Jogerős: két évre börtönbe megy Geréb Ágnes

0
874
Geréb Ágnes az ítéletet hallgatja az ellene gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt folyó büntetõperen a Fõvárosi Törvényszéken 2017. április 20-án MTI Fotó: Bruzák Noémi

Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott ítélet.

Geréb Ágnes két év fogházat kapott, és tíz éves eltiltást a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól. Két tragikus otthonszülési eset évek óta húzódó pere fejeződött be a mostani döntéssel, amely a a Fővárosi Ítélőtábla honlapján jelent meg.

A Fővárosi Bíróság még 2011. március 24-én mondta ki Geréb Ágnest bűnösnek halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, és maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Két év fogházra ítélték, és öt évre eltiltották szakmája gyakorlásától. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2012-ben az eltiltást tíz évre növelte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét pedig nem adta meg.

Ezután Geréb és védője szakértői véleményre hivatkozva perújítási indítványt adott be, és a Fővárosi Ítélőtábla el is rendelte a perújítást. A Fővárosi Törvényszék a perújítási eljárásban tavaly áprilisban azt állapította meg, hogy az egyik esettel kapcsolatban van létjogosultsága a perújításnak, ezért a korábbi jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte. Most viszont a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon úgy döntött, hogy egyik ügyben sincs helye perújításnak, mert nem merült fel olyan új bizonyíték, ami ezt indokolná, ezért jogerős maradt a 2012. február 10-én hozott ítélet.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .