Fontos

Behívták Hadházy Ákost az állami rádióba, de valószínűleg megbánták

0

Évek óta nem hívták, most igen, hogy Sallai R. Benedek támadásáról kérdezzék. Ő viszont a propagandáról mondta el a véleményét.

A Facebookon számolt be arról az LMP lemondott társelnöke, hogy két évvel azután, hogy megválasztották, bejuthatott a Kossuth Rádió 180 perc című műsorába. Ahogyan a múlt héten az M1-en, itt is arról az esetről akarták kérdezni, amikor Sallai R. Benedek rátámadt az LMP etikai bizottsági ülésén – ahogy Hadházy a posztban fogalmaz:

„Saller Benedek helytelen viselkedésén akartak csámcsogni”.

Ő viszont ehelyett, ahogy az M1-en is, arról beszélt, hogy „Budapesten lehet hallgatni valódi híreket adó rádiókat is, de vidéken csak a Kossuth agitációs propagandája fogható. Folyamatosan sulykolják azt a hazugságot, hogy az ellenzék csak azért beszél a kormány bűneiről, mert milliószámra akar valamiért “migráncsokat” betelepíteni.”

Azt is elmondta, hogy

soha nem hívták, amikor a korrupciós ügyekről, például Tiborcz Istvánról vagy Farkas Flóriánról beszélt.

Mint írja, valószínűleg tényleg nem kell többet se az M1-hez, se a Kossuth Rádióhoz mennie, de ha lesz egy tüntetés a „királyi rádió és televízió” ellen, arra szívesen elmegy.

Hadházy Ákos egyébként a Független Hírügynökségnek beszélt korábban az esetről, ezt itt olvashatja el.

Azt hiszem, egy nagy tüntetés lassan tényleg aktuális a királyi rádió és televízió elé a Kunigunda utcába. Ma – majd’…

Közzétette: Hadházy Ákos – 2018. május 1.

Ha valakinek van szívhangja, azt már fel is veszik

A munkáltatói szervezetektől – köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától – kellenének ötletek a vállalkozói szféra által immár régebb óta a legsúlyosabb versenyképességi gátnak tekintett probléma, a minőségi és mennyiségi munkaerőhiány megoldására – szögezte le a Független Hírügynökségnek Bod Péter Ákos, a budapesti Corvinus egyetemi tanára. A volt ipari minisztert, jegybank-elnököt annak kapcsán kérdeztük, hogy a hírek szerint a hamarosan felálló új kormány új gazdaságstratégiát fog kidolgozni, amelyhez az MKIK-tól és a Magyar Nemzeti Banktól kért javaslatokat. Bod szerint a versenyképesség növelésének a a munkaerőpiaci problémák kezelése a kulcsa, de a megoldást itthon kell keresni, nem a hazatelepülőkre várni: negyedmillió embert kellene és lehetne átterelni a reálszférába. Ha külföldről tudunk behozni munkaerőt – mert tudunk –, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását – teszi fel a kérdést.

 

Ön gyakori résztvevője a különféle konferenciáknak, tanácskozásoknak, szakmai fórumoknak, amelyeken az elméleti fejtegetéseken kívül alkalma nyílik meghallani azt is, hogy mit gondol a versenyszféra. Mire van a cégeknek szükségük ahhoz, hogy boldoguljanak, fejlődjenek. Mi a leggyakoribb általuk emlegetett megoldandó probléma, amelyhez nem a piac, hanem az állam segítségét várják?

Valóban nagyon sok szakmai és/vagy vállalati rendezvényen vettem részt, sok-sok gyakorló üzletemberrel volt alkalmam beszélgetni az utóbbi hetekben, s ezekből egyöntetűen az világlott ki, hogy a magyar gazdaság növekedésének első számú akadálya napjainkban a munkaerőhiány. Ez persze európai ügy is, de az Európai Bizottságnak az európai szemeszter keretében Magyarországgal foglalkozó anyaga külön kiemeli, hogy ugyan az egész visegrádi térségben jellemző a munkaerőhiány fokozódása, de nálunk már akuttá vált.

Mennyiségi vagy minőségi ez a hiány nálunk?

Mind kettő, bár eltérő a gazdaság különféle területein. Ugyanis a magyar gazdaság két szektorában nem egyforma sem az igény, sem pedig a kereslet kielégítésének a lehetősége. Az egyik a multinacionális cégekből és a versenyképes magyar nagyvállalatokból álló szektor, ahol alapvetően a minőségbeli és választékbeli munkaerőhiány jellemző. E hatékony szektor igényét alapvetően jól elégíti ki a magyar képzési struktúra, de az demográfiai okokból, és részben a kompetencia-szerkezete miatt elérte a korlátjait. Számos szakterületen  a megoldást  minálunk is a nemzetköziesedés adja, amint ezt már látjuk is az üzleti szolgálgatóközpontoknál, startapoknál, ipari és fejlesztő vállalkozásoknál:

az  indiaitól a spanyolig bármilyen nemzetiségű munkaerőt importálnak a cégek, ha szükségük úgy hozza. Ehhez nem kell kormányzati segítség, pontosabban, egy dologra azért szükség lenne: arra, hogy a sürgősen álljon le az idegenellenes kampányával,

hiszen abszurd helyzetek adódnak már most is. Például, amikor a drágán idehozott külföldi munkaerőre vidéken rendőrt hívnak, mert migránsnak nézik. Az itt dolgozó,  tanuló, kutató külföldiek már lassan nem mernek kimenni Budapesten kívül az utcára. Közöttük vannak azok a harmadik világbeli egyetemi hallgatók, akiket a magyar állam több milliárd forintos ráfordítással, magyar ösztöndíjakkal ide. Nekem is vannak magyar állami ösztöndíjjal itt tanuló hallgatóim, akik Libanonból, Mongóliából, Afrikából nagy örömmel jönnek, majd szembesülnek a kormány által gerjesztett gyűlöletkampánnyal. Ez sokba kerül, semmi értelme nincs, abba kell hagyni!

A külföldi munkaerőt tehát a nagy cégek meg tudják fizetni, s ezzel megoldhatják munkaerő-problémájukat, de vajon a haza kis- és középvállalatok mit tudnak tenni?

Igen, a nagyobb gond most már gazdaságunk másik szektorával van. A kis és közepes cégek is rövid néhány év alatt beleütköztek a mennyiségi hiányba: nincs ember. A képzett és gyakorlott szakembert pedig nem tudják megfizetni. Ebben a szektorban a munkaerőpiac fokozatos nemzetköziesedése sem nyújt megoldást, a  kkv-k számára valójában még a viszonylag olcsónak számító ukrán munkaerő is megfizethetetlenül drága –, nem szólva arról, hogy ezt meg kellene szervezni, beleértve az utaztatásukat, lakhatást, pedig a kormány és a munkaadói szervezetek már régóta fontolgatják ezt a megoldást. Ráadásul nem is feltétlenül erre van igénye a hazai kkv-szektornak: a lengyel vagy a szlovák, cseh példa szerint a több százezres ukrajnai vendégmunkás-foglalkoztatást a mezőgazdasági idénymunkák és a nagy építőipari munkák motiválják.

Ugyanakkor az biztos, hogy a magyar kkv-szektor munkaerőkereslete és annak potenciális kielégítése az a terület, amelyen a kormánynak szerepet kellene vállalnia.  

Érdemes abból kiindulni, hogy a Bajnai-kormány alatt kidolgozott foglalkoztatási akció („Út a munkához”) , majd a Fidesz 2010-es győzelme után nagy lendületet vett közmunkaprogram adekvát válasz volt az akkori helyzetre, a tartós munkanélküliség riasztóan nagy mértékére, ám ez a munkaerőpiaci megoldás elérte a korlátait, sőt, mára már a növekedést gátoló tényezővé vált. Az egyébként mobilizálhatóvá tehető negyed millió ember döntő hányada nem tud továbblépni, és munkavállalóként belépni a munkaerőpiacra.

Innováció kellene arra, hogy az így megmozgatott embereket hogyan lehet beterelni vagy a képzési rendszerbe vagy pedig a munka világába.

Kinek lenne ez a feladata, a kormányé?

Itt már nem egyen-megoldások kellenek, amelyeket a Belügyminisztérium és az önkormányzati rendszer egy sablon alapján levezényel. Az oktatási része is tagolt, mert kellene hozzá az utóbbi évtizedek magyar gyakorlatától elég idegen felnőttképzés, „élethosszig tartó tanulás, valamint az iparosnál végzett szakképzés – és ahhoz állami forrásokat kell rendelni.

A munkáltatói része pedig azért nagyon sajátos, mert hazánk számos peremtérségében a hivatalos munkanélküliség felett akár a lakosság negyedét kitevő közmunkási hányad jelzi a térség potenciális munkaerőkínálatát, miközben a kielégítetlen kereslet onnan 50 vagy akár 200 kilométerre van.

Sok cégvezetővel beszélve hallom, hogy ők elég jól feltérképezték a számukra elérhető és náluk hatékonyan foglalkoztatható munkaerőt, hajlandóak is lennének immár e munkaerő-ínséges időben vállalni a betanítást, odaszoktatást: de egyenként kicsik. Az egyiknek kellene hat ács, a másiknak tíz szalagmelletti, a harmadik két kertészt és négy targoncást keres: ám a buszoztatás vagy a munkásszállás-ellátás költségeit csak koordinált keretek között lehet megoldani. Vannak erre szakosodott magánvállalkozások, ám a munkáltatói szervezetek – köztük az MKIK, VOSZ, iparági szövetségek – is kidolgozhatnának konkrét javaslatokat a kormány számára.

Ehhez a Kamara, amely rendeltetése folytán foglalkozik  a reálszféra igényeivel, hasznosan hozzá tud szólni, szemben például a felsősoktatással, amelynek fejlesztési stratégiája nem kamarai profil,

az oktatási folyamat időigénye messze túlnyúlik a munkaadói és kamarai szövetségek időhorizontján, és a konkrét munkáltatói érdekek egyáltalán nem esnek egybe szükségszerűen az ország egészének a távlati érdekeivel. Arra kellenének tehát javaslatok, hogy miként váljon a munkára fogható közmunkás értékteremtő munkára képes emberré. A kettő ugyanis nem ugyanaz.  Ma a közmunkaprogram az egész országot átfogó állami rendben működik. A probléma egy részét talán a polgármesterek is meg tudják helyi szinten oldani, de csak egy részét. Ám a jövő súlypontja nem náluk, hanem a magánszektorban van! A kérdés ugyanis az, hogyan lehet ezt a tömeget átterelni, bevinni a reálszférába. Itt kellene a kamaráknak, szakmai szervezeteknek előállniuk az ötletekkel. Azért említem első helyen őket, mert ezek azok, amelyek elsősorban a kis- és középvállalkozásokat képviselik, s ez a potenciális – a közmunkából a munka világába átterelendő – munkaerő-állomány nem a multik számára jelenthet megoldást. Ugyanakkor a kkv-k is meg tudnák fizetni az ilyen munkaerőt, az érintett közmunkások pedig meg tudnák duplázni a saját legális jövedelmüket, az állam pedig adó- és járulékbevételekhez jutna, illetve sokkal kevesebbet kellene költenie közmunkásokra.  Azaz az állam számára bőségesen megtérülne ennek a támogatása, egy ilyen program működtetése.

Éppen ezért én azt mondom, hogy a magyar versenyképesség javításának a módozatait nem a munkaadói járulék vagy a személyi jövedelemadó kulcsa további csökkentése körül kellene keresni, mert nem ott húzódnak a növekedés korlátjai.

Arról nem beszélve a járulékcsökkentés ugyan mérsékelné a munkaadói költségeket, de azzal még kevesebb jutna az egészségügyre, a nyugdíjakra. Inkább az értékteremtést kell növelni!

Mit tapasztal a reálszféra körében, nem ódzkodnának a közmunkásból munkaerővé avanzsált emberek felvételétől? Nem félnének?

Öt éve, amikor még rendelkezésre áll a munkaerő, és lehetett válogatni a kendermagban, akkor senki nem volt arra rászorítva, hogy képzetlen, szervezett munkától elszokott, akár funkcionális analfabéta emberekkel foglalkozzon, mivel extra ráfordítást igényel a betanítás, kiképzés, szintre hozás. Ma más a helyzet.

Hallottam olyan mondást HR-től, hogy ha van valakinek szívhangja, akkor azt már fel is vesszük.

De nem feltétlenül  az országnak azon a részén található még ilyen rendelkezésre álló potenciális munkaerő, ahol igény van rájuk. Ismét induljanak be a fekete vonatok Szabolcsból a főváros és Nyugat-Magyarország között?

Nem tartom abszurdnak, hogy a keleti országból, vagy éppen Nógrádból eljárjanak dolgozni az emberek, ha valaki meg tudja szervezni számukra az utaztatást, a szállást. Nem a fekete vonatok rendszerét kell újraéleszteni, de az országon belüli munkaerő mozgatására igenis szükség van. Gondolok itt olyan dolgokra, hogy

valaki összegyűjthetné néhány egymáshoz közel működő cég munkaerő-igényét – ennyi és ennyi villanyszerelőre, annyi és annyi vizesre, stb. van szükség, s megszervezné a napi utaztatást.

A gyakorlati megoldást nem nekünk kell most megtalálnunk. Amit viszont határozottan állítok: beindult a gondolkodás ebben is, s ez ragyogó alkalmat kínál arra, hogy a munka világára is kitaláljanak olyan megoldásokat, amelyek segíthetik a magyar gazdaság egészének, versenyképességének is a fejlődését, javulását amellett, hogy a piaci szereplők gondjain is enyhítenének.

Említette, hogy az államnak szerepet kellene ebben vállalnia. Konkrétan mit? Szervezzen? Buszoztasson?

Az államnak szerepet kell ebben vállalnia, hiszen nemzetgazdasági, nemzetpolitikai érdek ennek a problémának a megoldása. De nem gondolom, hogy az állam feladata lenne a konkrét helyi igények összegyűjtése, a szervezés, az utaztatás. Erre a munkaügyi apparátus nem is lenne képes, hiszen ez nem hatósági ügy, hanem üzleti vállalkozás.

De például a kamarák – amelyeket sokan bírálnak, hogy keveset szolgáltatnak – a regionális hálózataikra építve felmérhetnék az igényeket.

Az államnak pedig a költségek egy részét kellene átvállalnia, mivel egy aktív munkaerőpiac eszközről beszélünk. Társfinanszírozást tartanék egyébként helyesnek – a cégeknek is ki kell venniük a részét a ráfordításokból, mert ellenkező esetben fennáll annak a veszélye, hogy kézen-közön eltűnik az erre szánt állami forrás.

Működik ilyen modell másutt?

Nálunk is működik már ilyen itt-ott, a magánszférában a munkaerő-közvetítő cégek működtetnek ehhez hasonlót. S a nagyobb vállalatok egy része is próbálkozik már ezzel. Amiről mi most beszélgettünk azonban – hogy úgy mondjam – macerásabb, mivel állami intézmények, érdekképviseletek és kisebb-nagyobb magáncégek közös tevékenységére van szükség.

Arról nem is szólva, hogy a külföldi munkaerőt a térségen belül – egyébként nálunk is – már most is számottevő mértékben importálják.

Az Eurostatnak van egy vonatkozó jelentése, amelyből kiderül, hogy Magyarországon 2016-ban 5801 tartózkodási engedélyt adtak ki külföldieknek munkavégzés indokával (egyébként sokatmondó, hogy az összesen, közel 23 ezer tartózkodási engedélyből a legnagyobb arányban kínaiak, ukránok és amerikaiak részesültek), ugyanakkor a cseheknél 23 097-e, miközben Lengyelországban 493 960-at. Tehát ha külföldről tudunk behozni munkaerőt, akkor miért nem tudjuk országon belül megoldani a kereslet-kínálat kiegyensúlyozását? Ehhez azonban – nem lehet elégszer hangsúlyozni – aktív munkaerőpiaci intézkedések kellenek – ahogy egyébként az Európai Unió évek óta tanácsolja, hogy ha már ennyit költ Magyarország a munkanélküliség kezelésére, költse ésszel.

Talán már megvan az Alzheimer-kór gyógyszere…!

Megszületett a gyógyszer, amivel rövidesen megelőzhetővé válik az Alzheimer-kór! A Svájcban előállított szer egyelőre még csak kísérleti stádiumban van, először kis csoporton tesztelték, de rövidesen több ezer emberen is kipróbálhatják. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Penke Botond Széchenyi-díjas biokémikus, a Szegedi Tudomány Egyetem Orvosi Vegytani Intézet korábbi vezetője szerint az Alzheimer-kór életmódváltással is megelőzhető. Agyi terjedése pedig megállítható, s gyógyszereléssel karbantartható. 


Újra és újra felröppen a hír, hogy megtalálták az orvosságot a legkegyetlenebb időskori betegség, az Alzheimer-kór gyógyítására. A közelmúltban már forgalomba kerülő gyógyszerről is hallhattunk. Igaz ez, professzor úr? 

Ebben a formában sajnos nem igaz. Ugyanis nincs olyan új gyógyszer, amelyet az Alzheimer gyógyítására regisztráltak és alkalmazni is lehetne. Viszont a közelmúltban kapott „Agy-díjat” négy kutató, köztük John Hardy, aki társaival feltárta a betegséget okozó kulcsfontosságú változásokat. A kollégánk nagyon optimista, s azt nyilatkozta, hogy még az ő életében – nálam is idősebb, pedig én már 76 éves vagyok – megtörténik, hogy az Alzheimer egy krónikus betegséggé válik. Ha nem is lesz még gyógyítható, de állandó gyógyszereléssel karbantartható lehet.  

Ez igazán jó hír, még az is elképzelhető, hogy a betegség folyamata visszafordítható? 

Ebben még nem bízunk, a jelenleg alkalmazott klasszikus módszerekkel legfeljebb a betegség megállítására, a terjedésének megakadályozására van reális esély. Visszaszorítása akkor érhető el, ha a jelenleg már alkalmazott őssejtterápia komoly fejlődésnek indul. Erre azonban egyelőre várni kell.

Professzor úr, ön is végzett kutatásokat a Szegedi Tudomány Egyetem Orvosi Vegytani Intézetének vezetőjeként. Fontos megállapítása, hogy az Alzheimer-kór terjedése lassítható. Talán még meg is előzhető?  

Az életmód változtatásával mindenképp csökkenthető a betegség kialakulásának esélye. A klinikai vizsgálatok bizonyítják, hogy a fokozott fizikai aktivitással, illetve megfelelő táplálkozással, azaz a mediterrán típusú diétával, sok antioxidáns, vagyis olajbogyó, olívaolaj és zöldségek fogyasztásával célba lehet érni. De még a keserű csokoládé is kimutathatóan mérsékli a betegség esélyét. Ezen kívül létfontosságú a szellemi aktivitás megőrzése, s persze a stressz csökkentése is nagyon ajánlatos. Kaliforniai kísérletek bizonyítják, hogy az életvitel megváltoztatásával a betegek kétharmadánál sikerül megállítani a betegséget. Kétségtelen, az orvosi megfigyelés csak egy maroknyi emberre terjed ki, tehát ezt a betegek nagy csoportján is el kell végezni. Viszont az egészségesek köre csak nyerhet egy ilyen életmódváltással. 

A betegség kutatását nehezíti, hogy az Alzheimer-kór kialakulását sokféle ok „beindíthatja”. A familiáris forma sajnos dominánsan öröklődik, de az érintetteknek „csak” 1 százalékát jelenti, a 99 százaléka viszont az öregedés során betegszik meg. A jelenlegi tudásunk szerint hét-nyolc féle agyi működési zavar tehet beteggé, de ezeket csak rendkívül bonyolult, képzettséget igénylő orvosi kifejezésekkel lehet részletesen is elmagyarázni. Leginkább az agyi erek romló állapota, illetve az úgynevezett vér-agy gát öregedése játszik kulcsszerepet a kór kialakulásában.  

Megállapítható precízen, hogy az öregedés ma hány éves korban kezdődik?

Változó, de nem szükségszerű, hogy a korral járó öregedési folyamat, majd enyhe demencia Alzheimer-kórba csapjon át.

Nehéz lehet a határok megtalálása, hisz van, aki legfeljebb szórakozott, elfelejt dolgokat, esetleg nem jutnak eszébe nevek, számok vagy nehezen tanul meg új verset. Ez csak az időskori szellemi képességek romlása, vagy ez már Alzheimer-kór? 

Ez még lehet szórtabb állapot, ami idősebb korban gyakori. Ha a bankkártya pin kódja nem ugrik be, vagy a barát telefonszáma, akkor az még nem gond. Az Alzheimer-kórban szenvedők már nem tudnak új ismereteket rögzíteni a memóriában, sokszor fogalmuk sincs arról, hogy mit ettek, egyáltalán volt-e reggeli, illetve fogalmuk sincs, mi történt velük egész nap. Ez már egyértelmű jele lehet a betegségnek.

Gondolom, az első jelek felismerése azért is érdekes, mert aki az első tüneteket tapasztalja, az máris ideges lesz, hisz ez a betegségek egyik legkegyetlenebb formája.  

A mi családunkban is előfordul, anyósomat tíz éve intézetben ápolják, állapota nem romlik, de nem is javul. Elméje mégis romlik, mert az állandó gyógyszerezés hatására kezdetekben ugyan még megismert bennünket, de ma már szinte senkit. Borzasztóan lassú a szellemi leépülés, igaz, már 96 éves, de testileg egészséges, még évekig élhet. De sajnos ebből a betegségből már nem tud kigyógyulni. A statisztika szerint a világon ma 35 – 50 millió ember lehet hasonló állapotban.   

Gondolja, hogy az említett John Hardy és tudós társai, vagy önök a szegedi egyetemen tudnak segíteni ezen az ötvenmillió emberen?

Legfeljebb egy betegség-stopról lehet szó, tehát ma legfeljebb arra képesek a gyógyszerek, hogy az érintettek állapotát stabilizálják. A kór agyon belüli terjedésének az a lényege, hogy apró hólyagocskákban toxikus fehérje kerül át egyik idegsejtről a másikra az agyban. Így a betegség sejtről sejtre terjed, amíg a sok billió idegsejt nagy részét el nem éri. Olyan antitestet kellene találni, ami nemcsak az agyba, de az említett hólyagocskák belsejébe is bejut, mert valójában ott kéne a toxikus anyagot közömbösíteni. Ennek megértéséhez vissza kell térni a már említett vér-agy gáthoz, amely többek között arra hivatott, hogy megakadályozza a toxikus anyagok agyba kerülését. Ám ez a vér-agy gát az idők során elkopik, a káros anyagokat jobban átengedi, viszont a gyógyító anyagokat nem engedi bejutni az agy belsejébe. Talán emiatt gyógyíthatatlan ma ez a betegség. Pedig még az is előfordulhat, hogy már megvan az Alzheimer-kór gyógyszere, de a beteg vér-agy gátja nem engedi az orvosságot az agyba jutni. Ugyanez a folyamat a kísérleti állatoknál megtörténik.

Vagyis az állatkísérletek sikeresek?

Igen, sok esetben.

Ezért mondta azt, hogy már meg is lehet az Alzheimer gyógyszere?

Igen, de sajnos ezt nem egyszerű átvinni az ember gyógyítására.

Ha viszont időben felismernék a betegséget, amikor még az embernél is bejuttatható a gyógyszer a kóros agyterületekre, akkor akár meg is előzhető ez a szörnyű betegség?

A korai diagnózis létfontosságú lenne, mert bizonyos génmutációk hajlamosítanak a betegség kialakulására. Ezt genetikai vizsgálattal szépen fel lehet deríteni, s az így kialakított veszélyeztetett csoport kaphatná azokat a gyógyszereket, amelyek talán már ma is képesek a betegség terjedését megakadályozni.  A korai diagnózishoz elég egyfajta szűrés, amelynek során akár a vérplazmából is kimutatható lenne a kockázat. Hozzá kell tenni, hogy sajnos az Alzheimer kór a vérből még nem mutatható ki, de már közel vagyunk hozzá. Ha ez sikerül, akkor az agyi terjedését időben meg tudnánk akadályozni, ezzel megállítanánk a betegséget. Ebben az esetben az Alzheimer kór sem intézeti, sem pedig hosszú távú kórházi kezelést nem igényelne, hisz a beteg elláthatná magát.

Ezek szerint olyan gyógyszer talán már ma is van, amely a betegség terjedését akadályozná? 

Igen, vannak olyan antitestek, amelyek az egészséges vér-agy gáttal rendelkező páciensnek segítenének. Ilyen kísérlet ma is folyik Columbiában, ahol nagyszámú a genetikus hátterű beteg, s rajtuk próbálnak ki egy új készítményt. Ha sikerrel járnak, akkor a nem familiáris eredetű betegek gyógyítására is esély lehet, persze minden ilyen kísérlet rendkívül hosszadalmas, hisz generációkat kell megfigyelni.  

Ezekben a gyógyszerkísérletekben ön is részt vesz?

A columbiai kísérletben amerikai készítményeket használnak. Én is dolgozom új gyógyszereken, amelynek lényege, hogy a kórt okozó, úgynevezett toxikus fehérje termelődését próbáljuk megakadályozni. Ha ugyanis a folyamatot meg lehetne fogni a gyenge kognitív károsodás, tehát enyhe demencia állapotában, akkor talán még be lehet juttatni a gyógyszert az agyba. Ha késő, akkor a mai tudásunk tehetetlen.

A közelmúltban jelezték, hogy hatástalanítottak egy bizonyos gént, az apoE4 nevűt, ami szorosan összefügg az időskori elbutulással.  Az Alzheimer kór tehát nem ugyanaz, mint az időskori képességek romlása?  

De a demenciák 70 százaléka Alzheimer-kórként végződik, vagyis a két időkori betegség feltételezi egymást. A fennmaradó 30 százaléka nagy része agyi sérülésből, balesetekből keletkezik; a bokszolók, az amerikai foci művelői is veszélyeztetettek. De a Parkinson kórhoz is sokszor kapcsolódik demencia, vagyis a toxikus fehérje agyi felhalmozódása minden esetben a betegség valamilyen formájához vezethet. Akinek jó a génállománya, ott ezek a betegségek értelemszerűen igen kései öregkorra tolódnak vagy elkerülhetőek.

Valaki azt mondta, hogy ha a betegséget jobban megismeri, akkor meg is tudja gyógyítani. Egyetért?

Igen, ezt Szent-Györgyi Albert mondta, de ezt nem mindig vették figyelembe. Az elmúlt 30 évben úgy próbáltak az Alzheimer kór gyógyítására orvosságot találni, hogy nem vették figyelembe a betegség lefolyását. Ma viszont látjuk, hogy a betegségnek sokféle kiinduló pontja van, és többféle mechanizmusa lehet. Elképzelhető, hogy minden kiinduló ponthoz meg kell találni a megfelelő gyógyszert, s a genetikai háttér dönti el, hogy melyiket használjuk. Az is előfordulhat, hogy gyógyszer-kombináció lesz a megoldás, ahogy a magas vérnyomás, vagy a HIV kezelésében is ez vált be.

Említette, hogy ha időben diagnosztizálják a betegséget, akkor lehet tenni a kór megállítása érdekében. Képes erre a magyar egészségügy is?

Ezen a területen nem vagyunk rosszabbak, mint a nyugatiak, ámbár a betegség diagnosztizálására még nincsenek egyértelműen elfogadott protokollok. Ennek is tudományos okai vannak, sok még a kutatásra váró feladat, de a legfontosabb az lenne, ha vérből ki tudnánk mutatni az Alzheimer-kórt. Ha ez sikerülne, akkor talán már tényleg „csak” pénz kérdése lenne az Alzheimer gyógyítása. Miután ebben nincs hiány, hiszen az államok hatalmas összegekkel támogatják az alapkutatásokat, a gyógyszergyárak pedig a korszerű orvosságokon dolgoznak, így van remény arra, hogy 5-10 éven belül ez a betegség is kézben tartható lesz.

A Párbeszéd útja a súlytalanságból a megmaradásig

Kaptak négy évnyi lehetőséget a „saját lábon állásra”. Jelenleg az életben maradás a legtöbb, ami elmondható a Párbeszéd helyzetéről. Megnéztük, honnan és hogyan jutottak el idáig. Egy valaha nagy, ma akkori önmaga árnyéka párt mellé. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

 

Ha egy-két mondatban akarnám összefoglalni a Párbeszéd és Karácsony Gergely nagyjából egyévnyi útját, az valahogyan úgy szólna, hogy a teljes ellenzéki vereség egyik legnagyobb nyertese ez a párt. Sikerült pártként megmaradniuk, megszerezték a következő négy évre szóló költségvetési támogatást, és súlyuknál lényegesen több, három képviselőjük lesz a parlamentben, sőt – igaz, némi MSZP-s segítséggel – önálló frakciót is kiállíthatnak.

Ez persze nem több, mint az ellenzéket elzavaró többség (sőt, a rájuk szavazók egy részének is) azon ítéletében megfogalmazott állítás, hogy „a megélhetési politikusok” ismét nyertek négy évet. Merthogy a fideszes kétharmad mellett a Párbeszéd számára se nő fű.

Egy másik összefoglaló véleménymondat: kétségtelen tény, hogy

a Párbeszéd és Karácsony kezdettől a feltételek nélküli ellenzéki együttműködést támogatta.

A közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet és mindenhol egyetlen megegyezéses jelöltet az egyéni választókerületekben.

Egy kis kitérő: emlékezetes módon éppen Karácsony, akkor még LMP-s képviselőként 2011 nyarán vetette fel egy olyan „technikai koalíció” létrehozását, amely a Jobbikot is magában foglalva kétharmadot szerezne a parlamentben, hogy ennek birtokában alkotmányos korrekciót követően új, „rendes” választást írjon ki. Ugyanerről ma már másképpen vélekedik. „Azóta a Jobbikot felvásárolta Simicska Lajos, aki másként is meg tudná buktatni Orbán Viktort, nem kellett volna neki pártot venni” – mondta egy interjúban. S hogy a Jobbik ugyanaz a náci párt, ami volt, amelyet már nem tart a rendszer ellenfelének, s a szavát sem lehet elhinni annak a pártnak, amely évekkel ezelőtt még európai zászlót égetett, most pedig a legradikálisabb béruniós kampányba kezdett.

A nyilvánosság előtt alig létező Párbeszédet lényegében Karácsony hordja a hátán (olykor Szabó Tímeával, társelnök-társával közösen), akinek az elmúlt szűk egy évben a teljes demokratikus oldali együttműködés végül kudarcos preferálása mellett meg kellett küzdenie még valamivel: az MSZP folyamatos belső megosztottságával, s nem utolsó sorban Botka László szó szerinti és szimbolikus hosszú árnyékával. (Ismét zárójelben: azon érdemes lenne mélyen elgondolkodni, hogy az MSZP Horn Gyula óta nem tudott választási sikerre esélyes első embert kitermelni. Azóta minden miniszterelnöke kívülről, pontosabban nem az aktív belső tagsági-politikusi körből érkezett, az egyetlen „saját” ember, Botka pedig pillanatok alatt elbukott.)

Karácsony szerintem a botkai helyzettel jól birkózott meg: végig lojális maradt hozzá, nem igen (de legalábbis láthatóan nem) vett részt az MSZP addigi „örökös reményének” belső megbuktatásában.

Nem volt ennyire sima és főleg sikeres az MSZP egyik legnagyobb gondja, Gyurcsány Ferenc személye és mozgásainak kezelésében, különösen úgy, hogy közben igyekezett Botkával harmóniában lenni. Utóbbi első pillanatban kijelentette, hogy a DK-val és főleg Gyurcsánnyal nem akar szorosan együttműködni, közben pedig a volt pártelnök állandóan a teljes nyitottságot hangsúlyozta. Hogy aztán – már amikor Karácsony ante portas – ő legyen az, aki kizárja Karácsony miniszterelnök-jelöltségét, ha ez együtt jár egyéni kerületi és pártlistás indulással.

Persze akkor már Botka sincs, és addigra az MSZP a közvélemény-kutatások szerint 200-400 ezer választót vesztett, ami megnövelte Gyurcsány súlyát.

Karácsony régóta – sokak szemében nyilván túlságosan is rámenősen –

nem csinált titkot abból, hogy szívesen vezetné az országot.

Akkor nézzük a mögöttünk hagyott szűk esztendő történéseit. Karácsony első fajsúlyosabb lépése okozott némi zavart. A korábban LMP-alapító, majd a 2010-es választási vereség után onnan kilépő, később a Juhász Péter gründolta Együtt-tel közös pártban működő politikus tavaly augusztusban megjelent Botka szegedi fórumán, ahol az akkor nyolc hónapja kormányfő-jelölt valódi baloldali programot, progresszív adórendszert, segélyek helyett lehetőségeket, jobb iskolákat, képzési, átképzési, vállalkozási és kedvezményes hitelprogramokat, munkát és a közösség szolidaritását, országos átfogó szociális bérlakás-programot is tartalmazó programját ismertette. Karácsony Gergely, akkor a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje is megjelent a fórumon és egyetértését fejezte ki az alapelvekkel, valamint

közölte, hogy nem akar Botka kihívója lenni.

Ebből kisebb értetlenség támadt, mert a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a jelenlévők többsége is úgy értékelte a Párbeszéd társelnökének szavait, hogy föladta saját miniszterelnök-jelölti ambícióit, ráadásul úgy, hogy mindezt Botka javára tette.

Mindezek hatására szeptemberben már nem ment el arra a rendezvényre, amelyen Botka ismertette szövetségi politikáját. S amelyen éppenséggel ott lett volna a helye, mert maga is

egyedüli megoldásként a megegyezést tartotta szükségesnek.

Nem sokkal ezután elkezdődött az a „tánc”, amelynek szereplői a kisebb ellenzéki pártok (mínusz DK), főleg az Együtt, valamint a Párbeszéd és maga Karácsony, aki mindeközben lépésről lépésre került közelebb az MSZP-hez. Hogy aztán a „régiek” és „újak” megítélése miatti ellentét következtében megtörténjék a szakítás.

Szeptember vége felé az Együtt elnöke, Juhász Péter bejelenti: „tárgyalásokat kezdeményezek az Együtt nevében az LMP-vel, a Párbeszéddel és a Momentummal”.

Az őszre egyre inkább meggyengülő és kapkodó Botka talán mindent egy lapra feltéve szeptember utolsó hetében – s egy időben az Együtt kezdeményezésével – váratlanul írásos ajánlatot tett hat pártnak arról, hogy biztos parlamenti részvételt ígérve felajánlja nekik a szocialisták listás helyeinek 49 százalékát. A Karácsony-féle Párbeszédnek 2 százaléknyi listás hely jutott volna. Nem meglepően már aznap elkezdtek érkezni az elutasítások.

(Eközben tört ki a Lattmann Tamás által kirobbantott balhé arról, hogy egy évvel korábban már majdnem kész megállapodása volt, ő lesz a demokratikus pártok miniszterelnök-jelöltje. A DK elismerte, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd cáfolta ezt.)

Ezután október másodikán Botka László lemondott.

Két nappal később

bukkan fel először a szocialisták körében komolyan vehető módon Karácsony neve

kormányfő-jelöltként. Egy választási párt létrehozása értelmes ötlet lenne, sokkal nagyobb esélyt kínálna az Orbán-kormány leváltására – vetődött fel szoci körökben. Az MSZP-Párbeszéd-tárgyaláson Molnár Gyula, a szocialisták elnöke hozta szóba egy ilyen párt létrehozásának gondolatát, mi több, azt is, hogy Karácsony Gergely legyen ennek a formációnak a listavezetője. A Párbeszédnek tetszene a közös ernyőszervezet, de az általuk kívánt módon, valamennyi ellenzéki pártot tömörítve és Karácsony listavezetésével.

Ugyanezen a napon Juhász Péter ismét bejelent: közösen készül a választásra az Együtt és a Párbeszéd. Az együttműködés a kormányváltás alapja, amiben minden ellenzéki pártnak helye van – mondta.

A repedés Karácsony (és a Párbeszéd) és az Együtt között már ekkor látható. Juhász ugyanis azt mondta, hogy minden demokratikus ellenzéki párttal együtt akarnak működni valamilyen formában, de azt tartanák helyesnek, ha az MSZP-vel és a DK-val koordináltan állítanának jelölteket az egyéni kerületekben, az úgynevezett Új pólus pártjai, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum pedig egyetlen közös listán szerepelnének.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke ekkor még puhán reagált, mert csak arról beszélt, hogy készen állnak az Együtt-tel közös indulásra, a kormányváltásnak minimálisan az az alapja, hogy mind a 106 egyéni körzetben csak egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesszel (és értelemszerűen a Jobbikkal).

Karácsony (és a Párbeszéd) ekkor egy darabig nem feszegeti az „újak” és „régiek” koncepciója, valamint a „mindent egyben” elképzelése közti nyilvánvaló széttartást. Egy interjúban megmarad a közös egyéni jelöltek indítása melletti kiállásnál. Sőt, mint mondja, a Párbeszéd és az Együtt akár választási párttá is válhat, de nyitva állnak minden együttműködés előtt. És inkább arról beszél – ismét nem kis magabiztossággal -, hogy

“…én vagyok az egyedüli baloldali miniszterelnök-jelölt”.

Karácsony továbbra is távolságtartó Botka akkor már majdnem két hete történt lelépését értékelve: a baloldal nem omlott össze, hisz mindössze egy politikus távozott, a szociáldemokrata, mélyszegénységet felszámolni akaró program megmaradt. És nem csak hogy tudná vállalni Botka gazdagokat fizetésre kényszerítő politikáját, hanem az voltaképpen a Párbeszéd programja volt.

Ez volt az az időszak, amikor – Botka lemondása után – szinte azonnal elkezdődött az új miniszterelnök-jelölt keresése a baloldalon. Hamar meg is találták Balázs Péter személyében, miközben – mint arról az imént már szó volt – a szocialisták Karácsony Gergelyt kezdték emlegetni.

Nem tartott sokáig a volt külügyér szereplése, aki kijelentette, hogy csak minden párt támogatása esetén vállalná. Október vége felé az Együtt vágta el ezt a szálat (is), amikor tudatták: a Balázs Péter iránti tisztelet mellett sem terveznek közös miniszterelnök-jelöltet az MSZP-vel. Az Együtt a Párbeszéddel szövetségben állít jelöltet. A DK korábbi elutasítása után ezzel eldőlt, hogy aligha lesz Balázs Péter a közös ellenzéki kormányfő-jelölt.

Ekkor azonban már egyre érett az Együtt és Karácsonyék nézetkülönbsége. Október közepén a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje azt mondta: a cél az, hogy az országgyűlési választáson mind a 106 választókerületben egy közös ellenzéki jelölt legyen, s erről a Jobbikon kívül mindenkivel tárgyalnának. Az Együtt-tel pedig már közös választási pártról és közös listáról egyeztetnek.

De Karácsony

egyúttal már határozottan bírálta a másik párt álláspontját.

Szerinte hibás stratégia az, hogy „meg kell újítani a politikát, új szavazók kellenek ahhoz, hogy kormányváltás legyen”, és ezért a lehető legjobban el kell zárkózni a régi pártoktól. Szerinte az a stratégia az egyedüli jó, amely szerint kell megújulás, meg kell őrizni az ellenzék sokszínűségét, nem kell mindenkit bevonni, de kell együttműködés, nem csak a matematika, hanem a felelős politizálás miatt is.

Éppen átlépett a naptár novemberbe, amikor Gyurcsány Ferenc kimondta, amit már mindenki tudott: a DK – a meggyengült támogatottságú MSZP-vel szemben növekvő alkupozíciót látva

kiszáll a közös lista elfogadásából.

Oly nagy különbségek vannak a pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok – mondta Gyurcsány.

Látva a kötélhúzást és a megegyezésre képtelenséget, Gulyás Márton bejelentette, hogy az általa alapított Közös Ország Mozgalom kiterjedt kampányt szervez, hogy kiderüljön, ki a legalkalmasabb jelölt a 106 egyéni választókerületben. Mintegy ezer fős mintából, személyes úton, közvélemény-kutatásokat készíttetnek.

A pártok igyekeznek őrizni a látszatot, ennek jegyében közös közleményben jelentette be a DK, az Együtt és a Párbeszéd, hogy egyéni választókerületi koordinációs egyeztetésre hívják a szocialistákat.

Ekkoriban már nem csak az évből volt hátra kevesebb, mint egy hónap, a választások is közeledtek rohanvást, s az események felpörögtek. Néhány nap alatt letisztult a kép egy része. Először valamiféle új közös listáról jelentek meg hírek a szocialisták soraiból, s egyúttal arról is, hogy az MSZP-nek megvan az új miniszterelnök-jelöltje, de annak személye még vagy két hétig nem publikus. Mint ismert, a szocialisták december 9-én az eredetileg tervezett kongresszus helyett csak választmányi ülést tartottak, amelyen bemutatták választási programjukat. Elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt személyét is ott nevezik meg – írtuk akkor.

Nem kellett sokat várni, egy nap elteltével már arról tudósítottunk, hogy új miniszterelnök-jelöltről hallani, vagyis nem Balázs Péterről (amely lehetőség akkor már másfél hónapja elszállt). Helyette

ismét Karácsony Gergely neve került elő,

ez azonban csak akkor lehetséges, ha a Párbeszéd hátat fordít az Együttnek.

És hogy senkiben semmi kétség se okozzon álmatlan éjszakát, az érintett tévéadásban mondta azt (ismét, sokadszor), hogy teljes ellenzéki összefogást akar (programban, listán és kormányfő-jelöltben), és lényegében azt is kinyilvánította, hogy

szívesen lenne közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Azt mondta, ha lesz jobb jelölt nála, akkor hajlandó őt támogatni, de jelenleg nem ismer olyan felmérést, amelyben nem ő a legnépszerűbb politikus.

Ekkor ért véget a Párbeszéd és az Együtt közösködése. Utóbbiak közleményben nyilvánították ki, hogy „az elengedhetetlen megújulás elősegítése érdekében az Együtt nem kíván közös listát és közös miniszterelnök-jelöltet állítani a Magyar Szocialista Párttal”. Az együttműködés korlátozódjék az egyéni kerületi jelöltek közös kiválasztására.

És hogy (Magyarországon) stílszerű legyen az elválás, Szigetvári Viktor Együtt-mininiszterelnök-jelölt az ATV-ben élő adásban jelentette be, hogy új miniszterelnök-jelöltjük lesz Karácsony Gergely helyett. A közös történet ezzel lezárult. A „szép” befejezésről azzal gondoskodott, hogy

„a langyosokat kiköpi a Jóisten”,

és

„ez történt Karácsony Gergellyel is”.

Apróság, s ki-ki értékelje maga, mindenesetre Szigetvári (friss felismerésképpen?) azzal is indokolta döntésüket, hogy szerinte Karácsony nem hisz abban, hogy a Párbeszéd és az Együtt közös listája bejutna a parlamentbe. Másnap aztán Juhász Péter pártelnök azt mondta, hogy korábban azt tervezték, a hétvégén a Párbeszéd után az Együtt is miniszterelnök-jelöltnek fogja Karácsony Gergelyt választani. Szándékaik szerint a két párt közös listán indult volna a választásokon.

Maga Karácsony viszont alighanem belül már régebben letudta ezt a korszakot, legalábbis erre utal, hogy – mint később kiderült – pár nappal korábban, az Együtt és a Párbeszéd közös elnökségi ülésén a politikus kifakadt, és nem éppen irodalmi stílusban fogalmazott.

„Alapvetően az az érzésem, hogy a f@szért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre”

(mármint a Párbeszédére) – hallható azon a felvételen, amely a két párt végleges szakítása utáni napon került nyilvánosságra. Karácsony mindehhez még hozzáteszi, hogy van neki enélkül is elég dolga, “van egy fő állásom, ami önmagában egy kib****** politikai stressz”.

Három nap múlva aztán Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke elismerte, hogy ő készítette a felvételt.

Mindeközben pedig a nyilvános válás másnapján Karácsony már meg is jelent és felszólalt az MSZP programismertető nagygyűlésén. Ezen Molnár Gyula pártelnök közölte: kitart amellett, hogy közös jelöltek legyenek a választókörzetekben, közös listán induljanak és legyen közös miniszterelnök-jelöltjük. Karácsony utóbbira úgy reagált:

“döntsétek el ti, hogy nekem milyen szerepet szántok ebben az együttműködésben, ha kellek, akkor én jövök, és hozok magammal mindent, amit tudok”.

Ezekben a történésekben – túl a zökkenőmentes „átzsilipelésen” – az az érdekes, hogy Karácsony Gergely úgy keringett (mind szűkebb röppályán) az MSZP körül – még párbeszédes színekben – miniszterelnök-jelöltként (illetve emlegették így őt a pártban), hogy bármely párttestület formálisan megtárgyalta volna ezt.

Ennek sorában ismertük meg a „politikailag már miniszterelnök-jelölt” kifejezést. December közepén Molnár Gyula, az MSZP elnöke rádióinterjúban arról beszélt, hogy

politikai értelemben már eldőlt Karácsony közös jelöltsége.

Sőt, legott azt is megtudta a nagyérdemű, hogy a formálisan még meg se nevezett Karácsony árnyékkormányt tervez alakítani (ami aztán márciusban meg is történt).

(Ez a mód, hogy fontos dolgokat a nyilvánosságon keresztül jelentenek be, régi hobbi a szociknál. Az előző miniszterelnök-jelölt is úgy lett e poszt viselője később, hogy az érintett, tehát Botka László egy újságcikkben közölte: szívesen lenne az.)

Molnár és Karácsony is azt mondta, reméli, több párt csatlakozik az együttműködéshez. Megerősítették: közös egyéni képviselőjelöltek, közös lista és közös miniszterelnök-jelölt a céljuk. Az is ekkor és így derült ki, hogy a Magyar Liberális Párt is csatlakozik.

Molnár Gyula szerint a három pártnak a közös indulásról belátható időn belül meg kell állapodnia, azt meg kell erősíteni civil szervezetekkel, és nyitottak lesznek a DK, az Együtt, az LMP és a Momentum iránt is.

Karácsony december második felében fontos kijelentést tett. Az evidens, és Karácsony krédójához passzol is, hogy közös lista kell Orbán legyőzéséhez, és reméli, valamennyi ellenzéki párt belátja majd, hogy a siker érdekében együtt kell működni. Hanem arról is beszélt, hogy

a közös listán fontos helye lesz Gyurcsány Ferencnek,

és a DK politikusára az utolsó pillanatig várni kell. A próféta szólt belőle, amikor úgy fogalmazott, ha viszont az ellenzék nem változtat jelenlegi stratégiáján, akkor a baloldal számára bohózatba fulladhat a választás. A szavazó számára egy ilyen helyzetben a viccpárt a legjobb alternatíva, tehát előfordulhat, hogy a Kétfarkú Kutya Párt komoly befutó helyet szerezhet a parlamenti választásokon – mondta Karácsony.

Aki – politikustól szokatlanul – azt is mondta, hogy

„sokkal inkább hasznos, mint népszerű akarok lenni”.

Az év végi ünnepek előtt pár nappal megszületett az MSZP és a DK megállapodása az egyéni kerületeken osztozásról, egyúttal véglegessé vált, hogy Gyurcsány csak részleges együttműködésre hajlandó. Az MSZP és a DK 60-46 arányban osztoznak az egyéni kerületekben. Molnár Gyula megismételte, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje Karácsony Gergely, Gyurcsány pedig hangsúlyozta, hogy a DK önálló listával indul, amelyet ő vezet, s nem támogatnak olyan kormányfő-jelöltet, aki más párt listáján van. (A DK-nak volt egy harmadik „anti-Karácsony” feltétele is, nevezetesen, hogy az érintett nem indulhat egyéniben, de végül ez lekerült a napirendről, amikor Karácsony közölte, hogy nem akar képviselőnek állni, marad inkább Zuglóban polgármester. Ezt viszont csak listán teheti meg a mandátum elvesztése nélkül.)

Aztán az is kiderült, hogy az MSZP meglehetősen gálánsan a maga 60-as kontingensébe felveszi Karácsony mellett a Párbeszéd másik vezetőjét, Szabó Tímeát, továbbá a független képviselő Kész Zoltánt és az Együttből Szabó Szabolcsot. Vagyis ezekben a kerületekben nem indítanak szoci jelöltet.

A karácsonyi ünnepek nyugalmas voltát elűzendő a hónapok óta hallgató Botka László előlépett, és egy interjúban beleszállt a baloldalba. Azt mondta, hogy a teljes összefogást javasolta, és mindent megtett ezért. (Arról nem beszélt, hogy a DK-t csak Gyurcsány nélkül fogadta volna el.) Felidézte, hogy lemondása előtti utolsó javaslatában a listás helyek felét átadta volna a többi demokratikus ellenzéki pártnak. „Engem ugyanis nem a pártvezetők parlamenti helye, hanem az ország állapota érdekelt, nem túlélni akartam, hanem nyerni. Rosszul mértem fel több dolgot. Nem gondoltam, hogy az ellenzéki pártvezetők csak frakciót akarnak, nem kormányváltást” – fogalmazott.

Majd még behajított egy rekesz kézigránátot: „azt sem tudtam, hogy a Fidesz milyen mélyen van jelen az ellenzéki pártok életében, mennyire irányítja őket. Ez nagyon megdöbbentett.” Ez azóta többször is felrobbant az ellenzék soraiban, legutóbb Hadházy Ákos (LMP) mondta ugyanezt nemrégiben.

Januárban, azon a napon, amikor a Nemzeti Választási Iroda közli, hogy készen állnak a választásokra, az MSZP elnöke bejelenti, hogy közös listát állít az MSZP és a Párbeszéd.

A névsort Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke vezeti,

aki a két párt közös miniszterelnök-jelöltje is lesz – mondta Molnár Gyula. Arról, hogy a listán hány helyet kapna a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt, azt közölte, a helyekről még nincs konkrét és végleges megállapodás, azon dolgoznak, hogy a következő parlamentben a Párbeszédnek önálló frakciója legyen.

Inkább csak érdekesség, de akár szimbolikusnak is tekinthető, hogy január végén úgy ünnepelte ötödik szülinapját a Párbeszéd, hogy nagyjából biztos lehetett abban, bekerülnek a parlamentbe (az egyéni kerületi indulások és sikerek függvényében akár több képviselővel).

Politikai értelemben azonban a párt megszűnik önállóan létezni

a nála sokkal nagyobb szövetséges mellett.

A választások szempontjából – a baloldal számára – elhanyagolható eredménnyel kecsegtető erdélyi túrára indult februárban Karácsony és Molnár Gyula. Megemlíteni is csak azért érdemes, mert szemlélteti, milyen brutális őszinteséggel beszélnek arrafelé a politikai viszonyokról. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök számolt be arról a vacsoráról, amelyen vendégei megkérdezték tőle, az RMDSZ szerint mit kellene tenniük Erdélyben a választási kampányban. „Nagyon őszintén azt mondtam, hogy semmit. Ez teljesen fölösleges időtöltés és energiabefektetés, hiszen én azt gondolom: az erdélyi magyar emberek világosan tudják, hogy kire szavazzanak”.

Február 9-10-én

elfogadták az MSZP és a Párbeszéd választási megállapodását,

amelynek értelmében a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös országos listán indul, a miniszterelnök-jelölt pedig Karácsony Gergely. (Vagyis, bár jogilag nincs olyan poszt, hogy miniszterelnök-jelölt, az MSZP majd’ harminc éves működése alapján ez az a nap, amikor valóban jelöltté válik a jelölt.)

Ekkor dől el, hogy az első tízben Karácsony mellett-után csak szocialisták lesznek, a 11. a párbeszédes Tordai Bence, a Liberálisoktól Fodor Gábor pártelnök helyett érkező Bősz Anett a 15. (Kilátásba helyezték, hogy az üres helyek egyikére esetleg bekerülhet Fodor is, ezt azonban aligha vette bárki komolyan.) Karácsony társelnök-társa, Szabó Tímea csak a 99. helyet kapta, de ő végül nagy fölénnyel egyéniben, Óbudáról került a parlamentbe.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje március közepe előtt mutatta be árnyékkormányának szakértői felét: Komáromi Zoltánt, Daróczi Gábort, Hegyesiné Orsós Évát, Mellár Tamást, Andor Lászlót, Ámon Adát és Wittinghoff Tamást. Koalíciós kormányzásra készül a többi ellenzéki párttal közösen, ezért a miniszteri posztok felére van jelöltje.

Karácsony még a legvégén se adta fel azon reményét, hogy sikerül átfogó megállapodásra jutni. Március 15-i ünnepi beszédében arról szólt, hogy le kell dönteni Orbán Viktor bálványát, és ehhez akár az ördöggel is szövetkezni lehet. Azt ígérte:

„kitapossa a pártokból”

a szélesebb ellenzéki szövetséget.

Ennek érdekében tíz nappal később felajánlotta a közös koalíciós kormányzás lehetőségét a DK-nak és az LMP-nek. Karácsony ezt akkor tette, amikor a párt honlapján közzétették az MSZP-Párbeszéd-szövetség száz pontból álló kormányprogramját.

Ami ezután történt, azt már jól ismerjük. Amint a bevezetőben olvasható, a Párbeszéd maradt törpepárt, de legalább megmaradt létezni.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

Bréking nyúz, 2018. április 30. – Tudósítás a másik valóságból

0

Esik szét a csődközeli helyzetben lévő Jobbik; a migránsok nehéz helyzetbe hozzák a befogadó országok egészségügyét; a zsidók a muszlimok miatt menekülnek Párizsból; s mi másért, mint azért tüntetnek a magyar baloldaliak, mert képtelenek elfogadni a választás eredményét. Ezekkel a témákkal is részletesen foglalkozik a kormánypárti média ezen a szép tavaszi hosszú hétvégén.

 

Pesti Srácok: Kirúgási hullám kezdődött a csőd szélén táncikáló Simicska-pártban

Az elsősorban a tiltott pártfinanszírozás miatt nehéz anyagi helyzetben lévő Jobbikban megkezdték a leépítéseket. Szabó Gábor pártigazgatótól a jogköreinek megkurtításával vonnák meg a teljhatalmat.

A párt csődközeli helyzetben van, tiltott pártfinanszírozás miatt 660 millió forinttal tartozik a Magyar Államkincstárnak, amit legkorábban júniusban el kell kezdenie törleszteni.

A spórolást annak az Iránytű Intézetnek a megszüntetésével kezdik, amelybe a frakció az elmúlt években rendszeresen több tízmillió forintot pumpált különböző jogcímen.

Az intézet tulajdonos-ügyvezetője Forrai Richárd, aki korábban a Jobbik frakcióigazgatója, nem sokkal ezelőttig pedig Vona Gábor személyes tanácsadója volt. Forrai akkor szorult háttérbe, amikor a Jobbik Radnai Lászlót bízta meg a kampány vezetésével és a párt kommunikációjával. Utóbbi szerződését ráadásul meg is hosszabbították. A kampány másik oszlopos tagja Béres Ferenc Attila volt, a Jobbik házi portáljának, a Zsúrpubinak a főszerkesztője. Róla a minap Toroczkai László úgy fogalmazott:

„A jobbikosok zöme semmit sem tud róla, pedig ő volt az egyik személy azok közül, akik a Jobbik stratégiáját meghatározták és irányították a háttérből az elmúlt két évben.”

888.hu: Az egyik svéd miniszter szerint az idősekkel van a baj, nem a migránsokkal

Annika Strandhäll, szociális ügyekért felelős miniszter szerint az idősek terhelik túl az egészségügyi rendszert, nem a migránsok – írja az Aftonbladet. Mint mondta: a svéd népesség gyorsan öregszik. Naponta 3,5 órával növekszik a várható élettartam,  és egyre több olyan krónikus betegséggel küzdő ember van, aki egész életében egészségügyi ellátásra szorul, 30 évvel ezelőtt sokkal kevesebben voltak mint ma.

Sokak szerint viszont a tömeges migrációnak köszönhetően romlott meg az egészségügyi rendszer.

A 888.hu cikke mindenesetre erről ír részletesen a cikkben, megjegyezve: a nagy számban érkező illegális bevándorlók komoly betegségeket, fertőzéseket hordhatnak be Európába.

A szakemberek elsősorban a diftéria, a malária és a tuberkulózis elterjedésétől tartanak. Ezen betegségek ellen mind létezik gyógyszer vagy vakcina, ezért igyekeznek minden migránst beoltani, azonban ennek anyagi és humánerőforráshoz köthető korlátai is vannak.

A migránsoknak köszönhetően nemrég Münchenben történtek tbc-s megbetegedések. A bajor város egyik olyan iskolájában, ahol főleg migránsok tanulnak, több diák és egy tanár is tuberkulózisos lett.

Echo TV:  Elmenekülnek a zsidó emberek Párizsból, mert a migránsok megtámadják őket

Az elmúlt tíz évben 45 ezer francia zsidó ember menekült el Izraelbe, mert nem viselték el az antiszemitizmust. A 2015-ös migránsválság óta különösen romlott a helyzet, a muszlimok feltűnően erőszakosabbakká váltak. Mindennapos, hogy megtámadják a zsidó embereket, fizikailag is bántják őket. 2015 óta közel 20 ezer zsidó vándorolt ki Franciaországból.

A Le Point francia hetilap legújabb számában egy 45 éves vízvezetékszerelő meséli el, milyen elviselhetetlen az élet a zsidók számára Franciaországban – a muszlimok miatt.  Jacki Tordjman Párizs egyik elővárosában él, Drancyban.  Azt mondja,

nincs hova költözni, mert egész Franciaországban ilyen a helyzet.

Legfeljebb egy-két kivételesen gazdag környéken van nyugalom. Így a 45 éves vízvezetékszerelő kivándorol Izraelbe a családjával és újra kell kezdenie az életét.

Origo:  A többség szerint a csalódottság vezérli a tüntetőket

Még a baloldaliak többsége is úgy látja, hogy a tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából. A magyarok döntő többsége (70 százaléka) véli ezt, ugyanakkor a válaszadók 24 százaléka nem értett egyet ezzel az állítással. Látható az is, hogy

még a magukat baloldalinak tartó emberek körében is egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint a tüntetők elsősorban csalódottságból mentek utcára (60 százalék).

A középen állók 67, a jobboldaliak 77 százaléka volt ezen a véleményen.

 

 

 

 

 

A néppártosodástól a pártszakadásig?

Sajátos utat járt be a Jobbik, nemcsak a cukiság kampányként elhíresült középre való fordulás óta, hanem akár az elmúlt hónapokban is. A választásokig voltak repedések a Vona-féle irányvonal és a Toroczkai fémjelezte hagyománytisztelő, azaz ebben az esetben szélsőjobboldali radikális, neonáci hívei között. A kudarc azonban elemi erővel hozta fel az ellentéteket.  Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

 

Tavaly novemberben az úgynevezett CEU-törvény vitájában csúcsosodott ki először a Vona-Toroczkai ellentét. Míg a pártelnök a törvény ellen állt ki, Ásotthalom polgármestere és a párt alelnöke igen markáns ellenvéleményének adott hangot.

Vona szerint a Jobbik nem az egyetem (CEU), hanem általában a felsőoktatás mellé állt. „Nekem is megvan a véleményem Soros Györgyről, értékrendjéről, világképéről, de nem hiszem, hogy a CEU beszántása a megoldás. Amúgy is teljesen világos, hogy Soros György csupán ürügy Orbán Viktor számára, hogy elterelje a figyelmet a fontos ügyekről.

Soros György Orbán Viktor démona, győzze le maga,

ha tudja. Ami pedig a törvényjavaslatot illeti: nem fogjuk megszavazni. Aki teljesíti a törvényes feltételeket, s átlátható, joga van működni, ez ennél nem bonyolultabb. Ráadásul, ha a törvény életbe lép, azzal komoly veszélybe kerülhetnek a határon túl, elsősorban Erdélyben működő magyar egyetemek.”

Facebook posztjában egészen más véleményt posztolt a CEU ügyéről Toroczkai László:

„Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva

betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.”

Toroczkai szerint a CEU „az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait”.

„Nem csupán elsőként indította el például a régiónkban az elmebeteg, romboló, szélsőliberális gender-elméletet, de fészke és keltetője lett azoknak a politikusoknak, akik tönkretették a hazánkat” – írta tavaly novemberben Toroczkai, példaként említve az itt oktató Bokros Lajost, Kis Jánost és Balázs Pétert.

Ásotthalom polgármestere tehát

már régóta időzített bombaként várta a maga idejét.

A választási kudarc lett a gyújtózsinór vége.

Ez a Toroczkai-féle jobbikos ellenreform vethet véget Vona Gábornak, a Jobbik eddigi elnöke több éves igyekezetének, hogy meggyőzze a közvélemény egy részét: ő és pártja (vagy legalábbis pártvezetősége) véglegesen szakított az antiszemita, cigányellenes, Irán- és oroszpárti múlttal. Ebben nagy segítségére volt a kormányzó Fidesz, hiszen retorikájában és gyakorlatában lenyúlta az eredeti Jobbik ideológiáját, kommunikációját. Persze közben elcsábította a Jobbik szavazóit is. A mostani választások megmutatták, hogy az ilyen radikális hangnemre bőven van befogadó készség az országban. Van rá igény.

Vonáék feltételezése abból indult ki, hogy a Orbán Viktor Európa-ellenességével, Putyin-barátságával és egyre hangosabb háborús retorikájával, jobbról már nem előzhető. Ez, paradox módon, egybeesett a magyar miniszterelnök felismerésével, hogy középen és a baloldalon már nincs mit keresni, ezért a Jobbik szavazótáborát kell megcélozni. Vidéken aratott ezzel a stratégiával a legnagyobb sikert a Fidesz, hiszen az egykori szocialista, egykori kisgazda szavazókat migránsozással és egzisztenciális félelemkeltéssel már megszerezte.

Az Orbán-Vona menetet a miniszterelnök simán nyerte.

A Jobbik, amelynek legfontosabb politikai mentora, Simicska Lajos még hetekkel a választások előtt is bízott a párt győzelmében, a vesztes oldalon találta magát. Erre mehet rá a néppártosodás és a pártvezetés. Vagy jöhet a pártszakadás. A Fidesz szalámi stratégáinak őszinte örömére.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

A magyar szavazókat az érzelmeik vezérlik

„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”  

 

Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?

Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.

Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…

Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.

Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?

A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.

Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?

Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy

nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,

amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.

Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?

Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.

Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be  a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.

Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.

Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?

Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.

Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.

A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?

Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy  posztszocialista térségre különösképpen.

A magyarok és  lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.

Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.

Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.

Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és

a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.

Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”

Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.

Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.

És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.

A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy

a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.

Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?

Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.

Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.

Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.

Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?

Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.

Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…

Történelmi léptekkel értendő  fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –

ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.

Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.

De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.

Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.

A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.

Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.

Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.

A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.

A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.

Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.

A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?

Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.

Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?

Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.

És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.

Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.

Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.

Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy

nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.

Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.

Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.

A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.

A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.

És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.

Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen  téren?

Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.

A NOlimpiától a 3 százalékig – Ez volt a Momentum bő egy éve

Az olimpiás aláírásgyűjtés után nagy reménnyel vetették bele magukat a politikába a Momentum tagjai, több látványos akciójuk is volt, igaz, köztük olyan is, amelyet szinte mindenki elítélt. Főleg a fiatalok között lettek népszerűek, a kampányban aktívak voltak, a végén több jelöltjük visszalépett az esélyes ellenzéki jelölt javára. A parlamentbe nem sikerült bejutniuk, de olyan eredményt értek el, amire lehet építkezni a jövőben. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.

A Momentum Mozgalom tavaly januárban vált igazán ismertté, amikor aláírásgyűjtést kezdtek, hogy legyen népszavazás arról, hogy Budapest pályázzon-e az olimpia megrendezésére. A gyűjtést több párt is támogatta, és végül a szükségesnél majdnem kétszer több, több mint 266 ezer aláírást adtak le. Ezután a kormány úgy döntött, hogy még a népszavazás kiírása előtt visszalép a pályázattól.

Az összegyűlt aláírások leadása
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Néhány héttel később, március elején a mozgalom közgyűlése megszavazta, hogy párttá alakulnak.

Céljuk az volt, hogy a választáson minden egyéni körzetben jelöltet tudjanak állítani.

Áprilisban pedig azt is bejelentették, hogy két újabb népszavazást kezdeményeznek, az egyiket a CEU ügyében, a másikat pedig azért, hogy kettőnél többször senkit ne lehessen miniszterelnöknek választani. A Kúria mindkét kezdeményezést elutasította.

A párt egyre aktívabb lett, elkezdték átragasztani a kormány „Állítsuk meg Brüsszelt”-plakátjait, május elsején pedig tízezres tüntetést szerveztek „Európához tartozunk” jelszóval. A közvélemény-kutatók is elkezdték mérni őket, 2-3%-on álltak.

A május elsejei tüntetés
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Így aztán a Fidesznél is úgy ítélhették meg, hogy a párt veszélyt jelenthet, valószínűleg leginkább azért, mert támogatóik között rengeteg a fiatal. Ezért

a kormánypropaganda hadjáratot indított a Momentum ellen,

sorra jelentek meg a lejárató írások a pártról és vezetőiről. Erre válaszul a párt elnöke, Fekete-Győr András néhány társával bement az Origo szerkesztőségébe és ott számon kérte a cikkek íróját. Ezt az akciót szinte egyöntetűen elítélte többek között a TASZ és a többi médium, a kormánnyal kritikus sajtótermékek is elfogadhatatlannak nevezték.

A szervezeten belül elkezdtek megjelenni az első repedések is: augusztusban elnökségi tagok mondtak le, idén tavasszal pedig olyan hírek szivárogtak ki, hogy nem felhőtlen a viszony a pártvezetés tagjai között. Ezt aztán az érintettek tagadták.

A párt országjárásba kezdett
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Közben a párt hozzálátott a vidéki szervezetek létrehozásához, tavaly októberben pedig bemutatta országos programját. Ebben többek között kétkulcsos szjáról, csökkenő áfáról, a munkát terhelő járulék eltörléséről, egészségügyi béremelésről, társadalombiztosítási alapcsomagról írtak:

a programban főleg baloldali és centrista elemek voltak,

emellett azt is írták, hogy meghagynák a határkerítést, felmondanák Paks II-t, a Fideszhez kötődő oligarchákat pedig kizárnák a közbeszerzésekből.

A párt végül a 106 körzetből 97-ben tudott jelöltet állítani.

A kampány kezdetével a Momentumon is nőtt a nyomás, hogy vegyenek részt az ellenzéki együttműködésben, vagy legalább a koordinációban. Előbbit a párt egyértelműen elutasította, utóbbiról Fekete-Győr András január elején egy, a Független Hírügynökségnek adott interjúban azt mondta:

nem utasítják el, hogy egy-egy körzetben visszalépjenek a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára.

A pártelnök akkor arról is beszélt, hogy ők már 2022-re készülnek, de bíznak a Fidesz-vereségében. Pár nappal később pedig az is kiderült, hogy a Momentum nem állít miniszterelnök-jelöltet.

Azt, hogy hajlandóak együttműködni a többi ellenzéki párttal, később is többször megerősítették. Ehhez viszont feltételeket szabtak: legyen hiteles, legyen esélye a győzelemre és hogy az egymás javára történő visszalépés kölcsönös legyen.

Fekete-Győr András
Fotó: FüHü

Az ellenzéki tárgyalások végül nem sok eredményt hoztak, néhány momentumos jelölt azonban így, egyoldalúan is visszalépett. Előbb Csepelen Szabó Szabolcs javára, majd Fekete-Győr azt jelentette be, hogy ő maga is visszalép Budapesten V. Naszályi Márta javára (aki aztán az LMP-s Csárdi Antal javára lépett vissza). Végül

két nappal a választás előtt újabb visszalépéseket jelentettek be,

visszaléptek a DK-s Oláh Lajos és Ráczné Földi Judit, a jobbikos Kiss Attila és Mirkóczki Ádám, az együttes Vajda Zoltán, valamint az LMP társelnöke, Szél Bernadett javára. Vagyis a pártnak összesen 89 jelöltje maradt.

A kampányban aktívan részt vett a párt, főleg az interneten, emellett létrehoztak egy telekocsi appot, hogy segítsék a külföldön szavazó magyarokat, és feljelentéseik nyomán többször is megbüntették a Fideszt a plakátjaik miatt.

A választáson végül a Momentum 175 229 listás szavazatot kapott,

a 3,08%-os eredmény nem volt elég ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe.

Bár a parlamentbe jutás nem sikerült, az eredmény mindenképp biztató a párt számára a jövőre nézve. Egyrészt azért, mert, mint kiderült, főleg a fiatalok körében népszerűek, de nagyon sokan voksoltak rájuk a külföldre költözött magyarok között is.

MTI Fotó: Mónus Márton

A párt szerint a választás után rengetegen jelentkeztek náluk aktivistának, és azt is bejelentették, hogy országjárásra indulnak. Az is egyértelmű volt, hogy

a Momentum használta ki legjobban a kormányellenes tömegtüntetéseket:

egyrészt nagyon látványos volt a jelenlétük, rengeteg aktivistával, lufival, és még a pártprogram egyoldalas zanzáját is osztogatták, másrészt új alakulatként a tüntetők ellenzék elleni dühe a pártok közül őket érintette a legkevésbé.

Az, hogy ebből mennyire tudnak majd építkezni, legkorábban jövőre derülhet ki, az Európai Parlament-i választáson.

A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:

Ellenzék: Hogy volt, hogy lesz?

https://fuhu.hu/a-neppartosodastol-a-partszakadasig/

https://fuhu.hu/a-nolimpiatol-a-3-szazalekig-ez-volt-a-momentum-bo-egy-eve/

https://fuhu.hu/a-parbeszed-utja-a-sulytalansagbol-a-megmaradasig/

https://fuhu.hu/a-dk-es-a-valasztas-meseje/

Bréking nyúz, 2018. április 29. – Tudósítás a másik valóságból

0

Hosszú hétvége ide, négynapos pihenés oda – a másik valóság szorgalmasan ellátja megfelelő olvasnivalóval kedves olvasóit. Soros továbbra is slágertéma, de értesülhetünk arról is, hogy a migránsokat még a migránssimogató politikusok irányította országokban sem látják szívesen. A Jobbik nem is épített volna kerítést, és képzeljék el: Soros is készített listát!

 

Pesti srácok:  Novák Előd: A Jobbik nem építette volna meg a határkerítést

Novák Előd, egykori jobbikos parlamenti képviselő vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta: történelemhamisításhoz nem szeretne asszisztálni, ezért most, a választások után úgy korrekt, ha tisztáz valamit, önkritikával is élve. „Még a részvételemmel működő Jobbik-elnökségben valóban felmerült a határkerítés ötlete 2015 júniusában, de a vezetőség elvetette,

így a Jobbik sosem javasolta azt, amit a Fidesz-kormány egy-két hónapra rá megcsinált.

Novák Előd bejegyzésében kifejti, az ötletet valóban felvetette Toroczkai László, ám az elnökség nem támogatta a javaslatot. A pártvezetésünk a »tűzparancs« szintjén kezelte a kerítés javaslatát, amit elvetett, mondván: abszurd egy újabb vasfüggöny, ilyet az EU-ben nem lehet. E kishitűséggel szemben pedig a kormány megcsinálta.”

Origo: Az európaiak szerint nem működik a migránsok integrációja

Az Európai Bizottság felmérése szerint a bevándorlók beilleszkedése többségében sikertelen volt az EU kulcsfontosságú tagállamaiban – írja a Westmonsterre hivatkozva az Origo. (A forrásról annyit érdemes azért tudni, hogy az amerikai szélsőjobbos Bretbar-ra hajaz, s a Brexit egyik atyja, az euroszkeptikus Nigel Farage egykor sajtófőnöke által főszerkesztett portál.)  A felmérés szerint a németek 63, a svédek 73, a franciák 64 és az olaszok 63 százaléka gondolja ezt, amiből a Westmonster és az Origo arra a következtetésre jut, hogy ez az újabb példa arra, hogy az európai elit döbbenetes módon elszakadt a kontinens polgárainak gondoltvilágától.

A lap szerint a felmérés kalapácsütést jelent a nyílt társadalom ideológiájára.

Echo TV: Soros György alapítványa listázta az EP-képviselőket

Thomas Vermes az ABC Nyheter norvég internetes hírportál újságírója részletes cikket szentel a Soros György által alapított Open Society által megrendelt tanulmánynak, amely az Európai Parlament velük szimpatizáló képviselőiről szól. Kiemeli, hogy a magyar kormány azért támadta a magyar születésű, amerikai pénzügyi befektető és spekuláns, Soros Györgyöt és az általa alapított Open Society alapítványt, mert az „politikai aknamunkát” folytat a magyar kormány ellen. Az Open Society-től egy olyan anyag szivárgott ki, amely értékeli az Európai Parlament képviselőit, és amely a 751 képviselőből 226-ot tekint „megbízhatónak”.

A brüsszeli Kumquat Consulting készítette a felmérést a 2014-es európai parlamenti választások után.

Vermes szerint a dokumentum azt bizonyítja, hogy az Open Society milyen kiterjedt lobbitevékenységet folytat Brüsszelben.

A svéd baloldali Vänsterpartiet (Baloldal) EP-képviselője Malin Björk Vermes megkeresésére megerősítette, hogy 2016 óta tud arról, hogy szerepel a listán, és ezt jónak tartja, mert azokért az értékekért küzd, mint az Open Society, ám kiemelte, hogy helyesebb megfogalmazás lenne, hogy „szövetségesek a demokrácia, a jogállamiság, a nyitottság és az emberi jogok kérdésében”.

888.hu: Stop Soros Ausztriában is

Nagyon úgy tűnik, hogy Soros Györgynek és az érdekeltségeinek semmi keresni valója sincs Ausztriában – írja a portál, amely emlékeztet arra, hogy az osztrák alkancellár egy tévévitában már beszélt Soros ténykedéséről az illegális bevándorlás pártolása kapcsán. Mint Heinz-Christian Strache fogalmazott:

Soros György támogatása a bevándorlók Európába juttatása kapcsán nem pletyka, hanem tény”.

Mindezt annak a Christian Kernnek, az osztrák szocdemek vezető politikusának mondta, aki ki sem látszódik a migránssimogatásból. Ugyanakkor az alkancellár mellett mások is elkezdték pedzegetni Soros nevét. Az osztrák Heute című lap csütörtöki tudósítása szerint Bécsben azon morfondíroznak, hogy megtiltsák a Soros-egyetemnek, hogy az osztrák fővárosban campust létesítsen. A kezdeményezés mögött az Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ áll. A párt bécsi vezetője, Johann Gudenus azt mondta:

a magyar kormányfő által is bírált tőzsdespekuláns budapesti egyeteme egy baloldali ideológiába mártott káderkeltető gép”.

Ezért mindent megtennének annak érdekében, hogy a városvezetés megakadályozza az intézmény bécsi letelepedését.

Szabóné kiadatási őrizetben, de ne örüljön Kósa Lajos

Pénteken elfogták Svájcban Szabó Gábornét, az aznap kiadott nemzetközi körözés alapján. Most kiadatási őrizetben van, legfeljebb hatvan napig. Helmeczy László a csengeri csalóként elkönyvelt asszony ügyvédje azt mondja: maga sem tudja, hogy létezik-e az örökség vagy sem, de abban bizonyos, hogy Kósa Lajos nem fog örülni annak, ha Szabóné megszólal, Kósa Lajos ugyanis egyáltalán nem epizódszereplője az ügynek.

 

Tudott-e arról, hogy nemzetközivé bővítették az elfogató parancsot?

Pénteken jelent meg a nemzetközi elfogatás híre, és még aznap délután telefonáltak nekem, hogy őrizetbe vették az ügyfelemet.

Hivatalos értesítést kapott?

Nem, azok a hozzátartozók hívtak, akik vele voltak. Az őrizetbe vétel időpontjában telefonáltak, meg a svájci, egyébként magyarul tökéletesen beszélő kolléganő értesített.

A körülményekről mit tud?

Intelligensen jártak el. Azonosították a személyazonosságát, a környezetében lévő személyeket igazoltatták, és utána előállították. Hivatalos értesítést nem kaptam. Azt egyébként nem tudom, hogy egészen pontosan hol van, illetve volt az ügyfelem, de annyit igen, hogy valahol Zürich közelében.

De továbbra is ön az ügyvédje?

Persze. Engem a körözésről hivatalosan is értesített a nyomozó hatóság. Azt azonban szeretném most is leszögezni, mert emiatt támadott engem a sajtó, hogy azt állítottam, hogy Szabó Gáborné nem volt gyanúsított. Nos, szeretném tudatni, hogy akkor lesz gyanúsított egy személy, amikor ezt vele közli a hatóság. Azt is, hogy mivel gyanúsítja. De, hogy pontosan mi az, még velem a védővel sem közölte a hatóság. Ezt akkor fogja közölni, amikor alkalma lesz, vagyis akkor, ha ott lesz a gyanúsított. A jól értesült kormánypárti ajtó emlegeti, hogy Szabónét háromszor is megidézték. Elmondanám, hogy az idézések olyan időpontban érkeztek, amikor vagy nem volt itthon, vagy a megadott idézési időpont után érkeztek. Különben én is hasonlóan jártam, bár két alkalommal én megkaptam időben. Akkor értesítettem is az ügyfelemet, hogy rendezzék a hagyatékot. Akkor azt ígérték, hogy hamarosan eljuttatnak hozzám  dokumentumokat, és rövid időn belül az utalások is  megindulnak. Nekem e pillanatban kétféle információm van: az egyik szerint megkezdődtek az utalások, a másik szerint nem. Tehát erről nem tudok pontos információval szolgálni.

Most mivel gyanúsítják Szabó Gábornét?

Nyilván csalással.

Ennek  mi volna a lényege?

Az, hogy Szabó Gáborné, a külföldi hagyatékra való hivatkozással kért kölcsön pénzeket, és ezeket nem adta meg. De abban az esetben, ha ez a hagyatéki pénz meglesz,és ő képes lesz megadni a tartozásait, ez a csalás már nem tekinthető létező gyanúnak, vagy vádnak.  Szóval egyszerű a dolog: ha van hagyaték, akkor nincs csalás, ha nem, akkor igen. Én ezt szorgalmaztam az ügyfelemnél: ha megnyílik a hagyaték, haladéktalanul törlessze az adósságait.  Sőt, a Kiskun-Tender esetében én kerestem meg a végrehajtót, hogy közöljék velem, napra pontosan, hogy mennyivel tartozik nekik Szabóné. Ő egyébként ügyvédi letétbe akarta utalni a pénzt, én azonban erről hallani nem akartam, ugyanis az adósságot közvetlenül az érintettnek kell utalni, nekem csak a banki igazolásra van szükségem, hogy azonnal vihessem a Nemzeti Nyomozó Irodához. Azt egyébként látom, hogy a hatóság nagy szorgalommal gyűjtögeti össze azt is, ami szerintem nem csalás. Van olyan sértettje – a sértettet idézőjelben értem – az ügynek,  akit már többször is kihallgattak, és azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni, hogy nem kéri a pénzt, pedig nem kis összegről van szó. Azt nyilatkozta: ő úgy tudja, hogy ez a hagyaték előbb-utóbb meg fog oldódni, és vele rendezni fogja Szabóné a kölcsönt. És mi van, ha még sem, kérdeztem tőle, meg nyilván a nyomozó is, azt válaszolta: akkor így jártam. De én akkor sem fogok feljelentést tenni.  Ehhez képest, a körözési értesítőben ez a legjelentősebb összeg.  Szóval ez is alapja a nyomozó hatóságnál annak,hogy Szabóné elkövette a csalást. Nem furcsa, hogy a károsult azt állítja, hogy őt nem károsították meg, de a hatóság ezzel nem törődik. Ez akkor is különös, ha egy miniszter fenyegetőzik feljelentéssel. És még annyit: a police.hu-n keresgetik a károsultakat. Könyörgöm: a károsultakat keresgélni kell? Ha van károsult, az fog jelentkezni. Hát igen, nagyon nagy vehemenciával vetetett bele magát az ügybe a rendőrség, mert tudjuk, hogy kiről van szó.

Kósa Lajos a sértettek között szerepel?

Nem. Legalábbis a körözési  értesítés szerint nem.

Kósa tehát nem szereplője az ügynek?

Nem látom a nevét. De őt mivel csapták be?

Azért kérdezem, mert Kósa Lajos nyilatkozta, hogy feljelentést tesz a nő ellen.

Vajon miért? Talán kevesellte a nyolcszáz milliót? Nincs kedvem vele viccelni, de miért tesz ő feljelentést? Lehet itt most a jobboldali sajtónak tapsolni, meg ajnározni a nyomozó hatóságot, hogy milyen ügyes meg gyors volt, de nem biztos, hogy olyan sok köszönet lesz abból Kósa Lajosnak, ha ez az asszony megszólal. Én beszéltem ezzel az asszonnyal, ezért állítom, hogy nem biztos, hogy olyan nagyon fognak neki örülni, ha megszólal. Egy biztos: nem játszott ebben az ügyben epizód szerepet Kósa úr.

Mennyi ideig tarthat az ügyfele kiadatása?

Úgy tudom maximum hatvan napig, az biztos, hogy Szabóné nem fog belemenni a rövidített kiadatásba.

Ön továbbra is marad az ügyvédje Szabónénak.

Igen. Megkaptam a körözési értesítést is. Ezt csak azért említem, mert ebben nem szerepel a sértettek között Orendi Mihály, miközben a Pesti Srácok írása szerint Orendi Mihályt is lehúzta Szabóné, húszmillió forinttal.

Egyébként Szabóné a legutóbbi, Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy a pénz nagyobbik része május másodikán érkezik. Most ezzel mi van, mi lesz?

Hát ez nagyon nehéz számomra is, mert az időpontok állandóan tolódtak. Tehát nem tudom, mi az igazság. A Svájcban élő kolléganő szerint a komolyabb összegek utalása ott lassabban történik meg, mint itthon.

Szabóné most Svájcban van őrizetben, ugye?

Igen. Kiadatási őrizetben van.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK