Nézem az új magyar érettségi témák tervezetét. Annyi mindenesetre kiderülni látszik, hogy Herczeg Ferenc vagy Wass Albert bekerült az irodalmi tételek közé, Ottlik Géza és Kertész Imre azonban kimaradt.
Én most nem mennék bele esztétikai-irodalomelméleti eszmefuttatásba, jóllehet van véleményem, de a fenti szempontokat képviseljék a szakemberek, irodalom- és eszmetörténészek, valamint a Magyartanárok Egyesülete, amelynek – bizonyára véletlenül – nem küldték el a tervezetet.
Bennem csak az a historikus múltkép jelenik meg, amikor Wass Albert 1944-ben közzéteszi a minősíthetetlen (vagy inkább minősíthető) antiszemita irományát, a Patkányok honfoglalását, ugyanabban az évben, amikor Kertész Imre Auschwitz felé zötykölődik a marhavagonban.
Meg eszembe jut, hogy míg Wass Albert kétszer is megkapta a németektől a vaskeresztet, addig Kertész Imre – igaz, csak egyszer, de azt tartós használatra szánva – a sárga csillagot.
És ha már Herczeg Ferenc, eszembe jut a Kék róka című legnagyobb színpadi sikere, amelynek elhíresült alapkérdése: „Járt-e Cecile a Török utcában?”
A rejtélyt ne fedjük fel, ám az biztos, hogy Kertész Imre járt Auschwitzban és a szélsőségesen judeofób Wass Albert 1945-öt követően számtalan újnyilas-hungarista szerkesztőségben és bajtársi-baráti társaságban.
Mindenesetre Takaró Mihály korszakos jelentőségű irodalomtörténeti eszmefuttatását látszik visszaigazolni az Orbán-rezsim, hogy tudniillik Kertész Imre nem volt magyar, Spiró György nehezen nevezhető embernek, Petri György valószínűleg – így a tudós irodalmár – a pokolra kerül, s a Nyugat nem más, mint egy kis zsidó lapocska.
Fogalmam sincs, hogy az Orbán-kabinet hogyan teljesítene a magyar irodalmi érettségin, de hogy történelemből miként, azt már mindannyian láthatjuk.
„Orbán Viktor nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, mint a németeknél, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.”
A Kuruc.infó nevű náci felületen a Jobbikból kivált a Mi Hazánk nevű ugyancsak náci szerveződés újrapublikált egy 1944-es cikket, melyet Szálasi majdani vallás- és közoktatási minisztere, a háborús bűnökért 1946-ban kivégzett Rajniss Ferenc jegyez. A Kuruc.infó részéről ez részben nyilvánvalóan olyan provokáció, mellyel a Jobbik által hátrahagyott szélsőjobboldaliakat akarja megszólítani, de azért ennél többről van szó.
Egykoron Helmut Kohl volt német kancellár, aki Orbán Viktorral bensőséges kapcsolatokat ápolt – nagy elődje, Konrad Adenauer politikáját hozva fel példaként – azt tanácsolta a fideszes politikusnak, hogy jobboldali táborát akkor tudja leginkább kontrollálni, ha nem tűr tőle jobbra álló erőt el a magyar politikai arénában. Ennek megfelelően a Jobbik létrejöttét követően – a pártalapítás 2003-ban történt – fokozatosan a Fidesz magáévá tette a náci frazeológiát, majd ideológiailag is magához vonzotta a teljes magyar szélsőjobbot. Így idővel kilökte a Jobbikot addigi biztos helyéről, annak vezérkara pedig képtelen volt mást csinálni, minthogy elkezdett a centrum felé menetelni, sok szélsőséges addigi hívét arra kényszerítve, hogy nagyobb tömegben a Fideszben találjanak új politikai otthont. Illetve később – egészen elenyésző mértékben – a Mi Hazánkban.
Orbán belga neonáci fiatalokkal – Tusnádfűrdö, 2018
Ám Orbán Viktor nem számolt azzal, hogy a németek ezt egészen másként csinálták. A CSU egykoron a legszélsőségesebb – a megszálló hatalmak által még tolerálható – nyugat-német pártnak számított; tagjai között ott voltak a bajor náci mozgalom magukat teljesen el nem lehetetlenítő tagjai és szimpatizánsai, és itt talált politikai otthonra a „határon túli” németek színe java, akiket a lengyelek kitelepítettek Sziléziából és Pomerániából, illetve a csehek a Szudéta-vidékről, s akiknek csak egy számított: az, hogy „mindent vissza”. A jelenség a magyar füleknek épp elég ismerős.
A CDU és a CSU együttműködése stabilnak bizonyult, egy 1976-os rövidke belső feszültséget leszámítva, amikor szétesett a szövetség, de aztán gyorsan ismét egymásra leltek. Már ez jól megmutatta, hogy a nagyobbik pártnak kellő ereje van, hogy befolyásolja, sőt meghatározza a CSU mozgását, s rákényszerítsen egy olyan politikát, amely ugyan befelé képes kielégíteni radikális jobboldali igényeket, kifelé és a nagypolitikában azonban szigorúan követi azt az utat, amit a CDU diktál. Később még nyilvánvalóbb lett, hogy a két párt politikájának különbségei merőben technikai vagy taktikai jellegűek.
Orbán Viktor ezzel szemben nem, hogy megkötötte volna a Jobbik kezét, épp, hogy azoknak adott kifutási lehetőséget saját pártjában, a Fideszben, akik még a Jobbikon is túltesznek. Nem a kis párt simult be a nagy párt politikai közegébe, hanem a nagyobb – egyébként már a fogantatása óta is kevéssé demokratikus – Fidesz simult bele a szélsőjobbos világszemléletbe és politikai gyakorlatba.
Hogy a közelmúltban a Mi Hazánk felütötte önnön náci fejét, tulajdonképpen alig számít valamit. Egy csekély számú kis csoport, nulla intellektualitással és ugyancsak nulla politikai érzékkel. Nem valószínű, hogy a Fidesznek megéri magához kötni őket, hisz nap-mind-nap Orbán háttere is hasonló üzeneteket küld a szélsőjobbra, mint ők. Nyírő József temetési cirkusza, Wass Albert és Döbrentei Kornél beemelése a nemzeti irodalmi panteonba, Szabadság-téri szobor, Horthy-reneszánsz, Trianon-kultusz és így tovább.
És annak sincs semmilyen esélye, hogy Orbán – most kivételesen eltérve Kohl tanácsától – a Mi Hazánkat egy olyan szélsőjobbos pártként mutassa fel a világnak, amihez képes a Fidesz „mégiscsak közelebb áll a centrumhoz”. Már csak azért sem, mert ez így nem igaz. Európában ma már mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán, valahányszor szemét a Mi Hazánkra veti, mint tükörben önmagát és saját Fideszét látja viszont.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
