Featured

Ahogyan azt Orbán Viktortól tudjuk, Ursula von der Leyen, ahogyan a többi EU tisztviselő is, csak egy alkalmazott, aki ne politizáljon, mert az nem az ő dolga. Ahogy a bölcs meglátásairól híres miniszterelnök úr kifejtette.

„Azért nem támogatta a Fidesz az elnökasszony újraválasztását, mert harmatgyenge volt a Bizottság teljesítménye az elmúlt 5 évben, a zöld átmenetben kudarcot vallottunk, leromboljuk az európai ipart, ha ez így megy tovább. Béke helyett az ukránok melletti háborús részvételre összpontosítunk, a migránsok továbbra is jönnek befele.”

A fentiek szerint az alkalmazott rosszul csinálta a dolgokat, mert a főnökök, azaz a miniszterelnökök tanácsa (ET) „jó irányvonalat szabott meg”, de az eredmény gyenge, sőt harmatgyenge lett. Érdekes módon a miniszterelnök abban reménykedik, hogy az európai kormányfők összetétele is változni fog, mert így majd még jobb utasításokat tudnak kiadni az Európai Bizottságnak. Ezek szerint a korábbi jó irányvonal sem volt elég jó neki. Túl genderes, túl migránsos, túl háborús. Amilyen peches szegény.

Bizony így van ez, írta La Fontaine a meséi végén. A főnök (pl. a ház ura) megszabhatja az irányvonalat (mivelhogy ő fizet!), és közli az alkalmazottal (pl. takarítóné). Ebben az esetben a „Ragyogjon minden!” jó irányvonal, és ha nem ragyog, a főnök úr úgy lecseréli a takarítónét egy másikra, mint a sicc. Lehet, hogy Orbán ehhez szokott hozzá otthon, ám az EU-val az a baj, hogy ott nem egy takarítóné van, hanem a takarítókkal együtt rengeteg. Mint egy vállalat, amely viszont Orbánnak ismeretlen, hiszen olyan helyen sose dolgozott. Ha ez nem volna elég, a vállalat kifejezetten demokratikus irányítású is, amennyiben az EU parlamentben 705, a tagállamokban megválasztott képviselő szól bele a bizottságok által előkészített döntésekbe, azaz a döntések annyira az emberek, mármint az európai tagországok lakosainak akaratát tükrözik, hogy annál jobban már nem is lehet. Ezért rejtélyes a magyar kormányfő állandó siránkozása az emberek akaratát illetően, hacsak nem vesszük figyelembe azt a tényt, hogy itthon ahhoz szokott hozzá, az emberek döntése az, amit ő dönt egy személyben, punktum. Így aztán nem csoda, hogy elégedetlen. Az a von der nevű sohasem úgy dönt, ahogy Orbán akarja, mindig, ahogy az EU Parlament. Megengedhetetlen renitencia!

Rendkívül szomorúnak tartom, hogy a magyar miniszterelnök máig azt hiszi, a demokratikus EU Parlamentjének ugyanúgy kellene működnie, mint a magyar Parlamentnek, azaz Semjén éjjel beadja az Orbán által délután jóváhagyott salátatörvényt, másnap megszavazzák, oszt annyi. Legföljebb nem Semjénnel, hanem Deutsch-csal kéne az EP-nek úgy működnie. A mi miniszterelnökünk nem tudja, mi a különbség a demokrácia és az autokrácia között, ezért durcáskodik állandóan, hogy ezek a szemetek nem azt csinálják, amit ő akar… bár, mintha valami kezdene derengeni a buksi fejében hogy az itthoni, őt diktátornak kinevező kétharmad, meg az EU parlamenti 11 fideszes (1,58 %) kontra 694 egyéb (98,42 %) arány nem ugyanaz. Ezért szervezkedik, hogy valahogy szava legyen a Parlamentben, és  össze is hozott egy frakciót 84 képviselővel (persze Le Pen utasítására, valamint védőszárnyai alatt – másképp a történteket ismerve nem képzelhető el). Ez már több, mint a saját fideszes 1,58 %-a, mégpedig konkrétan 11,91 %, de hiába a sűrűn hangoztatott „harmadik legnagyobb”, akkora nagy erőt nem jelent, hogy a döntéseket komolyan befolyásolhatná.

Következő probléma, hogy a bizottsági elnököt nem az EU tagországok fizetik, hanem csak a nettó befizetők, ebből következően, ha Orbán igazat mond, akkor azok a tagországok, akik többet kapnak az EU-tól támogatás gyanánt, mint amennyit oda befizetnek, nem szavazhatnának az elnökre, hiszen UvdL ezek szerint nem is az ő alkalmazottjuk. Az természetesen igaz, hogy mi most nem kapunk az EU-tól egy vasat sem, viszont ugyanakkor nem is fizetünk egy vasat sem, azaz elvileg Orbánnak továbbra sincs joga beleütni az orrát olyasmibe, amihez semmi köze.

Az EU persze nagyvonalú, úri társaság, és hagyta, hogy a minden lében ellenkanál Orbán is beleszóljon a jelölésbe. A magyar miniszterelnök ellenezte is, mármint von der Leyen jelölését az Európa Tanácsban, mégpedig a szokott nagy sikerrel, amennyiben ő ellenezte, az olasz miniszterelnökasszony tartózkodott, a többiek meg igennel szavaztak. Az EU sztráda már csak ilyen. Mindenki mindig szembejön velünk – sok hülye! Még szerencse, hogy Meloni lerobbant kocsija a leállósávon állt.

Most persze sokan felkaphatják a fejüket, hogy de kérem! Az EU miniszterelnökei nem VELÜNK jönnek szembe mindig, hanem ORBÁNNAL, ám ezek tévedések, hiszen Magyarország adott neki kétharmadot (négyszer), és Magyarország mi mind vagyunk.

Mind a 9,689 millió ember. Orbán szerint ugyan nem, ahogy az „emberek” sem, de ettől a bornírt, a magyarságból sokakat kizáró miniszterelnöki szöveg ellenére mindannyian hozzátartozunk (Vigyázat! Nem összetartozunk, azaz nem egymáshoz, hanem a magyarsághoz). És bizony MI adtunk Orbánnak kétharmadot, azaz a maradék egyharmad is (amely a közömbösökkel együtt tulajdonképpen a nép kétharmada), hiszen ez az egyharmad az, amelyik nem intézte el, hogy a nép leváltsa Őautokrataságát. Ám ezt az egyharmad tagadja. Körömszakadtáig. És mintha mi sem történt volna, ahelyett, hogy a folyamatos kudarc hatására lemondanának (pl. a hősi népfelvilágosító posztról), folytatják munkájukat. Érdekes viszont, hogy másokat állandóan lemondásra szólítanak.

Szóval nem. Nem mi voltuk, tanító bácsi, kérem! Még csak véletlenül se nem! Helyette gyurcsányozunk, amiben végre teljesen egységes a nemzet, még a DK szavazók szerint is ő az akadály. Nem a nép, nem az értelmisége, nem is az írástudók vagy a lángoszlopok, hanem a Gyurcsány intézte el személyesen, hogy Orbán élete végéig uralkodó legyen, mégpedig bármifajta korláttól mentesen. Irtózatos hatalma lehet ennek az embernek, ha egy országot képes lebénítani. És nem két hónapra, hanem másfél évtizeden át! Nyilván ugyanazt csinálta, mint Orbán, a saját oldalán kinyírt minden egyéb pártot, hogy ne lehessen másra szavazni, csak rá, mert MÁSKÉPPEN NEM INTÉZHETŐ EL, hogy ő legyen az akadály. Ha ugyanis lehet szavazni Orbánon meg rajta kívül másra is, akkor ezt az akadályosdizást és az ezt mantrázgatókat inkább nem minősíteném. További érdekesség, hogy a nem fideszes értelmiségtől minden média és internet segítséget megkapó Tisza párt Orbánnal szemben júniusban csúnyán elbukott (közel kétharmaddal), pedig Gyurcsányhoz annyira nem volt köze, hogy tán még Orbánénál is kevesebb. Ebből következően két kérdés feltétlenül fölmerül: az egyik, hogy a választók miért nem rá szavaztak, hiszen így Gyurcsány kikerülhető, a másik, hogy Magyart hogyhogy még véletlenül sem szólította föl senki lemondásra a kudarc miatt?

Az alkalmazotti kérdéshez visszatérve föltételezhető, hogy ha von der Leyen az európai népek alkalmazottja, akkor Orbán a magyar nép alkalmazottja ugyebár (minister = szolga). A választások előtt minden párt megmondja, hogyan irányítaná az országot (az Összefogás például 2022-ben, ha nyer, vágóhídra küldte volna fiainkat), és a nép úgy döntött, mégpedig négyszer, hogy a FIDESZ programja tetszik neki a leginkább. Meg is bízta Orbán Viktort az ország irányításával, azaz alkalmazta miniszterelnökként. Ennek eredménye az eltelt 14(!) év alatt, hogy

• mára már mindenki előttünk van az EU-ban gazdaságilag,
• mi kezeltük a legrosszabbul a COVID-ot, meg az inflációt,
• rettentő nagy szükségünk van az orosz gázra, mert Paks II. rengeteget csúszik, ráadásul az idecsábított akkugyárak nagy mennyiségű energiát igényelnek, így két nagy gázerőművet kell építenünk, ami azzal jár, hogy Putyinnak meg Erdogánnak gazsulálhatunk,
• ha figyelembe vesszük, hogy a 2010-es kormányváltáskor volt egy 2700 milliárdos MANYUP kassza, amelyet Gyurcsány gyűjtött össze, és hagyott mintegy ajándékként Orbánra, és amellyel a tényleges nettó adósságállományunk csökkenthető, akkor a „nagy eladósítók” kisebb adósságállománnyal adták át 2010-ben az országot Orbánnak (~71 %), mint amennyi a GDP-re vetített adósságunk most (~74 %),
• az adósbesorolásunk a rengeteg beáramló EU pénz és „Magyarország legjobb tíz éve” ellenére a S&P-nál ugyanaz most, mint 2010-ben volt (BBB-),
• 2010-ben az MNB devizatartaléka 38 milliárd EUR volt, azzal adták át Bajnaiék, ez jelenleg 46,5 milliárd EUR, ám ha figyelembe vesszük az inflációt, akkor csak 35,2 milliárd EUR, azaz ez se nőtt. A GDP-re vetítve a helyzet még rosszabb.

A többit inkább nem ragoznám. Szar ügyek azok is. Nagyon.

Tényleg csak ennyi eszünk van nekünk, a komplett magyar népnek, emberek?