A katolikus egyházzal kapcsolatos, sokszor botrányosnak minősíthető híradások újra és újra jelzik a Szent Ágostonnak tulajdonított mondás, az „Ecclesia semper reformanda” elv időszerűségét. Nevezetesen azt, hogy az egyház mindig és minden időben megújulásra szorul. Ebben a vonatkozásban kell értelmeznünk Ferenc pápa erőfeszítéseit is, amelyek azonban folyamatosan ki vannak téve az egyház konzervatív körei részéről támadásoknak és kemény kritikáknak.
Legutóbb egy érsek, Carlo Maria Vigano, volt amerikai nuncius, a világsajtót bejáró levele szólította fel lemondásra a pápát, arra hivatkozva, hogy miközben a dublini Családok Világtalálkozóján a katolikus egyházfő szörnyűségnek nevezte a papok által elkövetett szexuális zaklatásokat és a visszaélések áldozataival is találkozott, ő maga is bűnös egy ilyen jellegű ügy eltusolásában.
A levél nyilvánosságra hozatalának időpontja sem tekinthető véletlennek: az érsek éppen akkor állt elő a pápa elleni váddal, amikor a katolikus egyházfő az egyház megtisztulását szorgalmazta. De a levél tartalma is számos ellentmondást tartalmaz, amelyre a megjelenést követően az elemzők is rámutattak.
Ugyanakkor tudnunk kell, hogy Vigano érsek egyike azoknak a főpapoknak, akik a 2016 tavaszán megjelent „Amoris laetitia” (A szeretet öröme) című apostoli buzdítást, amely többek között az újraházasodott elváltakkal való lelkipásztori törődéssel is foglalkozott, teológiai tévedéssel vádolták.
Anélkül, hogy részletesen tárgyalni akarnánk az egyébként a széles tömegek számára nehezen érthető teológiai megfontolásokat, annyit mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy az említett dokumentum nem a házasság felbonthatatlanságának tanítását relativizálja, hanem az egyéni szempontok és élethelyzetek sajátosságaira hívja fel a figyelmet, és kellő tapintattal és megértéssel kívánja orvosolni a korábban egyértelműen az egyház közösségéből kánonjogilag kiközösítettek – mivel az elvált újraházasodottak nem járulhattak szentségekhez – helyzetét. Megnyíltja a lehetőségét, hogy az elvált és újraházasodott hívők bizonyos feltételek teljesülése révén szentáldozáshoz járulhassanak.
Ferenc pápa részéről az is teljesen újszerű kezdeményezésnek mutatkozik, amely a házas férfiak (viri probati) pappá szentelését is felveti, sőt, úgy látszik, a nők diákonussá (szerpappá) történő szentelése elől sem zárkózik el. Mindez kiváltja az egyház konzervatív köreinek folyamatos berzenkedését, jelezve, hogy a több mint fél évszázaddal ezelőtt lezajlott 2. Vatikáni Zsinatnak az idők jeleiről szóló tanítása még korántsem került egyetértő elfogadásra a teológiailag képzett főpapok és teológusok mindegyikében sem.
A pápa tehát nehéz küzdelmet folytat és valószínűleg a korábbiaknál is nehezebb feladatokat kell megoldania, mivel következetesen munkálja az egyház megújulását. A Vatikán bejelentette, hogy februárra Rómába hívja megbeszélésre a világ minden püspöki konferenciájának elnökét „a kiskorúak védelme témáról”. Magyarul: Soha nem volt még ilyen nagyszabású megbeszélés a katolikus egyházban a pedofíliáról, s már önmagában az sem gyakori, hogy a püspöki konferenciák elnökeit együttesen várják Rómába. A találkozót „válságtanácskozásnak” is lehet mondani, hiszen az elmúlt hetekben a pedofíliabotrányok miatt Ferenc pápaságának legnagyobb krízise jött el, és ebből még egyáltalán nem látni a kiutat. A kommentárok arról szólnak, hogy Ferenc kötéltáncot járva próbálja megmenteni éppen az egész pápaságát, és nem tudni, sikerül-e. Aki ismeri az egyháztörténelmet, az tudja, hogy az ilyenfajta erőfeszítések mindig ellenállásba ütköztek. A hagyományokhoz mereven ragaszkodó vallási elöljárók Jézust is veszedelmes fölforgatónak, a vámosok és a bűnösök barátjának tartották.
Ezért is van jelentősége annak, amikor a konzervatív kritikusokkal szemben a Ferenc pápát támogató egyházi személyek is megszólalnak, bizonyítva, hogy embert próbáló küzdelmében az egyházfő nincs egyedül. Helyi egyházunk különösképpen büszke lehet arra, hogy Varga László kaposvári megyéspüspök, Bíró László tábori püspök, Beer Miklós váci megyéspüspök és Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát közös nyilatkozatban állt ki Ferenc pápa megújulást szolgáló törekvései mellett.
S ennek akkor is örülnünk kell, ha bizonyos hiányérzetünk is támadhat: vajon miért nem adott ki a Magyar Katolikus Püspöki Kar egy ehhez hasonló értelmű közös állásfoglalást?
Giczy György
