Minden elismerésem a felcsútiaké. Van egy felcsúti (alcsúti) ember, aki gondolt egy nagyot és teleszórta az országot stadionokkal. Előbb persze kipróbálta, hogyan működik a háza tövében a prototípus, benne fűtött pályával, amiből időnként kihal a gyep (de ez nem az ő, hanem a pályagondnok hibája), tágas szotyolaköpködővel, egyszóval minden széppel és jóval felszerelve, ami a szurkoláshoz kell. Aztán jött a többi stadion, mert úgy gondolta, az erős és büszke Magyarország nem engedheti meg magának, hogy holmi libalegelőről nézzék az emberek, hogyan birkózik egymással két falu futballnépe.
Mindez rendben is volna, csak hát az ördög mindig a részletekben bújik meg. Szóval ott van az a temérdek pálya, valamennyinek több ezres nézőtere, ahová annyi drukker férne be, amennyi az egész megyében sincsen. Már pedig milyen ciki látvány egy üresen kongó lelátó, ahol néhány tíz szurkoló szidja oda-vissza hol a másik, hol a bíró jó édesanyját?
És ezen a ponton megint le kell borulnom felcsúti (alcsúti) emberek találékonysága előtt. Lassan legendássá válnak, mint azok a székelyek, akik mindenre tudnak valami okos megoldást. Tudják, olyanokat, hogy amikor valaki elkövet valami csúnya dolgot a szobában, a kutyára fogják. Ha az nincs is bent, sebaj, majd bejön. Szóval ezek a leleményes drukkerek megelégelték, hogy minden jöttment, akinek nem tetszik az a teméntelen sok stadion az országban, nem átallja az ő földijüket okolni az üres lelátók miatt, megtalálták a megoldást.
Ha jól olvastam, akkor a minap a Mezőkövesd-Felcsút rangadóra a vendégcsapattól csak néhányan érkeztek, de a lelátón mégis sokan ültek a nekik fenntartott helyeken. Készítettek ugyanis jó pár papírmasé felcsútit, akiket (?) felöltöztettek a falubelijük által gyártott sportmezbe. És így már tekintélyes tábort képviseltek a vendégek szektorában. Igaz, a „kétdimenziós” atyafiak meglehetősen kókadtan nézték a pályán történteket, de legalább egyiket sem vádolhatták sem rasszista, sem trágár bekiabálásokkal.
Az egyik kereskedelmi rádió riporterének is szemet szúrt ez a leleményesség, és arról faggatta a csapat vezérszurkolóját, hogy mit várnak ettől a mezőkövesdi akciótól? Hát mit is? – gondolkodott el a felcsúti ember –, ezentúl egyetlen meccsen se legyenek üres lelátók. Arra gondolhatott, hogy Kisvárdától Kozármislenyig minden csapat annyi szurkolót készíthet majd magának, amennyit csak akar, beöltöztetheti őket az ő Lőrincük által gyártott sportszerelésbe. És akkor bátrán bejelentkezhet majd a közszolgálati tévé bármelyik tizedosztályú megyei bajnokság meccsére, sehol nem kell majd szégyenkezniük a házigazdáknak az üres lelátók miatt.
Aztán az sem utolsó szempont, hogy a foci ilyen népszerűségének láttán a többi település vezetői is reménykedhetnek majd, ha náluk még nincs, egyszer a stadionépítési láz elérheti akár őket is.
Ha Marx és Engels ezt megélhette volna! Alighanem a Kiáltványt így kezdték volna: Kísértet járja be Magyarországot, a stadionépítés felcsúti kísértete.
