Esik szét a csődközeli helyzetben lévő Jobbik; a migránsok nehéz helyzetbe hozzák a befogadó országok egészségügyét; a zsidók a muszlimok miatt menekülnek Párizsból; s mi másért, mint azért tüntetnek a magyar baloldaliak, mert képtelenek elfogadni a választás eredményét. Ezekkel a témákkal is részletesen foglalkozik a kormánypárti média ezen a szép tavaszi hosszú hétvégén.
Pesti Srácok: Kirúgási hullám kezdődött a csőd szélén táncikáló Simicska-pártban
Az elsősorban a tiltott pártfinanszírozás miatt nehéz anyagi helyzetben lévő Jobbikban megkezdték a leépítéseket. Szabó Gábor pártigazgatótól a jogköreinek megkurtításával vonnák meg a teljhatalmat.
A párt csődközeli helyzetben van, tiltott pártfinanszírozás miatt 660 millió forinttal tartozik a Magyar Államkincstárnak, amit legkorábban júniusban el kell kezdenie törleszteni.
A spórolást annak az Iránytű Intézetnek a megszüntetésével kezdik, amelybe a frakció az elmúlt években rendszeresen több tízmillió forintot pumpált különböző jogcímen.
Az intézet tulajdonos-ügyvezetője Forrai Richárd, aki korábban a Jobbik frakcióigazgatója, nem sokkal ezelőttig pedig Vona Gábor személyes tanácsadója volt. Forrai akkor szorult háttérbe, amikor a Jobbik Radnai Lászlót bízta meg a kampány vezetésével és a párt kommunikációjával. Utóbbi szerződését ráadásul meg is hosszabbították. A kampány másik oszlopos tagja Béres Ferenc Attila volt, a Jobbik házi portáljának, a Zsúrpubinak a főszerkesztője. Róla a minap Toroczkai László úgy fogalmazott:
„A jobbikosok zöme semmit sem tud róla, pedig ő volt az egyik személy azok közül, akik a Jobbik stratégiáját meghatározták és irányították a háttérből az elmúlt két évben.”
888.hu: Az egyik svéd miniszter szerint az idősekkel van a baj, nem a migránsokkal
Annika Strandhäll, szociális ügyekért felelős miniszter szerint az idősek terhelik túl az egészségügyi rendszert, nem a migránsok – írja az Aftonbladet. Mint mondta: a svéd népesség gyorsan öregszik. Naponta 3,5 órával növekszik a várható élettartam, és egyre több olyan krónikus betegséggel küzdő ember van, aki egész életében egészségügyi ellátásra szorul, 30 évvel ezelőtt sokkal kevesebben voltak mint ma.
Sokak szerint viszont a tömeges migrációnak köszönhetően romlott meg az egészségügyi rendszer.
A 888.hu cikke mindenesetre erről ír részletesen a cikkben, megjegyezve: a nagy számban érkező illegális bevándorlók komoly betegségeket, fertőzéseket hordhatnak be Európába.
A szakemberek elsősorban a diftéria, a malária és a tuberkulózis elterjedésétől tartanak. Ezen betegségek ellen mind létezik gyógyszer vagy vakcina, ezért igyekeznek minden migránst beoltani, azonban ennek anyagi és humánerőforráshoz köthető korlátai is vannak.
A migránsoknak köszönhetően nemrég Münchenben történtek tbc-s megbetegedések. A bajor város egyik olyan iskolájában, ahol főleg migránsok tanulnak, több diák és egy tanár is tuberkulózisos lett.
Echo TV: Elmenekülnek a zsidó emberek Párizsból, mert a migránsok megtámadják őket
Az elmúlt tíz évben 45 ezer francia zsidó ember menekült el Izraelbe, mert nem viselték el az antiszemitizmust. A 2015-ös migránsválság óta különösen romlott a helyzet, a muszlimok feltűnően erőszakosabbakká váltak. Mindennapos, hogy megtámadják a zsidó embereket, fizikailag is bántják őket. 2015 óta közel 20 ezer zsidó vándorolt ki Franciaországból.
A Le Point francia hetilap legújabb számában egy 45 éves vízvezetékszerelő meséli el, milyen elviselhetetlen az élet a zsidók számára Franciaországban – a muszlimok miatt. Jacki Tordjman Párizs egyik elővárosában él, Drancyban. Azt mondja,
nincs hova költözni, mert egész Franciaországban ilyen a helyzet.
Legfeljebb egy-két kivételesen gazdag környéken van nyugalom. Így a 45 éves vízvezetékszerelő kivándorol Izraelbe a családjával és újra kell kezdenie az életét.
Origo: A többség szerint a csalódottság vezérli a tüntetőket
Még a baloldaliak többsége is úgy látja, hogy a tüntetők csalódott emberek, akik nem tudják elfogadni a választások eredményét – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásából. A magyarok döntő többsége (70 százaléka) véli ezt, ugyanakkor a válaszadók 24 százaléka nem értett egyet ezzel az állítással. Látható az is, hogy
még a magukat baloldalinak tartó emberek körében is egyértelmű többségben vannak azok, akik szerint a tüntetők elsősorban csalódottságból mentek utcára (60 százalék).
A középen állók 67, a jobboldaliak 77 százaléka volt ezen a véleményen.
Sajátos utat járt be a Jobbik, nemcsak a cukiság kampányként elhíresült középre való fordulás óta, hanem akár az elmúlt hónapokban is. A választásokig voltak repedések a Vona-féle irányvonal és a Toroczkai fémjelezte hagyománytisztelő, azaz ebben az esetben szélsőjobboldali radikális, neonáci hívei között. A kudarc azonban elemi erővel hozta fel az ellentéteket. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.
Tavaly novemberben az úgynevezett CEU-törvény vitájában csúcsosodott ki először a Vona-Toroczkai ellentét. Míg a pártelnök a törvény ellen állt ki, Ásotthalom polgármestere és a párt alelnöke igen markáns ellenvéleményének adott hangot.
Vona szerint a Jobbik nem az egyetem (CEU), hanem általában a felsőoktatás mellé állt. „Nekem is megvan a véleményem Soros Györgyről, értékrendjéről, világképéről, de nem hiszem, hogy a CEU beszántása a megoldás. Amúgy is teljesen világos, hogy Soros György csupán ürügy Orbán Viktor számára, hogy elterelje a figyelmet a fontos ügyekről.
Soros György Orbán Viktor démona, győzze le maga,
ha tudja. Ami pedig a törvényjavaslatot illeti: nem fogjuk megszavazni. Aki teljesíti a törvényes feltételeket, s átlátható, joga van működni, ez ennél nem bonyolultabb. Ráadásul, ha a törvény életbe lép, azzal komoly veszélybe kerülhetnek a határon túl, elsősorban Erdélyben működő magyar egyetemek.”
Facebook posztjában egészen más véleményt posztolt a CEU ügyéről Toroczkai László:
„Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva
betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.”
Toroczkai szerint a CEU „az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait”.
„Nem csupán elsőként indította el például a régiónkban az elmebeteg, romboló, szélsőliberális gender-elméletet, de fészke és keltetője lett azoknak a politikusoknak, akik tönkretették a hazánkat” – írta tavaly novemberben Toroczkai, példaként említve az itt oktató Bokros Lajost, Kis Jánost és Balázs Pétert.
Ásotthalom polgármestere tehát
már régóta időzített bombaként várta a maga idejét.
A választási kudarc lett a gyújtózsinór vége.
Ez a Toroczkai-féle jobbikos ellenreform vethet véget Vona Gábornak, a Jobbik eddigi elnöke több éves igyekezetének, hogy meggyőzze a közvélemény egy részét: ő és pártja (vagy legalábbis pártvezetősége) véglegesen szakított az antiszemita, cigányellenes, Irán- és oroszpárti múlttal. Ebben nagy segítségére volt a kormányzó Fidesz, hiszen retorikájában és gyakorlatában lenyúlta az eredeti Jobbik ideológiáját, kommunikációját. Persze közben elcsábította a Jobbik szavazóit is. A mostani választások megmutatták, hogy az ilyen radikális hangnemre bőven van befogadó készség az országban. Van rá igény.
Vonáék feltételezése abból indult ki, hogy a Orbán Viktor Európa-ellenességével, Putyin-barátságával és egyre hangosabb háborús retorikájával, jobbról már nem előzhető. Ez, paradox módon, egybeesett a magyar miniszterelnök felismerésével, hogy középen és a baloldalon már nincs mit keresni, ezért a Jobbik szavazótáborát kell megcélozni. Vidéken aratott ezzel a stratégiával a legnagyobb sikert a Fidesz, hiszen az egykori szocialista, egykori kisgazda szavazókat migránsozással és egzisztenciális félelemkeltéssel már megszerezte.
Az Orbán-Vona menetet a miniszterelnök simán nyerte.
A Jobbik, amelynek legfontosabb politikai mentora, Simicska Lajos még hetekkel a választások előtt is bízott a párt győzelmében, a vesztes oldalon találta magát. Erre mehet rá a néppártosodás és a pártvezetés. Vagy jöhet a pártszakadás. A Fidesz szalámi stratégáinak őszinte örömére.
A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:
„Orbán Viktor kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket, hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni, hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál” – mutat rá a Független Hírügynökségnek adott interjújában Demeter András, politikai pszichológiával foglalkozó szociálpszichológus. „Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb…. általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását.”
Mindannyiunknak vannak – családi, baráti, munkahelyi beszélgetésekből, a médiából – leszűrt tapasztalatai arról, mi az, ami alapján az emberek pártot választanak, s szavaznak. Mit mond erről a szakirodalom? És persze a szakember?
Kezdjük az elméleti síkkal: a választói magatartás leírására három klasszikus elmélet létezik. Az első a racionális választói magatartás: ez – mint a nevéből is következik – olyan egyénekkel számol, akik úgy döntenek a pártok között, mintha árucikket vásárolnának. Az ilyen választók pártprogramokat böngésznek, szakpolitikai kérdésekkel foglalkoznak, s ésszerű döntést igyekeznek hozni a számukra, csoportjukra fontos kérdések mentén.
Napjainkban Magyarországon ez nem látszik uralkodónak…
Valóban, ez ma naivnak és idealistának tűnik. Ennél sokkal elterjedtebb az úgynevezett pártidentifikációs modell, ami – megjegyzem – inkább szociálpszichológiai megközelítésű. Ennek a lényege, hogy az egyéni tényezők játsszák a legfontosabb szerepet a döntésben. Ebben az esetben nem beszélhetünk tipikus haszonmaximalizálásról, „költségtervezésről”, a korábbi, szintén pszichológiai jellegű ingerek alapján egy adott párttal kialakult azonosulás határozza meg. Ebben nagy szerepet játszik a gyerekkor, a tanulás, a szocializáció – az az időszak, amikor a különféle attitűdök megerősödnek.
Ennek a kettőnek a motivációja egymásnak a szöges ellentéte. Mindig ilyen végletes alapon választunk?
A harmadik típus, amikor a korábbi diszpozíciók válnak mankóvá, ami segít mérlegelni a tényeket, fenntartani egy egységes világképet. A hiedelmek, a gondolatszerveződések, vagy éppen a családi előzménytörténetek válnak ideológiává. Ebben a viselkedésmintában komoly befolyásoló erő a szociológiai kötődés, ami kevésbé pszichológiai megközelítés, s amely Magyarországon – mint átmenti társadalomban, fiatal demokráciában – nem igen érzékelhető. Például Angliában a munkásosztálynak háromszáz éves múltjával igenis van egyfajta kötődése a Munkáspárthoz.
Már említette is Magyarországot. Nálunk milyen minták érvényesülnek?
Azt azért meg kell jegyezni, hogy a három viselkedési mód persze hat egymásra. Ami pedig a kérdését illeti: nem ismerem az össze ide vonatkozó kutatást, de az ismertek alapján kijelenthető, hogy
nálunk eleve nem jellemző, hogy ok-okozati tényezők alapján döntenének a választók,
amióta immár lassan harminc éve ismét szabadon választunk, azóta inkább az érzelmek vezérlik az embereket.
Mennyire berögzültek a pártpreferenciák nálunk?
Kutatások is mutatják, hogy a magyar választók korábban képesek voltak tömegesen megváltoztatni a pártpreferenciáikat. Kiváló példa erre az 1990-est követő 1994-es választás, amelyen a bal-liberális oldal, élén a szocialista párttal kétharmadot szerzett, és ezt átpártoló MDF-szavazóknak is köszönhették. Majd 2002-re megszilárdult a két nagy tömb, a Fidesz-MSZP tengely; klasszikusan arról volt szó, hogy vannak jobb- és vannak baloldali vélekedésű emberek, s az alapján álltak fel az oldalak.
Eléggé tartósnak látszott akkor a berendezkedés, s ha nem jött volna be a gazdasági válság, amely széles körben alapvetően rengette meg a bizalmat a mainstream pártok, a politikai intézményrendszer, a közösségi termékek iránt, akkor ez maradhatott is volna.
Majd jött a 2015-ös menekültválság, s e kettő hatására mégis csak bekövetkezett és megerősödött az átrendeződés: megjelenhetett a radikális jobboldal, illetve a populista hangokat hallató néppárt, a centrális erőtér.
Ez a magyarországi minta illeszkedik-e a nemzetközi vonulatokba?
Világszerte tapasztalható a hagyományos baloldali-liberális pártok visszaszorulása. Ennek sok oka van, nem csak az, hogy a jobboldal ügyesebben képes rájátszani az emberek érzelmeire, általában is nőnek az olyan igények, amiket a populizmus tud kielégíteni. S ezt nem szűkíteném le jobboldali populizmusra, hiszen baloldali populizmus éppen annyira létezik, mint jobboldali. Az is szerepet játszik ezeknek a trendeknek a kialakulásában, hogy a jobboldali pártok a magukévá tettek a hagyományosan a liberális és a baloldali pártok által hirdetett programokat, vallott elveket, más szóval, kifogták a szelet a vitorlából. A baloldali-liberális pártoknak új témákat kellene találniuk, plusz vagy választ adni a jobboldali populizmusra vagy kialakítani a saját és működképes populista hangjukat, ez a döntést nekik kell meghozni.
Így joggal merülhet fel a kérdés: vajon mennyire jobboldali, illetve baloldali a Fidesz ma már.
A magyarok választására visszatérve: mennyire hit, illetve mennyire ráció alapján döntenek a szavazók?
Nem igazán tiszta keretek között döntenek. Ezek a határok eléggé átléphetők. Ez általában is igaz, de valószínűnek tartom, hogy posztszocialista térségre különösképpen.
A magyarok és lengyelek körében például nagyon népszerű a gondoskodó állam koncepciója: ez a biztonság iránti vágyakozást testesíti meg, abban a generációban, amely a Kádár-rendszerben szocializálódott, élt és dolgozott.
Nem véletlenül játszanak rá a pártok regresszív megközelítésben a „bezzeg régen” életérzésre, de az ország jövőjét és a nemzeti kormányzás összefonódásának szükségét hangsúlyozni nyilván már hitkérdés is.
Jól látom, hogy a mostani választásokon különösen szembetűnő volt az egyszerű üzenetek, a szimbólumok szerepének a felértékelődése.
Sokan mondják, hogy a politika valódi színtere valójában a szimbólumok világa – ebben a kormányoldal nagyon ügyes: migráns, Soros, kerítés, stb., ezek mind ható hívószavak. Ezek szorongáskeltő jelképek, s általuk a maximumra fokozzák az emberek szorongását – ez a mozgósításnál is nagy szerepet játszott. Ugyanakkor ugyanez a párt egyidejűleg megoldást is hoz, azzal, hogy én majd megvédelek. Mérték, hogy a választók mennyire tudják egy-egy párthoz kapcsolni azok szakpolitikai kérdésekben elfoglalt álláspontjukat, meg, hogy az melyik párthoz tartozik egyáltalán. Kiderült, hogy nem tudják ezeket összekapcsolni, és
a preferenciák kialakulásában a szimbólumok, valamint az érzetek, érzések játszanak általában döntő szerepet.
Jellemző adalék ehhez: a saját kormány teljesítményét a rá szavazók kevésbé kérdőjelezik meg. Kiderült az is, hogy szeretik a tekintélyelvű vezetőket – ez is ideológiai háttértől, oldaltól független, habár különbség azért van a szekértáborok között ennek fokában. Ezért is jelent meg a Fidesz retorikájában nem csak a saját erő hangsúlyozása, de a szemben álló oldal erejének megkérdőjelezése: „Ezekre bíznád az országot?”
Ha már a Fidesznél tartunk. Pszichológiai megközelítésben is ügyes, amit csinál? Mert hogy hatásos, az biztos.
Nem én mondtam meg, hanem Puzsér, de egyetértek a frappáns megfogalmazással: Orbán Horthyként beszél, de Kádárként cselekszik. A patrióta felhangjával amúgy nem feltétlenül van egyébként probléma, van is rá igény Magyarországon. Kiválóan kiaknáz bizonyos történelmi sérelmeket hangsúlyozza az országunk európai történelemben – és annak védelmében – vett fontosságát, és úgy általában a történelmi idők szereplőivé teszi az embereket. A kádári reflex pedig megjelenik a tisztes megélhetés, a biztonság, a kiszámíthatóság, a XXI. századi krumplileves ígéretében. Természetesen csak akkor, ha a hatalmat nem kívánja nyakra-főre ellenőrzi a keményen dolgozó kisember. Nagyon ügyesen lavíroz, akár tetszik az embernek, akár nem, azt el kell elismerni hogy nagyon tudatos és kitalált, amit csinál.
És akkor ennek fejében lenyelik az emberek mindazt, amit magánemberként esetleg elítélnek? Gondolok itt például a korrupcióra, a lopásokra, csalásokra, arra, hogy sokak életszínvonala romlik, feudális viszonyok alakultak ki, hogy csak néhány kiragadott példát említsek a különböző csoportok sérelmei közül.
A demokráciánk nagyon fiatal, hosszú a tanulási folyamat. Egy bizonyos, a vezetők hitelessége általában eltűnt, sokan kiábrándultak a rendszerváltásból, az emberek nem igen tudnak dönteni – volt itt már kétharmada a baloldalnak éppen úgy, mint a jobboldalnak. A politikusok az elmúlt harminc évben elérték, hogy ma már érvként szinte elfogadott, hogy „van aki, többet, van, aki kevesebbet lopott, mindenki lop, de legalább ezek alatt maradt valami a lopás után is”. Úgy látom, hogy
a bizalmatlanság már kialakult, de jött egy ember, aki ennek a bizalmatlanságnak egy részét igen ügyesen kihasználta – konspiratív információk elhintésével, elitellenes retorikával, dezinformációkkal, másrészt megtette magát olyan népvezérnek, aki érti a nép nyelvét.
Már esett szó arról, hogy a kétezres években berögzültek a szavazótáborok. Ez a mostani választáson is tetten érhető volt?
Kutatások szerint átalakultak a táborok. Korábban a Fidesz szavazói önmagukat általában fiatal, illetve középkorú, középosztálybelinek gondolták, sőt, ellenfeleik is ezt mondták róluk. Most pedig azt látjuk, hogy szociológiai értelemben más csoportokat vonz be a Fidesz. Behoztak olyan témákat, amelyek felülírják a korrupciót – ez pedig nem más, mint hogy „Mi megvédjük a hazát. te talán azt akarod, hogy migránsok özönöljék el az országot?” A narratíva ezen a táptalajon fogalmazódik meg, a reakció, az elköteleződés érzelmi alapon történik – erre nehéz megfelelő ellenválaszt adni.
Az ellenzék megpróbálta a korrupciós szálat, de láthatóan nem volt eléggé hatásos. Hát persze, amikor a félelemre, szorongásra alapozva azzal fenyegetnek, hogy veszélyben van a saját, meg a saját családom és nemzetem biztonsága és jövője, akkor ezen elgondolkodik mindenki.
Ez magasabb prioritású kérdés tud lenni, mint mondjuk a sokszor felfoghatatlan összegek és bonyolult céghálók összefüggéseinek ismertetése.
Ez a társadalomban a szorongást erősítő törekvés mennyire veszélyes a társadalomra nézve? Gondolok itt arra, hogy mennyi idő, hány generáció kell ahhoz, hogy ez kikopjon majd a magyarokból?
Nem egy egészséges állapot, az biztos, de szerintem azért nem akkora baj, ha ezt is megtapasztalja egy társadalom. Nem mernék generációs megjegyzést tenni, sokkal ésszerűbb, hogy inkább azt várjuk, hogy a politika tér vissza egy kicsit unalmasabb módon a munkájához.
Azért elég nyomorult érzés ilyen közegben élni…
Történelmi léptekkel értendő fenti vélekedésem. S azt is hozzáteszem, hogy ez azért szerintem sem menti fel a tevékenységet, de az is igaz, hogy már igen régóta él ilyen spirálban az ország. A riogatás történelmileg is velünk él: jönnek a szerbek, a muszkák, a románok, riogattak minket már pánszlávizmussal, a környező országokkal, szovjetekkel, fasisztákkal, ellenforradalmárokkal –
ez a fajta szorongás nem genetikailag, hanem történelmileg van belénk kódolva.
Persze azt is hozzá kell tenni, hogy a politika alapvető természete az ellenségkép-generálása; másutt is történik ilyen. Ez nem jelenti azt, hogy morálisan elfogadható lenne. Akár külső, akár belső ellenségkép kialakításáról van szó.
De most nagyon erősnek tűnik ez az egész sulykolás.
Merthogy menetközben elbulvárosodott a politikai közeg – ma teljesen más a kommunikációs stílus.
A hagyományos ellenségképgyártás mellett van alternatív ellenségképgyártás is. És más a hőfok.
Nem gondolnám, hogy ez egyébként örökké így marad majd, szerintem periodikus dolog ez is, majd elmúlik.
Ahogy látom, ez nem csak Magyarországra jellemző. Elég, ha Donald Trump megválasztására vagy éppen a Brexit megszavazására gondolunk.
A politika ma világszerte a korábbiaktól eltérő összefüggésben működik a médiával.
A lényeg, hogy a szakpolitikusok helyét átvették a népi nemzeti hős politikusok. Celebbé váltak, s egy kicsit így is működnek.
Ennek az adagolása persze már országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például nagyon sokra tartják, ha valaki felépít egy cégbirodalmat – ez még a vadnyugati életérzésre, a kikaparni a gesztenyét elismerésére vezethető vissza. Ugyanakkor Európában, s különösen Közép-Kelet-Európában ez nem nyerő, gyanús, amikor valaki nagy vagyonra tesz szert.
A fentiek fényében akkor nem kell azt érezzük, hogy el vagyunk veszve?
Egyáltalán nem kell, hogy ilyen érzésünk legyen. Az persze keserédes boldogság, hogy másutt is a legfontosabb hívó szó, hogy mi van a valóság után. Ma a realitás utáni világot éljük. Az egyes embereknek nem csak a véleményük alternatív, a tényei is. Élünk a saját kis burkainkban, s fals képet alakítunk ki a világról. Rosszul mérjük fel, hogy kinél van az igazság.
Tehát sokkal nehezebb ma kiigazodnunk a világban, mint pár évtizeddel ezelőtt volt?
Pontosan. Egy felmérés kimutatta, hogy a kevésbé tájékozott azt gondolja, hogy nagyon is a birtokában van az információknak. Ez egy világjelenség. Rengeteg az információ, kiegészítve az álhírekkel – itt már differenciálni kellene, forrásokat találni, elemezni. Ez nagyon izgalmas, de az emberek zömének erre sem kedve, sem kapacitása nincs. Nagyon mellbevágó volt, amikor a választások után közvetlenül a vesztes oldal a buta és/vagy vidéki szavazókra tolta a felelősséget – igaz később már azt is hangsúlyozták, hogy nem tehetnek róla, hiszen egyoldalú információkat, álhíreket kaptak mindvégig, s megvezették őket. De meg kell értenünk, hogy nincs mindenkinek kapacitása arra, hogy alaposan utánajárjon annak, amit igyekeznek belé sulykolni.
És amúgy is az első benyomásnak, az első információnak van mindig a legmeghatározóbb szerepe a vélemény kialakításában. Ráadásul a negatív érzelmek kiemelkedően fontos szerepet játszanak.
Ezért is működik nagyon jól a félelemre, szorongásra játszó információk. Ezek hatnak az emberek tömegeire.
Azért gondolom, táptalaj is kell ahhoz, hogy ez szárba szökkenjen.
Megvannak az alapok, például az a mennyiségű választópolgár, aki egyébként is bevándorlóellenes. Lehet, hogy ezek az emberek régebben más ügyek mentén szavaztak, de ma már számukra nem az ideológia a fontos, hanem pont a szimbólumok, a logó, a honvédelem és Orbán Viktor, nem pedig a keresztény-konzervativizmus, nem a polgári Magyarország, nem az adórendszer. Megjegyzem: sokszor és sokan propagandának értelmezték a Fidesz kampányát. Az valóban csak a saját táborának szólt. Az mutatja, hogy propaganda, hogy
nem kívánta meggyőzni a nem kormánypárti szavazókat semmiről, csak a már kialakított prediszpozíciókat célozta a saját tábornál. Amikor a szavazókat megkérdezték, hogy mire fognak ikszelni, nem azt mondták, hogy a Fideszre, hanem azt, hogy az Orbánra. Ez inkább azért érdekes, mert hogy van igény a tekintélyelvűségre. De ez igaz volt a másik oldalra is: bárkire, csak nem Orbánra.
Az emberek azt tudják a legjobban megfogalmazni, hogy mit nem akarnak, mi ellen lépnek fel.
Ez azt jelenti, hogy a politikusok úgy játszanak rajtunk, szavazópolgárokon, mint egy hangszeren, amikor a zsigeri félelmeinkre, érzéseinkre alapoznak? Semmi más nem is számít? Ez vastagon populizmus.
A Fidesz persze nem szereti, ha populistának nevezik – pedig a történelem körforgásában állandóan visszatér a populizmus, hiszen pszichés szempontból bizonyos időkben kielégítő választ és megismerési keretet nyújt az embereknek. Pedig nézzük csak: a populista párt három részre osztja a társadalmat, megteremti az elitet, mi vagyunk középen, a normál emberek, akiket az elit kihasznál, s végül alattunk vannak azok, akik nagy veszélyt jelentenek ránk. Ha ezt össze lehet kapcsolni, akkor működik igazán a dolog.
A Fidesznél ez működött Soros és a migránsok esetében, a Demokratikus Koalíciónak ugyanakkor nem sikerült ugyanez Orbánnal és a határon túli magyarokkal.
És remélem, hogy nem fog sikerülni a vidékiek meg Orbán Viktor közös démonizálásával. Pontosan elég törésvonal van már ebben a társadalomban.
Van arra remény, hogy ez egy kilengés csupán? És ingaszerűen ismét visszaáll majd a világ egy normalitásba ezen téren?
Tartok attól, hogy a helyzet még fog fokozódni, lesz még ennek kifutása világszerte, de azt gondolom, hogy ingaként vissza fog ismét billenni. Az ideológiáknak is vannak fellángolási időszakai, majd visszatérnek az eredeti állapotukba. De most először tapasztaljuk meg azt, hogyan dolgozza meg egyszerre a társadalmakat a populista retorika és a fake news. Izgalmas éveknek nézünk elébe. Talán jobban járunk ha jelenségként és nem problémaként tekintünk erre, mert akkor a válaszadás is optimális lehet. De persze az is lehet, hogy az inga még sokáig kileng, s ötven év múlva még radikálisabb időszak következik.
Az olimpiás aláírásgyűjtés után nagy reménnyel vetették bele magukat a politikába a Momentum tagjai, több látványos akciójuk is volt, igaz, köztük olyan is, amelyet szinte mindenki elítélt. Főleg a fiatalok között lettek népszerűek, a kampányban aktívak voltak, a végén több jelöltjük visszalépett az esélyes ellenzéki jelölt javára. A parlamentbe nem sikerült bejutniuk, de olyan eredményt értek el, amire lehet építkezni a jövőben. Sorozatunkban az ellenzéki pártok elmúlt egy évét mutatjuk be.
A Momentum Mozgalom tavaly januárban vált igazán ismertté, amikor aláírásgyűjtést kezdtek, hogy legyen népszavazás arról, hogy Budapest pályázzon-e az olimpia megrendezésére. A gyűjtést több párt is támogatta, és végül a szükségesnél majdnem kétszer több, több mint 266 ezer aláírást adtak le. Ezután a kormány úgy döntött, hogy még a népszavazás kiírása előtt visszalép a pályázattól.
Az összegyűlt aláírások leadása MTI Fotó: Bruzák Noémi
Néhány héttel később, március elején a mozgalom közgyűlése megszavazta, hogy párttá alakulnak.
Céljuk az volt, hogy a választáson minden egyéni körzetben jelöltet tudjanak állítani.
Áprilisban pedig azt is bejelentették, hogy két újabb népszavazást kezdeményeznek, az egyiket a CEU ügyében, a másikat pedig azért, hogy kettőnél többször senkit ne lehessen miniszterelnöknek választani. A Kúria mindkét kezdeményezést elutasította.
A párt egyre aktívabb lett, elkezdték átragasztani a kormány „Állítsuk meg Brüsszelt”-plakátjait, május elsején pedig tízezres tüntetést szerveztek „Európához tartozunk” jelszóval. A közvélemény-kutatók is elkezdték mérni őket, 2-3%-on álltak.
A május elsejei tüntetés MTI Fotó: Balogh Zoltán
Így aztán a Fidesznél is úgy ítélhették meg, hogy a párt veszélyt jelenthet, valószínűleg leginkább azért, mert támogatóik között rengeteg a fiatal. Ezért
a kormánypropaganda hadjáratot indított a Momentum ellen,
sorra jelentek meg a lejárató írások a pártról és vezetőiről. Erre válaszul a párt elnöke, Fekete-Győr András néhány társával bement az Origo szerkesztőségébe és ott számon kérte a cikkek íróját. Ezt az akciót szinte egyöntetűen elítélte többek között a TASZ és a többi médium, a kormánnyal kritikus sajtótermékek is elfogadhatatlannak nevezték.
A szervezeten belül elkezdtek megjelenni az első repedések is: augusztusban elnökségi tagok mondtak le, idén tavasszal pedig olyan hírek szivárogtak ki, hogy nem felhőtlen a viszony a pártvezetés tagjai között. Ezt aztán az érintettek tagadták.
A párt országjárásba kezdett MTI Fotó: Krizsán Csaba
Közben a párt hozzálátott a vidéki szervezetek létrehozásához, tavaly októberben pedig bemutatta országos programját. Ebben többek között kétkulcsos szjáról, csökkenő áfáról, a munkát terhelő járulék eltörléséről, egészségügyi béremelésről, társadalombiztosítási alapcsomagról írtak:
a programban főleg baloldali és centrista elemek voltak,
emellett azt is írták, hogy meghagynák a határkerítést, felmondanák Paks II-t, a Fideszhez kötődő oligarchákat pedig kizárnák a közbeszerzésekből.
A párt végül a 106 körzetből 97-ben tudott jelöltet állítani.
A kampány kezdetével a Momentumon is nőtt a nyomás, hogy vegyenek részt az ellenzéki együttműködésben, vagy legalább a koordinációban. Előbbit a párt egyértelműen elutasította, utóbbiról Fekete-Győr András január elején egy, a Független Hírügynökségnek adott interjúban azt mondta:
nem utasítják el, hogy egy-egy körzetben visszalépjenek a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára.
A pártelnök akkor arról is beszélt, hogy ők már 2022-re készülnek, de bíznak a Fidesz-vereségében. Pár nappal később pedig az is kiderült, hogy a Momentum nem állít miniszterelnök-jelöltet.
Azt, hogy hajlandóak együttműködni a többi ellenzéki párttal, később is többször megerősítették. Ehhez viszont feltételeket szabtak: legyen hiteles, legyen esélye a győzelemre és hogy az egymás javára történő visszalépés kölcsönös legyen.
Fekete-Győr András Fotó: FüHü
Az ellenzéki tárgyalások végül nem sok eredményt hoztak, néhány momentumos jelölt azonban így, egyoldalúan is visszalépett. Előbb Csepelen Szabó Szabolcs javára, majd Fekete-Győr azt jelentette be, hogy ő maga is visszalép Budapesten V. Naszályi Márta javára (aki aztán az LMP-s Csárdi Antal javára lépett vissza). Végül
két nappal a választás előtt újabb visszalépéseket jelentettek be,
visszaléptek a DK-s Oláh Lajos és Ráczné Földi Judit, a jobbikos Kiss Attila és Mirkóczki Ádám, az együttes Vajda Zoltán, valamint az LMP társelnöke, Szél Bernadett javára. Vagyis a pártnak összesen 89 jelöltje maradt.
A kampányban aktívan részt vett a párt, főleg az interneten, emellett létrehoztak egy telekocsi appot, hogy segítsék a külföldön szavazó magyarokat, és feljelentéseik nyomán többször is megbüntették a Fideszt a plakátjaik miatt.
A választáson végül a Momentum 175 229 listás szavazatot kapott,
a 3,08%-os eredmény nem volt elég ahhoz, hogy bejussanak a parlamentbe.
Bár a parlamentbe jutás nem sikerült, az eredmény mindenképp biztató a párt számára a jövőre nézve. Egyrészt azért, mert, mint kiderült, főleg a fiatalok körében népszerűek, de nagyon sokan voksoltak rájuk a külföldre költözött magyarok között is.
MTI Fotó: Mónus Márton
A párt szerint a választás után rengetegen jelentkeztek náluk aktivistának, és azt is bejelentették, hogy országjárásra indulnak. Az is egyértelmű volt, hogy
a Momentum használta ki legjobban a kormányellenes tömegtüntetéseket:
egyrészt nagyon látványos volt a jelenlétük, rengeteg aktivistával, lufival, és még a pártprogram egyoldalas zanzáját is osztogatták, másrészt új alakulatként a tüntetők ellenzék elleni dühe a pártok közül őket érintette a legkevésbé.
Az, hogy ebből mennyire tudnak majd építkezni, legkorábban jövőre derülhet ki, az Európai Parlament-i választáson.
A cikksorozat többi része az alábbi linkeken olvasható:
Hosszú hétvége ide, négynapos pihenés oda – a másik valóság szorgalmasan ellátja megfelelő olvasnivalóval kedves olvasóit. Soros továbbra is slágertéma, de értesülhetünk arról is, hogy a migránsokat még a migránssimogató politikusok irányította országokban sem látják szívesen. A Jobbik nem is épített volna kerítést, és képzeljék el: Soros is készített listát!
Pesti srácok: Novák Előd: A Jobbik nem építette volna meg a határkerítést
Novák Előd, egykori jobbikos parlamenti képviselő vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében azt írta: történelemhamisításhoz nem szeretne asszisztálni, ezért most, a választások után úgy korrekt, ha tisztáz valamit, önkritikával is élve. „Még a részvételemmel működő Jobbik-elnökségben valóban felmerült a határkerítés ötlete 2015 júniusában, de a vezetőség elvetette,
így a Jobbik sosem javasolta azt, amit a Fidesz-kormány egy-két hónapra rá megcsinált.
Novák Előd bejegyzésében kifejti, az ötletet valóban felvetette Toroczkai László, ám az elnökség nem támogatta a javaslatot. A pártvezetésünk a »tűzparancs« szintjén kezelte a kerítés javaslatát, amit elvetett, mondván: abszurd egy újabb vasfüggöny, ilyet az EU-ben nem lehet. E kishitűséggel szemben pedig a kormány megcsinálta.”
Origo: Az európaiak szerint nem működik a migránsok integrációja
Az Európai Bizottság felmérése szerint a bevándorlók beilleszkedése többségében sikertelen volt az EU kulcsfontosságú tagállamaiban – írja a Westmonsterre hivatkozva az Origo. (A forrásról annyit érdemes azért tudni, hogy az amerikai szélsőjobbos Bretbar-ra hajaz, s a Brexit egyik atyja, az euroszkeptikus Nigel Farage egykor sajtófőnöke által főszerkesztett portál.) A felmérés szerint a németek 63, a svédek 73, a franciák 64 és az olaszok 63 százaléka gondolja ezt, amiből a Westmonster és az Origo arra a következtetésre jut, hogy ez az újabb példa arra, hogy az európai elit döbbenetes módon elszakadt a kontinens polgárainak gondoltvilágától.
A lap szerint a felmérés kalapácsütést jelent a nyílt társadalom ideológiájára.
Echo TV: Soros György alapítványa listázta az EP-képviselőket
Thomas Vermes az ABC Nyheter norvég internetes hírportál újságírója részletes cikket szentel a Soros György által alapított Open Society által megrendelt tanulmánynak, amely az Európai Parlament velük szimpatizáló képviselőiről szól. Kiemeli, hogy a magyar kormány azért támadta a magyar születésű, amerikai pénzügyi befektető és spekuláns, Soros Györgyöt és az általa alapított Open Society alapítványt, mert az „politikai aknamunkát” folytat a magyar kormány ellen. Az Open Society-től egy olyan anyag szivárgott ki, amely értékeli az Európai Parlament képviselőit, és amely a 751 képviselőből 226-ot tekint „megbízhatónak”.
A brüsszeli Kumquat Consulting készítette a felmérést a 2014-es európai parlamenti választások után.
Vermes szerint a dokumentum azt bizonyítja, hogy az Open Society milyen kiterjedt lobbitevékenységet folytat Brüsszelben.
A svéd baloldali Vänsterpartiet (Baloldal) EP-képviselője Malin Björk Vermes megkeresésére megerősítette, hogy 2016 óta tud arról, hogy szerepel a listán, és ezt jónak tartja, mert azokért az értékekért küzd, mint az Open Society, ám kiemelte, hogy helyesebb megfogalmazás lenne, hogy „szövetségesek a demokrácia, a jogállamiság, a nyitottság és az emberi jogok kérdésében”.
888.hu: Stop Soros Ausztriában is
Nagyon úgy tűnik, hogy Soros Györgynek és az érdekeltségeinek semmi keresni valója sincs Ausztriában – írja a portál, amely emlékeztet arra, hogy az osztrák alkancellár egy tévévitában már beszélt Soros ténykedéséről az illegális bevándorlás pártolása kapcsán. Mint Heinz-Christian Strache fogalmazott:
Soros György támogatása a bevándorlók Európába juttatása kapcsán nem pletyka, hanem tény”.
Mindezt annak a Christian Kernnek, az osztrák szocdemek vezető politikusának mondta, aki ki sem látszódik a migránssimogatásból. Ugyanakkor az alkancellár mellett mások is elkezdték pedzegetni Soros nevét. Az osztrák Heute című lap csütörtöki tudósítása szerint Bécsben azon morfondíroznak, hogy megtiltsák a Soros-egyetemnek, hogy az osztrák fővárosban campust létesítsen. A kezdeményezés mögött az Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ áll. A párt bécsi vezetője, Johann Gudenus azt mondta:
a magyar kormányfő által is bírált tőzsdespekuláns budapesti egyeteme egy baloldali ideológiába mártott káderkeltető gép”.
Ezért mindent megtennének annak érdekében, hogy a városvezetés megakadályozza az intézmény bécsi letelepedését.
Pénteken elfogták Svájcban Szabó Gábornét, az aznap kiadott nemzetközi körözés alapján. Most kiadatási őrizetben van, legfeljebb hatvan napig. Helmeczy László a csengeri csalóként elkönyvelt asszony ügyvédje azt mondja: maga sem tudja, hogy létezik-e az örökség vagy sem, de abban bizonyos, hogy Kósa Lajos nem fog örülni annak, ha Szabóné megszólal, Kósa Lajos ugyanis egyáltalán nem epizódszereplője az ügynek.
Tudott-e arról, hogy nemzetközivé bővítették az elfogató parancsot?
Pénteken jelent meg a nemzetközi elfogatás híre, és még aznap délután telefonáltak nekem, hogy őrizetbe vették az ügyfelemet.
Hivatalos értesítést kapott?
Nem, azok a hozzátartozók hívtak, akik vele voltak. Az őrizetbe vétel időpontjában telefonáltak, meg a svájci, egyébként magyarul tökéletesen beszélő kolléganő értesített.
A körülményekről mit tud?
Intelligensen jártak el. Azonosították a személyazonosságát, a környezetében lévő személyeket igazoltatták, és utána előállították. Hivatalos értesítést nem kaptam. Azt egyébként nem tudom, hogy egészen pontosan hol van, illetve volt az ügyfelem, de annyit igen, hogy valahol Zürich közelében.
De továbbra is ön az ügyvédje?
Persze. Engem a körözésről hivatalosan is értesített a nyomozó hatóság. Azt azonban szeretném most is leszögezni, mert emiatt támadott engem a sajtó, hogy azt állítottam, hogy Szabó Gáborné nem volt gyanúsított. Nos, szeretném tudatni, hogy akkor lesz gyanúsított egy személy, amikor ezt vele közli a hatóság. Azt is, hogy mivel gyanúsítja. De, hogy pontosan mi az, még velem a védővel sem közölte a hatóság. Ezt akkor fogja közölni, amikor alkalma lesz, vagyis akkor, ha ott lesz a gyanúsított. A jól értesült kormánypárti ajtó emlegeti, hogy Szabónét háromszor is megidézték. Elmondanám, hogy az idézések olyan időpontban érkeztek, amikor vagy nem volt itthon, vagy a megadott idézési időpont után érkeztek. Különben én is hasonlóan jártam, bár két alkalommal én megkaptam időben. Akkor értesítettem is az ügyfelemet, hogy rendezzék a hagyatékot. Akkor azt ígérték, hogy hamarosan eljuttatnak hozzám dokumentumokat, és rövid időn belül az utalások is megindulnak. Nekem e pillanatban kétféle információm van: az egyik szerint megkezdődtek az utalások, a másik szerint nem. Tehát erről nem tudok pontos információval szolgálni.
Most mivel gyanúsítják Szabó Gábornét?
Nyilván csalással.
Ennek mi volna a lényege?
Az, hogy Szabó Gáborné, a külföldi hagyatékra való hivatkozással kért kölcsön pénzeket, és ezeket nem adta meg. De abban az esetben, ha ez a hagyatéki pénz meglesz,és ő képes lesz megadni a tartozásait, ez a csalás már nem tekinthető létező gyanúnak, vagy vádnak. Szóval egyszerű a dolog: ha van hagyaték, akkor nincs csalás, ha nem, akkor igen. Én ezt szorgalmaztam az ügyfelemnél: ha megnyílik a hagyaték, haladéktalanul törlessze az adósságait. Sőt, a Kiskun-Tender esetében én kerestem meg a végrehajtót, hogy közöljék velem, napra pontosan, hogy mennyivel tartozik nekik Szabóné. Ő egyébként ügyvédi letétbe akarta utalni a pénzt, én azonban erről hallani nem akartam, ugyanis az adósságot közvetlenül az érintettnek kell utalni, nekem csak a banki igazolásra van szükségem, hogy azonnal vihessem a Nemzeti Nyomozó Irodához. Azt egyébként látom, hogy a hatóság nagy szorgalommal gyűjtögeti össze azt is, ami szerintem nem csalás. Van olyan sértettje – a sértettet idézőjelben értem – az ügynek, akit már többször is kihallgattak, és azt mondta, hogy ő nem kíván feljelentést tenni, hogy nem kéri a pénzt, pedig nem kis összegről van szó. Azt nyilatkozta: ő úgy tudja, hogy ez a hagyaték előbb-utóbb meg fog oldódni, és vele rendezni fogja Szabóné a kölcsönt. És mi van, ha még sem, kérdeztem tőle, meg nyilván a nyomozó is, azt válaszolta: akkor így jártam. De én akkor sem fogok feljelentést tenni. Ehhez képest, a körözési értesítőben ez a legjelentősebb összeg. Szóval ez is alapja a nyomozó hatóságnál annak,hogy Szabóné elkövette a csalást. Nem furcsa, hogy a károsult azt állítja, hogy őt nem károsították meg, de a hatóság ezzel nem törődik. Ez akkor is különös, ha egy miniszter fenyegetőzik feljelentéssel. És még annyit: a police.hu-n keresgetik a károsultakat. Könyörgöm: a károsultakat keresgélni kell? Ha van károsult, az fog jelentkezni. Hát igen, nagyon nagy vehemenciával vetetett bele magát az ügybe a rendőrség, mert tudjuk, hogy kiről van szó.
Kósa Lajos a sértettek között szerepel?
Nem. Legalábbis a körözési értesítés szerint nem.
Kósa tehát nem szereplője az ügynek?
Nem látom a nevét. De őt mivel csapták be?
Azért kérdezem, mert Kósa Lajos nyilatkozta, hogy feljelentést tesz a nő ellen.
Vajon miért? Talán kevesellte a nyolcszáz milliót? Nincs kedvem vele viccelni, de miért tesz ő feljelentést? Lehet itt most a jobboldali sajtónak tapsolni, meg ajnározni a nyomozó hatóságot, hogy milyen ügyes meg gyors volt, de nem biztos, hogy olyan sok köszönet lesz abból Kósa Lajosnak, ha ez az asszony megszólal. Én beszéltem ezzel az asszonnyal, ezért állítom, hogy nem biztos, hogy olyan nagyon fognak neki örülni, ha megszólal. Egy biztos: nem játszott ebben az ügyben epizód szerepet Kósa úr.
Mennyi ideig tarthat az ügyfele kiadatása?
Úgy tudom maximum hatvan napig, az biztos, hogy Szabóné nem fog belemenni a rövidített kiadatásba.
Ön továbbra is marad az ügyvédje Szabónénak.
Igen. Megkaptam a körözési értesítést is. Ezt csak azért említem, mert ebben nem szerepel a sértettek között Orendi Mihály, miközben a Pesti Srácok írása szerint Orendi Mihályt is lehúzta Szabóné, húszmillió forinttal.
Egyébként Szabóné a legutóbbi, Független Hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, hogy a pénz nagyobbik része május másodikán érkezik. Most ezzel mi van, mi lesz?
Hát ez nagyon nehéz számomra is, mert az időpontok állandóan tolódtak. Tehát nem tudom, mi az igazság. A Svájcban élő kolléganő szerint a komolyabb összegek utalása ott lassabban történik meg, mint itthon.
„A Fidesz azt szeretné, ha megbüntetnék Magyarországot” – állítja Ujhelyi István szocialista Európai Parlamenti képviselő mai blogbejegyzésében. Orbánék tudják, hogy csökkenni fog a támogatásunk, a forrásokat pedig a jogállamiság feltételeihez is kötnék, de úgy igyekeznek beállítani ezt, mintha a menekültkérdés magyar kezelése lenne a tényleges ok.
„Orbán Viktor és a Fidesz politikusai azért támadják soha nem látott arroganciával az európai intézményeket, mert a minél nagyobb balhéban érdekeltek” – állítja Ujhelyi, hozzátéve: pontosan tisztában vannak azzal, hogy a politikai atombombának tartott 7-es cikkelyes eljárás végül – a tagállamok teljes egyetértésének hiányában, a lengyel vétó miatt – nem fog a legsúlyosabb következménnyel, vagyis a szavazati jog megvonásával járni.
Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy az új többéves pénzügyi keret (MFF) kiosztásakor Magyarország érdemi forráscsökkenést szenvedhet majd el, és nem csupán a Brexit, az új kihívások vagy a déli államok várható kedvezményezése miatt – írja a képviselő, aki emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság jövő szerdán mutatja be a 2020 utáni pénzügyi keretre vonatkozó tervezetének első verzióját, s
először fordulhat elő, hogy jogállami feltételekhez kötnék az uniós büdzséből történő kifizetéseket. Ez pedig egyértelműen az illiberális, Európa-ellenes politikát követő lengyel- és magyar kormánnyal szembeni lépés.
„Azt állítom, hogy Orbánék már régóta számolnak a források csökkenésével, ezt jól mutatja a választások előtti rohamtempóban szétosztott uniós pénzek habzsolása is” – szögezi le a képviselő. A jogállamisági deficit miatti szankció pedig – bármily furcsa is – passzol az Uniót tudatosan destabilizáló elképzelésükbe, a hazugsággyárban már nyilván készülnek a „migrációs politika miatt a magyarokon bosszút álló” Brüsszelt gyalázó plakátok.
„Ez ugyanis eltakarja mindazt a mocskot és agressziót, amit a kormány közben véghez visz a magyar nemzet ellenében.”
Amiről igazából szól minden európai kritika, jelentés és szankció.
Nehézségekkel és buktatókkal teli, de páratlan szakma a táncosoké Solymosi Tamás szerint, aki 2011 óta vezeti a Magyar Nemzeti Balettet. A balettigazgató úgy véli, hogy az együttes mára „felkerült a térképre”, ezért itt az idő, hogy nemzetközi porondon is megméressék magukat. Solymosi Tamást az Operaház felújításával járó nehézségekről, a táncosképzés helyzetéről és a szakszervezetek által beharangozott sztrájkról is kérdeztük.
Solymosi Tamással a Magyar Nemzeti Balett új, az egykori újpesti szövőgyárban kialakított „telephelyén” beszélgettünk. Az indusztriális épületben a balett-termek mellett irodákat és más kiszolgálóhelyiségeket is kialakítottak arra az időre, amíg zajlanak az Operaház felújítási munkálatai. Úgy tűnik, a lehetőségekhez képest elég jól berendezkedett a balettegyüttes: az igazgatói iroda mellett található tárgyaló kialakításán pedig még az is alig érződött, hogy nem az Andrássy úti Ybl-palotában, hanem egy újpesti gyárépületben vagyunk.
Április 15-én, délelőtt néztem meg a Sylviát, és láttam, hogy Ön is ott volt az Erkel Színházban.
Minden előadáson ott vagyok.
Solymosi Tamás. Fotó: Emmer László
Éppen ezt akartam kérdezni, hogy hány előadást néz meg. Tényleg mindig ott van?
Szerintem ez része a feladataimnak. Hogy tudnám kritizálni, dicsérni vagy éppen segíteni az előadást, ha nem vagyok ott? Távvezérelve ez nem működik. Ha valami történik, akkor egyből kell dönteni, ezt pedig nem lehet e-mailen és telefonon megoldani. Ez bevált nagyon sok helyen a világon, szóval itt is működnie kell. Hét éve, mióta itt vagyok, működik is. Egyébként nem is olyan régen próbáltam kiszámolni, hogy hány előadáson voltam. Ha azt vesszük, hogy évi 120 előadásunk van, akkor
már közel ezer este – vagy éppen délelőtt –, amit csak ezzel töltöttem.
Lassan vége az első olyan évadnak, amelyet az Operaház nélkül kellett átvészelnie a társulatnak.
Bizony, jó nehéz volt.
Milyen terheket ró a felújítás konkrétan a balettosokra?
Nagyon sokat. Az operaházi körülmények világszínvonalúak voltak még akkor is, ha nagyon régen volt az utolsó felújítás. Minden egy helyen volt; a termek, az irodák, az összes kiszolgálóegység könnyen elérhető volt, most pedig 18 helyre költözött szét a színház. De azért nem lehetetlen misszió, hiszen túléltük, és működik a rendszer. Egyébként sok helyen a világon ez eleve így van. De rengeteg egyeztetést, adminisztrációt és egyebet hoz magával, amivel meg kell birkóznunk, és meg is birkóztunk vele.
Annak a kihívásnak is sikerült megfelelni, hogy egy játszóhely kiesett?
Ha ön csinál egy lakásfelújítást, annak is érzi a komfortveszteségét, és vannak olyan dolgok, amikben kompromisszumot kell kötni, de azt gondolom, hogy a balett még így is komolyabb vérveszteség nélkül vitte végig ezt a szezont, és látva a következőt, akkor is így lesz. Találtunk olyan egyéb színpadokat, a Müpát említeném, ahol nagyszerű előadásokat lehet csinálni, és több turnén is voltunk. A megmaradt időben pedig az Erkel Színházban léptünk fel. Tehát egy nagy sakkjátszma ez, de össze tudtuk rakni a szezont. Picit többfelé kellett fordítani a fejünket, de működött.
Nem táncoltak kevesebb előadást a táncosok?
Talán, de jött hozzá a turné, ami hosszú ideje nem volt. Nem volt érezhetően kevesebb előadásunk, de a repertoárt eleve úgy alakítottam ki, hogy olyan produkciók legyenek, amelyek az Erkelben és a Müpa színpadán is nagyszerűen kivitelezhetőek.
Ez befolyásolta akkor azt is, hogy a következő évadban is több modern darabot mutatnak be?
Három évre tervezünk előre. Persze, nem Don Quijotével és A hattyúk tavával számoltunk, mert azokkal nem férnénk el ezeken a színpadokon, de
a modern darabokkal is van mit pótolnunk.
Olyan koreográfiák ezek, amiket akárhol elő tudunk adni, adott esetben majd az Operaház új színpadán is. És több közülük, habár modern, szinte már klasszikusnak számít. A Hans van Manen darabokkal is egy űrt pótoltunk. Látva az együttest, nagyon élvezték, és szerintem nagyon jól is csinálták. Ezzel két legyet ütöttünk egy csapásra.
George Balanchine Magyarországon korábban be nem mutatott darabja, a Téma és variációk. Fotó: Szabó Attila
És a közönséget ugyanúgy be lehet csábítani ezekkel a darabokkal?
A Magyar Nemzeti Balett mára márkanév lett. Ha fellépünk valahol, legyen az klasszikus vagy modern előadás, a közönség nagy részének hál’ istennek mindegy, mert minket szeretne látni. Ráadásul új nézőket is be tudunk vonni ezekkel a darabokkal, akik esetleg „porosnak” tartják a klasszikus darabokat – ami persze nem igaz. Ezekkel az előadásokkal szerintem a Müpa közönségét is meg tudtuk szólítani, és remélem követnek majd minket, akárhova megyünk – nem elcsábítva persze őket.
Azért kérdezem ilyen sokat a felújítással járó gondokról, mert nyár óta többször is felmerült a sztrájk lehetősége az intézményben. A kollektív szerződések hiánya, és az Operaház kiesésével lecsökkenő előadásszám miatt a szakszervezetek szerint anyagilag rosszabbul jártak a táncosok is. Sztrájk végül nem lett, és Ókovács Szilveszter főigazgató szerint igazából a szakszervezetek generálták a konfliktust. A kérdésem tehát az, hogy volt sztrájkhangulat az együttesnél?
Abszolút nem. Sok oldalról meg tudom világítani ezt, de biztos, hogy a szakszervezetek máshogy látják, hiszen nekik az a dolguk, hogy az általuk fontosnak vélt ügyeket vigyék. De egyrészt nem arról volt szó az évadban, hogy kezdjünk el kapkodni, mert holnap kellene valamit táncolni. Felkészültünk a turnéra, lefoglaltuk a játszóhelyeket, premiereket is csináltunk. Ezért az előadásszám csökkenése nem valós probléma. Annak meg, hogy kollektív szerződés van vagy nincs, én sem előnyét, sem hátrányát nem látom. Ugyanúgy folyik a munka. Azok, akik ideszerződtek az elmúlt hét évben, azért jöttek, hogy dolgozzanak. Nekik nem érdekük, hogy sztrájkoljanak. Vagy vegyük azt, hogy az audíciónkra idén hétszázan jelentkeztek harminc országból.
Gondolom, ha annyira rossz lenne itt, akkor nem jelentkeznének.
Nemzetközi összevetésben milyen az együttes megítélése?
Elfogultságom miatt valószínűleg nem én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy ezt megítéljem, de szerintem elég előkelő helyen állunk. Nem akarok rangsort felállítani, mert mindig kérdés, hogy mi szerint osztályozunk, és csak számháború lesz belőle. De úgy gondolom, hogy sokat jelent, ha a külföldi szaklapok azt írják, hogy az egyik legklasszikusabb együttes vagyunk. Illetve annak is oka van, hogy olyan együttesekből, mint a Bolsoj, a Mariinszkij vagy a Royal Ballet átszerződnek hozzánk táncosok. Nagyon sok pozitív visszajelzés jött azoktól a mesterektől is, akik idejöttek a darabokat betanítani: nem gondolták volna, hogy ilyen jó az együttes. Ezáltal sokkal könnyebb dolgom van most, mint 2011-ben, ha egy darabot meg szeretnék szerezni. És tudok olyan külföldi nézőkről is, akik eredetileg csak azért jöttek el egy előadásra, mert nagyon szép az Operaház, mostanra viszont már a Magyar Nemzeti Balett visszajáró rajongói lettek.
Ha jól tudom Ókovács Szilveszter az újabb pályázatában a felzárkózás után a minőségnövekedést tűzte ki célul. Mit jelenthet ez a Magyar Nemzeti Balettre nézve?
Annyira egyetértek ezzel, hogy az elmúlt hét évben is folyamatosan erre törekedtem. Ha valaki úgy kel fel, hogy nem talál semmit, amiben javulhatna még, az céltalanságban saját magát építi le. 2011 óta tudatosan építem az együttes kvalitását, erre szolgálnak a sokat kritizált minősítések is. Csak úgy tudunk valakit jó teljesítményre ösztönözni, ha mérjük a teljesítményét és megadunk neki minden szakmai segítséget. Ennek most meg is látszik az eredménye, a rendszer visszaigazolta a létjogosultságát. Itt kanyarodok vissza Ókovács Szilveszter gondolatához, hiszen a mi felelősségünk a minőség.
Ha valaki balett-táncos, akkor nézzen is úgy ki, mint egy balett-táncos.
Tudjon spiccelni, ugrani, fel tudja emelni a lábát – tehát mindazt, amit akkor, amikor lediplomázott, nagy valószínűséggel tudott. Joggal várom el, hogy ezeket ne csak egy vagy két év múlva tudja, hanem később is, vagy akár ennél sokkal többet is. A mi szakmánk nagyon rövid, minden egyes év ötnek számít szinte, ezeket maximálisan ki kell használni. Ebben segítenem kell mindenkit, és úgy gondolom, meg is teszem ezt. Viszont ha valaki elzárkózik az új dolgok elől, és egyből félemmel tekint rájuk, akkor nem a hasznát látja ezeknek. Voltak emiatt nehéz beszélgetéseink az együttesnél, de én úgy látom, hogy ezek már mögöttünk vannak, és egész más dolgokra lehet és kell fókuszálni.
Például mire?
Azok a darabok, amiket 2011 óta csinálunk, nagy előrelépést jelentenek, felírtuk magunkat a térképre. Nagyon jó, hogy elkezdődtek a turnék, amelyek ugyan az Operaház bezárásából adódtak, de egyébként is itt az ideje, hogy nemzetközi porondon is megméressük magunkat. A következő évadban lesz például egy New York-i turné, ami nagyon fontos hely a bemutatkozásra. De lesz egy olasz utunk, és úgy néz ki, hogy egy kínai is, de persze táncosként azt mondom, hogy akkor megyünk turnézni, ha már megérkeztünk.
Szóba került a táncosképzés. Mennyire tartja sikeresnek az Opera saját tánciskolájaként 2016-ban elindult Magyar Nemzeti Balettintézetet?
Nemrég jöttünk vissza Bécsből, a VIBE nemzetközi versenyről, ahol a növendékeink nagyon szépen szerepeltek, rengeteg érmet kaptak. Ez az első komoly visszaigazolás, hogy amit az iskolával elkezdtünk, és amiben hittünk, azt nem csináljuk rosszul. Emellett az év összes olyan balettjében, amelyben gyerekek voltak, a mi növendékeink léptek színpadra, és meg tudták csinálni a kért feladatokat. Már száz fölött van a növendékek száma úgy, hogy sokakat el is küldtünk a felvételi után, illetve akár év közben is van eltanácsolás. Nagyon hiszek ebben az iskolában, igaz, még nagyon kicsik vagyunk, hiszen csak a második évet tapossuk. De minél több olyan hely van, ahol profin képeznek táncost, a mindenkori balettigazgatónak annál több lehetősége lesz, hogy magyar táncosokat vegyen föl. Ezt már sokszor elmondtam, de
amikor én jelentkeztem, még ezer fiúból választottak ki tízet-tizenkettőt.
A mostani években azt hiszem ötven gyerekből – fiúkból és lányokból – választanak.
És az a konfliktus megoldódott, ami a Magyar Táncművészeti Egyetemmel alakult ki a névválasztás miatt? (Az MTE sérelmezte, hogy balettintézetnek nevezik az Operaház újonnan elindított klasszikus balett képzését, mivel ezt a kifejezést a Táncművészetire szokták általában használni – a szerk.)
Nem mi generáltuk egyébként sem ezt a konfliktust. Volt egy minisztériumi egyeztetés, és azóta semmi probléma nincs ezzel. Tulajdonképpen az iskolánál is a saját nevünket használjuk: Magyar Nemzeti Balett, csak ott van még mellette, hogy intézet, és aki akart, ebbe megpróbált belelátni dolgokat. Nyilvánvaló, hogy senki nem örül a konkurenciának, szerintem ebből indulhatott ki a vita, de nyugvópontra került a konfliktus.
A Táncművészetin folyó képzéssel meg van elégedve?
Nem az én feladatom ezt megítélni. Ha sok tehetséges gyereket tudnak a végzésig elvinni, akik aztán ide akarnak szerződni – ha ide akarnak egyáltalán, mert a határok ugye most már nyitottak – én boldogan megnézem őket. Illetve bármikor állok az intézmény rendelkezésére, ha felkérnek valamire. Nekem semmilyen negatív érzésem nincsen az MTE irányába.
Diplomát csak a Táncművészeti Egyetem lehet szerezni táncosként, de ha jól tudom, az Operában is szeretnének a jövőben akkreditált képzést.
Természetesen tervben van, hiszen a próbaidőszak megtörtént. Elindult a képzés, és működőképes. Ahogy elkészül az Operaház, még jobbak lesznek a körülményeink hozzá, hiszen a tervezéskor a növendékeinkre is gondoltunk. Az Eiffel Műhelyházban is lesz lehetőség a gyakorlásra. És itt van ez a hely is, ahol beszélgetünk, a Berni utcában, amelynek a megtartását tervezzük.
A Kárpát-Haza OperaTúra elnevezésű turné egyik állomásán A víg özveggyel. Fotó: Nagy Attila
És mi várja magát az együttest a felújított Operaházban?
Én nagyon boldog lennék most, mint táncos, ha ilyen termekben lehetne gyakorolni. Külön helyet kapott az összes kiszolgálóegység is: a masszőrök, a gyógytornász, a csontkovács…Fantasztikus színpadunk lesz, a mestereknek és a szólistáknak is lesz külön öltözője, illetve lesz ott szauna, étkező és a kikapcsolódásra szolgáló green room, de még hosszan tudnám sorolni, milyen új helyiségekkel gazdagodunk.
Tehát az épületen belül nagyobb teret kap az együttes, mint eddig?
Egyedül a balett kapott sokkal nagyobb teret. Ez azért lehetséges, mert a műhelyek kiköltöznek az Eiffel Műhelyházba, és az így felszabadult hely nagy részét a balett kapta meg. Az, hogy Ókovács Szilveszter így döntött, mutatja, hogy mekkora támogatást kapunk a főigazgatótól.
Nemrég elolvastam a Függöny mögött című könyvet, amelynek a Magyar Nemzeti Balett a főszereplője. Van egy rész, ahol a táncosok – és Ön is – arról beszél, hogy nem feltétlenül bátorítanák a gyerekeiket arra, hogy ezt a pályát válasszák, mert annyi buktatóval és nehézséggel jár. Nincs itt némi ellentmondás, hogy arra szeretnénk rávenni a gyerekeket, hogy jelentkezzenek táncosnak, miközben a sajátjaikat óvnák ettől?
Talán van, ha ezt így akarjuk érteni, de inkább arról van szó, hogy egy szülő mindentől félti a gyerekét. Persze, a mi szakmánkban is van buktató és veszély, de szerintem a világ legszebb szakmája. Az, hogy valaki azt csinálja egész életében, amit szeret, az már eleve jackpot.
Az ország legszebb épületébe járhat dolgozni, a világ legszebb zenéire táncolhat,
mindezt gyönyörű kosztümökben. Vagy ott vannak a sikerek, a táncosi szakma csúcspontjai, amiket elérhet – természetesen ezért meg kell dolgozni. Tehát persze, óvjuk a gyerekeket, de segítjük is őket, ha ezt szeretnék csinálni. Vannak olyan balerinák, akiknek a gyerekei jövőre már a Magyar Nemzeti Balettintézetbe jelentkeznek. Óvjuk őket, de örülünk is ennek.
Ezzel kapcsolatban az is felmerül, hogy milyen pályaképe lehet egy táncosnak. Ha jól tudom, ez is fontos célkitűzése volt, hogy a szakma megbecsültségén javítson.
Néha félreértésként jelenik meg a médiában, hogy ahogy valaki befejezi a táncolást, vége mindennek. Ez nincs így, hiszen ott van az életjáradék, amit a Magyar Nemzeti Balett és pár nagy együttes táncosai kaphatnak meg. Persze ezért tenni kell, nem alanyi jogon jár, hanem el kell jutni odáig, ahogy másoknak is meg kell dolgozniuk a nyugdíjért. De
a mi szakmánk nagyon rövid, és a táncosok az egész életüket teszik fel rá.
Egyetértés született abban, hogy ha nem lenne életjáradék, akkor még ennyi jelentkező sem lenne a pályára. Ez nagy eredmény, és ha tudjuk még finomhangolni a rendszert, akkor még jobb lesz.
Mit gondol, miben változott meg leginkább a balett világa azóta, hogy Ön elkezdte a pályáját táncosként?
Nagyon sok minden változott, hiszen mint minden más, a balett is ugyanúgy fejlődik. Ami tíz évvel ezelőtt elég volt, az most már kevés. Ugyanaz van, mint ami a sportban is történik. Ebbe az irányba megyünk mi is, ami nem biztos, hogy minden szempontból jó, de ilyen a világ: mindig egy picivel többet szeretnénk. Ezért van szükség a finomhangolásra: meg kell találni azokat a pontokat, ahol még jobbnak lehet lenni. Nem feltétlenül még több technikai bravúrra kell törekedni, hanem amit most tudunk, azt minél tisztábban csinálni, és művészileg még hitelesebben. Mindig lehet új kifejezésmódokat, koreográfusokat is találni, mindig lehet változtatni a díszleteken, kosztümökön, ez kimeríthetetlen forrás a megújulásra.
Néha különleges feladatok is megtalálják az együttest. Látta már a Vörös veréb című filmet?
Hogyne, megnéztem. Nem kopogtatnak folyton az ajtón, hogy Jennifer Lawrence-szel forgassunk filmet (a Vörös veréb egyik jelenetét az Operaházban forgatták, és a Magyar Nemzeti Balett táncosai is feltűnnek benne a balerinát alakító Jennifer Lawrence mellett – a szerk.). Tolongtak a balerinák, hogy részt vehessenek egy hollywoodi produkcióban, és nagyon élvezték. Mindenki nagyon pozitívan nyilatkozott a forgatásról, és még egy tiszteletvetítést is rendeztek nekünk. A stáb is küldött egy hosszú köszönőlevelet, hogy milyen szuper és fegyelmezett volt a csapat, és hogy jó volt velünk dolgozni. Ez nekem megint visszajelzés arra, hogy jó, amit itt csinálunk.
Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában… Hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni – a többi között ezt mondta Martin József Péter a Transparency International ügyvezető igazgatója, a Corvinus Egyetem oktatója a Független Hírügynökségnek adott interjújában.
Önök veszélyben vannak?
Mindenki valamilyen szinten veszélyben van, aki kritikus a kormánnyal. De hogy pontosan hol található ez a szint és pontosan mi is a veszély, az nehezen meghatározható, mert napról-napra változik.
Azért is kérdezem, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány költözni készül Magyarországról, de egy olyan szervezet számára, mint a TI, amely a korrupciót vizsgálja az adott országban ez nem lehet pálya…
Mi nem tervezünk elköltözni. Mi itt akarunk, és remélem itt is fogunk működni. Betartjuk a törvényeket, valamint az átláthatóság minden írott és íratlan szabályát.
Ez ma Magyarországon elég?
Nagyon bízom benne, hogy elég. Ha bennünket innen elüldöznének, az mindenképpen új mélységet jelentene a jogállamiság romlásának folyamatában. Akkor már végképp nem beszélhetnénk demokráciáról.
Azt mondta, hogy a TI is kormánykritikus szervezet, pedig azt gondolnám, hogy az önök feladata a korrupció megakadályozásának segítése, illetve a meglévő feltárása. De mert hazánkban állami szintre emelkedett a korrupció, így jogos a kormánykritikusság. Ez egyébként magyar sajátosság, vagy általánosnak mondható a világban?
A TI valóban kritikus, de nem csupán ezt a kormányt, hanem az előzőket, azaz a baloldaliakat is kritizálta. Csak példaként említem, hogy 2008-ban ez a szervezet mondta ki, hogy intézményesült a korrupció Magyarországon. Egy ilyen szervezet – épp úgy, mint a szabad sajtó – a világon mindenhol kritikus a kormány egyes intézkedéseivel kapcsolatban, a mértékek persze különböznek. Ráadásul van mit kritizálni, súlyos a helyzet a korrupciót illetően. Ezt nem pusztán mi gondoljuk így, a nemzetközi szervezetek, az üzleti szféra és a magyar lakosság is egybehangzóan így vélekedik. Rengeteg felmérés támasztja alá ezt az állítást. Magyarországon ráadásul a korrupció és az állami működés összeér.
Továbbra is kérdezem: mennyire általános az, ami ma Magyarországon történik? Máshol is találkozunk ennyire felülről vezérelt korrupcióval?
A magyar eset az Európai Unión belül egyedülálló. Sehol nincs ennyire centralizált politikai és gazdasági rendszer. A korrupció pedig ezt a központosított mintázatot követi. Világszinten azonban számos hasonló ország akad, például Latin-Amerikában vagy Ázsiában. Ezek a rendszerek valahol a liberális demokrácia és a diktatúra között helyezkednek el.
Önnek van személyes kötődése Soros Györgyhöz?
Soha nem találkoztunk, de még csak telefonon sem beszéltünk egymással.
És a szervezetnek?
A szervezet a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézet nyilvánosan meghirdetett pályázatain többször is nyert támogatást egyes konkrét projektekhez. A teljes éves költségvetésünknek mindössze 13 százaléka jön a Nyílt Társadalom Intézettől.
Cserébe mit kell adniuk?
Megvalósítjuk a megnyert pályázatokat.
Például az illegális bevándorlók támogatását?
Ez a szervezet soha nem foglalkozott a bevándorlással. A TI mintegy kilencven országban működik, és mindegyik tagozat a korrupció ellen küzd, illetve az átláthatóságot igyekszik előmozdítani.
Nem foglalkozunk bevándorlással és menekültüggyel. Némi malíciával azt mondhatom, hogy a bevándorlással akkor foglalkozunk, ha a letelepedési kötvények ügye előkerül. De ugye ez egy teljesen más kontextus…
Akkor hogyan érintette Ön, amikor a munkatársait meglátta a Figyelő listáján?
A munkatársaimat és persze saját magamat is. Mondhatom: nagyon szomorúan. Számomra ez különösen az, mivel korábban hat évig voltam a Figyelő főszerkesztője. Rossz látni, hogy idáig süllyedt a lap. Tudjuk, hogy kormányzati szócsővé vált az újság, de ez a listázás, hogy mi Sorosnak az emberei meg zsoldosai lennénk, megint olyan szakmai és morális mélység, amit nehéz ép ésszel értelmezni. Szomorú, hogy ide jutott a magyar közélet és a kormánypárti sajtó.
Volt némi riadalom a kollégaiban?
Volt ilyen, de aztán közös erővel úrrá lettünk ezen.
Számít-e arra, hogy ez a kormányzati nyomásgyakorlás tovább fokozódik?
Két lehetőséggel számolok. Az egyik valóban az, hogy tovább fokozódik a nyomás, és a lejtőn nincs megállás. Ennek a végső fázisa akár az is lehet, hogy elüldözik a civil szervezeteket Magyarországról. A másik szcenárió a húzd meg, ereszd meg állapot. Először bekeményítenek, aztán kiengednek, majd újra jön a keménykedés, és így tovább…
Azzal tehát nem számol, hogy ezzel a politikával felhagyna a kormány?
Ezt persze nagyon szeretném, de egy szervezet vezetőjének mindig realistának kell lennie. Az április 8-a utáni jelek nem a konszolidációra utalnak. Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány minden kritikus hangot ellenségnek tekint. Nem vitapartnernek, hanem ellenségnek. Ebbe a körbe tartozik a nem-kormányzati szervezeteken túl a megmaradt szabad média, a még mindig független bíróságok, és adott esetben akár az önkormányzatok is. Ez a négy utolsó bástyája maradt a demokráciának.
Hogyan mérhető az önök munkájának a hatékonysága?
Nem könnyen. De sok mindent elértünk, amire nagyon büszkék vagyunk. Az egyik leglátványosabb ezek közül, hogy a közérdekű adatok megismerése iránt nagyon sok pert indítunk, és ezeket rendre meg is nyerjük. Kiváló jogászokkal dolgozunk. Nekünk köszönhető például, hogy tudjuk, mire ment a jegybanki alapítványok pénze, ma már majdnem teljesen tisztán látunk a letelepedési államkötvények ügyében, és a társasági adókedvezmények, a sportnak juttatott úgynevezett „tao-pénzek” átláthatósága ügyében is nagyon komoly eredményeket értünk el. A munka még egyik fronton sem ért véget, tehát megyünk tovább.
A közérdekű adatokért folytatott pereken keresztül nyilvánosságra hozunk olyan információkat, amelyek korábban nem voltak ismertek a közvélemény előtt.
Folyamatosan tárjuk fel az érdekkonfliktusokat, olyan eseteket, amikor közszereplők vagy kormányközeli oligarchák indokolatlan előnyhöz jutnak. Friss ügy, hogy Semjén Zsolt vadászata kapcsán nehezményeztük, hogy a vagyonnyilatkozata hiányos és emiatt többféle hatóság eljárását is kezdeményeztük. Mindemellett elemezzük és kutatjuk a korrupciót, továbbá az EU megbízásából két nagy közbeszerzési eljárást monitorozunk, és szakmai konferenciákat is szervezünk. A szabad sajtó megmaradt részében véleményt formálunk, közzétesszük a feltárt adatokat.
De hát látjuk, hogy ebben az országban mennyit érnek a nyilvános információk: kétharmadot a Fidesznek.
Ez egy következmények nélküli ország. A mi szerepünk ott véget ér, hogy nyilvánosságra hozzuk az általunk feltárt tényeket. Utána valóban többnyire nem történik semmi.
A karaván halad,…
Így van. Két vonalon sem történik semmi. A magyar ügyészség úgy látszik, nem olvas újságot, mondom némi iróniával, sőt, és ez még rosszabb, a hivatalos feljelentésekben írt tényektől sem hagyja magát zavartatni. A bűnüldözés, amely egyébként a kormány feladata, teljességgel elveszítette azt a szakmai függetlenséget, ami a hatalomhoz köthető visszaélések és az állami korrupció egyéb formáinak a tisztességes feltárásához szükséges. Az elmúlt három évben például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) negyvenegy esetben tett javaslatot arra, hogy a magyar hatóságok vizsgálják ki az Európai Unióból származó pénzekkel kapcsolatos szabálytalanságokat, és ebből mindössze három esetben emelt vádat a magyar ügyészség, ráadásul abból egy a négyes metró volt, ami az előző, baloldali kormány ügye. Ez és más példák, így
a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak a közpénzherdálásai ügyében tanúsított tétlenség elég egyértelműen mutatják, hogy a magyar ügyészség a magas szintű korrupciós ügyekben az igazság kiderítésénél és az elkövetők felelősségre vonásánál előbbre valónak tartja a kormányhatalom érdekeit.
Ezt a tapasztalatot erősíti a letelepedési államkötvények ügye is, amely miatt egy normális országban az ügyészség minimum elkezd vizsgálódni, itt azonban semmi nem történt. Hiába tettünk feljelentést, elutasították. A másik terület, ami legalább ennyire súlyos, a társadalom érdektelensége. Nincs meg az az elemi felháborodás a korrupciós ügyekben, ami a demokráciákban általában megszokott.
Ha röviden összefoglalható: mi derül ki azokban az ön által említett konkrét ügyekben?
A letelepedési államkötvények ügyében az, hogy miközben ilyen konstrukció sok országban létezik, de mindenhol közös, hogy az állam ebből jól jár, Magyarországon az adófizetők pénzéből a kötvényforgalmazó közvetítő cégek gazdagodnak. Ezek a cégek egy kivételével offshore hátterűek, és többnyire kínai és orosz állampolgároknak értékesítenek magyarországi letelepedésre jogosító állampapírokat. Amúgy teljesen felesleges a létezésük.
Csak a politikai korrektség miatt nem említ politikai szereplőket, mint haszonszerzőket?
Csak arról szeretek beszélni, amiről van bizonyítékunk. Arról van, hogy az említett cégek nagyjából hatvanmilliárd forintot kaptak a magyar államtól.
Arra is van bizonyíték, hogy ki bízta meg őket, nem?
A magyar országgyűlés bízta meg őket. A gazdasági bizottságot be is pereltük a megbízás körülményeivel kapcsolatban, és a pert meg is nyertük, az adatokat is megkaptuk. Ebből azt tudtuk meg, hogy a parlament meglehetősen nagyvonalúan bánt a letelepedési kötvények forgalmazására irányuló engedélyekkel, mondhatni, még azt a kevés előírást sem tartotta meg az engedélyezési eljárásban, amit a törvény amúgy megkövetel. Az ügyben hivatali visszaélés miatt feljelentést tettünk, de az ügyészség bűncselekmény hiányában nem indított eljárást. De folytatom a választ a kérdésére. A jegybanki alapítványok ügyében az derült ki, hogy ezek a szervezetek több esetben is a kormányközeli szereplőknek juttattak közpénzt, például egy baráti cég ugyanazt az egyébként nem túl magasröptű, hivatkozások nélküli tanulmányt eladta öt alapítványnak, több mint százmillió forintért. Ez az alapítványosdi önmagában intézményi nonszensz, mi ezt először 2014 szeptemberben szögeztük le, a jegybanknak ugyanis nem feladata a pénzügyi oktatás megújítása. Ha még emlékszünk rá, ez volt ennek a közel 300 milliárd forintnyi akciónak a fedőtörténete.
Ennek volt az alfejezete a közpénz jelleg elvesztése…
Így van. A jegybank sokáig állította, hogy az alapítványok nem közpénzt kezelnek, aztán a közérdekű adatkéréseinket megakadályozandó megalkották a titkosítást célzó törvényt, amelynek „mottója” szállóigévé lett: elvesztette közpénzjellegét. Ebben az esetben, talán utoljára az elmúlt nyolc évben, működtek a fékek: a köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, az Alkotmánybíróság pedig megsemmisítette a titkosító passzusokat. De, ha már közpénz jelleg: igaz ez a tao-pénzekre is, ott is hosszú ideig vitatkoztunk a kormányzattal, hogy ez közpénz-e vagy sem, noha ott is evidens, hogy közpénz. A cégek ugyanis nem az adózás utáni eredményükből támogatják a sportegyesületeket, hanem az adózás előttiből. Itt nagyjából 530 milliárd forintról beszélünk 2011 óta, ennyi pénzzel jutott kevesebb a költségvetésbe. Nem állítom, hogy ez mind korrupció, és azt is elismerem, hogy az utánpótlás-nevelésre is sok jut ebből a pénzből. Nekünk nem az a gondunk, hogy a kormány ilyen mértékig támogatja a sportot – ez ideológiai kérdés, amivel a TI nem foglalkozik –, hanem az, hogy egyrészt mindez átláthatatlanul történik, másrészt a támogatás elszakad a teljesítmény elvtől. Nem azok a klubok kapják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobban teljesítenek, hanem azok, amelyek politikailag a leginkább beágyazottak. A támogatottak bajnokságát Felcsút vezeti, miközben az igaziban gyengén teljesít.
Gondolom a konstrukcióval van baj, hisz az teremti meg a lehetőséget, hogy Felcsút kaphassa meg a legtöbb pénzt.
Igen a konstrukcióval van baj. Felcsút mellett Kisvárda és Mezőkövesd, azaz Seszták és Tállai birodalma is nagymértékű támogatáshoz jut.
Ez az ügy is rendesen elhúzódott, és még nem látjuk azt a részletét, amely megmutatná: mennyi állami támogatáshoz, pályázati pénzekhez jutnak azok a cégek, amelyek nagyvonalúan támogatják a sportot.
Még valóban nem látjuk; mi azt pereltük, hogy mely cégektől jönnek a tao-pénzek, és meg is nyertük ezeket a pereket. Egyelőre hiába van jogerős bírósági döntés, még nem teljes körű az adatszolgáltatás. De megyünk tovább. Ha megkapjuk az összes adatot, akkor jöhet az a vizsgálat, hogy ezek a cégek véletlenül nem nyertek-e többet az utóbbi időben a közbeszerzéseken.
És, ha kiderül, hogy igen, akkor a Fidesz a következő választást már három harmaddal nyeri… De, ha már itt tartunk: a TI döntően támogatásokból él, ám egy olyan országban, ahol korrupció állami szintű, ki mer támogatni egy ilyen céget?
Pontosítanék: alapvetően projektekből élünk. A legnagyobb támogatónk, az Európai Unió, amelynek Magyarország az egyik tagállama, ezért is abszurd az, hogy a kormány e projektalapú, nyílt pályázatokon elérhető forrásokat is külföldinek tekinti. Ilyen alapon persze a magyar kormány a legnagyobb külföldről támogatott szervezet. Az éves költségvetésünk több, mint ötven százaléka származik az uniótól, közvetlenül Brüsszelből, az Európai Bizottság egyes főigazgatóságitól és az OLAF-tól. Vannak persze céges támogatóink is, de nem sok. Nagyon óvatosak a vállalatok. Volt egy erre vonatkozó kutatásunk is, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a cégek többsége a jelenlegi helyzetben az alkalmazkodás, hogy ne mondjam a behódolás stratégiáját választja. Vannak persze kivételek.
Összefoglalóan megállapíthatjuk-e azt, hogy ma Magyarországon a korrupció feltárása nem érdeke az államnak, a választások alapjáén mondhatjuk, hogy nem érdeke az embereknek, és a kormány túlsúlya miatt nem érdeke a cégeknek. Vagyis: a korrupció feltárása senkinek sem az érdeke.
Ez provokatív állítás, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs benne igazság. Ezzel együtt picit árnyalnám a kijelentést, főleg a második pontot. Az államnak valóban nem érdeke, hiszen rendszer-szintű korrupcióról beszélünk, néhány korrupciós csatorna pontosan azért jön létre, hogy ki lehessen szivattyúzni a közpénzt a haveri magánzsebekbe. A cégek az alkalmazkodó stratégiát választották; egyszerűen félnek attól, hogy elesnek üzletektől, vagy, ha kritizálnak, akkor valamilyen retorzió éri őket. Az alkalmazkodásban az is benne van, hogy az üzleti szféra jelentős része – legalábbis rövidtávon – elégedett a kormány gazdaságpolitikájával. Csak egy példa: a GKI bizalmi indexe történelmi csúcson van… Úgy fest, a vállalatok egyelőre megtalálják a számításukat. A gazdaság jelentős részét ugyanakkor áthatja a járadékvadászat, az állami javakhoz, elosztáshoz, szabályozáshoz való baráti hozzáférés, befolyásolás. Ma Magyarországon az egyik legjobb üzleti befektetés az, ha az ember „barátja” lesz a kormánynak. A legbonyolultabb az állampolgárok kérdése. Az nem igaz, hogy az embereket egyáltalán nem érdekli a korrupció. A mi felméréseink ennek az ellenkezőjét mutatják, tisztában vannak az emberek azzal, hogy a korrupció ma nagyon súlyos probléma Magyarországon. Még azzal is tisztában vannak, hogy az állami korrupció is jelentős, sőt azzal is, hogy ez nincs így jól. Csak azt gondolják, hogy nálunk ez az élet rendje. Business as usual. Ez így volt, így van, és így is lesz, kormányokon átívelően. Az évtizedek során kialakult a tanult tehetetlenség. Az átlag magyar úgy gondolja, hogy aki hatalomra kerül, az szükségképpen korrupt lesz, és ezzel rögtön felhatalmazva érzi magát a – saját szintjén – a kisebb mutyikra. Az, hogy közben változik a korrupció természete, mondjuk az elmúlt nyolc évben végletesen központosítottá vált, az az emberek nagy részét már nem érdekli. Némi reménysugarat jelent, hogy nem gondolják, hogy nincs korrupció. A gyógyulás első feltétele a betegségtudat.
Van azért ennek egy rosszabb ága is: látják, hogy ma az van Magyarországon, és azt gondolják, hogy eszerint kell élni.
Így van. Egy felmérésünk szerint a fiatalok 71 százaléka is azt mondja: korrupció nélkül nem lehet érvényesülni. Láthatóan a korrupt, de legalábbis az ügyeskedő, kiskapukat kereső mintákhoz, tapasztalatokhoz, kultúrához alkalmazkodik az emberek többsége. Egyéni szinten ez persze érthető, makroszinten viszont több mint problémás. Persze mindebben óriási a mintanyújtó elit felelőssége. Van egy olyan felmérésünk is, amelyben azt a kérdést feszegettük, hogy jelentenék-e az emberek azt, ha korrupciót észlelnének. Mindössze 21 százalékuk jelentené. Ez nagyon alacsony arány, gyakorlatilag Oroszországgal, Ukrajnával állunk egy szinten e tekintetben. Amikor megkérdeztük tőlük, hogy miért nem jelentenék, a domináns válasz az volt, hogy úgysem történne semmi. A második leggyakoribb válasz az, hogy félnek.
Amikor annak idején, a Figyelő főszerkesztőségét otthagyva nyilván nem gondolta volna, hogy egy skarlát-betű kerül a homlokára…
Valóban nem gondoltam. De erőt ad, hogy kollégáimmal, kiváló csapattal a partnereink, donorjaink által elismert magas színvonalú szakmai munkát végzünk, tény és értékalapon. Jó ügyért dolgozunk, az ország, a közjó érdekében.
„Valóban elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak. Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna.” Frank Csongos, azaz Csongos Ferenc, a hatvanas évek óta Amerikában élő újságíró (UPI, Szabad Európa Rádió) mondta el ezt a történetet a Független Hírügynökségnek adott interjújában. Csongos a Trump-kormányzatról, Magyarország amerikai megítéléséről és a Soros ellenes kampányról is beszélt.
Mi történik Amerikában? Te hogy látod: az amerikai demokrácia elég erős ahhoz, hogy túlélje a Trump-korszakot?
Véleményem szerint Amerika elég erős ahhoz, hogy túlélje a jelenlegi helyzetet. Megbirkózott már ennél nagyobb kihívásokkal is. Ide tartozik a rabszolgatartás, a polgárháború, egyes polgári jogok felfüggesztése a két világháború között, beleértve a japán származású amerikai állampolgárok internálását a negyvenes évek elején, a McCarthy-korszak… Ahogyan egykor a középnyugati Indiana állam volt kormányzója mondta: Amerika története, minden tökéletlenségével, az emberi szabadság rendületlen bővítéséről szól.
Ami Trump elnököt illeti, nyugtalanítónak tartom a média elleni támadásait. Az elnök azt mondta, hogy a hamis média („Fake Media”) a nép ellensége és háborúban áll az országgal. Erre válaszolta a Washington Post főszerkesztője, Marty Baron: Mi nem háborúzunk, csupán dolgozunk.
Az amerikai média nagy része kritikus Donald Trumppal szemben, de vannak Trump-párti médiumok is (Fox). Az amerikaiak többsége még mindig a televízióknak hisz, vagy az internet átvette a vezetést?
Az idősebb generáció még mindig újságot olvas; a New York Timest, a Washington Postot, a Wall Street Journalt és más lapokat. Ezek azok az újságok, amelyek breaking news-t közölnek, azaz pénzt és időt nem kímélve oknyomozást folytatnak. E sztorik közül azután sok vezető anyag lesz a televíziós híradásokban. A fiatalabb korosztály az internetet használja.
Mint a hajdani UPI és a Szabad Európa Rádió szerkesztője, szerkesztőségvezetője, annak idején volt alkalmad közelebbről is látni a washingtoni „boszorkánykonyhát”. Történt-e változás ezen a téren is, Trump elnöksége alatt?
Mint a United Press International külpolitikai riportere (a hírügynökségi pályafutásom vége felé a washingtoni irodát vezettem) abban a szerencsében volt részem, hogy a Kremlben lehettem, amikor Jelcin bejelentette a Szovjetunió végét; Albániában részt vettem James Baker külügyminiszter történelmi jelentőségű látogatásán; szemtanúja voltam a közel-keleti béketárgyalásoknak a terepen és a Fehér Házban, a Pentagonban és a külügyminisztériumban egyaránt, méghozzá az idősebb Bush elnöksége alatti Öböl-háború idején.
A Szabad Európa/Szabadság Rádió szerkesztőjeként, majd washingtoni főnökeként a napi sajtótájékoztatókról tudósítottam a Fehér Házból és a State Departmentből. A SZER interjút készített annak idején George W. Bush elnökkel is.
Semmi sem változott. A sajtótájékoztatók ugyanolyanok maradtak a Trump-kormányzat alatt is. Igaz, főleg a külügyminisztériumban, már nem olyan gyakoriak. És a Fehér Házból tudósító riporterek, úgy tűnik, szkeptikusabbak a kormányzat irányvonalával szemben. A „hazugság” kifejezést – amely nem éppen kellemes jelző, amikor ezzel az Amerikai Egyesült Államok elnökét illetik – gyakrabban használja sajtó.
Tudtommal rendszeresen meghívást kaptál a washingtoni magyar nagykövetségre a nemzeti ünnepek alkalmából rendezendő fogadásokra. Egyszer a volt budapesti amerikai ügyvivő, Goodfriend társaságában mentél el. (Goodfriend a közismert kitiltási botrány idején volt Magyarországon). Az akkori magyar nagykövet, Szemerkényi Réka ehhez mit szólt?
Valamikor a UPI Pittsburgh-i irodavezetője voltam. 1981-ben, a Reagan-kormányzat első évében, sikerült a hírügynökség tekintélyes washingtoni szerkesztőségébe kerülnöm. 35 éven keresztül kaptam meghívást a Magyar Nagykövetségtől a nemzeti ünnepek alkalmával. Ilyenkor vihetünk magunkkal egy vendéget. És igen, valóban én elvittem André Goodfriendet a nagykövetségre és bemutattam őt Szemerkényi nagykövet asszonynak: „Please, meet my good friend, Mr. Goodfriend.” Nem gondolom, hogy sokkoltam volna vagy, hogy barátságtalan lépésként értékelte volna. De ki tudja? Tény, hogy több mint három és fél évtized után először, az idén március 15-én már nem kaptam meghívást. Lehet, hogy csak gondatlanságból. Annyit megjegyeznék, hogy soha egyetlen magyar politikust sem támogattam vagy támadtam. Egész életemben hírügynökségi riporter, szerkesztő, főszerkesztő voltam. Ami annyit jelent: vélemény mellőzve. Csak a tények.
Értik Amerikában, hogy mi történik Magyarországon? Azok a kivándorolt magyarok, akikkel találkozol, mit szólnak?
Ebben nem vagyok biztos. Egyik amerikai barátom (jeles újságíró, a régió szakértője) azt mondta: „Büszkén támogattuk Magyarországot és a magyarokat főleg az 1956-os forradalom után. Most azonban már nem annyira, a magyar miniszterelnök illiberális politikája miatt”.
Egy másik barátom, történész pedig így vélekedett: „Többé már nem vagyok büszke arra, hogy amerikai magyar vagyok. Sajnos, ebben a pillanatban, már arra sem vagyok büszke, hogy amerikai vagyok”.
Lehet-e a State Departmentnek más politikája, például Magyarországgal szemben, mint a Fehér Háznak?
Természetesen. A külügyminisztériumban karrier diplomaták vannak. Intézményes háttérrel. Viszont a Fehér Ház mondja meg a tutit. A külügyminiszter pedig végrehajtja azt.
A magyarországi Soros-ellenes kampányt hogyan értékelik Amerikában? Mint az antiszemitizmus példáját?
Ez egy összetett helyzet. Nézzünk vele szembe. Az Orbán-kormány támogatta a magyarországi zsidók kulturális és vallási törekvéseit. Ezzel egyidejűleg, megszólalt a vészcsengő a magyarországi antiszemitizmus miatt, főleg vidéken.
A zsidó közösségnek, főleg az utóbbi 200 évben nagyon fontos szerepe volt a magyar kulturális, társadalmi, kereskedelmi, gazdasági fejlődésében. A haladás motorja és az egész magyar nemzet jólétének támogatója.
És ami Sorost illeti. Szerencsétlennek tartom, hogy őt választották a támadások célpontjának. Pedig az utóbbi három évtizedben nagyon is szolgálta a magyar ügyet.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
