Mint azt már többször írtuk, az emberiség előtt régóta ott áll a példa, mire juthatnak a különböző országok teljes összefogással.
Ez a példa az Amerikai Egyesült Államok, amely igencsak sokra vitte annak révén, hogy az ottani államok, melyek a közös cél érdekében egyesültek, rendkívül szorosan együttműködnek, és még véletlenül sincs olyan eset, hogy egymással konfliktusba keveredjenek. Semmilyen téren. A kereskedelem minden irányban korlátlan és szabad, a belső áruszállítás vámmentes, a törvények döntő része közös, nagy szerencséjükre a nyelv is az, nem kell törődni a többi hasonló állam elleni védekezéssel és pénzt költeni rá, hiszen fenyegetés egymás között még egy picurka sincs. Így aztán a sikeresség eleve adott. Nincs értelme Nebraskában washingtonozni (lásd még: Magyarországon brüsszelezni), mert a közös érdek a fontos, és ha Nebraska önző, akkor minden tagállamnak rosszabb lesz, köztük magának Nebraskának is. Ezért aztán Nebraska nem is patriótáskodik, és nem „Make Nebraska great again!”, meg „Nebraska first!” jelszavakkal rúg bele más államokba, ahogy a többi negyvenkilenc sem, mert mind megtanulták, hogy a tárgyalásos kompromisszum sokkal kifizetődőbb, mint az „Én” állandó hangsúlyozása a „Mi” helyett.
A fenti komplex összefogás révén ma az Amerikai Egyesült Államok a világ vezető katonai és gazdasági hatalma, a világ egyes számú demokráciája (ezért érthetetlen, hogy hogyan választhattak egy narcisztikusan önző hülyét elnöknek – de ez már egy másik kérdés, amelyet majd az Akadémia egyesített szociológiai és pszichológiai részlege fog megvitatni, és közleményt kiadni róla). A teljes összefogás ékes, sokat mondó példájának tanulmányozása a világ összes országának éjjel-nappal rendelkezésére áll.
Az Amerikai Egyesült Államokat látva a második nagy háború után európai okos emberek azon kezdtek gondolkodni, hogy ha Németország meg Franciaország abbahagyná az ősi sérelempolitikát, és összefognának, esetleg többre vihetnék együtt, mint külön-külön egy vámokkal, útlevéllel és egymás elleni háborúkkal színesített örökös villongással. Ráadásul, ha ehhez a leendő szövetséghez az európai államok nagy része csatlakozna, a szabad tőke- és munkaerő áramlással hatalmas piac jöhetne létre, és megvalósulhatna a minden szintű együttműködés, melyről csak a hülyék nem tudjak, milyen áldásos hatása van. Hogy kik ezek a hülyék, arról majd később. Még az is lehet, hogy nem is annyira hülyék (belpolitikailag).
A nagy gondolat folyományaképpen létre is jött Európában egy területileg és népességben folytonosan növekvő, de inkább csak gazdasági konglomerátum, amely, ha a britek nem követik el ezt a kilépéses hülyeségét (már ők is rájöttek, hogy az), a világ második gazdasági hatalma lenne. Jelenleg ugyanis
- az USA GDP-je 29 185 milliárd USD,
- az EU GDP-je 17 940 milliárd USD, ami a brit GDP-vel együtt 21 140 milliárd USD,
- a kínai GDP pedig 18 740 milliárd USD.
A fentiekből látható, hogy az Európai Unió országainak igencsak érdeke lenne az EU mellet/helyett egy Európai Egyesült Államok létrehozása, de ennek sajnos több akadálya van.
Az első és legfőbb akadály, hogy a nemzetállam fogalma itt alakult ki a XIX. század első felében. Itt ébredtek rá az azonos nemzeti kultúrához tartozó emberek, hogy a királyok, császárok és egyéb despoták által az eltelt századok alatt összevissza elfoglalt és ide-oda csatolgatott területek miatt egyes nemzetek vagy nemzetrészek elnyomás alatt állnak, azaz csak másodrendű állampolgárok ott, ahol élnek, és hogy jó lenne ezen változtatni, egy nemzetként egy országban élni.
A gyarmati sorból kitörni akaró nemzetek egyik példája Magyarország, a Habsburg birodalom legnagyobb tartománya, amely sokszor küzdött a szabadságáért, de azt csak az I. világháború után nyerte el. Ennek a speciális tartománynak az érdekessége, hogy Magyarország maga is soknemzetiségűként tartotta uralma alatt a területén többségben élő idegen népeket, lévén, hogy mindenütt színmagyar volt a birtokos nemesség, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás meg a rendfenntartó erők, és miután ezek szigorúan a magyar felsőbbség szellemében is működtek, nagyban hozzájárultak Trianon végeredményéhez. A világ, mint háborús agresszort és gyarmattartót nem sajnált minket annyira.
Az európai gondolkodásban a nemzetállam fogalom tehát nagyon erős (ha az ország gyarmat, akkor persze érthető, sőt pozitív, lásd 1848., egyéb helyzetekben jóval inkább káros). A nemzetállam fogalom ereje révén a másik nemzet mindig gyanús, és egyes államok esetében juthat uralomra olyan kormány, amely ezt a gondolkodást saját érdekében remekül ki is használja. A nemzetállam legfőbb jellemzője az önzés, amely legerőteljesebben Trump ámokfutásából látható. Érdekesség, hogy ez a (sajnos gazdasági és katonai erővel nagyon is alátámasztott) kivagyiskodás pont az összefogás révén egyetlen állammá vált USA sajátja, amely láthatóan önmaga történelméből sem tanul, ha a vezetőség túl hülye.
A fentiek miatt célszerű lenne egy olyan szűkített Európai Egyesült Államokkal kezdeni, amelyet hasonló fejlettségű és aránylag hasonlóan toleráns közgondolkodású országok hoznának létre (például Franciaország, Németország, Benelux államok, Dánia és esetleg még a skandináv országok). Az EU, mint gazdasági közösség megmaradna a vámmentes kereskedelem és a munkaerő szabad áramlása érdekében, de jóval kevesebb kötöttséggel, mint ma. Se parlament, se egyéb szervezet, se pénzügyi kötelezettség, se támogatás, se befizetés, otthon mindenki annyit lop, amennyit akar, illetve amennyit a kormány enged neki (hiszen az nem az EU pénze, mint most), azaz kizárólag gazdasági könnyítések léteznek az EU tagországok között vám és útlevél vonalon. Az EU-ba a belépés könnyű lenne, mert csak kevés paraméter szintet kell biztosítani.
A megfelelő paraméterek elérése esetén bármelyik európai ország csatlakozhatna az Európai Egyesült Államokhoz, amely az EU egyik állama lenne ugyanannyi joggal, mint a többi. Ha valaki tag, és úgy akarja, akár ki is léphetne az EU-ból, ha már olyan nagyon vágyakozik a szuverén, patrióta, nemzetállami létre (= ott dögöljön meg mindenki más, azt csinálok, amit akarok, és ebben nem korlátozhat senki és semmi). Így jóval kevesebb gond lenne az EU működtetésével.
Ez a lépés azért lenne fontos, mert az Amerikai Egyesült Államok jelenleg a NATO-ból való kilépés mellett az EU szétzilálásával van elfoglalva, amihez akadt is egy hasznos hülyéje errefelé, aki bármikor a kezére játszik, ha kell. Nem kap ugyan semmit érte, Trumpék csak elhitetik vele, hogy de, ő meg el is hiszi, hogy kap (pénzügyi védőháló sokmilliárd dollár értékben, meg felmentés az orosz energiahordozók vásárlási tilalma alól örök időkre), és a szerencsétlen ezt még hangoztatja is. A FIDESZ a teljes csúcsvezetést mozgósította, hogy valahogy kimossa főnökét legalább az egyik hazugságból, de nem sikerült neki.
A fenti elképzelés révén lenne egy, a mostani EU vezető Németországnál sokkal erősebb állam Európában, amelyhez előbb-utóbb, azaz pár éven belül csatlakozna Olaszország, Spanyolország, Csehország, Lengyelország, Ausztria meg a balti államok (a briteket egyelőre nem tartom erre alkalmasnak, csak majd ha jóval lejjebb eresztik az orrukat). Ebben az új országban – lévén, hogy egyetlen állam – nem kellene a vétójogos hülyéskedés meg a tengernyi egyeztetés/egyezkedés a sokfajta akarat miatt. Az EU mostani apraja vagy maradna az EU-ban, vagy nem, úgysem lényeges annyira. Igaz, nem kéne annyi szuverén kakas sem, mint most, mert a szemétdombok száma egy darabra redukálódik, de a kakasok kivételével a teljes baromfiudvar jól járna vele.
Az Európai Egyesült Államok megfelelően nagy lenne ahhoz, hogy egyetlen államként (= gyors döntés és egységes fellépés) egyensúlyt képezzen az Amerikai Egyesült Államokkal és Kínával, így nem lehetne sem fenyegetni, sem belső ellentétet szítva megbénítani. Az ”Ugocsa non coronat” jellegű, önző, egyéni, sőt belpolitikai célból alkalmazott, vétóval súlyosbított makrancoskodás eltűnne az európai palettáról (lásd a korábban a hülyékről írtakat), és Trumpnak meg Hszi-nek komolyan kellene vennie, amit az Európai Egyesült Államok mond.
Persze nem bízom benne, hogy az USE hamar létrejön (közös nyelv az angol, természetesen). Mint az közismert, „Az ember mindig a legjobbat választja, de előtte minden mást kipróbál”, és jelenleg sajnálatos módon rengeteg a kipróbálni való.
Hogy emiatt az Emberiség ostobának látszik? Hát ja. Illetve yes.
