Kezdőlap Itthon Oldal 318

Itthon

Merengés a DK-ról – Déli kávé Szele Tamással

Kérem, lassan a végére érünk a magyar kormánnyal szemben álló politikai mozgalmakat bemutató sorozatunknak, mindenkiről beszéltünk már a déli kávé mellett, aki számít, kivéve egy erőt, és ez a Demokratikus Koalíció. Nem véletlenül hagytam őket a sorozat végére: talán nekik a legszélsőségesebben ingadozó, kétpólusú a társadalmi megítélésük.

Azt tudjuk, hogy a magyar politikai ló kétdimenziós, tehát nincs háta, csak két oldala, ezért megmaradni rajta nem is lehet, csak átesni egyik oldaláról a másikra és viszont. Bár valószínűleg akkor fognak ránk boldogabb idők köszönteni, mikor abbahagyjuk ezt a politikai libikókát és megpróbáljuk érzelmek helyett racionális alapon meghozni döntéseinket – messze még ez a kor. Egyelőre gyűlölünk és szeretünk, mint megannyi politizáló magyar Catullus, rajongunk vagy utálkozunk, indulatok vezetnek minket, többnyire az orrunknál fogva. A DK-nak is kétféle megítélésével találkozhatunk a közéletben: tagjai és szimpatizánsai feltétlen rajongáságával, és kritikusainak lesújtó véleményével. Mindkettő elfogultságot jelent, nekem magamnak is megvan a magam jól kialakult személyes véleményem, amelyet azonban itt és most nem fogok ismertetni. Nem ismertetem, ugyanis fontosabb lenne egy átfogó és tárgyilagos összképet mutatni a pártról, mint azt elmondani, én mit gondolok róluk és miért – megtettem már máskor, máshol, nekik is megmondtam, egyszóval mindenki tud róla, akit érdekel vagy akit illet.

Azonban most dobjunk félre minden véleményt, prekoncepciót és nézzük a tényeket, sine ira et studio

Mi a DK? Nem angyal és nem démon, hanem, saját meghatározásuk szerint balközép párt. A politikai centrumra nyitott, az európai polgári világ mellett elkötelezett demokrata szavazók pártja. Tagjai, támogatói között egyaránt vannak progresszív szociáldemokrata, liberális és konzervatív meggyőződésű emberek. Baloldaliak, de nem elsősorban a hagyományos szocialista-szociáldemokrata, munkásmozgalmi, hanem inkább az útkereső progresszív baloldali hagyomány folytatói. Emberi jogi és demokráciafelfogásuk liberális. Meggyőződésük, hogy morális és magánéleti kérdésekben, a kulturális ízlés terén hatalmi eszközöknek, állami beavatkozásnak nincs helye. Gazdaságpolitikai szempontból a közérdek által észszerűen szabályozott piac és verseny pártján állnak, céljuk, hogy a gazdaság ne csak hatékonyan, de tisztességesen is működjön, a sokak érdekét szolgálja, ne pedig a fent lévő kevesekét. A nagyvilág kultúrájának befogadása mellett tisztelik hagyományainkat, nemzeti örökségünket.

Jelezném, hogy ezek a mondatok a Sokak Magyarországa című pártprogramból származnak, nem tőlem.

Jól is hangzanak, minden pártprogram remekül hangzik, lássuk az alapító nyilatkozatukat!

„Mi, a Demokratikus Koalíció sokféle irányból jött alapítói modern demokráciát kívánunk, jogállammal, parlamentarizmussal, szociális piacgazdasággal és a szabadságjogok érvényesülésével.

A Demokratikus Koalíció progresszív, nyugatos, balközép polgári párt.

Elkötelezzük magunkat a nyugati világ szellemi hagyományának érvényessége mellett; a zsidó-keresztény tradíciót, a görög-római antikvitás örökségét és a felvilágosodás szellemiségét tekintjük az európai kultúra közös alapjának. A hatalom által elfojtott függetlenség- és szabadságvágy kifejezésének nagy közösségi megnyilvánulásaként tekintünk 1848-ra, 1918-ra, 1945-re, 1956-ra és 1989-re.

Értékeink, céljaink Európához kötnek bennünket; hisszük hogy a XXI. századi Magyarország csak az Európai Unió és a transzatlanti biztonsági együttműködés megbecsült tagjaként lehet sikeres. Tudjuk, hogy az európai integráció elmélyítése, a tagállamok szorosabb gazdasági együttműködése hazánknak is érdeke.

Azt valljuk, hogy a jog uralma, a jogbiztonság, az európai alkotmányos értékeknek megfelelő alkotmányos garanciákkal védett egyéni és közösségi szabadság, az egymásért viselt felelősség és szolidaritás, az igazságosságra törekvés, a kisebbségek jogainak tisztelete, valamint a köztársasági eszme képezik alkotmányos rendünk alapjait.

Az európai hagyományok szellemében elismerjük és védjük az egyének és közösségek polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogait. Hirdetjük, hogy a politikai szabadság elsősorban a szabad identitásválasztásban, a szabad gyülekezés, egyesülés, szólás és véleménynyilvánítás jogában, a szabad vallásgyakorlásban, a szabad választáson és versengő többpártrendszeren alapuló parlamentarizmusban nyilvánul meg. A gazdasági életben a szabadság teremti meg a garanciákkal védett tulajdont, a szabadság szüli a versenyt és a piacot.”

Ezzel sincs semmi baj, sőt. Igen helyes, magvas gondolatok. A szellemi alapok rendben vannak, de lássuk a párt történetét – az már kicsit mozgalmasabb lesz.

Elődje 2011 februárjában Demokrata Párt néven alakult egyes, az MSZP-ből korábban kilépett XVII. kerületi párttagokból, elnöke Takács István volt. Májusban a sajtóban nyilvánosságot kapott, hogy Gyurcsány hívei új pártot alapítottak. Erre ő ezután úgy reagált, hogy tudomása van erről, és úgy magyarázta a helyzetet, mintha az MSZP számára foglalták volna le a nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt.

Az MSZP egyik platformjaként kezdték

A pártot létrehozó politikusok önálló irányvonaluk megfogalmazását az MSZP egyik platformjaként kezdték, amit 2010. október 22-én hívott életre Gyurcsány Ferenc, aki elnöke is lett. A platform megalakításával Gyurcsány célja az MSZP saját elképzelései szerinti átformálása volt, melynek lényege az lett volna, hogy a párt átalakul egy „Orbán-ellenes népfronttá”. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem csak azokat várnák a pártba, aki egyetért a hagyományos szocialista-szociáldemokrata értékrendszerrel, hanem minden olyan elszánt politikust, aki szemben áll a Nemzeti Együttműködés Kormányával. Mivel a politikai irányvonal megváltoztatására tett kísérletei rendre kudarcba fulladtak, több hónapnyi vitatkozás és egyeztetések után 2011 októberére Gyurcsány és a pártvezetés viszonya olyannyira megromlott, hogy a platform a kezdettől lebegtetett távozás mellett döntött, lehetőséget adva arra, hogy az általuk elképzelt átalakított MSZP-t egy önálló, a régi párttól független politikai szervezetben valósítsák meg. A platform önálló párttá alakulását Gyurcsány Ferenc a tömörülés egyéves ünnepi összejövetelén jelentette be, 2011. október 22-én. A párt Egyes számú tagkönyvét Vitányi Iván kapta. A párt elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnökei Bauer Tamás közgazdász, Debreczeni József közíró, Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter és Niedermüller Péter etnográfus lettek.

2014. január 14-én több más szervezettel együtt a DK az Összefogás nevű pártszövetség tagja lett, melynek neve március 6-tól „Kormányváltás”-ra módosult a hasonló nevű Összefogás Párt miatt, a szövetség célja pedig a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson – az új nevéből adódóan – a Fidesz kormány leváltása volt, ez azonban nem sikerült. A párt az Összefogás listájáról négy mandátumot szerzett, miután azonban minimum öt mandátum kell a frakcióalapításhoz a DK nem tudott frakciót alakítani, így a négy képviselő, köztük a pártelnök Gyurcsány Ferenc független képviselőként lettek az Országgyűlés tagjai. A pártszövetség felbomlása után a 2014-es európai parlamenti választásra a párt már külön készült, de Gyurcsány közölte, hogy listavezetőként akkor sem menne Brüsszelbe, ha a pártja mandátumokat kapna a választáson. A DK végül 9,76%-os támogatottságra tett szert, mellyel két képviselői mandátumot szerzett, amelyeket Gyurcsány visszalépésével a második helyezett Molnár Csaba és a harmadik helyezett Niedermüller Péter kapott meg.

Ebben az időben ez az eredmény egészen szépnek, komolynak számított, főleg, ha arra gondolunk, hogy maga a pár még csak három éves volt.

A 2018-as országgyűlési választáson a párt már önállóan indult, bár korábban felmerült, hogy megint pártszövetségbe tömörüljenek ellenzéki pártokkal, az MSZP-vel előző évben történt konfliktusok miatt ez végül nem valósult meg, ettől függetlenül választási szövetséget kötöttek a Szolidaritással. A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni, ez a korábbi négyről kilencre emelte a képviselői mandátumaik számát.

Miért nem lett jobb az eredmény? Ennek taglalása már a vélemények és indulatok ingoványos vizeire vezetne, maradjunk annyiban, hogy a világon mindennek megvan a maga oka, legfeljebb nem tudjuk, mi az – vagy rosszul tudjuk. Általában véve, ha valaki a magyar belpolitikában tévedhetetlenül és cáfolhatatlanul állít valamit, ellentmondást nem tűrően, annak ritkán van igaza, én speciel fenntartom magamnak a tévedés jogát. Ez a választás most így sikerült. Volt olyan hiba, amit el lehetett volna kerülni – és erről ennyit.

Mi lesz a DK sorsa?

Fogós ravasz kérdés, elő sem vettem volna, ha más pártok esetében nem foglalkozom vele – de így most is meg kell tennem.

Kérem, ez hit kérdése. Vagy meghatározó ereje lesz a 2022-es Parlamentnek, vagy nem, hívei bíznak egy nagy, általános és elsöprő győzelemben, ellenfelei nem hisznek még az esélyeikben sem: azt mondanám, ha hideg fejjel gondolkodunk, számításba vesszük a Jobbik várható gyengülését, azt, hogy a Mi Hazánk négy év múlva még nem lesz abban az állapotban, hogy egyáltalán esélyei legyenek a bejutásra (lehet, hogy soha nem is lesznek), az újabb pártok bizonyos népszerűség-növekedését és a közelgő EP-választásokat, melyen viszont komoly esélyeik vannak, azt mondanám, hogy mostani súlyuknál komolyabb szereplés várható, de ez az addig kialakuló esetleges koalíciók függvénye is.

Elmondhatjuk, hogy hiba őket nem figyelembe venni.

A mai magyar politikai porondon megkerülhetetlenek.

De sem nem angyalok, sem nem démonok.

Sem nem Dan Brown írta őket.

Ők egy magyar politikai párt.

Így csinált hülyét a Hír TV műsorvezetőjéből egy jobbikos képviselő

0

Jakab Péter először szerepelt a Hír TV-ben azóta, hogy a tévét  Simicska Lajos eladta és a kormánypropaganda eszközévé tették. A jobbikos országgyűlési képviselő azzal kezdte, hogy ledobta a zakóját, ami alatt egy „Ez a tévé hazudik” feliratú póló volt. Sikerült is zavarba hoznia a műsorvezetőt, majd egyenesen Orbánhoz kezdett beszélni a kamerába, a tüntetők öt követelését ismertetve. A vicces műsor a videóban:

Lendvai Ildikó: Arról jutott eszembe… – 2.

Arról jutott eszembe, amit Csecsenföld idilli viszonyairól olvastam.

Ha lehet, ott még jobban virágzik a nemzeti együttműködés rendszere. Nem csoda: ott is Putyin egy kedvence uralkodik, ahogy nálunk. De sajnálattal kell megállapítanom, hogy együttműködésileg lepipáltak minket. Annyira dúl a csecsen polgárok között a szeretet és az összetartozás érzése, hogy amikor Ramzan Kadirov diktátor unokatestvére halálra gázolt egy három tagú családot, a rokonok maguk könyörögtek, nehogy a gázolónak bármi kellemetlensége legyen. Hiszen az egész Kadirov család annyi jót tesz a nemzetnek, isten ments, hogy valamelyiküknek bántódása essék. Majdhogynem megköszönték, hogy volt olyan kegyes a halálba küldeni az áldozatokat. Ez csecsenre fordítva kb. olyan, mintha nálunk az érintett városok lakói esdekelnének: hadd nyerjen még néhány pályázatot a miniszterelnök veje, ha nem világítanak a lámpák, hát nem világítanak, mi az a kis félhomály a fiatalember egyéb érdemeihez képest.

A nagyvonalúan megbocsátó csecsen rokonokat egyébként meg lehet érteni: Kadirovval ajánlatos jóba lenni. Gyanakodnak, hogy gyilkosságokat és emberrablásokat rendel meg. Nyíltan is vallja a kollektív családi büntetés elvét: ha valaki beáll az ellene harcolók közé, a hozzátartozói házát is lerombolják. Nemrég még Putyin, a nagy patrónus is szemére hányta: rosszul veszi ki magát, hogy koncentrációs táborba viteti és megöleti vagy megkínoztatja a melegeket. Kadirov viszont tökéletesen tisztázta magát, mondván, hogy országában egyáltalán nincsenek homoszexuálisok. Ami – könnyen lehet – áldásos közreműködése nyomán most már igaz is: élők nemigen maradtak.

Előbb-utóbb nálunk is…

Szóval az jutott eszembe, hogy előbb-utóbb nálunk is meg kell köszönni mindazt, amin normális körülmények között háborognánk. Legalábbis ez az elvárás. Szájunkba rágják, hogy az ilyesmi voltaképpen a mi javunkat szolgálja. Kár, hogy nem fér abba a buta fejünkbe. Kiderült, hogy a rabszolgatörvény a leendő rabszolgák, akarom mondani munkavállalók érdekét szolgálja. A szóvivő szerint eddig csak azért hagyták el százezrével az országot, mert itthon nem túlórázhattak eleget. (Aztán hogy csalódhattak szegények, hogy pl. Németországban évi 200 órában maximálták a többletmunkát!) De majd most! Az, hogy majd három év múlva kaphatnak fizetséget érte, nyilván szintén nekik lesz jó. Ha túl korán a zsebükben lenne, csak elszórnák butaságokra: ételre, rezsiszámlákra, a gyerek cipőjére. Aki úgyis hamar kinőné. Bezzeg milyen jól jön majd évek múlva: ki lehet fizetni a felgyűlt hátralékokat, aki sokat dolgozott, annak talán a kamatra is futja.

Az Állami Számvevőszéknek is csak a dolgozói jólétén jár az esze. Most karácsony előtt százat küldött el közülük, de csakis az ő érdekükben. Ezt hivatalos közleményben tudatták a közvéleménnyel: az elbocsátás „teljes mértékben figyelembe veszi az érintett munkatársak mentális és szalmai érdekeit, hozzájárul pl. a munkahelyi kiégés elkerüléséhez, valamint az új karrierlehetőségek megtalálásához.” Istenem, milyen figyelmesek. A kirúgottak nyilván hálásak is érte. El is szégyelltem magam, hogy milyen érzéketlen bunkó vagyok. Eddig nem sokat törődtem pl. a miniszterelnök és a kormánytagok munkahelyi kiégésének veszélyével. Pedig mintha látszanának is már a jelei.

Tényleg csak az ő mentális és szakmai érdekükben vetem fel: nem kellene nekik is új karrierlehetőségek után nézniük? Például Csecsenföldön. Bizonyára ösztönzőleg hatna a nemzet szolgálatában kimerült mentális energiáikra a környezettel való teljesebb harmónia. Hétszentség, hogy ott kevesebb merev szabály béklyózza a szabadon szárnyaló karriervágyat is. Fogadni mernék, hogy túlórázni is korlátok nélkül lehet.

Karácsonyi kívánság – dulakodás helyett ölelést

A lakosság száma, a terület nagysága meghatározó. Az ország kisugárzása a világ felé, ugyancsak jelentőséggel bír. Nem mindegy, hogy komolyan vesznek bennünket, vagy röhögnek rajtunk. Lassan több a bankfiók, mint a kocsma. Több jogászt képezünk, mint lakatost. Taxi, arányaiban is sokkal nagyobb számú, mint az összes mentő és tűzoltó autó. A médiában foglalkoztatottak száma, legalább ötvenmilliós lélekszámú országnak megfelelő. A parlament létszámáról nem is beszélve. A peres ügyek száma világméretekben is egyedülálló. A nagy baromságok évkönyvében akár minden oldalon is szerepelhetnénk.

Az előítéletek vaksi bűvöletében vergődő politika pedig példátlan időt és energiát emészt fel, egy főre vetítve. Nincs ellensúly. A költészet snassz, az irodalom pedig bugyuta időtöltés, az olvasással együtt, sokak szerint. Lélekvesztő, primitív tákolmányán menekül a fogyasztói cunami elől, az általános műveltség. Már a zene sem a régi, fogytán a hozzávaló türelem. Kosz és szemét mindenütt. Tobzódó irigység. Agresszió és erőből való intézkedés, az van rendesen. Ezerötszáz forintos pohár szódavíz, a belvárosi presszóban, félholtra ijesztett külföldi turisták.

Lassan több a multi bevásárlóközpont, mint iskola. Sikító parasztgazdák milliós traktorokkal tapossák a vissza nem térítendő támogatásokat. Pazarló költekezés, meggondolatlan hitelekkel. Henyélő herék, dolgozókba csimpaszkodva, vigyorogva követelik a megélhetést! Elefántcsonttornyaikban szundikáló értelmiség. Hajléktalan koldusok nevében csörömpöl csődöt, a másik gazdálkodásba átmentett vagyonnal játszó kényszervállalkozó és ügyeskedő, szemesnek áll a világ felfogást valló, eredeti tőkéjét felhalmozó.

Bugyuta arcok, jelentéktelen közléseikkel néznek rád vissza a képernyő tükörből, darabszámra még ennyi csatorna, per főre vetítve nincs a világon. Nincs még egy ilyen ország a világon, amely kifelé ennyire mást szeretne mutatni, mint befelé. Lehetne sorolni napestig és mindenki tenné is hozzá a magáét.

Fővárosi hétköznap délelőtt tizenegy óra, nincs a világon még egy gigatelepülés, ahol ennyi szabadságon lévő, betegállományos, szabadúszó, ráérő, autójában egyedül ülő demonstrálná a semmittevést. Az elszalajtott lehetőségekről nem is beszélve, feltalálók, újítók semmibevételéről. A gyógyszergyártás kihasználatlanságáról. Hévízeink csak folynak pocsékba! A hungaricumok sincsenek a helyükön. Kicsi ország nagy termékei nem árasztják el a kínai, indiai, távolkeleti piacot, kiváló, egyedi arculatú hungarikumaikkal. Micsoda fényűzése a pocsékolásnak. S eközben legtöbbet veszítenek az emberek idehaza.

Dulakodás helyett jól jönne már egy kis ölelés.

„Előkóstoló Orbán végéből?” – Deutsche Welle

0

A német közszolgálati adó Keno Verseck tudósító kommentárját közölte „Előkóstoló Orbán végéből?” címmel. A szerző szerint a legirritálóbbak a kormányapparátusból érkező vad reagálások.

Orbánról azt mondják, briliáns érzéke van a témákhoz, és rendkívüli hatalmi ösztönnel rendelkezik, és erre az elmúlt évekből sok példa hozható fel. A legismertebb példa, ahogyan eszközként használta fel a menekültválságot: ez rekord támogatást hozott neki odahaza, és nem alábecsülendő befolyásoló tényezővé tette Európában.

Ám a kormány mostani tüntetésekre adott reakciói kétséget ébresztenek Orbán ösztöneivel szemben. Ő maga ugyan még nem nyilvánult meg, de legbelső emberei és a kormánysajtó vadul csépelnek mindenkit, aki az utcán van, vagy bármilyen kódon támogatja a tiltakozásokat. „Provokátorok”, „A Soros-hálózat ügynökei”, „külföldi bűnözők”, „migránssimogatók”, „agresszív kisebbség”, „olyanok, akik gyűlölik a kereszténységet és a karácsonyt” – idézte Verseck. Mindez nyilván bírja Orbán támogatását, mert Magyarországon nemigen történik semmi kicsit is jelentős Orbán jóváhagyása nélkül, olyan pedig nem létezik, hogy szűkebb köréből bárki nyilatkozna anélkül, hogy megbizonyosodjon arról: valóban Orbán vonalát képviseli.

A magyar kormány lélegzetelállító módon, naponta túltesz önmagában az abszurditásban. Ez azonban megfelel az orbáni rendszer logikájának, és ez az, ami aggasztó. Retorikájában egyre kevésbé a közjót szolgáló demokratikus versenyről és a felelősségteljes, fenntartható kormányzásról van szó, és egyre inkább állítólagos élet-halál harcról, háborúról és békéről, a jóról és a gonoszról.

És a forma lassan tartalommá vált. Tamás Gáspár Miklós már jó ideje azt mondta, hogy Orbán soha nem fog önként megválni a hatalomtól, és ma már sok magyar is úgy látja, hogy Orbán rezsimjének csakis erőszakkal lehet véget vetni. A tüntetők között is szaporodnak a radikális hangok – ez a szerdai parlamenti üléstől kezdve megfigyelhető: olyan volt, amilyen európai parlamentben még nem fordult elő. Gyakorlatilag nincs remény arra, hogy Orbán megáll szélsőségesen konfrontatív kormányzási stílusában.

Ez nagyon szomorú Magyarország és a magyar emberek számára: az ország, amely három évtizeddel ezelőtt a kelet-európai demokratikus fejlődés éllovasa volt, most sötét jövő elé néz – írta Verseck.

Ara-Kovács Attila

Tordai Bence besétált az MTVA-ba

Szerdán délután Tordai Bence (Párbeszéd) besétált az MTVA-, ahol pendrive-on átadta az ellenzékiek öt pontos követelését, aminek ismertetését eddig megtagadta az állami média. A Duna TV vezérigazgatója nem ígérte meg most se, mondván: ez a „szerkesztői szabadság”. Tordai pert helyezett kilátásba nemleges válasz esetére.

A Párbeszéd parlamenti képviselője Barabás Richárd szóvivővel és Murányi András kommunikációs igazgatóval együtt érkezett az MTVA Kunigunda utcai épülete elé, ahová már csak a politikust engedték be. Facebook-oldalán a képviselő élőben közvetítette az eseményt.

Itt mindjárt kiderült, hogy az MTVA vezérigazgatója (Papp Dániel) új utasítása értelmében a képviselők csak az archívumnak és a büfének helyet adó M-épületbe mehetnek be, tehát a stúdiókat nem tudják megközelíteni. Tordai mindjárt el is mondta a közvetítésben, hogy szerinte

ez a korlátozás ellentétes a képviselők jogait rögzítő (kétharmados) törvénnyel.

Tordai papír mellett ezúttal egy pendrive-on is elvitte az ellenzéki pártok közös álláspontját rögzítő öt pontot, amelynek ismertetésétől mindeddig elzárkózott az állami média, s amely miatt kitörtek az elmúlt napok demonstrációi az MTVA-nál és azon belül. Az öt pontot Barabás Richárd (eredetileg színész) mondta fel.

Az öt pont: a „rabszolgatörvény” visszavonása, kevesebb rendőri túlóra, független bíróságok és közmédia, csatlakozás az Európai Ügyészséghez.

Tordait Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója fogadta, aki mindenekelőtt közölte, hogy mivel nem közszereplő (?), nem járul hozzá arca mutatásához.

Ezután a politikus megkérdezte, hogy hajlandó-e bármelyik csatorna (Kossuth Rádió, M1 tévé) lejátszani a felvételt. Azok után, hogy az MTVA elleni tüntetésről nagy nehezen beszámoltak, csak annak okáról nem.

Dobos Menyhért közölte, hogy

ő (a vezérigazgató!) nem szólhat bele ebbe, ahogyan a híradások tartalmába se,

ez a „szerkesztői szabadság” része, legfeljebb továbbítani tudja az adathordozót. Ezután tájékoztatta Tordait arról, hogy elutasítás esetén bírósághoz fordulhatnak. Tisztázták, hogy a mai híradásokat kell figyelni, benne lesz-e bármelyikben a hír.

Kormányunk jövőképét az ellenzék nem érti

Egyre világosabb, hogy előrelátó pártunk és kormányunk mindent megtesz a hatalom jövőbeli megtartása érdekében. 2020 kritikus dátum az Orbán-kormány számára. Akkor lesz az EU nagy átalakítása, az eddigi gyakorlat megváltoztatása. Függetlenül, hogy mi lesz a jövő tavaszi (májusi) EP választás eredménye, a jelenlegi gyakorlat tovább nem folytatható. Az EU-tól nem lehet majd olyan könnyen pénzt „igényelni”, mint napjainkban. A populisták megerősödése nem fog több pénzt juttatni az egyes tagállamoknak a felzárkóztatásra, különösen az EU jelenlegi elosztási rendszerét bírálóknak.

Orbán jól látja, tudja és érzi, hogy az elkövetkező másfél év alatt új alapokra kell helyezni a magyar gazdaságot, annak jelenlegi EU-s támogatottságának elmaradása esetére. Az ugyanis könnyen szociális robbanáshoz vezethet. Az a bizonyos húr akkor szakad el, amikor romlik az életszínvonal, és az elégedetlen tömegek vezetőik ellen fordulnak. Orbán 2013-ben indiai látogatása során megjegyezte, hogy célja a hazai béreket alacsonyan tartani és ezzel vonzóvá tenni Magyarországot a külföldi tőke számára.

„….Magyarország sikerét az autógyártásban a jó helyi mérnökök és az alacsony munkabérek eredményezték, de a jövőben az ipari energiaár lesz a versenyképesség egyik legfontosabb feltétele….”

(Hungary’s success in vehicle manifacturing resulted from good local engineers and low labour costs but the companies’ energy costs will be in the future one of the most important conditions of competitiveness.).

Érdekes megfogalmazás ez az „autógyártás”, hiszen csak összeszerelés folyik Magyarországon, a német autóipar számára.

Mindezt öt évvel ezelőtt mondta, és jegyeztem le.

Hogy a bérek miatti esetleges elégedetlenséget (zavargást) megfékezze, és ugyanakkor szociális érzékenységét is kimutassa, kitalálta a rezsicsökkentést. Úgy képzelte, azzal tudja kompenzálni a külföld számára vonzóvá tett alacsony béreket, ha a mindennapi kiadások enyhítéséhez állami hozzájárulást ad. Az erős propaganda ellenére az ötlet nem vált be, nem hozta meg a hozzáfűzött reményeket, hiába kellett például a társasházak hirdetőtábláján kifüggeszteni, hogy pártunk és kormányunk jóvoltából mennyivel olcsóbb a ház havi közvilágítása.

Orbán a hatalom megtartásához kialakított egy függőségi rendszert. Az állami beruházásokból csak baráti vagy családi cégek, vállalkozások részesülhetnek. Ebben különben nincs semmi új. Már első kormányzása idején a miniszterelnök apja kőbányáiból rendelték a közutak, autópályák építéséhez szükséges alapozó anyagokat. Második kormányzása alatt jött rá, hogy az EU csak a pályázatok tisztaságát ellenőrzi, azaz annak elbírálása pártatlan legyen. Az EU-nak arra már nincs ereje, apparátusa, hogy megvizsgálja a nyertes cég tulajdonosi körét, rokoni, baráti kapcsolatait. Így tudott kialakulni az a hűbéri, feudális viszonyokra emlékeztető államapparátusi rendszer, mely ma Magyarországot jellemzi.

Látva a közelgő veszélyt, az EU-s pénzek elmaradását, új források felé kellett fordulnia. Azzal mindenki tisztában van, hogy a kapitalizmus alapja a tőke szabad áramlása. A tőke pedig odamegy, ahol nagyobb a profit. Ez politikamentes. Az orbáni Magyarország ezt felismerte, és ezen a téren tette vonzóvá az országot. Az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó. Ehhez, most hozzá jött, a túlórák számának megemelése, miközben a kifizetéseket három évvel elhalasztották. Ez közel olyan felháborodást váltott ki a társadalomban, mint anno a tervezett internetadó.

A napokban elfogadott törvény részleteit nem igazán ismerjük. A nyugati világban alapszabály: szombaton a bér (órabér) másfélszeresének a megfizetése, vasárnap pedig a duplája. Természetesen egyes vállalatok maguk alakítják ki a túlóra bérezését. Például a tömegközlekedési vállalatok, a mentősök, az állandó üzemelést biztosító vállalatok, mint például az energia szektor (áramszolgáltatás).

A magyar Munka Törvénykönyvben eddig ez szerepelt

Teljes napi munkaidő esetén naptári évenként 250 óra rendkívüli munkaidő rendelhető el.

Ezt emelték most fel törvényileg 400 órára. A törvény érdekes mód meglehetősen „nagyvonalú”, pontosabban nem elég specifikus, a japán előírások szerint például

„a munkaadóknak még azelőtt meg kell állapodniuk a szakszervezeti képviselővel, mielőtt bármit aláírna a munkavállaló. Ebben a megállapodásban bele kell foglalni a munkaórák számát, mennyiségét, ami hetente nem lehet több, mint 15 óra, havonta 45 óra és évente 360 óra.”

(Employers must enter into an overtime agreement with a labour representative prior to any overtime work by employees, and this agreement must stipulate to the maximum number of overtime hours that an employee may work, which may be no more than 15 hours per week, 45 hours per month and 360 hours per year.)

Vajon a magyar előírások mennyire részletesen szabályozzák ezeket a túlórákat? A három éves kifizetésről nem is beszélve, hiszen van infláció, pénzromlás, stb., tehát a három év múlva kifizetésre kerülő túlórabér nem rövidítheti meg a munkavállalót! (aki közben meg is halhat)

Az elégedetlenség utcára vitte az embereket. Miután a Parlament elfogadta a fentebb ismertetett „rabszolgatörvényt”. Az ellenzék megzavarta a szavazást. A balkáni és kaukázusi parlamenti jeleneteknek lehettek tanúi a Facebook használói. Különösen érdekes volt látni a miniszterelnök arcát, tekintetét, melyben ott volt egy kifejezés: „..tiltakozhattok, akkor is megcsinálom! Elvégre többségem van, és az ország érdeke a munkát és megélhetést biztosító multik megjelenése…hiszen ez az ország jövőjének érdeke…”. Az orbáni gondolat, világos: alacsony adóval, és a gyenge forint miatt relatív olcsó munkabérrel, valamint a harmat gyenge szakszervezetekkel ide kell csábítani a külföldi tőkét, hogy az ország az EU pénzek nélkül is működni tudjon. Az új, zöldberuházások a feldolgozó és beszállító ágazatokra épülnek, elsősorban a német iparra, azon belül is az autó- és fegyvergyártásra. Ami pozitív: környezetkímélők. Ami negatív: az amúgyis exportra épülő német gazdaság függvénye.

Az MTVA székháznál történtek sok jogi és erkölcsi kérdést hoztak a felszínre. A 13 ellenzéki képviselő viselkedése, cselekedete vitatható. Mivel nem voltam jelen, és a megbízható közszolgálat hiánya miatt csak cyber-világunk vívmányaira, az okostelefonok közvetítésére voltam és vagyok rászorulva. Néha valami Jancsó-filmre emlékeztettek a képsorok, máskor meg valamiféle ördögűzésre, ahol kereszt helyett képviselői igazolvánnyal próbálták a gonoszt elűzni. Nem volt világos a parlamenti (ellenzéki) képviselők célja. Úgy tűnt a székházon kívül és körül tüntető fiatalok mellé állva próbáltak nekik segíteni, hogy a tüntetők ötpontos követelésének nagy nyilvánosságot adjanak. Szép, nemes cél, miközben cselekedetükkel politikai töltet is adtak a tüntetésnek. A parlamenti ellenzék egy kis csoportja (tizenhárman a 63 ellenzéki képviselő közül) élt képviselői jogával és a képviselői igazolvány segítségével bejutottak az MTVA székházba, elvégre jogosultságuk van bármely középületbe, állami, kormányzati intézménybe belépniük. Hogy bármit beolvashassanak egy hírközlőszervnél, már kétséges. Egy szerkesztőség munkáját nem zavarhatják meg. Pláne élőadást nem zavarhatnak meg. Mondjuk az egész cselekedet fonákja: ha egy köztudottan manipulált, notórius hazudozó hírközlőszervről van szó, akkor miért ott akarnak bármit is beolvasni az igazság bajnokai? Ugyancsak elgondolkoztató, hogy az éjszakázáshoz, virrasztáshoz a többi ellenzéki képviselő nem csatlakozott.

Nagyon nem tetszett, ahogy ezek a képviselők egymás közt beszéltek. Ez a bratyizó, tegeződő, egymást becenéven szólító társaság komolytalanná tette (számomra) fellépésüket. Hogy (régóta) ismerik egymást nem jogosítja fel őket, hogy azt a benyomást keltsék, mintha pártokon és ideológiákon átívelő puszipajtások lennének. Ha viszont így van, akkor meg mekkora színjáték zajlik az ország házában?

A biztonsági őrök viselkedése meglepett. Igaz, ne feledjük az MTVA, akárcsak a MTI, kiemelt fontosságú (állami) intézmény, hírközlőszerv. Az, hogy részrehajló, manipulatív kormánypropaganda szócső lett, nem hatalmaz fel senkit, hogy önkényesen „besétáljon” és világgá kürtölje sérelmét. Ezt sehol sem engedik meg. Viszont, nem igaz, hogy ez a fegyveres őrség nem tudott volna valami más módszert alkalmazni, mint a testi erőszakot, azaz fizikailag és látványosan kidobni bárkit is az utcára. A biztonsági őrök (legalábbis bankokban, bevásárló központokban, üzletekben) a rendbontót feltartóztatják, majd kihívják a rendőrséget és átadják az illetékes hatóságnak. Nem ismerem az MTVA „védőinek” státuszát, jogát, de amit, és ahogyan csináltak az megengedhetetlen.

Mindez a „rabszolgatörvény” elfogadásának és törvénybe iktatásának logikus következménye, aminek magyarázatával a hazai média adós maradt, hiszen az orbáni elképzelés, koncepció saját hatalma megerősítésén túl a lakosság életszínvonalának megóvását is célul tűzte ki.

Baloldali latolgatás

Nincs könnyű dolga ezekben a napokban a krónikásnak, kérem szépen, tényleg nem egyszerű a feladat: ugyebár, be szeretnénk mutatni a honi, nem kormánypárti erőket, szép sorban, csak most igen nagy falat következik a mai kávé mellé: a Magyar Szocialista Párt. A legutóbbi események fényében csak jót tudnék róluk mondani, a korábbiakéban, hát, izé… volnának bizonyos kifogásaim.

Alapvetően el kéne fogadjuk tételnek, hogy amennyiben a létező magyar belpolitikát tesszük tanulmányunk tárgyává és nem egy elképzelt Meseországét, abban bizony nagyon komoly helye van és kell is legyen a baloldali gondolkodásnak. Egyszerűen enélkül nem létezne a politikánk, mégiscsak az elmúlt több, mint kétszáz év egyik legmeghatározóbb eszmerendszeréről van szó, ezt nem lehet kivarrni paszománnyal, eltakarni cifraszűrrel vagy betenni a tulipántos ládába. Baj akkor kezd lenni, mikor azon töprengünk, melyik párt is igazán baloldali. Mert hát Thürmer Gyula is azt kiabálja Budaházy árnyékából, hogy csak ők és senki más, mások is rendszeresen megtalálják a zsebükben a Bölcsek Kövét…  ebben az országban kisebb üzemet lehetne nyitni Bölcsek Köve forgalmazása céljából.

Az MSZP úgy véli, ők képviselik Magyarországon a modern szociáldemokráciát. Meglehet, nem tagadom, habár mások maguknak vindikálják ezt a szerepet. Tőlük sem szabad megtagadni, legfeljebb Magyarországon lesz nyolcvanhárom modern szociáldemokrácia, pedig csak egyre volna szükség, de arra nagyon. Azonban lássuk a párt történetét!

Az MSZMP utolsó (XIV.) kongresszusa 1989. október 7-én zajlott le, ahol 28 alapító döntött egy új párt megalakításáról 1989.november 16-án adták be az MSZP bejegyzési kérelmét, nyilvántartásba pedig öt nappal később, november 21-én vették. Az MSZP az 1990. évi első szabad választás óta a többpárti országgyűlés egyik parlamenti pártja.

Az 1990-es szabad választás eredményeképpen ellenzékbe szorult. Az 1994–1998-as és 2002–2006-os ciklusban illetve 2006–2008 között koalícióban kormányzott az SZDSZ-szel. 2008. május 1-jétől 2010 májusáig egyedüli pártként, kisebbségben kormányozott az SZDSZ hallgatólagos, majd Gyurcsány Ferenc távozása után nyílt külső támogatásával.

Magyarországnak eddig négy MSZP-s miniszterelnöke volt. 1994-től 1998-ig Horn Gyula, 2002-től 2004-ig Medgyessy Péter, 2004-től 2009-ig Gyurcsány Ferenc, 2009-től 2010-ig pedig Bajnai Gordon. Ők összesen három parlamenti ciklusban, 12 éven át irányították az országot. Közülük Medgyessy és Bajnai pártonkívüliként töltötte be a tisztséget (bár Medgyessy 1989 előtt tagja volt az MSZMP-nek).

Ez így, ilyen formában szentigaz, de csupán írott malaszt. Magam azt mondanám, hogy az MSZP-nél jobb szándékú párt kevés van, csak hát a jó szándék nem mindig elegendő, és ha egyszerre negyvenen akarnak jót, negyvenfelé, abból inkább lesz hetivásár búcsúval, mint eredmény.

Pedig nem is vezették ők olyan rosszul az országot, a mostani állapotokhoz képest. Voltak hibák, hogyne lettek volna, de nem voltak elvakult, hataloméhes bolondok. Horn Gyulának a maga idejében bőven megvolt a parlamenti kétharmada (az SZDSZ-szel), mégsem ment el az esze és nem kezdte el bütykölgetni az Alkotmányt. Nem azért, mert balek lett volna, ellenkezőleg: azért, mert tudta, hogy ez semmi jóra nem vezetne. Neki is megvoltak a maga hibái, kinek nincsenek, mi, rosszmájú újságírók például tudtuk, hogy a kezét kell figyelni: ha gesztikulálás közben elkezdenek az ujjai közel kilencven fokot bezárni a tenyerével, akkor nem kell komolyan venni, amit mond, reggelre elmúlik neki, kialussza. Viszont nagy, komoly, kardinális politikai és diplomáciai tévedéseket nem követett el.

Arról nem tehetett, hogy az országot olyan gazdasági és társadalmi helyzetben kapta, amilyenben. Ez azóta sokat romlott. Érthető, hogy nem volt egyértelműen népszerű, de hát mégsem lehetett alul cséplőgép, felül békegalamb, középen Tudományos Akadémia. Sajnos utána már csak nehezebb idők jöttek.

Hiba, mint tudjuk, ott van, ahol keressük. Ott mindig fogunk is találni.

Lehetne mondani, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökségének első periódusa a pazarlás kora volt, csak nem lenne maradéktalanul igaz. Ő ugyan betartotta az összes választási ígéretét, és sokan ennek – például a béremeléseknek – tudták be az államkassza siralmas állapotát, csak hát aki tud egy kicsit számolni, hamar rájöhet, hogy egy közalkalmazotti béremelés nem a legnagyobb tétel a költségvetésben. A nagy tételek a fejlesztések, a kölcsönök törlesztései, az állami befektetések. Medgyessy 2004-ben távozásra kényszerült, őt Gyurcsány Ferenc követte.

Vele bizony sok, nagyon sok dologban nem tudok és nem is vagyok hajlandó egyetérteni, de miniszterelnöknek ő sem volt a legrosszabb. Tudnék nála alkalmatlanabbakat mondani. Csak hát ő már egy megosztott országot kapott, amiben ezer szem leste, ki hibázik, hol hibázik, minden bolhából elefánt lett, minden elefántból bolha. Az a bizonyos őszödi beszéd nem egy cinikus beismerés volt, akárhogy is felfújták, azt ő a párt belső vezetésének mondta, fegyelmezési célzattal. Csak félreértették, mert félre akarták, legyünk komolyak: mostanság hetente derülnek ki ennél komolyabb horderejű disznóságok, mégsem égnek az autók Budapest belvárosában (és ne is égjenek). A Fidesz mesterien kihasználta az akkori kormányzat minden tévedését, és még így sem sikerült megdöntenie azt. Bajnai Gordon miniszterelnöksége pedig végső soron egészen jól sikerült, gazdasági szempontból főleg.

Jó, hát ezek tények, de akkor mégis, miért nem őket választották meg 2010-ben?

Ennek igen sok oka van. Az egyik az, hogy mintha nem is törekedtek volna erre. Mintha azt hitték volna, nekik jár a választási győzelem. Alig kampányoltak, amit mégis, azzal gyerekeket lehetett volna riogatni, a sajtót pedig egészen egyszerűen kidobták az ablakon.

Pedig kevés magyar pártnak volt olyan kedvező helyzete a médiában, mint nekik 2010-ben. Övék volt a Népszabadság, a Népszava, a Szabad Föld, a Vasárnapi Hírek, és még egy csomó orgánum. Ha Napóleonnak ilyen sajtóbirodalma lett volna Waterloonál, máig erősen vitatott lenne Wellington szerepe. Annyira nem használták ki a helyzeti előnyüket, hogy az említett, meghatározó lapok közül mára csak egy él, a többit elvitte a markoláb. Vagy elpuchhant, mint a buborék.

Azonban mostani, vert helyzetükben néhány szocialista politikus képes nagyon nagyot alakítani. Nem feledhetjük Lendvai Ildikó karcos humorát és elmeélét, Kovács László tapasztalatát, Korózs Lajos kiállását az elesettek mellett, Újhelyi István elkötelezett jóindulatát. Ha van remény a magyar baloldaliság számára, azt valahogy az ő példájuk mentén lehet elképzelni.

Hogy mi lesz az MSZP sorsa?

Hát, baljós jeleket lát a béljós, egymagukban nem fognak ők országot kormányozni a közeli jövőben, talán a távolabbiban is inkább koalíciósan, másokkal. De ez esetleg nem is baj: sokkal jobb lenne egy sokszínűbb, nyitott kormányzat, mint a mosatni, monolitikus. De hogy a magyar belpolitika meghatározó tényezői lesznek, az egészen bizonyos.

Persze, mindenki döntse el saját magának, mi a véleménye róluk – nekem az a nézetem, hogy egy jó és erős szocialista párt kicsit sem ártana nekünk.

Most már csak találni kéne egy ilyent.

Vagy csinálni.

Csak jó legyen.

Meg erős.

Meg szocialista.

Kipaterolják Budapestről a Természettudományi Múzeumot

Vidékre száműzik a Természettudományi Múzeumot a kormány döntése nyomán. Valószínűleg kell az épület a közszolgálati egyetemnek.

A forradalom és szabadságharc napjáig, 2019. március 15-ig kell kidolgozni a koncepciót a Természettudományi Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet vidékre költöztetésére – áll a kormány legutóbbi határozatainak egyikében.

A legfrissebb Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány úgy döntött, hogy

„az országos közgyűjtemények vidéki szerepvállalásának erősítése érdekében”

elköltözteti a fővárosból a Magyar Természettudományi Múzeumot, valamint a Petőfi Irodalmi Múzeum részeként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetet.

Mindemellett elrendelik az országos közgyűjtemények vidéki tagintézményeinek fejlesztését, valamint az országos közgyűjtemények kiállításokon jelenleg nem látható egyes gyűjteményeinek állandó vidéki bemutatását szolgáló országos műtárgyprogram megvalósítását. Továbbá a kulturális javak mobilitását biztosító országos vándorkiállítási program létrehozásáról is döntöttek.

A Természettudományi Múzeum a Ludovika negyedben van, területének egy részét korábban már elvették a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bővítése érdekében.

Új hidak a Dunán

Egyebek mellett két új Duna-hídról és a repülőtéri út fejlesztéséről határozott a kormány. A különféle közlekedésfejlesztések előkészítésére 5,5 milliárdot fordítanak.

Áprilisban kihirdették a Galvani út-Illatos út vonalában létesítendő új Duna-híd győztes látványtervét, most pedig elkezdődhet az előkészítés is.

A kormány legújabb határozatában arról rendelkezik, hogy a 2022-ig szóló infrastrukturális fejlesztések keretében tervezett munkákról kezdjék el az előkészületeket. Ennek része a Galvani-híd, amely 2×3 sávos forgalmi sávval és villamosközlekedéssel lesz ellátva.

Továbbá hozzálátnak a kapcsolódó, a Fehérvári út és az Üllői-Határ úti csomópont közötti közlekedési infrastruktúra kialakításának is. Mindemellett javítani akarják a ferihegyi repülőtérre vezető utat, amelynek kapcsolódnia kell az új Duna-híddal. Lesz egy újabb híd is, az aquincumi a Pók utca és a Váci út között. Mindezeken túl határoztak a Budapesten tervezett körvasút menti körút első, Bécsi út–M3 autópálya bevezető közötti szakaszáról.

Ezeknek a komplex fejlesztések előkészítésére összesen 5,484 milliárd forintot ad a kormány. Ebből 2019-ben 136 millió, a rákövetkező években 3,993 és 1,355 milliárd forint költhető el.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!