Forrás: Facebook / Magyar Úszó Szövetség

Akinek volt szerencséje látni a budapesti úszó világbajnokság eseményeit és netán nyomon követhette Dr. Bienerth Gusztáv mozgását, könnyen juthatott arra a megállapításra, hogy ez az ember páriaként van jelen a Duna Arénában. A Magyar Úszó Szövetség elnöke, mert hisz róla van szó, igyekezett Karinthy rossz tanulójához hasonlatosan jelen lenni a jó tanulók mellett, de olybá tűnt teljesen feleslegesen. Olyan volt, mintha semmibe vennék, ettől, mi tagadás kissé szánalmasnak is tűnt.

Dr. Bienerthet azonban nem olyan fából faragták, hogy simán tudomásul vegyen egy ilyen helyzetet, netán megfelelő következtetéseket vonjon le belőle. Ő egy igazi küzdő típus, az a jellem, aki a vereségeket is képes győzelemmé stilizálni.  Így kell lennie, különben egy olyan közgyűlés után, ahol

egyetlen javaslatát sem fogadták el a jelenlévők, az általa vezetésbe jelölt embereket, függetlenül attól, hogy azok alkalmasak voltak-e vagy sem egy ilyen szerepre, mint kibuktatták,

nos ezek után egy gyengébb lelkületű ember lemond és inkább távozik,  mintsem további megaláztatásokban részesüljön.

Dr. Bienerth azonban ezt a közgyűlést is saját sikereként fogta fel, hiszen – mint többször hangsúlyozta – nem véletlenül választották elnökké, több, mint nyolcvan százalékos támogatással. Furcsa erő hajtja őt;

minden áron bizonyítani akarja elődje alkalmatlanságát,

nota benne korruptságat, illetve saját alkalmasságát. Folyamatosan birkózik Gyárfás Tamás, korábbi elnök árnyékával. Azzal a Gyárfás Tamással, akit most újra beválasztottak a FINA végrehajtó bizottságába és, akinek a magyar kormány tagjai folyamatosan megköszönték azt, amit a budapesti világbajnokság érdekében tett.

Dr. Bienerthet mindez nagyon zavarhatta, mert egyes hírek szerint frontális támadást indított mindazok ellen, akik Gyárfáshoz kötődtek. Egyes hírek szerint a FINA vezetőihez is eljutott, eljuttatta annak hírét, hogy például

nagyon nem szeretné, ha a nemzetközi szervezetbe újra beválasztanák Csurka Gergelyt, aki már hét év tevékenykedett ebben a minőségében a FINA-ban.

Arról, hogy nem jelöli ebbe a bizottságba Bienerth Csurkát, már korábban tudni lehetett, arról azonban kevésbé, hogy kifejezetten hangsúlyozta ellenvetéseit. Ha igaz, hogy negatív hozzáállása tudott volt a FINA vezetők számára, az mindenesetre elég szép képet nyújthatott rólunk: magyar a magyar szemét bizony, ha csak teheti kivájja.

Forrás: Magyar Úszó Szövetség / Besenyei Gergely

Akárhogy is:

Dr. Bienerth kudarcot vallott.

Csurkát annak ellenére beválasztották a bizottságba, hogy a magyar szövetség első embere ezt nem akarta. A fentiek ismeretében most sem várható, hogy Dr. Bienerth eljusson az egyetlen helyes következtetésig, azaz fél éves tündöklését a bukása kövesse, feltehetően tovább folytatja küzdelemit. Hogy meddig, arról megoszlanak a vélemények; egyesek szerint a nyarat sem fogja túlélni, a merészebbek azt mondják, őszig kihúzza. Dr. Bienerth másként gondolja: őt, állítja, négy évre választották meg, és ki is fogja tölteni mandátumát.

Nem ajánlanánk, hogy nagyobb téteket tegyenek erre.

Újabb lemondás a MÚSZ-ban

A Magyar Úszó Szövetség Ellenőrző Testületének elnöke, Pósa Józsefné lemondása után a testület egyik tagja. dr. Kézsmárki Éva Mónika is elküldte lemondását Bienerth Gusztáv elnöknek, mint indokolta,

“az ön vezetési stílusa számomra elfogadhatatlan.”

A sportágon belül nyílt titok, hogy az ET-elnök azért mondott le, hogy ezzel elősegítse a tisztújítást. A lemondások miatt harminc napon belül rendkívüli közgyűlést kell tartania a MÚSZ-nak, ahol az elnök visszahívása és új elnök vagy elnökség választása is napirendre kerül.

Jelenleg a MÚSZ elvben 15 tagú elnöksége csupán 10 főből áll, ahhoz, hogy a sportág vezető testülete döntésképes legyen, minimum 8 elnökségi tagnak kell érvényes mandátummal bírnia.  A mai elnökségi ülésen résztvevő tagok közül négyen szintén készek voltak lemondani, mivel a sportág legtöbb képviselője úgy látja, a jelenlegi vezetés alkalmatlan a feladata ellátására – már ezt tükrözte a májusi közgyűlés is, amelyen Bienerth Gusztáv hatalmat koncentráló alapszabály-módosítási javaslatai a remélt háromnegyedes többség helyett ugyanilyen arányú elutasításban részesültek.

Bienerth Gusztávnak távoznia kell, követelik az olimpiai bajnokok

A sportág korábbi nagyságai közül Székely Éva kétszeres olimpiai bajnok, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok, Hargitay András háromszoros világbajnok, Szabó József olimpiai bajnok, Risztov Éva olimpiai bajnok szintén tarthatatlannak tartja a jelenlegi helyzetet, a Bienerth Gusztáv vezetése alatt uralkodó állapotokat, és a legrövidebb időn belüli változást sürget.

Turi György mesteredző, Kőbánya SC:

“Ez a sportág többet érdemel, ez így nem mehet tovább.”

Plagányi Zsolt, vezetőedző, Egri Úszó Klub:

“A szép szavak helyett végre tettekre volna szükség, de azokra eddig hiába vártunk.”

Petrov Iván, vezetőedző, Győri Úszó Klub:

“Annyi olimpiai, világ- és Európa-bajnokkal rendelkezik a magyar úszósport, közülük többen is alkalmasak lennének a sportág élére.”

Egy tény:

 

a magyar úszósport többségének elege lett az elmúlt fél év sorozatos botrányaiból.

Önmagáért beszél, hogy dr. Bienerth Gusztáv elnök 80 pontból álló előterjesztését a május 21-ei közgyűlésen a tagság 75 százalékban leszavazta (és az elnökséget sem sikerült kiegészítenie 15 főre, csupán két jelölt elég szavazatot). Mindez nem volt elég ahhoz, hogy dr. Bienerth levonja a kellő következtetést, és lemondjon – a sportág viszont olyan elegáns, hogy a világbajnokság előtt és alatt semmiképp sem akart nehéz helyzetet teremteni, a kellő figyelmet elterelni a lényegről, a csodálatos, hatalmas sikert arató versenyről.

A magyar úszósport a 2017. évi FINA Világbajnokságon jelesre vizsgázott, még inkább a vb szervező-bizottsága: mindazok, akik ennek a csodálatos eseménynek a feltételeit megteremtették. Joggal örült együtt az egész ország dr. Julio C. Maglione bejelentésének, hogy a budapesti volt a FINA történetének legjobb világbajnoksága.

Ez a sportág Bienerth Gusztávnál jobb elnököt érdemel.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..