„Stop Soros” – Igazukat keresik a Nyílt Társadalom Alapítványok

0
7874

A Nyílt Társadalom Alapítványok a Magyar Alkotmánybírósághoz fordultak a kormány úgynevezett „Stop Soros” törvénycsomagja miatt. „Csak egy valaminek, mégpedig a demokráciának fog ez a törvény véget vetni – mondta Patrick Gaspard, a Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke.

A törvény ugyanis jogellenesen büntethetővé teszi magánszemélyek és civil szervezetek munkáját, és meggátolja őket abban, hogy az alkotmány által garantált szólás-és gyülekezési szabadságukkal éljenek – olvasható a portálunkhoz eljuttatott közleményben. A törvény a magyar kormány legutóbbi támadása állampolgárai szabadságjogai ellen. Hozzáteszi:

A kormány  aláásta  a bíróságok függetlenségét, maga alá gyűrte a médiát, és most el akarja hallgattatni azokat a civil szervezeteket, amelyek az utolsó nyilvánosan is megszólaló kritikusok Magyarországon.

A magyarországi helyzet sürgető volta és  a civil társadalom már nyolc évnyi fenyegetettsége miatt, a Nyílt Társadalom Alapítványok ezen a héten az Emberi Jogok Európai Bíróságán is pert indítottak ugyanezen törvények ellen, melyek ellentétesek az Emberi Jogok Európai Egyezményével.

Májusban a Nyílt Társadalom Alapítványok bejelentették döntésüket, hogy bezárják régiós irodájukat Magyarországon, több mint 30 éves itt végzett munka után. Döntésükben az ellenséges politikai és jogi környezetre hivatkoztak, valamint arra a kétéves gyűlöletkampányra, amelyet a magyar kormány folytatott az Alapítványok és partnerei ellen.

Jordi Vaquer, aki a Nyílt Társadalom Alapítványok európai támogatási tevékenységének egyik igazgatója, így nyilatkozott: „A Nyílt Társadalom Alapítványok szomorúan távoznak Budapestről, ugyanakkor továbbra is támogatni és védeni fogjuk Magyarország bátor civil szervezeteit, melyek Európa élharcosaiként az intolerancia és az önkényuralom begyűrűzésének  visszaszorításáért harcolnak”.

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .