Esküt tett Handó utóda

0
522
Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke esküt tesz. MTI/Illyés Tibor

Megválasztotta az Országgyűlés Senyei György Barnát kilenc évre az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökévé. Senyei Handó Tündét váltja, és ígérete szerint semmit se úgy csinál, mint elődje.

A parlament 151 igen szavazattal, 12 nem ellenében hozta meg döntését. A titkos szavazás eredményének kihirdetése után Senyei György Barna esküt tett. Senyei eddig a Fővárosi Ítélőtábla polgári-gazdasági ügyszakos megbízott tanácselnöke volt, Áder János köztársasági elnök javasolta az Országgyűlésnek Handó Tünde utódjául az OBH elnöki posztjára.

Az OBH első elnökét, Handó Tündét 2011 végén választotta meg az Országgyűlés kilenc évre, majd mandátumának lejárta előtt, november 4-én alkotmánybíróvá választották Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyére.

Ahogy arról többször írtunk, Handó kilátástalan háborúba bonyolódott az OBH-t a törvény szerint ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanáccsal. Alighanem ezért inkább „levették a tábláról”, és több, mint egy évvel hivatala lejárta előtt alkotmánybírót csináltak belőle.

Senyei az OBT előtti meghallgatását sikerrel vette: egyhangú támogatást kapott kinevezéséhez. Programjának főbb pontjaiban ki nem mondva, de lényegében semmit se úgy csinálna, mint Handó: rendszeresen elmenne az OBT üléseire, törvényességet és békét akar, és nem akar élni a bírósági vezetői kinevezések pályázatainak eredménytelenné nyilvánításával, egyedi megbízásokkal.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..