Ez történt a héten – Nyomozás hiányában megszűnt a bűncselekmény

0
1382
nincs bűncselekmény?
Facebook

Most nem arról írnánk, ami nagyot szólt a héten. Vagyis, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást az OLAF jelentés kapcsán az Elios-szal és a cég volt tulajdonosával, Tiborcz Istvánnal szemben. Nem erről írnánk, mert bár sokakat felháborított, írtunk már erről az elmúlt napokban eleget, Itt, és itt. Ja, meg itt is.

Kiderítették, hogy nem történt bűncselekmény. Igaz, a siófoki polgármestert meg sem kérdezték, pedig ő, ahogy hírét vette a nyomozásnak, összekészítette az anyagokat, őriztette, nehogy (saját) lába keljen valamelyik dokumentumnak, hogyha majd jönnek a nyomozók, átadhassa nekik hiánytalanul az összeset.

De nem jöttek a nyomozók, mert ők már mindenki másnál hamarabb tudták, hogy nem történt bűncselekmény. Akkor meg ugye, minek nyomozni.

Nem szabad felelőtlenül szórni az adófizetők pénzét, márpedig egy alapos, mindenre kiterjedő nyomozás sok pénzbe kerül, mely összeget más hasznos célra is lehetne költeni. Stadionra például, vagy, teszem azt, magánrepülőgépre.. Ugye, emlékszünk még, mit mondott Áder János, amikor elősz9r államfővé választották? Azt mondta: száz jó törvényből százat aláír, száz rosszból százat visszaküld. Arról meg már tényleg nem ő tehet, hogy szinte kizárólag jó törvényeket toltak elé aláírásra.

Polt Péter is így lehet, bár ő nem mondta, hogy száz bűncselekményből százat kinyomoz, de ahol nem történt bűncselekmény, ott lezárják a nyomozást, vagy el sem kezdik.

Egyébként pedig idézzük Lánczi Andrást, Orbán Viktor egyik kedvenc ideológusát, aki azt mondta, hogy amit az emberek korrupciónak gondolnak, az Orbánék kormányzásának a lényege. Vagyis, akik ma a kormány intézkedéseit kritizálják, fordítva ülnek a lovon. Azt hiszik, hogy a lopás bűn, miközben csak akkor az, ha csak kevesen lopnak. Attól kezdve, hogy a lopás mindennapos gyakorlattá válik, többé már nem bűn, hanem ujjgyakorlat.

Az is ezen a héten történt, hogy az Alkotmánybíróság kimondta:

jogellenesen vették el a rokkantnyugdíjasok járandóságát. Tudtuk ezt persze nélkülük is, nem kellett ehhez tanult embernek, mi több, alkotmánybírónak lenni, de így mégis sokkal jobb, hogy mostantól jogászilag is ki lett mondva. Igaz, akiket érint, kenhetik a hajukra.

Mindez csak azért érdekes, mert szintén a héten derült ki a közvélemény-kutatásokból, hogy a magyar lakosság több mint hatvan százaléka a Fideszre szavazna. Ez nyilván úgy lehet, hogy a megkárosított rokkantnyugdíjasok és a meg nem segített devizahitelesek közül is sokan a Fidesszel szimpatizálnak. Mert bár elvették tőlük, ami nekik járt, és az ígéret ellenére ott hagyták őket az út szélén, legalább megvédték őket a migránsoktól.

Akiknek persze eszük ágában sincs idejönni hozzánk. Aki még mindig nem érti az összefüggéseket, annak ingyen és bérmentve eláruljuk: ezt hívják politikának.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .