Kezdőlap Itthon Fontos Oldal 247

Fontos

Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

Lendvai Péter
-
0
Még kétezer év kell ahhoz, hogy ne utáljanak bennünket – interjú Frölich Róberttel, a Dohány utcai Zsinagóga főrabbijával

  • A Mazsihisz más irányba megy, mint ahogy ő szeretné

  • A hagyomány az egyik legfontosabb eleme a zsidóságnak

  • A Sorsok Háza ügyében nem szabad engedni

  • A Soros ellenes kampány antiszemita felhangú

  • Élnek a zsidó-ellenes toposzok

 

Tulajdonképpen most te ki vagy?

Frölich Róbert, elsősorban férj és apa, másodsorban a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Miért mondtál le és miről?

Tulajdonképpen az országos főrabbi pozícióról mondtam le.

De le lehet arról mondani?

Mindenről le lehet mondani. Engem megválasztottak, és ameddig úgy éreztem, hogy van erőm ahhoz, hogy azokat a folyamatokat, amelyek a Mazsihisz-ben elindultak kicsit tudjam lassítani, vagy esetleg gátat tudjak nekik szabni, addig csináltam. De nekem országos főrabbiként az volt a feladatom, hogy azt a neológiát, amit egyrészt otthonról, másrészt iskoláimból hoztam magammal, amelyet szolgálok harminc éve, azt továbbra is óvjam és védjem. Amikor ez már nem ment tovább, fölálltam, jöjjön más és csinálja helyettem.

Mi a különbség a zsidó és a zsidó között?

Zsidó és zsidó között nagy különbség nincs, mondhatni semmi. De a vallási irányzatok között viszont már óriási különbség van. Ne menjünk messzire, csak itt Magyarországon létezik az ortodoxia, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, létezik a neológia képviselőjeként a Mazsihisz. Azon kívül létezik két reform hitközség, a szim salom és a Bét Orim. Létezik a chabad, az EMIH, ez utóbbi önmagát status quo ante hitközségnek deklarálja magát, szerintem messze van tőle. De ez egy másik kérdés. És ezek csak a magyarországi irányzatok. Szerte a világban még számtalan van. Különböző ortodox és nem ortodox csoportosulások.

Ezek szükségszerűen szemben állnak egymással?

Nem. Leszámítva persze tényleg a szélsőségesen vallásos, mondhatni fundamentalista zsidó csoportokat, a többi békésen megfér egymással. Az a fajta szembenállás, ami Magyarországon tapasztalható, ez a világban nem jellemző. Ez valami turáni átok lehet, hogy aki nem én vagyok, azt már rögtön gyanúsan szemlélem, gyanakodva figyelem, nem szeretem. A világban máshol ezek a különböző csoportok legföljebb nem vesznek tudomást egymásról, de békében meg vannak egymással.

Te, mint országos főrabbi képviseltél egyfajta irány, a Mazsihisz, a világi szervezet pedig egy másik irányt képvisel?

Pontosan ezt mondom.

És ez az ellentét annyira feszítő, főrabbiként már nem tudtad ellátni a feladatodat?

Amikor már a lelkiismeretemmel nem tudom összeegyeztetni a mozgást, akkor nem mozgok tovább.

Mi ennek a konfliktusnak a lényege?

Ott csúcsosodik ki, hogy a Mazsihisz világi vezetése meghirdette a sokszínű magyar zsidóság politikáját. Amivel nekem rabbiként nincs is semmi bajom, az én templomomba is különböző emberek járnak, mi is sokszínűek vagyunk. De, amikor a sokszínűség örve alatt a vallási sokszínűséget próbálják beterelni a neológiába, azt már nem tudom elfogadni. Amikor már arról van szó, hogy nőket hívnak fel a tórához, megtörtént eset, az egyik budapesti zsinagógában Eszter könyvéből és egy nő olvasott föl, ez már az én tradicionális neológiámmal maximálisan szemben áll. Amikor azt mondják, hogy hát azért lehet, hogy ennek van létjogosultsága, akkor az én, hangsúlyozom az én neológiám és az én vallási neveltetésem erre azt mondja, hogy ez azért már nem fér bele.

Nem lenne foglalt a szó, akkor azt mondanám, hogy te ehhez képest, az újítókhoz, vagy az új vonalhoz képest egy ortodox rabbi vagy.

Alighanem itt van valóban a választó vonal, mert én a neológiát úgy képzelem el, mint egy modern ortodoxiát, ami a vallásában tradicionális, minden egyéb megnyilvánulásában, műveltségében, tudományában, kultúrájában, minden egyes aspektusában modern, 21. századi.

Te magadat modernnek tartod?

Igen, mitől ne lennék az? Ugyanazokat a kütyüket használom, mint bárki más, ugyan úgy elbóklászom az interneten, mint bárki más. Élek a 21. században, a 21. század vívmányaival, ugyanakkor a vallási törvényeimet úgy tartom meg, ahogy azt megtartottam ezelőtt negyven évvel, amikor még ezek a kütyük nem is léteztek. Azt gondolom, hogy, igen én egy modern ember vagyok.

Csak bizonyos napokon nem használod ezeket, ahogy te nevezed, kütyüket?

Péntek estétől szombat estig gyakorlatilag Frölichéknél beköszönt a kőkorszak.

Míg ez az új vonat átlépi ezeket a határokat?

Az új vonalnak talán inkább az amerikai konzervatív mozgalom lehet a viszonyulási pont, amelyik viszont borzasztó sokrétű. Megfér benne az én irányzatom, de megférnek benne a reformok is. Attól ő még konzervatívnak nevezi magát. Ez a kettő azért mégsem ugyan az. Nem passzítható össze.

Azt gondolnám én naivan, hogy tulajdonképpen egy vallási szervezet, és mint ilyen a fő irányvonalat a főrabbinak kell meghatároznia, vagy ebben tévedek?

Adott esetben kivételesen tévedsz. A Mazsihisz, és itt van az első komoly nézeteltérés köztem és a Mazsihisz világi vezetésének a felfogása között. Majd az idő eldönti, hogy kinek van igaza. Nem akarok pálcát törni fölötte, és nem mondom azt, hogy az enyém az üdvözítő igazság. Én úgy képzelem, hogy a Mazsihisz az egy zsidó felekezet, jogállásilag egy egyház. A világi vezetés ezzel szemben úgy képzeli, egy ernyőszervezet. A kettőt nem csak retorikájában más, funkciójában is eltér. Egy ernyőszervezet magára vállal olyan feladatköröket, amit egy egyháznak szükségszerűen nem részei. Egy egyháznak viszont kellene olyan funkciókat ellátni, amit egy ernyő szervezetnek nem. Ezt a kettőt nem lehet összepasszítani. Vannak egymásnak ellentmondó érdekek. Egy egyházi érdek és egy ernyő szervezeti érdek. Szükségszerűen olykor konfrontálódik egymással.

Vegyünk egy konkrét példát. Oktatás.

Oktatási példa. Az oktatással, ha van egy zsidó iskola és per pillanat van a Mazsihisz fenntartásában egy darab oktatási intézmény, a rabbi képző. Abszolút konkrét a példa: meghirdették a rektori pályázatot, második fordulót lett végül is döntő, ahol két pályázó volt: egy rabbi és egy világi. A pályázati kiírásnak egyik jelölt sem felelt meg 100%-ig, egyik se volt egyetemi tanár. Az egyetemi tanács úgy döntött, hogy a rabbi legyen a rektor. Ha mi egyház vagyunk, akkor azt mondom, hogy az egyházi hagyományok, a zsidóságban különösképpen, Tevje óta tudjuk, hogy a hagyomány egy fontos dolog, ha azok logikus hagyományok, azokat tovább kell vinni, azokat folytatni kell. A rabbi képző 140 évében mindig rabbi volt a rektor. Ergo az egyetemi tanács jól döntött az é meglátásom szerint, amikor azt mondták, hogy igen, legyen rabbi rektor. A Mazsihisz vezetősége elé került a kérdés. A vezetőségben három szavazó képes rabbi volt. Mind a három amellett érvelt, hogy igen, legyen rabbi a rektor. Ráadásul volt ott egy oktatási szakember, ő is amellett érvelt, hogy igen, legyen a rabbi a rektor. Ezzel ellentétben a Mazsihisz vezetősége a világi jelöltet szavazta meg, megváltoztatva az egyetemi tanács döntését és szembe menve a három rabbival. Lehet, hogy jól döntöttek, újra mondom.

Bár ezt nem így gondolod.

Abszolút nem így gondolom. De fölrúgtak egy 140 éves hagyományt. Egy egyháznál ez elő nem fordulhat.

Ezek az ellentétek, amiket látom, hogy ha nagyon toleránsan képviselsz olyan értelemben, hogy azt mondod, lehet, hogy neki van igaza. Miközben tehát hiszel a saját igazadban, elfogadod, hogy nem feltétlenül neked van százszázalékikg igazad. De ezek elegendő okot nyújtanak arra, hogy ne harcoljál?

Nézd, amikor már a mindennapjaimat őrli föl a harc, akkor azért elgondolkodom, hogy csináljam-e tovább?

Ez annyira egy erős belső késztetés?  Hogy már az is ebbe az irányba tol, ha világi rektort választanak?

Nem csak ez. Ez csak egy kiragadott példa. Számtalan ilyen eset volt. Kisebb és nagyobb. Erkölcsi dolgok, etikai dolgok, vallási dolgok. És amikor már otthon is ez a harc őrli föl a napjaimat, a gyerekeimmel sem tudok másról beszélni, hogy mi van bent a Síp utcában, akkor észbe kell kapni és azt kell mondani, hogy megálljunk. Mert ez már egészségtelen. Azt gondoltam én, egyrészt a saját jól felfogott érdekemből, életemben először harminc év után önző vagyok és fölállok. Másrészt pedig, amikor már nem tudok tovább azonosulni, akkor már a lelkiismeretem sem engedi, hogy maradjak. Ha maradok, akkor folytatódnak a harcok és az senki nem jó. Nekem se jó, a világi vezetésnek se jó, a hitközségnek végképp nem.

Ha kilépsz a harcból, onnantól kezdve ezek a dolgok nem zavarnak?

Dehogynem. Azzal, hogy én a Dohány utcai rabbi maradtam, én egy másik színtérre helyeztem a működésemet, oda ahol előtte is voltam. Két közösségről beszélgetünk. Az egyik a Mazsihisz, ez a zsidó felekezet. Igen ám, de ennek van egy nagy tagközössége, a Budapesti Zsidó Hitközség. Ami több mint 200 esztendős. Azért ez egy viszonylag egy komoly életkor. A Budapesti Zsidó Hitközségnek a temploma a Dohány utcai zsinagóga. Én a Budapesti Zsidó Hitközségben vagyok rabbi. Országos főrabbiként a Mazsihisz Országos főrabbija voltam. Most a Budapesti Zsidó Hitközség rabbija vagyok, ami voltam előtte is. Leszámítva azt a rövid két hetet, amikor ki voltam rúgva.

Mert, hogy volt ilyen is.

Volt ilyen is az életemben, vicces volt. Most egy egészen más síkon mozgok. a Budapesti Zsidó Hitközség az egy hitközség, ezen nincs vita: nincs vita azon, hogy ez most egy ernyőszervezet, népfront, bélyeggyűjtő egylet, sportklub, vagy valami más. Nem: ez egy hitközség. És a BZSH úgy is működik, mint egy hitközség. Ezek a fajta csatározások, azt hiszem azok eltűntek. Az hogy a Mazsihisz merre megy, persze, hogy érdekel, de harcoljon más most már.

Innen kezdve az egyéb, a kormánnyal folytatott harcok sem érdekelnek? Például a Sorsok Háza körül kialakult vita?

Azt gondolom, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága, a mindenkori kormányzattal egy hitközségnek illik jó viszonyt ápolni, vagy legalábbis nem állandó konfrontatív viszonyt fönntartani. A Dohány templomban én elfogyasztottam 26 év alatt legalább négy polgármestert. Ezek között volt baloldali és most van jobboldali, és mindegyikkel ragyogó viszonyt ápoltunk. A hívők mindegyike eljött. Ha baj volt és mentünk, hogy gyerekek kellene egy kis segítség, akkor segítettek. Nyilván mindegyiknek más-más attitűdje volt. Volt olyan polgármester, aki egy évben kétszer összehívta a kerületi lelkészeket: beszéljük meg, hogy mik az egyházak problémái. Akkor tényleg mindenki elmondta a hasfájását és a polgármester megoldotta, amit lehetett. Ezek jó dolgok voltak. Nem az volt az érdekes, hogy ki baloldali és jobboldali. Ha most ezt kicsiben meg lehet csinálni, akkor azt gondolom, hogy nagyban is meg lehet csinálni. Nyilván vannak olyan esetek, lásd a Sorsok Háza, ahol nem lehet elmaszatolni. Én leadtam azt az irományt, amely mintegy öt centi vastag papírhalmaz volt, hogy ez lesz a Sorsok Háza. Erre azt mondta a Mazsihisz, hogy ez semmi. Tényleg semmi nem volt. Semmi nem volt; érthetetlen és értelmezhetetlen volt az egész. Ráadásul nekünk megvan a magunk jól felfogott véleménye arról, hogy mi történt a holocaust idején, miért történt, hogy történt és ez nem csak egy szubjektív vélemény, a történészek ma már, ha nem föltétlen elfogultak, alátámasztják a mi igazságunkat. Ez esetben viszont, én azt gondolom, nem szabad nekünk engedményt tenni. A Sorsok Háza ügyében az, hogy a Mazsihisz következetesen kiállt amellett, hogy nem csúsztatunk, nem hamisítunk, nem bagatellizálunk, azt jól tette, igaza volt.  Valamikor nincs igaza, persze. Nem lehet egy bizonytalan helyzetet állandóan fönntartani.

Ezzel azt mondod, hogy kevésbé konfrontatív politikát kellene a kormányzattal folytatni, mert én nem látom ezt a konfrontációt?

Igazából nagy konfrontáció nincs. Mi volt konfrontáció? Volt 2014-ben a bojkott, az volt az első komoly ügy. A mások nagy port fölvert a Sorsok Háza. Azon kívül csak ilyen „pitiáner” ügyekben. Ezek nem vernek ilyen nagy port. A Hóman szobor, amikor lementünk Székesfehérvárra, fáklyás hanuka tüntetésre. Ezekben a dolgokban igenis föl kell vállalni akár a szembenállást is. De idézem most a Mazsihisz elnökét: értékek mentén kell együttműködni és konfrontálódni, ebben ővele nincs vitám Az elveinket azt védeni kell. Ha az elveink engedik, akkor együttműködni. Nagyon vékony határ az együttműködés és a kollaboráció között.

Szerinted a Soros ellenes kampánynak van antiszemita felhangja?

Föltétlenül,  ez nem is nem kérdéses.

Tehát az helyes, hogy a Mazsihisz ebben az ügyben megszólalt?

Abszolút. Nem tudok jobb szót: amikor  egy vigyorgó zsidót tesznek ki a plakátokra, hogy ő az ellenség, ez nem tud nem antiszemita hangot megütni. Hiába mondják, hogy ez nem az. Hiába mondják, hogy Izraelben is a Soros ellen vannak. Az, hogy Izraelben Soros ellen vannak, az egy egészen más aspektus. Ott ugye azért vannak ellene, mert a palesztinokat támogatja. A palesztinokat támogató Soros ellen vannak. Ez egy összemosás, kibújás a felelősség alól. A Soros kampánynak lehet, hogy nem volt a célja, hogy antiszemita kampányt gerjesszenek, de hogy volt antiszemita felhangja, az biztos. Félreérthetetlen, hát hány olyan képet láttál, hogy büdös zsidó, meg a a Dávid-csillag fölrajzolva a Soros-plakátra.

Egyébként szerinted erősödik az antiszemitizmus?

Hangosabb.

Nem erősödik, csak hangosabb?

Nem tudom. Ugyan azt gondolom és érzem most, amit éreztem nagyjából a rendszerváltás környékén. A rendszerváltás előtt az volt az állítás hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus. Emlékszel biztos a nagy dumára, hogy antiszemitizmus nincs, csak antiszemiták vannak. Persze, hogy nem volt, mert le volt fojtva. A rendszerváltással, a szólásszabadsággal kinyílt a szelep és előjöttek a hangok. Nyilván előtte is megvoltak, csak akkor suttogtak egymás között. Most meg már bátran ki lehet mondani.

Pláne az internet világában.

Az óriásit lökött rajta, hiszen anonim, így még csak vállalni sem kell a felelősséget azért, amit leírok. Nyugodtan lehet teleszórni a gyűlölettel, a hazugságokkal, konspirációs teóriákkal? Tele szemetelni a világhálót. Nem ezt érzem most. Inkább azt, hogy az egyes emberek, a rossz gazdasági helyzetük miatt minket találnak meg, mint a bajok fő okozóit.  Meg a migránsokat, meg az összes többit. Mert mi mindig kéznél vagyunk.

Manapság hátrány zsidónak lenni?

Szerintem, nem. Miért lenne hátrány?

Másképp kérdezem. Ma is élnek azok a toposzok, azok a sztereotípiák, amik a zsidókkal kapcsolatos. Harácsolnak, minden értelmiségi pozíciót elfoglalnak, övék az újság…

2018 Magyarországán ez fölöttébb izgalmas, hogy harácsolnak, hogy az újság az övék és minden. Ez szép volt így… A toposz él, persze, valóban a gondolkodásban ez benne van. Tulajdonképpen durván kétezer éve tart a tréning, abban, hogy hogy kell a zsidót utálni. Kell még legalább kétezer év, hogy megtanulják, hogyan kell nem utálni. Az a baj, hogy nekünk nincs annyi időnk.

A bírói szakban kellett nyomozati munkát végezni – interjú Szabó Pál volt posta-elnökkel, miniszterrel

N. Vadász Zsuzsa
-
0
A bírói szakban kellett nyomozati munkát végezni – interjú Szabó Pál volt posta-elnökkel, miniszterrel

  • Ha ezt az ügyet csak önmagában, mint gazdasági tranzakciót vizsgálnánk, a bűntetőügy közelébe sem juthatott volna

  • A Postapalota-értékesítését nem a valóságos döntési helyzetbe ágyazva sulykolták a közvéleménybe

  • A bírónő szerint sem lehet nem tudomásul venni azt a politikai elemet, amely övezte az ügyet  

  • Az Állami Számvevőszék 2009-ben nem vette figyelembe, hogy öt évvel korábban maga tett olyan megállapítást, amelynek megfelelően járt el a Magyar Posta

  • Az ilyen perekben eljáró bírókat érő támadásokra Handó Tündének kellene azonnal visszavágnia

 

Önt és öt vádlott-társát a Fővárosi Törvényszék bírája első fokon felmentette. Az Ön számára melyek a leglényegesebb mozzanatai, netán tanulságai az ügynek?

Az első, hogy az ügyészség által, egyetlen szakértői véleményre támaszkodó, a nyomozóhatóság és a vádlottak részéről megtámadott, legalábbis ellentmondásos állítások alapján emelt vádat a bírósági eljárás 3,5 éve alatt több más igazságügyi szakértő egybehangzó tételes cáfolatával gyakorlatilag megsemmisítettek. Ami maradt, az a meglévő szabályok, törvények szerint végrehajtott, egy gazdálkodó szervezet életében szokásos vagyongazdálkodási döntés, amely nem arról a hétszáz főről szólt, akik eredetileg a média által felkapott Krisztina kőrúti Postapalotában dolgoztak, hanem a Magyar Posta hat budapesti telephelyén dolgozó összesen 1600 dolgozójának az elhelyezéséről – ahogy azt egyébként a székházak tranzakcióját kívánatosnak nevező 2004-es Állami Számvevőszéki jelentésmegállapította. A második ezzel szorosan összefügg: az, hogy a Postapalota értékesítését és ügyét a közvélemény számára a politika addig erőltette, amíg közéleti beágyazódást nem ért el, s

a politikai kurzusváltásoknál szokásos magyar bűntetőeljárási elszámoltatási kultúra eszközévé nem tett.

Az ügyészség erőfeszítései ellenére mégis felmentő ítélet született – bűncselekmény hiányában –, mégpedig annak ellenére, hogy erőteljesen politikai színezetű ügyről van szó. Szóba került-e akármilyen módon a bírói munka során a politikai vetület?

A bírónő két dolgot tartott fontosnak hangsúlyozni az ügy körülményeiről azelőtt, hogy belefogott volna a felmentő ítélet jogi elemzésébe: elsőként azt taglalta, hogy maga a gazdasági döntés 1600 irodai férőhely kérdéséről szólt, mégis a mai napig az 1920-ban épült Krisztina kőrúti Postapalota sorsa az egész mozgatórugója. Pedig – hangsúlyozta – 700 ember dolgozott csak ott, a feladat pedig 1600 ember különféle módozatok közötti választás alapján hozott elhelyezésének a kérdése volt; mindazonáltal senki nem beszélt és beszél 900 ember dolgáról. Miként arról sem, hogy a hat érintett telephely közül csak egy volt a Postapalota, miközben  többi telephelyen is felmerültek különböző problémák, mint ahogy azt az eredeti, 2004-es ÁSZ-jelentés is kimutatta.

Tehát a döntést nem a valóságos döntési helyzetbe ágyazva sulykolták a közvéleménybe.

A másik, amire a bíró felhívta a figyelmet az az volt, hogy az ügyet nem lehet a napi politikától kiragadva kezelni, hiszen a vádlottak között ott van egy, az előző politikai kurzus kormányának volt minisztere is.

Nem lehet nem tudomásul venni azt a politikai elemet, amely éppen ezért övezte az ügyet

– mutatott rá a bíró, aki ezt előre bocsátva fogott magába az ítélet indoklásába. Ebben összevetette a vádirati tényállást és a bírósági tényállást – ez a kettő egész mást jelent; bemutatta, hogy miért valós ez a 3,5 év munkájával született bírósági a tényállás, s bebizonyította, hogy a tanuk, a szakértők, a vádlottak, az ügyész, a vádlottak jogi képviselőinek beadványai, észrevételei ütköztetésével milyen munkát végzett.

És milyent Ön szerint?

Nagyon alaposat. A tények önmagukért beszélnek: volt egy feljelentés, amiből semmi sem volt igaz; volt egy nyomozás, amelynek során a nyomozóhatóság nem talált semmilyen bűncselekményre utaló bizonyítékot, viszont beszerzett egy olyan silány, minősíthetetlen igazságügyi szakértői véleményt, amelytől ugyan maga a nyomozóhatóság is elhatárolódott a vádemelés előtt, ám ez nem gátolta meg az ügyészséget abban, hogy ilyen ingatag bizonyítékokra alapítva ne emeljen vádat. Ezzel a bíróságot hozta olyan helyzetbe, amely így egy semmire sem alkalmas vádiratot kapott az ügyészségtől.

Ezért kellett 3,5 évig dolgoznia, hogy bírósági szakban elvégezze az ügyészség által el nem végzett  nyomozati munkát. És elvégezte.

A bírónő istentelen alapossággal megtanulta, letárgyalta az ügyet, rengeteg szakértőt hívott be, többszörösen ütköztette a szakértőket. A bíró végig tárgyalt 3,5 évet, mindenkinek minden esélyt megadott, a védekezésre, a támadásra egyaránt. Megjegyzem, mindezt tette úgy, hogy az ügyészség szó nélkül hagyta az egészet, nem próbált reagálni. Pedig az eredeti vádiratból mára már egy szó, annyi igaz nem maradt, nemhogy az eredeti, 2010 februárjában, még a választások előtt megtett Balsai-feljelentésből. Egyértelműen kimondható, hogy olyan alapos ítélet született, amelybe nem lehet belekötni – de persze tisztában vagyok azzal, hogy hol élek…

Az első fokú ítéletnek már a másnapján aljas támadások érték a kormányhű médiában a bírónőt, s ennek apropóján korábbi perek más bíróit is. A szakmai szervezetnek meg kellene védenie a bírói tisztességet.

Az ítélet ugyanis annyira alapos, hogy ezt be tudja bizonyítani. Éppen ezért  erre és más ilyen támadásra Handó Tündének kellene azonnal visszavágnia. Ha ennek nem lesz jogi válaszlépése a bírósági szervezet részéről, akkor valóban egy közép-afrikai ország közéletéhez közeli állapotba került Magyarország.

Mik voltak a felmentéshez vezető legfontosabb elemek?

Az, hogy ha ezt az ügyet csak önmagában, mint gazdasági tranzakciót vizsgálnánk, bűntetőügy közelébe sem juthatott volna. Nem volt ugyanis másról szó, mint a normális, szokásos gazdálkodó szervezet életében meghozott döntések sorába illeszkedő vagyongazdálkodási kérdésről, amelyből tizenkettő egy tucat.

Naivan megkérdezem: hogyan lehetséges, hogy így kisiklott egy normális gazdasági döntés ügye?  

Itt már közbelépnek a mélyebb, a magyar közéletre jellemző mocskos, aljas, rosszszándékú történetek és elhallgatott információk. Egyébként mondok egy érdekeset:

ha lett is volna bűncselekmény, akkor azt az ÁSZ követte volna el, amely bűnbe kényszerítette a Magyar Postát és annak tulajdonosát,

hiszen a Magyar Posta és annak  tulajdonosa, az állam, illetve a tulajdonosi jogokat egyszemélyben gyakorló ÁPV Zrt. az állami számvevők akkori, 2004-es – az interneten ma is fellelhető –  jelentésének megállapításai alapján értékesítették a Postapalotát és menedzseltek öt további telephelyet, majd béreltek székházat a Magyar Postának.
Gondolom, a védekezés során erről bőven szó esett. Az ügyészség erre sem reagált?

Miként arra sem hogy később, 2009-ben az ÁSZ már ezzel gyökeresen ellentétes megállapításokat tett:  amikor ősszel – ekkor már egyértelműen látszott, hogy tavasszal kormányváltás lesz – hirtelen elkezdte vizsgálni az állami cégek székházeladásait, beleértve a Magyar Postáét is. Érdekes módon azonban ez utóbbi jelentésben egy szó utalás sem esik arról, hogy a 2004-es ÁSZ-megállapításokra hogyan reagált a Posta, miközben minden egyes ÁSZ-jelentést úgy szoktak kezdeni, hogy a megtett megállapításokból mit hajtottak végre a címzettek. Ugyanis a 2004-es jelentésben az állt, hogy a Magyar Posta  fővárosi igazgatási irányítási apparátusának szétszórt elhelyezése rossz hatékonyságú és gazdaságtalan.

Tehát a Magyar Postát tulajdonló ÁPV Zrt. nem tett semmi mást 2006-2007-ben, mint hogy végrehajtotta ezt az ÁSZ-megállapítást.

Erre nem utal vissza a 2009-es ÁSZ-jelentés, holott minden ilyen jelentésnek azzal kell kezdődnie, hogy a korábbi vizsgálatok megállapításaira milyen intézkedések születtek

De hát 2009-ben még Bajnai-kormány volt, nem lehet ráfogni, hogy Fidesz-nyomásra működött volna az ÁSZ.

Akkor már lehetett tudni, hogy a szocialista kormány meg fog bukni, s teljesíteni kellett a Fidesz részéről érkezett igényeket a botrányra. Mindenesetre az is érdekes és sarkalatos kérdés, hogy az ügyészség és persze a sajtó nagy része elfelejtette felvenni ezt tényt a mérlegelési szempontok közé. Nem beszélve az ÁSZ-ról magáról, pedig a 2009-es jelentés készítőinek az egyike – aki már a 2004-es jelentésben is közreműködött – megnyilatkozott az ügyben, s azt bírta mondani, hogy a Magyar Posta jobban tette volna, ha semmit nem csinál. Az már csak egy plusz adalék, hogy

mind a két jelentést az akkori elnök, Kovács Árpád jegyezte. Kérdem én: akkor az ÁSZ mit tett volna jobban? 2009-ben elmondja, hogy 2004-ben leírta azt, aminek most éppen az ellenkezőjét állítja?

De a bírósági ítéletben ez előjött, nem? Mármint a két ÁSZ-jelentés egymásnak ellentmondó megállapításai és azok szerepe, ha már az nem is, hogy ezzel az ÁSZ érintett emberi is tökéletesen belesimulakt a beköszönő új politikai rendszerbe, s hogy szépen átmentsék magukat a következő érába.

A bírósági ítéletben gyakorlatilag benne van, igen. És az ügyészség nem is érvelt ellene, úgy tett, mintha nem is létezne ez a két jelentés. Pedig ez önmagában egy olyan körülmény, amelynek ki kellett volna iktatnia  bűncselekménynek még a szándékát is. Egyébiránt a bírói ítéletben volt olyan kitétel is, hogy voltak a Magyar Posta által a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Zrt. számára készített előterjesztésben bizonyos hiányosságok, ám ezek nem voltak megtévesztők, nem tették alkalmatlanná az ÁPR Zrt. igazgatóságának reális döntését. Csak csendben jegyzem egyébként meg: nekem egymilliárd forintig terjedt a döntési kompetenciám, a posta igazgatóságának 1 és 5 milliárd közötti értékben, az afeletti ügyekben a vagyonkezelőnek, mint egyszemélyes részvényesnek volt joga határozatot hozni, amelyet a Magyar Postának végre kellett hajtani.

Hogyan élte, éli meg, hogy elvettek 3,5 évet az életéből?

Többet, jóval többet. Hiszen 2010 február óta tart az ügy. Akkor ugyan még állítólag szocialista irányultságú volt az ügyészség – de hát látjuk, a Balsai István által tett feljelentést nem dobták vissza, hanem az akkor főügyész elrendelte a nyomozást anélkül, hogy figyelembe vette volna azt a soron kívüli rendkívüli vizsgálatot, amelyet az akkori pénzügyminiszter, Oszkó Péter rendelt el még 2009 őszén, az ÁSZ-jelentés nyomán a vagyonkezelő ellenőrző bizottságánál arról, hogy mi igaz a MÁV, a Magyar Posta, a Magyar Televízió és a Magyar Rádió székházainak értékesítésével kapcsolatos állítólagos visszaélésekkel. Ha az igazság lett volna érdekes, lehetett volna még várni három hetet – ugyanis márciusban jelent meg a 120 oldalas vizsgálat, amely olyanokat mondott ki, hogy a tulajdonos akarata szerint, gazdaságosan és jól végrehajtott tranzakció volt a Magyar Posta részéről, mentes a hiányosságoktól, s hogy visszaélésre okot adó körülményt nem volt. Az ügyészség elkérhette volna a jelentést, és még az  áprilisi választások előtt vissza is dobhatta volna az egész ügyet. Megjegyzem, akkor még nem egypárti volt a vagyonkezelő ellenőrző bizottsága, s  egy ellenszavazattal mindenki támogatta a jelentést. De az ügyészség elkezdett nyomozni, majd a kormány- és főügyész-váltás után, Polt Péter boldogan folytatta azt.

Ön mit tudott csinálni ilyen teher árnyékában?

2010 májusa után semmit. Akkor már az oroszlányi Vértesi Erőműnél dolgoztam, ugyanis 2008-ban a Monor erdei vasúti tömegszerencsétlenség után lemondtam miniszteri posztomról, s Oroszlányba kerültem. Amikor Orbánék átvették a hatalmat, Simicska üzent nekem, hogy mennem kell, de én akkor már tudattam, hogy közös megegyezéssel távozni akarok, nem szeretnék én sem velük dolgozni. Ezután persze nem találtam a képzettségemnek, szakmai múltamnak megfelelő munkát, feladatot.

Teljesen ellehetetlenítettek. A nyugdíjamat ugyan megkaptam – 64 éves voltam –, anyagi problémáim nem igen voltak, de ettől még nem voltam boldogabb. Intellektuálisan és mentálisan méltatlan volt mindez egész addigi életemhez, pályámhoz.

És akkor még nem beszéltem az olyan dolgokról, hogy milyen az, amikor rabosítják az embert – nem vagyok egy gyenge ember, de majdnem elsírtam magam, amikor ártatlanul végig kellett élnem a megaláztatásokat.

Megvan az MSZP új elnöke

Kenderessy Milán
-
0
Megvan az MSZP új elnöke

Az MSZP vasárnapi kongresszusán megválasztották a párt új elnökét. A két jelölt, Tóth Bertalan és Mesterházy Attila közül a némileg esélyesebbnek tartott Tóth Bertalant szavazták meg a küldöttek.

Nem sokkal tíz óra után kezdődött az MSZP tisztújító kongressza 80 százalék fölötti küldötti jelenléttel. Fél 11-től a kongresszus zárt ülésen folytatta munkáját. AZ MSZP honlapjának tudósítása szerint beszédet mondott Karácsony Gergely, aki megerősítette, hogy pártja, a Párpeszéd készen áll arra, hogy az MSZP-vel szövetségben folytassa a munkát.

11 óra után kezdődött el maga a tisztújítás, az elnökjelöltek közül Tóth Bertalan frakcióvezető beszélt először, őt követette Mesterházy Attila, aki 2010-2014 között volt már az MSZP elnöke. Ezután Kunhalmi Ágnes, a párt választmányi elnökjelöltje beszélt (aki korábban visszalépett attól, hogy induljon az elnökségért), majd az MSZP elnökhelyettes-jelöltjei, Ujhelyi István és Szakács László, majd alelnökjelöltjei Bangóné Borbély Ildikó, Hegyi Gyula, Komjáthi Imre, Szanyi Tibor mondták el programukat.

Ezután megkezdődött a szavazás, melynek végén

a küldöttek 54 százalékának támogatásával Tóth Bertalant választották meg.

Elnöki beszédében Tóth Bertalan a helyi szervezetek megerősítéséről beszélt az önkormányzati választások előtt. Az is mondta, hogy a Parlamentben az MSZP „szembesít, képvisel és védelmet nyújt”, de jól tudják, hogy nem ezen keresztül vezet az út a kormányváltáshoz. A párton belüli információáramlást is javítani kell, és fellépni azok ellen, akik a párt jövőjét veszélyezteti – mondta. Az új elnök kitartó és szisztematikus munkát is ígért, amelyet azonnal meg akar kezdeni.

Elnökhelyettesnek Szakács Lászlót, Mesterházy Attila volt kabinetfőnökét választották meg.

Hegyi Gyula, Komjáthi Imre és Szanyi Tibor lett a három alelnök.

A választások után Molnár Gyula és a teljes MSZP-pártvezetés lemondott, az elmúlt hetekben öt politikus jelentkezett be elnöknek. Hárman közülük visszaléptek: Szanyi Tibor és Bródy Gábor után múlt héten Kunhalmi Ágnes is, aki úgy döntött, hogy inkább a választmányi elnökségért indul – egyedül. Kérdés volt, hogy Kunhalmi támogatói kire szavaznak majd Tóth és Mesterházy közül, hiszen Kunhalmi nem nevezte meg, kinek a javára lép vissza. Azt azonban tudni lehetett, hogy nem Mesterházyt támogatja a küzdelemben.

Handó: A Brüsszelnek panaszkodó bírók elárulják hazánkat

FüHü
-
0
Handó: A Brüsszelnek panaszkodó bírók elárulják hazánkat

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában a tervezett közigazgatási bíróságokról és az Országos Bírói Tanáccsal (OBT) fennálló konfliktusáról is beszélt.

Handó azzal kezdte, hogy 1949-ben szüntették meg Magyarországon a felsőszintű közigazgatási bíráskodást, így most gyakorlatilag a hagyományokhoz térünk vissza, és a kérdés 1990 óta napirenden van.

Részleteket még nem tudott mondani arról, hogy is nézne ki a közigazgatási bíráskodás, de kiderült, hogy az igazságügyi miniszter, Trócsányi László bizottságot állított fel a koncepció részleteinek egyeztetésére.

Az ellenzők felvetéseire reagálva közölte, hogy biztos abban, amint valaki a bírói széket elfoglalja, a döntéseit a jogszabályok és a tényekről való meggyőződése alapján hozza meg. „Ez a lényege a bírói függetlenségnek, biztos vagyok benne, hogy ezt semmi sem fenyegeti” – mondta.

Felmerült, hogy az OBT néhány tagja is ellenzi az elképzelést. Erre azt mondta, hogy megdöbbenve olvasta, hogy magyar bírák egy Brüsszel által finanszírozott testülethez fordultak.

„Sajnálatosnak tartom azt (…), hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségről megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazánkat”

– mondta.

Kitért az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács kapcsolatára, amelynek feladata felügyelni a központi igazgatást és közreműködni abban. „Valahogy az utóbbi hónapokban ez a közreműködés egyáltalán nem látszik megvalósulni, a felügyeletet pedig egy statáriális bíróságosdiként gyakorolja a testület, illetve most már nem is tudja gyakorolni, hiszen nem működik törvényesen” – mondta Handó Tünde, ezzel megismételve többször hangoztatott kritikáját a neki nem tetsző döntéseket hozó OBT ellen.

Hozzátette, „úgy tűnik, hogy

nagyon sok olyan kérdést vesznek napirendre, amely azt szolgálja, hogy hibákat találjanak, vagy ha nincsenek, akkor hibákat kreáljanak”,

és ezek sokszor „egyes tagok személyes érdekeiből vagy sértettségéből eredeztethetők”.

De azt mondta, hogy bízik abban, hogy a helyzet hamarosan rendeződik, akár a törvényhozás által, vagy a bírói kar véleménynyilvánításának köszönhetően is. Szerinte van jelzésértéke annak is, hogy a tanács 27 választott tagja és póttagja közül eddig 17 lemondott.

És ön mitől fél? – Gerjesztett és valós félelmeink

Kardos Ernő
-
0
És ön mitől fél? – Gerjesztett és valós félelmeink

Miután a pletykák szerint 72 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, s a ma munkába álló fiatalok már nem kapnak majd nyugdíjat, nem csoda, ha a magyar társadalom – benne az ifjúság – ma leginkább attól fél, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési problémákkal kell majd megküzdenie. Az időskori kiszolgáltatottságtól ma jobban rettegnek a magyarok, mint a migránsoktól. A magyarok félelmeiről a Policy Agenda készített felmérést, a kutatóintézet vezetője Kiss Ambrus szerint mára sokan lemondanak a munkavállalói jogaikról is, s vállalják az önkizsákmányolást is azért, hogy megtartsák a munkahelyeiket.

 

Érzékelhető, hogy a migránshullámmal és a munkahelyek elvesztésével riogató választási kampány növelte az emberek félelmét Magyarországon?

Jelentősen megnövelte, még akkor is, ha a választást nem csak a migránsveszély okozta félelem, s a kormányzat által biztosított védelem döntötte el a Fidesz javára. Nagyon komoly érv volt Orbán Viktor hatalmon maradása mellett az is, hogy a társadalom jelentős része ma valóban jobban él, mint négy éve. Még a létminimum alatt élők aránya is csökkent az előző ciklusban, ami a minimálbér emelésével magyarázható. Az alacsony keresetűek jövedelmének növekedése nyilvánvalóan az egész bérskálát felfelé tolta, tehát a társadalom a saját bőrén érzékelte, hogy nőtt az életszínvonala. A migrációs félelem csak erősítette a kormányzat melletti elköteleződést. De ez azért is következhetett be, mert a választó az ellenzéktől nem kapott értékelhető ajánlatot.

A mesterségesen gerjesztett félelem a Fidesz újbóli hatalomra jutásával feloldódott, vagy még mindig jelen van a társadalomban?

Az ország persze még mindig szorong, hisz a félelem nem a választásig terjedő érzés. De mégsem ez döntötte el a választást, hanem a sok kistelepülésen élő választó. Ugyanis minél inkább kisebb egy település, annál inkább kormánypárti. Ha közmunkások is akadnak a faluban, akkor még inkább támogatják a Fideszt. Még akkor is, ha évek óta nincs a közösségnek háziorvosa, vagy megszűnőben az iskolája. Ugyanis a kormánypártnak sikerült zárójelbe tenni a vidék összes problémáját azzal a fenyegetéssel, hogy ha jönnek a migránsok, akkor elveszik a közmunkát, a segélyeket, meg a nyugdíjakat. Az ellenzék pedig erre sem tudott érdemben reagálni, s a kormány álláspontjával szemben képtelen volt a szociális problémákra, az elvándorlásra, vagy hiányzó háziorvosi praxis betöltetésére programot felmutatni. Markáns üzenetek híján viszont az átlagszavazók csak azt hallották, hogy a baloldali pártok azon vitatkozgattak, hogy ki lépjen vissza, kinek a javára. Ez meg senkit nem érdekelt.

Újságíróként azt tapasztalom, hogy egyre kevesebben merik kritikus véleményüket nyilvánosan elmondani, mintha félnének a következményektől. Tehát nem is az idegenektől, hanem a hatomtól félnek?

Legfeljebb a közszférában igaz, hogy az emberek nyíltan nem vállalják a véleményüket, a piaci szférában ez nem annyira jellemző. Tehát nem igazolható, hogy a kritikus álláspontot megtorolják. Inkább azt érzékeltük, hogy az újabb kétharmados győzelem után a hatalommal szemben állóknál érvényesül ez az önkorlátozó effektus. Talán meglepő, de a munkahelyeken a politikai véleményalkotással kapcsolatos negatív diszkriminációt megelőzi a gyermekneveléssel kapcsolatos hátrányos megkülönböztetés, amit a vizsgálatunkban szereplők negyede érzékelt. Tehát a kisgyermeket nevelők sokkal inkább kerülnek méltatlan helyzetekbe, mint azok, akik a politikai ellenvéleményükkel demonstrálnak.

Ezek szerint az emberek nem a hatalomtól félnek?

Dehogynem, félnek természetesen a hatalomtól is, de az anyagi kiszolgáltatottság érzésétől legalább ennyire tartanak. Ezt a félelmet az fokozza, ha a valós teljesítményt a társadalom, vagy az állam nem ismeri el sem anyagi, sem erkölcsi-érzelmi értelemben. A munkavállalók társadalmában két félelem-mag található, az egyik az elismerés hiányával, a másik az egzisztenciális kiszolgáltatottsággal magyarázható.

A kutatásuk alapvetően a munka világában tapasztalható félelmek okait kereste. A munkahely elvesztése, vagy inkább az alacsony bér okoz szorongást?

Érdekes, hogy a top öt félelem-forrás között nem szerepel a munkahely elvesztésétől való idegesség. Arra a kérdésünkre, hogy az elkövetkező fél évben a felmérésben részvevők köre fél-e az állásvesztéstől, csak egy nagyon szűk kisebbség válaszolt igennel. A megkérdezettek 51 százaléka pedig egyáltalán nem fél a kirúgástól.

Öt félelemforrást említett, melyek ezek?

A legerősebb a nyugdíjas élettől való félelem, ma az emberek 40 százaléka tart attól, hogy ha már nem lesz aktív munkavállaló, akkor mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Másodsorban amiatt szoronganak a leginkább, hogy az elkövetkező években megszerezhető pénz nem lesz elég a jelenlegi életszínvonala megtartására. Ez a csoport nem az éhenhalástól retteg, hanem az életnívóját félti, szorongva gondol arra, hogy ő, vagy a családja lemondjon a már megszerzett életminőségről. Ebbe a csoportba az emberek egyharmada sorolható.

Az emberek negyedrésze viszont attól fél, hogy a jelenlegi munkahelye veszélyezteti az egészségét. Elsősorban attól tartanak ma a munkavállalók, hogy az egzisztenciális bizonytalanság, tehát a mától, vagy a jövőtől való szorongás miatt betegek lesznek. Ma ugyanis már közismert, hogy a félelem, a stressz felőrli az idegeket, egyszerűen megeszi a lelket.

Sorrendben a félelem negyedik forrása a munka és a család konfliktusából ered, nyugaton ennek már hatalmas irodalma van, nálunk egyelőre ezt kevesen vizsgálják. Bármilyen meglepő, sokan attól tartanak, hogy ha sokat kell dolgozniuk, nem lesz idejük a családra, elhanyagolják a szeretteiket, s a pici közösség széteshet, stb. Ez komolyan befolyásolja a gyerekvállalási kedvet.

Végül az ötödik helyen – a már említett – negatív diszkrimináció miatti félelem szerepel. A dolgozók ötöde fél ettől, mert már megtapasztalta.

Az utóbbi években jelentősen megnyirbálták a munkavállalói jogokat. Ezzel magyarázható, hogy az emberek saját érdekvédő képességükben jobban bíznak, mint a szakszervezetben? Ez lenne a realitás?

Kétségtelen, a munkavállalók 72 százaléka szerint a legjobban ki-ki saját maga tudja a jogait megvédeni. Mindössze 25 százalék bízik a közösség erejében. Ez a helyzet elsősorban azokra a munkahelyekre érvényes, ahol nincs szakszervezet. Viszont ahol létezik kollektív érdekérvényesítés, ott már kevesebb a „Rambó-típusú” munkavállaló, legfeljebb 54 százalék számít csak saját magára, illetve a szakszervezet erejében is 42 százalék hisz. A radikális szemléletváltozásnak nem előfeltétele a szakszervezeti tagság sem. Elég, ha a munkahelyen létezik kollektív érdekvédelem, mert a közösség minden esetben hatékonyabban tud fellépni, mint az egyén.

Pedig a hatalom a sztrájkjogot is alaposan megnyirbálta, ez nem számít?

Ez fontos, de nem meghatározó. Ugyanis, ahol az elmúlt időszakban sztrájkfenyegetés volt, ott a dolgozók követeléseit általában teljesítették, függetlenül attól, hogy a verseny-, vagy közszféráról van szó. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a bérharc sokkal eredményesebb, ha az asztalt nem egyetlen ember üti, hanem egy szervezett közösség. Persze, a jelenlegi szakszervezetekkel szemben megfogalmazható jogos kritika is, de amióta érzékelhető munkaerőhiány van, azóta a kollektív érdekvédelem komoly eredményeket, erős megállapodásokat ért már el. Jó lenne, ha az országos megállapodások mellett az ágazatokban is egyezségek születhetnének. Ez ugyanis stabilitást ad az embereknek.

Tudják azt, hogy a társadalom hány százaléka fél?

A társadalom 15 százaléka semmitől nem fél, 38 százalékának enyhe, 41 százalékának pedig erősebb félelmei vannak, és 6 százalék pedig már súlyosan szorong. A szakszervezetekkel rendelkező munkahelyeken ezek az értékek sokkal alacsonyabbak, tehát ahol van szakszervezet, ott kevésbé félnek az emberek.

Az a véleménye, hogy a mai munkaerőhiányos helyzetet a szakszervezetek ki tudnák használni az érdekvédelem megerősítésére?

Igen, az a véleményem, hogy a dolgozói társadalom immunrendszerét éppen a szakszervezetek biztosítják. A jogok önmagukban semmit nem érnek, ha arról önként és dalolva lemond a munkavállaló. Hiába korlátozza a törvény a túlórát, ha a munkahelyének megtartásának érdekében a dolgozó vég nélkül túlórázik. A jog előírja azt is, hogy a szabadságot a gyakorlatban is ki kell venni, nem csak papíron. A magyar munkavállaló hajlik az önkizsákmányolásra, még jogainak feladásával is.

Tudható, hogy sokan nem mennek betegállományba, képesek betegen dolgozni, mert féltik a munkájukat.

Így van, s közben az emberek negyede azt érzi, hogy a munkája veszélyezteti az egészségét. Ennek ellenére a többség elfogadja a sok túlórázást, de nem a pénz miatt, hanem mert ezáltal biztosabbnak tartja a munkahelyét. Ugyanis a társdalom kétharmadának nincs annyi megtakarítása, hogy egy váratlan kiadást gond nélkül kifizessen. Az embereknek nincs tartalékuk, ezért ragaszkodnak a munkahelyeikhez, s ezért van az önkizsákmányolás is, ami pedig megbetegíti a lelket.

Ezek az emberek szolgálják ki fenntartás nélkül a politikát is?

Sok esetben nem is a hatalom követeli, hanem az egyén érzi azt, hogy ki kell szolgálnia valamiféle fensőbbséget.  Ez a kérés nélküli öncenzúra érvényesülhet a médián túl a szakértői fórumokon, a munkahelyeken is. Bizonyos emberek, vagy azok csoportjai az mondják, amit szerintük a hatalom hallani akar, ez az egzisztenciális szorongás következménye. Ezért aztán a szakszervezetnek nemcsak a munkavállalói jogokról, de az alaptörvényről, a hatalom természetéről, az oktatási- és egészségügyi rendszerről is véleményt kell alkotnia, hogy azok ellensúlyt képezzenek, irányadóak lehessenek a társadalomban.

Tehát a szakszervezeteknek önálló pólust kell képviselni, anélkül, hogy pártok szolgálatában állnának?

Így van, ez is a társadalom immunrendszerét lenne hivatott szolgálni.

Említette, hogy a magyar társadalom közel fele leginkább attól retteg, hogy nyugdíjasként mindennapos megélhetési gondjai lehetnek. Miért van ez?

Azért, mert naponta olvasható, hogy alaposan fel kéne emelni a nyugdíjkorhatárt, enélkül a társadalom nem lesz képes majd a nyugdíjakat kifizetni.

A fiatalok körében pedig azt a hit terjed, hogy ennek a korosztálynak már nem is lesz nyugdíja.

Látja, még csak ki sem kellett tapétázni az országot a félelemgerjesztő óriásplakáttal, mégis sikerült a fiatalok agyába beférkőzni a gondolattal, hogy ennek a korosztálynak már nem lesz nyugdíja. Ha valaki hitelért bemegy egy bankba, szinte azonnal elé raknak egy papírt, amelyen a grafikonok teszik világossá, hogy a mai ifjú korosztály hogyan fog majd nyugdíjasként éhenhalni. Persze ezzel az érintetteket előtakarékosságra próbálják buzdítani, de képtelenség az a szakértői állítás, miszerint 72 évre kéne emelni a nyugdíj- korhatárt, különben a jövő héten már nem tudják fizetni a nyugdíjasok járandóságát.

Ez a félelem hány éves kortól kezdi foglalkoztatni a fiatalokat?

A legfiatalabbakat érinti a leginkább, ugyanis a 18-39 év közötti korosztály kezd emiatt leginkább aggódni. Ennek a generációnak majdnem fele fél a mindennapi megélhetési problémáktól. Némileg meglepő módon a 40-59 év közötti nemzedéknél ez a szorongás már csökken, de a 60 év felettiek körében még mindig közel negyven százalék tart a gondoktól.

Pedig azt, hogy a ma húszéveseinek milyen lesz a nyugdíjrendszere, azt nem Orbán Viktor fogja eldönteni, de még csak nem is az utódja. Ezt a döntést ugyanis majd csak 30 év múlva kell meghoznia a magyar társadalomnak. Megváltoztathatnak olyan, most még fátumként kezelt szabályt, hogy nyugdíjat csak a befolyó nyugdíjjárulékból lehet kifizetni. Pedig ez nem így van, hisz azt sem tekintették végzetszerűnek, hogy a járulékból befolyó összeget csak nyugdíjra lehet kifizetni. Az Orbán kormány időszakában is előfordult, hogy a nyugdíjkassza szponzorálta a költségvetést, mert több pénz folyt be, mint amennyire szükség volt. A felesleget egyszerűen átutalták a büdzsébe!

Ki fogja kezdeményezni a jelenlegi nyugdíjrendszer átalakítását olyan módon, hogy a fiataloknak ne kelljen félni a nyugdíjas kortól?

Azt gondolom, hogy ez az ügy alkalmas lenne egy baloldali alternatíva képzésre. Kétségtelen, fontos az öngondoskodás elve, de egy szociálisan is érzékeny, és tudományosan is megalapozott programban kidolgozhatnák, hogy a robotizáció és digitalizáció milyen mértékben alakítja majd át a munka világát. Mi lesz majd a klasszikus munkavállalói jogokkal? Illetve képet kapva a nyugdíjas évekről, ki lehetne dolgozni az új nyugdíjrendszert, a mainál rugalmasabb nyugdíjkorhatárral, és az sem szentírás, hogy csak a járulékból lehet nyugdíjat fizetni. Tehát paradigmaváltásra lenne szükség ezen a területen, amelyet baloldali érzékenységgel lehetne előkészíteni.

Elképzelhető, hogy 15-20 éves távlatra elkészíthető egy ilyen program?

Természetesen. Látjuk, hiába erőltetik világszerte az öngondoskodást, a munkavállalók jelentős többsége– ennek tanúi vagyunk – képtelen erre. Ezért kéne egy olyan rendszert kidolgozni, amely az állami- és társadalmi felelősségvállalást érvényesíti, gondoskodni képes a leendő kisnyugdíjasokról, s persze azokról is, akik ma képtelenek fenntartani az életszínvonalukat. Úgy gondolom, hogy a baloldalnak feladata lenne megszüntetni az emberek kiszolgáltatottságát, s ezzel lényegesen kevesebb félelem és szorongás lenne a társadalomban.

Az MSZP és a változás ellentétes fogalom

ki
-
0
Az MSZP és a változás ellentétes fogalom

A tisztújító kongresszus elnökjelöltjeinek személye is biztosítéka annak, hogy az utódpárt már soha nem lesz képes még egy horni fordulatra. A vezetésről most is a belső érdekkörök, a lecsurgó pénzek csábítása és a tenni nem akarás fog dönteni. A valamikori listás 40% feletti párt mostani szerény 11 százaléka így csak a nulla felé közeledhet.

Kunhalmi Ágnes visszalépése után már csak két jelölt maradt: Mesterházy Attila és Tóth Bertalan. Már Kunhalmi kiszorulása is megérne egy misét, hiszen népszerűség szempontjából listavezető volt. De, mint tudjuk, nem ez számít.

Balogh S. Éva a Hungarian Spectrum nevű angol nyelvű blog (diplomatáknak kötelező olvasmány!) szerzője a minap szokatlan módon, teljes mellszélességgel állt ki az azóta visszalépett jelölt mellett.

„Valószínűleg csak az ifjú Kunhalmi Ágnes mentheti meg az MSZP-t

és játszhatna fontos szerepet az Orbán ellenes erők átszervezésében.”

Balogh szerint Kunhalmi érdemei közé tartozik, hogy például 2014-ben a tetten ért Simon Gábor helyére beugorva, csak 56 szavazattal maradt alul, 2018-ban pedig nyerni tudott és mindig is az ellenzéki összefogás illetve a kockázatvállalás híve volt.

A másik két jelöltről a Hungarian Spectrum szerzőjének kevésbe kedvező a véleménye: Tóth Bertalantól nem vitatja el a jóhiszeműséget, de hátránya, hogy kevésbé ismert és nincs kimondott karizmája. Mesterházyról úgy véli, hogy pártbéli népszerűsége valamelyest meglepetés tekintettel a sikeresnek egyáltalán nem mondható volt pártelnökségére.

Újbóli színrelépését az MSZP parlamenti képviselőinek egy fásult csoportjának köszönheti.

Vannak nem kormánypárti elemzők, akik vaskosabban fogalmaznak. A B1 blog publicistája például: Az MSZP-s megyei elnökök csinos kis ajánlatot kaptak a minap. Ha Tóth Bertalant támogatják a szocialista elnökválasztáson, akkor csurranhat-cseppenhet egy-két szerződésecske nekik, irodabérleti támogatás, tanácsadói megbízás…

ha Tóth Bertalan nyer, akkor ő lehet az MSZP Retkes Attilája.

Retkesnek is volt pár jelentős, régi dinoszaurusz támogatója a párton belül. Ahogy Tóth mögött is ott áll Puch László vagy Szekeres Imre. Bátran lehet tanulmányozni a 2010-es év SZDSZ-es párttörténetét, ha nagyjából el akarjuk képzelni a közeljövőt, ha Tóth frakcióvezető befut.”

Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa szerint „a tisztújítás folyamatában változás nincsen. Megint a kongresszus és nem a párttagság, vagy a szimpatizánsokkal kiegészített tagság dönt az új elnök személyéről. Megint elindult az alkuk, az egyezkedések sorozata a kongresszusi küldöttek meggyőzéséről, a pártokon belüli klikkek és vezérek megint jól egymásnak feszültek –

ismételten zárt ajtók mögött, ahogy az korábban is volt az MSZP esetében.”

Mindezek után elég nehéz elképzelni, hogy hétfőtől egy új baloldali párt fog hasítani a magyar politika posványos vízén és még kevésbé, hogy az képes legyen más, egyébként szintén roggyant állapotban levő ellenzéki párttal együttműködni. Így aztán marad minden a régiben, leszálló ágon.

Donald Trump felhívta Orbán Viktort

FüHü
-
2
Donald Trump felhívta Orbán Viktort

Az Egyesült Államok elnöke felhívta a magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét.

Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t. A tárgyalás részleteiről pedig Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Trump szerint az új nagykövet, David Cornstein nagyszerű ember, akinek az érkezése lehetőséget biztosít a kétoldalú kapcsolatok további javítására.

Hozzátette, hogy beszéltek a határvédelem fontosságáról és egyetértettek abban is, hogy az az ország, amely nem tudja megvédeni saját határát, az nem ország többé.

A miniszter tájékoztatása szerint

az amerikai elnök biztatta Orbán Viktort, hogy védje erősen a déli határt.

Orbán Viktor biztosította az amerikai elnököt, hogy Magyarország elkötelezetten folytatja eddigi migrációs politikáját, és megvédi határait.

Orbán Viktor azt is kiemelte Trumpnak, hogy Magyarország számára fontos, hogy az EU visszanyerje versenyképességét, ugyanis a magyar kivitel kis híján nyolcvan százaléka az EU tagországaiba irányul – mondta el Szijjártó.

Ahogy nemrég megírtuk, egy esetleges Trump-Orbán találkozónak kulcsszerepe lehet abban, hogy a CEU Budapesten maradhasson.

MSZP-P: Mi vagyunk Nagy Imre szellemi örökösei

FüHü
-
0
MSZP-P: Mi vagyunk Nagy Imre szellemi örökösei

Karácsony Gergely és Hiller István erről az után beszélt, hogy megkoszorúzták Nagy Imre szobrát az 56-os vértanúk emléknapján.

Hatvan éve végezték ki Nagy Imrét. Az 56-os vértanúk emléknapján Karácsony Gergely  arról beszélt, hogy az 1956 után eltiporni akart szellem 1989-ben feltámadt. „Újra hittünk abban, hogy Magyarországon szabadság lesz, és újra köztársaságban élhetünk”, most viszont „a zsarnokság újra és újra feléledő erőivel szemben újra meg kell védenünk a köztársaságot és a szabadságot” – mondta.

Ezután arról beszélt, hogy a kormány ki akarja retusálni Nagy Imrét a történelemkönyvekből, és

a szobrát is elvitetnék az országház tőszomszédságából, hogy eltávolítsák a szellemét.

Pedig Karácsony szerint éppen ő volt az egyetlen 20. századi politikus, akit minden magyar a történelem jó oldalára sorol. Így ha az volna a cél, hogy a történelemmel egybeforrasszák a magyarokat, akkor Nagy Imre lenne az egyik hős, akire ezt alapozni lehetne.

Azzal fejezte be, hogy az MSZP-P párbeszéd, amely Nagy Imre szellemi öröksének tartja magát, kiáll azért, hogy a szobor a helyén maradhasson, és hogy senki ne pocsékolhassa el erkölcsi örökségét. (A szobor elvitetése ellen korábban a Demokratikus Koalíció is kikelt, Gyurcsán Ferenc petíciót is indított ellene.)

Hiller István is arról beszélt, hogy a kormány törekvései ellentétesek 1989 szellemiségével, „itt arról van szó, hogy Nagy Imrét akarják arrébb tenni a magyar történelemből”, valamint megerősítette, hogy a pártszövetség a párt szellemi örökösének tekint magára.

Június 16-án Áder János köztársasági elnök Rákoskeresztúri új köztemetőben emlékezett: virágot helyezett el Nagy Imre, valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában, főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a 298-as parcellában, továbbá megkoszorúzta a 300-as parcellában lévő, Jovánovics György által készített emlékhelyet.

Jakab István, az Országgyűlés fideszes alelnöke és Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is koszorúzott a Vértanúk terén.

Áder János emlékezik
MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTA: vonja vissza a tervet a kormány

Bak Mihály
-
0
MTA: vonja vissza a tervet a kormány

Az MTA elnöksége azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a költségvetési törvény tervezetének azt a részét, amelyben a tudósok szerint lényegében felszámolják az akadémiát. A kormány 28 milliárd forintot venne el az MTA-tól, összesen 70-et más intézményektől, központosított kutatás-fejlesztési keretbe vonva össze a pénzt.

Ahogyan azt reggel megírtuk, rendkívüli ülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége, amelyen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. Az ok az, hogy kiderült: 28,1 milliárd forintot elvonna tőlük a kormány. A pénz az újonnan létrejött Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerülne, együtt más intézmények kutatás-fejlesztési forrásaival együtt.

Ennek jegyében 70 milliárdos k+f-bázis jönne létre az egységes innovációs és tudománypolitikai stratégia jegyében, átvéve a felsőoktatási intézmények erre szolgáló 29,1 milliárdját, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) 12,7 milliárdos teljes költségvetését is.

A Független Hírügynökség értesülése szerint

az elnökség azt követeli, hogy azonnal vonják vissza az egész elképzelést a költségvetési törvény tervezetéből,

természetesen a pénz elvonásával egyetemben.

Az ülésen kérdéseket tettek fel Palkovicsnak, aki egyebekben azt ismételte meg, amit az ITM is hangsúlyozott közleményében, hogy lényegében semmi se változik, az intézmények ezután maguk igényelhetik a támogatást a különféle projektekre.

Arra a kérdésre viszont nem tudott válaszolni, hogy

ez esetben mi értelme van az egésznek azon kívül, hogy centralizálják a k+f finanszírozását és lényegében megszüntetik az MTA tudományos akadémia voltát.

Az elveendő 28 milliárdból 20 milliárd ugyanis bérkeret, ha nem felszámolni akarja a kormány az MTA-t, akkor mit keres ez a pénz a Palkovics László vezette ITM-nél? – tette fel a kérdést egy MTA-s forrásunk. A maradék 8 milliárd egyéb kutatásokra és például rendezvényekre szolgálna.

Az elnökség úgy döntött, hogy összehívja az MTA rendkívüli közgyűlését.

A Néppártnak most már ki kell zárnia a Fideszt

FüHü
-
1
A Néppártnak most már ki kell zárnia a Fideszt

Az egyik legnagyobb, európai uniós ügyekkel foglalkozó portálon megjelent véleménycikk szerint „eljött az igazság pillanata” az Európai Néppárt számára: ha „meg akarja menteni a lelkét”, akkor ki kell zárnia a Fideszt.

Manfred Weber és Orbán Viktor gyakran találkozik.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A cikk szerzője, Philippe Dam, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet egyik igazgatója, azt írja az EUObserveren: a múlt héten az Európai Néppártnak lehetősége lett volna arra, hogy kiálljon a saját és az Európai Unió értékeiért, de nem foglalkoztak a kérdéssel. Dam

a Fideszt a Néppárt leginkább renegát tagjának nevezi.

Megemlíti, hogy a pártszövetség vezetője már egy éve figyelmeztette a Fidesz vezetőit és személyesen Orbán Viktort, hogy tisztelni kell a Néppárt értékeit. Ehelyett viszont a Fidesz tovább csökkenti a vita lehetőségét, démonizálja a kritikusait, valamint a média és a civilek ellen kampányol.

Azt is írja:

„Populista és idegengyűlölő kampányok kísérik a migrációs politikát, amely a legkorlátozóbb és legbrutálisabb az egész EU-ban.”

Ír arról is, hogy a kormány egy lépésre van attól, hogy elűzze Magyarországról a CEU-t, pusztán azért, mert Soros György alapította, ráadásul a parlament most tárgyalja azt a törvényt, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a menedékkérők bármilyen segítséget kapjanak Magyarországon, büntetné a nekik nyújtott segítséget, és börtönnel fenyegeti a civileket és a segélyszervezetek munkatársait.

Ennek ellenére, írja Philippe Dam, a Néppárt múlt heti találkozója nem Magyarországra, hanem Lengyelországra fókuszált. A vezetők kijelentették, hogy „a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és mindenféle szabadság tisztelete az egészséges demokrácia alapjai”.

Dam szerint

jogosan fogalmaznak meg kritikát Lengyelországgal szemben,

csakhogy ezt könnyen teszik, mivel a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazság nem tagja a Néppártnak. A hallgatás a Fideszről viszont szerinte azt jelenti, hogy a Néppárt még mindig megvédi a magyarokat.

Ugyanakkor egyre több olyan hangot hallani, hogy ezen változtatni kell. A holland kereszténydemokraták például támogatnák a Fidesz kizárását, ha nem tartja be a demokratikus elveket, és

a német kereszténydemokraták is figyelmeztették már Orbánt,

hogy ne feszítse túl a húrt. A finn konzervatívok szerint ez már megtörtént, így ők támogatnák a Fidesz elleni szankciókat.

A szerző szerint azonban a Néppárt vezetésének az is fontos, hogy a pártszövetségnek maradjon a legtöbb képviselője az Európai Parlamentben a jövő évi választás után is. Így arra kérték a hollandokat, hogy kérjenek bocsánatot.

Dam szerint még rosszabb lehet a helyzet: a lengyel kormánypártból ugyanis többen úgy gondolkodnak, hogy ha a Néppárt tagjai lennének, őket is megvédenék. Ráadásul Orbán Viktor éppen „újrabrandeli” magát, kereszténydemokráciának nevezi az illiberális demokráciát.

Philippe Dam szerint

az európai jobbközép most mutathatja meg, hogy ragaszkodik az uniós értékekhez és a jogállamisághoz.

Ugyanez igaz Manfred Weberre, a Néppárt EP-képviselőcsoportjának elnökére, aki állítólag szívesen lenne az Európai Bizottság következő elnöke. Dam azt írja: „ahhoz, hogy a Néppárt megmentse a saját lelkét (…) el kell utasítania azokat, akik antidemokratikus, jogállam-ellenes és az emberi jogokkal ellentétes politikát folytatnak”.

Ez pedig szerinte azt jelenti, hogy ki kell zárni a Fideszt, amíg nem változtat a politikáján és el kell utasítani a Jog és Igazság esetleges felvételi kérelmét.

Ugyanis a szerző szerint a Néppártnak két választása van: szankcionálja az autoriter populizmust, vagy elfogadja, hogy az azt valló pártok sötétebb és kevésbé demokratikus párttá változtatják magát a szövetséget is.

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan