Olvasom a Mandineren a derék Varga Miklós nyilatkozatát, aki nem kertel, hanem keményen odavág. Hogyaszongya:
„Koncz Zsuzsa egy ünnepelt előadó volt, ma is az. Furcsa dolog azt olvasni, hogy ők (Bródy és Koncz) küzdöttek. Lehet, hogy küzdöttek a maguk módján, de hát ennek ellenére elég jól éltek. Ők akkor komoly sztárok voltak, nem voltak eltiltva, nem voltak letiltva. Az, hogy ők üldözve lettek volna, ez azért megmosolyogtató. A tényekkel nehéz vitázni, a tényeket nem lehet letagadni. Ha valaki megnézi azokat az éveket, hogy hány lemezük jelent meg, és sikeres lemezek, akkor egy üldözött zenésznek nem jelenhettek meg lemezei. A P. Mobilnak nem jelenhetett meg lemeze, a Beatricének nem jelenhetett meg lemeze abban az időben. Ez ilyen egyszerű, feketén-fehéren.”
Szegény Mikiről nekem mindig a Voga-Turnovszky duó szövege jut eszembe, miszerint:
„Királyok magyar hangja én vagyok.
A Pajtás újság borítóján mosolygok.
Előre! Köszön minden úttörő,
Én vagyok Miki, a faltörő.”
Szóval nyilatkozott. Konczról és Bródyról. Haj de nagyon megörült ennek a „Felhévizy Félix” aláírású akárki (M.N.):
„Miki megint jól kiosztotta Koncz Zsuzsát és a Bródyt. Voltak jó számaik, de azt felháborítónak tartom, hogy úgy állítja be magát ő is és a Bródy is, mintha nagy ellenzékiek lettek volna annak idején, és közben tejben-vajban fürdette őket az állampárt.”
Félixről sajnos nem jut eszembe semmi, még egy Hofi poén sem (illetve igen, de hagyjuk), térjünk át inkább az üldöztetésekre, melyek Mikit mosolygásra késztették.
1973. Jelbeszéd-ügy.
„Koncz Zsuzsa szólólemezét, rajta a címadó Jelbeszéd című Bródy János-szerzeménnyel, az MHV kiadta, ám a rádiónál skrupulusok fogalmazódtak meg a szám ideológiájával szemben. Mivel a rádiót jóval többen hallgatták, mint ahányan lemezeket hallgattak abban az időben, ezért érthető módon a rádió jóval szigorúbb műsorpolitikát folytatott, így ezt a számot sem tűzték műsorra. Az MSZMP TKKO egyik alkalmazottját, Kőháti Zsoltot keresték meg ez ügyben, aki végül intézkedett, melynek következtében a már üzletekbe szállított lemezeket eladhatták ugyan, de a raktáron lévő készletet megsemmisítették. Bors Jenő túlzott liberalizmusa miatt abban az évben a szokásostól eltérően csak prémiumának felét kaphatta meg.”
„1973. Miskolci popfesztivál (a magyar Woodstock)
A miskolci rendőrök aztán vádindítványt nyújtottak be Bródy ellen, mert szerintük több tízezer ember előtt közröhej tárgyává tette őket. Egy hónappal később – még tanúként – behívatták a rendőrségre, ahol viszont azt közölték vele, hogy államellenes izgatás gyanúsítottja, és ezért házkutatást tartanak nála. A vádat később mérsékelték, de Bródy Budapestet nem hagyhatta el. Bródy ügye kirakatpernek indult. A miskolci tárgyaláson – 1973. október 15-én és 19-én – az ügyész, általános megdöbbenést keltve, többévi börtönbüntetés kiszabását kérte. A háttérben ezért komoly értelmiségi erők mozdultak meg. A tárgyalás során az államellenes izgatás vádja már nem került szóba, a vádlottat végül felmentették.”
Tényleg vidám jelenetek, nem? Lehet mosolyogni tisztelt Varga úr, sőt akár somolyogni is, hiszen az ön lemezeit nem semmisítették meg, de még csak perbe sem fogták, azaz sokkal nagyobb szekértolója volt a Kádár féle szocialista Magyarországnak, mint Bródy meg Koncz. Javasolható viszont, hogy ha másokat bírál, akkor bizonyítékként ne öntől távol álló zenekarokra mutogasson, hogy azok lemezét nem adták ki, hanem kezdje a saját lemezein az összehasonlítást. Úriemberek közt az a minimum.
Az „állampárti tejben-vajban fürösztés”: ez azt jelentette Mikiék szerint, hogy kiadták a fürösztöttek lemezeit. Persze Varga lemezeit is kiadták (fürösztés dettó), például az István a király rockoperát, melyen Varga nagy átéléssel énekelte a Bródy által írt szöveget, és miután ezáltal lett országosan ismert, mondható, hogy köszönhet ezt-azt Szörényinek meg Bródynak. Érdekes módon csak Bródyval van baja, azzal, hogy így egyben Szörényi lemezeit is kiadták, nincs (na ja, a hajdani Illés frontembere nem libsibolsi, mint a szóban forgók. De nem ám!).
Az hogy Felhévizy lemezeit miért nem adták ki, rejtély.
A lemezkiadással kapcsolatban feltétlenül megjegyzendő, hogy a kiadó már akkor sem volt hülye (meglepő, mi?). Ha a szóban forgó fürösztöttek nem lennének igencsak jók a szakmájukban, és a nép nem venné a lemezeiket, mint a cukrot, akkor a legvadabb szocializmustámogató szöveggel sem adták volna ki egyiket sem, ám mivel Koncz meg Bródy esetében pont ellenkező volt a helyzet, lett kiadás, lett hatalmas bevétel, amelyből nem csak az állam, hanem még a szerzők és az előadók is kaptak. Valamicskét. Következésképpen mondható, hogy jóval inkább a művészek fürösztötték tejben-vajban a Kádár rendszert, mint fordítva (ramaty is a művésznyugdíj – igaz, kié nem?), így aztán a Felhévizy nevű tejvajozós újságírószerűség észbeli képességeit inkább nem értékelném. Csúnya dolgok derülhetnének ki abból.
Ha az ember művész, teszem föl, dalszerző, és nem tetszik neki a rendszer, két dolgot tehet:
- Az egyik, hogy minden dalszövegét úgy kezdi: „Vegyen a franc forró lángost, akasszák föl Kádár Jánost!” Az eredménye az lesz, hogy egyetlen dala sem jelenik meg, az ellenzéki mondandója senkihez nem jut el, gyakorlatilag teljesen elsikkad, vagyis ez a viselkedésmód az önelásási taktikának felel meg.
- A másik, hogy engedelmesen bemegy a cenzúra bizottsághoz, a kifogásolt részeket kijavítja, ám a végén mégsem lesz teljesen semleges a szöveg, hanem ha áttételesen is, ha erősen rövidítve is, de marad benne mondanivaló. Ha csak az 1981-es „Koncert”-en elhangzott dalokra gondol az ember, olyanokra, mint például „Valahol egy lány”, „Keresem a szót”, „Ne gondold”, „Miért hagytuk, hogy így legyen”, vagy akár a „Nemzeti dal”-ra, ahol a közönség együtt énekelte, hogy „A magyarok istenére esküszünk! Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!” (és ezt nem tilthatták ám be!), akkor nehezen gondolhatja azt, hogy a nép gondolatvilágának pozitív irányú változtatásához nem ez, hanem az önelásás utáni csönd a megfelelő módszer. Ha a P. Mobil meg a Beatrice rugalmasabb, többet használhattak volna a hazának (bár néha nem csak az ún. „rendszerellenesség” volt a gond velük).
Egyébként be kell valljam, hogy mint energetikai létesítmény tervező, magam is hűséges kiszolgálója voltam a Kádár rendszernek, amennyiben nem rontottam el direkt a terveimet, hogy ezzel kárt okozzak a komcsiknak, sőt igyekeztem a lehető legjobban megcsinálni, mert úgy gondoltam, hogy ezzel több hasznot hajtok az országnak, mintha elrontanám. Az állam által a fürösztésemre felhasznált tej- és vajmennyiség persze lehetett volna több, de nem szabad mindig elégedetlenkedni. Ugyebár.
Sokan voltunk ezzel így. Persze az akkori, általunk abszolút megváltoztathatatlan világrendszerben élve, ha mindenki rosszul dolgozik, az sem jelentett volna semmit, ezért tűröm nehezen, hogy olyanok akarják megmondani, mi volt/lett volna a helyes viselkedés, akik egy percet sem éltek felnőttként a Kádár korszakban. Mert Varga meg Felhévizy bugyuta szövegelésén túlmenően van ám ilyen tutimondó is.
Igaz, ezeknek a szerencsétleneknek halvány fogalmuk sincs arról, hogy itt és most erősen nyalakodva szolgálnak ki egy Kádáréhoz hasonló autokráciát, amely gyakorlatilag mindent lenyúlt már, többek között a művészetet is, amint azt látjuk például a magyar „filmművészet” világában. Ma is az autokrácia önkénye dönti el, hogy mire adnak pénzt, mire nem, illetve kinek adnak (sokat) és kinek nem. Mintha csak a három T betűt látnám újból mindenütt.
Azért a filmről írtam ezt, mert a magyar könnyűzene helyzetéről jelenleg fogalmam sincs. Igaz, a nemzetköziről sem. Mintha halódna a szakma, a zenés csatornák például nagy erővel nyomatják a múltat meg a régmúltat, olyan kizárólagossággal, mintha nem lenne jelen. Na, mindegy, ez nem az én dolgom.
Persze azoké sem, akik a XXI. századból lazán visszapillantó fölénnyel akarják megmondani a tutit azoknak, akik ott és akkor zenéltek meg éltek.
Írhatnám megmondóemberekről, hogy sok pofátlan hülye, de nem írom.
Vállalja más a jellemzésüket.
