A cégek nem töltik ki a kötelező foglalkoztatási kvótát a megváltozott munkaképességűek alkalmazásában. Inkább fizetnek sok pénzt, noha anyagilag is jobban járnának, ha igyekeznének leküzdeni a gátakat a munkaerő-hiányt enyhítendő.
Törvény írja elő jó régen, hogy a munkaadók 25 fő felett alkalmazzanak megváltozott munkaképességűeket (akik aránya 11 százalék körüli, annyi, mint az EU-átlag). Ennek ellenére munkát végző hányaduk nem éri el a teljes foglalkoztatási arány egyharmadát. Ez az abszolút foglalkoztatási rátát tekintve azt jelenti, hogy körülbelül minden ötödik megváltozott munkaképességű dolgozik.
A kvóta kétharmada betöltetlen
Pedig ezzel nem járnak jól a cégek se – derül ki a defacto blog írásából. Tavaly inkább kifizettek több, mint 90 milliárd forintot, ahelyett, hogy az egyre növekvő munkaerő-hiányt ebből a forrásból is enyhítenék. Az előírás szerint a legalább 25 főt alkalmazó munkaadónak – beleértve az állami intézményeket és non-profit szervezeteket is – jelentős összeget kell befizetnie rehabilitációs hozzájárulásként az államkasszába,
ha a megváltozott munkaképességű dolgozók aránya nem éri el a létszám öt százalékát.
A szabályozás jelenleg 20-25 ezer fővel növeli a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását. A közvetlenül a 25 fős mérethatár feletti vállalatoknak átlagosan lényegesen több megváltozott munkaképességű alkalmazottjuk volt (körülbelül 0,6) mint a határ alattiaknak (0,3), ami azt tükrözi, hogy a rehabilitációs hozzájárulás jelentős ösztönzés a vállalatok számára. A megváltozott munkaképességű alkalmazottak száma azonban a mérethatár felett is jóval elmarad a kötelező foglalkoztatási szinttől (ami egy 25 fős vállalatnál 1,3).
Inkább fizetnek jó sokat
A tavaly munkát végző ilyen honfitársaink száma tehát 20-25 ezer, a rehabilitációs hozzájárulási bevételek friss adatai alapján azonban a kvóta nagyobb része, körülbelül 65 százaléka továbbra is betöltetlen (a költségvetési és non-profit szektorban is 55 százalék körüli). Vagyis 2018-ban a kötelező foglalkoztatási szintből mintegy 75 ezer ember hiányzott.
Az üres álláshelyek után a munkaadók hatalmas összeget, 2018-ban
mintegy 92,3 milliárd forintnyi rehabilitációs hozzájárulást fizettek az államkasszába.
Annak ellenére, hogy a munkaadók rengeteget spórolhatnak, ha a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése helyett megváltozott munkaképességű embert alkalmaznak – írják a defacto blog szerzői. Sőt, ha egy kötelező álláshelyre egy félállású embert vesz minimálbér körüli keresettel, a vállalat még akkor is olcsóbban jön ki, ha az illető munkájának nincs hozzáadott értéke.
A grafikonból kiolvasható a vállalatok megtakarítási lehetősége. Ha egy munkáltató nem teljesíti a kötelező foglalkoztatási szintet, 2019-ben álláshelyenként havonta majdnem 112 ezer forintot kell fizetnie. Ez több, mint az a legalacsonyabb bérköltség, amellyel a kötelező álláshely betöltése esetén számolni kell: egy minimum heti 20 órában dolgozó, minimálbért kereső alkalmazott havi bérköltsége a járulékokkal együtt mintegy 90 ezer forint.
A munkaadók ráadásul a rehabilitációs hozzájárulás megspórolása mellett az esetek többségében
jelentős mértékű adókedvezményt is kaphatnak,
ami további megtakarítást eredményez.
A blog szerzői is kitérnek a cégek ódzkodásának okaira. Egyik lehetséges magyarázat, hogy a fogyatékos vagy tartósan beteg emberek iskolázottsága átlagosan viszonylag alacsony, és közülük sokan nem is keresik a munkalehetőséget. Amiben persze közrejátszik, hogy sokan nem is tudnak segítség nélkül munkát vállalni. És természetesen nagy az előítéletek szerepe is az uniós átlagtól messze elmaradó foglalkoztatási arányban.
