Vélemény

HAMIS PLAKÁT, HAMIS ÜZENET

Számítottam rá, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit az „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni” plakátról írtram. Arra viszont nem számítottam, hogy kétszeres párttársam, Eörsi Mátyás a következő észrevételt teszi az oldalon: „Javasolni fogom, hogy a következő plakátra a DK egy közgazdasági értekezést tegyen ki. Ez lesz az út a győzelemhez!”

Azért említem meg, hogy Eörsi Mátyás kétszeres párttársam, mert együtt voltunk annak idején az SZDSZ-ben, annak parlamenti frakciójában is, együtt vagyunk a DK-ban is, és hasonló vitáink voltak az SZDSZ-ben is, ahol ő mindig támogatta a párt szűk vezetésének álláspontját, én pedig sokszor bíráltam azt, és most a DK-ban is ez történik.

Az egyik fontos kérdés, amelyben én annak idején vitattam az SZDSZ vezetésének álláspontját, hogy meg sem próbálta fékezni a Medgyessy Péter vezette MSZP-s kampánynak a fedezetlen jövedelemnövelésre irányuló ígéreteit (én ezt javasoltam az ügyvivői testületnek, de hiába), illetve a Medgyessy-kormány ezeket megvalósító intézkedéseit.

Azért tartom ezt a múltbeli vitát ma is fontosnak, mert a 2001-2002-ben elkövetett hibák mindmáig meghatározzák hazánk helyzetét.

Az MSZP-ben akkor azt gondolták, hogy a Fidesz legyőzésére csak olyan jóléti ígéretekkel van lehetőség, amelyeket szakértő közgazdászok akkor is megvalósíthatatlannak tartottak.

A Medgyessy-kormány – az SZDSZ részvételével – az ígéretek többségét megvalósította, és ezzel az államháztartás olyan hiányát vállalta, amelynek megfékezésére elengedhetetlenné váltak a 2006. júniusától alkalmazott súlyos megszorítások. Ennek volt köszönhető az MSZP és az SZDSZ olyan hitelvesztése, amely a Fidesz kétharmados többségéhez vezetett 2010-ben.

Szemben azokkal a korabeli hiedelmekkel, hogy nem kell félni a Fidesz kétharmadától, a 2010-ben megszerzett kétharmados parlamenti többség elegendő volt Orbánék számára a magyar demokrácia lépésről-lépésre történő felszámolásához. Miközben a többi, korábban kommunista pártállamban élő, a KGST-hez és a Varsói Szerződéshez tartozó környező országban mindmáig fennmaradt a liberális demokrácia, a parlamenti váltógazdaság, nálunk azt Orbánék felszámolták. Ez a tapasztalat azt mutatja, hogy a felelőtlen választási ígéretek mérhetetlen kockázattal járnak.

A plakáton szereplő üzenettel nekem nem az a bajom, hogy tömör, hanem az, hogy hamis. A választási plakátokra nem kell közgazdasági értekezéseket kitenni, hanem olyan állításokat, amelyek igazak.

Ha a jövedelmekkel kapcsolatos mondanivaló bonyolultabb annál, amit plakátra lehet kiírni, akkor nem a jövedelmekkel kapcsolatos mondanivalót kell plakátra kitenni.

Egyébiránt ez azért sem tűnik célszerűnek, mert az elmúlt három országgyűlési választáson az ellenzék egyre inkább jóléti ígéreteket állított kampányának középpontjába, és ezzel harmadszorra sem ért el sikert. A 2022-es választás óta eltelt év fontos tanulsága, hogy az infláció példátlan felgyorsulása, a reáljövedelmek súlyos visszaesése mellett sincs változás a kormányoldal és a vele szembenálló ellenzék erőviszonyaiban. A megalapozatlan jóléti ígéretek nemcsak plakátra írható tömör változatukban, de pártrendezvényeken bőven kifejtve sem tűnnek hasznosnak az ellenzék számára, ugyanakkor egy esetleges, valamikori kormányra kerülés után a földig rombolják az azokkal kampányoló politikai erőt. Ezért tartom fontosnak, hogy legalább ezen a Facebook-oldalon szó essék erről.

HAMIS PLAKÁT

„Orbán Viktor az árakat emeli. Dobrev Klára a béredet fogja emelni.” Ezt a szembeállítást olvassuk az új plakáton az utcán. Tiltakoznom kell: ez a plakát nem mond igazat.

Amikor az ATV-ben Bodnár Zoltánt, az MNB egykori alelnökét kérdezték erről, aki most a DK árnyékkormányának árnyék-pénzügyminisztere, ő úgy magyarázta, hogy az infláció az Orbán-kormány politikájának a következménye, „egy kormányváltást követően nyilvánvalóan más helyzetbe kerül az ország, először is például helyből és rögvest hozzájutna az európai uniós pénzekhez, ami kiválthatná a külső finanszírozás meglehetősen költséges részét”, a költségvetésben „átcsoportosításokkal előállítható meglehetősen sok pénz”, „egy valóságos és jelentős béremelés a legérzékenyebb szektorokban, kiváltképp az egészségügyben a szociális szférában, az oktatási szférában, annak a fedezete megvan”.

Amit Bodnár mond, az éppen igaz lehet, csakhogy a plakát ennél sokkal többet állít. A „béredet fogja emelni” azt üzeni azoknak, akik a plakátot látják, hogy egy új kormány mindenkinek emelni fogja a bérét. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen

az állam csak a közszférában dönthet maga a bérekről – és ott is korlátai vannak, hogy felelős módon mit tehet meg, és mit nem –, de a versenyszférában biztosan nem.

A közszférában is vannak olyan foglalkoztatási csoportok, amelyeknek már az Orbán-kormány jelentős béremelést adott, és egy esetleg következő kormány aligha ígérhet további béremelést. A pedagógusoknak, ápolónőknek, a közigazgatás dolgozóinak a Medgyessy-kormány nagyarányú béremelést adott, és – legalábbis a mértéket tekintve biztosan – rosszul tette.

Akkora bajt okozott vele, amely végső soron Orbán kétharmadához vezetett: akkora hiányt okozott a költségvetésben, amely súlyos megszorításokat tett szükségessé néhány év elteltével, és így az MSZP-SZDSZ teljes hitelvesztéséhez, a magyar demokrácia bukásához vezetett.

Saját bőrünkön érezzük ezt valamennyien. Emlékezhetnének rá azok is, akik ezt a plakátot kiadták. Nem tudom, lesz-e valaha Dobrev-kormány, de azt tudom, hogy ha lesz is, nem lesz lehetősége a bérek általános emelésére. Márpedig a plakát azt üzeni.

A hazug óriásplakátok gyakorlatát a Fidesz hozta be a magyar politikába. Az 1990-es kampányban az MDF plakátjai is igazságokat tartalmaztak, az SZDSZ plakátjai is és még a Fidesz akkori plakátjai is. Az „egészség nem üzlet” szövegű Fidesz-plakát azonban becsapta az embereket, és onnan a menekülteket magyar nyelven riogató plakátokon, a Brüsszelt illetve Sorost lejárató plakátokon át egyenes út vezet a „a magyarok döntöttek: 97% nem a szankciókra” plakátok hazugságáig. Nem jó, ha átvesszük a Fidesztől a hazug óriásplakátok gyakorlatát.

BÉKEPÁRTI? PUTYIN-PÁRTI

Gulyás Gergely az e heti kormány-sajtótájékoztatón kimondta az igazat az Orbán-kormányról. Azt állította: kétféle álláspont van a háborúval kapcsolatban. Az egyik, hogy azonnali tűzszünet és tárgyalás kell, a másik, hogy „a háború addig tartson, ameddig pontosan azok a határok lesznek, amik a háború előtt voltak”.

Szerinte, „aki utóbbi mellett áll ki, az abban érdekelt, hogy a háború még évekig tartson”. Azt hiszem, ilyen nyíltan még nem mondta ki fideszes politikus, hogy amellett van, hogy Ukrajna engedjen át területeket az Orosz Föderációnak, vagyis jutalmazzák meg az agresszort.

A nyugati világ többi országa éppen azért nem híve a tűzszünetnek, azért támogatja Ukrajnát területi integritásának helyreállításában, azért látja el Ukrajnát korszerű fegyverekkel, mert nem akar elfogadni egy olyan precedenst, amely hatályon kívül helyezné az európai biztonságnak az 1975-ös helsinki értekezleten, majd 1990 után újra megerősített, az ENSZ alapokmányára támaszkodó alapelvét, amely elutasítja az államhatárok megkérdőjelezését.

A Szovjetunió felbomlásakor az Orosz Föderáció elismerte a többi volt szovjet köztársaságnak független államként kialakult határait, de mindjárt megsértette Moldova határait Transznyisztria orosz csapatokkal történő leválasztásával, folytatta – már Putyin elnöksége idején – Abházia és Dél-Oszétia leválasztásával Grúziáról, majd a Krím annektálásával és a Donyec-medencei két „népköztársaság” létrehozásával és Ukrajna tavalyi megtámadásával véglegessé tette a szakítást a nemzetközi biztonság alapvető normáival.

A putyini orosz államnak ezt az eljárását honorálná az Orbán-kormány, amikor arra beszélné rá a nemzetközi közösséget, hogy eddigi álláspontjával szemben mondjon le Ukrajna területi integritásáról.

Legutóbb az azonnali kérdések órájában az MSZP képviselője panaszosan azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy ugyan miért nevezi őket háborúpártinak, miközben ők a Fidesz „békepárti” határozati javaslatával szemben azt a szöveget nyújtották be az Országgyűlésnek, amit az ENSZ közgyűlésén is elfogadott a tagállamok nagy többsége.

Igazi példája annak, amit én korábbi írásomban „mentegetőző ellenzékiségnek” neveztem. Orbánéknak az ellenzéket és a nyugati világot (amelyhez immár az EU és a NATO új országait is sorolhatjuk Észtországtól Albániáig) háborúpártinak nevező retorikájával szemben nem védekezni kell, hanem támadni.

Rá kell mutatni, hogy valójában Orbánéknak az Ukrajna putyini megtámadását honoráló álláspontja háborúpárti, és az híve a békének, aki kitart az európai béke és biztonság alapvető normája, a határok erőszakos módosításának elutasítása mellett.

Kár, hogy ezt a tavalyi választási kampányban sem és azóta sem mondta ki a demokratikus oldal.

Mai kérdés – Ön szerint egy számjegyű lesz az infláció az év végére?

Orbán Viktor miniszterelnök kiadta az ukázt: az év végére tíz százalék alatt kell lennie az inflációnak! Szakértői vélemények szerint ez nem lehetetlen, de nagyon valószínűtlen.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint egy számjegyű lesz az infláció az év végére?
×

MESTERHÁZY

Amire számítani lehetett, bekövetkezett. Mesterházy Attila, az MSZP egykori elnöke és miniszterelnök-jelöltje kilépett a pártból, és – Szakács Lászlóval, az MSZP korábbi országgyűlési képviselőjével összefogva – új pártot alapít „Szocialisták és Demokraták Közössége” néven.

Furcsa dolog ez. Az MSZP-ből kiválva korábban – tizenkét éve – Gyurcsány Ferenc is úgy vált ki, hogy új pártot alapított, és ezt tette – három éve – Szanyi Tibor is.

Gyurcsány kiválását és pártalapítását az előzte meg, hogy súlyos konfliktusba került az ő lemondását követő, Mesterházy Attila vezette pártvezetéssel, mely pártvezetés lényegében megtagadta a Gyurcsány-kormányok által követett politikát legalább három alapvető kérdésben: a gazdasági stabilizáció, a nemzeti kérdésben folytatott politika és az antikorrupciós politika kérdésében. (Ez utóbbiról szólt a Gyurcsány által az MSZP-ben kezdeményezett pártszavazás.)

A Demokratikus Koalíció mára a legerősebb ellenzéki párt, országos szervezettséggel, sokezres tagsággal, országgyűlési képviselőcsoporttal, erős önkormányzati jelenléttel.

Szanyi kiválása és pártalapítása azt követte, hogy a 2019-es európai parlamenti választás nyomán, ahol az MSZP és a Párbeszéd listája egyetlen mandátumot szerzett, a párt választmánya nem neki, hanem Ujhelyi Istvánnak adta ezt az egyetlen európai parlamenti mandátumot. Ezt követően olyan politikai platformmal hozta létre Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom nevű pártját Székely Sándorral, a Szolidaritás Szakszervezet vezetőjével (aki 1998-ban a DK listáján jutott be az Országgyűlésbe, de kivált a DK frakciójából és független képviselő lett), amely platform képviseletéről korábban nyilvánosan nem tett tanúságot.

Ez hagyományos baloldali politikát jelent, a Kádár-korszak dicséretével, az MSZP-től messze balra.

A tavalyi választáson Thürmer Gyula Munkáspártjával indult szövetségben (munkáspárti jelölteket is indítva), és megszégyenítő kudarcot vallottak. 66 jelöltjükből csak 50-et tudtak nyilvántartásba vetetni, és természetesen a megkeményített feltételek mellett nem tudtak listát állítani. Egyéni jelöltjeik többnyire 1 százalékot sem értek el.

Mesterházy anélkül hagyta el az MSZP-t és alapít új pártot, hogy az MSZP-étől bármilyen értelemben is eltérő politikával állna elő.

Amiben 2009-ben, amikor átvette Lendvai Ildikótól az MSZP vezetését, szembefordult a Gyurcsány-féle MSZP-vel, nevezetesen a stabilizációs politika elutasításában és a nemzeti kérdésben, abban az őt követő pártelnökök, elnökségek is kitartanak az akkor meghirdetett irány mellett. A kívülállónak úgy tűnik: Mesterházynak egyetlen kifogása van az MSZP mai vezetése ellen, mégpedig hogy nem ő az. Kétségtelen, hogy az MSZP előző tisztújításán nem túl elegáns módon akadályozták meg, hogy elinduljon Tóth Bertalannal szemben a társelnökségért. (A jelölő bizottság az utolsó pillanatban szabott olyan feltételt az indulóknak, amelyet ő nem tudhatott teljesíteni.) Az eljárás miatt joggal sértődhetett meg (ahogy korábban Szanyi is), de ez nem pótolja a politikai platform felmutatását. A pártalapítás bejelentését követő interjúiban ugyanis semmi érdemit nem mondott arról, hogy miben képviselne mást, mint az MSZP mai vezetése. (Elismerem, az egyik interjú végén megemlítette, hogy Komjáthy Imre, az új férfi társelnök kijelentései számára szélsőbaloldalinak tűnnek.)

Tudom, milyen az, ha valaki a pártjában kiszorul a vezetésből. (Pártelnök sosem voltam, de az SZDSZ-ben ügyvivő, a DK-ban alelnök igen.) Együtt lehet ezzel élni, ha az ember azt tudja gondolni, hogy a többiekkel szemben ebben vagy abban a fontos kérdésben nekem van igazam, bár a többiek ezt nem látják be. De mi az a fontos politikai kérdés, amiben Mesterházy azt gondolhatja: neki van igaza, és nem a jelenlegi pártvezetésnek?

Dollárbaloldal

Dollárbaloldal – ezzel bélyegzik meg a fideszes politikusok nap mint nap az ellenzékieket a parlamentben. Ennek a megbélyegzésnek megvan a maga története.

Amióta nem sokkal a tavalyi országgyűlési választás után Márki-Zay Péter, az egykori miniszterelnök-jelölt előállt azzal, hogy amerikai magyarok gyűjtéséből jelentősebb összeghez jutott a kampány finanszírozására, a Fidesz elkezdte „dollárbaloldalként” emlegetni az ellenzéki pártokat.

Márki-Zay az adományt úgy magyarázta, hogy azt nem a pártokkal közösen folytatott választási kampányra kapták és használták fel, hanem az általa alapított Mindenki Magyarországa Mozgalomnak a politikai kultúra megújítására folytatott kampányára, amelynek a pártok nem voltak részesei.

Több ellenzéki párttól is hallottunk olyan nyilatkozatot, hogy nem tudtak a Márki-Zay által szerzett adományról, és Márki-Zay sohasem cáfolta ezt, sohasem mondta, hogy a közös kampányban részt vevő többi párt politikusaival egyeztette volna ezt az adománygyűjtő akciót. Nagyon nehéz lehet azonban megvédeni azt az állítást, hogy az egyidejűleg folyó választási kampányt és politikai kultúraújító kampányt külön lehetett volna választani.

Márki-Zay rendszeresen azzal büszkélkedik, hogy az adománygyűjtés során semmilyen törvénysértés nem történt, minthogy az MMM nem párt, így joga volt külföldi támogatáshoz jutni, és az adomány felhasználásáról az utolsó fillérig elszámolt. A Fidesz most a választási szabályok módosítására készül, hogy elzárja ezt a lehetőséget. Miután a pártok eddig sem használtak el külföldről jövő adományokat választási kampányaikban, ennek önmagában nincs különösebb jelentősége.

(Egészen más kérdés, hogy helyes-e a külföldi támogatás kizárása általában, és helyes-e akkor, amikor a Fidesz korlátlanul használ fel állami forrásokat a maga kampányára, és méltányos lenne-e ennek ellensúlyozására külföldi forrásokat igénybe venni.)

Egy dologban azonban bizonyosak lehetünk.

Ez a külföldről történő adománygyűjtés súlyos politikai kárt okozott és okoz az ellenzéki pártoknak.

Azoknak, amelyek Márki-Zay előadása szerint az adományból nem részesültek, és a nyilatkozatok szerint erről nem is tudtak. Ez a történet megkönnyíti, hogy a Fidesz az ellenzéket idegen érdekek kiszolgálójaként állítsa be. Nem mintha e nélkül nem ezt tenné, de ez megkönnyíti a dolgát. Nem véletlenül ismételgetik a „dollárbaloldal” bélyeget, és állítják, hogy az adományért cserébe az ellenzékiek azt teszik, amit külföldi megbízóik elvárnak tőlük.

Azt gondolom, hogy Márki-Zay Péter felelőtlenül járt el, amikor ebbe a dologba belement. Nem kétlem, hogy aki ezt Amerikából felajánlotta neki, jó szándékkal tette. Jó szándékkal tehették ezt az adományozók is. Azt sem kétlem, hogy Márki-Zay tisztességes szándékkal vállalkozott előbb arra, hogy Hódmezővásárhelyen elinduljon az időközi polgármester-választásba a Fidesz jelöltjével szemben, majd arra is, hogy beszálljon az országos politikába. Hazafias, demokratikus elkötelezettség vezethette. Hiányzott azonban belőle a megkívánt politikai ítélőképesség és felelősségtudat ahhoz, hogy országos politikai feladatot elvállalhasson. Ezt az adományszerző akciója bebizonyította.

AMIKOR GULYÁS GERGELYNEK IGAZA LEHET

A Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbbi sajtótájékoztatóján egy állításának indoklásában megismételte azt a sokszor hangoztatott tételét, hogy Nyugat-Európában nincs olyan sajtószabadság, mint Magyarországon, más szóval Magyarországon a média sokszínűbb, mint Nyugat-Európában.

Szó szerint leírtam a televízió-közvetítésből a kérdéses passzust:

„… ismét el kell mondjam Önöknek azt a valósággal megegyező meggyőződésemet, hogy miután az európai országok sajtója nem olyan sokszínű, mint ami itt egy-egy kormányinfón is kiviláglik, hanem egyhangú, tehát konzervatív sajtó nem létezik, és van egy főirány, amit aki nem követ, az utána nem nagyon írhat a gyakorlatban újságot – elvileg persze a média szabadsága törvényben biztosított, de a gyakorlatban a sokszínűség természetesen nem érvényesül –, ezért aki jó politikus akar lenni és jó ember, az akkor jár jól, ha mond valami rosszat Magyarországról.”

Gulyás miniszter állítása, miszerint a mai Magyarországon van csak igazi sajtószabadság, Nyugat-Európában pedig, noha a törvény ezt előírja, nincs, első hallásra képtelenségnek tűnik. Aki olvas nyugati nyelveken – de akár csehül, lengyelül vagy románul –, az tudja, hogy milyen gondolatgazdag azokban az országokban a sajtó, menyire különféle nézetek kapnak benne hangot. Alaposan átgondolva azonban be kell látnunk, hogy bizonyos értelemben Gulyás miniszternek igaza van.

Talán segít a dolog megértésében, ha Gulyás miniszternek abból a mondatából indulunk ki, hogy a nyugati sajtó „egyhangú, tehát konzervatív sajtó nem létezik”. Vajon mit érthet ezen a miniszter? Vajon mit szólnának ehhez olyan tekintélyes konzervatív lapok szerkesztői, újságírói és olvasói, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Welt, a Times, a Presse, a Figaro vagy a Rzeczpospolita?

Érteni vélem, hogy mit jelent Gulyás állítása. Számára „konzervatív” az olyan újság, tévécsatorna vagy internetes portál, amelyik a Fidesz szellemiségét sugározza. (Ők mindenkit, aki nem az ő hívük, „baloldalinak” titulálnak itthon is és a világban is, ilyennek tekintik az Európai Parlament többségét, így a Néppárt pártjait is.)

Az ilyen értelemben „konzervatív”, vagyis szélsőjobboldali lapból vagy médiumból olyan szélsőségesen nacionalista, a politikai ellenfelet kirekesztő, uszító és sokszor rágalmazó „újságírás” árad, amelynek Nyugat-Európában a főáramú sajtóban valóban nincs helye.

Ahogy a nyugati demokráciák politikai közéletében sincs. A második világháború óta, annak tanulságaira tekintettel a főáramhoz tartozó politikai erők, bármilyen keményen vitatkozzanak is gazdaságpolitikai, társadalompolitikai vagy külpolitikai kérdésekről, a humanizmus, tolerancia, demokrácia és jogállamiság talaján állnak, és elutasítják a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali politikát.

A Fideszre jellemző politizálást kivetik maguk közül (ahogy az Európai Néppárt is tette), és az a főáramú sajtóban, médiában sem jelenik meg.

Az olyasfajta uszításnak, kirekesztésnek, nacionalista felsőbbrendűség-tudatban, ami a Fidesz által üzemeltetett magyarországi médiában mindennapos, ott valóban nincs helye.

Amikor a német szélsőjobboldali AfD egy-egy politikusa ilyesmire vetemedik, a párt országos vezetői nem győzik kimagyarázni a dolgot. Ezért tűnik a nyugati főáramú sajtó Gulyás miniszter számára „egyhangúnak”.  Lássuk be: ebben az értelemben igaza van, az ottani főáramú sajtóban ilyesmivel tényleg nem találkozunk.

Nem csoda, ha ez az „egyhangú” sajtó Magyarországot – azaz dehogy Magyarországot, az orbáni magyar államban kialakult viszonyokat – valóban bírálni szokta, nem karriermegfontolásokból, mint azt Gulyás miniszter feltételezi, hanem azért, mert az orbáni magyar államban kialakult viszonyok ellentétesek a mai Nyugat-Európában kialakult demokratikus-humanista konszenzussal, s az embereket a második világháború előtt uralkodó közép-európai közszellemre emlékeztetik.

OROSZ HAZAÁRULÓK?

Néhány hete Mihail Hodorkovszkijjal, egykori oligarchával, az azóta felszámolt Jukosz tulajdonosával beszélgettek a német köztelevízióban Oroszországról és a háborúról. Hodorkovszki tíz évet töltött Putyin börtönében, amíg kieresztették és elhagyta Oroszországot.

Két különösen érdekes dolgot mondott. Egyrészt azt, hogy míg korábban Putyin politikai ellenfele volt, február 24. óta ellenségének (враг) tekinti őt. A másik, hogy a Nyugatnak a legnagyobb mértékben fokoznia kell az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat.

Hozzátette:

sosem hitte volna, hogy hazája, Oroszország valamikor háborút indít Ukrajna ellen, ahonnan (Harkov környékéről) a családja származik.

Tegnapelőtt Garri Kaszparovval, a sakkvilágbajnokból lett ellenzékivel beszélgettek a másik közszolgálati csatornán, és ő ugyanezt mondta. Minden fegyvert adjanak meg Ukrajnának, üzente a Nyugatnak. A kérdés mármost, hogy ezt a két orosz embert,

akik az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnának szóló fegyverszállításra szólítják fel azokat, akik figyelnek rájuk a külvilágban, vajon hazájuk elárulójának helyes-e tekintenünk?

Magának a kérdésnek van áthallása számunkra, magyarok számára. Az Orbán-kormány tisztségviselői és propagandistái – tegnap például Gulyás Gergely miniszter – azon háborgott, hogy az ellenzéki EP-képviselők úgymond azon dolgoznak, hogy ne kapja meg Magyarország a neki járó EU-pénzeket. (Valójában persze azon, hogy az Európai Bizottság minél keményebb feltételekhez kösse a támogatások kifizetését.) Vajon mit mondanának azokról az orosz ellenzékiekről, akik arra mozgósítanak Nyugaton, hogy Ukrajna minél több fegyvert kapjon?

Ez a háború nem oroszok és ukránok között folyik, nem „két szláv ország” háborúja, amihez Orbán Viktor szerint nekünk, magyaroknak nincs közünk. A háború egyfelől az oroszországi állam között folyik, amelyet Kaszparov nem átallott fasiszta diktatúraként jellemezni (és ezzel korántsem áll egyedül), másfelől pedig a kétségtelenül elég kezdetleges, de mégis csak demokráciaként jellemezhető Ukrajna között, amelyet az oroszországi állam le akart igázni. A demokratikus nyugati világ az e törekvéssel szembeni élet-halál harcában segíti Ukrajnát.

Orbán Viktor számára azonban egykutya, hogy egy állam demokrácia vagy diktatúra, hogy egy állam miként bánik a maga polgárival, illetve a megszállt területek lakóival.

Azt a rendszer vezetői elismerik, hogy nemzetközi jogi szempontból Oroszország az agresszor, arra azonban nincs szavuk, hogy milyen súlyos emberi jogsértéseket követtek el Oroszország hadserege és hatóságai a megszállt ukrán területeken. A bucsai vérengzés lelepleződése volt az a fordulópont, amelyet követően Ukrajna sem és a Nyugat sem lát lehetőséget a Putyin-rendszerrel folytatott fegyverszüneti tárgyalásokra, míg Orbánék ezzel nem törődve szorgalmazzák azokat.

Amikor a tíz éve emigrációban élő Kaszparovot az interjú végén kérdezték, hogy mikor mehet újra haza Oroszországba, azt válaszolta, hogy nem kell újabb tíz évig várni erre, és ez akkor következhet be, ha Putyin és rendszere már eltűnt Oroszországból.

Ha nem nyeri meg a háborút, Putyin nem maradhat hatalmon, vélte Kaszparov is, és véli az oroszországi fejlődés sok más elemzője is.

Amikor az Orbán-kormány az azonnali tűzszünetért és békekötésért lép fel, a diktatórikus Putyin-rendszer fennmaradását támogatja. Hasonlóan ahhoz, hogy Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkár és államfő egyfajta a maga „béketervével” szintén a diktatórikus Putyin-rendszer fennmaradását támogatja. Ismerjük el: amikor az orosz ellenzékiek Ukrajna fegyverszállításokkal való támogatására hívnak fel, nekik nem a Putyin-rendszer stabilizálása, hanem mielőbbi bukása a céljuk. Ők abból indulnak ki, hogy Putyin rendszere Ukrajna megtámadását követően nem lesz sokáig fenntartható.

Ők nem hazaárulók, hanem igazi hazafiak, akik a rendszerrel fordulnak szembe. hogy megmentsék tőle hazájukat.

PUZSÉR NAGYON FÉLREÉRTI

Tisztelt és szeretett néhai barátomat, Eörsi Istvánt sokkolta, hogy amikor 1960-ban a konszolidáció részeként kiengedték a börtönből, azzal kellett szembesülnie, hogy hogyan illeszkedett be az 56-ban még a forradalom oldalán álló értelmiségiek többsége a gyűlöletes Kádár-rendszerbe.

Azután teltek az évek, évtizedek, és a puha diktatúra egyre többeknek vált természetes életközegévé. Szerepet vállaltak a hivatalos intézményekben, a kulturális életben, beléptek a pártba, „társutasok” lettek, tudomásul vették az ideológiai korlátokat. Azután ahhoz hasonlóan, ahogy 1956-ra korábbi hithű kommunistákból lettek egyesek a forradalom hősei, sőt vértanúi, úgy lettek a hetvenes majd nyolcvanas évekre a rendszer fegyelmezett tisztségviselői közül sokan alapvető reformok kidolgozói és kiharcolói az ortodox pártemberekkel és a mögöttük álló szovjetekkel szemben.

Az Orbán-rendszer ideológusai számára nincs különbség mondjuk Biszku Béla és Nyers Rezső között, alaptörvényük egyként bélyegzi meg őket, a nyugdíjkiegészítésüket ugyanúgy vették el. A történelmi valóság azonban más, bonyolultabb, az életpályák sokfélék. A magyar demokráciának azok a kiharcolói, akik komoly egzisztenciális áldozatokat is vállaltak a hetvenes-nyolcvanas években, pontosan tudták ezt már akkor is, és a rendszerváltás előkészítésekor és megvalósításakor a gyakorlatban is együtt tudtak működni azokkal, akik nem voltak készek az övékéhez hasonló áldozatokra, akár állami vagy párttisztségeket is betöltöttek a rendszerben. Az effajta együttműködés nélkül nem jöhetett volna létre az új magyar demokrácia, ahogy a csehszlovák, lengyel vagy román és a többi sem.

A különféle pályák egybemosása az Orbán-rendszer ideológusainál tudatos történelemhamisítás, a politikailag csak 1989-90 után vagy még később eszmélők többségénél az ismeretek hiányára, felszínességére vezethető vissza.

A Momentummal létrejötte óta határozottan rokonszenvezve politikusaiban a leendő magyar demokrácia egyik reménységét látva a múlt értékelésében kezdettől fogva vitám van velük, és ennek egyes elemeit foglaltam össze korábban ezen az oldalon, vitatva Gelencsér Ferencnek azt a mondatát, hogy az elmúlt tíz évet két volt KISZ-titkár „veszekedése” határozta meg, merthogy nemcsak Biszku Béla és Nyers Rezső történelmi pályája között volt gyökeres különbség, de Orbáné és Gyurcsányé között is. Szerintem Orbán és Gyurcsány konfliktusában nem az a meghatározó, hogy mindketten KISZ-titkárként kezdték a politikát a pártállam utolsó éveiben, hanem az, hogy mit tettek és tesznek Magyarországgal a rendszerváltást követően, miniszterelnökként illetve ellenzéki politikusként. Ebbe a mondatomba kötött bele az Indexen (az egykor szabad szellemű, időközben a fideszes pártállam által magáévá tett portálon) Puzsér Róbert:

Tulajdonképpen megtisztelő, hogy a Facebookon megjelent véleményem köré valaki az Indexen kerít szenvedélyes, rá jellemzően kiválóan megírt publicisztikát. Csak az a baj, hogy nekem eszembe sem jutott bármiféle pártállami, tehát 1989 előtti „szennyest tisztára mosni”.

Előző írásomnak az egykori KISZ-vezetői szerep megítélése (akár Orbán, akár Gyurcsány esetében vagy az enyémben) egyszerűen nem tárgya. Orbán és Gyurcsány korábbi KISZ-titkár voltát nem én hoztam szóba, hanem Gelencsér Ferenc, én éppen ennek félrevezető voltáról beszélek. (Korrektnek tartottam megemlíteni, hogy diákkoromban magam is voltam KISZ-vezető.) Az alapkérdésnek azt tekintem, hogy mennyire mást tettek miniszterelnökként Magyarországgal. Számomra az egyik alapjában véve vállalható, támogatható, a másik viszont elutasítandó. Magam a közélet szereplőjeként az egyiket támogattam, a másik ellen harcoltam és írásaimmal harcolok ma is. Puzsér ebből a különbségből szemlátomást semmit sem ért, kísérletet sem tesz a megértésére.

Persze, nem kötelező megpróbálni megérteni. Én rendszerváltáson a tervgazdaságnak piacgazdasággal, a diktatúrának demokráciával való felváltását értettem korábban is és értem ma is. Ez Magyarországon szerintem megtörtént. Fontos eleme volt ennek a privatizáció – e nélkül rendszerváltás nem lehetséges –, és aki azt sommásan rablóprivatizációként jellemzi, mint Puzsér, arról nem tudom, egyáltalán híve-e annak, hogy a tervgazdaság helyébe piacgazdaság lépjen. Az sem világos, mit ért Puzsér azon, hogy a rendszerváltás „bűnben fogant” – szerintem ez az állítás Csurka Istvánra és mai fideszes követőire emlékeztet. Talán észrevette Puzsér, hogy 1989 után a magyar választók – akárcsak a lengyelek, románok, csehek, szlovákok, bolgárok, de még az ukránok is – rendszeresen leváltották addig hivatalban levő kormányaikat, vagyis éltek a létező demokrácia kínálta lehetőséggel, míg 2010 óta a magyaroknak – ugyanúgy, mint az oroszországiaknak – nincs részük efféle élményben. Vagy tényleg nem lát ebben különbséget?

Arra pedig, hogy miért mosnék én „közös pártállami szennyest” tisztára, akit már akkor kizártak az MSZMP-ből, amikor Puzsér épp hogy megszületett, Kádár János pedig a Központi Bizottság ülésén Illyés Gyuláé után másodikként említette az én írásomat mint a pártra nézve veszélyest, kár is lenne szót vesztegetni.

“A szemünk előtt zajlik az Európai Egyesült Államok kialakulása”

Az Európai Egyesült Államok kialakulása megállíthatatlan folyamat – nyilatkozta a Népszavának Eörsi Mátyás, aki korábban SZDSZ képviselő volt a parlamentben, jelenleg pedig Dobrev Klára tanácsadója.

Eörsi szerint “szó sincsen valamiféle túlcentralizált szervezetről. Az európai intézmények erősödésével nem a polgárok helyzete gyengül hanem a kormányfők hatalma.” Az Európai Egyesült Államok mintája Németország lehet, ahol a tartományoknak nagyon jelentős döntési jogkörük van.

“Az Osztrák-Magyar monarchiában sem mindent Bécsben döntöttek el. Közös volt a külügy, a hadügy és részben a pénzügy.”

A probléma az, hogy épp ezek a legfontosabb területek különösen akkor amikor háború zajlik Európa területén.

“A föderális Európa felé haladás elkerülhetetlen !” – hangsúlyozza Eörsi Mátyás. Miért? “Ez a kulcsa annak, hogy Európa fenntarthassa és megerősítse világpolitikai súlyát” – érvel Eörsi Mátyás.

Európa súlytalan

Ez derül ki az ukrajnai háború esetében. Korábban a német kancellár és a francia elnök tárgyalt Putyinnal Ukrajnáról, ma már erről szó sincs. Putyin csakis az Egyesült Államokkal hajlandó tárgyalni, mert azt látja, hogy az Európai Unió mindenben a washingtoni vonalat követi. Nincs európai politika! A távoli Kínának több beleszólása lehet Ukrajna jövőjébe mint az Európai Uniónak. Hszi Csin-ping elnök a jövő héten Moszkvába látogat, és megpróbál közvetíteni Oroszország és Ukrajna között. A kínaiaknak van béketerve az ukrajnai háború befejezésére. Ezt lehet bírálni, de van. Hol az európai béketerv? Sehol.

Washington sem Európai Egyesült Államokat akar hanem pénzügyi NATO-t, amelyen belül korlátlanul érvényesítheti a katonain túl a gazdasági érdekeit is Európában.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK