Blogolda

Morbus Hungaricus

2018-04-15

Szomorú nézni ezeket a listákat és híreszteléseket, melyek tiporni igyekeznek minden polgári gondolkodást. Míg nézegetem őket, szeretnék kilépni a bénító polarizációból. Azt hiszem, ez most nem jobboldal vagy baloldal, nem konzervativizmus vagy liberalizmus – ez marhaság.”

A morbus hungaricus (magyar betegség, magyar kór) a 16. századból származó orvosi fogalom, amelyet 1556-ban észleltek azoknál a császári katonáknál, akiket a német-római császár állomásoztatott Magyarországon (miután I. Ferdinánd és Szapolyai János titkos egyezséggel felosztotta az országot): a kórt többek között szennyezett ivóvízzel terjedő élősködők okozták és kiütéses tífuszhoz vezetett. Később a tüdővészre használták a kifejezést, amit a szocialista korszakban bevezetett kötelező és ingyenes védőoltással szüntettek meg Magyarországon. Átvitt értelemben a magyarságra jellemző rossz tulajdonságokra is alkalmazták a nemzet ellenségei.

Most azonban magyar „császári katonák” élesztették újjá a kórt, akik feketelistákkal próbálják megfertőzni a 21. század magyar társadalmát. Miközben attól sem riadnak vissza, hogy halottakkal hintsék meg a „veszélyes élősködők” listáját.

Természetesen arról a „víruslistáról” van szó, amelyet a Schmidt Mária milliárdos-özvegy, Terrorház-főigazgató és orbáni főtanácsadó-cum-kormánybiztos által nemrég tulajdonba vett Figyelő c. hetilap tett közzé csütörtökön. (Az átláthatóság végett: a szerző korábban közreműködött a Figyelő szakmailag vezetett korszakában.)

Egy szerencsére halva született korábbi jobbikos parlamenti felvetés után a „Soros-lista” ezúttal magából az „ország fejéből” pattant ki, a miniszterelnök ígérte meg az „ellenség” listázását és az „elégtételt”. Kormánybiztosának fullajtárai pedig megkezdték a kétezres lista „elitjének” szellőztetését.

Ha az a központi cél, hogy Orbán hetente bizonyítsa, mennyi ellensége van külföldön az ő birodalmának, akkor ez a taktika természetesen célravezető. Ugyanakkor azonban azon sem kell majd meglepődni, ha az „ellenség” listázását a világ értelmesen gondolkodó részeiben a fasizálódás újabb jeleként tolmácsolják. Ne feledjük, „ellenség-listákat” szinte kizárólag totalitárius rendszerek készítettek olyan diktátorok keze alá tolva őket, mint Hitler, Sztálin, Mao – hogy ne is soroljuk tovább.

A listán szereplő nevek nagy többsége természetesen alig mond valamit a magyar társadalom nagy többségének. „Ellenség-státusukat” legtöbben azzal érdemlik ki, hogy olyan szervezetekkel, intézményekkel hozhatók összefüggésbe, amelyek a Nyitott Társadalom Alapítványoktól is kaptak támogatást – akárcsak Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János államfő, Kövér László parlamenti elnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, Szájer József alkotmányíró, valamint Habony Árpád és Schmidt Mária propagandisták meg a Fidesz-elit majd minden fontosabb tagja.

De hát a listák értelme a hatalom részéről mindig is a megfélemlítés volt: azoké, akik rajta vannak, de azoké is, akik még nincsenek. A hatalom természetesen nem retteg önmagától, hanem a néptől: hadd rettegjen hát inkább az alázatos nép – az, amelyik éppen harmadszor is teljhatalomra emelte a pártot, amelyik az „ellenséget” listázza. Hadd rettegjen mindenki, akire saját fővel való gondolkodást bízott a teremtő. Hadd rettegjenek élők és holtak – mert hogy a listán halottak is vannak ám!

Mi is egy húsz éve megboldogult „ellenséggel” kezdjük a saját „lista-szemlénket”, amelybe néhány, szélesebb körben ismert és ismeretlen nevet vettünk fel – olyanokat, akiket az alulírott vagy személyesen ismer, vagy behatóbban tanulmányozta munkásságukat.

Az első kiemelt listatagunk Ernest Gellner (1925–1995) brit filozófus és antropológus, a modern nemzetelmélet egyik megalapozója. Az ő „bűne”, hogy érthetően és tudományosan definiálta a nacionalizmus fogalmát. Szerinte a „nacionalizmus az a politikai elv, amely szerint a politikai egységnek (államnak) egybe kell esnie a nemzettesttel” – és mint ilyen, soha meg nem valósítható volt és maradt.

Donald L. Horowitz politológust személyesen is ismerem, ő az erőszakos etnikai konfliktusok egyik legismertebb szakértője a világon, aki aktívan is kiveszi a részét abból a munkából, amelyik az ilyen viszályok és polgárháborúk megelőzését célozza.

Will Kymlicka kanadai filozófus „bűne” a listázók szemében nyilván az lehet, hogy a multikulturalizmust is tanulmányozza. Odáig meg ugye már nem jutnak el a zseb-sztálinisták, hogy a művek lényegét értelmezzék. (A 40-en felüli vajdasági magyarok jól emlékezhetnek az egykori dogmatikus jugoszláv pártvezetők hasonló akcióira!) Kymlicka ugyanis éppen arra helyezi a hangsúlyt, hogy megfogalmazza: mi kell ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbség, etnikai csoport jogilag és társadalmilag is egyenlő helyzetbe kerüljön a többséggel. Részletekbe nem belemenve, említsünk csak néhány Kymlicka-kritériumot, amelyet a vajdasági és más pannon-medencebeli magyarság is teljes mértékben magáénak vall:

Ősiség, vagyis jelenlét az (állam)alapításnál
Közös kultúra
Közös nyelv
Önkormányzatiságot biztosító intézmények

Ugye, mekkora „bűnök” ezek, amelyeket az orbanista nemzetpolitikának nyilvánvalóan üldöznie kell!?…

Enyedi Zsolttal már közelebb kerülünk a „honi ellenséghez”, hiszen ez a politológus barátom egy olyan „bűnös” intézmény rektorhelyettese, amelyet a „főgonosz” Soros György alapított – a nemzetközi társadalomtudományos életben rangra emelve ezzel Budapestet és Magyarországot. A Fidesz alapításánál is jelenlévő, Bibó István-díjas Enyedi, mint társadalomkutató, egyértelműen kritikus minden olyan hatalommal szemben (hiszen ez volt a Fidesz alapítási célja is), amely elnyomja, sőt üldözi a szabad gondolkodást. De mint illetékes intézményvezető, minden energiáját arra fordítja, hogy az egyetemét az országból eltávolítani igyekvő hatalommal tisztességes megegyezésre kerüljön sor.

Pardavi Mártát is ismerem: a Magyarországi Helsinki Bizottság társelnöke szintén kritikus a civil társadalmat kiskorúsító pártdiktatúrákkal szemben. Arra pedig már senki sem tér vissza, hogy a Helsinki Folyamat volt az a békés nemzetközi igyekezet, amellyel szemben a szovjet diktatúra nem tudott mit kezdeni, és amelynek közvetlen szerepe volt a kommunista elnyomás és ellenséggyártás gazságainak leleplezésében. Persze ha egy kormány éppen az utóbbi hatalmi technikából tanul, akkor nem csoda, hogy minden „helsinkist” üldözni akar.

Végül említsük meg a vajdasági magyarság által legjobban ismert „listázott bűnöst”, Várady Tibor nagybecskereki születésű jogász-akadémikust, aki évtizedeket fordított arra, hogy magyar nyelvű egyetemi oktatást teremtsen Vajdaságban, hogy megvalósítsa – éppen szerb kapcsolatain keresztül – a nemzeti tanácsokra alapuló, legalábbis kulturális autonómiát (amit az Orbán-kormány oly bőségesen dicsér minden egyes alkalommal szerb szövetségeseinek jó hírét keltve). Várady „mellesleg” saját vagyonából hozta létre a százéves kisebbség történetének legnagyobb ösztöndíj-alapítványát, amely jelenleg is a Magyar Nemzeti Tanács diáktámogatásának legnagyobb kincse. Nemzetközi jogászként Várady attól is megmentette – többek között – a vajdasági magyarságot, hogy a Bosznia-Hercegovina által követelt sokmilliárdos háborús kártérítést neki kelljen kigürcölnie, miközben azt a boszniai szerbek – a háború legközvetlenebb kirobbantói – évtizedekig élveznék.

Várady nyilatkozott „listázottságáról” a Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségének (közvetlen forrásból):

“Természetesen nagyon kellemetlenül érintett a hír, de nem először szembesülök ilyesmivel.

Amikor a hetvenes években az újvidéki Jogi Karon magyar nyelvű oktatást igyekeztem bevezetni, keringtek olyan hírek, hogy valakinek az ügynöke vagyok, de ez nem került a sajtóba. A párhuzamos magyar oktatás pedig megindult. Aztán a kilencvenes években Šešelj állította, valamilyen figyelőket emlegetve – és ez a sajtóban is megjelent –, hogy idegen ügynökként azon dolgozom, hogy Vajdaságot visszacsatoljam Magyarországhoz.

Most pontosítva lett, hogy kinek az ügynöke vagyok (Soros Görgyé), csak az maradt ki, hogy mi a feladatom. Pedig ez engem is érdekelne. A CEU-n valóban dolgoztam két évtizeden át – három éve mentem nyugdíjba. Külkereskedelmi jogot és nemzetközi vitarendezést tanítottam. Bevezettem egy új tantárgyat, amely kisebbségi jogokkal foglalkozott – mert ezt a témát egész életemben fontosnak tartottam.

Szomorú nézni ezeket a listákat és híreszteléseket, melyek tiporni igyekeznek minden polgári gondolkodást. Míg nézegetem őket, szeretnék kilépni a bénító polarizációból. Azt hiszem, ez most nem jobboldal vagy baloldal, nem konzervativizmus vagy liberalizmus – ez marhaság.”

Minden további kommentár fölösleges – lenne, ha nem egy minden korlátot áthágó, győztesként is elégtételt vevő, az önálló gondolkodást megsemmisíteni igyekvő hatalommal állnánk szemben. Nyilvánvalóan nemcsak magyar betegség ez – de nekünk, magyaroknak az a dolgunk, hogy immunná tegyük rá nemzetünket és társadalmunkat.

Purger Tibor (Washington)

Akik Magyarországon akarnak Európában maradni

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-15

Akik Magyarországon akarnak Európában maradni

Még sosem voltam ilyen sokan! Ezt éreztem szombaton este. Szerény számítások százezernél is többen voltunk. És ami még ennél is felemelőbb: főleg fiatalok. Akik most megmutatták, hogy bár a pártokat messze elkerülik, nem mindegy nekik, hogy milyen lesz Magyarország. Mert, mint a szónokok is mondták, ők nem elmenni, hanem maradni akarnak. Magyarországon akarnak Európában maradni.

Tömegek az utcán. Jól érzik magukat, mert tudják, hogy sokan vannak. Jókedvűek, okosak, szépek. Komolyak és eltökéltek. Fiatalok.

Tudják, hogy mit akarnak: nem félázsiainak lenni, ahogyan Orbán mondta, hanem Európához tartozni. Ehhez Orbán hatalmát meg kell dönteni, el kell zavarni a diktátort.

Most megint léptek egyet előre. Megmutatták, hogy létezik még a normális Magyarország, vannak még itt olyanok, akiken nem fogott a rontás. Nem vették be a migráns-mantrát, a rezsicsökkentés meséjét.

Persze, a legfontosabb, hogy mi lesz ezután. Mert mára már kevés azzal búcsúzni, hogy legközelebb folytatják.

És akkor mi lesz, ha megint sokan leszünk? Ettől majd elmegy Orbán? Beadja a lemondását a legfőbb ügyész? Hányszor éreztük már az elmúlt években, hogy végre történik valami, hányszor hallottuk, hogy nem hagyjuk!

Aztán hagytuk, mert mi mást is tehettünk volna.

Az a tömeg, amelyik nagyobb és erősebb Orbánnál, már látszik – az a pártszövetség, amely nagyobb és erősebb lenne nála, még nem.

Orbánt és a Fideszt a jelenlegi választási rendszer keretein belül gyakorlatilag lehetetlen legyőzni. Nem kétharmad kellene hozzá, hanem háromharmad. Úgy alkották meg a szabályokat, hogy akkor is ők győzzenek, ha kevesebb szavazatot kapnak, mint az ellenzék. Hogy akkor is kétharmaduk legyen, amikor még ötven százalékuk sincs.

Ez a mostani, civilek által szervezett tüntetés valójában nem a hatalom, hanem az ellenzéki pártok számára volt igazi üzenet. Hogyha eddig nem értették, vagy nem volt rajtuk elég nagy a nyomás, hogy megértsék, most a saját szemükkel láthatták, hogy mit akarnak az emberek.

Például azt, hogy az ellenzéki pártok ne a saját pozícióikkal foglalkozzanak, hanem azzal, hogy kikényszerítsenek egy demokratikus választási rendszert. Ha másképp nem megy, a parlamenti politizálás bojkottjával. Aminek persze csak akkor van értelme, ha az összes ellenzéki párt, minden képviselője benne van.

Addig is, ameddig az ellenzéki pártok fölismerik, hogy nincs más választásuk, mint megváltoztatni az igazságtalan és egyenlőtlen választási rendszert, maradnak a tüntetések. Ha erre nem képesek, és nem szabadulnak meg azoktól a vezetőiktől, akik gátolják az együttműködést, akkor, akár tetszik nekik, akár nem, ugyanúgy eltűnnek, mint az a hatalom, amelynek most a főként fiatalokból álló tömeg megmutatta, hogy ki az igaz többség Magyarországon.

Svindler listája

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-13

Van olyan lista, amelyen nem csupán állapot, hanem érdem rajta lenni. A Schmidt Mária által tulajdonolt Figyelő listáját nem ilyennek szánták, de végül ez lett belőle.

Ezzel együtt, nagyon nem jó, ha vannak emberek, akiknek eszükbe jut listázni honfitársaikat. Kulákokat listáztak anno, imperialista ügynököket, a szocializmust építő dolgozó magyar nép ellenségeit.

Egy lista nem úgy készül, hogy hirtelen felindulásból, csak úgy kipattan valakinek a fejéből. Listát nem szokás meggondolatlanságból, hanyagságból összeállítani. Munka van benne. Még akkor is, ha a Figyelőnél fércmunkát végeztek, hiszen évek óta halott emberek is felkerültek a szerintük Soros zsoldosait tartalmazó listájára.

A szándék az, ami ijesztő. Hogy vannak olyan honfitársaink, egy általuk fontosnak gondolt szempont szerint beskatulyázzák az embereket. Aki listát készít embertársairól, hogy valamilyen szempont szerint osztályozza őket, az ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Az nemcsak a szerintük Soros zsoldjában álló civileket és újságírókat listázza, de bármilyen más embercsoportot is képes ellenségnek kikiáltani.

Most megint meg lehet kérdezni, sokadjára és hiábavalóan, hogy hol van ilyenkor Áder János? Merthogy nyoma veszett az államfőnek, eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Mondania kellene valamit.

Ő ugyanis nem magánember, hanem Magyarország államfője. Ebben a minőségében ő felel a nemzet egységéért, vagyis, a köztársaság normális működéséért.

Persze, költői a kérdés, mert Áder János nem valódi államfő. Horgásznak talán valódi, de ezt sem tudjuk biztosan. Horgászni még sosem láttuk, így csak sejthetjük, hogyan teszi fel a csalit a horogra. Fenekezik-e vagy más módszerrel pecázik? Pontyra megy, harcsára, netán a keszeget szereti kifogni.

Azt viszont tudjuk hogy Áder János milyen elnöke Magyarországnak. Semmilyen. Ha Áder nem Orbán, hanem Magyarország elnöke lenne, akkor most mondana valamit. Például azt, hogy embereket listázni tisztességtelen. Nem demokratikus, és nem mellesleg, törvénysértő.

Az amerikai nagykövetség már megszólalt, mint ahogyan az ELTE alkotmányjogi tanszéke is elítélte a listázást. Utóbbiaktól ez bátor kiállás volt, Ádernek munkaköri kötelessége lenne.

Ja, és a lényeg. Ne higgye senki, hogy ezt a listát a Figyelőben állították össze. Ők annyira szabadok és függetlenek, hogy még az orrukat sem merik kifújni Orbán Viktor beleegyezése nélkül.

Rendes magyar rendes Magyarországra szavaz

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-12

Rendes magyar rendes Magyarországra szavaz

Lehet csalást emlegetni, talán nem is minden ok nélkül, de ezzel csak magukat próbálják megnyugtatni azok, akik nem örülnek azzal, hogy a Fidesz fölényesen megnyerte a választást. Lényegesebb, hogy Magyarország beszopta a mantrát, a magyarok elhitték, hogy ha nem azokra szavaznak, akik majd megvédik őket azoktól, akiknek eszük ágában sincs őket megtámadni, akkor majd biztonságban lesznek.

Nem rossz emberek szavaztak így a gyűlöletkampány hatására, nem holmi gonosztevők tartják hatalmon a Fideszt – rendes magyar emberek voksoltak arra, hogy maradjon minden úgy, ahogy van, legföljebb legyen még a mostaninál is olyanabb.

Ezeknek a rendes magyar embereknek amúgy nincs bajuk az idegenekkel, csak azt szeretnék, hogy ne jöjjön ide senki. Ők sem mennek sehová, más is miért nem marad ott, ahol van.

Rendes magyar ember nem menekül. Nem tölti idejét utcán, pályaudvarokon, vonatra, regisztrációra, meleg ételre, hideg vízre várva. Rendes magyar ember jó helyre születik, olyan országban látja meg a napvilágot, ahonnan (egyelőre) nem kell menekülnie. Rendes magyar ember nincs életveszélyben, nem kell útra kelnie reménytelenségből a bizonytalanságba. Nem fizet embercsempészeknek, hogy elvigyék oda, ahová nem viszik. Rendes magyar ember marad ott, ahol van.

Rendes magyar ember válaszol a nemzeti konzultáció kérdéseire. Nem rajzol f…t (férfi nemi szervet), p…t (női nemi szervet) a miniszterelnöknek írott levélre, nem ír neki ordenáré dolgokat. Rendes magyar ember tartózkodik a politikailag inkorrekt kifejezésektől és megnyilvánulásoktól.

Rendes magyar ember tudja, hogy a kormányon lévők lopnak, az országban nagy a korrupció, a vezetők és csókosaik gazdagodnak, ezért aztán sajnálja Orbánt, amiért ennyi gazemberrel van körülvéve. Rendes magyar ember nem gondol bele abba, hogy Orbán maga vette körül magát ezekkel a gazemberekkel. Rendes magyar ember szerint igaz, hogy ezek a mostaniak szétlopják az országot, de hát a másikak is loptak.

Rendes magyar ember mindig magukat magyarnak mondó pártokra szavaz. A múltat bármikor, kérés nélkül is megmásítja, úgy emlékszik, hogy az előző átkosban őt és családtagjait üldözték, a vallás be volt tiltva, a pap pedig csak álruhában mehetett misére.

Rendes magyar ember nem szereti a buzikat. (Így mondja, nem melegeknek, vagy leszbikusoknak). Utálja a pedagógusokat, mert állandóan csak rinyálnak, hogy kevés a fizetésük. Neki is kevés a fizetése, a nyugdíja, mégsem pofázik állandóan. Ki van attól, hogy egy műtétre hónapokat kell várni, a kórházakban nincs kötszer, gyógyszer, a kórházi kaja ehetetlen, kevés az orvos, a nővér. Rendes magyar ember ugyanakkor nem ért egyet azokkal, akik kritizálják az egészségügyben lévő viszonyokat.

Rendes magyar ember egyetért a kormánnyal, és imádkozik Orbán Viktorért.

Akkor hát, mostantól itt élünk

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-11

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

Az új barbárság

FüHü

2018-04-10

A kétharmad nem csak Orbán és gátlástalan társainak a felelőssége, hanem immár választói felelősség: az aktív szavazók fele magasról tesz azokra a civilizációs vívmányokra, melyeket a rendszerváltás igért, melyeket ma stigmának és nyűgnek érez stb., és vidáman lép a decivilizáció, a barbárság útjára, vélve, hogy majd legalább neki jó lesz. Hát, nem lesz jobb a most ünneplőknek sem, sőt egyre rosszabb lesz, mert végül nem a barbárság, hanem Róma győz, új civilizációt, új kultúrát hirdet, még ha belepusztul is!

Orbán újabb kétharmada végzetesen megváltoztat(hat)ja Magyarország, sőt az egész magyarság sorsát, és meglehet, ez volt az utolsó lehetőség, hogy – bármennyire is a hatalom fele lejtett a mezőny – demokratikus úton leváltható legyen „a rendszer”. Véget ért egy éra, még akkor is, ha a folytonosság látszik. Valami új jön, és ami jönni fog, az nagy valószínűséggel, a nyílt és fölvállalt diktatúra lesz, amit a vezér be is jelentett elhíresült „elégtételt veszünk”, mondásával. (És ne feledjük, a legvéresebb diktatúrák mindig is „demokratikus” választások nyomán alakultak ki. És éppen úgy, mint Orbán teszi, a választásokat soha nem pozitív programok bemutatására és elfogadtatására, hanem már önkényesen elkövetett „tettek”, pontosabban politikai bűnök, utólagos legitimálására használták/ják. A kétharmad most majd a végeláthatatlan korrupciót fogja menteni: nem lehetnek korruptak, hiszen megszavazták őket, nemde?).

Azt hiszem nem téved az, aki, ismerve a kurzust (nemcsak az orbáni kormányzás elmúlt nyolc évét, hanem az európai- sőt, világrendszerbeli-változásokat), decivilizációs folyamat kezdetét látja abban, ami van és főként abban, ami bekövetkezni látszik. Hiszen a civilizáció végső soron, az erőszak, a hatalom egyre jobb és szélesebb körű intézményes kontrollját jelenti, kiegészítve azzal is, hogy a kontroll egyre inkább az egyén által önként vállalt, önkorlátozással valósul meg és nem föltétlen külső nyomásra. Ami a mai Magyarországon, az ellensúlyok rendszerének fölszámolásával bekövetkezett – mindenekelőtt a legfőbb ügyész magatartásában tetten érhetően, aki egyetlen hatalomközeli korrupciós ügyben sem indít nyomozást – az Orbán, akár külső, akár belső, önkorlátozó (Lol) hatalmának kiteljesítése, egy regresszív/reakciós lépés. Az enyhébb kifejezést használom a társadalmi folyamat leírására – Norbert Elias viszont a leginkább a barbarizációt („barbarization spurt”, 1987) preferálja – mert ezt kevésbé normatívnak vélem, de az új barbárság fölvetése sem túlzott, ha azokat az előjeleket vizsgáljuk, melyek elvezettek a mostani magyar politikai közélet, illetve politikai kultúra színvonalának, békeidőben példátlan, lesüllyedéséhez. A regressziós pályára kerülő, a decivilizáció útját járó társadalmakra jellemző, a félelem és bizonytalanság (insecurity), a veszélyérzet és kiszámíthatatlanság, az erőszak föléledése a közéletben, a növekvő egyenlőtlenségek és társadalmi feszültség (Jonathan Fletcher, 1995). Mindezek a mai magyar kormány által előidézett és támogatott – rejtett programként dédelgetett és terjesztett – politikájának részei. A többi létező diktatúrához hasonlóan a decivilizáció az a rejtett, egyelőre ki nem mondott populista politikai program, melynek folytatásához Orbán szavazatok általi legitimálást kért és kapott. Orbán, a kétharmaddal, lehetőséget kapott, hogy egy hosszútávú decivilizációs folyamatot levezényeljen, melyet orosz-török stb., mintára kezdeményezett, és amelynek következő lépése semmi más, csak a nyílt és erőszakos diktatúra bevezetése lehet, Magyarországon. A félelemre és gyűlölködésre, az álhírekre és „alternatív tényekre”, a fiktív összeesküvésekre és nacionalista retorikára épített kampány gyümölcsöt termett, keserűt és rothadtat, sőt mérgezőt, de ez van és ezt fogjuk zabálni. Ki két pofára, ki csak moderáltan, kinek ebből sem jut, de más nincs és egyre kevésbé lesz.

És el lehet újra és újra mondani, hogy a vox populi, az a vox dei, vagyis, ha „a nép beszél”, akkor a politikusoknak és kritikusoknak hallgatni ildomos. És hogy az istenadta nem tévedhet, holott nagyon is. A kétharmad nem csak Orbán és gátlástalan társainak a felelőssége, hanem immár választói felelősség: az aktív szavazók fele magasról tesz azokra a civilizációs vívmányokra, melyeket a rendszerváltás igért, melyeket ma stigmának és nyűgnek érez stb., és vidáman lép a decivilizáció, a barbárság útjára, vélve, hogy majd legalább neki jó lesz. Hát, nem lesz jobb a most ünneplőknek sem, sőt egyre rosszabb lesz, mert végül nem a barbárság, hanem Róma győz, új civilizációt, új kultúrát hirdet, még ha belepusztul is!

Olvasom, hogy a Fidesz itteni fiókpártjai pezsgőznek és győzelmüket (sic!) ünneplik, vagy legalábbis remélhetően azt, hogy nem lesznek retorziók és a pénzcsapokat nem zárja el Orbán, a klientúra virágozni fog, mert éppen elég volt az erdélyiek szavazata a kétharmadhoz. Csakhogy ez a főnöki fejbúbsimogatás bármelyik pillanatban megváltozhat, a lehajtott fejű vezérek pedig hiába papolnak autonómiáról, ha közben csicskaságukat nemcsak elfogadják, hanem büszkén ünneplik is. Miközben álságosan a Fidesszel való „partnerségről” beszélnek, maguk is tudják, hogy a főnök kénye-kedve irányítja minden lépésüket, és mozgásteret sem hagy számukra a külső kontroll: kiszolgáltatottak, megfélemlítettek és Judás-pénzen megvásároltak.

És ne legyenek illúzióink, a Kelemen-féle fiókpárt nem egyszerűen csak a „büszke csicskás” passzív szerepében tetszeleg, közvetíti a budapesti ukázt a rommagyarság fele, hanem nagyon is aktív közvetítője és lelkes támogatója az orbáni (erdogani putyini, stb., mintájú) illiberalizmusnak, az arra nagyon is fogékony román hatalom fele. Nincs ma reakciósabb, visszahúzóbb és ebben megbízhatóbb partnere Dragnea and Co-nak, mint a Fidesz itteni fiókpártjai, és nincs hiteles képviselete a rommagyar közösségnek, védtelenek és kiszolgáltatottak lettünk, messze Bukaresttől, és messze Budapesttől is. Győztünk mondják a vezérek, csak tudnánk, hogy miben? Kinek a háborújában, kinek a zászlaja alatt? Ahogy mondani szokás, még néhány ilyen győzelem és végképp elveszünk, vagy legalábbis elfogyunk.

És ha – mint állítom – egy civilizációs visszalépés küszöbén áll a magyarság, akkor az is igaz kell legyen, hogy a regresszió megállítását nem várhatjuk el egyféle töredezett „politikai ellenzék” néhány tucat, lényegében eszköztelen, vezetőjétől, ez ellen valóban csak közösen tehetünk. Az első lépés a decivilizáció tényének felismerése, és az ellenállás, cenzúrának, a kisajátított médiák agresszív és gyűlöletkeltő és hazug diskurzusának, a civil társadalom megfélemlítésének, az oktatás és egészségügy végletes leépítésének, s ó jaj hosszú még a lista. Ez illúziókkal való leszámolást is jelent, közös felelősséget, és azután közös cselekvést is. Nem lesz könnyű, de más út nincs, a menekvés nem megoldás, illetve csak egyéni megoldás lehet, a civilizáció pedig kollektív alkotás, kezdődnie kell a barbárság lebontásának is.

Most már csak élni kellene, civilizáltan, „normálisan”, szabadon és emelt fővel, kimondom: európai emberhez méltón. Legyünk azon, és a haza egyszer csak fölvirágzik általunk.

Magyari Nándor László

Magyar választások: várakozások és valóság

FüHü

2018-04-10

Magyar választások: várakozások és valóság

Balogh S. Éva huszonévesen, egyetemi hallgatóként, 1956 decemberében távozott Magyarországról. A Yale egyetemen kelet-európai történelmet tanított, és számos tanulmányt publikált a két világháború közötti magyar külpolitikáról és a pártpolitikáról. Itt olvasható cikke a Hungarian Spectrum blogon jelent meg.

A magyar médiában sok, köztük néhány szenvedélyes cikk olvasható a vasárnapi választásról. Sokan igyekeztek magyarázatot adni az ellenzéki pártok által elszenvedett óriási veszteség okaira – a „kétségbeesés” szó számos cikkben és politikai elemzésben megtalálható.

Akivel csak az elmúlt 24 órában beszéltem, meg volt döbbenve. Egyszerűen nehéz megérteni a híreket. Már csak azért is, mert több oka volt a megnövekedett elvárásoknak. Az egyik volt Márki-Zay Péter váratlan győzelme Hódmezővásárhelyen, amely soknak azt jelezte, hogy rejtett anti-Fidesz szavazók várják, hogy egyedül maradjanak a szavazófülkében, ahol kifejezhetik a jelenlegi rendszerrel szembeni undorukat. Ezért sem karták a kormányellenes erők elhinni, amikor a közvélemény-kutatások egy része a Fidesz győzelmét jósolta.

Ezt az optimizmust azok a csoportok erőfeszítései erősítették meg, amelyekhez később Márki-Zay is csatlakozott. A taktikai szavazásról van szó.

Ha megnézzük a Jobbik-közeli Iránytű által preferált kerületeket, az azt a benyomást kelti, hogy a Jobbik néhány megyében tarolna. De a Jobbik csak egy kerületben nyert, és az sem az ország északkeleti sarkában volt, ahol a közvélemény-kutatások szerint a Jobbik erős, hanem a Dunántúlon, Dunaújvárosiban és annak környékén.

Amikor a Republikon előrejelzéseit olvastam, úgy éreztem, hogy talán túl pesszimista vagyok, és hogy a balközép esélyei továbbra is jók, és nemcsak hogy megakadályozhatják a Fidesz kétharmados többségét, de talán még egy egyszerű többségre is szert tehetnek.

Ami tény: majdnem mind a nyolc közvélemény-kutató alábecsülte a Fidesz erejét, és túlbecsülte az ellenzéki pártok súlyát.

Az is megtévesztő volt, hogy a nagy részvétel az ellenzék számára jó, mert a Fidesznek maximum kétmillió híve van, akik úgyis a pártra szavaznak és a magas részvételaz ellenzéknek kedvez. Az elmúlt hónapokban számos felmérő azt mondta, hogy a legtöbb bizonytalan szavazó valamelyik ellenzéki pártra szavazna, s hónapok óta azt hallottuk, hogy a választók több mint fele a kormányváltást szeretné.

Mindezek azoknak a hitét erősítették, akik véget akartak vetni Orbán Viktor politikai rendszerének, és bíztak abban, hogy a jelenlegi kormány nagymértékben meggyengült és legyőzhető. De van valami, amit sokan alábecsültek – ez pedig Orbán választási rendszerének ördögi természete. Ez egy kétpártra tervezett választási rendszer, annak ellenére, hogy Magyarországon 1990 óta többpártrendszer van. Ebben a választási rendszerben, a Fideszt nem lehet úgy legyőzni, hogy a választópolgár hat vagy hét kisebb párt között kénytelen választani. Ez különösen azért is érvényes, mert a balközép pártok az elmúlt nyolc évben nem voltak képesek együttműködni.

Én minden alkalommal haragudtam, amikor azt hallottama pártvezetőktől, hogy „rengeteg időnk van”, vagy „még az utolsó pillanatban is összefoghatunk. Ez elbizonytalanította az ellenzéki pártok szavazóit és szimpatizánsait.

Néhány évvel ezelőtt megkértek, hogy egy sorozat részeként osszam meg gondolataimat a Klubrádió-ban. Lenin híres könyvét, a Mi a teendő-t hívtam segítségül, és azt mondtam, hogy hozzanak létre egy nagy pártot, amelyet általában „gyűjtőpártnak” vagy „néppártnak” neveznek. Egy olyan gyűjtőpártot, amelyben különböző ideológiai orientációjú embereket fog össze. Amerikában a Demokrata Pártban is széles körű ideológiák találhatók – a liberalizmustól egészen a szocializmusig, de ezek kifelé mégis egy egységet alkotnak.

A nagy pártoktól egyenlő távolságot hirdető harmadik oldal minden eddigi kísérlete kudarcba fulladt, a magyar demokratikus ellenzék ugyanis a mostani választási rendszerben nem engedheti meg magának többpárti rendszert.

A baloldali magyar ellenzéki pártok ideológiai különbségei kicsik, ezek a különbségek kompromisszummal és jó szándékkal könnyedén leküzdhetők lennének. Amennyire én látom, a legnagyobb akadályt a hozzájuk kötődő személyek jelentik, a közöttük lévő, egyéniségükből eredő személyes ellentétek.

Gyakran hallottam, ahogy Szél Bernadett kijelenti, hogy a pártjuk „értékei” nélkül nem lehet értelmes politikai változás. De az LMP alapvető értékei nem mindegyike egyedi. Az LMP ugyanúgy demokratikus párt, mint az MSZP, a Párbeszéd, a DK és az Együtt. Fárasztók az olyan állítások, hogy például az LMP „huszonegyedik századi párt”, és hogy azok a pártok, amelyeket 2000 előtt hoztak létre a történelem szemétdombjára valók. Az Egyesült Királyság Konzervatív Pártját 1834-ben alapították; a Munkáspártot 1900-ban. Az amerikai republikánus párt első ülését 1854-ben tartotta, és a Demokrata Párt a világ legrégebbi politikai pártja. Gyökerei 1792-re nyúlnak vissza.

Kétségtelen, hogy a baloldali pártok súlyos hibákat követtek el, és bizonyos mértékben felelősek a szomorú eredményekért. De ezzel együtt azt kell mondanunk, hogy az LMP viselkedése aránytalanul hozzájárult a sokkoló eredményhez. A körzetek áttekintése azt mutatja, hogy a balközép pártok 17 kerületet veszítettek el az LMP miatt.

Az LMP politikusainak kisstílűségének példája Schmuck Erzsébet kampányvezető, az ATV-ben nyilatkozva nem aggódott a Fidesz kétharmados többségével miatt, számára az MSZP „történelmi bűne” jhelentette a legnagyobb problémát, amely Gyurcsány Ferencet visszahozta a parlamentbe.

Több ellenzéki vezető lemondott: Hadházy Ákos, az LM-bőlP, Molnár Gyula az MSZP-ből, valamint Jobbik elnöke, Gábor Vona, aki még a politizálástól is visszavonul. Szigetvári Viktor (Együtt) ugyancsak elhagyja a politikát.

Végezetül hangsúlyozni szeretném, hogy még a nagyobb ellenzéki sem tudták megoldani az ellenzéknek azt a problémáját, hogy Budapesten és néhány nagyobb városon kívül nincs támogatottságuk vidéken. A falvak alacsony iskolázottságú, rosszul tájékozott és agymosott lakói a Fideszre szavaztak. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása nehezebb, mint egy nagy ellenzéki párt létrehozása.

Magyarország nem olyan, amilyennek mostanában látszik

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-10

Magyarország nem olyan, amilyennek mostanában látszik

A választást követő délelőtt felhívott egy külföldön élő ismerősöm. Rögtön a lényegre tért, és azt kérdezte: mi történik Magyarországon?

– Semmi különös – válaszoltam. – Választottunk.

– Jól vagytok? – kérdezte aggódva.

– Jobban nem is lehetnénk.

– Jó ez nektek?

– Igen. Nekünk ez jó. Pontosabban: ez is jó.

– Viccelsz?

– Tudsz jobbat?

Aztán elmondtam neki, hogy milyen Magyarország. Hogy a mi országunk szép és jó hely, normális emberek lakják. Ebben az országban nincs kirekesztés, mert mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Elsősorban azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.

Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy nem a bűntelen, hanem a bűnös bűnhődik. Verseny van és nem háború. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak.

A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország. Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Ebben az országban olyan ember nem kerülhet vezető pozícióba, aki nem a haza javát szolgálja, hanem a javait akarja.

Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.

Magyarország nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye. Itt a gyűlölet nem pálya, az emberek nem vevők az orbitális hazugságokra.

A mi hazánk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak. Az egypártrendszerből ismert három T – tilt, tűr, támogat – nálunk azt jelenti, hogy tehetséggel, tudással és teljesítménnyel lehet előbbre jutni.

Magyarország boldog ország.

Amikor láttam, hogy sikerült megnyugtatnom, azzal köszöntem el tőle, hogy nagyon szeretnék Magyarországon élni.

Áder János beavatkozott a választási kampányba

Blogolda

Föld S. Péter

2018-04-08

Áder János beavatkozott a választási kampányba

Áder János súlyosan és egyoldalúan beavatkozott a választási kampányba. Magyarország államfője azzal avatkozott bele a kampányba, hogy nem szólalt meg egyszer sem.

Még szavazásra sem buzdította az embereket, ami a nemzet egységének megtestesítésére szerződött államfőtől minimális elvárás lett volna.

Mint ahogy az is, hogy szóljon a szemünk előtt zajló csalásokról. Arról, ami a nemzetinek elnevezett választási bizottság, a rendőrség, az ügyészség, az összes parlamenti párt és a választópolgárok szeme előtt zajlott. Hogy tömeges, szervezett csalás történt Magyarországon és a határokon túl.

Az ukrán határ menti településekre tömegek jelentkeztek be, volt olyan romos, lakhatatlan ház, ahol kétszáznál is több ember lett bejelentve. Olyan emberek, akiket még soha senki sem látott a környéken. Ezek az ideiglenesen hazánkban állomásozó személyek is szavazhatnak, és mindenki tudja, hogy fognak is szavazni.

Nem szólt Áder János arról sem, hogy a határon túli magyarok szavazataival tömegesen és gyomorforgató módon vissza lehet visszaélni, el lehet csalni azokat. Ha Erdélyben élsz, a Felvidéken, vagy a Vajdaságban, nem kell személyesen, érvényes okmányokkal szavaznod, elég, ha a szavazatod, vagy akár az üres szavazólapod beteszed egy borítékba, és elviszed egy ottani magyar párt irodájába és rábízod valamelyik jóemberre. Nem baj, ha a boríték nincs lezárva, és az sem gond, ha nincs kitöltve. Akad, majd aki segít ebben is, és ha netán rosszul töltötted ki, mert nem arra szavaztál, akire kellett volna, ezen is tudnak segíteni.

Áder Jánosnak nem volt egyetlen szava sem ehhez. És az egész országot elborító gyűlöletről is hallgatott. Hogy a kormány és a Fidesz vezetői azzal riogatták az embereket, hogy jönnek a migránsok, és elvesznek mindent, ami a miénk.

Betelepítik őket az üresen álló laktanyákba, iskolákba, lakásokba.

Áder államfő egyetlen szót sem ejtett ezekről a hazugságokról. Áder államfő, valahányszor mondania kellett volna valamit, hallgatott.

Ha majd kötetbe rendezik Áder államfő összegyűjtött hallgatásait, visszatetszően vaskos könyv lesz belőle.

Április 8-ról szóljon az ének…

FüHü

2018-04-05

A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.

Közeledve április 8-hoz, egyre elkeseredettebb vagyok. Ilyen gyűlölködő kampányt még nem éltem át. Jobb helyeken, a nyugati világban, általában a pártok a saját előnyeiket, próbálják kidomborítani, és ígéretekkel megspékelni. Elvégre, mindenki egy jobb, biztosabb jövőre vágyik, annak megvalósítását pedig valamelyik számára kedves és ígéretekben hozzá közelebb álló pártban látja.

Ez Magyarországon (napjainkban) nem így van. Itt a hatalmon lévők csatatérré alakították át nemcsak a politika, de a közhangulat mezejét is. Meggyőződésem volt, hogy itt ma nincs diktatúra, legalábbis az, amit volt szerencsém megélni a 60-70-es években, amikor útlevelet egy hónapra adtak, ha a kérvényhez hozzájárult a munkaadó (vállalat igazgató, párttitkár, szakszervezeti bizalmi stb.), majd ez alapján, a BM kiállította az úti dokumentumot. A rendőr bevihetett az őrsre és ott levághatták az ember haját, ha a hossza nem felelt meg a szerv kényének-kedvének.

Ezek az idők szerencsére elmúltak. Mára kitört a szabadság. Gondolhatnánk. Csak épp a rendszer, az államapparátus kezd egyre jobban hasonlítani a sötét ’50-es évekre. Szerencsére a „fekete autó” mára már nem a félelem, hanem a státusz szimbóluma lett. A szemlélet, a pártállamból jól ismert gondolkodás viszont újra itt van. Részben örülök neki, mert most felnőtt (mi több, idős) fejjel át tudom élni újra ugyanazt, ami szüleim fiatalsága volt, és amivel életem nagy részében riogattak, miközben a filmhíradók tanúsága szerint, igenis a nép (nagy része) lelkesedett, mert (1945 után) úgy érezte valami új, más kezdődött.

A hatalom kampányszövegeit hallva, benne a Vezérré előléptetett és éljenzett Orbán Viktor megnyilvánulásai ugyanazt sugallják, mint az ’50 évek Magyarországáé: a párt, a (dolgozó) magyar nép (a munkásosztály) élcsapata, a párt és vezetői tévedhetetlenek. A jelenleg hatalmon lévőknél jobb, igazabb párt (és vezetés) nincs e Földön. Az egykor gyűlölendő „imperialisták” ma a „sorosisták” név alatt futnak, akiket épp úgy országhatáron kívülről támogatnak, fizetnek, „bérelnek”, mint az orbáni rendszer elődjének tekinthető egypártrendszer ellenségeit. A Békemenet vészesen hasonlít a május elsejei felvonulásokra.

Azokat is jól megszervezték, autóbuszokkal utaztatták a résztvevőket, kiosztották a zászlókat, az előre legyártott transzparenseket (mai szóval molinókat). A felvonulás résztvevői is mind önkéntesek voltak, épp úgy éltették a pártot és vezetőiket, mint manapság a Fidesz tábor. A testvéri szovjet elvtársakat felváltották az ugyancsak ingyen utaztatott lengyelek.

Kishazánkban az orbáni szlogenekben ma már nincs szó demokráciáról, a vélemények szabad kinyilvánításáról, a különféle vallások szabad gyakorlásáról. Vajon kampányában miért nem hirdeti büszkén a jelenlegi kormánypárt és vezére Orbán Viktor, hogy a 150 éves török-muszlim uralom alatt Konstantinápolynak nem sikerült megtérítenie a magyar lakosságot?!

A kereszténység alapját, a szolidaritás, a megértés, megbékélés, a megbocsátás, stb. évezredes tanait is kitörölte az orbáni ideológia a köztudatból. Helyette van a leninizmusra (és sztálinizmusra) emlékeztető és jellemző (osztály)harc, mely mindenkit ellenségnek tekint, aki elveti a Fidesz vezette egypártrendszer gondolatát. A parlamentáris ellenzéket, a kormánypárttal nem rokonszenvezőket, sohasem (még a Horthy korszak „béke éveiben” (1924-1938) sem!) gyűlölték annyira és nyíltan, mint napjainkban. Félelmetes és félelemkeltő ez a választási kampánynak titulált gyűlölethadjárat. Persze, vannak vicces, mosolyt fakasztó megnyilvánulások is, mint pl. az ötös párttagkönyv tulajdonosának szavai:

„…Sorsdöntő választás előtt állunk: most dől el, hogy tovább tudjuk-e adni ezt a hazát az utódainknak úgy, ahogy mi örököltük az őseinktől.…”

Ajaj, tetszik emlékezni, 8 éve hogyan tetszettek megörökölni ezt a hazát? Mi mindent tetszettek akkor mondani az elődökre, beleértve a ’89-et megelőző 40 évre? Pedig, most ugyanott tartunk. Hiszen a kommunistáknál is sokkal nagyobb mértékben harácsol, lop a jelenlegi vezető réteg, elit. Ilyen fokú korrupció sem a pártállamban, sem a Horthy-korszakban nem volt! Orbán ugyanis megtalálta azt a kiskaput, amire az EU-nak már nincs ellenőrzési kapacitása. Minden EU-s pénzre kiírnak egy pályázatot, amit aztán valaki megnyer. Ez (látszólag) így korrekt. Csak azt nem ellenőrzi az EU, hogy a pályázatot megnyert cégek, vállalatok mögött ki áll, valójában melyik Orbán családtag vagy közeli jó barát részesül a hatalmas eurós beruházásokból.

Ugyancsak, igen vicces, hogy a kormánypárti média (főleg a televízió, és az internetes oldalak) mást sem szajkózik, mint pl. „nem akarjuk, hogy nálunk is migránsok randalírozzanak, és békés polgárokkal erőszakoskodjanak, mint pl. Brüsszelben”. Ilyenkor mindig az ott élő Fideszes EU-képviselőkért aggódom. Nem kéne azokat hazahívni? Milyen vezető ez az Orbán, ha olyan értékes képviselőit, mint pl. Szájer Józsefet, Tőkés Lászlót, Deutsch Tamást, vagy Schöpflin Györgyöt ilyen állandó veszélynek teszi ki?

Viszont a számtalan közvélemény-kutató jelentésekben sehol sem látok, olvasok a „millenniumi” (1990-2005 között születtek) Y és Z generációról, azaz a most 18 évesekről, az első szavazókról, választókról. Vajon ők hogyan gondolkodnak? Mit értenek ebből a torz választási rendszerből, a rengeteg visszalépésből, az agyontaktikázásból, no meg az egypártrendszert éltető Fidesz kampányból, amit állítólag a jövő nemzedékek részére talált ki és javasol a jelenleg regnáló Orbán rendszer.

Stephen Elekes

Továbbiak

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Blogolda

Szomorú nézni ezeket a listákat és híreszteléseket, melyek tiporni igyekeznek minden polgári gondolkodást. Míg nézegetem őket, szeretnék kilépni a bénító polarizációból. Azt hiszem, ez most nem jobboldal vagy baloldal, nem konzervativizmus vagy liberalizmus – ez marhaság.”

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA