez mostantól semmi közünk. Ahogyan Matolcsy György mondta anno, amikor az MNB alapítványaiba betolt milliárdokról kérdezték: ezek a pénzek elveszítették közpénzjellegűket.
Azért valahol mégis jó lenne, ha lennének olyan állatok, amelyek maguktól odamennek a vadászhoz. Nem kellene kiutazni hozzájuk távoli helyekre, hanem odabent a belvárosban, valamelyik metrómegálló közelében el lehetne intézni a lelövésüket.
Sokat spórolnánk ezzel, és kevesebb közpénz lenne kénytelen átmenni magánvagyonokba.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
