„A király képviselője a nemesi vármegyében. A méltóságot a király adományozta tetszés szerinti időre. Főispánnak általában valamilyen országos vagy udvari méltóság viselőjét nevezte ki. Ő értesítette és szólította fel a vármegyét a főispán iránti engedelmességre.
A főispán köteles volt megvédeni a vármegye népeinek (a nemesség) jogait és szabadságait, végrehajtani a királyi rendelkezéseket, beszedni a királyi jövedelmeket, megvédeni a királyi tisztviselőket (a só- és pénzkamara hivatalnokait), háború esetén vezetni a vármegye nemességét. Jövedelme a királyi vám és révhelyek bevételeinek 1/3-ából és a vármegye székhelyén kirótt bírságok 2/3-ából állt, de ezt meg kellett osztania a szolgabírákkal is.”
Hát, igen. A megye meg a kormánymegbízott olyan hülye kifejezések, egyrészt a libsibolsikomcsik miatt vannak 1947-től, mert ezeknek a hagyománytisztelet bakfitty, másrészt nem mutatják az uralkodó osztály magasabbrendűségét, és nem derül ki általuk, hogy kik is az igazi nemesek kies hazánkban, és kik itten a bugrisok (helyesen: nemtelenek, azaz LBTMQ+, pórok, aljanép, páriák, stb.). Ezen áldatlan állapotokat most már nagyon ideje volt megszüntetni, meg is született a törvény, mely szerint:
„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is tovább éljenek.”
Bizony. Több szállal. Mint az ismeretes, az államigazgatásban a fogalmi készlet a legfontosabb. Késnek a vonatok? Ugyan már! Döglődik az egészségügy? Na és? Ha a fogalmi készlet rendben van, minden rendben van. Az „ezeréves”-nek kinevezett korszak ezer évéből persze le kell vonni az 1541 – 1867 valamint az 1945 – 1989 közötti időszakok éveinek számát, mert akkoriban sajnos különböző birodalmak gyarmataként üzemeltünk, azaz államisági jogainkat nem gyakorolhatva annyira nem voltunk szuverének, hogy csak na.
Na de a többi év! Az aztán dicsőséges! Például 1186. III. Béla újra nősül, második felesége Capet Margit, II. Fülöp Ágost francia király testvére, azaz – hoppá! – francia királyi sarj. Ugyanebben az esztendőben a király elfoglalja Halicsot. Na ugye! Volt itt, kérem, dicsőség bőven, máig ezekből élünk… illetve ezekből próbálunk élni. Az, hogy az ezekből való élés a XXI. században már nem megy, egy másik kérdés, tehát hanyagolható. Alapelvünk, hogy nem kell minden kérdésre válaszolni, ezt a kérdést tehát nem is feszegetjük, aki meg mégis, az hazaáruló.
Ahogy a fentiekből látjuk, a régi főispánnak sok dolga volt. Máig talány, hogy hogyan lehetett mindezt két ius primae noctis közé beszorítani? A szorgos tevékenységnek persze meglett a jutalma is. A főispán jövedelme a királyi vám és révhelyek bevételeinek 1/3-ából és a vármegye székhelyén kirótt bírságok 2/3-ából állt, azaz annál jobban gazdagodott, minél jobban bírságolt. Az Esterházyaknál meg a Széchenyieknél ez nem volt tétel, gondolom, ahogy ma a Mészáros meg az Orbán családnál se lenne, de biztosan léteztek olyan főispánok is, akiknél igen, és ugyan nem tudom, hogy jelenleg mi a helyzet, de ha ma is így van, az ellenzéknek nehéz korszak következik.
A korai időkben a főispánnak kellett beszedni a királyi jövedelmeket. Fő feladatuk valószínűleg ma is ez, még ha nálunk az állam működése inkább hasonlít is egy maszkabálra, ahol házmesterlegény a választott király. A felkapaszkodott házmesterlegénynek van ám jövedelme bőven, az egész állami költségvetés az övé, ha úgy tetszik neki. Őrködnek is a főispánok keményen a pénzbeszedések felett!
Itt van például a derék dr. Sára Botond nevű fővárosi főispán, aki azt nyilatkozta a minap, hogy:
„Nem fogunk asszisztálni Karácsony Gergely újabb jogszabálysértő lépéséhez, mert a jogszabályokat mindenkinek be kell tartani. Karácsony Gergely arra készül, hogy jogszabálysértő költségvetést fogadtasson el a közgyűléssel, mert nem akarja megfizetni a szegényebb településeknek járó 50 milliárd forintot. Ez nem jelent megoldást a főváros csődközeli helyzetére, sőt maszatolja a problémát, időhúzás, nehezebb helyzetbe hozza a várost. Természetesen a jogszabálysértő döntést meg fogjuk támadni.”
Mikor az ember ezt elolvassa, kissé fejébe szalad a vér, és idegesen remegni kezd a keze, mert ennél ócskább, sunyibb, méltánytalanabb – és a jelzők tetszés szerint folytathatók – kormányzati nyilatkozattal ritkán találkozik az ember. Ezen nyilatkozat valóban elválasztja az igazi nemes gondolkodásúakat a sültparasztoktól, csak pont fordítva, mint amely cél érdekében a főispáni címet létrehozták.
A történetet nyilván sokan ismerik. A kormány korábban úgy döntött, hogy szolidaritási adót vezet be, melyet a „gazdagabb” önkormányzatok fizetnek, és ez az összeg kerül szétosztásra a „szegényebb” önkormányzatok között. Hogy ki gazdag és ki szegény, azt a kormány dönti el, ahogy a befizetendő összegeket is ő határozza meg, arról viszont, hogy a befizetők pénze hogyan van szétosztva a kedvezményezettek között, fogalmam sincs. Örülnék, ha megírná valaki.
Mint tudjuk, Magyarországon a GDP 36,7%-át Budapest termeli meg. Mivel a magyar GDP 78 255 mrd HUF, a fővárosi rész ebből 28 720 mrd HUF. Budapest költségvetési főösszege ugyanakkor 437 mrd HUF, azaz a város által megtermelt GDP-nek csak a 1,5%-a marad Budapestnél, a vezetésnek ebből kell működtetni, sőt fejleszteni a várost, mert az összegből a kormány 98,5%-ot elvon (és azt csinál vele, amit akar). Ez a már eleve szomorú alaphelyzet, innen indulunk (Berlinnél 8 % marad az általa termelt GDP-ből, ha jól tudom).
A szolidaritási adót tekintve a Budapest által befizetendő összeg 2018-ban (fpm.: Tarlós) 5 milliárd, 2019-ben (fpm.: Karácsony) 10 milliárd, 2020-ban (fpm.: Karácsony) 22 milliárd, 2021-ben (fpm.: Karácsony) 35 milliárd, 2022-ben (fpm.: Karácsony) 36 milliárd, 2023-ban (fpm.: Karácsony) 58 milliárd, 2024-ben (fpm.: Karácsony) 75 milliárd, a 2025-re tervezett pedig (fpm.: Karácsony) 89 milliárd. Amint látható, az inflációt a kormány által előírt éves adónövekmények jócskán meghaladják, azaz az emelkedés elég dinamikus ahhoz, hogy a (nem találtam jobb jelzőt) ritka pofátlan szándék, azaz Karácsonyék mindenáron való megbuktatása abszolút egyértelmű legyen. Az adónövekmények majdnem minden évben jelentős méretűek, és a teljes összeg jövőre már elérné a város költségvetésének 20 százalékát!
A város az állam által elvégzendő feladatok átvételéért minden évben támogatásban részesül. Ennek tervezett összege jövőre 39 milliárd. Karácsony úgy gondolja, hogy ha a kormány a város GDP-jének 98,5 %-át eleve elveszi, akkor ne akarjon már a maradékból még további 89 milliárdot elvonni, ezért olyan budapesti költségvetés készült, hogy a város csak annyit fizet be szolidaritási adóként, amennyit támogatásként kap, azaz a 89 milliárd helyett 39 milliárdot. Nehogy már Budapest támogassa a 38 000 milliárdból gazdálkodó kormányt a maga pimf 437 milliárdjából!
Na, több se kellett Orbánéknak! Azonnal szóltak a király bevételei fölött őrködő főispánnak, hogy vágja magát fenyegető pózba, és cselekedjen! Karácsonynak ugyanis mindenképpen bukni kell, és ha Budapesttel együtt, akkor úgy! Értettük, ispikém? A főispán úr azonnal haptákba vágta magát, és lépett. Arról hogy mi jött ki a nagy főispáni nekibuzdulásból, a következők mondhatók:
- A jogszabályokat valóban mindenkinek be kell tartani, de van egy kivétel, mégpedig az, aki a kétharmad birtokában korlátok nélkül hozhat neki leginkább megfelelő jogszabályokat. Erre hivatkozni a kétharmados védőpajzs mögül, eléggé ócska viselkedés.
- Karácsony nem a szegény településektől sajnálja a pénzt, hanem attól a kormánytól, amelynek van pofája a magyarországi(!) tanárok fizetésemelését Brüsszeltől, a központi minimálbér emelés kigazdálkodását a kis cégektől, a szegény települések támogatását meg Budapesttől várni, miközben éppen most csoportosított át 120 (!) milliárdot. Ebből, 28 milliárd a kormányzati igazgatást járművekkel, bútorzattal és egyéb eszközökkel ellátó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) részére ment.
Bútor. Aha. Néhány milliárdért. Már röhögni sincs kedve az embernek.
- Emlékszem, mikor 2010-ben a FIDESZ győzelem után két IQ bajnok nagyágyú (Kósa, Szijjártó) Magyarország csődközeli helyzetéről beszélt, ami aztán el is kaszálta a forintot, így a devizahitelesek azóta is áldják kettejük nevét. Budapestnek csak a kifejezetten rosszakarója beszélhet csődközeli helyzetről, mert ezzel nehézzé és drágává válik a város finanszírozása, de ezt a főispán úr gond nélkül megteszi. Neki Budapest semmi, Hatvanpuszta meg minden. Imádkozni is mindig arrafelé szokott.
- Az, hogy ez a nemfizetés nem jelent megoldást, sajnos tévedés. Ha egy 437 milliárdos költségvetés hozzájut plusz 50 milliárdhoz (+11,4 %), az jelentősen javítja a helyzetét, és ezt csak a végzetesen ostobák nem tudják felfogni.
Sajnos főispáni fronton a helyzet ez, és mivel a hatalomnak pont ilyen morális és szellemi szintű alakokra van szüksége, nem fog változni a jövőben sem.
A fenyegetést meg hagyjuk. Nem a mi műfajunk. Jóval inkább a házmesterlegényeké.
