Ezeket a filmeket mutatják be a héten

0
913

Három új film kerül a héten a magyar mozikba, egyet közülük Magyarországon forgattak.

Atomszőke

A részben Budapesten forgatott filmben Charlize Theron játssza a brit titkosszolgálat fedett ügynökét, akit a fal leomlása előtt nem sokkal Berlinbe küldenek, hogy kivizsgálja egy másik ügynök halálát és megszerezze a kettős ügynökök listáját.

Az előzetesek alapján akciódús thrillerre lehet számítani, amelyben az Oscar-díjas színésznő ismét megmutathatja a Mad Max: A harag útja után, hogy ilyen stílusú filmekben is kimagasló alakításra képes. A rendező pedig az a David Leitch, aki társrendezőként a John Wick című filmet készítette – a kritikusok most is hasonló stílusú akciójelenetekre számítanak.

A film az IMDB-n 7,3 csillaggal áll, szerepel még benne James McAvoy és John Goodman, de kisebb szerepekben magyar színészek is feltűnnek (például Árpa Attila és Lengyel Balázs). És ugyan ebben a filmben Budapest az 1989-es Berlint játssza, de ha valaki odafigyel, néhány helyszínt biztosan felismer majd.

Dzsungel-mentőakció

A francia animációs film főhőse Maurice, a tigrisek által remek kung-fu harcossá nevelt pingvin, aki barátaival tartja fenn az őserdő rendjét. Most azonban szembe kell szállniuk Igorral, a gonosz koalával és páviánokból álló seregével.

A film egy már több évada futó sorozat alapján készült, amely a „Dzsungelbanda”, vagyis Maurice és barátai kalandjait mutatja be. A sorozatot Magyarországon a Boomerang csatornán lehet látni, de az első évadot leadta az MTVA is, néhány rész pedig a Minimaxon is feltűnt. A rendező is a sorozatból érkezik: David Alaux, akinek ez az első egész estés mozifilmje.

A filmet Franciaországban is csak most mutatják be, így az IMDB-n még nincs értékelése.

Totál gáz

Egy újabb francia vígjáték. Egy öttagú család a nagypapával együtt indul vakációra, de közben a kocsiban elromlik valami, nem tudnak lassítani, pedig előttük hatalmas dugó van.

A film legnagyobb sztárja a négyszeres César-díjas André Dussolier, aki már több mint 45 éve a pályán van, és akit rengeteg filmben láthattak már a magyar nézők is, az utóbbi időben például a Vincent Cassel-Léa Seydoux-féle A szépség és a szörnyetegben. Rajta kívül a főszerepeket a Szemfényvesztőkből ismert José Garcia és Caroline Vigneaux játssza. A rendező pedig Nicolas Benamou, akit eddig leginkább a Babysitting című vígjáték két részéből (A felvigyázó, illetve az Elmentek otthonról) lehetett ismerni.

A film az IMDB-n egyelőre 5,6 csillagon áll.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .