Epstein szexcsapdájában a világ egyik leggazdagabb embere

0
168
Facebook

Bill Gates, a Microsoft társalapítója egy jótékonysági bálon elismerte, hogy házassága alatt két orosz nővel is viszonya volt. A kijelentés azután hangzott el, hogy újabb akták kerültek nyilvánosságra Jeffrey Epstein ügyeivel kapcsolatban, amelyekben számos fénykép tanúskodik Gates és Epstein kapcsolatáról.

„Két orosz nővel is volt viszonyom – de nem Epstein hálózatán keresztül ”Gates hangsúlyozta: egyik kapcsolat sem Epstein hálózatán keresztül jött létre. A Wall Street Journal szerint a 70 éves milliárdos bocsánatot kért amiatt, hogy korábban meghívta Epsteint több rendezvényére is. A dokumentumokban a nőket kitakarták, ám egyikük arca így is láthatóvá vált: egy orosz bridzsbajnoknő, aki korábban maga osztotta meg közös fényképüket a közösségi médiában.

Epstein 2019-ben halt meg börtönben, előzetes letartóztatása idején.

Melinda Gates már 2013-ban figyelmeztette férjét Epstein gyanús ügyeire, de Bill Gates ezután is találkozott vele. Epstein nemcsak fiatal lányokkal, hanem információkkal is üzletelt, és emiatt több befolyásos figura is lebukott: András herceg, Erzsébet királynő fia, minden királyi címétől megfosztva távozott a közéletből; Peter Mandelson volt brit miniszter és nagykövet szintén bukott, miután kiderült, hogy kapcsolatban állt Epsteinnel.

A New York-i milliárdos ismeretségei a Trump-családig értek: ő mutatta be a szlovén modell Melaniát Donald Trumpnak, és szerepet játszott Ivana Trump amerikai karrierjének elindításában is.

- Hirdetés -

„Sosem jártam Epstein szigetén” – állítja Gates

Jeffrey Epstein karibi szigetén pénzes férfiak és fiatal lányok találkozóit szervezték meg barátnője és kerítőnője, Ghislaine Maxwell közreműködésével. András herceg állítólag itt töltött időt iskoláskorú lányokkal alkalmanként 5000 dolláros díjért. A páros több helyszínen videókat is készített – többet Budapesten, a Király utcában működő találkahelyen is.

A Wall Street Journal szerint Epstein megpróbálta zsarolni Bill Gatest a bridzsbajnoknővel folytatott viszony miatt. A nő, Mila Antonova korábban közös fényképüket tette fel a Facebookra. Epstein egy üzenetben azt írta Gatesnek:

„Óriási szenzáció lenne, ha ezt a képet eljuttatnám a feleségednek és a sajtónak.”

Gates ezután egyik bizalmasát küldte Epsteinhez, és bár nem ismert, mire jutottak, tény, hogy Gates válópere során előkerült a két viszony ügye. Gates továbbra is azt állítja: a nőket nem Epstein révén ismerte meg.

A történethez hozzátartozik, hogy Vitalij Csurkin, Oroszország legendás ENSZ-nagykövete szoros kapcsolatban állt Epsteinnel, és a hírek szerint titkosszolgálati megbízásból fiatal nőket szállított Moszkvából. Csurkin 2018-ban, Epstein körüli botrányok erősödésekor tisztázatlan körülmények között hunyt el.

Gateset annyira megviselte az ügyek újraéledése, hogy lemondta az indiai mesterségesintelligencia-konferencián tervezett nyitóbeszédét.

Epstein hálózatát orosz hírszerzési kapcsolatok is támogatták

A France 24 korábbi oknyomozása szerint Epstein és Ghislaine Maxwell tevékenysége mögött nemcsak amerikai, hanem orosz titkosszolgálati kapcsolatok is meghúzódtak. Maxwell édesapja — aki egyszerre állt kapcsolatban a brit MI6-tal, a Moszaddal és a KGB-vel — kulcsszereplő volt abban, hogy Izrael 1948-ban csehszlovák fegyvereket kaphasson.

Robert Maxwell később politikai karriert futott be, majd rejtélyes körülmények között meghalt a saját jachtjáról a tengerbe esve. Lánya, Ghislaine Maxwell Epstein élettársaként az amerikai és európai elit egyik összekötő figurája lett.

Most 20 éves börtönbüntetését tölti az Egyesült Államokban. Donald Trump tavaly enyhébb börtönkörülmények közé helyeztette át, ám kegyelmet nem kapott, mert a hírek szerint teljes körű feltáró vallomást ígért — ami számos hatalmas ember bukását okozhatta volna.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .