Archív

Az MSZP választmányának válaszára vár a DK

Nem okozott nagy meglepetést Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke, amikor ismertette a múlt héten elindított és két nappal ezelőtt lezárult pártszavazás eredményét

A két kérdés, amiről a DK mintegy 10 ezer tagjának a véleményét kérdezték, lényegében a következő volt: elutasítják-e azt a módszert, hogy az egyik párt vezetése meg akarja határozni, hogy egy másik párt kit jelöljön egy esetleges közös választási listára. A másik kérdés pedig arra vonatkozott, hogy elkezdjék-e a tárgyalásokat a 106 egyéni körzetet illetően.

Mint Molnár Csaba elmondta, a DK történetében soha nem látott arányban szavaztak a párttagok. Mintegy 70 százalékuk szavazott a két kérdésről, s közülük

az elsőre 92, a másodikra pedig 97 százalékban igennel válaszoltak.

Ez, a párt alapszabálya szerint, kötelezi az elnökséget, mondta Molnár Csaba. Vagyis, az azt jelenti, hogy e felhatalmazás alapján tárgyalhatnak csak más pártokkal.

Az ügyvezető alelnök elsősorban az MSZP-re gondolt, akik, Botka László színre lépése óta azt az álláspontot képviselik, hogy legyen közös lista, de azon Gyurcsány Ferenc ne szerepeljen.

A mi európai politikai kultúránktól távol esik, hogy beleszóljunk más pártok személyi ügyeibe,

mondta Molnár Csaba. Hozzátette: úgy hallotta, hogy a szocialisták azt ajánlják, hogy Gyurcsány induljon egy számára kedvezőnek tűnő egyéni körzetben – például Budapest XV. kerületében.

Olyan előfordul, hogy egy pártelnök a pártlista mellett egyéniben is indul, de hogy csak egyéniben, a pártlistát „kihagyva” induljon, arra még nem volt példa.

Molnár Csaba a kisebb pártokkal való együttműködésről azt mondta: ők nem zárkóznak el a tárgyalások elől, de miután az LMP és a Momentum is kijelentette, hogy nem kívánnak velük együttműködni a választáson, ezt a döntést elfogadják, és ők sem erőltetik a tárgyalásokat.

Ha az MSZP szombati választmány ülésén úgy határoz, hogy nem fogadja el az DK ajánlatát – közös lista, amelyen Gyurcsány Ferenc pártelnök neve is szerepel, – azt ők, szomorúan ugyan, de tudomásul veszik. Ebben az esetben nincs más, mint megállapodni abban, hogy mind a 106 egyéni körzetben egy demokratikus ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjével.

Interjú, amelyben Gyurcsány Ferenc jót is mond a Fideszről

Gyurcsány Ferenc nem hisz a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködésében, de abban igen, hogy egy új Parlamentben, szűk körben együtt tudnának működni. Úgy látja: nem igaz, hogy a kétharmados törvények mellett teljes bénultságra van ítélve a demokratikus ellenzéki oldal. Beszélt az összefogás esélyeiről, s arról, hogy nem lehet úgy nyerni, ha egyéniben egymás ellen indulnak a pártok. 

A Demokratikus Koalíció elnöke hűti az elszámoltatást követelők kedélyeit: a liberális demokrácia nem fér össze a nép elszámoltatási követelésével, a közvagyont a jogi normákkal összhangban konvertálták magánvagyonná, a bíró pedig csak ezt vizsgálhatja. Elvben egyetlen alternatíva lehet, a forradalom, mert akkor megszűnik a közjog folytonossága. „De ezzel minden porcikámmal szemben állok” – szögezte gondolkodás nélkül és keményen.

Hogyan látja magát, a pártját és a demokratikus ellenzéket 2018 májusában?

Ami a Demokratikus Koalíciót illeti, arra könnyebb válaszolni: ez ugyanis az egyedüli olyan párt a demokratikus ellenzéki oldalon, amely 2014 óta jól kimutathatóan nőtt, és nőni is fog. A párt nagyon egyben van, nálunk nincs kiszivárogtatás, nincsenek politikai cikk-cakkok, érdemi belső konfliktusok.
A demokratikus ellenzék egésze már keményebb dió. Az ország többsége kormányváltást akar, ám a demokratikus ellenzék politikai értelemben nincs megszervezve. Pedig a választás a jövőről, a kormányzóképesség demonstrálásáról szól. S ha az ellenzék nem képes megmutatni, hogy képes együttműködni, akkor rosszabb lesz az. A mi alapállásunk világos: a múlt szétválaszt, a jövő pedig képes egyesíteni.

Ön szerint mennyi idő kell arra, hogy a demokratikus ellenzék erői megállapodásra jussanak egymással?

Botka Lászlónak igaza volt, amikor a színrelépésekor önmagának idén február végi-március eleji határidőt adott. Mi is a gyors megállapodás hívei vagyunk, de azon túl, hogy nincsenek előfeltételeink, mi önmagunkban keveset tudunk tenni. Rajtunk kívül mindenkinek vannak előfeltételei, jó hosszú lista állna össze, ha ezeket mind összeszednénk. Sok kampányt végig éltem már, s megtapasztaltam, hogy a választók nem rendelkeznek hosszú emlékezettel, aminek persze egyaránt vannak jó és rossz következményei is. Ha az utolsó három-négy hónapban rend van, akkor az egység meghozhatja a sikert. De azért jó lenne karácsonyig valameddig eljutni!

A több mint hétéves Fidesz-uralom alatt egy olyan rendszer épült fel, amelynek minden részében a rezsimhez lojális személyek vannak. A rendszer bukása után hogyan lehet visszaállítani a fékek és ellensúlyok rendszerét? 

Kétharmad nélkül nem egyszerű a feladat. A mai helyzet iszonyatos ellentmondása, hogy nagyon nagyarányú elutasítottság mellett kormányoz és küzd a Fidesz-KDNP, amely a legnagyobb kisebbség, s amelyet a teljes ellenzék le tudna szorítani egyharmad alá. Sietek hozzátenni: nem hiszek a demokratikus ellenzék és a Jobbik együttműködésében! Ám abban igen, hogy egy új Parlamentben szűk körben együtt tudnánk működni. Miközben azért az sem igaz, hogy a kétharmados törvények mellett teljes bénultságra van ítélve a demokratikus ellenzéki oldal. Kollégáim egy sor területen megtalálták a törvényes és jogszerű válaszokat.

Van tehát már forgatókönyvük? 

Mást lehet és kell tenni az igazságszolgáltatás, mást a média függetlenségének a helyreállítása érdekében, megint mást a vallás és egyházalapítás szabadságának a helyreállításáért. De nem szabad elárulni a kiskapukat, nehogy becsukják őket.

Nem gondolja, hogy a mai demokratikus ellenzék, ha nyerne is, béna kacsa lenne?

A nagyobbik baj, hogy sokkal nehezebben állhatna helyre a kialakult társadalmi érintkezésmód, kultúra, mindaz, ami beépült az emberek mentalitásába, az az egyfajta alattvalói magatartás. Sok az indulat, kevés a megértés, messze vagyunk bármilyen nemzeti konszenzustól. Anélkül pedig nem lehet sikeres az ország.

Ön szerint létezhet a mai helyzetben hatalomátadás vér nélkül?

Nem hiszem, hogy konfliktusmentes lehet a hatalomátadás akkor, amikor van egy olyan politikai hatalom, amelyik – ha nem esik szét – továbbra is kitart amellett a hite mellett, hogy erkölcsi, történelmi okokból csak neki van joga kormányozni, s mindenki más illegitim lenne. Annyival azért jobb a helyzet ma, mint volt 2002 és 2006. között, hogy akkor dermedve figyeltük, hogy mi történik, most másként viselkednénk. A legkeményebb időszak igazán az átmenet lenne, amikor az újonnan választott törvényhozás még nem esküdött fel, nincs új kormány, s a régi parlament és az ügyvezető kormány kezében van még a hatalom.

Ami annyit is jelent, hogy az övék a belügyminiszter, a kezükben a rendvédelmi szervek irányítása, stb. Ilyen körülmények között hogyan lehet stabilizálni a helyzetet?

Vannak közöttünk olyanok, akik ezen dolgoznak.

A világban van egy olyan trend, amelyet stabilokrácia névvel szoktak illetni, egyszerűen fogalmazva: még mindig jobb egy félig diktatórikus, de stabil rendszer, mint egy kaotikus. Nem tart attól, hogy Magyarország külső partnerei –élükön az Egyesült Államokkal – így viszonyulnak Magyarországhoz?

Valóban nagyon sokáig az volt a Fidesz legfontosabb fegyvere a nyugati partnerekkel folytatott párbeszédben, hogy ők stabilitást tartanak fent. Persze minden reálpolitikusnak tudnia kell, hogy abban az állandó vitában, hogy a külpolitika érdek- vagy értékalapú-e, a válasz kimondva, kimondatlanul az érdekalapúság. Senki nem akar regionális feszültséget. Ezért a demokratikus ellenzéknek hihetően kell tudnia bizonyítani, hogy képes rendet tartani.

De hát hogyan lenne képes sugallni, hogy kormányon egységes lesz és stabilitást biztosít az országnak akkor, amikor már a választást megelőző együttműködésben sem tudnak dűlőre jutni egymással?

Két különböző dologról beszélünk. A demokrácia lényege a vitatkozás, arra épül, hogy tudomásul veszem a sokféle gondolkodást. A nézetkülönbségeket normális dialógus keretében fel lehet oldani. Nem az a probléma, hogy sokfajta személyiség, kultúra, politikai részletvita van közöttünk – ez jó, és Isten ments attól, hogy ne így legyen! Ott vannak a programok, azokban be tudjuk mutatni, hogy mi egyenként mit szeretnénk, de van egy közös talapzat, amire közösen építhetünk, amire építhetjük a megállapodásunkat. Ezt megcsinálni a mi dolgunk.

Ehhez az kell, hogy mindenki felejtse el az őt ért valós vagy vélt sérelmeket.

Én is össze tudnék állítani egy szép listát ezekből, ha nagyon akarnám, de mi ez ahhoz képest, hogy újrateremtünk egy normális  országot, ahol lehet élni, ahol nem kell igazodni a hatalomhoz, s elfogadjuk, hogy sokféleképpen lehet jól szeretni a hazát? Ehhez képest ezek a viták elenyészők. Sajnos azonban látok kisszerűséget és kicsinyességet is.

Feltételezzük, hogy sikerül  a kormányváltás, s túléltük az átmeneti időszakot is. Lesz felelősségre vonás? 

Sokakban iszonyatos indulatok feszülnek, és sokan követelik is a felelősségre vonást. Általában én le szoktam hűteni azokat, akik ilyen húrokat pengetnek. Politikai felelősségre vonás van – ezt hívják választásnak. Az igazságszolgáltatásban azonban nem lehet népbíróságokkal ítélkezni! Van egy probléma, s ezzel persze foglalkozni is kell: meg lehet-e teremteni az ügyészség és a bíróság függetlenségét. Nem újabb elszámoltató biztosok kellenek – magunk között, mire ment ilyennel Medgyessy Péter vagy Orbán Viktor, hiszen tíz politikai indíttatású esetből kilenc totális kudarccal végződött. A liberális demokrácia nem fér össze a nép elszámoltatási követelésével. Ugyanis a bíróság mondja ki, hogy mi bűncselekmény, de a jövendőbeli ítéleteknek lehet egy nagyon ellentmondásos mozzanata:

a köznapi értelemben lopásnak számító ügyek legnagyobb részét a törvényhozás segítségével követték el.

A nagy pénzek nem ott forogtak-forognak, hogy a Debrecenben csak Mr. 20 százaléknak nevezett Kósa Lajos visszakap egy bizonyos összeget a beruházásokból; a nagy pénzek a jogi normákkal összhangban cserélnek gazdát. A magyar termőföld jelentős részét is eladták, egy-két kivételtől eltekintve – ilyen volt Kishantos – azonban jogilag rendben voltak a tranzakciók, még ha esetenként volt is némi jogsértés. Persze tartalmilag rosszhiszemű a törvényalkotás és –alkalmazás, hiszen egyes személyeknek kedvez, de a bíró minden bizonnyal nem ezt fogja nézni, hanem azt, hogy megfelelt-e például a trafikprivatizáció a hatályos törvényeknek, hogy szabályos közbeszerzésen nyert-e Mészáros Lőrinc? A bíró nem írhatja felül a törvényhozói akaratot.

De ez nagyon sokak igazságérzetét bántaná. Nem tart attól, hogy a csalódottak, kiábrándultak kritikus tömeggé válnak, s akár erőszakosan is követelni fogják az elszámoltatást, a vagyonok visszavételét? Nem tart attól, hogy vér fog folyni?

Éppen ezért sem szabad megígérni olyat, amit nem lehet teljesíteni. Nem tudok mit mondani, csak azt, hogy bizonyára milliók igazságérzetét bántja és fogja is bántani, hogy az ilyen módon magánvagyonná tett közvagyon jelentős részét nem lehet visszaszerezni. Ennek egyetlen alternatívája lehet, a forradalom, amikor megszűnik a közjog folytonossága. De ezzel minden porcikámmal szemben állok. Sokan csalódottak lesznek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem szabad ilyen nagy várakozást kelteni.

És a média visszarendezése?

A közmédiával lehet mit kezdeni. Azzal persze nagyon könnyen. A magánkézbe adottakkal más helyzet, ott is lehet megoldás, de nem feltétlenül egyszerű. Nem akarok fenyegetően fogalmazni, a lényeg, hogy ki lehet szárítani azokat az elektronikus és print médiumokat, amelyeket különböző helyeken zavaros módon a hatalom az uralma alá hajtott. Anyagi, finanszírozási háttereiket tudatos és bevallott politikával el lehet értékteleníteni, s út nyílhat az átlátható alapokon nyugvó média felé.

Mindezt kormányzati segédlettel?

Kormányzati segítséggel, de nem a párthatalom szolgálatában!

Hogyan?

Csak egyszerű többségi döntést igényel, hogy csupán olyan médiumok működhessenek Magyarországon, amelyek végső tulajdonosai ismertek – az offshore háttérrel rendelkezők nem tartoznak ebbe a körbe. A pénzügyi beszámolók, mérlegek, stb. olyan kötelező mellékleteket is tartalmazzanak, amelyek világosan megmutatják, hogy honnan származik a pénz. Más szóval:

tudomásul kell venni, hogy a média is egy hatalmi ág, s mint ilyen, a finanszírozásának az átláthatósága sérthetetlen közérdek,

oda ellenőrizetlen pártpénzek nem folyhatnak be. Van egy világos közérdek, a nyilvánosság hatalomellenőrzési feladata megkérdőjelezhetetlenül fontos egy parlamenti demokráciában.

Az előbb érintőlegesen megemlítette, hogy minden pártnak van saját programja. Ön annyira optimista, hogy azt gondolja, hogy Magyarországon számít a program, hogy annak alapján választanak az emberek? Ha nem, akkor miért fektetnek bele annyi energiát? A DK programja például igen apróbetűs, s közel száz oldal. 

Van egy erkölcsi és politikai kötelezettségünk: ha a választó kíváncsi rá, akkor joga van tudni, hogy egy-egy párt mit képzel a világról, a jövőről, hogyan tervezné a kormányzását. Szerencsések azok az országok, ahol a választás arról szól, hogy kisebb korrekciókat akarnának az egyes pártok végre hajtani egyes területeken. Magyarország sajnos nem ilyen ország. Magunk közt szólva

valószínűleg nem az fogja eldönteni a pártok közötti versenyt, hogy kinek milyen az oktatás- az egészségügyi vagy éppen adópolitikája.

A miniszterelnök szándékai szerint amúgy is arra kell készülni, hogy továbbra is a Brüsszellel szembeni függetlenségi harc tematizálja majd a választást, Orbán fog majd a nemzetvédő politikus szerepében tetszelegni, aki megvédi a hazát. A kampánynak ez lesz a legerősebb szintje, no meg persze a mocskolódás. Lesz itt minden, magánéleti mocskokat is elő fognak majd szépen rángatni. Rólam mondjuk ezek már mind leperegnek.

Mit tehet az ellenzék, hiszen a kormány, tehát a Fidesz számára ott az eszközök teljes tárháza ahhoz, hogy ráüljön a kampányra, s azt kedve szerint tematizálja?

Az ellenzék ebben a helyzetben – és nagyon is helyesen – úgy teszi fel a kérdést: európai polgári életet akarsz-e, s bent maradni Európában vagy sem. Orbán vagy Európa – ez a választás tétje. A DK kezdte el használni ezt a szlogent, s ma már egyre többektől hallani. De nem vagyok erre féltékeny, nagyon is örülök neki.

Azért csak térjünk vissza egy kicsit a programokhoz, s azon belül is a gazdasági részekhez. A demokratikus ellenzék Önök által is szorgalmazott választási együttműködésén belül hogyan fésülhetők össze azok? Már a MoMa és az Önök programjában is sok az eltérés, s persze a szocialisták eddig megismert programelemei is másfele mutatnak. Nálam sokkal autentikusabb és szakértőbb embert idéznék: Békesi László a nekünk adott interjúban azt mondta, hogy legfeljebb a DK és a MoMa gazdasági programja fésülhető össze. Ön szerint?

A Bokros-program legkarakteresebb része az 500 napos program. Ennek az elképzelésnek a legnehezebb pontja, hogy van-e kétharmad vagy nincs. Ha van, akkor komolyan kell venni, és ebben az esetben megfontolásra ajánlanám, hogy legyen egy átmeneti periódus és utána egy új választás. Ha nincs,  akkor nem alkalmazható. Ami a gazdasági elképzeléseket illeti: a MoMa és a Dk között a fő kérdésben nincs nézetkülönbség: egyik oldalról vissza kell állítani a versenyt, a  piac becsületét, az erősen szabályozó ellenőrzőképes kormányt, s olyan gazdasági környezetet kell teremteni, amely bátorítja a befektetéseket. Másrészt felelőssé teszi azt, akinek több van. Vegyük például az adórendszert, a legtöbb párt programja csak az egyik vagy egy másik csoportot akar kedvezményezni. Mi Bokrosékkal összhangban azt mondjuk, hogy mindenkit figyelembe kell venni. Az ellenzék egyébként gyakorlatilag ma már egyöntetűen azt mondja, hogy az általános forgalmi adót csak differenciáltan lehet csökkenteni, s hogy a személyi jövedelemadót többkulcsossá kell tenni.

A „fizessenek csak a gazdagok” nem jó üzenet, ráadásul a forrásoldalra is figyelni kell,

hiszen a havi egymillió forint feletti jövedelmek megadóztatásából vajmi kevés pénz folyna be az államkasszába. De hogy mondjak azért valami pozitív dolgot is az Orbán-kormányról: sok eredményt értek el a kiskereskedelem és a szolgáltató világ kifehérítésében a pénztárgépek használatának kötelező tételével és az adóhatósághoz történő bekapcsolásával. A költségvetés viszonylag jó helyzetében az ebből a forgalomból érkező plusz bevétel a legfontosabb tétel. Ezt meg kell tartani, sőt ki kell terjeszteni ezt a kötelezettséget egyebek között a szerencsejátékra.

És hogyan viszonyul mindehhez az, amit az MSZP programterveiről tudható?

Teljesen tárgyalóképes alap, jól illeszthető a demokratikus ellenzéki közös programhoz az a tíz pont, amelyet Botka László felsorolt Szegeden, ez a 10 pont lényegében megtalálható a Demokratikus Koalíció Sokak Magyarországa programjában. Mérsékelt, intelligens, tartalmilag jó irányba tett lépés. A Párbeszéd kicsit balra van, ők inkább a polgári bal, az Együtt piacpártibb, a Momentum pedig egy érdekes konzervatív jelenség, ahogy a programfoszlányukból lehet tudni, az identitáspolitikában, a kultúrában, a magánszabadság kérdésében európai szabadelvű, CDU-s módon konzervatívan piacpárti, és európai. A Gémesi György-féle Új Kezdetről sajnos keveset tudok, de azt igen, hogy véd bizonyos alapértékeket Orbánnal szemben, ami tiszteletre méltó.

Nem rá értem, de általában érzékelek egy nagyon súlyos kulturális konfliktust. A polgármesterek többsége egyes szám első személyben beszél: „aláírtam”, „megcsináltam”, stb., aminek az oka, hogy az esetek jelentős részében iszonyatos túlhatalommal rendelkeznek, s ennek a kultúráját szokták meg. Sok polgármester kiskirályként viselkedik, és ez nem konvertálható kormányzati kultúrává.

Ezért sem gondolom, hogy automatikusan jó egy polgármester politikusnak, mint ahogy egy politikusból is válhat csapnivaló polgármester,

mivel más karakter kell ehhez és ahhoz. Például belőlem lehet, hogy csapnivaló polgármester lenne.

De e kis kitérő után visszatérve a pártok programjaira: nem lenne nehéz megállapodni, nincsenek radikális különbségek az elképzelések között. Vezettem már koalíciós kormányt, no, ott aztán tényleg voltak jelentős gazdaságfilozófiai különbségek. Ma kisebbek az eltérések. Nem kell hozzá más csak kompromisszum, ahhoz pedig bölcsesség.

De hát a jelek szerint nem tartanak ott!

Valóban nem. Én persze érteni vélem a többi párt kompromisszumképtelenségének az okát. Ők ebből identitáskérdést csinálnak. Például az LMP „a Gyurcsány” ellenében alakult, ez fontos része a párt identitásának, ha megállapodnak a választási együttműködésben, úgy érezhetik, hogy elárulják azt, amiből születtek. A Momentum az elmúlt 27  évvel szemben jött létre, és ma már ott tart, hogy senkivel semmiben nem akar összefogni. Ez persze minden pártnak a saját belügye, miként az is, hogyan számol el magával, a döntésével annak hatásaival. Ami a DK-t illeti – vannak vitáink, de mi elértük, hogy a magunk tekintetében nagyon jó a lelkiismeretünk. Nem mondjuk meg másnak, hogyan kell viselkednie, mi tesszük a magunk dolgát. Járjuk az országot, heti három napot én is vidéken vagyok.

Egyáltalán, vannak-e egyeztetések legalább szakértői szinten a programok egyes elemeiről? Vagy ha úgy tetszik, az ország alapvető kérdéseiről?

Intenzívek az egyeztetések például az egészségpolitikáról és az oktatáspolitikáról, valamint a közjogi rendszerről, az alkotmányos berendezkedésről, a médiáról, a választójogról. Ezek nem látványos, de azért kitűnően működő egyeztetések. A legkevésbé egyébként a gazdaságról vannak ilyenek, bár például a feltétel nélküli alapjövedelem egy olyan téma, amely már előkerült közöttünk. Meg kell mondjam, hogy

a demokratikus ellenzék világa sokkal egészségesebb, mint amilyennek kívülről látszik.

Jóhiszemű emberi viszonyok között dolgozunk.

És a határon túliak szavazati jogának a kérdésével hogyan állnak? Nem gondolja, hogy ez a szavazati jog és a határon túlra juttatott pénzadományok ügye a jelentőségénél nagyobb vitákat váltanak ki? Pedig csak egy-két mandátumról döntenek. 

Azért egy mandátum is rengeteget tud számítani, a Fidesz-KDNP 2014-ben egy határon túli szavazatokból összegyűjtött mandátummal szerzett ismét kétharmados többséget! De a felmérések is azt mutatják, hogy a választók háromnegyede szerint azoknak kellene csak szavazati jogot biztosítani, akik életvitel szerint Magyarországon élnek, vagy éltek az elmúlt időszakban, esetleg legfeljebb 5-10 éve hagyták el az országot. A kampányunkban nincs benne ez a téma, de a programunknak a része ez az elvi kérdés: hiszen például egy Londonban élő székelyudvarhelyi magyar szavazhat levélben, miközben egy ugyancsak Londonban élő szatymazi magyar nem.

Miért nem lehet erről kimondani, hogy ez tisztességtelen?!

Én Pápán születtem, sokáig ott is éltem, s mégsem szavazhatok a pápai polgármester személyére.

S még egy kérdés, amelynek a megítélése az ellenzék körében is nagyon zavarosan alakul(t). A demokratikus ellenzéki pártok részéről nagy dilemma érződik, a gyűlöletkampány közepette mintha a népszerűség-vesztéstől tartanának, s nem mondják ki egyértelműen, hogy győzelmük esetén milyen sorsot szánnának a kerítésnek. 

Szimbólumok ellen nehéz küzdeni, különösen, ha ezek a szimbólumok hamis biztonságérzetet is teremtenek. Óva intek mindenkit attól, hogy kivont karddal harcoljon ilyen esetekben. Mint a korona ügyében is: én például nem értek egyet azzal, hogy az a Parlamentben van, de óva intenék bárkit, akinek az eszébe jutna elszállítani onnan. A Fidesz egyébként is azt szeretné, hogy a választás a kerítésről szóljon. Ki kell kerülni ezt a csapdát, bár érdemes tudatosítani, hogy a kerítés nem védte meg Európát, csak elterelte a menekültek áradatát Szlovénia felé, s ezzel teremtett a magyar emberek sokaságának biztonságérzetet. A kerítés nem olyan kérdés, amiről igennel vagy nemmel lehet véleményt formálni – ezt kell elmondani az embereknek. Ha a zöldhatáron átmenő ellenőrizetlen forgalmat szabályozza, akkor legyen, de akkor nem szabadna hermetikusan lezárni, hanem szabályos távolságot tartva ki kellene nyitni, tisztességes menekülttábort építeni, ahol emberi és jogi normák szerint élhetnek a menekültek, kérelmük gyors elbírálásáig. Így például össze lehet egyeztetni az ország jogos biztonság igényét a humanitárius és nemzetközi jogi követelményekkel.  Tisztességesen kellene eljárni.

Ön szerint 2018 áprilisában hogyan néznek majd  ki a szavazólapok: minden egyéni választókerületben lesz egy Fidesz-KDNP, egy Jobbik és egy harmadik jelölt? Vagy sok-sok jelölt lesz?

Az optimális az lenne, ha egyetlen jelölt lenne a demokratikus ellenzék oldalán. Itt két nehéz pontot látok: az LMP-t és a Momentumot. Ez utóbbi kapcsán azért szeretném felidézni Mellár Tamás esetét, aki egy nyilvános rendezvényen azt tanácsolta a Momentumnak, hogy listán induljanak külön, de egyéni jelöltekben állapodjanak meg a demokratikus ellenzék többi pártjával, amit ők elutasítottak. Erre Mellár feltette nekik a kérdést: ha ő elindulna a pécsi körzetben, a Momentum kire szavazna, rá vagy a saját, momentumos jelöltjére.. Erre a válasz az volt, hogy a saját jelöltre. Mellár csak annyit közölt: „ez volt az utolsó momentumos rendezvény, amelyre elmentem”. Azt már én teszem hozzá:

ép ésszel senki nem gondolhatja, hogy nyerhetünk, ha egyéniben egymás ellen indulunk.

Ha ez így lesz, akkor a Fidesz ismét kétharmaddal nyer! Aki egy kicsit is normális, be kell látnia, hogy a végén teljesen mindegy, hogy egy mandátummal kevesebb vagy több jut a pártjának. Azt vallom, hogy a nagyobb pártoknak nem a joguk nagyobb, hanem a felelősségük. A legnagyobb az MSZP-nek, amelynek integrálnia kellene. A közös lista esélye nagyon kicsi, mégis, a 106 körzetben egyeztetett jelöltet állítani a demokratikus ellenzéki pártok kötelessége. Úgy látom, hogy a PM, az Együtt, a MoMa, a DK érti, az MSZP-nek pedig meg kell értenie, hogy nem lesz közös lista. A közös indulókban megegyezni pedig nem lenne bonyolult, tíz nap alatt megszülethetne a megállapodás. Hiszen mindannyian tudjuk, hol, melyik pártnak melyik körzet a fontos, hol vannak jó emberei, s megfelelő ereje. Ha leülnénk, borítékolom, hogy az első nap legalább 80 indulóban meg tudnánk állapodni.

Mindenesetre az MSZP részéről nem látszik ennek a felismerése.

Botka nyolc hónapja változatlanul egy megoldást sulykol. Nem állítom, hogy nincs belső logikája annak, amit mond, de nem működik, eddig nem működött, s nem igazán látom, hogy mitől működne a következő két hónapban. Egy bölcs vezető ilyenkor korrigál. Ki lehet azt mondani, hogy „szerintem nekem volt igazam, de miután nem egyedül vagyunk, ezért korrigálnom kell”. A legnagyobb sem diktálhat! Aki ellenzékben diktál, az kormányon is diktálna. Az a művészet, hogy a sokaság úgy érezze: egy kicsit benne van, nem csak követ, hanem alakítja is a magatartást.

Ön szerint mi lesz a vége?

Valami ilyesmi. Van egy lélektani küzdelem, kérdés, hogy az utolsó hónapra az LMP-ben és a Momentumban lesz-e több belátás. Ismerem én persze a csapdahelyzetet, én is voltam ilyenben, amikor Szili Katalint jelölte a Kongresszus elnöknek. Friss miniszterelnökként még nem tudtam, hogy a Kongresszus döntését pokoli nehéz korrigálni. Bár már akkor láttuk, hogy komoly baj lesz a köztársaságielnök-választáson, a vak szerencsében bíztunk, és senki nem volt elég erős ahhoz, hogy szembesítse a pártot azzal, hogy fejnek megyünk a falnak. El tudom képzelni, hogy ma is ilyen helyzet alakult ki az MSZP-ben. S ki lesz az, aki megszervezi az elégedetlenkedőket? Ki mondja meg, hogyan lehet korrigálni? Meddig tart a korrekció? Milyen károkat okoz? Erre nem nekem kell válaszolni.

Ön mégis optimista? Miért? Mitől?

Attól, hogy azt gondolom: mára nagyjából rendkívül tiszta kép alakult ki, s előbb vagy utóbb a vakok is meglátják, hogy az MSZP-nek egyetlen komolyan vehető szövetségese sincs. Nem olyan nehéz észrevenni a korrekció forgatókönyvét.

Szerintem két lehetőség van: vagy korrekció vagy az MSZP politikai halála.

Az más kérdés, hogy a gyászszertartást mi, az emberek fizetnénk meg. Ahogy érzékelem, a problémát majdnem mindenki így látja. Én empatikus vagyok, értem, hogy idő kell arra, hogy megtalálják a megfelelő forgatókönyvet, ami ahhoz kell, hogy ne újabb károkat okozzon a korrekció, hanem olyan helyzetet teremtsen, hogy lehessen belőle építkezni.

Van-e lefektetett menetrend?

Én azt remélem, hogy a következő pár hónap meghozza az áttörést. De a helyzet kulcsa nem a mi kezünkben van. Az MSZP nélkül nincs megoldás.

Bódis Gábor – N. Vadász Zsuzsa

Terv már van a kormányváltásra

Túlzás lenne azt állítani, hogy áll a bál a szocialistáknál a paksi időközi polgármester választás okán, de annyi azért bizonyos, hogy okozott, okoz némi fejfájást az eredmény. Még akkor is, ha a most vasárnapi szavazáson, hivatalosan, MSZP-s politikus nem is indult, az a fölény, amit a Fidesz jelöltje mutatott, erős aggályokat vetett fel a baloldalon.

Szabó Péter, a végső győztes 68 százalékot ért el, abszolút számokat tekintve – amúgy 31 százalékos részvétel mellett – 3243 szavazatot gyűjtött, míg a másodikként záró, függetlenként jegyzett Mezősi Árpádra 1423-an szavaztak. (Csak a politikai folklór kedvéért írjuk ide: volt olyan induló, aki egyetlen egy szavazatot sem kapott, ami azt jelenti, hogy a jelölt vagy el se ment, vagy már önmagában sem bízik…)

De vissza a szocialistákhoz? Már az önmagában fájó lehet számukra, hogy nem tudtak kiállítani esélyes jelöltet – Mezősit támogatták -, az meg végképp, hogy hét hónappal az országgyűlési választások előtt ekkora különbség mutatkozik a kormánypárt javára. Magyarázatot persze lehet találni: Pakson a lakosság döntő többsége atomerőmű párti, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a lakosság java része az erőműtől, az erőműben kap munkát. Ez azonban csak az önfelmentéshez elegendő, mint ahogy az is: a helyi választás nem szabad összevetni az országossal, ráadásul az önkormányzatokra majd csak 2019 őszén fogunk voksolni. Sikerre, vagy legalább valami jó hírre lenne szükségük a baloldalon politizálóknak, mert így, a folyamatos belső feszültségekről tudósító írások nyomán egyre inkább kedveszegetté válik az Orbán leváltásában reménykedő tábor.

Ez a magyarázata annak, hogy az MSZP berkein belül a paksi eredmény újabb keserűséget, újabb indulatokat hozott magával. Az utóbbi hetek kifelé is zajosabb napjai után csendesedni látszott a tábor, amit a belső ügyeket jól ismerők még véletlenül sem a konszolidáció jeleként értékeltek. Inkább afféle hamu alatt izzik a parázs állapot állt elő, megmerevedett álláspontokkal, elmozdulni képtelen hozzáállással.

Az alapkonfliktusról már több ízben beszámolt a Független Hírügynökség, amit nagyképűen úgy írhatnánk le: távol állnak az elképzelések egymástól a szövetségi politikát illetően. A napokban ennek lehetséges variációit írtuk le, azzal, hogy a mai állapot szerint egyik – amúgy lehetséges – forgatókönyv sem működik. Vannak persze megnyugtatónak szánt mondatok; Gyurcsány Ferenc például, bármikor az MSZP-vel való megállapodásról kérdezik, megnyugtató válaszokat ad: bármily lehetetlennek is tűnik, előbb utóbb egymás tenyerébe csapnak.

De mit jelent valójában ez az előbb, vagy utóbb? Botka László, az MSZP miniszterelnök jelöltje, ha jól emlékszünk, márciusi, májusi, majd később őszi szövetségkötésről beszélt, amiből ma még semmi sem látszik,

a hírek szerint mostanság januárt emleget, mint végső dátumot. Az a meggyőződése, állítják hozzá közel álló forrásaink, hogy addigra mindenki, más megoldás nem lévén, szépen besorol mögé.

Ami persze lehetséges, hogy így lesz, de annyi minimum elmondható róla, hogy rejt némi kockázatot magában.

Három hónap sok mindenre lehet elég, akár még egy Botka-Gyurcsány kézfogóra is, csak épp a választó polgárok türelme fogyhat el addigra.

A vita amúgy, ha létezik egyáltalán vita – formálisan semmiképp – akörül forog, hogy legyen e közös lista, mindenütt egy a demokratikus ellenzék által állított, azaz 106 egyéni jelölttel, vagy koordinációs lista.  Amit viszont a törvények okán legfeljebb három párt köthet meg (a listaállításhoz legalább huszonhét egyéni körzetben kell elindulni; négy párt esetében már nem jön ki a matematika, márpedig itt, a baloldalon, ennél több párt van.

A kérdés az, hogy van-e ténylegesen ideje Botkának? Vagy másként: a választókon kívül, már akik kormányváltást szeretnének, kinek fontos még, hogy legyen ellenzéki oldalon megállapodás? Azt mondják: Gyurcsánynak nem olyan fontos, pártja parlamentbe jutása felől abszolút biztos, legfeljebb újabb éveket tölt ellenzékben, képviselőként, de az országgyűlés falain belül. Persze igaz ez Botkára is, vele szemben azonban kifejezett elvárás, mint a párt, mind pedig a választók részéről, hogy jusson előre a szövetségkötésben, ami viszont gátolja abban, hogy önálló brandként vigye piacra az MSZP-t. Az LMP újra és újra eltökélt kijelentéseket tesz az önállósága megtartására, és hasonlóan nyilatkozik a Momentum is. Marad az egy százalék körül mozgó Együtt, vagy PM; ám az elkötelezettség még ezeknél a pártoknál sem látszik.

Egyelőre az sem látszik, hogy a budapesti helyzet hogy alakult. Híreink szerint Tóth József, akit Botka a fővárosi egyeztetésekkel bízott meg, elvégezte a munkáját, létezik egy olyan lista, amelyen a 18 egyéni körzeten megosztoztak a pártok, de mivel Gyurcsány kijelentette, hogy megállapodni csak országosan lehet, ezt az egyezséget akár félre is lehet rakni.

A hét érdekes helyzeteket teremthet egyébként: a DK-nál lezáródik az a pártszavazás, amely eléri azt, hogy Gyurcsány kimozdíthatatlan legyen, a szocialisták pedig választmányi ülésen is találkoznak, Botka László pedig szombaton, a televízió nyilvánossága előtt ismerteti, idézzük: „azt a tervet, hogy miként tehető igazságosabbá 2018 Magyarországa.”

Mi tagadás: ambiciózus terv. Csak a tervhez vezető út nem látható még.

Megbuktatja önmagát – megint – a baloldal?

Lehetséges, hogy majdnem napra hét hónap múlva választunk. Az előzetes hírek szerint április elején járulunk az urnákhoz, hogy eldöntsük: milyen legyen a parlament összetétele a következő négy évre, illetve ki kap lehetőséget arra, hogy kormányt alakítson.

A jobboldali híveknek viszonylag egyszerű a helyzetük: Orbán, vagy Vona. Igaz, hogy van
a Fideszen – a KDNP-vel most ne foglalkozzunk- és a Jobbikon kívül más párt is, amely magát politikailag jobbra sorolja, például a Gémesi György féle Új Kezdet, a választók azonban ezeket inkább sorolják a baloldalra. Azért, mert markáns Orbán-ellenességük, de főként a demokratikus felfogásuk túlságosan is távolra helyezi őket akár Orbántól, akár Vonától.  Az ő híveiknek nincs min gondolkodniuk, különösebb megfontolás nélkül is automatikus mozdulattal húzzák be a keresztet a Fideszre vagy a Jobbikra. Azt mondják
a szakértők, hogy ez nagyjából két-három millió embert jelent, a nyolcmillió lehetséges szavazót figyelembe véve, azt mondhatnánk: ott a tér a baloldal számára, a választók zöme még szabadon megszerezhető.

Hurrá, zúghatna az eddigi hatalmat látni sem akarók tábora, minden adott hozzá, hogy ezt el is lehessen érni. De: tábor – igaz töredezett – még csak volna, hurráhangulatról azonban messze nem beszélhetünk. Mert hiába áll a vártán ez a többmillió polgár, a zömének egyelőre fogalma sincs arról, hogy hova álljon. Pontosabban hova szavazzon. Mert a ma működő ellenzéki pártok, legalábbis a baloldalon, nem nyújtanak nekik támpontot, inkább azt üzenik: küzdünk ugyan értetetek, de legelőbb egymással. A választó meg sehogyan sem érti, mi is zajlik a feje felett érte, hogyan fordulhat az elő, hogy mindenki összefogásról beszél, vagy egyfajta együttműködésről, egybehangzóan állítják, hogy közös a cél, tulajdonképpen mind ugyanazt akarják, a végén mégis mindannyian mást mondanak, mást csinálnak.

Különleges ízt ad a pártharcoknak, hogy közülük ma igen kevesen mehetnek biztosra, a többség távol áll – a közvéleménykutatások alapján a parlamenti küszöbtől. A jóslatok csak az MSZP-nek adnak szászázalékosan biztos helyeket az országgyűlésben – már amennyit…-, rajta kívül a DK-nak adnak nagy esélyt és valamivel kevesebbet az LMP-nek. Az Együtt, a PM, a Liberálisok, a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt, az Új Kezdet, a Moma a futottak még kategóriában szerepelnek. Ami persze nem jelenti azt, hogy szavazóikra ne lenne szükség, de elsősorban a kormányváltás érdekében.

A pártok nagy bőszen határozták el, hogy nem követik el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a 2014-es választások előtt elkövettek, a jelek azonban arra utalnak, hogy azon kívül, hogy az összefogás szót a lomtárba utalták, ugyanúgy nem találják meg a közös szavakat, a közös szótárt, a közös akaratot.

Ha megpróbáljuk számbavenni, hogy milyen lehetséges utak kínálkoznak, vagy kerültek szóba, akkor arra jutunk, hogy teoretikusan ugyan készen áll a baloldal az eddigi kormány leváltására, gyakorlatilag azonban napról napra fogyasztja esélyeit. De próbáljuk meg áttekinteni, mik ezek a lehetséges pályák, melyiknek milyen esélye van, illetve miért nincs igazában esélye?

  1. A legegyszerűbb megoldás az lenne, és elvileg, persze legfeljebb egy percig, innen is indultak el a szereplők, ha mindenki mindenkivel összefog, egy közös listát alkot, lemond arról, hogy önálló pártszereplő(értsd: frakcióval rendelkező) legyen a parlamentben, támogatja és erre buzdítja szavazóit is azokat, akik a 106 egyéni körzetben felveszik a harcot a jobb-jelölttel. Ez a lehetőség, ismételjük, egy percig, vagy addig sem élt: a Momentum és az LMP gyorsan leszögezték, nem lesznek részesei egy ilyen masszának.
  2. Az MSZP és a DK, természetes szövetségesnek tekintik egymást, nem foglakoznak az őket elutáló Momentummal és LMP-vel – akik persze ebben az azonosságban még nem egyek -, egyszerűen ők maguk összeállnak, közös listát készítenek, kiválasztják a 106 egyéni jelöltet, a többiek pedig látván szóértésüket, nem tudnak mást tenni, csak csatlakozni. Nos, ez az elképzelés akkor bukott meg, amikor Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje kizárta Gyurcsány Ferenc szerepeltetését a közös listán. A DK viszont ragaszkodik elnökéhez, ráadásul most olyan pártszavazást indított, amellyel el is vágja az erre vezető utat. Tehát ez a variációja bármennyire is keltett némi reményt, a személyes különbözőségek okán illúzióvá vált.
  3. A konfliktus feloldására létezik olyan javaslat, amely immár nem beszél közös listáról, meghagyja a pártoknak a megmérettetés lehetőségét, csak a 106 körzetben számol a megállapodással. Ez is tetszetősnek tűnő megoldás, bár tegyük hozzá, hogy a választási törvény igen erős gátakat állít fel. Így például azt, hogy ahhoz, hogy egy párt listát állíthasson legalább huszonhét egyéni jelöltet kell elindítania, márpedig ez – a valamennyi párttal számolunk -, akkor matematikailag lehetetlen. Vagyis a házasságba belépők közül néhánynak fel kell áldoznia önmagát. Ma erre nem látszik hajlandóság.
  4. Ne foglalkozzunk a továbbiakban az LMP-vel és a Momentummal egyáltalán, engedjük őket szabadon. Nézzük, mi történik, ha az a létező javaslat kerül színre, amelyben az MSZP és a DK alkut köt, azaz nincs ugyan közös listájuk, de a 106 körzetre megtörténik a megállapodás. Ebben az esetben, az utóbbiaknál a küldő, vagy jelölőpárt neve szerepelne a szavazócédulán, míg a többiek, akik, más lehetőség nem lévén, támogatóként csatakoznak, és iratkoznak fel a szavazólapra. Ez jó megoldásnak látszik, hiszen kivédi a koordinált indulás buktatóit, a bökkenő csupán az, hogy ekkor a baloldalnak lesz több miniszterelnök-jelöltje, amit Botka nem akar, azt viszont akarná, hogy Gyurcsány egyéni körzetben induljon el. De ha nincs közös lista, akkor vajon végképp mi köze a szocialisták listavezetőjének ahhoz, hogy mit csinál a DK és különösképpen mit csinál Gyurcsány?
  5. Mindenki külön indul, nincs a 106 körzetben közös jelölt. Ez a Fidesz forgatókönyve a kétharmados győzelem eléréséhez.

Lennének még variációk, de itt és most megállunk. Meggyőződésünk, hogy már az olvasó sem tudja hol áll a feje, azt meg végkép nem, hogy hova kerüljön a szavazólapja. Gyurcsány szerint a végén úgy is lesz megállapodás. Ki kivel és hogyan? Szóljanak, ha önök látják.

Molnár Gyula: Uszítottak Botka ellen az Echo TV-ben

Az MSZP elnöke, Molnár Gyula uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt: „egy Botka Lászlónak sem kellene élnie”. A pártelnök azt mondta, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tiltakozzon ez ellen a politikai stílus ellen.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok nevű kormánypárti blog főszerkesztő-helyettese azt mondta:

„Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, az is sok. Tehát egynek sem kell élnie!”

Molnár Gyula szerint Magyarország rendszerváltás utáni történelmének egyik legsúlyosabb esetéről van szó. Szerinte a hatalom egy olyan, újabb határpontot készül átlépni, amit

eddig csak és kizárólag keleti diktátorok léptek át.

Ezt azzal magyarázta, hogy a Fidesz fél a 2018-as választástól, fél Botka Lászlótól, az MSZP miniszterelnök-jelöltjétől és az MSZP-től is. Szerinte a kormánypárt azon dolgozik, hogy külső eszközökkel befolyásolja a választás eredményét.

Molnár Gyula azt mondta, korábban

Mészáros Lőrinc megüzente Botka Lászlónak, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje előbb lesz bilincsben, mint ő.

Molnár szerint a Fidesz belső döntéshozó köreihez közel álló médiában egyértelműen uszítás, felbujtás hangzott el. Súlyos, döbbenetes kijelentésként értékelte az elhangzottakat, majd jelezte: az MSZP politikai kultúrájától ez idegen, és szerinte az ellenfél fizikai megsemmisítésével való fenyegetés minden politikai határon túl van.

Molnár Gyula azt kéri minden ellenzéki párttól, hogy tiltakozzon ez ellen politikai stílus ellen. Vizsgálják a feljelentés lehetőségét is, de nem jogi, hanem politikai kérdésnek tekintik ezt az ügyet.

MTI / FüHü

Hadházy Ákos: Nincs még döntés Ron Werber alkalmazásáról

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke azt mondta a fuhu.hu-nak, hogy még nem született végleges döntés Ron Werber kampánytanácsadó alkalmazásáról. Beszélt a kvótaperről is, azt mondta: a kvótaelosztás nem jó megoldása, de a szolidaritáshoz hozzátartozik a betartása.

Hadházy Ákos szerint az, hogy Werber, az MSZP korábbi kampánytanácsadója, végül dolgozik-e az LMP-nek, mellékes, technikai kérdés, sokkal fontosabb az, hogy a párt mit akar elmondani. Azt is mondta:

demokratikus pártról van szó,

így minden döntést megvitatnak. Werber alkalmazásáról még nem született végleges döntés.

Hadházy Ákos a fuhu.hu-nak beszélt a kvótaügyben hozott ítéletről is, amit szerinte

„egyértelműen be kell tartani”,

a „Fidesz által hozott Alaptörvény is szerepel”, hogy az Európai Bíróság ítéleteit el kell fogadni.

Arról beszélt, hogy az LMP szerint közös európai megoldás kell a menekültkérdésben, és bár a kvótaelosztás ezt nem szolgálja, „nem old meg semmit”, de része a szolidaritásnak. Azt is mondta, hogy a kormány valószínűleg „hatalmas propagandakampányt” épít majd a kérdésre, amivel viszont szerinte sokat kockáztat.

Botka szakít Budapesttel?

Miközben a Demokratikus Koalíció, Gyurcsány Ferenc vezérletével, kedden Molnár Csaba hangján, nagy intenzitással belekezdett a választási kampányba, addig a többiek ehhez képest viszonylag csendben vannak. Természetesen nem beszélünk a Fideszről, amely több szólamban – kormány, párt, frakció – van jelen folyamatosan, viszont más pártoknál még nem látszik miként is lendülnek neki a politikai ősznek.

A Fidesz, ahogy azt a FüHü jelezte: a kerítés köré építi 2018 áprilisát; hogy milyen jól gondolkodnak erről, azt jól bizonyítja, szinte minden párt ráugrott a témára, azaz sikerült tematizálni megint a közbeszédet.

A DK pártszavazással rajtol, ami – amúgy – lényegében Gyurcsány Ferencről és a szocialistákról, másként Botka Lászlóról szól. Az első kérdés ugyanis így szól:

Egyetért-e abban, hogy a Demokratikus Koalíció ne kössön megállapodást más párttal közös választási indulásról, ha ennek az a feltétele, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ne szerepeljen a közös listán.

A második kérdést már nem is érdemes ideírni, hisz az öt napig tartó pártszavazás – szeptember 8-13. – a dolog lényege. Annak deklarálása, hogy a várható eredmény, amelyről ne legyenek kétségeink, végképp, immár DK oldaláról is, lehetetlenné teszi Botka számára az előrelépést.

Persze

abban eddig se hihetett senki, hogy a DK feladja elnökét, csak azért, hogy teljesítse a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének kérését.

Az MSZP politikusa olyannyira megkötötte magát ebben a kérdésben, elmulasztva az utolsó, augusztusi szegedi fórumon a kihátrálást, hogy szinte el is lehetetlenítette a tárgyalásos megoldást. (Gyurcsány azt állította egy televíziós műsorban, hogy felhívta a szegedi polgármestert telefonon, de az durván lerázta őt…) Persze tudjuk: soha ne mondj nemet, azaz, előfordulhatnak váratlan fordulatok, de most a tendencia nem ez. És ez a mostani DK-s pártszavazás sem ebbe az irányba mutat.

Ez viszont azt jelenti, hogy ismét a szocialistákon a figyelem: mit lépnek ebben a helyzetben.

Mit tesznek akkor, amikor már a kampány beindult és nekik elsősorban az üzeneteikkel kellene foglalkozni.

Úgy döntenek, hogy elhagyják a pártokkal való megegyezés lehetőségét, avagy változatlanul a Gyurcsány nélküli forgatókönyvben gondolkodva akarják elérni a közös listát és az egyetlen demokratikus ellenzéki egyéni indulót a 106 körzetben?

MTI Fotó: Soós Lajos

A FüHü forrásai szerint

a legnagyobb gondot változatlanul a budapesti MSZP jelenti.

Egy múlt heti jelentés szerint a megyei elnökök fórumán egyhangú támogatást kapott Botka, ezt az információt azonban többen is cáfolták, sőt akadt olyan Botka-támogató is, aki kétkedve fogadta az állítást. A fuhu.hu ezzel kapcsolatban arról tudósított, hogy több megyei elnök bírálta a jelöltet, a legélesebben a budapesti.

Az ellentmondások miatt a tanácstalanság: hogyan és mit kellene lépni? Vannak, akik arra biztatják Botkát, amennyiben hiteles az egységes vidéki támogatás, hogy élezze ki a helyzetet, és akár szakításig vigye a budapesti véleményvezérekkel a kapcsolatát. Ezzel ugyan meglehetősen nehéz helyzetbe kerül a fővárosi egyeztetéssel megbízott Tóth József, hiszen ő is tudja,

nem létezik csak budapesti megállapodás, kizárólag országosan hajlandóak a pártok egyezséget kötni,

de az állóvizet csak így lehet felkavarni. Egyesek szerint ugyanis itt már régen nem Gyurcsányról van szó, sokkal inkább azokról az egyéni ambíciókról, amelyeket az inkriminált politikusok a Gyurcsány-ügy mögé bújva akarnak megvalósítani.

Természetesen egy ilyen szakítás elképesztő kockázatokkal jár a párt szempontjából. A fővárosi MSZP tagjai talán egységesnek nem mondhatóak, de az bizonyosnak látszik, hogy a többség úgy látja: a DK nélkül indulásért nagy árat fognak fizetni. Ma Budapestet, ahogy arról Horváth Csaba tájékoztatta a FüHüt, képes lehet az ellenzék megnyerni, de kizárólag összehangolt kampány és indulás esetében. Meglehet: Horváth kijelentése túlságosan ambiciózus, az azonban bizonyos, hogy

ha a pártok egymás ellen indítanak jelölteket, az fölényes Fidesz-győzelmet eredményez.

Botkán a sor újra: belevág-e egy ilyen kalandba vagy sem? Kiélezi a konfliktust újra a budapesti vezetők egy részével, vagy nem? Ha nem teszi, akkor is ott marad a levegőben a kérdés: hogyan tovább? Gyurcsány lépett; pártszavazáson fogják őt pajzsra emelni, Botkának is lépni kell, de nem túl bő a választék, amerre indulhat.

Gyurcsány hajlandó visszalépni, ha…

A cím csak félig-meddig manipulatív: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke valóban ezt mondta a Hír Televízió Egyenesen című műsorában, és nem tréfált. A volt miniszterelnök ugyanis a riporter, Kálmán Olga felvetésére, arra tudniillik, hogy Gyurcsány Ferenc az akadálya a szélesebb körű összefogásnak, azt a választ adta, hogy ma nem vele van a probléma. Ő Botka-problémát lát, mivel a szocialisták miniszterelnök jelöltje
nyolchónapi működése alatt egyetlen megállapodást sem kötött.

A DK elnöke éppen arra mutat rá, hogy nem nála kell keresni az akadályt. Sőt, kijelentette, ha azt látja, hogy Botka László megállapodott minden ellenzéki, demokratikus párttal, és már csak miatta nem lehet a választási esélyeket növelni, akkor hajlandó elgondolkodni a helyzeten és adott esetben visszalépni.

A kijelentés persze, ismervén a politikai helyzetet, több, mint teoretikus, nyugodtan kijelenthetjük: ez a politikai megoldás nem jöhet létre.

Különben jól jelezte a hétfői politikai szezonkezdést, hogy Gyurcsány Ferenc mindkét számára elérhető televízió főműsorában felbukkant; előbb vendég volt az ATV-ben a most az Egyenes Beszédben debütáló Demcsák Zsuzsának, majd pedig – innen a korábbi idézet – Kálmán Olgának nyilatkozott. Mindkét helyen kiemelte: a Demokratikus Koalíciónak nincsenek feltételei, az egyetlen feltétel, hogy kialakítva a 106 egyéni körzetben indulók listáját – mindenütt ugye csak egy ellenfelet állítva a Fidesznek – közösen vágjanak neki a 2018-as választásnak. Saját pártja eredményét nagyjából 10-15 százalék közé jósolta. A Botkával való viszonyról annyit mondott – Demcsáknak -, hogy egyszer felhívta a szocialista jelöltet, aki ezért kemény hangon letorkolta őt, ezért aztán ő többet nem keresi a szegedi polgármestert, viszont bármikor áll a rendelkezésére.

Az utolsó csepp vérig…a háború csendben folytatódik

Ha bárki azt hinné, közeledik a béke a szocialista táboron belül, gyorsan le kell higgasztanunk a kedélyeket, szó sincs róla. Korántsem alakult ki ilyen egység a szereplők között, mi több, többen éles bírálatot fogalmaztak meg Botka számára, aki ezeket a kritikákat elég rosszul, indulatosan fogadta.

 

Egyes beszámolók szerint a megyei elnökök megbeszélésén, ahol Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje tartott beszédet, a fórum résztvevői egyhangúan kiálltak Botka mellett, annak igazolásaként, hogy nem vezet más út a Fidesz leváltásához, csak az, ha az ellenzék felsorakozik az MSZP jelöltje mögött, mégpedig azokkal a feltételekkel, amelyeket Botka diktált. Ami ugye egyet jelent, azzal, hogy

a szegedi polgármester hajlandó összefogni mindenkivel a baloldali, demokratikusnak nevezett ellenzék képviselőivel, mínusz Gyurcsány Ferenc.

Ez azonban maga a casus belli, a háborús ok, ami miatt a DK – amely a legfrissebben megjelent közvélemény-kutatás alapján – parlamenti pártként gondolhat magára jövő évi választásokon.

A Független Hírügynökség azonban, több forrásból tájékozódva, úgy tudja, hogy azok a tudósítások, amelyek a megyei elnökökkel történt találkozókról számoltak be, nem egészen pontosak. Korántsem alakult ki ilyen egység a szereplők között, mi több többen éles bírálatot fogalmaztak meg Botka számára, aki ezeket a kritikákat elég rosszul, indulatosan fogadta. Az informátorunk úgy tudja, hogy a legélesebben Kunhalmi Ágnes, a budapesti elnök fogalmazott, de ami még ennél is lényegesebb, hogy egyáltalán nem szavaztak a jelen lévők, tehát ezáltal nem is alakulhatott ki egységes támogatás a jelölt mögött. Kunhalmi agilis szerepvállalása még könnyebben érthető azok számára, akik nyomon követik ezt a szomorú szappanoperát, vagyis a szocialisták belső háborúját, hiszen az közszájon forgott, hogy a budapesti MSZP nincs teljes harmóniában Botkával, már ami a Demokratikus Koalíciót és Gyurcsány Ferencet illeti, ráadásul Kunhalmi szerepkörét is némiképp megcsonkította Botka. Ezen a fórumon azonban bírálatot fogalmazott meg, legalább is a fuhu.hu értesülése szerint, Borsod, Vas, Győr-Sopron és Baranya elnöke is.

A másik oldalon , értsd a Botkát támogatók oldalán, viszont úgy látják: az okosabb, értelmesebb, belátóbb MSZP-sek mind tudják, hogy nincs más út, csakis az ő miniszterelnök-jelöltjük által kijelölt. Azt is megfogalmazzák: a fellazítók mögött fideszesek állnak, hiszen a kormánypárt érdeke, hogy ne legyen valódi kihívó.

Ha ezen az úton mennek tovább, valószínűleg nem is lesz.

Csatatér, baloldal módra

Érdekes helyzetet teremtett Karácsony Gergely megjelenése szombaton a Botka-féle fórumon. Már önmagában a tény, hogy ott volt, alkalmasnak tűnt politikai találgatásokra, az pedig, hogy fel is szólalt további kérdéseket vetett fel. A szocialisták miniszterelnök-jelöltje és a jelenlévők többsége is úgy értékelte a Párbeszéd társelnökének szavait, miszerint föladta saját miniszterelnök-jelölti ambícióit, ráadásul úgy, hogy mindezt Botka javára tette.

 

Maga a zuglói polgármester a Független Hírügynökség érdeklődését egyelőre udvariasan elhárította, azzal, hogy hamarosan áll rendelkezésünkre. Karácsonyt azért kerestük, hogy ő maga tegye egyértelművé a helyzetet, mivel azok, akik csak másodkézből informálódtak a Szegeden történtekről, kicsit másként értelmezték az elhangzottakat. Szerintük ugyanis Karácsony nem állt be még a szocialisták kiválasztottja mögé, pusztán azt erősítette meg, hogy nem akar szembeszállni vele, illetve azt, hogy a Botka által felvázolt program egyáltalán nincs ellenére. Abból, hogy maga a főszereplő egyelőre nem kívánt belemenni szavai elemzésébe, arra is lehet következtetni, hogy saját pártjában is egyelőre bizonytalan a helyzet. Már legalább is annak megítélése, hogy mi legyen, mi lehet a követendő taktika. Az nyilvánvaló, hogy a Párbeszédnek önmagában semmi esélye, talán még a parlamentbe jutáshoz sem, azaz nagyon távolinak látszik az ehhez megszerzendő öt százalék, abban azonban eléggé eltérnek a vélemények, hogy szabad-e az MSZP-hez kötni a szekerük rúdját.

Ma az ellenzéki oldalon általában is az a helyzet, hogy mindenki tudja: szükség van a Botka által, az összefogást helyettesítő szövetségre, de a megállapodások esélye most távolabb van, mint valaha. (Az összefogás szót, mint vesztes kifejezést hagyták el, 2014 után ugyanis negatív hívó kifejezéssé vált, ezért lépett a helyére a szövetség; ha így mennek a dolgok, 2022-re már szinonimat sem kell keresni…) Az Együtt, a Momentum, az LMP, az Új Kezdet, a Kétfarkú Kutyapárt mind megfogalmazták, hogy nem kívánnak részesei válni egy ilyen frigynek, de az egyetértésük csak eddig terjed; nagyjából azt tudják, kikkel nem akarnak közös porondra lépni. A Demokratikus Koalíció az egyetlen, amely állandóan szabad vegyértékeket mutat fel a többi párt irányában, őt viszont Gyurcsány miatt nem akarják vállalni. A felsorolt formációk közül e pillanatban a közvélemény kutatások egyedül a DK-t juttatnák be az országgyűlésbe, de ők is, az LMP-vel együtt, a parlamenti küszöb környékén billegnek.

Visszatérve Karácsonyra: a PM társulása az MSZP-hez, a lépésnek nyilván kevés a hozadéka, ha a lehetséges választók számát nézzük, viszont jelképes értelemben jelentős lehet. Vagyis akár hozhat, vagy hozhatott volna áttörést is. A befejezett múlt azért látszik indokoltnak, mert a szombati fórum után megjelent, elhangzott megnyilatkozások inkább az elutasítást hozták, mint az esetleges csatlakokozási szándékot. A rivális pártok a baloldalon azt hangsúlyozzák: arra mindenképpen szükség van, hogy a százhat egyéni körzet mindegyikében egyetlen jelöltjük szálljon ringbe, viszont közös listáról hallani sem akarnak. Ezt nevezik ugye a koordinált listaállításnak, amelyről egyesek úgy beszélnek, mint a biztos bukás előidézőjéről, mások meg azt állítják, ezt a szándékot már meghaladta az idő.

Akárhonnan is közelítünk az ellenzék helyzetéhez: meg kell állapítanunk, hogy rosszabb állapotban van, mint négy évvel ezelőtt. Akkor, 2013 végén, Bajnai Gordon felbukkanása hozott esélyt és reményt, hogy aztán ezt a reményt is maga a baloldal verje szét. A szétzilálódott ellenzék valamennyi szereplője akkor arra tett ígértet: még egyszer nem követik azokat a hibákat, amelyek a választási fiaskóhoz vezettek. Akkoriban a végeláthatatlan és reménytelen Mesterházy-Bajnai tárgyalási sorozat okozott pusztítást, most viszont a tárgyalási pozíciók is hiányoznak az előrelépéshez. Igaz, hogy – egyes információk szerint – Botka szerint elég, ha januárra kialakul a kívánt szövetség, ám ez a kijelentés is inkább arra utal, hogy időt akar nyerni, mintsem körvonalazódna bármiféle előrehaladás. Karácsony lehetett volna katalizátor, de úgy tűnik még a saját pártjában is meg kell vívnia a harcát.

Vagyis: 2017 nyarának végén, a nagy politikai ősz kezdetén azt tapasztaljuk, hogy a baloldal totális csatatérré változott, miközben a választók már szeretnének találni olyan formációt, amelyre szavazhatnának, hogy végre ne a Fidesz jöjjön vissza. Így biztos, hogy nem jön vissza; el se megy.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK