Orbán Viktor a levegőbe beszél, és minden konkrétum nélkül emleget repülőrajtot három rosszul sikerült esztendő után.
Donald Tusk elment a varsói tőzsdére, ahol fontos beszédet mondott:
“Új korszakot kezdünk, mert ez az a pillanat amikor mindenkit megelőzhetünk. Az áttörés éve befektetését, befektetéseket és még egyszer befektetéseket jelent” – hangsúlyozta Lengyelország liberális miniszterelnöke, aki elmondta:
”rekord összegű 650 milliárd zlotys programról van szó.”
Ez a jelenlegi árfolyamon 63 ezer milliárd forintot jelent.
Mibe fektetnek be Lengyelországban? Szerepel a tervekben a modern informatika: Tusk közölte, hogy a napokban Varsóban tárgyalnak majd a Google és a Microsoft vezetői nagyszabású fejlesztésekről.
Nem feledkeznek meg az infrastruktúráról sem: ”A következő hét évben 180 milliárd zlotyt költünk a vasút korszerűsítésére” – hangsúlyozta Tusk miniszterelnök.
Domanski pénzügyminiszter elmondta, hogy adócsökkentést is végrehajtanak, hogy javítsanak a vállalkozók helyzetén.
A bejelentések hatására villámgyorsan emelkedni kezdtek a varsói tőzsde árfolyamai, és a zloty tíz éve a legjobb árfolyamot érte el az euróval szemben. Ehhez persze az is kellett, hogy az eurozóna kulcsállamai: Németország és Franciaország pocsék gazdasági teljesítményt nyújtsanak, melyet a politikai válság csak tovább ront.
Lengyelország megkapta a befagyasztott eurómilliárdokat Brüsszeltől, melyeket Orbán Viktor hiába vár.
Donald Tusk és Orbán Viktor
2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök első külföldi útja Varsóba vezetett, ahol a barátságos Donald Tusk fogadta. A két politikus jól ismerte egymást a liberális mozgalomból. A barátságnak hamarosan vége szakadt amikor Orbán lepaktált Jaroslaw Kaczynskival, aki a keresztény és nemzeti Lengyelország felépítését tekintette életcéljának. Orbán elszántan kampányolt Kaczynski mellett Lengyelországban míg Donald Tusk az ellenzéki rendezvényeken lépett fel Magyarországon.
A vízválasztó Putyin Ukrajna elleni agressziója volt 2022 februárjában. Ezt Lengyelországban mindenki elítélte, és Varsóban értetlenül szemlélték Orbán Viktor oroszbarát politikáját. A hagyományos magyar – lengyel barátság odalett, a visegrádi együttműködés elveszítette az értelmét hiszen egy alapvető kérdésben ellentétes oldalra került Lengyelország és Magyarország.
Donald Tusk koalíciós kormányt vezet, és számtalan politikai és társadalmi problémával küszködik, de ezzel a hatalmas gazdasági tervvel előre menekül. Orbán Viktor helyzete ezzel ellentétes: az elmúlt időszak politikai sikerei mellett a gazdaság szánalmasan alulteljesített. Maga a magyar miniszterelnök is “nyomasztó három évről” beszélt. Orbán repülőrajtot emleget 2025-re, de Donald Tusk meg is mutatta, hogy ez mit jelent.