Együtt: Ezt már nem kenheti a menekültekre Semjén Zsolt!

0
819

Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke felháborítónak tartja, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarok által elkövetett szexuális zaklatásos eseteket is menekültek elleni gyűlöletkeltéssel próbálja elterelni.

A Magyar Nemzet arról kérdezte Semjén Zsoltot, a KDNP elnökét, hogy az elmúlt napokban világot látott szexuális zaklatásos esetek után indít-e a kormány felvilágosító kampányt az ilyen ügyek elkerülése érdekében. Semjén erre úgy reagált, hogy “az a helyzet, hogy ezek el fognak törpülni amellett, amikor majd iszlám tömegek lesznek itt”.

Hajdu Nóra szerint a miniszterelnök-helyettes kijelentései jól bizonyítják, hogy Orbán Viktor és macsó kormánya nem tudják és nem is akarják megoldani az ország valódi problémáit. Szerinte vérlázító módon nem akarnak fellépni a családon belüli, nők elleni erőszak ellen, ezért próbálják ezt is a menekültekre kenni. Pedig Magyarországon olyan súlyos a nők elleni és családon belüli erőszak, hogy abba hetente egy nő és havonta egy gyermek belehal, ezeket az eseteket pedig nem menekültek követik el.

Semjén Zsolt Hajdu Nóra szerint nem bagatellizálhatja el ezt a tényt és nem terelheti el a témát újabb menekültek elleni gyűlöletkeltéssel. Közleményében azt írja: Itt az ideje, hogy az Isztambuli Egyezményt a kormány a magyar jogrendbe illessze, így végre Magyarországon is látványosan csökkenjen a nők elleni és családon belüli erőszak.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .