Gépfegyverrel ejtettek túszokat a lánykollégiumban

45 éve kezdődött a legsúlyosabb magyarországi túszdráma: 1973. január 7-én két fegyveres fiú, a Pintye testvérek 15-16 éves diáklányokat ejtettek túszul Balassagyarmaton. Öt nap után az egyik túszejtőt lelőtték, a másik megadta magát. A túszdrámáról a Kádár-korszakban hivatalosan sokáig nem lehetett beszélni – utána pedig mítoszokat gyártottak köré.

1973. január 7-én, vasárnap este 10 óra körül két fiatal fiú sétált be a balassagyarmati Geisler Eta középiskolai lánykollégiumba. A 19 éves Pintye András és 17 éves öccse, Pintye László apjuktól lopott fegyverekkel 14 lányt ejtett túszul. Külföldre akartak menni, így akarták elérni, hogy kiengedjék őket, ehhez rengeteg pénzt (egymillió amerikai dollárt, négyszázezer svájci frankot, százezer nyugat-német márkát), valamint még több fegyvert követeltek.

A túszejtéshez az előző évi, müncheni olimpián történt túszdráma adta az ötletet, amikor palesztin terroristák törtek be az izraeli sportolók szállására. A balassagyarmati kollégiumban eredetileg 20 lány volt, de hatnak sikerült a WC-n keresztül kiszöknie. Ők mentek el a rendőrségre, ahol először nem is akartak hinni nekik, aztán kiküldtek egy járőrt, akit a Pintye fivérek lövésekkel fogadtak.

A túszdráma öt napig tartott, az irányítást a helyi rendőröktől hamar átvették a Budapestről érkező belügyi vezetők, odament Biszku Béla, de

még Kádár János is kapott jelentéseket.

Ahogy az akkor Balassagyarmaton élő, és a kollégiummal szemben lévő tanácsházán dolgozó Finta Kata Túszdráma Balassagyarmaton című könyvében írja: „A várost ellepték idegenből érkezett egyenruhás rendőrök és civil ruhás nyomozók. Az egész akciót az országos szervek irányították, külön parancsnok irányításával. Ezért történhetett meg, hogy a városi rendőrkapitány is ott posztolt a városháza sarkán, együtt a többi helyi rendőrrel.”

A kollégium környékét lezárták, az ügyről hírzárlatot rendeltek el. A túszejtők nyilvánosságot követeltek, még egy „közleményt” is írtak, amit a rádióban akartak beolvastatni, de a sajtó nem számolhatott be az ügyről.

Jellemző, hogy még a Munkásőrségen is csak pletykákból értesültek arról, mi történt, egy jelentés szerint nem is voltak pontos információik, hiszen azt írták a helyi pártbizottságnak: „Balassagyarmat térségében 10–15 fős fegyverrel is rendelkező csoport több személyt tart fogságában, és zsaroló követelésekkel lép fel a kormánnyal szemben”.

Ugyanakkor persze

hamar elterjedt a túszejtés híre, hiszen mindenki erről beszélt – csak épp kevés volt a pontos információ.

Éppen ezért Finta Kata könyve is több pontatlanságot tartalmaz, de erről majd kicsit később.

Az biztos, hogy néhány nap után, amikor a két fiú nem figyelt, az egyik lány kiugrott az ablakon (az első emeleten voltak). Öt nap és folyamatos tárgyalások után (amihez közvetítőnek Samu Istvánt, a balassagyarmati kórház pszichiátriai és neurológiai osztályának vezető főorvosát kérték fel – vele küldtek be kintről némi élelmiszert és vizet is) végül egy mesterlövész lelőtte az idősebb Pintye fiút, öccse pedig megadta magát.

Az újságokban ezután jelent meg az első hír – mindegyikben ugyanaz, az MTI alapján. A megyei napilap például csak a 8. oldalán közölte az alig pár soros, Fegyveres banditákat tettek ártalmatlanná Balassagyarmaton című írást. Ahogy írják:

 „a rendőri intézkedések során a banditatámadás szervezőjét, a fegyveres Pintye Andrást megsemmisítették, társát, Pintye Lászlót letartóztatták”.

Pintye Lászlót hetek alatt elítélték, májusban már a jogerős ítélet is megszületett. Mivel nem volt még 18 éves, ezért a maximálisan kiszabható 15 évet kapta. A testvérek négy barátját is elítélték, volt, akit több évre, mert beszéltek nekik arról, hogy mire készültek, mégsem jelentették fel őket.

Az ügynek azonban itt nem volt vége. Hivatalosan továbbra sem lehetett beszélni róla, de persze mindenkit érdekelt, ezért terjedt a hír. A nyugati sajtóba is eljutott: február elején a német Spiegel is megírta a történetet, igaz, sok téves információval, például azt írták, hogy valahogy bekerült egy rendőrkutya is a szobába, és azzal dulakodva került Pintye András az ablakhoz, ahol aztán lelőtte a mesterlövész.

Mivel egy idő után már nem lehetett tovább titkolni, néhány év után a rendszer úgy döntött, hogy a saját szája íze szerint alakítja a közbeszédet a túszdrámáról, így kapott lehetőséget Végh Antal arra, hogy könyvet írjon az esetről – ez lett a Könyörtelenül, aminek

kevés köze volt a valósághoz,

és ugyanez elmondható a könyvből készült Túsztörténet című filmről is. Később aztán a korszak bűnügyi „sztárriportere”, Szabó László a 13 nyomozó 33 esete című, 1989-ben megjelent könyv egyik fejezetét is a túszdrámának szentelte, ott Lápossi Lőrinc alezredes mesélt a Balassagyarmaton történtekről.

A túszdráma után viszont több mint 40 évnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön, mi is történt valójában – 2015-ben jelent meg ugyanis Hatala Csenge Hírzárlat című könyve, amely levéltári források és az egykori túszokkal készült interjúk alapján készült. Sőt, Pintye Lászlót is megtalálta:

ő volt az egyetlen, akivel az egykori túszejtő szóba állt.

Ezekből a beszélgetésekből aztán kiderült, hogy nem minden úgy történt, ahogy évtizedeken keresztül sokan állították.

A két fiút például a Kádár-rendszerben fasiszta bűnözőnek akarták beállítani, mintegy igazolva, hogy a szocializmus Magyarországán más nem követhet el ilyen bűnt. Szabó László könyve szerint a Pintye testvérek „a fajelmélet hívei lettek, fasiszta felfogásuk táptalaj lett antiszemita nézeteikhez is, amelyeket nyíltan hangoztattak”, és azért akartak Görögországba szökni, mert ott egy szélsőjobboldali junta volt hatalmon. A történet igazolásához a könyvben még teljesen életszerűtlen párbeszédeket is a két fiú és barátaik szájába adtak.

Hogy valóban voltak-e szélsőjobboldali nézetei a két későbbi túszejtőnek, azt nem lehet biztosan tudni. Voltak erre utaló jelek – de az is lehet, hogy ezekkel „csak” lázadni akartak a szüleik ellen. Ami biztos:

a Pintye testvérek apja a Határőrségnél dolgozott párttitkárként,

és a megye egyik legnagyobb hatalmú funkcionáriusa volt, akitől sokan tartottak, emiatt a gyerekei sok mindent megtehettek. A két fiú egyik tanára korábban az Indexnek azt mondta: „A fiúk a tanítványaim voltak, ha volt kedvük, jöttek iskolába, ha nem, nem. Nagyon feltűnőek voltak a kopasz fejükkel, hiszen akkor még senki sem borotválta kopaszra a fejét, ráadásul ez a téli szünetben volt. De

a szülők érinthetetlenek voltak,

és persze mindent megtettek az iskolának. Minden ünnepségre jött a katonaság, kifestették az iskolát, kirándulásra vitték a gyerekeket, szóval nem lehetett a fiúkhoz nyúlni. Ők külön kategóriát képeztek a városban, úgy éltek, mint a fáraók. Elképzelni sem lehet, hogy mit jelentett akkor ez a pozíció, nemcsak párttitkár volt az apjuk, hanem alezredes is, miközben a gyerekeikkel nem törődtek.”

A fiúk nem csak az iskolában voltak kivételezett helyzetben:

gyakorlatilag bármit megtehettek, semminek nem volt következménye.

Finta Kata több olyan esetet is leírt könyvében, hogy még bűncselekményeket is eltussoltak nekik – például, amikor a szomszédjuktól loptak. De amikor illegálisan átmentek Csehszlovákiába, akkor sem őket, hanem az esetet jelentő határőrt büntették meg.

Apjuk azonban egyszer csak úgy döntött, hogy az idősebb fiúnak dolgoznia kell. Finta Kata szerint Budapesten egy gyárban szerzett neki munkát, ahonnan viszont Pintye András hamar eltűnt. Dolgozni ugyanis ő egyáltalán nem akart, annyira, hogy Hatala Csenge szerint egyszer sósavat öntött a kezeire, hogy ne kelljen.

Emiatt viszont az apja már azzal fenyegette, hogy hogy beutaltatja a kórház idegosztályára, vagy elküldi katonának. Január elején kellett volna sorozásra mennie. Pintye András ekkor döntött úgy, hogy túszejtéssel éri el, hogy külföldre mehessen, és ő beszélte rá az akcióra az öccsét is.

Az alezredes fia simán besétálhatott apja irodájába, és elhozhatta onnan a fegyvereket,

ugyanis kulcsa volt a szobához. Apja ugyanis, bár a szabályzat ezt tiltotta, hazavitte a kulcsokat, fia így le tudta másolni. Aztán pedig ezekkel a fegyverekkel, egy pisztollyal és egy géppisztollyal törtek be a lánykollégiumba.

A későbbi, hivatalos beszámolók ott sokkal brutálisabbnak festették le őket, mint ahogy azt az egykori túszok később Hatala Csengének elmesélték. Lápossi Lőrinc Szabó László könyvében azt mondta, hogy a két fiú több lányt megerőszakolt – ennek viszont már sem a vádiratban, sem a bírósági ítéletben nem volt nyoma. Pintye Lászlót ugyanis gyilkossági kísérlet, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, tiltott határátlépés előkészülete és személyes szabadság megsértése miatt ítélték el.

Az egyik túsz a Hírzárlat című könyvben így emlékezett vissza az eseményekre: „azon az egy pofonon kívül, amit akkor kaptam, amikor beléptek, nem bántottak. […] voltak nagyon kellemetlen eszközeik a büntetésre, például, amikor sodronyon kellett feküdnünk, vagy hosszabb ideig kellett egy helyben állnunk… Nem is emlékszem, hogy valakit nagyon megütöttek vagy lelkileg terrorizáltak volna… [és]

senkit nem erőszakoltak meg.”

Egy másik lány ugyanakkor azt mondta, hogy idővel agresszívabbak lettek a túszejtők, volt, hogy pofozkodtak, vagy belerúgtak valakibe. Sokszor aludni sem engedték a lányokat, akik a mosdóba sem mehettek ki. Lelkileg is gyötörték őket, többször a kivégzésükkel fenyegetőztek.

Az is kiderül a visszaemlékezésekből, hogy az idősebb fiú volt az elszántabb. Öccsét a lányok rá akarták venni, hogy adja meg magát, de ő félt a bátyjától. Hatala Csenge könyvében Samu Istvánt, a tárgyalót is idézi, aki azt mondta neki:

“a lányok előtt [a fiúk] szégyellték volna a már kitűzött terveik feladását. Így akkor sem álltak el tőle, amikor erre lehetőségük adódott volna.”

Ahogy telt az idő és nőtt a feszültség (ennivalót és vizet is alig kaptak a kollégiumban lévők), Pintye András arra is rá akarta venni az öccsét, hogy lőjön a templomnál gyülekező emberek közé. László végül a szemközti tanácsházára lőtt, ahol a válságstáb is volt – egy embert kis híján el is talált.

A termet, ahol a túszok voltak, lehallgatták (Angliából hozott készülékkel), és amikor András arról beszélt, hogy ki kell végezni egy lányt, úgy döntöttek, nem lehet tovább várni és tárgyalni, közbe kell lépni. Először maximumra állították a benti fűtést, hogy muszáj legyen ablakot nyitni, ami lehetőséget adott volna egy mesterlövésznek, hogy lelője az idősebb Pintye fiút – de ők leengedték a radiátort, a vizet egyébként meg is itták. Végül aztán, azóta sem tudni, miért,

Pintye András az ablakhoz lépett, és ekkor lelőtték.

A holttestéről készült fotón (ezt nem tesszük közzé) egyébként egy furcsa sapka látható a fején. Ennek az a magyarázata, hogy egyszer, amikor letette a fegyverét, az egyik lány felkapta és fejbe vágta vele. Pintye András nem ájult el, így nem lett vége a túszdrámának, de vérző fejét bekötözte, és egy, a szobában talált sapkát húzott a fejére, hogy tartsa a kötést.

A „hivatalos” beszámolók, így a Szabó- és a Végh-könyv, az ebből készült film, de még Finta Kata könyve is (ő ezt a részt mások elbeszéléséből írta, mert ekkor már nem volt a városban) rövid, határozott, sikeres rendőri akcióról írtak, amely mindössze pár másodpercig tartott: ezek szerint a fejlövést kapott túszejtő azonnal meghalt, beugráltak az ablakon a rendőrök és lefegyverezték Pintye Lászlót.

A túszok azonban mást meséltek.

Ahogy Hatala Csenge írja, Pintye Andrást több lövés is eltalálta, de egyik se a fején (ez a holttestéről készült fotón is látszik), és nem is halt meg azonnal. A boncolási jegyzőkönyv szerint három találat érte: a jobb karján, a hasán és a mellkasán.

És nem voltak berontó kommandósok sem – ugyanis a darus kocsi, amelyről be akartak ugrálni a szobába, a rossz mérés miatt jóval alacsonyabb volt, mint az ablak. Így aztán Pintye László a lányok segítségével maga húzta el az ajtó elé barikádként tolt szekrényt és ágyakat, majd kimentek a folyosóra, és a túszejtő megadta magát a rendőröknek.

Arról pedig, hogy mennyire volt hősies, filmekbe illő a rendőri akció, a Hírzárlat egy jellemző jelenetet ír le: a rendőrök még azután sem nagyon mertek bemenni a szobába, hogy a fiatalabb fiú megadta magát. Végül az egyik egy papuccsal dobta meg Pintye András testét, hogy valóban meghalt-e.

A túszok azt mondták, hogy az ezt követő eljárás alatt az ő vallomásaikat is cenzúrázták – ha nem voltak elég drámaiak, akkor egyszerűen más került be a jegyzőkönyvbe. Volt, aki azt mondta közülük Hatala Csengének:

úgy kezelték őket, mintha cinkosok lettek volna,

és volt, akit zárt osztályra vittek, mert nem akarta aláírni a meghamisított vallomását.

A túszdráma után az egész Pintye család nevet változtatott és elköltözött Balassagyarmatról. Pintye László végül összesen 11 évet volt börtönben: először Tökölön, a fiatalkorúaknál, aztán Szegeden a Csillagban, majd Budapesten a Kozma utcában, végül visszakerült Szegedre. Szabadulása óta álnéven egy vidéki városban él.

A borítókép jobb oldalán a kollégium épülete a 70-es években. Forrás: Fortepan