Kezdőlap Címkék Busz

Címke: busz

Egy 7, 1 hét, egy hét – Ellenzék: innen szép nyerni

Ez a hét tulajdonképpen a múlt héten kezdődött. Erős felütéssel ráadásul: Bősz Anett a parlament egyetlen liberális színekben politizáló tagja bejelentette, hogy kilép a Párbeszéd frakciójából. Mely utóbbi ezzel, legalábbis akkor úgy látszott, megszűnt létezni. Heti összefoglalónk.

 

Aki azt gondolta, hogy szimpla kis történet ez, egyszerű árulás, mert Fodor Gábor és pártja csak azt tette, ami a lényege, annak tudunk még újat mondani Merthogy a történet csak ezután kezdődött. Miután Mellár Tamás független képviselő bejelentette, hogy beül a párbeszédesekhez, hogy megmentse ezzel a frakciót, pénzt és megszólalási lehetőséget biztosítva ezzel a pártnak a parlamentben, a történet két szálon folytatódott tovább.

Először is kiderült, amiről idáig csak a bennfentesek tudtak: hogy

Fodor Gábor és pártja évi hatvanmillió forintért delegálta az egykor válogatott cselgáncsozó Bőszt a Párbeszédbe.

Ennyit ígért Molnár Gyula, még az MSZP elnökeként a Liberálisoknak, a megállapodást Fodor Gábor és Karácsony Gergely is szentesítették.

Talán még ezzel sem lenne különösebb gond: ha valakinek megér ennyit a liberális eszme képviselete, lelke rajta, nyúljon a zsebébe – sajátjába! – és fizessen. Ám itt az történt, hogy Molnár Gyula a vezetőség és a tagság tudta nélkül ígérte oda a 60 milliót a Liberálisoknak. Miután kiderült, hogy mennyit ígért Molnár a liberális eszméért, az egyik elnökaspiráns, Kunhalmi Ágnes bejelentette, hogy fegyelmit indítanak Molnár ellen.

A történet másik szála Mellár Tamás felé mutat. Miután Mellár bejelentette, hogy segít a Párbeszédnek, több telefonhívást is kapott a Liberálisoktól és az LMP-től, a vonal másik végén lévők próbálták lebeszélni arról, megmentse a Párbeszéd frakcióját. Mellár, aki szakemberként már bizonyított, ám politikusként még meglehetősen új fiúnak számít, mindezt úgy foglalta össze: az ellenzék jobban utálja egymást, mint a kormányt.

Nem tisztünk minősíteni a történteket, ezért csak annyit jegyeznénk meg: innen szép győzni.

Különösen azért, mert a helyzet a Jobbikban is fokozódik. Toroczkai László, aki a pártelnöki tisztségért folyó versengésben alulmaradt – a hozzá képest mérsékeltebbnek mondható – Sneider Tamással szemben, rövid hezitálás után úgy döntött: marad a pártban, de új platformot alapít.

MTI Fotó: Mohai Balázs

A párt azonban nem akarta, hogy egy állam legyen az államban, s közölték Toroczkaival, hogy a Jobbik alapszabálya ezt nem teszi lehetővé. A csütörtöki elnökségi ülést követően pedig az is kiderült, hogy eljárást indítanak Toroczkai ellen. Utóbbi szerint már megvan az ítélet, mert Vona emberei döntenek a sorsáról.

Hogy teljes legyen a káosz az ellenzéki oldalon: az LMP pénteken kizárta a pártból Sallai Róbert Benedeket, aki néhány héttel korábban egy etikai vizsgálat során megütötte (székestől fellökte?) Hadházy Ákost. Utóbbi ellen szintén eljárt az LMP etikai bizottsága, és vele kapcsolatban olyan ítélet született, hogy két évig nem indulhat semmilyen párttisztségért.

Itt tart jelenleg az ellenzék, az önmegsemmisítés felszámolása Orbán Viktor negyedik kormányzása alatt is zavartalanul folyik. Nem csoda, hogy a kormánypárt, mint kés a vajban, megy előre. Gulyás Gergely, aki Lázár János után immár kancelláriaminiszterként, megtartotta első kormányinfóját.

MTI Fotó: Kovács Attila

Megtudtuk, hogy a kormány egy éven belül a Várba költözik, valamint azt is, hogy módosítani fogják a gyülekezési törvényt.

Utóbbit Gulyás aznap este az Echo tévében is megismételte, másnap, pénteken reggel pedig Orbán Viktor beszélt arról a Kossuth Rádióban, hogy mindenkinek, még a politikusoknak is joguk van a nyugodt otthonhoz. Sőt, nemcsak nekik, hanem a szomszédaiknak is.

Mindez magyarra lefordítva azt jelenti, hogy korlátozni fogják a gyülekezési jogot, azaz, ha valahol politikus lakik, vagy olyan szomszéd, akit zavar a tüntetés, ott nem engedélyezik a demonstrációt.

Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége a devizakárultak tüntetésén a miniszterelnök Cinege utcai házánál. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az erről szóló jogszabályt az Alaptörvénybe is beleírják, az viszont nem lesz egyértelmű, hogy ki számít szomszédnak és mit tekint majd a jogszabály az otthoni nyugalom megzavarásának.

És a végére hagytunk egy megnyugtatónak szánt, ám valójában aggodalomra okot adó bejelentést. „A mindenkori kormány nem hagyhatja magára a fővárost, de nem is gyámkodhat fölötte, ennek jegyében cselekszünk. Budapest a pártok fölött álló ügy” – ezt nyilatkozta Fürjes Balázs, az új, Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár. Ennek a bejelentésnek van egy olyan olvasata is, hogy már nem Tarlós István főpolgármester dönt Budapest ügyeiről, hanem

Fürjes úr az, aki mostantól Tarlós úr előjárójaként intézkedik a főváros sorsa felől.

Tarlós István nem kommentálta Fürjes Balázs szavait, ami persze messze nem azt jelenti, hogy nincs véleménye, legföljebb azt, hogy egyelőre nem áll szándékában (érdekében) a véleményét a nyilvánossággal is megosztani.

Bréking Nyúz, 2018. május 22. – Tudósítás a másik valóságból

0

Schmidt Mária szerint, ami konzervatív, az szexi, Münchenben migránsok matatnak a nők lábai között, a háborúra készülő svédek betáraznak vízből, takaróból és konzervből, Hollandiában szétvertek egy buszt a migránsok. Nyugaton rossz, minálunk jó.

A Ripost bevándorlói a német nők lábai között moziznak

„Óriási tudásszomjjal érkeztek azok a férfiak Németországba, akik arra voltak kíváncsiak, hogy vajon miben különbözhet a fehér német nő deréktől lefelé, az általuk ismertektől?

Ezért a müncheni metróban, a hétvégén este tizenegy óra előtt néhány perccel az egyikük odahajolt egy kiszemelt nő lábához, elkezdte azt simogatni, majd egy hirtelen mozdulattal felemelte a szoknyáját. Négy bevándorló társa pedig, a földhöz közelre kinyújtott kézzel elkezdte mobiljaival videózni a nő lába közét.

A szánalmas akciót akkor hagyták abba, amikor a szinte üres szerelvénybe belépett egy új utas és elindult feléjük.” (Ripost: Vajon mi lehet egy német nő lábai között?)

Mandiner: Schmidt Mária szerint ma már a konzervatív a szexi

„A Terror Háza igazgatója Európa-párti, mert itt a legjobb élni, de ettől még a mostani európai vezetők le vannak maradva és nincsen semmi víziójuk, Amerika jelenleg is a világ ura, és tetszik-nem tetszik, Trump az elnöke, a Pax Americana pedig még mindig jobb, mint bármely más opció, a nyugatiakkal ellentétben a magyarság mindig integrálni tudta az ide érkező idegeneket, Orbán a magyar nép felhatalmazásával a magyar érdekeket képviseli, miközben az ellenzék minden értelemben teljesen kiüresedett, a jobboldali értelmiségnek nem kell csöndben maradnia, de a valóságot igyekezzen megmérni, Soros már meg van fejtve és nemigen lehet róla újat mondani, és ma már a konzervativizmus a szexi.”(Mandiner: Ma már a konzervatív a szexi – Schmidt Mária)

A Lokál beszámol arról, hogyan vertek szét egy buszt a migránsok

„Öt bevándorló randalírozott egy holland buszon, amit szinte teljesen tönkretettek. Amikor a rendőrség megérkezett, a bevándorlók nem nyugodtak le és megtámadták  a hatóságot is. A migránsok ezután egy vasútra menekültek, ahova követték őket a rendőrök. A rendőrség a vasútnál letartóztatta az öt személyt. A Tilburghoz és a Tilburgból érkező vasúti forgalom néhány órára teljesen megállt, miután a bevándorlók leállították az utat.” (Lokál: Így vertek szét egy buszt a migránsok)

A 888 vérfagyasztó tudósítása: Svédországban már a háborúra készülnek

„A svéd kormány egy többoldalas kiadványt juttat el az állampolgároknak, amelyben részletesen leírják, mit kell tenni egy esetleges terrortámadás során, illetve abban az esetben, ha kitör a háború a skandináv országban.

Igyekeztek megakadályozni az általános pánikot, hiszen a prospektusba beleírták, hogy Svédország sok más országnál jóval biztonságosabb, azonban folyamatosak a fenyegetések, amelyeket jobb komolyan venni.

Azt kérik mindenkitől, hogy tárazzon be az otthonában nagy mennyiségű konzervet, vizet és takarókat, majd leírják, mit is kell tenni, amennyiben beüt a krach és nem működik rendesen a kommunikációs hálózat, az élelmiszer- és vízellátás, valamint a fűtési hálózat. Figyelmeztették továbbá a lakosságot, hogy egy esetleges vészhelyzet esetén mindenkinek részt kell vennie a krízis elhárításában.” (888: Svédországban már háborúra készülnek)

Vitézy is kiakadt a reptéri buszok zsúfoltságán

0

Az elmúlt napokban többször is téma volt a reptérre menő buszok zsúfoltsága. Sokan nem is tudnak felszállni és csak a következő, félórával később induló járattal tudnak kijutni a repülőtérre.

A zsúfoltság elviselhetetlen, sokaknak állva kell megtenniük a mintegy 35 perces utat. Nemrégiben egy utas rosszul lett az egyik 100E jelzésű buszon. Nem ez volt az  egyetlen ilyen eset, állítólag főleg a jó idő beálltával, gyakoriak a rosszullétek.

Vitézy Dávid a BKK volt vezérigazgatója – jelenleg a Budapesti Közlekedési Múzeum vezetője – a Facebookon írta meg véleményét. Szerinte „Teljesen méltatlan egy európai fővároshoz, ahogy a BKK a 100E-t működteti. Nem újdonság, hogy robbanásszerűen nő a Budapestre érkező turisták száma. A budapestihez hasonló forgalmú prágai reptérre 5 percenként járnak a buszok.”

Vitézy szerint „lehet a reptérre és a nekik nagy bevételt jelentő taxislobbira és minibuszlobbira fogni ezt, ismerem a narratívát, van benne igazság, de azt is pontosan tudom: a BKK-nak ennél több eszköz van a kezében. Sűrítsék be a járatot, és ha a reptér nem engedi be a sorompón a buszokat, akkor legalább mindenkinek világos lesz, ki a felelős. De persze jó eséllyel végül ez nem történne meg, a taxisok és a kisbuszosok kénytelenek lennének megbarátkozni azzal: az emberek tömegközlekedni akarnak. És ez jó.”

Több mint ötvenen égtek benn egy Ikarusban

0

A jármű egyelőre ismeretlen okokból kapott lángra kapott az északnyugat-kahasztáni Aktyubinszki terület egyik főútvonalán.

A rendkívüli helyzetek minisztériumából származó információ szerint csak öt embernek sikerült kimásznia a lángoló járműből. Ők orvosi ellátásra és pszichológusok segítségére szorulnak.

A busznak 55 utasa és két sofőrje volt. A halálos áldozatok mind üzbég állampolgárok. Csak a sofőrök voltak kazahok, és ők is a túlélők között vannak.

A tragédia az oroszországi Szamarát Simkenttel összekötő főúton, Kalibajtól tíz kilométerre történt a reggeli órákban. A jármű menet közben lángra kapott. A SputnikNews portál jelentése szerint egy Ikarus típusú, kazahsztáni illetőségű buszról van szó, amely – a helyszínen készített felvételekből ítélve – teljesen kiégett.

Más részletek egyelőre nem ismertek, így azt sem tudni, miért gyulladt ki a jármű. A rendkívüli helyzetek aktyubinszki hivatala által tartott sajtótájékoztatón közölték, az előzetes vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy a jármű meghibásodása, feltehetően rövidzárlat miatt keletkezett a tűz. A hivatal szerint a busz a kelleténél több utast szállított – jelentette az Interfax hírügynökség.

Tavaly októberben is történt egy súlyos baleset egy kazah busszal, amely ugyancsak ötvennél több utast szállított. A jármű lerobbant egy oroszországi vasúti átjárón, és egy vonat belerohant. A balesetben 17 ember halt meg.

Több tucatnyi halott egy perui buszbalesetben

0

A mélybe zuhant egy autóbusz a tengerparti sziklákon kanyargó országútról kedden Peruban, a szerencsétlenségben a busz legalább 46 utasa meghalt.

Az autóbusz 57 utassal a perui fővárosba, Limába tartott, amikor helyi idő szerint dél tájban egy kamionnal ütközött, és mintegy 80 méter magasból a köves tengerpartra zuhant. A szerencsétlenségnek hat túlélője van.

Az eset a Panamericana Norte országúton, a Limától mintegy 70 kilométerre északra lévő Pasamayo településnél történt, egy olyan veszélyes szakaszon, amelyet a helyiek csak „Ördögkanyarnak” hívnak.

A mentést nehezítette, hogy a mélyben lévő partszakaszra út nem vezet.

A rendőrség és a tűzoltóság helikopterekkel közelítette meg a helyszínt, és szállította a közeli kórházakba a hat, súlyosan sérült túlélőt.

Pedro Pablo Kuczynski perui elnök nyilatkozatban fejezte ki részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, nagyon szomorúnak nevezve, hogy ismét ilyen léptékű szerencsétlenség történt az országban.

Peru útjain gyakoriak a balesetek, 2016-ban több mint 2600-an vesztették életüket a dél-amerikai ország közútjain.

Öt órán át utazott egy fiú egy távolsági busz alvázára kapaszkodva

0

Egy fiatal iraki fiú elrejtőzött a Belgrád és Zágráb között közlekedő egyik autóbusz alvázán, a padló alatt és öt órán át utazott így. Amikor már nem bírta tovább tartani magát, elkezdte ütögetni a padlót, mire a sofőr megállította a járművet, így sikerült megelőzni a tragédiát.

A Slobodna Dalmacija spliti napilap azt írta szemtanúk nyilatkozatai alapján, hogy egy fiú bemászott a Čazmatrans közlekedési vállalat autóbusza alá és elbújt a padló alatt, ahol öt órán át utazott kockáztatva az életét, hogy Zágrábba jusson. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem esett a kerekek közé, írja az Index.hr.

„Az autóbusz 11 óra 30 perckor indult Belgrádból. Elhagytuk Kutenyát (Kutina), és valahol Ivanić-Grad körül hangos zajt hallottunk az autóbusz alól. Szóltunk az egyik sofőrnek, aki megállította a járművet. Ahogy megálltunk, a fiatal megviselt állapotban, koszosan mászott elő a kerekek közül.

Tántorgott és szemmel láthatóan sokkos állapotban volt.

Beszélt egy kicsit angolul. A rendőrség 20 perc múlva érkezett meg”, mesélte Anđelko Nežić, az autóbusz egyik utasa.

A Slobodna Dalmacija megkérdezte a Čazmatrans vállalatot is az esetről.

„Az eset valóban megtörtént. A fiú Belgrádban mászott be a busz alá, és felkapaszkodott a hátsó kerekek tengelyére, és hihetetlen, de

öt órán át tartotta így magát.

Ez egyébként nem az első eset, hasonló történt a Podgorica és Dubrovnik közötti járatunkon is”, mesélte Dražen Pavlović, a Čazmatrans illetékese.

A szemtanúk feltételezésével ellentétben a fiatal potyautas nem 12 év körüli, hanem 21 éves iraki állampolgár, közölte a horvát Belügyminisztérium.

„A Križnél lévő pihenőhelyen, az autóbusz sofőrjének bejelentése alapján, a rendőrök rátaláltak egy iratokkal nem rendelkező külföldi állampolgárra. Az orvosi segítségnyújtás után kiderült, hogy nem sérült meg. Folyamatban van a nyomozás azzal kapcsolatban, hogy miként juthatott be Horvátországba”, közölte a horvát belügyminisztérium, írja a Blic belgrádi napilap.

Kétezer buszsofőr bérét kellene megemelni

0

A BKV-nál dolgozó 2100 buszvezető többségének bérét kellene felemelni, ha a társaság 400 ezer forintot ad a most szórólapon toborzott új sofőröknek – mondta el a fuhu.hu-nak Nemes Gábor szakszervezeti elnök. Óriási a feszültség a BKV-ban, sokan felmondanának.

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke szerint lényegében minden jelenlegi buszvezető, de legalábbis többségük bérét meg kellene emelni, ha

a BKV tényleg bruttó 400 ezer forintot fizet minden újonnan belépő vezetőnek.

Nemes Gábor szerint sehogy se jönnek ki a BKV által említett számok. A közlekedési társaság szerint minden kezdő járművezető legalább havi nettó 200 ezer forintot kereshet, de a járművezetők ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetnek, így az elmúlt időszak átlaga bruttó 400 ezer forint volt. Nemes Gábor nem tudja, kik és hányan lehetnek azok, akik a maiak közül ennyit kereshetnek.

A szakszervezeti vezető szerint jelenleg az átlag a túlórákkal együtt is inkább alatta marad a 350 ezer forintnak, anélkül 310-320 ezer. Az újaknak ígért 400 ezer is nyilván a túlmunka árával együtt értendő – mondta Nemes Gábor. A bruttó 400 ezerből egyébként se lesz nettó 200 ezer – fűzte hozzá.

Jelenleg 2100 buszvezetője van a BKV-nak, tehát legalábbis a túlnyomó többségének meg kellene emelni a fizetését a most toborzottaknak kínált összegre, mert akik most lépnek be, a sor végére kerülnek – közölte az EKSZ-vezető.

Amint az ismert, sok budapesti autóbusz-vezető a felmondását fontolgatja, miután

a BKV szórólapokon havi bruttó 400 ezer forintot ígér a most jelentkezőknek.

Szükség van új sofőrökre, mert a BKV létszámhiánnyal küzd, Nemes Gábor elmondása szerint 300 vezetőt kellene felvenni. A 3-as metró napokban kezdődő felújítása miatt a korábbinál is több buszjáratra lesz szükség. Ha sokan felmondanának, az katasztrófával érne fel, mert a mostani feladatokat is csak nehezen tudják ellátni.

A Demokratikus Koalíció csütörtöki közleménye szerint rendkívül veszélyes a helyzet, a 3-as metró felújítása miatt olykor az egész szakaszon pótló buszoknak kellene szállítani az utasokat, de előfordulhat, hogy nem lesz elég sofőr. Ez káoszhoz vezet, naponta több százezer budapesti járhat úgy, hogy nem jut el időben úti céljára, például a munkahelyére.

Vádat emeltek a gyereket gázoló buszsofőr ellen

Bár az iskolás váratlanul szaladt át a busz előtt, a sofőr túl gyorsan hajtott és nem tudott megállni.

A baleset idén április 13-án történt Hajdúsámsonban, a 471-es számú főúton. A buszsofőr Debrecen felől tartott Nyíradony felé, a szemközti sávban azonban dugó alakult ki, csak lépésben haladt a forgalom.

A 10 éves gyerek innen, a járművek közül,

egy teherautó takarásából indult az úttest másik oldala felé,

amikor az autóbusz vészfékezés közben, a jobb sarkával elütötte.  Kórházba vitték, de nem tudták megmenteni az életét.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a sofőr ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban felfüggesztett fogházat és járművezetéstől eltiltást indítványozott, a szakértői vélemény szerint ugyanis

a baleset elkerülhető lett volna,

ha a sofőr nem halad gyorsabban a megengedettnél.

Maró anyag miatt sérült meg egy nő a BKV-buszon

0

Egy ülést öntött le valaki maró anyaggal. A BKV is vizsgálja az esetet.

A BKV-figyelő írta meg, hogy egy nő panaszt tett, mert

megégett a combja a 31-es buszon.

A sérülések egy héttel az eset után is láthatóak.

A nő levelében azt írta, 10 perccel azután, hogy leült, „iszonyatos égő érzést” érzett a combján, ott, ahol érintkezett az üléssel. Azt írta:

„Felálltam, odanyúltam és éreztem, hogy nedves, egyértelművé vált, hogy a kárpit szennyezett volt valamilyen maró anyaggal, ami olyan sérülést okozott, hogy a combom egy nagy területen úgy megégett, hogy a felső hámréteg leégett róla.”

Az MTI megkeresésére a BKV azt írta, vizsgálatot indítottak az ügyben. Azt is közölték, hogy 2016-tól mostanáig már több esetben tettek olyan bejelentést utasok, hogy az ülésen valamilyen folyadékba ültek bele, egyikük később orvoshoz is fordult.

Casablanca: megerőszakoltak egy nőt a buszon

0

Fiatalemberek erőszakoskodtak egy buszon egy fiatal lánnyal Casablancaban. Senki sem sietett a lány segítségére. Az esetet videóra vették és föltették a Facebookra, ahol heves vita bontakozott ki az esetről.

Míg a nők többsége elítélte a fiatalemberek viselkedését, a férfiak jelentős része úgy vélte: a lány kiprovokálta az erőszakot, mert kihívóan öltözködött és szóba állt a fiúkkal!

A női jogok minisztere egy kukkot sem szólt.

Az emberi jogok minisztere pedig csak annyit mondott: a világ minden országában van nemi erőszak …

Ez ellen tüntettek pár százan Casablancaban. Más városokban is voltak kisebb nagyobb tiltakozások: Rabat, Marrakes, Tanger és Agadir. Nemet mondunk az erőszaknak!- kiáltották a tiltakozó nők az ENSZ téren Casablancaban. A négymilliós városban csak pár százan jöttek el. „Félünk kimenni az utcára!”- mondták a párizsi Le Monde tudósítójának. „Senki sem véd meg, ha megtámadnak! Sem a polgárok sem a hatóságok!”

Marokkóban a parlament véget nem érő vitát folytat a nemi erőszak törvényről. 2013-ban kezdődött a vita és senki sem látja a végét. Az ok? Az iszlamista pártok. Marokkóban kisebb a befolyásuk mint a legtöbb muzulmán országban, de így is jelentős.

A király, akinek meghatározó szava van az ilyen társadalmat megosztó kérdésekben igen óvatos.

VI. Mohamed a próféta leszármazottja, de felvilágosult ember.

Tisztában van ugyanakkor azzal, hogy Marokkó lakosságának jelentős része még a hagyományos iszlám híve, mely a nőket nem tekinti egyenjogú polgároknak. Az óriási munkanélküliség miatt népszerű az az iszlamista nézet, hogy a nőknek otthon a helyük. Ráadásul a családok általában nagyobbak, mint Európában ugyanakkor a bölcsődei és óvodai hálózat messze elmarad a fejlettebb országok színvonalától. Így nem csoda, ha a diplomás nők jelentős része megpróbál emigrálni Marokkóból. Csakhogy a fejlett államokban nem fogadják tárt karokkal őket. Ahol pedig van munkalehetőség mint a gazdag olaj monarchiákban, ott a nők csak álmodozhatnak olyan jogokról mint amilyet a szebbik nem Marokkóban élvez.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK