Kováts Kriszta a Mamma Mia! női főszerepét alakítja a Madách Színházban, a zenekarával koncerteken énekel és előadásokat hoz létre velük, nemsokára álomfejtéssel is foglalkozik egy produkció keretében. Nagyszerű produkciót rendezett Örkény egyperceseiből a jelentős részben értelmi fogyatékkal élőkből álló társulattal rendelkező Baltazár Színházban, ahol tanít is.
Nagyon szerettem a Baltazár Színházban az Örkény egypercesekből általad rendezett, Nézzünk bizakodva a jövőbe! című előadást. Több produkciót láttam már a Baltazárral, kicsit mégis meglepett, hogy ilyen furmányos, csavaros szövegekből értelmi fogyatékkal élő emberek ennyi mindent élvezetesen érzékletessé tudnak tenni. Te eszelted ki, hogy ezt csináljátok?
Tanítottam nekik egy ilyen egypercest és megcsináltam velük jelenetként úgy, ahogy te is láttad ezeket az előadásban, hogy ha mondjuk egy férfi és egy nő vagy eladó és vevő beszél, akkor a szöveget megosztottam közöttük. Olyan, mintha prizmatöréssel látnád a szituációt, hat pár között vannak elosztva a szövegek. Egyformán is mozognak, kicsit olyan, mintha azt az egy párt megsokszoroznád.
Miért gondoltad azt, hogy ezt így jó csinálni?
Nagyon praktikus okokból, gondoltam, hogy így sokkal könnyebben megtanulják a szöveget. Így is volt. Egyikük elkezdi a szöveget, másikuk folytatja és így tovább. Egy interjú miatt Elek Dóra, a Baltazár vezetője rádiósokkal bejött az órámra. Pontosan ezt próbáltuk és óra után odajött hozzám, hogy ez neki nagyon tetszik és nincs-e kedvem ebből egy előadást csinálni. Mondtam neki, hogy hűha, ez nagyon érdekes ötlet, de kérek egy-két nap gondolkozási időt, hogyan tudom én ezt úgy összerakni, hogy ebből működőképes előadás legyen. Még jobban belevetettem magam az Örkény egypercesek világába, ekkor jött az ötlet, hogy Müller Péter Sziámi és én játsszuk el az Örkény házaspárt, szedjük elő a gyerekeknek írt meseleveleket és ezek össze tudják fogni a különböző egyperceseket. Ezek megadják a hátterét is néhány egypercesnek, például a Nászutasok a légypapíron esetében Örkény a szigligeti alkotóházban dolgozik, figyeli a legyeket és közben az jut eszébe, hogy ő már nem is nagyon akar más nőt megismerni, mint Angélát, aki a felesége. Aztán ahogy figyeli a légypapírra ragadó legyeket, abból az élményből írja meg ezt a frenetikus egypercest. Dóra pályázott és valami kis pénzt nyertünk is, ebből csináltuk az előadást.
A Baltazár Házban, ami az aquincumi HÉV megállóhoz van közel, láttam ezt a produkciót, ami azért eléggé kiesik a színházi fősodorból. Hányszor lehet ott egy ilyen produkciót játszani?
Voltunk vele Komlón nemrég, voltunk Vácott, megyünk a Klebelsberg Kúriába, van meghívásunk a Kaszásdűlői Művelődési Központba, Dóra tárgyal Miskolccal, Szegeddel. A Baltazár Házban lesz belőle még 10-15 előadás, mert Dóra kapcsolatban áll különböző iskolákkal és ők hozzák a diákokat. Az első 6-7 előadás nézői olyanokból álltak, akik nem így szervezetten, hanem teljesen spontánul vették meg a jegyeket. Nagyon szeretném, ha lennének még olyan előadások, ahová az egyszerű nézők is odatalálnak. Még ha ez nehéz is, mert sokakban van ellenérzés, nem akarják hosszasan nézni ezeket az embereket, sajnálni fogják őket, rossz érzésük lesz, és ezt nem akarják. Sokan ezért nem jönnek el. Nekem az volt a legnagyobb öröm, a legszebb visszajelzés, amikor többen mondták, hogy öt perc után elfelejtették, hogy ezek sérült emberek, sőt, valami olyat adtak hozzá a szöveghez, amit ép színészek nem tudnak.
Megfogalmazható, hogy mi az, amit ők hozzá tudnak adni?
Igen, igen, szerintem megfogalmazható, hihetetlen érzékenység, szeretetáradat jön belőlük, nagyon erős a jelenlétük. Megpróbáltam erre építeni az egész előadást. Nagyon fegyelmezettek, még ha lassabban is megy velük a munka, ezért három hónapig próbáltunk. De azt hiszem, megérte az eredmény. A nézők is nagyon szeretik: aki már eljön, azt mondja, hogy nagyon nagy élményt kap. Tőlük is meg Örkénytől is valószínűleg igencsak aktuális ez az előadás és egyre aktuálisabb.
Ebből az előadásból érzékelhető, hogy Te tudsz rendezni, nem is először rendeztél, mégsem lett belőled rendező.
Örülök annak a lehetőségnek, hogy a Baltazár Színház színészeivel dolgozhatok, de szeretnék kőszínházban is rendezni. Az eddigi rendezéseimet kínlódással, producerként is összehoztam és szerencsés csillagzat alatt mindig tudtam pályázni, kaptam is pénzt, de csak kevés pénzből, sok próbával, sok lelkesedéssel tudtam olyan produkciókat csinálni, hogy azok nem voltak szegény-szagúak. De ezek a produkciók nem tudják kifutni a formájukat, például Nagy-Kálózy Esztert, Lengyel Ferencet, Kálid Artúrt és Cserna Antalt szinte lehetetlen egyeztetni, hogy most a legutolsó produkciót, A második váratlan szerelem című Marivaux-t említsem, amit a Fugában mutattunk be. Ezt egyeztetni és egyben tartani, arra én kevés vagyok. Ahogy arra is, hogy olyan helyszínre odaszoktassam a közönséget, ahová nem szokott járni. Talán még erre is hajlandó lennék, ha tudnék pénzt szerezni, de ma már nem tudok, megszűntek azok a helyek és források, ahonnan sikerült. De bizonyos színházaknál kísérletet teszek arra, hogy hátha tudok rendezni.
De akik rendezni hívhatnának, azok valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy Te tudsz rendezni.
Na igen, ez a legnagyobb probléma ezzel. Nem nagyon jöttek el a produkcióimat megnézni, így honnan is tudnák? Ti eljöttetek néhányan kritikusok, meg is írtátok, de ez kevés. Majd igyekszem meggyőzni őket.
Sokak szemszögéből színésznőként is el vagy tűnve. Jó, az igaz, hogy ott vagy a Mamma Mia! női főszerepében a Madách Színházban, de azt sem mindenki nézte meg a szakmából és ha látta is, közel sem biztos, hogy a háromból abban a szereposztásban, amiben éppen Te játszol. Többekben még mindig az az emlék él leginkább rólad, hogy hű, milyen jó voltál a Rock Színház Evita előadásának címszereplőjeként.
Hát most gondold el, hogy ez milyen régen volt!
De ugye Te is érzed azt, amit mondok?
Hát most erre mit mondjak?! Ezen nem tudok nagyon keseregni, vannak ilyen furcsa beidegződések, akár skatulyák, ezekből nem nagyon lehet kikecmeregni. Azért a Mamma mia! főszerepére nem legyintenék szakmailag, gondoltam is, hogy ez áttörés lesz, de ez nem következett be sajnos…
Amikor megszűnt a Rock Színház, többen az Operettszínházhoz szerződtek…
Én már hamarabb otthagytam a Rock Színházat, mert úgy éreztem, hogy nem tudok továbblépni, továbbfejlődni, nem kaptam ehhez megfelelő szerepeket. Mindig csak azt mondták, hogy Te már eljátszottad Evitát, most jöjjön más. Nem láttam, hogy tovább építik az én pályámat, elkezdtem a szabadúszást, csináltam zenekart, lemezeket, létrehozok újabb produkciókat, amikben énekelek és ezeket meg is rendezem. Vagyis folytatni akarom a rendezést, amit elkezdtem az Alíz Csodaországban-nal, aztán folytattam a Moll Flanders-el, majd jött az Antigoné-tükör és a Calderon darab, A világ nagy színháza. És volt még több minden egyéb. Ezek általában 6-7 szereplős előadások voltak. Körülbelül ekkora szereplőgárdát tudtam valahogyan egyben tartani, de úgy gondolom, hogy tudnék én többet és mást is.
A Mamma Mia! női főszerepe a Madách Színházban nyilván igen fontos számodra, hiszen itt csak visszatértél a kőszínházba, ráadásul oda, ahol valaha tag is voltál.
Isteni csoda, hogy nekem a Mamma Mia! még bejött az életembe. Fantasztikus ajándék, hogy még egy ilyen szintű főszerepet játszhatok most már negyedik éve. Ez nekem nagy élmény és nagy feladat is.
Vagányul elmentél a castingra?
Vagányul elmentem a castingra, igen. Szépen, több fordulón végigmentem, ahogy mások is. Szirtes Tamás, az igazgató, aki az előadást rendezte is, nagyon megörült nekem. Azt gondoltam, hogy ez az én szerepem, hogy ezt nekem el kell játszani, ez engem pofán csap.
Azért is, mert filmen Meryl Streep játszotta és így ez nagy kihívás? Vagy tán amiatt is, mert neked is gondod van a lányoddal, aki Németországban él?
Hát igen, de a leginkább az volt a fontos, hogy ez egy olyan szerep, ami nekem jól állna, amit én el tudok énekelni, el tudom játszani, még vagyok olyan jó állapotban, hogy el tudom táncolni. Ez egy abszolút főszerep, elbírom ennek a súlyát, előadás közben ki se jövök a színpadról, vagy ha kijövök, akkor gyorsöltözésem van és megyek vissza. Igazi embert próbáló nagy feladat, erre minden színész vágyik, emiatt, aki él és mozog, ott volt a castingon. Nagy próba volt számomra és tudom, hogy az én koromban már egyre kevesebb a női szerep, nem fognak hívni engem az X vagy Y színházba, hogy játsszam el ezt meg azt a szerepet, mert örülnek, ha az ott sorban álló és amúgy is ott lévő színészeknek tudnak adni valamit.
Akkor leginkább marad számodra a zenekarod?
Van a zenekarom, különböző produkciókat csináltam, kezdtem a Budapest Bámészko nevű előadással, utána következett a Magyar flódni és most pedig a Játékok és szerelmek című produkciót mutattuk be Nyáry Krisztiánnal. Ezeknek a Zsidó Művészeti Napokon tartottuk a premierjét és valamennyit be tudtuk vinni a Madách Stúdióba, ahogy most ezt a produkciót is. Pontosabban az eredeti koncertet egy kicsit színháziasítottam, csináltam belőle egy előadást. Két fiatalt színészpalántát hívtam, akik színészek akarnak lenni, nagyon szépek, tehetségesek és ügyesek. Velük kitaláltam egy olyan játékot, ami a prózákat és a dalokat is megerősíti, megemeli, Zavaros Annának és Zelei Péternek hívják őket, szerintem még fogsz róluk hallani. Mert azt már most is tudják, ami nem tanulható: nagyon intenzív a jelenlétük a színpadon, nagyon drukkolok nekik.
És most, hogy ezt már éppen bemutattátok, mi következik?
Nagyon sok mindent csinálok, az Arany-óra című produkciómat, ami Arany balladákból áll, amelyeket a capella énekelünk nyolc szólamban, 2008-ban mutattunk be a Művészetek Palotájában. Most, hogy Arany év van, felújítottam. Ezzel mindenfelé megyünk, Miskolcra, Szegedre, Sopronba egyaránt. Farkas Gábriel élőben rajzol a laptopján, és azt látják a nézők kivetítve, amit ő a balladákhoz rajzol. Nem mellesleg szenzációsan énekel is ehhez. Nagyon izgalmas az egész produkció. És a jövő: már a következő napokban kezdenek árusítani a júniusi Zsidó Művészeti Napokra egy három produkcióra szóló bérletet. Abból az egyik az Álomfejtés című, a miénk. Ez Szirtes Edina Mókus, Fábri Péter és az én zenés freudizmusom. Június 2-án lesz a bemutató, az anyag már megvan, az álmokról lesz szó a Hatszín Teátrumban. 16 dalt adunk majd elő. Ezt is még színpadra kell álmodnom. De addig is látható a Mamma mia! a Madáchban és a Játékok és szerelmek a Madách Stúdióban, a legközelebbi előadás november 23-án lesz, aztán december 5-én és 19-én adjuk elő ismét.
Tervezek nagy produkciót is rendezni, kisebbet is és persze a Baltazárban is fogok valami újat is csinálni, a tanítás mellett, ha minden igaz. Addig pedig a fent említett produkcióimban énekelek és játszom. Szóval nem unatkozom. Mi lenne, ha még máshová is hívnának?!
