Fontos

Egy ellenzéki párttal kevesebb

0

„Az Együtt – a Korszakváltók Pártja a mai nappal megszűnt.” Ezt írta Juhász Péter a Facebook oldalán, majd így folytatta: „Így döntött a küldöttgyűlésünk a lemondott elnökség konszenzusos javaslatára. Ugyanakkor ezt nem végként, hanem egy új kezdetként élem meg.”

Juhász fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az Együttben a legtöbben nem pártban kezdtek politizálni, hanem „civilként tettünk az ország jobbításáért. És ezt a szándékot nem veszítettük el azzal, hogy megszűnt a párt, amit nem célként, hanem eszközként használtunk. Hisszük, hogy van igény arra a kitartó, őszinte és önfeláldozó munkára, amit folytattunk.”

A most már csak volt párt vezetője megköszönte a támogatásotokat, ami mint írta, ebben a hitben megerősítette őket. „Nem egész két hónap alatt 147 millió forinttal támogattatok bennünket, hogy befizethessük a jövő héten az államkincstár számára a 153 millió forintnyi kampánytámogatást és kamatait. Ha még segítenél a maradék összegyűjtésében, itt teheted meg.”

Az Együtt a hét elején jelentette be, hogy a jövő héten visszafizetik a – kamatokkal együtt – mintegy 153 millió forintos állami támogatást.

Tovább nőtt a kormánypártok támogatottsága

1
  • A kormányalakítást követően tovább erősödött a Fidesz-KDNP támogatottsága.

  • Közel 400.000 fővel többen szavaznának rájuk, mint a választás idején – derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készített felméréséből.

A kormánypártok a választások utáni népszerűség-növekedésüket tovább tudták folytatni, az előző hónapban is már 52 százaléknyi szavazatot gyűjtöttek volna be, jelenleg pedig 54 százalékos eredményre számíthatnának – áll a kormányhoz közeli közvéleménykutató cég összefoglalójában. Ez azt jelenti, hogy a választásokon megszerzett 2.600.000 fős tábort közel 400 ezer fővel tudták bővíteni két hónap leforgása alatt a kormánypártok.

A felmérés alapján a teljes felnőtt népesség körében 42 százalék szimpatizál a kormánypártokkal. Ez az arány a Jobbik esetében 11, az MSZP-nél pedig 6 százalék. A DK és az LMP tábora 3-3 százalékos. A Momentum Mozgalom 2 százalékon, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll.

A teljes népességen belül a Fidesz KDNP több, mint egymillióval több szimpatizánssal rendelkezik, mint a teljes ellenzék együttvéve.

A legnagyobb mértékben a férfiak, a kisebb méretű településeken élők, valamint a középfokú végzettséggel rendelkezők között tudták növelni népszerűségüket a kormánypártok.ű

A közvélemény-kutatás 2018. május 2-22. között készült, 2000 fő személyes megkérdezésével.

 

Orbán sikere a tengerentúlon

 „Odakoppintottak Orbán orrára, de ezzel együtt nagyon nagy sikert jelent a Pompeo-Szijjártó találkozó létrejöttének a ténye” – mondja a hét év után megtartott amerikai-magyar külügyminiszeri tárgyalás jelentőségéről Simonyi András, aki szerint Orbán kitartó munkával, ügyes lobbizással harcolta ki ezt. Igaz, gyakorlatilag egyedüli magyar volt az amerikai pályán: évek óta ellenzéki politikus érdemi üzenettel nem érkezett az USA-ba. Sőt, a mai ellenzék általában is Amerikai-ellenes. Nem tudni, hogy végül lesz-e ebből Trump-Orbán találkozó, miként az is kérdés, Orbán kész-e, képes-e  átértékelni az orosz kapcsolatot – mondja Magyarország korábbi NATO-, illetve washingtoni nagykövete.

 

„Tetszik-nem tetszik, áttörést jelent az Orbán-kormány számára a hét év után végül tető alá hozott amerikai-magyar külügyminiszteri találkozó, ami a szívós, kitartó orbáni erőfeszítések gyümölcse” – fogalmazta meg első hallásra meglepő véleményét Simonyi András, a washingtoni George Washington Egyetem Projekt Vezetője. Mindehhez azt is hozzátetette: sok pénzt és energiát fordított Orbán a lobbizásra, s kockáztatott is – ahogy tőle megszokott –, ami be is jött neki.

Simonyi maga is úgy gondolja hogy helyes, ha Magyarország nem száll be azok közé, akik úton útfélen bírálják az USA-t és támadják a Trump-adminisztrációt. 

Azt pedig kifejezetten súlyos hibának tartja, hogy a mai magyar ellenzék általában erőteljesen Amerika-ellenes.

Mint mondja, volt egy átmeneti időszak – a Medgyessy-érában –, amikor washingtoni nagykövetsége alatt sikerült meggyőzni az akkori kormányt arról, hogy Magyarországnak az USA-val kell tartania, de „én könnyen beszélek mert akkor volt egy erős szövetségesem ebben, az Amerika-barát erős ember, Kovács László akkori külügyminiszter”.

Orbán több kérdésben és területen is az USA és Trump mellé állt, ennek is eredménye az áttörés.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy az amerikai elnök fogadja is Orbán Viktort, sőt még azt sem, hogy azonnal megváltoztatja a Magyarországról az Egyesült Államokban kialakult igen rossz képet („Amerikából nézve elég nehezen értik meg azt a vircsaftot, ami Magyarországon folyik”), de az első lépés lehet az oda vezető úton – latolgatott a diplomáciában jártas, hat éve Washingtonban élő és dolgozó szakember. 

Aki egyébként arra is rámutatott, hogy  igen fontos politikai üzenet Budapestről a katonai költségvetés 2%-ra növelése. Persze csak akkor, ha az nem hókusz-pokuszok sorozata lesz, húzta alá. 

Ahogy korábban Szent-Iványi István külpolitikai elemző, tanácsadó is beszélt a Független Hírügynökségnek azokról a jelzésekről, amelyeket az amerikai adminisztráció küldött a magyar kormánynak, most Simonyi András is hangsúlyozta: az orbáni vezetés egyértelmű üzeneteket kapott, mégpedig több területen is. Ez annak is  kiolvasható a közleményből és az amerikai fél kommunikációjából, aki – ahogy például ő – nem volt jelen a tárgyaláson.

Lényeges, hogy Washington Budapest értésére adta, hogy nem játszhat össze-vissza két kapura. A magyar-atlanti kapcsolatok híveként számon tartott Simonyi szerint az egyik legfontosabb jelzés az, hogy Magyarországnak át kellene értékelnie az orosz kapcsolatát.

Kérdés persze, hogy Orbán ezt megteszi-e, meg tudja-e tenni. Elképzelhető,  hogy végül olyan helyzetbe fog kerülni, amikor két szék között a pad alá esik, véli Simonyi, aki már régóta mondja: nem lehet össze-vissza táncolni, Orbán vagy megérti, hogy Magyarország a nyugati szövetség része és elfogadja, hogy az USA felé kell húznia, azaz követi a lengyel külpolitikát, amely ebben egyértelmű vagy hoppon marad.

„Orbán mindenesetre nagy lehetőséget kapott most arra, hogy rendezze az orientációját” – szögezte le.

Hozzátette azt is: „a maga részéről támogatni tudná, ha Magyarország ellépne az orosz szerelemtől és erőteljesen Amerika felé fordulna, ha kiállnak a NATO és az amerikai kapcsolatok mellett”. 

Nem csak ebben, másban is kapott üzenetet Budapest. Magyarországnak nem kellene annyit erőlködnie a civil társadalommal és a CEU-val – ez az egyik ezek közül. Nem véletlenül beszélt Mike Pompeo hangsúlyosan arról, hogy Amerikának érdeke az élénk civil társadalom, „ez komoly kritika, ilyeneket diplomáciai körökben nem szoktak csak úgy a levegőbe mondani” – szögezte le Simonyi. Azt is tudatták, hogy Magyarországnak rendeznie kell a kapcsolatait Ukrajnával, továbbá, hogy függetlenítenie kellene energiaellátását, de legalábbis lassítani az oroszoktól való függést.

Simonyi nem csak azt ismeri el, ahogy Orbán elérte, hogy hét év után fogadják külügyminiszterét Washingtonban, azt is kifejezetten ravasz és ügyes húzásnak tartja, hogy Szijjártó elment és beszédet mondott Izrael washingtoni nagykövetségén.

„Ez egy nagyon erős üzenet volt, Orbán nem először – és vélhetően nem is utoljára –  kijátszotta a zsidó kártyát; hol antiszemita, hol filoszemita színben tűnve fel” – fogalmazott Simonyi.

Megkérdeztük egy Trump-Orbán találkozó esélyéről Radványi Miklóst, a Frontiers of Freedom amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó – Orbánt és a rezsimjét sokszor és élesen bíráló– alelnökét is, aki úgy fogalmazott: „Minden lehetséges, a külügyministeri találkozó után megnőtt az esélye”. Hozzátette azt is, hogy pozitív fejleménynek tartja, hogy a két ország külügyminiszter megpróbálták tisztázni azokat a kérdéseket, amelyekben nincs közöttük egyetértés. „Magyar szempontból ez nyilvánvalóan kívánatos fejlemény volt” – mondta.

Fotó: Facebook

Portálunknak Szent-Iványi István tegnap a többi között úgy fogalmazott, hogy A magyar  térfélen pattog a labda: akkor jöhet létre egy Trump-Orbán találkozó, ha a mostani washingtoni külügyminiszteri tárgyalásokon küldött egyértelmű amerikai jelzéseknek megfelelően érdemi változás következik be a magyar kormány politikájában, elsősorban a civil társadalmat, valamint az ukrán és az orosz kapcsolatokat illetően.

 

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – péntek reggel a köztelevízióban – úgy fogalmazott: az Egyesült Államok újra úgy tekint Közép-Európára, mint természetes, stratégiai szövetségesére, hozzátéve: Obama elnöksége idején Közép-Európa lekerült az amerikai külpolitika „pozitív napirendjéről”, de ez megváltozott. Nyilatkozatában nem érintette az összes napirendre került témát, csak az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a biztonságpolitika, az ENSZ reformja, Izrael kiegyensúlyozott megítélése és Ukrajna (azon belül is A kisebbségi jogok megsértéséből adódó konfliktusos helyzetek) volt az, amit kiemelt. Nem hozta szóba az amerikai külügyminisztérium közleményében érintett olyan megvitatott – Budapest számára kínos – témákat, mint az orosz kapcsolatok vagy éppen a civil társadalom helyzete.

Így szúrtak ki tavaly a szakgimis érettségizőkkel

Hiányoztak a feltételei annak, hogy a szakgimnáziumokban 2017-ben megfelelő felkészülés után érettségizzenek: nem volt elegendő felkészülési idő az ágazati szakmai vizsgákra, és nem álltak rendelkezésre a pedagógiai programok – állapította meg az alapvető jogok biztosa. A tárca látva a bajokat négy lehetőséget mérlegelt, végül inkább nem tett semmit.

 

A tavalyi tanév végén a szakgimnáziumokban (korábban szakközépiskolákban) először kellett az oktatott tárgyakból álló szakmai ágazati érettségit tenni ötödik tárgyként. A korábban sebtiben átalakított, és ennek során a nemzetgazdasági tárca fennhatósága alá került szakgimik érettségije körül már a tanév során gyűltek a bajok: késtek a szükséges szakmai követelmények, aminek híján problémássá vált a felkészülés a május-júniusi érettségikre.

Székely László ombudsman most lezárult vizsgálata beigazolta az előzetes félelmeket. Beadványokban azt kifogásolták, hogy a érettségi tárgyból középszinten úgy kellett vizsgázniuk, hogy az ennek részletes követelményeit előíró rendelet csak előző december 28-án jelent meg (az emelt szintű már augusztusban). Ezzel a panaszosok szerint nem állt rendelkezésre a megfelelő felkészülési idő.

Székely László végkövetkeztetése az, hogy a szakmai ágazati vizsgatárgy követelményrendszere az érettségire felkészülés megkezdésének idején, 2015 szeptemberében (vagyis az utolsó előtti évfolyam indulásakor) nem állt rendelkezésre, hanem csak a következő év szeptemberében, illetve decemberében hirdették ki.

Ez pedig nem elegendő felkészülési idő

a teljesen új – esetenként akár 10-12 tantárgyat összefogó – szakmai ágazati ismeretekből álló vizsgára. Ennek megfelelően az iskolai pedagógiai programok sem tartalmazhatták az új érettségi követelményeket.

Vagyis az iskolákban a jogszabályokkal összhangban lévő

pedagógiai programok hiányában sem voltak meg a feltételek a tanulók érettségire való felkészítéshez.

A segélykiáltások már a tanév elején elkezdtek érkezni. Az ombudsman jelentéséből kiderül, hogy a beadványok hatására 2017. február közepén kért válaszokat az Emmitől. (Ekkor járt le az érettségire jelentkezés határideje.) A köznevelési államtitkár a válaszban nem is tagadta a „visszásság” fennállását. Mivel pedig nem akarják a diákok tömegesen rossz vizsgáit, már ekkor felvetődött, hogy valamilyen intézkedéssel enyhítsék a problémát.

Ezért a minisztériumban egyeztettek a kormányhivatalokkal

az érettségiztető tanárok megválasztása és a diákokkal szembeni „lojális értékelés” érdekében

– olvasható Székely jelentésében.

Ennek nyomán az ombudsman kezdeményezte, hogy mód nyíljék a szakmai érettségi tárgyaknál a vizsgaosztályzat jegymegajánlására. Az Emmi ezt kiegészítette azzal, hogy a konzultációkon javasolták az érdemjegyekhez szükséges teljesítményhatárok leszállítását 5 százalékkal (ezzel 20 százalékkal kettessel átcsusszanhat az érettségiző).

El is készült – valamikor áprilisban – a jegymegajánlásra a miniszteri utasítás tervezete, de aztán ezt elvetették. A negyedik lehetséges megoldásként felvetődött, hogy nem tesznek rendkívüli intézkedést, megelégednek szóbeli mintatételek és írásbeli mintafeladatok közzétételével, különféle konzultációkkal.

Aztán ezek is elmaradtak, mert az oktatási államtitkár (Palkovics László, aki ma, innovációért és technológiáért felelős miniszterként már megerősítené a szakgimnáziumokat) szerint ez

„újabb káoszt okozott volna”.

És azt fejtette ki: biztos abban, hogy a szakmai érettségi vizsgák rendben lezajlanak.

Az ombudsman megkeresett egy sor szakiskolai vezetőt azt tudakolván, hogyan tudtak felkészülni a vizsgákra, és milyen tapasztalataik voltak az érettségivel. Rendre olyan válaszokat kapott, hogy késve és kevés segítséget kaptak „felülről”, például mintafeladatban. nagyon későn szembesültek iskolák azzal, hogy a 9-10. évfolyamon indított ismeretek jelentős súlyt kapnak az írásbeli és a szóbeli vizsgákon egyaránt. Hiányolták több tárgy esetében a szakmai tankönyv hiányát.

Ez utóbbi azért kritikus probléma, mert a vadonatúj szakmai ágazati vizsgatárgy voltaképpen az összes önálló tantárgyból gyúr össze egyetlen ismerethalmazt. Vagyis legalább 4-5 tantárgyat tartalmaznak egyes vizsgatárgyak, de akad, ahol 10-12-t.

Ennek kapcsán az ombudsman idézi azt a szakmai véleményt, hogy ezek a szakmai érettségik mostani formájukban inkább hátrányba hozzák a szakgimiseket, s rontják továbbtanulási esélyeiket, mert jóval nagyobb tanagyagot kérnek számon, mint egy közismereti stúdium érettségijén.

A jelentésből az tűnik ki, hogy a komolyabb botrányok elmaradásában jelentős szerepük volt az iskoláknak és a tanároknak, mert sok külön-felkészítéssel és általában is nagy mennyiségű energia mozgósításával segítették elő a diákok érettségijét.

Mivel új rendszerről van szó, az ombudsman egyetért azzal, hogy a korábbi önálló ágazati tárgyak vizsgaeredményei nem vethetők össze automatikusan. De amikor megvizsgálta a szakgimik elődjei, a szakközépek diákjainak korábbi szakmai tárgyú érettségijeit, azt tapasztalta, hogy azok egy terület kivételével minden esetben magasabb átlagú eredményt értek el, mint a tavalyi szakmai érettségiken.

Visszaszólt Szijjártónak a Nyílt Társadalom Alapítvány

1

A magyar külügyminiszter a CNBC-nek azt mondta, hogy az alapítvány azért költözik Budapestről, mert nem akarja felfedni, kik finanszírozzák. Az alapítvány szóvivője szerint ez nonszensz.

Hónapok óta téma volt, végül két hete vált biztossá: elköltözik Magyarországról a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány irodája, és Berlinbe teszik át a székhelyüket.

Szijjártó Péter tegnap a CNBC televíziónak nyilatkozott, és azt is állította, konkrétumok nélkül, hogy az alapítvány azért költözik, mert nem akarják felfedni, ki finanszírozza őket, és „van mit rejtegetniük”.

Erre válaszolt emailben az alapítvány kommunikációs vezetője Laura Silber, aki szerint „ez nonszensz”. Válaszában Patrick Gaspardnak, az alapítvány elnökének a szavait idézve azt írta:

a magyar kormány politikai okok miatt elnyomja a civil társadalmat,

és olyan eszközöket használ, amelyre nincs példa az Európai Unióban. Azt is írta: az alapítvány átláthatóan működik, és a támogatásaikat a honlapjukon is nyilvánosságra hozzák.

Szijjártó szerint az olyan szervezetek, amelyek kiállnak a menedékkérők jogaiért, a nemzetbiztonságot fenyegetik. Az alapítvány képviselői viszont féltik a munkatársaik biztonságát Magyarországon, az Orbán-kormány alatt.

A költözés bejelentése után a Nyílt Társadalom Alapítvány magyarországi szóvivője, Csontos Csaba is azt mondta a Független Hírügynökségnek: a fenyegetések miatt költöznek, lejárató akciókat folytattak ellenük, és senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy ezt eltűrje.

Így lett Pruck Pálból Dózsa László, majd megint Pruck Pál

0

A Fővárosi Törvényszék kimondta: Pruck Pál szerepel a hírhedté vált 56-os plakáton, és nem Dózsa László, ahogy azt Schmidt Mária és a színész állította. A bíróság azt is kimondta, hogy Schmidt Mária közalapítványa megsértette a korábban meghalt Pruck Pál kegyelethez való jogait.

A hírhedté vált kép.
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az egész ügy azzal kezdődött, hogy még az 1956-os Emlékbizottság 2016-ban készült egy falfestést a Nagy Lajos király útján. A képen egy sapkás kisfiú áll, aki fegyvert tart a vállán. A kép több más kiadványban is megjelent, a rajta szereplő fiú a felirat szerint Dózsa László, a későbbi színész. Csakhogy az RTL Klubnál jelentkezett egy évekkel korábban meghalt férfi családja, és ők azt mondták: a képen nem Dózsa László szerepel, hanem Pruck Pál.

Erre több bizonyítékuk is volt, többek között az, hogy

a képet az amerikai Life magazin fotósa készítette 1956-ban,

és már az ő képaláírásában is Pruck Pál neve szerepelt. Dózsa László viszont azt mondta: ő van a képen, de kegyeleti okból hajlandó lemondani arról, hogy a neve szerepeljen. Azt állította, hogy egy sapka bizonyítja az igazát, de erről kiderült: nem ugyanaz, mint ami a képen szerepel.

Pruck Pál lánya egy nyílt levelet is közzétett, amelyben azt írta:

„Mélységesen fel vagyok háborodva és sértettnek érzem magam.”

A levélben úgy fogalmazott: „Ezt a fotót a keletkezése óta ismeri a család, és mi, Pruck Pál gyerekei, születésünk óta. Én száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a fotón az én édesapám van. Maga a fotós is odaírta. De ha ez nem lenne elég, 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján még riportot is készítettek vele.”

Pruck Pál ugyanis egy dokumentumfilmben is beszélt a fotóról, sőt, még korábban, még 1982-ben, már a Népszabadság is megszólaltatta vele kapcsolatban.

Schmidt Mária
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Schmidt Mária, az 1956-os Emlékbizottság társelnöke az ’56-os Emlékév kormánybiztosa azonban nem fogadta ezt el: rátámadtak Pruck Pál családjára és a mellettük kiálló történészekre (az 1956-os Intézet munkatársaira) is. A történészek, Rainer M. János, Ungváry Krisztián, Eörsi László és Sárközy Réka később írásbeli figyelmeztetést kaptak.

Pruck Pál lánya újabb nyílt levélben válaszolt Schmidtnek, azt írta:

„Mocskolódás helyett elég lett volna annyit mondani, bocsánat, tévedtünk, kijavítjuk.

De nem, ez nem megy maguknak, inkább lebűnözőzik, bemocskolják az embert.”

A zuglói képre közben valaki ráírta Pruck Pál nevét.
Fotó: Wikimedia Commons

A harchoz csatlakozott a kormánypropaganda is: Pruck Pált bűnözőnek állították be, aki a kádári propaganda szolgálatába állt. Sőt, még Orbán Viktor is kiállt Dózsa László mellett, amikor a tavaly október 23-ai beszédében az 56-os forradalom főszereplői között emlegette – azt a Dózsa Lászlót, aki nem csak a forradalmi szerepvállalása kapcsán, hanem több más témában is tett finoman szólva megkérdőjelezhető nyilatkozatokat, és semmilyen bizonyítékot nem tudott mutatni, hogy 14 évesen valóban harcolt 1956-ban.

Pruck Pál lánya viszont közben pert indított.

Ebben a perben hozott most, több mint másfél évvel a plakát kikerülése után ítéletet a Fővárosi Törvényszék. A történészek mellett az antropológus szakértő is arra jutott, hogy a képen Pruck Pál szerepel, ahogy ezt a Life képaláírása is mondta.

Ráadásul a bíróság szerint Prucknak semmi érdeke nem fűződött ahhoz a nyolcvanas években, hogy a forradalomban való szerepéről beszéljen.

Így aztán a bíróság kimondta:

a képen Pruck Pál szerepel.

Az indoklást a bíró meglehetősen bonyolultan fejtette ki, azt mondta: ha nem Pruck Pál szerepelne a fotón, akkor egy megszólalásig hasonlító fiú mutatkozott volna be Pruck Pálként a fotósnak 1956-ban, majd ettől függetlenül vallotta volna magáénak Pruck a fotót később – ez pedig életszerűtlen.

A bíró azt is kimondta: Schmidt Mária közalapítványa megsértette Pruck Pál kegyelethez való jogát, ezért az alapítványnak 15 napon belül bocsánatot kell kérnie. Emellett minden kiadványon ki kell cserélniük Dózsa nevét Pruck Páléra. Az ítélet nem jogerős.

Dózsa László neve egyébként időközben lekerült a Nagy Lajos király úti falfestésről, de nem a közalapítvány szedette le onnan, hanem a zuglói önkormányzat.

A depresszió gyógyítására az egészségügy nincs felkészülve

„Azt még nem tudjuk, hogy a depresszió gyógyítható-e, de az már bizonyos, hogy a betegség tünetei elvileg évtizedekre megszüntethetőek” – írja a Depresszió béklyójában című kötetében L. Murányi László újságíró. A szerző szerint bárki beleeshet ebbe a betegségbe, a világsztár éppúgy, mint a szegény falusi ember is, de a gyógyulás esélyei nagyon különbözőek. Ezért is igaz az a könyvben elhangzó idézet: ma nem az jut ki a pokolból, akinek kell, hanem az, aki akar!

 

Azért kezdtél a depresszióról könyvet írni, mert levert voltál, nyugtalan, szorongó, kimerült, s semmi máshoz nem volt kedved, szóval magad is a betegség béklyójába kerültél?

Ha így lett volna, akkor ma aligha olvashatnák ezt a könyvet, mert depressziósan képtelen lettem volna megírni. Elárulom, hogy azok is, akik korábban depisek voltak, gyógyultan, vagy ha jobban tetszik tünetmentesen írták meg a saját betegségükről szóló élménybeszámolót. Aki ugyanis ebben a betegségben szenved, az csak nehezen tud órákig dolgozni, koncentrálni, ehelyett napokig nyomja az ágyat, tétlenül néz maga elé. Semmihez sincs kedve, még a telefonját sem veszi fel, vissza sem hív; vagy még az ebédjét sem melegíti meg.

Tehát végsőkig elhagyja magát, szétszórt, kedvtelen?

De ez nem hiszti, ahogyan az a közgondolkodásban ma is él. Ez egy testi tünetekkel is járó komoly betegség, amely az érdeklődés és az örömérzés csökkenésével, fáradtsággal, erőtlenséggel, valamint szélsőséges hangulati ingadozással jár. A laikus talán meglepődik, de a depressziónak nincs köze a lélekhez. Az agy működésének zavaráról van szó, aminek oka az, hogy bizonyos ingerületátvivő anyagok termelődése lelassul, emiatt kevesebb információ jut el az agyba.

Korábban igencsak divatos téma volt ez, és született néhány nagy sikerű szakkönyv is. Nincs nagyon tele a könyvpiac hasonló témájú könyvvel?

Szakkönyv talán még akad, bár már az sem sok, de olyan írás, amelyből a laikus is megérti a betegség lényegét, olyan ma nincs a piacon. Pedig ha a betegséget nem ismerik fel a családban, a közvetlen környezetben, s nem kezelik, akkor megnő az öngyilkosság kockázata is. A kiadó, a Medicina tehát az ismeretterjesztés szándékával karolta fel a kötetet, amelyben igyekeztem mindent érthetően összefoglalni, amit a depresszióról tudni érdemes. Megdöbbentő és drámai történeteket ismerhettem meg, még szerencse, hogy nem vagyok hajlamos erre a betegségre, mert még magával is sodorhatott volna.

Talán meglepő, de nem csupán a bajba került ember válhat depresszióssá. Ez ellen nem nyújt védelmet a siker, a csillogás, vagy az ismertség sem. Vagyis tényleg bárki beteg lehet?

Olyan ismert, sokak által irigyelt, sikeres és tehetséges tévés újságíró is áldozata lett például ennek a betegségnek, mint Albert Györgyi. Könyve akkor bombaként robbant az olvasóközönség körében, ugyanis egészen addig az volt a köztudatban, hogy elsősorban a művészvilág egy-egy híressége szenvedett ebben a betegségben. Szécsi Pál, Domján Edit, vagy Latinovits Zoltán tragédiája mindenkit megrázott. De kiderült, hogy olyan sikeres emberek is áldozatai ennek a „kórnak”, mint például Tóth Vera, Havas Henrik, vagy Keresztes Ildikó, s közülük többen meg is szólalnak a könyvben. Tehát a depresszió nemcsak a szegényeket, a sikerteleneket, a bajban lévőket, az önmagukban csalódottakat éri el, hanem akár a karrierjük csúcsán lévő világsztárokat is. Ezért is kell megismerni ezt a betegséget.

A világon évente egymillióval nő a depressziósok száma. Nem azért jelentkezik több beteg, mert nagyon sokan írnak erről a rejtélyes betegségről?

A könyv szakmai lektora, Rihmer Zoltán pszichiáter nyilatkozta, hogy amikor harminc éve elkezdte a pályáját, a depressziósoknak körülbelül tíz százaléka került csak orvoshoz, s kapott kezelést. Mára az az arány már ötven százalék lehet. Ez nagyon nagy dolog, csakhogy közben a betegség sokféle új formában üti fel a fejét. Egyre több a szorongó, vagy pánikbeteg ember, ami a depresszió előszobája lehet. Miközben tehát az új, korszerű gyógyszerekkel egyre több embert képesek meggyógyítani, a változó világban a bizonytalanság, az állandó verseny, a stressz újabb tömegeket tesz beteggé.

A depressziósok fele egyáltalán nem megy orvoshoz, nem ismeri fel a betegséget. Újságíróként találkoztál gyógyult depresszióssal?

Tartósan tünetmentes betegekkel találkoztam, akik közül egyébként sokan antidepresszívumot szednek. Pontosan úgy, ahogy az állapotát a magas vérnyomásban szenvedő is gyógyszerekkel tartja karban. Egyébként az orvosi segítséget kérő betegek többsége azt sem tudja, hogy depressziós, jó esetben csak a vizsgálatok végén derül ez ki. És érdekes, hogy a többség először valamilyen testi tünettel megy először orvoshoz, amit éppen a depresszió idézett elő.

Vajon a magyar egészségügy képes lenne az összes depresszióst meggyógyítani, ha valami csoda folytán a betegek mind elmennének orvoshoz?

FH

Nem. A magyar egészségügy, a mai állapotában, nem képes kezelni a depresszió terjedését. Ez azért nehéz kérdés, mert a körzeti orvosnak ugyan dolga lenne a tünetek, elsősorban a szokatlan hangulatváltozás felismerése, de néhány perc alatt – amennyi egy betegre jut – még akkor sem lenne képes a megfelelő diagnózis felállítására, ha arra felkészítenék. A családorvos azonban ma még nem kap megfelelő felkészítést a depresszió felismerésére. Főleg az idős és nagyon leterhelt háziorvosok vannak ezzel így. A vidéki településeken ma már egyébként is hiánycikk az orvos, ez aztán véglegesen megpecsételi a beteg sorsát.

Egyébként a körzeti orvosoknak még csak ahhoz sincs joguk, hogy a szakorvosok által elrendelt gyógyszert rendszeresen felírják a betegnek. Ugyanennek az „ügynek” a másik oldalán a beteg áll, aki esetleg nem is akar depressziójával orvoshoz fordulni, mert fél az előítéletektől, a megbélyegzéstől. Gyakori, hogy a depressziótól szenvedő, kezeletlen beteg valamilyen pótszerhez fordul. Alkoholhoz, kábítószerhez…

Egy részeges férfi különb, mint egy depis?

Egy piás ember általános megítélése ma Magyarországon kedvezőbb, mint a depressziósé. Ezért betegségével egy férfi csak akkor megy pszichiáterhez, ha minden kötél szakad. Például, ha ha merevedési zavara lesz, vagy ha például az asszony megzsarolja.. De szörnyen retteg, mi lesz, ha kitudódik? Egy pár száz lakosú településen mindenki megbélyegezné ezért. Úgyhogy marad az ital.

És a nők?

Ha Joli néniről kiderülne, hogy depressziós, akkor a falu azonnal bolondnak kiáltaná ki.

Szétnéztél a kórházakban is, legalább ott felkészültek a megfelelő szintű gyógyításra?

A hazai állami egészségügyi rendszer teljes mértékben felkészületlen a depresszió gyógyítására. Csak egy példa: Kelet-Magyarországon nagy térségek, egész megyék vannak gyermekpszichiátriai ellátás nélkül. Egyébként pedig a kistelepülésről minden alkalommal a megyeszékhelyre kell utazni, ahol a túlzsúfolt felnőtt-szakrendelések működnek. Ráadásul oda hónapokkal előbb be kell jelentkezni.

Depressziós diagnózis esetén sincs minden esetben szükség gyógyszerre. Enyhe és középsúlyos esetekben ma már pszichoterápiával is jó eredményeket lehetne elérni, ha lenne megfelelő színvonalú ellátás. Marad a magánegészségügy, amelyben óránként 10-25 ezer forintos honoráriumért lehet terápiás kezelést kapni. Képzeljük el azt a Szabolcs-, vagy Szolnok megyei falut, ahol a közmunkások ennyi pénzt adnak a gyógyulásért! De a szenvedélybetegek gyógyítására szolgáló rendszer még ennél is fejletlenebb.

Újságíróként valóságos egészségügyi szakértővé nőtted ki magad, de mit szóltak ehhez azok a professzorok, akik tartanak az újságírók felkészületlenségétől?

Miután elkészült a könyv, s Rihmer professzor lektorálta, felhívott telefonon, s azt mondta, hogy „kedves kolléga” örülök, hogy sikerült közérthető módon írni a depresszióról. A könyvben ugyanis nincs egyetlen, a laikus számára érthetetlen latin szó sem, de reményeim szerint ez semmit nem vesz el a hitelességéből.

Tíz-húszéves konfliktusokat hurcolunk magunkkal – Interjú Molnár Zsolttal, az MSZP új budapesti elnökével

 

  • Kunhalmi nem indult, egyedüli jelöltként nyert

  • Széleskörű szövetségi politikával narancstalanítani akarja Budapestet

  • Vitákat és a döntések egységes képviseletét akarja elérni

  • Hisz az MSZP felfelé vezető útjában, váltópárti képességében

  • Azt a pártelnököt tudná támogatni, aki az MSZP Horn Gyula-i örökségét képviselné

 

Van sapka a fején?

Attól függ honnan nézzük.

Csakis onnan, hogy akár van fején, akár nincs, megkapja a maga pofonját…

Ezért kérdeztem vissza. Attól függ, hogy kinek mi az üléspontpontja, aszerint alakul az álláspontja. Bár tudja, én lehetek éppen sapkában, vagy kapucniban…

Most, hogy megválasztottak budapesti elnöknek, megjelent egy írás, ami felemleget önnel kapcsolatban minden eddig elhangzott negatívumot, konfliktust, ugyanakkor azt is szemére vetik, hogy egyedül indult a posztért. Ez még idáig rendben is van, a sajtó, vagy annak egy része így működik, ha valaki a színpad közepére kerül. Ám jópáran a szocialista párt tagjai közül elkezdték ezt az írást megosztani, nehogy valaki lemaradjon róla… Szóval: erre vonatkozik a sapka.

Induljunk ki a tényekből: Kunhalmi Ágnes bejelentése után, miszerint nem indul el a budapesti pártelnöki címért, megkeresett a kerületi, és budapesti vezetők döntő többsége, hogy csináljunk egy jó csapatot, és széleskörű szövetségi politikával tegyünk meg mindent azért, hogy narancstalanítsuk Budapestet 2019 őszén. Ezek után végigjártam a kerületek jelentős részét, összegyűjtöttem az aláírásokat, leadtam a pályázatomat, és a jelölő bizottság egyhangúan támogatta azt. A küldöttértekezleten a teljes csapat szinte maximális támogatást kapott, konszenzussal választottak meg az új vezetést, Tüttő Katát, Őrsi Gergelyt és Tóth Csabát. Éreztem a széleskörű bizalmat, amit a titkos szavazás végeredménye is tükrözött. Arra persze számítottam, és nem is csodálkoztam rajta, hogy a sajtóban egyesek megpróbálják félreinterpretálni a helyzetet, ezzel együtt kell élni. Természetesen bárki pályázhatott volna, kifejezetten örültem volna a versenynek.

A támadásokat meg el kell viselni, némiképp hozzá is szoktam, ahogy ahhoz is, hogy akik nem tudnak szakmai vagy általános politikai kritikát megfogalmazni, azok huszonöt évvel ezelőtti történetek eltorzításával próbálkoznak.

A budapesti küldöttek ezzel kapcsolatban tudták az igazságot. A jövőben ezzel nem szeretnék különösebben foglalkozni. Szurkolok Botka Lászlónak a jövő évi önkormányzati választáson, ahogy ő Szegeden, úgy Budapesten mi is győzelemre készülünk.

Hogy lehet ezt elérni egy olyan pártban, amelyik folyamatosan kifelé élte az életét, miközben azt kellene elérni, hogy megszűnjenek körülötte a negatív hírek.

Sajnos az egész ellenzék rossz képet mutat magáról. Nekünk az a feladatunk, hogy helyreállítsuk a szocialista párton belül a fegyelmet és a belső szolidaritást. Én budapesti vezetőként azon is dolgozom, hogy a jövőben az MSZP belső ügyeivel ne terheljük a közvéleményt. Vitáknak viszont helyük van párton belül.

Szeretném elérni, hogy a vitákat közös döntéshozatal zárja le, és onnan mindenki ahhoz tartsa magát.

Most Budapestről beszél?

Igen, a fővárosról, innen kell elkezdeni ezt a modellt. Természetesen az lesz helyes, ha az egész MSZP-ben megvalósul. Tudatosítani kell a tagjainkban, hogy a média nem arra való, hogy a belügyeinket kibeszéljük, hanem arra, hogy a választókhoz szóljunk. Persze nincsenek illúzióim, tudom, hogy egyik napról a másikra ez nem fog menni, de nincs más út előttünk.

Ez valóban nem fog menni. De, amiről beszél az egy más típusú vezetést igényel? Keményebb kézzel akarja irányítani a pártot, hogy meg tudja szüntetni a kibeszélést, meg a belső háborúkat?

Olyan szempontból biztos, hogy erős kezű vezetésre van szükség, hogy az ön által említett problémákat megszüntessük. Ez nem megy másként, csak fegyelemmel. Belül viszont erős empátiára van szükség, ahhoz hogy képesek legyünk az eltérő véleményeket is beépíteni.

Tudomásul kell venni, hogy egy közösség, kiváltképp a mienk, sokszínű, sokszor tíz-húsz éves konfliktusokat hurcolunk magunkkal, ezek kezelésére empátiára van szükség, kifelé viszont egységesen kell fellépni.

Meg lehet ez valósítani egy olyan pártban, amely éppen az ellenkezőjéhez szokott hozzá?

Kétségtelen: az MSZP az elmúlt évtizedekben mindig azt az arcát mutatta, hogy a konfliktusait folyamatosan kiviszi a nyilvánosság elé. Ennek egyik oka a fegyelmezetlenség, a másik pedig az, hogy nem találtuk meg a belső fórumokat a viták és a konfliktusok kezelésére. Ezen változtatni kell. A testületek nem azért vannak, hogy legitimálják a máshol előre meghozott döntéseket. Meg kell teremtenünk a megfelelő vitakultúrát, amelyek nem személyi kérdésekről szól, hanem tartalmi ügyekről.

Nem szabadna ilyen kérdést feltenni, hiszen nyilván nem vállalta volna a budapesti elnökséget, de mégis muszáj feltenni: van a szocialista párt számára fölfelé vezető út?

Természetesen van.

Biztos voltam a válaszban.

Valóban nem is lehet másként hozzálátni a munkához, hit nélkül ez nem működhet. Nem lehet anélkül, hogy az ember nem gondolná azt, hogy igenis megteremthető az MSZP váltópárti jellege. Biztos vagyok benne, hogy van lehetőségünk a társadalmi támogatottság növelésére, és ennek már jövő ősszel, az önkormányzati választásokon látszódnia kell az eredményeken. Az MSZP szempontjából ez igazi vízválasztó, ott eldőlhet, hogy lesz-e érdemi esélyünk a 2022-es választásra győzelmet teremteni. Éppen ezért a programomat is a ’19-es választásokhoz igazítottam: a szövetségi politikát, az oda vezető utat tartom a legfontosabbnak

Említenék még egy elemet: az áprilisi választások előtt az ellenzéki hívőkben erő remény fogalmazódott meg arra nézvést, hogy van remény az esetleges sikerre is. Azóta viszont olyan mértékben verte szét önmagát az ellenzék, hogy ez a hit már elillant az emberekből. Azt mondják, csak példaként említem, hogy a VIII. kerületi időközi polgármester választáson induló fideszes jelölt szinte egy perc alatt összeszedte az ajánló cédulákat, míg a közös ellenzéki jelölt még most sem végzett vele…

Az időközi választásokat mindig a helyükön kell kezelni. Nem szabad lebecsülni őket, de túlbecsülni sem. A VIII. kerületi választásnak talán az lesz egyik izgalmas momentuma, hogy egy széles körben támogatott civil jelölt indul Kocsis Máté helytartójával szemben. Az már önmagában siker, hogy megvalósult az összefogás, és közösen támogatunk egy civil jelöltet. Ebből úgy tűnik, mintha az ellenzéknek ezen a téren megjött volna az esze. Ugyanez vonatkozik az V. kerületi önkormányzati választásra. Az, amiről ön beszél, elsősorban abból következik, hogy általánosságban igaz a győztes párthoz való igazodás, bár kétségtelenül ehhez hozzájárulnak azok a konfliktusok is, amelyeket az ellenzék produkál mostanság. Éppen ezért eléggé nehéz a helyzet egy fideszes többségű kerületben, de ha netán mégis sikerülne győzni, az az egész országnak üzenne. Ha tehát megértik a VIII. kerületi választók, hogy ezáltal országos ügyről van szó, akkor lehet jó esélye az ellenzéknek.

Itt Budapesten meg lehetett volna előzni az apátiát, hiszen az egyéni körzetekben szép sikereket értek el, és ha az LMP nem hátrál ki, kifejezetten súlyos vereséget szenved a Fidesz. Ebből az következne, hogy innen, a fővárosból lehetne építkezni, de az eltelt másfél hónap inkább gyengítette ezt az esélyt is.

Azt már említettem: természetes az a folyamat, hogy az országgyűlési választások győztese rövid távon erősödik, a vesztesek meg gyengülnek, főként akkor, ha ezen pártok belügyei kerülnek terítékre. Igaz ez a Jobbiknál, az LMP-nél, és ha nem vigyázunk, igaz lesz a MSZP-nél is.

De igaza van: Budapesten erős üzenet, hogy legyőzhető a Fidesz, még akkor is, ha listán továbbra is a erősek, listán közel negyven százalék körüli az eredményük. Ugyanakkor az ellenzék még erősebb, különösen, ha együttműködik. Ez a tanulság, nem más. Ebben az esetben Budapesten győzni fogunk. Érdemi változás lesz a polgármesterek személyében, és a főpolgármester személyében is.

Ez egy optimista megközelítés abban a megközelítésben is, mintha százszázalékosan hinne abba, hogy lesz ilyen választás, hogy a Fidesz nem nyúl hozzá az önkormányzati rendszerhez.

Ez nem hit kérdése. Közjogi értelemben persze megvan a kétharmada a Fidesznek egy ilyen változtatáshoz, azonban nem tartom valószínűnek, hogy felvállalnának egy olyan társadalmi konfliktust, ami nyilván az Unió rosszallását is kiváltaná. Abban sajnos közel sem vagyok biztos, hogy a közvetlenül választott főpolgármester intézményét nem próbálják megváltoztatni, de nem veszíthetünk időt azzal, hogy elmélkedünk egy olyan kérdésen, amely alapvetően egy embertől függ. Nekünk az a feladatunk, hogy mind a huszonhárom kerületben készüljünk fel, és mindenhol legyen ellenzéki együttműködés.

Van olyan sejtése, hogy a főpolgármester esetében változtatni fognak a választási törvényen?

Nézzük reálisan: a legnagyobb veszélyt Orbán Viktor 2022-es ambícióira egy népszerű, közvetlenül választott ellenzéki főpolgármester jelentheti.

Ráadásul látta a miniszterelnök a budapesti eredményeket…

Igen, látta, és tudja,

ha itt az ellenzéki pártok képesek együttműködni, akkor az számukra önkormányzati választás is vereséget hozhat.

De Orbán ígéretet tett arra, hogy nem nyúl hozzá ehhez a törvényhez…

Igen, számos ilyen megnyilatkozása volt, de azért láttunk mi már karón varjút. Biztosak tehát csak akkor lehetünk, amikor elindul a ’19-es kampány. Nekünk készülnünk kell minden forgatókönyvre. Ha marad közvetlen főpolgármester-választás, akkor is szükséges az ellenzéki megállapodás, vagy ennek hiányában előválasztás. Ha közvetetten választott főpolgármester lesz, akkor is meg kell nyerni a kerületek többségét, így szintén ellenzéki vezetése lehet a fővárosnak. Egy dolog képzelhetetlen el számomra: az, hogy semmilyen főpolgármestere nem marad Budapestnek.

Abból milyen következtetésre lehet jutni, hogy már most felkérte Tarlós Istvánt a folytatásra?

Azt, hogy maguk is úgy látják: fideszes pártjelölttel nincs esélyük, legfeljebb Tarlós Istvánnal. Ő kilenc éve lesz hivatalban, és a elismertsége is magasabb a Fideszénél.

Azt mondta az imént, hogy az ellenzéknek közös jelöltben kell gondolkodnia. Horváth Csaba már jelezte, hogy szívesen indulna, beszélnek Karácsony Gergely jelöltségéről is, akkor most mi várható?

Ha a tárgyalóasztalnál sikerül konszenzusra jutni, akkor az lesz a legjobb megoldás. Karácsony Gergely mindenképpen a szóba jöhető jelöltek között van, mint ahogy Horváth Csaba is. Egy biztos, azt a hibát nem fogjuk elkövetni, hogy a baloldali jelöltek egymás ellen versenyezzenek. Megegyezés tárgyalóasztalnál lehetséges, ennek hiányában az előválasztás is lehet a megoldás. Egyébként mind Karácsony Gergely, mind Horváth Csaba támogatja az előválasztás intézményét.

Június közepén tisztújítás lesz az MSZP-ben. Budapesten egyedül indult, az országos elnöki címért viszont öten mérkőznek. Lehet ebből valamilyen következtetésre jutni?

A verseny demokratikus hagyomány. Magam azt gondolom, hogy olyan elnökre van szüksége az MSZP-nek, aki egyszerre tud erős, szuverén, saját identitással rendelkező MSZP-ben gondolkodni, ugyanakkor fenntartani a szövetséget a Párbeszéddel és széleskörű ellenzéki együttműködést kialakítani.

Önnek megvan a jelöltje?

A magam részéről a budapesti szocialisták véleményét fogom képviselni. Kunhalmi Ágnesnek köszönettel tartozom az elmúlt négy évben végzett munkájáért, országosan a jövőképünk nem mindenben egyezik, de ismétlem: nem személyes véleményt fogok a választáskor képviselni.

Azt szeretném, hogy az új elnök a Fidesz épülő neohorthyzmusával szemben az MSZP Horn Gyula-i örökségét képviselné.

Vagyis vissza kell térnünk ahhoz az értékrendhez, az európaisághoz, patriotizmushoz, konszenzus-kereséshez, amelyet Horn Gyula képviselt.

Működik a silányság

Galkó Balázs, szabadúszó színész szerint széttépték ezt az országot. Úgy véli, Rákosi is ezt csinálta, fölszalámizta az egész országot. Azt gondolja, hogy most a Jobbikot szalámizzák fel. Megalázza, bántja, őrjíti a szegénység, a nyomor, amit maga körül lát.

Világmegváltó hangulat volt a 25. Színházban, ahonnan én már fiatal korodból emlékszem rád. Mi maradt ebből a világmegváltásból?

A lendület.

Csak a tied vagy a többieké is?

A többiekét nem tudom, de az övék is biztos. És Jordán Tamásé is, akinek a lendülete még korábbról, az Egyetemi Színpadról származik. Sőt az enyém is korábbról származik, mert én nagyon dolgos amatőr színjátszó voltam, Dévényi Róbert vezetésével, aki máig meghatározója az életemnek. A szüleimen és József Attilán kívül tulajdonképpen három meghatározója van: Dévényi Róbert, Major Tamás és Jancsó Miklós.

És ők miért?

Olyan eszméket képviseltek, amikkel én gyorsan, könnyen tudtam azonosulni.

Éspedig…?

Ezek ma már szitokszavak.

Konkrétabban?

A liberalizmus, a másik ember megértésére való törekvés, önmagam megértetésére való törekvés. Mind a három említett ember nagyon sokat foglalkozott a szegényekkel, az elnyomottakkal, az üldözöttekkel, azokkal, akik segítségre szorulnak.

Göncz Árpádnak van néhány mondata erről, de mostanában ő sem komilfó. Arról beszélt, hogy nem lehet nem tudomásul venni a szegényeket és nem lehet nem segíteni nekik.

De te úgy segítesz, hogy jól játszol, jó színész vagy, vagy mással? Sokan vitatják, hogy egy színésznek kell-e nyilvánosan politizálnia vagy tüntetéseken beszédet mondania, amit te mind a mai napig csinálsz.

Én nem beszédet mondok, hanem mindig idézek valakit. És jórészt a drága, szegény, aranyos, gyönyörű, méltóságteljes, nagyszerű József Attilát.

De ha József Attilát idézel egy tüntetésen, akkor is exponálod magad…

József Attilából nem lehet olyan verset idézni, amiből ne az sugározna, hogy nem lehet nem tudomást venni az elnyomásról, a hatalomról.

De hát az lenne a normális világ, ha nem kellene ezzel foglalkozni, sarkítva fogalmazva, azt szokták mondani, hogy boldogabb országokban azt sem tudják, ki a miniszterelnök. Azt meg, hogy ki a miniszter, már végképp nem.

Én is szeretném nem tudni.

Szerintem nekem dolgom a politizálás, nem tehetek róla, lehet, hogy én nem vagyok jó színész.

Szerinted milyen színész vagy?

Jó.

Azt szoktad mondani, hogy a politika miatt nincs munkád. Nem lehet, hogy…

Nem csak ezt szoktam mondani, hanem így is van.

De nem elképzelhető, hogy egy kicsit erre is fogod? Nem lehetséges, hogy ha te lennél Major Tamás, aki azért szintén beleártotta magát a politikába, akkor ennek ellenére mégiscsak lenne munkád?

Na, de ő nem mélyen ártotta bele magát. Másrészt a 25. Színház azért a tűrt kategóriában volt.

Ezt sokan vitatják, mert akkoriban kinyírták az amatőr mozgalom egy részét, és ekkor hozták létre a 25. Színházat, – mutatva, hogy azért tere van ilyesminek -, ami hozzájuk képest már konszolidáltabb, félprofi változat volt.

Ezt vitatom, mert mondjuk Jobba Gabi, Berek Kati, Jordán Tamás, Kristóf Tibor nem voltak amatőrök.

De kerültek a társulatba amatőrök is.

Kerültek. Például én is.

Alapvetően ott tartottunk, hogy milyen színész is vagy te?

Hát nézd. Azért

az nagyon rossz színész nem lehet, akit fölhívnak szombaton, és a következő héten pénteken a Szegedi Nemzeti Színházban a Volpone-ban már Corbaccio-t játssza.

Az ilyesmit nagyon odafigyelve kell megcsinálni. Én pedig megcsináltam és eljátszottam.

Az Új Színházban sokáig játszottál, ahol egykori barátod, akkoriban tán legjobb barátod, Márta István volt az igazgató. Mégsem lehet azt mondani, hogy te vezető színésze voltál.

Nem voltam az.

Na, de ha jó színész vagy, akkor miért nem?

Valószínűleg a barátságunk miatt, mert nem úgy van az, hogy az embert mindenáron a barátja nyomja. De például a Rokonokban, a Radnóti Színházban, Tardy Balázs barátom helyett, akit elvittek külföldre forgatni, nekem kellett beugrani. Van ehhez egy adalékom. Én ugye valaha sokat szinkronizáltam. Az egyik esztendőben én voltam az év szinkronszínésze. Ma már ott tartunk, hogy az egyik szinkronstúdióban, ahova három éve nem tettem be a lábamat, kitettem egy papírost. Az van rajta, hogy

„Tisztelt rendezők, gyártásvezetők, én, Galkó Balázs, dolgozni szeretnék.”

No, azt hiszed, hogy csöng a telefon?! Vagy például én azt gondolom, hogy verset mondó embernek sem vagyok egészen kutya.

Nem lehet, hogy annyira karakteres személyiség vagy, hogy amikor egyedül megnyilvánulsz, az akár meglehetősen ütős, de nem tudsz feltétlenül belesimulni egy előadásba, mert ebben az esetben is érvényesül, amit Jancsó mondott neked, hogy „ha mindenki leül, akkor te állj fel! És ha mindenki föláll, akkor te ülj le!” Hoppá!!!

Nem lehet, hogy ezt csinálod akár egy előadásban is?

Nem, nem, nem. Kérdezd meg a kollégákat vagy a nézőket. Egy előadásban nagyon alázatos tudok lenni, és vagyok is. Nekem igen fontos, ha valamit együtt csinálunk. Ez eddig működött. Azt tudom mondani, hogy a hatalom, az ugye három szó. Hat a lom. Én játszom, ahogy most a szavakkal is, és félek a játszani nem tudó embertől, mint József Attila. Hogyha ezt a hat a lom szósort beírod a keresőbe és megnézed a szinonimákat hozzá, akkor például az jön ki belőle, hogy működik a silányság.

Szerinted miért lett ilyen silány a mi politikai garnitúránk?

Mert hagytuk. Én is hagytam, én személy szerint érzem, hogy felelős vagyok.

Nekem az Antall József által irányított parlamentben minden pártban volt barátom.

Amikor ezek a barátaim hülyeségeket, disznóságokat, erkölcstelen dolgokat csináltak, akkor nem szóltam nekik, hogy na, halló, mi van itt!?

És ha szólsz, akkor nem csinálták volna?

Ezt nem tudom, de akkor jobb lenne a lelkiismeretem.

Azóta mindegyikükkel összevesztél?

Hát van, amelyikükkel nem nagyon van beszélgetni valóm, van, aki meghalt, Csengey Dénes, és van, akivel még beszélgetek időnként. Mondjuk Rajk Lacival.

És Márta Istvánnal hogy vagy?

Köszönöm szépen, nem jól. Szerintem az István nem erkölcsös, nem etikus dolgokat csinált.

Mire gondolsz?

Sok mindenre gondolhatok, de konkrétan arra gondolok, ahogy engem elküldött az útból.

Hogyan küldött el?

A Művészetek Völgye „ötletigazgatója” voltam. Tele volt az én ötleteimmel a Völgy. Például tudok egy nagyon jót mondani, felújítottuk a falumalom lakóházát, és az átadására meghívta a Művészetek Völgye az akkori agrárminisztert, meg L. Simon László kulturális államtitkárt. És akkor én azt találtam ki, hogy ezek a jóemberek ne átvágjanak egy szalagot, és akkor ezzel elvágnak valamit, hanem inkább rakjanak össze valamit. 20-25 cm széles, piros, fehér, zöld szalaggal átkötöttem az épületet, és a két átadónak az volt a dolga, hogy a szalag két végét kössék össze.

Ez remek ötlet, de ebben mi a sértő? Ez miért indok arra, hogy ne legyél tovább a Művészetek Völgyében? Nem arról volt szó, hogy mondtál valami beszédet, amikor az átadás történt?

Írtam egy szöveget, aminek a lényege az volt, hogy „ne szét, hanem össze”. Ne szétvágd, hanem kösd össze, ne széttépd, hanem ragaszd össze. És ezt a szöveget én mondtam, miközben ők összekötözték a piros, fehér, zöld szalagot. Az volt a vége, hogy ne szétharapd, csókold össze! De nem ez volt a baj, hanem az, hogy ezután a következő tizenegy hónapban L. Simon csupa olyan dolgot csinált, ami „szét és nem össze”. A következő évben a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója előtt azt mondtam Pistának, hogy kérek két percet, mert a sajtótájékoztatón kívül szeretnék mondani valamit. Azt válaszolta, hogy persze. És akkor én elmeséltem ezt a történetet és elmondtam, hogy L. Simon miket csinált, amik „nem össze, hanem szét”. Azt gondoltam, ha két piros, fehér, zöld szalagot nem szétvágnak, hanem összekötnek, annak szimbolikus jelentősége van, hogy össze kéne rakni ezt az országot.

Az egész Nemzeti Együttműködés Rendszerének a legeslegnagyobb hibája az, hogy én ilyen indulatosan kell, hogy erről beszéljek. Széttépték az országot.

Én a Gyermekétkeztetési Alapítvány arca vagyok, elképzelni nem tudod, hogy mikkel találkozom. Jártam például Csenyétén, és ott azt mondták, szörnyű lesz, ha majd idejönnek a migránsok. Érted?!

Ez egy politikai húzás eredménye, ami nagyon bejött.

Nagyon bejött és meghülyítették az embereket. Hazudtak nekik, átverték őket és átverték az egész országot. Ide illik az a Göncz Árpád idézet, amire az előbb gondoltam. „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket. Akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei. Akiknek nincs eszközük megvédeni önmagukat. S akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”

Na, de akkor hogy látod, van nekik esélyük? Mert mintha bármelyik politikai oldal őket ejtette volna a leginkább.

Nincs esélyük. A hatalom nem ad nekik esélyt. A hatalomban működik a silányság.

De akkor miért szavaznak ők rájuk?

Mert meg vannak tévesztve.

De akkor nem nagyon ügyesek és fifikásak a megtévesztők, ellentétben az ellenzékkel?

Az ellenzéket hagyjuk. Ostoba. De a hatalom is ostoba.

Nem lehet, hogy a hatalom meglehetősen okos?

Nem.

A hatalomnak kitalálták a kampányát, míg az ellenzéki oldalon szinte semmit nem találtak ki.

Nemhogy semmi nem volt kitalálva, semmi nincs. És én nem is látom a jövőjét bármiféle kitalációnak. Ez elég tragikus. De hát Rákosi is ezt csinálta. Fölszalámizta az egész országot. Most a Jobbikot is fölszalámizzák, ez is ki van találva. A legnagyobb baj az erkölcstelenség.

De akkor most mi lesz szerinted?

Hát Gábor, az is kérdés, hogy most mi van?

No akkor mi van?

Hát szar. Nyakig ülünk a szarban.

És benne dagonyázunk?

Igen. Zalán Tibornak van egy nagyon jó szövege: „már csak a csecsemősírásnak hiszek a rám osztott szerelmekben lakó halálban.” Nincsenek támpontok, mindent elvettünk magunktól, elvesztettünk. Mondom, én személy szerint is felelősnek érzem magam ezért.

Rákos voltál, remélem, hogy kigyógyultál belőle.

Ki, ki, ki!!! Most voltam két hete MRI vizsgálaton, abszolút negatív volt.

Visszajöttél szinte a halálból…

Igen.

Lehet, hogy nyugalomra lenne szükséged. Most is, amikor kinyitsz egy újságot, megnézel egy híradót, rendszeresen felhúzod magad és a plafonon vagy?

Egyrészt híradót nem nézek, mert nincs tévém, illetve van, de nem nézem. Másrészt igen, a plafonon vagyok. És nem kéne a plafonon lenni, az ember tudja, de nem tudok mást tenni. Érted?!

Ez engem megaláz, bánt, őrjít. A szegénység, a nyomor, amit magam körül látok. És a kilátástalanság is.

Ez azt jelenti, hogy lényegében te is nyomorogsz?

Hát hál’istennek azért ez nem így van, mert ennivalóm van, időnként azért hívnak verset mondani, meghívtak például műsorvezetőnek arra az estre, amin Cseh Tamásra emlékeztünk, aki 75 éves lett volna. Nagyon-nagyon-nagyon ritkán forgatok. Most éppen találkoztam egy casting vezetővel, mondtam neki, hogy hívjanak, mert én elmegyek statisztálni is. Megjegyzem, a ’80-as évek végén én azért egyszer otthagytam a színházat, és elmentem taxisofőrnek. Szóval én nem szégyellek dolgozni. Már hatvankilenc éves vagyok, nem tudok elmenni taxisofőrnek, nem engednek oda.

Ilyen idős embert már nem vesznek föl?

Nem, persze. És nyilvánvalóan ezt-azt be kellene fizetni előre, amire nincsen pénzem. Csinálnék én sok mindent, például jelentkeztem egy iskolába pedellusnak. Az a baj, hogy amikor nincs munkaerő, a pedellusi állásra pályázatot hirdetnek. Azt írták, hogy adjak be egy pályázatot. Hát nem adtam be. Azt nem tudom, hogy elmehetnék-e például árufeltöltőnek, ezt még nem próbáltam meg…

Lemond a Párbeszéd csepeli képviselője

0

Hudák János azt írja: már nem tudja a korábbi „hittel és elszántsággal” végezni a munkáját, ezért a csepeli önkormányzatban betöltött mandátumáról, többek között azért, ahogy az önkormányzat „mindenféle lehetséges és törvénytelen eszközzel segítette a saját fideszes jelöltjét” a választáson.

A Facebookon írt arról Hudák János, hogy az elmúlt években mindig nyitott volt arra, hogy meghallgassák a másikat, hitt abban, hogy a politikai ellenfelek nem ellenségek,

„a demokrácia arról is szól, hogy képesnek kell lennünk mindig a párbeszédre,

a viták higgadt lefolytatására, és az észérvek megfogadására”.

Ugyanakkor azt kellett megtapasztalnia, hogy ez nincs így: négy év alatt például egyszer sem tudott a csepeli polgármesterrel személyesen beszélni, az önkormányzati újságban pedig csak akkor jelent meg ellenzéki képviselő, ha épp le akarták járatni.

Hudák azt írja: „Ezek a tapasztalatok már az elmúlt időszakban is komoly kételyeket ébresztettek bennem, hogy tudom-e érdemben szolgálni a képviselőséggel a közösséget. Aztán

az áprilisi országgyűlési választások történései érlelték meg bennem a végső döntést, hogy a jövőben nem tudom ellátni a képviselői feladatokat.

Nem tudom ugyanis úgy képviselni a csepeli embereket és az általam vallott elveket, ha nincsenek meg az ehhez szükséges minimális feltételek sem.”

Szerinte „számtalan módon történtek csalások országszerte, ezek nem jártak semmilyen következménnyel. Még akkor sem, ha egyébként bíróság mondta ki, hogy csaltak a Fidesz érdekében a szavazás napján!”

Arról is ír hogy az önkormányzat

„mindenféle lehetséges és törvénytelen eszközzel segítette a saját fideszes jelöltjét, amiről bírósági papír is van”,

és „a demokrácia látszatát ugyan őrzi a hatalom, de eközben annyira egyenlőtlen feltételeket teremt, amelyek mellett lehetetlen azt az alternatívát felmutatni, ami egy sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb, igazságosabb Magyarországról szól”.

Hudák szerint „ha nem bízhatunk abban, hogy megvalósul a kiegyensúlyozott tájékoztatás, ha nem bízhatunk abban, hogy a jog felette áll még az államhatalomnak is, ha kénytelenek vagyunk végignézni, hogy közpénzek tízmilliárdjaiból folyik a kormánypropaganda, akkor mi marad meg abból, amit valójában demokráciának hívunk?”

Így nem látja az esélyét annak, hogy az általa képviselt értékek érvényre jussanak a közéletben, ezért lemond a képviselőségről.

Tisztelt Csepeliek!A mai napon lemondok a csepeli képviselő-testületben betöltött mandátumomról.Döntésemet hosszas…

Közzétette: Hudák János – 2018. május 31.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!