Kezdőlap Címkék Vona Gábor

Címke: Vona Gábor

Bréking nyúz, december 18. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor, az etológia és a szánalmas vergődés, vészharangok kongatása, a vidéki sajtó támogatása, tűzszerésszel átnézetett csomagok és új szimbólum – a kormánymédia alternatív valóságából szemezgettünk.

Ma sem maradt el a Vona Gáborról szóló írás az Origón

„Vona újra előhúzta a cukiság kártyát. Ma reggel posztolt egy kutyás képet, amelyet egy Oravecz Nórát megszégyenítő – idézet a 888.hu-tól – „bölcsességgel” látott el. A posztból megtudhatjuk, hogy a szélkakas pártelnöknek az állatok iránti szeretete még gyerekkorából fakad, ugyanis akkor még etológus szeretett volna lenni. Bár nem kérdeztünk meg egy etológust sem ennek kapcsán, így az ő nevükben nem tudunk nyilatkozni, de a magunk részéről ezt a döntést csak sajnálni tudjuk. (…)

Ezért a szánalmas vergődésért érdemes volt ma felkelni.”

A Pesti Srácok szerint „rettegés” van az új osztrák kormány miatt

„A Reuters hírügynökség annak apropóján kongatta meg a vészharangokat, hogy ezentúl Ausztria lesz az egyetlen olyan ország Európában, amelynek élén egy szélsőjobboldali szervezet (is) áll. Kiemelik, a szélsőségesek kulcsfontosságú intézményekhez és erőforrásokhoz férnek majd hozzá, és az új kormány keményen fel fog lépni annak érdekében, hogy Brüsszel a lehető legkevesebb dologba szóljon majd bele. Szerintük ez maga vég.

Meglepő módon a BBC is hasonlóan gondolkozik, ők kicsit részletesebben tárgyalták, mennyire rettenetes belegondolni, hogy olyan fontos dolgokat irányít majd a Szabadságpárt, mint a rendőrség, a hadügyminisztérium, illetve a külügy.”

A 888 talált egy volt amerikai nagykövetet, aki ellenzi, hogy az amerikai külügyminisztérium támogatná a magyar sajtószabadságot

„Faith Whittlesey, aki a Reagan-adminisztráció idején két ízben is amerikai nagykövetként szolgált Svájcban, nyílt levélben fejezte ki egyet nem értését az amerikai külügy kapcsán az ügyben, hogy a tárca 700 ezer dollár (200 millió forint) értékű pályázatot írna ki Magyarországon a „vidéki”, azaz ellenzéki sajtó támogatására. (…)

Orbán nem követi a többek között Soros György által finanszírozott politikai narratívát; felhúzta a határra a kerítést, hogy megakadályozza a migránsok bejövetelét; és köntörfalazás nélkül kiáll Magyarország keresztény értékei és hagyományai mellett – írta a volt nagykövet, aki ezzel magyarázta a magyar kormányfő irányába táplált globalista ellenszenvet.”

A Magyar Idők alkalmazottja a munkájáról

„Olvasói fórumokon sűrűn kapok olyan kérdéseket, hogy nekivörösödött fejjel írom-e a jegyzeteimet, vagy ellenkezőleg, letisztult, békés nyugalommal, a magabiztos emberek csöndes fölényével… Máskor arra kíváncsiak, meg lehet-e úszni ép bőrrel a vitaindító cikkeket… Egyik olvasóm például ilyet írt a múltkor: „Vigyázzon magára, Gyurka! Zárja kettőre az ajtót, ha meg csomagot kap, felbontás előtt nézesse át tűzszerésszel.”

Engem leginkább az örökké fenyegető lapzárta szokott lázba hozni. Szakmai ártalom.”

A Ripost szerint „új szimbóluma lesz a szexi nőknek”

„A szexi és ma­ga­biz­tos nő, aki a férfi­a­kat azon­nal le­fegy­verzi ér­zéki ki­su­gár­zá­sá­val, egy min­denki által ked­velt új jel­ké­pet kap. Íme, a kö­vet­kező sze­zon meg­ha­tá­rozó stí­lus­je­gye! (…)

Ahogy a pillangó, úgy egy érzéki nő is folyamatosan meg tud újulni és a legkülönbözőbb módokon örvendezteti meg környezetét. Olyan mint egy isteni fuvallat, mely a boldogság ígéretét hordozza magában.

Ezek tudatában már nem is olyan meglepő, miért a pillangót választották a divatguruk a nagybetűs NŐ jelképévé.”

A Jobbik útja – a nemzeti érdekek iránt elkötelezett fiataloktól a csicskapártig

0

…nem lesz pusztán attól tiszta a szoba, ha nem dobunk el több szemetet.

„Becsületes, rendes, nemzeti érdekek iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalokról van szó. Én nagyon kívánom nekik, hogy legyenek sikeresek az életben, és itt a közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza.”

„Mindannyian tudjuk, hogy önök nem a saját álláspontjukat képviselik, önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében. Önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicskapártot csináltak.” 

Két kijelentés, mindkettő Orbán Viktortól. És mindkét minősítés a Jobbikról szól. Az első szöveg 2003-ból, az ellenzékben lévő Fidesz elnökétől származik, a másik mondat Magyarország miniszterelnökének szájából hangzott el a magyar parlamentben, 2017-ben.

14 év telt el a két megszólalás között. Mozgalmas évei voltak ezek Magyarországnak, sok minden történt, nem utolsósorban az őszödi beszédet követő földindulás, amely megváltoztatta Magyarország politikai térképét, megerősödött a jobboldal, s vele a populizmus.

Hamarosan induló sorozatunkban azt az utat szeretnénk bemutatni, melyet az egykor szélsőjobboldaliként induló Jobbik befutott. Ez az út, mely sokak számára máig nehezen követhető kacskaringóktól sem mentes, odáig vezetett, hogy a Jobbik – a szólamok szintjén legalábbis – mára kevésbé számít szélsőségesnek, mint a Fidesz.

Pedig, kezdetben voltak vadhajtások. Sőt, némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy szinte kizárólag vadhajtások voltak. A sokak szemében rossz emlékeket idéző, és ezért félelmet keltő Magyar Gárda vonulásai, a roma- és zsidóellenes kirohanások – így kezdte Vona Gábor pártja a pályafutását. Ebben az időben a Fidesz előbb használta a Jobbikot, majd idővel sorra lenyúlta Vona Gábor pártjának a tematikáit. Egyedül az antiszemitizmusban és a cigányellenességben nem próbált versenyre kelni az egyre izmosodó kistestvérrel.

Talán már kevesen emlékeznek arra, hogy Vona Gábor, abban a Nemzetért Polgári Körben kezdte politikai pályafutását, amelyben Orbán Viktor is ténykedett. Vona ekkor még tisztelte tanítómesterét, felnézett rá, igyekezett tőle mindent eltanulni. De már akkor is különb akart lenni nála.

A Jobbikot kezdetben a kiábrándult, minden kormány által becsapott, kisemmizett és megvezetett kisemberek pártjának tartották. Pedig, a Jobbik valójában az egyetemeken kezdte szervezni magát, a hallgatói önkormányzatokban szerzett egyre több pozíciót, és támogatót. Ezt támasztja alá az is, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom elődszervezete az 1999-ben alakult Jobboldali Ifjúsági Közösség volt, melyet egyetemisták alapítottak, s melynek célja a nemzeti gondolkodású ifjúság összefogása volt.

A 2002-es országgyűlési választás után több, a Fideszhez, vagy annak holdudvarához tartozó személy (Wittner Mária, Pongrátz Gergely, Lovas István, Usztics Mátyás) javaslatára a Jobboldali Ifjúsági Közösség 2003. október 24-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevet felvéve párttá alakult. Fő céljuk az volt, hogy a MIÉP bomlásával és háttérbe szorulásával reális alternatívát nyújtsanak a radikális jobboldali szavazóknak.

Cikksorozatunkban, amelyben nem kis mértékben a Független Hírügynökség eredeti dokumentumaira támaszkodunk, nem ítélkezünk. Nem hirdetünk eredményt, csupán a történések felidézésével bemutatjuk az Orbán Viktor által „az élet mélyebb értelmét kereső fiatalok” pártjának útját egészen napjainkig, amikor a miniszterelnök „egy nagyvállalkozó zsebében ülő csicskapártnak” nevezte a Jobbikot.

„Mégsem vagyunk annyira „töketlenek!”

A legfontosabb lépést nagy nehezen megtettük a győzelem felé! – korrigálja korábbi, meglehetősen önkritikus nyilatkozatát Horváth Csaba. Az MSZP fővárosi közgyűlési frakcióvezetője szerint miután Karácsony Gergely immár a szocialisták kormányfő-jelöltje lett, a teljes baloldal elemi érdeke, hogy felsorakozzon a legnépszerűbb jelölt mögé. Nyerni pedig csak akkor tud az ellenzék, ha megvan a szándék Orbán Viktor elzavarására, s azt a személyt is fel tudják mutatni, aki a választás után kormányozni fogja az országot.

 

Ön is kint lesz majd a tüntetésen, amelyre a szervező, Vona Gábor az „Orbán sötét diktatúrája ellen” tiltakozókat hívta?

Biztos nem.

Akkor sem, ha a demonstráció nemcsak a Jobbik melletti nyílt kiállás, hanem a kormány pénzügyi terrorja elleni tiltakozás is egyben?

Ezt elég nehéz lenne szétválogatni, ezért kerülöm még a látszatát is, hogy a Jobbik mellett tüntessek. Nekem ma is vannak aggályaim a párttal szemben, ugyanis a cukisodás csak a tagság egyik részére vonatkozik,

ők Vonával az élen talán valóban néppártot akarnak, de a társaság másik fele ugyanazokat a radikális politikai nézeteit vallja, mint korábban;

ma is hallani a rasszista, megalázó megjegyzéseket, épp úgy, mint az agresszív fellépésüket. Ezt a kettősséget egy párt sem engedheti meg magának.

Pedig három másik, ugyancsak finnyás ellenzéki párt már jelezte, hogy ott lesz a demonstráción, elsősorban a kormányzat ellen vonulnak. Akkor sem vonulnak majd, ha hömpölyög a tömeg?

Semmiképpen nem kívánok demonstrálni. A pártom is bejelentette, hogy távol marad a tiltakozástól, én sem megyek!

Nyilván van azért véleménye a Jobbikra kivetett 660 milliós büntetésről, amelyhez még csak hasonló sem fordulhatott elő a rendszerváltás óta a kormányzópárt kihívójával. Önt ez nem zavarja?

Természetesen felháborítónak és visszataszítónak tartom, hogy az Állami Számvevőszék politikai megrendelésre hoz egy ilyen döntést. Ugyanakkor tudjuk, hogy Vona Gábor és pártja az elmúlt két évben nagy kedvezményezettje volt annak, hogy két rablóvezér: Simicska és Orbán összeveszett egymással. Ha úgy tetszik, az urak elszámolási vitába keveredtek egymással, s a leszámolás a teljes nyilvánosság előtt zajlik. Ennek a haszonélvezője a Jobbik, mert kétség nem fér hozzá, hogy Vonát és pártját Simicska Lajos pénzeli. Többek között a több száz milliós értékű, kedvezményesen kihelyezett plakátokkal is, amelyekkel naponta szembesülünk. De

ne felejtse el, Simicska elsősorban nem a kormányváltásba, hanem a kormányváltást követő, remélt üzletbe fektet be.

Akkor sem közeledne a Jobbikhoz, vagy indulna a párttal közös listán, ha ennek Orbán Viktor hatalmon maradása lenne a következménye?

Nem értek egyet azzal a mondással, hogy az ördög leváltása érdekében magával az ördöggel is szövetséget kell kötni. Járhatatlan útnak látom, hogy a baloldali demokratikus ellenzék az alapértékeit is feladja a kormányváltó szövetség kialakításáért. Fordítva! Ha a Jobbik valóban komolyan gondolná a változást, akkor nem csak virtuális elhatárolódásra futná Vona Gábortól.

Elfogadhatatlan ugyanis, hogy amíg a pártelnök hanuka köszöntőket ír, addig a társai zavartalanul zsidóznak.

Úgy gondolom, hogy a megoldás az lenne, ha a rasszistákat egyszerűen kizárnák a pártból, akkor hiteles jobboldali formációvá válhatnának.

Ön korábban azt nyilatkozta, hogy a demokratikus ellenzék „töketlen”, mert nem a kormányváltásra koncentrál, hanem elvész az együttműködés senki által nem követhető útvesztőiben.

Azt is hozzátettem, hogy sok a kicsinyes, pitiáner, mandátumbecsléssel foglalkozó politikus, miközben ez a tevékenység a választót egyáltalán nem érdekli.

Azt nem tudom, hogy a kritikája miatt sokan megsértődtek-e, az viszont érdekel, ma hogyan látja? Nem változott meg a helyzet, máig töketlenek az ellenzékiek?

Egy héttel ezelőtt még igennel válaszoltam volna. Sőt, a korábbinál is rosszabbnak láttam a helyzetet. Botka László teljesen eltévedt, az együttműködés helyett a különbözőségeket kereste. Aztán jött a DK, amely ugyancsak a szétválás felé vezető folyamatokat erősítette. Pedig korábban párthatározatot is hoztak a közös ajánlatról, a közös listáról, és a közös miniszterelnökről, mára azonban feladták az egészet. Ez semmiképp nem vezet a hiteles kormányzó erő kialakításához.

Viszont a szocialista párt egy héttel ezelőtti ajánlata tartalmi válasz az Orbán rendszer regnálásával szemben. Különösen fontosnak tartom a nyugdíjak rendezésére, a korszerű oktatásra és az egészségügy átalakítására tett javaslatainkat.

Mindezt pedig Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt képviseli majd a szocialista párt színeiben.

Karácsony Gergely valóban az MSZP kormányfő-jelöltje is, s azt szeretnénk, ha a teljes baloldali ellenzék felsorakozna mögé. Nyerni csak akkor lehet, ha megvan a szándék Orbán elzavarására, s fel tudjuk mutatni, hogy ki fogja leváltani.

Nemcsak a többi pártnak kell megmutatni, hanem a szavazóknak is. Ezt a nagyon fontos lépést tettünk meg most, s emiatt mondom, hogy mégsem vagyunk annyira töketlenek.

Azon gyorsan túltették magukat, hogy Karácsony Gergely egy korábbi együttműködés aláírása után – a szocialistákra utalva – azt mondta, hogy kellett hozzá némi unikum?

Erre már nem is emlékszem.

Tényleg nem?

Arra emlékszem, hogy Karácsony Gergelynek az elmúlt másfél éves tevékenységét az együttműködés szándéka határozta meg, s ennek szellemében irányította a pártját is. Ezek után kell a többi kispártot meggyőzni.

Ön már Botka miniszterelnök-jelöltsége idején is érvelt a Gyurcsánnyal való együttműködés mellett. A pletykák szerint emiatt majdnem kizárták a pártból. Meglepte, hogy a DK elnöke viszont ma már nem akar közös listán indulni a szocialistákkal?

Nem is értem! Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc két hónappal ezelőtti véleményét a közös fellépésről Botka László távozása után visszavonta. Pedig a mai választási rendszerben önállóan az ellenzéki pártok semmit sem érnek. Ezt a választó tudja, s el sem megy voksolni. Így ez tragikus eredményeket hozhat. Az ellenzéknek tehát győzelemre kell játszani, különben tényleg mindenki megy a lecsóba.

Van elképzelése arról, hogy miért röppennek fel időnként olyan hírek, hogy a szocialista párt, vagy az egész baloldali ellenzék néha alárendeli politikáját a kormánypártok érdekeinek?

A szocialista párt körül ma már ilyet nem látok.

Biztos ebben?

Kétségtelen, egyes ellenzéki politikusokkal előfordul, hogy Orbánt hozzák kényelmes helyzetbe. Ebben keveredhet emberi butaság, mindenütt akadnak fizetett, vagy önkéntes hülyék, esetleg adódnak olyanok is, akik egyszerűen csak tévesen látnak bizonyos dolgokat. Közöttük a legtöbb az olyan, egy százalékot el sem érő ellenzéki párt, aki ma akarja megmutatni az erejét, miközben Orbánék tényleg itt maradhatnak. Pedig köztudott, hogy a kormány társadalmi támogatottsága folyamatosan csökken, legfeljebb már csak az ország harmada támogatja a Fideszt.  A lakosság kétharmada viszont kifejezetten elégedetlen, s még volt fideszes tömegek is más színű kormányt karnak. Az ellenzéki pártok azonban úgy szétforgácsolódhatnak, hogy aligha veszélyeztetik a kormányzati többség érdekét.

Gondolom, hogy ezen kéne változtatnia Karácsony Gergelynek, aki egyébként az ország egyik legnépszerűbb politikusa. Gondolja, hogy az ön által is említett kispártok hajlanak majd erre?

Remélem, hiszen

minden érv a közös indulás mellett szól, ráadásul, ha megindul majd a szövetségkötés, akkor már a kispártoknak kell majd időben csatlakozni, mert könnyen végleg kimaradnak.

Mondana neveket is?

Nem szeretnék, de a kispártoknak tényleg csatlakozni kell, mert a szavazóik arra a jelöltre akarnak szavazni, akinek van esélye legyőzni a Fideszt. Ebben az esetben pedig a legnagyobb esélye Karácsony Gergelynek lesz. Tehát ezt megoldja az élet, de jobban örültem volna, ha Botka is többet törődik a választókkal, mint a pártokkal kötendő esetleges szövetségkötéssel.

Innentől pedig az a stratégia, hogy közös listára lesz szükség, egyeztetett jelöltállítással?

Úgy érzem, a legnagyobb esély akkor van, ha közös a program, közös a lista, s közös a miniszterelnök-jelölt. Azt kell elérni, hogy plusz egymillió változást akaró ember elmenjen szavazni, és változás legyen az országban. Ezért kell látszat együttműködés helyett valódi, versengő listák helyett egyértelmű ajánlat a választóknak.

Meddig lehet halogatni az egyezséget?

Februárig ki kell kristályosodnia a döntésnek, hogy a pártok csatlakozhassanak. Viszont, ha ez nem történik meg, akkor Orbán Viktor hatalomban tartása azon pártok lelkén szárad, amelyek vezetői nem hajlandók részt venni az együttműködésben.

Azt ön is hangsúlyozza, hogy közös lista nélkül nincs kormányváltás, ugyanezt mondja Heller Ágnes és mások is, hogy akár a Jobbikkal is együtt kell működni, különben Orbán Viktor marad, és ennek végzetes következménye lesz az ország életére.

Gondoljon bele, hogy milyen kormányzás lenne az, amelyben egy önmagával meghasonlott párt is részt vehet. Ha ugyanis a szervezeten belül a „fasiszta” Jobbikot nem váltja le a „demokratikus” Jobbik, akkor ebből az öszvérből csak működésképtelen kormány alakulhat. A Fidesz leváltása viszont csak az első lépés, de legalább ennyire fontos a második, amikor a működőképes kormányt kell létrehozni.

Nem zsigerileg utasítom el a Jobbikot, bár a múltja miatt megtehetném, de tudnia kell, hogy a Vona Gábor pártja egyszerre gyűjti a „cuki”, illetve a radikális szavazók voksait is. Ezért úgy gondolom, hogy ha hitelesen el tudna határolódni a Jobbik a korábbi önmagától, megszabadulna Toroczkai féle személyektől, akkor könnyebb lenne. De akkor az a Jobbik már nem a mai párt lenne, hanem egy új jobboldali formáció, ami átvehetné a Fidesz helyét.

A legfrissebb közvélemény kutatások szerint utcahosszal vezet a Fidesz, s az MSZP besorolt a DK, illetve az LMP mellé, kb. 6-7 százalékot hozva. A fővárosban is ilyen rossz a helyzet?

Nézze, a választók háromnegyede elégedetlen az Orbán kormány intézkedéseivel, illetve a választók kétharmada más színű kormányzatot szeretne. Ezek a legfontosabb adatok, de árnyékban marad az a tény, hogy a Fidesz táborával egyenértékű az a csoport, amely önmagát a választáson résztvevőnek tekinti, de pártot nem választott. Ez a csoport már ma le tudná váltani a rezsimet minden más párt közreműködése nélkül.

Csak el kellene őket vinni, szavazni…

Ehhez kell az ajánlat, a miniszterelnök-jelölt, ez esetben Karácsony Gergely, akinek a választó elhiszi, hogy tud nyerni, s képes lesz kormányozni is. A választó ugyanis – a pártokkal ellentétben – nem választást akar nyerni, hanem, azt szeretné, ha élete egy normális irányban folytatódna.

Vona: Orbán kösse meg a kutyáit!

0

Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Vona rögtön a levél elején azt írja: most nem kér a miniszterelnöktől, hanem felszólítja az Állami Számvevőszék leállítására, vagy ahogyan utána fogalmaz:

“Kösse meg a kutyáit!”

Az írásban Vona “az utolsó állva maradt bástyaként” hivatkozik pártjára, amelyet Orbán el akar takarítani,

“hogy a demokráciát leépítve elkezdődhessen a diktatúra”

A levél egy kisebb jellemrajz is egyben Orbán Viktorról. A Jobbik elnöke szerint a miniszterelnök:

  • nem tud már sportszerűen küzdeni
  • nincs már benne méltóság
  • túllépett egy határt
  • nincs önkontrollja
  • nincsenek kritikus munkatársai
  • elveszítette a talajt
  • elszabadult

Vona megismétli a júniusban, az Országgyűlésben elhangzott mondatát is, amely szerint Orbán

“lánglelkű fiatal demokratából egy kiégett, korrupt zsarnokká lett”.

A levél végén az “ÁSZ törvénytelen eljárásának” visszavonására szólítja fel a címzettet, illetve megemlíti a pénteki tüntetést is.

Az Állami Számvevőszék Jobbik ellen irányuló akciójáról itt, a Jobbik ezután indított adománygyűjtéséről pedig itt írtunk korábban.

A teljes nyílt levél Vona Gábor Facebook-oldalára is kikerült:

Nyílt levél Orbán ViktorhozTisztelt Miniszterelnök úr! Ez a levelem most nem kérés. Felszólítás. Állítsa le a Szá…

Közzétette: Vona Gábor – 2017. december 13.

Vona: Orbán már semmilyen versenyt sem akar

0

A magyar demokrácia fekete szerdájának nevezhető, ami történt – mondta nemzetközi sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke a számvevőszék által kiszabott 660 milliós pénzbüntetés kapcsán azt mondta, hogy Orbán Viktor már semmilyen versenyt sem akar.

Ami történt, azt nyugodtan nevezhetjük a magyar demokrácia fekete szerdájának – mondta nemzetközi sajtótájékoztatón a Jobbik elnöke. Vona Gábor szerint az Állami Számvevőszék brutális támadást intézett ellenük, hogy ellehetetlenítse a legnagyobb ellenzéki pártot.

A kétszer 331 millió forint összegű bírságról Vona elmondta, hogy ez jóval meghaladja a Jobbik rendelkezésére álló összeget. De 2011 óta az ÁSZ döntései felett nincs fellebbviteli fórum. E két körülmény folytán kérdésessé vált, hogy a Jobbik részt tud-e venni a jövő tavaszi választásokon – ismételte meg korábbi következtetésüket Vona. A Fidesz le akarja söpörni a tábláról egyedüli ellenfelét, de valójában ennél is többről van szó – mondta Vona.

„Ahhoz hozzászoktunk, hogy Orbán sportszerűtlenül akar választást nyerni, de már semmilyen versenyt sem akar, zavarja őt a demokrácia és a szabad verseny”

– fogalmazott a Jobbik-elnök.

Ezért nem marad más eszközük, mint hogy az emberekhez forduljanak. Elszántak, de a társadalom nélkül nem tudnak sikeresek lenni, ezért indítottak közösségi pénzgyűjtést – mondta Vona Gábor.

A Jobbik-elnök szerint ez nem jogi vita, hanem

nagyon tiszta politikai vagy-vagy helyzet.

Vagy Orbán eléri célját, tönkre teszi a Jobbikot és ezzel a magyar demokrácia is véget ér, vagy a Jobbik és a kormányváltást akarók többsége megállítja ezt az ámokfutást és áprilisban elsöprik Orbánt.

Vona Gábor arra számít, hogy további aljas és törvénytelen támadások érik a pártot és személyesen őt. De ez szerinte egyben jó hír is: azt bizonyítja, hogy Orbán és a Fidesz fél.

Bréking nyúz, december 8. – Tudósítás a másik valóságból

0

Vona Gábor sírásója, a Ripost bojkottja, Soros publija és az őt mosdató ballibek a mai brékingben.

Origo: Havas Henrik a szexuális zaklatási botrányával Vona Gábor sírásója lett

„Vona Gábor legszűkebb környezete is kezdi belátni, ha a botránypártelnökkel mennek neki a tavaszi választásoknak, nagyjából a negyedik helyért kell majd küzdenie a Jobbiknak. Eddig a rengeteg ügyetlenség, bénáság, szerencsétlenkedés dühítette a párt (drámaian fogyó) szimpatizánsait és persze a vezetők többségét. Egyszerre kutyuska-képek, hízelgés a baloldali szavazóknak, kedves mondatok a melegeknek, Hanuka-üdvözlés, közben zsidózás, cigányozás, a nyugdíjasok szidalmazása. Vagyis még a baloldali fordulatot is kétbalkezesen vezényelte Vona. Sokak szerint úgy, ahogy főnöke, Simicska Lajos diktálta. A baloldali hízelkedésbe valamelyest még beleillett, hogy Havas Henrikkel írat magáról kampánykönyvet Vona Gábor. De így, hogy Havasról kiderült, hogy nemcsak politikailag elfogadhatatlan egy átlagos Jobbik-szimpatizánsnak, hanem ráadásul egy közönséges szexuális ragadozó is, a bénultság vett erőn a párton. …

De a lényeg: megvoltak a Jobbiknak a saját botrányai, bőven. Az egyre népszerűtlenebb pártnak nyilván nem hiányzott, hogy egy néhány hónapja hozzájuk csapódott újságíró gyalázatos múltja is rájuk vetüljön. De hát csak magukat okolhatják. Ők gondolták úgy, hogy Havas Henriknél nincs alkalmatosabb ember, mint aki megénekelheti Vona Gábor hőstetteit.”

888.hu: A Soros-mosdató ballibeknek nincsenek érveik gazdájuk terve mellett

„Gyakorlatilag nagyrészt unalomba fulladt a Horn Gábor-féle, Republikon Intézet által „Soros György és Magyarország kapcsolata” címmel megrendezett konferencia. A magyar Soros-hálózat kedvezményezettjei közül csak alig néhányan jelentek meg, hogy enerváltan méltassák főszponzoruk magyarországi tevékenységét. Az esemény egyetlen izgalmas része az a vita volt, amelyben lapunk főszerkesztője, G. Fodor Gábor olyan sikeresen szembesítette a Soros-terv tényeivel az egybegyűlteket, hogy ellenérvek híján ez többükből heves érzelmi reakciókat váltott ki. …

Fodor Gábor erre pedig már csak annyit válaszolt: Ha a liberálisoknak annyira igazuk van, mint ahogy gondolják, akkor hogy lehet, hogy mégis kisebbségben vannak?”

Ripost: Bojkottálja a Ripostot a leleplezett áruházlánc

„Visszarakták a lapunkat, na de hogyan? Miután kirobbantotta a botrányt, miszerint a Penny Market ingyen dolgoztatja munkatársait, a német cég országszerte visszatartotta a napilapot. Szerkesztőségünkben több olvasó is jelezte, hogy a megszokottól eltérően, reggel nem tudta megvenni a Ripostot, ráadásul egyre több telefont kapunk az áruházlánc jelenlegi és korábbi dolgozóitól. …

Körbejártunk, vajon még mindig tiltólistán van-e az újságunk a Penny Marketnél. Azzal szembesültünk, hogy a megszokottól eltérően összehajtva, a róluk szóló részt lefordítva tették ki.”

Pesti Srácok: Soros már a HVG-ből üzen nekünk: Magyarország „mérgezi”, „fojtogatja” az európai légkört

„Az RTL Klub-os nyilatkozattal nem ért véget Soros György médiahaknija. A spekuláns a jelek szerint komoly önfényező kampányba kezdett. Most már nem amerikai vagy nyugat-európai portálokon keresztül üzenget hazánknak, hanem a mi kis magyar hvg.hu-nkra írt péntek reggel egy véleménycikket – ugyanúgy, mint időnként Tamás Gáspár Miklós. (Bár TGM írásai jóval szórakoztatóbbak Sorosénál.) Publijából kiderül, hogy a magyar meg a lengyel kormány mérgezi, fojtogatja az európai légkört, ő viszont ezzel szemben nyilván a friss levegőt jelenti kontinensünknek és persze a világnak, hátralévő éveit pedig annak szentei, hogy csodálatos dolgokra költse a pénzét. Sorosnak van képe előjönni az antiszemitakártyával is – miközben az általa (is) szervezett-forszírozott iszlám migráció miatt európai zsidók tíz- és százezrei menekültek már el Európából.”

Magyar Idők: A legalja

„Szánalmas. Ez a szó jutott elsőként eszembe, amikor elolvastam az Euró­pai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) történtekről szóló tudósításokat. De nem azért, mert Niedermüller Péter DK-s képviselő is ezt a kifejezést használta a magyar kormányra utalva.

A globalista posztkommunistáktól megszoktam már, hogy mindig azzal vádaskodnak, ami épp rájuk a legjellemzőbb. Tehát a gyurcsányista pártkatona megnyilvánulásával szöges ellentétben állítom, hogy az volt szánalmas, ahogyan ő és ellenzéki társai az úgynevezett európai alapértékekre és a jogállamiságra hivatkozva ismételten nemzetközi plénum elé vitték belpolitikai kínlódásuk minden szennyét. Mondjuk az uniós szervezetek megbecsülését sem növeli, hogy helyet adtak ennek az óvodás színvonalú mocskolódásnak. Nem először és nyilvánvalóan nem is utoljára. …

Az MSZP-s Ujhelyi István helyett pedig, aki abbéli véleményét, hogy a kormány bűnei miatt megint Magyarország került a szégyenpadra, még hazugságoktól hemzsegő röplapokon is terjesztette a bizottságban, én kérek elnézést. Ilyet más ország képviselői nem tennének. Úgy tűnik, nekünk a feljelentőkből is a legalja jutott.”

Bréking nyúz, december 6. – Tudósítás a másik valóságból

0

Soros vérpadja, Orbánék ablaka és Havas gyávasága a Mikulás napi brékingben…

Origo: Magyarország Soros vérpadján: holnap meghallgatás Brüsszelben

„Holnap tartják az újabb meghallgatást hazánkról, amit az Európai Parlament állampolgári jogok, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) szervez. Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogja képviselni,…

Nézzük, kik azok a szervezetek, személyek, akik hazánk ellen lépnek fel, Soros György érdekeit képviselve. …

A meghallgatás az EP LIBE bizottságában fog történni, amely magát a Magyarországról szóló jelentést is elfogadja majd. Ez a bizottság a politikai nyomásgyakorlás főfóruma és Soros György meghosszabbított keze Brüsszelben. A Magyarországról készülő jelentés „végeredménye” előre borítékolható, hiszen az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) vezetősége jelentéstevőnek azt a Judith Sargentinit jelölte ki, aki masszív migránspárti liberális politikus, és ő is rajta van a Soros-szövetségesei listáján.”

Ripost: Orbán Viktorék ezt aztán tényleg kitehették az ablakba

„Ha jól értjük, a legkisebb ez esetben Orbán Viktor legkisebb lányát, Flórát jelenti.

Flóra 13 évesen, ha már nem is hisz feltétlenül a Mikulásban, a biztonság kedvéért azért még kirakta a csizmáját az ablakba…

Amúgy mit mondjunk az egyetlenegy darab csokimikulás láttán? A Télapó ezúttal nem szórta két kézzel az ajándékokat…”

Pesti Srácok: Botrányos könyvbemutató – Havas meg sem jelent, a netes élő közvetítésen Vonának estek a követők

„Botrányba torkollt Havas Henrik Vona Gáborról írt Újratervezés című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója. A 9:30-kor kezdődött eseményen, amit ráadásul a pártelnök Facebook-oldalán élőben közvetítettek, a szerző meg sem jelent. Vona burkoltan gyávának nevezte a távol maradó Havast, és kijelentette, hogy az országban politikai terrorizmus zajlik. Eközben a közösségi portálon rázúdult a Jobbik elnökére a csalódott korábbi szimpatizánsok haragja. Sokaknál Havas Henrik személye volt az utolsó csepp a pohárban.”

Magyar Idők: A béke apostola

„Nobel-békedíjra javasolja Soros Györgyöt a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor, Lukács Péter, Majsai Tamás, Nagy Péter Tibor és Szilágyi Gál Mihály.

Felsorolt urak közül én mindössze Iványi Gábort ismerem, őt is csak hallomásból, de az is éppen elég…

Iványiék szerint a Sorost kritizáló „antidemokratikus kormányok” (például Magyarország) csak megerősítik a kivételes ember „szimbolikus súlyát”. A méltatás nem tér ki a jóságos ember világátrendező pénzügyi attrakcióira, ahogyan brüsszeli „eligazításaira” sem, vagy arra, hogy múltja miatt Gyuri bácsi számos országban nemkívánatos személyiség. Gyermekkori „holokausztcsibészségeiről” sem esik szó…”

MF Dnes: Orbán egyetlen komoly kihívója – interjú Vona Gáborral

0

„Ma Magyarországon a legnagyobb politikai problémát a demokrácia hiánya jelenti, miközben szociális téren nem a bevándorlás, hanem a kivándorlás jelenti a legtöbb gondot” – mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke és miniszterelnök-jelöltje a cseh Mladá fronta Dnes napilapnak adott interjújában. A politikus elsősorban a magyarországi belpolitikai helyzetről, a bérunióról, az ellenzéki összefogás lehetőségéről beszélt a cseh lapnak. 

Csehországban az októberben tartott  parlamenti választások tükrében még mindig érdeklődve szemlélik a magyarországi történéseket, különösen a jövő év áprilisában megrendezésre kerülő választásokat. Emiatt gyakran készítenek interjúkat politikai elemzőkkel, szakértőkkel vagy magyarországi értelmiségiekkel, esetleg újságírókkal vagy akár ellenzéki politikusokkal. Most viszont Luboš Palatának, a Mladá fronta Dnes napilap újságírójának nem akárkit sikerült mikrofonvégre kapnia:  Vona Gábort, a Jobbik elnökét és miniszterelnök-jelöltjét.

Az újságíró azzal indította a cikkét, ami egyben tükrözi a legtöbb cseh véleményét, hogy Magyarországon a jövő évi választásokon a „radikális jobboldali” – vagy néha „ultrajobboldalinak” nevezett – Jobbik Magyarországért Mozgalom jelenti

Orbán Viktor, illetve a Fidesz legerősebb és igazából egyetlen komoly kihívóját.

Az újságíró úgy látta, hogy a Jobbik hangneme alaposan megváltozott: a párt már egyáltalán nem egy szélsőjobboldali mozgalom retorikáját használja. Ennek köszönhetően nyitottak a kevésbé radikálisok, a Fideszben csalódott jobboldaliak, de még a baloldali szavazók felé is. Így nem véletlen, hogy a magyarországi közvélemény-kutatásokból  már hónapok óta az derül ki, hogy Jobbik stabilan a második erő az országban.

Palata  első kérdése mindjárt az volt Vonától, hogy lát-e  lehetőséget arra, hogy legyőzzék a Fideszt. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje elismerte, hogy csupán pár hónap van hátra áprilisig és ezeket a felméréseket egyértelműen a Fidesz vezeti. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy a választások előtt a legtöbb magyar „nem szeret színt vallani”, és majd csak az utolsó hetekben döntik el, hogy kire adják le a voksukat. A Jobbik abban bízik,

hogy a magyarok nem ideológiai, hanem szociális okokból és a mostani rendszer iránti elégedetlenségből kifolyólag adják le rájuk a szavazatukat.

Palata meglepődött, amikor a következő kérdésre Vona azt válaszolta, hogy Magyarország számára nem az migráció, hanem az emigráció jelenti a legnagyobb problémát. A Jobbik vezetője elmagyarázta az újságírónak, hogy Orbán folyamatosan azt kommunikálja az ország és a világ felé, hogy a magyarok élete veszélyben van és csak a jelenlegi vezetés tudja őket megvédeni. Ugyanúgy a kormány azt szeretné, ha a migráció lenne a választási kampány egyetlen témája.

Ugyanakkor Vona és a Jobbik úgy véli, hogy az igazi gondot, amelyben nem kis felelőssége van a Fidesznek, a több mint félmillió elvándorolt magyar jelenti, akik Nyugat-Európába, és azon belül is, Nagy-Britanniába, Németországba és Ausztriába költöztek ki. Leginkább fiatalokról van szó, akik szeretnék megalapozni a jövőjüket és kiszámítható munkát keresnek maguknak.

Palata kiemelte, hogy az alacsony bérek kérdése a csehországi parlamenti választások egyik fő témája volt, ugyanúgy ahogyan most a „bérunió” a Jobbik egyik vesszőparipája. Vajon ezt mennyire lehet megvalósítani az egész Európai Unióban?

„Egyenlő munkáért, egyenlő bért” 

– hangsúlyozta a válaszában Vona, mivel állítása szerint az unió tagállamai közötti bérkülönbségek az elmúlt tizenöt év óta nem változtak, inkább csak nőttek. A Jobbik vezetője úgy látja, hogy ugyanez a helyzet Lengyelország vagy Litvánia esetében is. Az alacsony bérezés egy rendszerszintű problémára mutat rá az Európai Unióban, amelyet mindenképp meg kell oldani és a bérunió ebben segíthet.

Az újságíró ismét csodálkozva jegyezte meg, hogy korábban a Jobbik erőteljesen pártolta az Európai Unióból való távozást, de most mintha már ez egyáltalán nem képezné a politikai programjuk részét.

„Semmi esetre sem akarunk kilépni az Európai Unióból” 

– szögezte le a Jobbik elnöke, hozzátéve, hogy a mostani válságos időszak az Európai Unió nak egyfajta vizsgáját jelenti, amelyen ha keresztülmegy, megerősödve kerülhet ki.  Palata ezután a Fidesz nyolc évének kormányázásáról kérdezte az ellenzéki politikust.

„A magyar demokrácia legnagyobb problémája, hogy az csak egy színház”

válaszolta Vona. Habár szerinte minden olyanfajta intézmény, hivatal és állami struktúra létezik Magyarországon, amely egy demokrácia működéséhez kell, de ezek csak

„puszta héjak, bármiféle tartalom nélkül”.

Ezeket az intézményeket vezető emberek egyfajta hamis játékot játszanak, és lényegében mindennek a tetején pedig Orbán Viktor ül. Erre szerinte a legtökéletesebb példa a legfőbb főügyész személye, aki semmit nem tesz semmit a korrupció ellen, miközben ez lenne a legfontosabb feladata.

Az interjú során nem maradhatott ki az ellenzéki összefogás témája sem, hiszen Palata szintén rámutatott arra, hogy a közvélemény-kutatásokból kiindulva a Jobbik önmagában  nem lenne képes kormányt alakítani.

Ezen a téren Vona kiemelte, hogy az új politikai pártokat illetően nyitottak és hajlandóak az együttműködésre. Ugyanakkor hozzátette:

„Semmilyen körülmények között nem lépünk koalícióba AZ egyes baloldali Formációkkal, főleg azokkal, amelyek már a múltban is kormányoztak”

Ebbe Vona Gábor Orbán Viktort is beleértette.

Orbán Viktor is rács mögött találhatja magát…!

„Azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák” – nyilatkozza a Független Hírügynökségnek a Jobbik alelnöke, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Z. Kárpát Dániel arról is beszél, hogy ha kormányra kerülnek, akkor Orbán Viktor mellett Simicska Lajos is számíthat elszámoltatásra. Végül az interjúban szóba kerül az is, hogy Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vitára hívta ki Orbán Viktort, aki csak annyit válaszolt a kihívónak, hogy „megfontoljuk” a lehetőséget.

 

Gondolja, hogy lesz majd miniszterelnök-jelölti vita Orbán Viktor és Vona Gábor között azután, hogy a Jobbik elnöke „kiégett despotának” nevezte a kormányfőt?

Ma inkább arra fogadnék, hogy a miniszterelnök úr egyszerűen nem meri felvállalni a szópárbajt, s talán riválisait sem akarja a „maga szintjére” emelni. Pedig annak idején harciasan fellépett a jelölti vita érdekében a balliberális ellenfeleivel szemben, akik viszont férfiasan kiálltak ellene.  Ezt a bátorságot akkor is el kell ismerni, ha azokkal a baloldali politikusokkal szinte semmiben sem értek egyet.

Talán azért is jöhetett létre a vita, mert az ifjú Orbán előtte nem sértegette ellenfeleit, nem gondolja?

Sajnos ma már nemcsak Orbán viselkedik kiégett despotaként, hanem az egész Fideszes „B közép” is.

Gondoljon bele, a heti azonnali kérdések órájának csúcsa az volt, hogy a miniszterelnök elfelejtette feltenni a mikrofont, elsütött egy poént, amit a nem a környezetében ülők nem is hallhattak, de a hívek azonnal röhögni, tapsolni kezdtek, ahogy „szerviliséknél” ezt elvárják. 

Ezek után Orbán felcsíptette a mikrofont, majd megismételte a viccet, s az eddig is nevetgélő képviselők meglepetést mímelve kirobbanó tapssal, hangos nevetéssel jutalmazták a vezért, ahogy azt elvárják tőlük. Na, ezt a szervilis hatalmat akarjuk mi leváltani, azt reméljük, a félelmet, az uram-bátyám stílust felváltja majd az építkezés időszaka.

A kormány leváltásához nem elég az a támogatás, amit ma a Jobbik magáénak tudhat. Ezt érzékelve választás utáni esetleges együttműködést ajánlottak az LMP és a Momentum vezetőinek, tehát a XXI. századi pártoknak. Ezzel egyetértett?

Természetesen, hisz részt vettem a folyamatban. Viszont azt tudnia kell, hogy a Jobbik egyedül készül megnyerni a választásokat, úgy érezzük, hogy erre minden esélyünk megvan.

Úgy gondoljuk ugyanis, hogy Orbán Viktor kormányzása annyi ellenérzést vált ki a választókból, hogy a kampány hajrájában a ma még bizonytalanok majd tömegesen kezdenek támogatni bennünket.

Tehát arra számítunk, hogy a választási győzelemhez nem lesz szükség együttműködési kényszerre. A kormányzáshoz azonban, ha választást nyerünk, mégsincs meg 51 %, szükség lehet együttműködő partnerekre, akikkel bizonyos ügyek mentén szeretnénk együttműködni.

Viszont a választási együttműködés lehetőségét az LMP és a Momentum vissza is utasította.

Nézze, megértem a vehemens reagálást, hiszen a két párt egyelőre a parlamenti küszöb átugrásával van elfoglalva. Egyelőre tehát hitelességi küzdelmet folytatnak annak érdekében, hogy szélesebb választói rétegek támogatását is megszerezzék. Ezt a célt jobban elérhetnék, ha a választási programok ismertetésével lennének elfoglalva. Több XXI. századi pártnak ugyanis már van programja, szemben a Fidesz nevű alakulattal.

A Momentum elnöke egyenesen azt válaszolta az együttműködési ajánlatra, hogy a memóriájába nagyon mélyen beleégett az EU zászló égetése, a cigányozás, és a zsidózás. Mások nem mondják ugyanezt?

Én nem találkozom ilyennel. Sajnálom, ha egy pártvezető saját érzelmeit vetíti ki pártjának politikai mozgására. Nyilván a Momentumnak is, mint minden fiatal szervezetnek meg kell tanulni, hogy adott esetben lehet együttműködni más politikai erővel, ha az a nemzet javát szolgálja.

Akkor itt sokféle együttműködés lehetséges.

Egyedül Gyurcsány Ferenccel és a XX. század pártjaival, a Fidesszel és az MSZP-vel nem képzelhető el semmiféle együttműködés. Egyébként pedig azt remélem, hogy a választáson résztvevő pártok nem lesznek annyira finnyásak, hogy a hatalomváltást megakadályozzák, hiszen Magyarország helyzete egyáltalán nem rózsás.  Úgy vettem észre a heti több alkalommal megtartott választási gyűléseinken, hogy ha a változás lehetőségéről van szó, akkor a szavazók tudomásul veszik a különböző politikai erők együttműködési kényszerének lehetőségét.  Ugyanis

nem biztos, hogy Magyarország még négy évet kibír a Fidesz uralom alatt.

Vona Gábor azt mondta, hogy kész bocsánatot kérni a zsidóságtól, és a cigányságtól, ezzel ön is így van?

Nem. Nézze, nem vagyok hajlandó állandóan visszatekingetni. Ha ezt tenném, akkor ma is azon filozofálhatnánk, hogy a Fidesz miért vonult ki annak idején a Trianon megemlékezésekről, vagy mit keresett a liberális internacionáléban. Esetleg tépelődhetnénk Orbán Viktor büszkén vállalt Soros ösztöndíjáról is. Nincs a múltnak olyan pontja, ami előtt ne történt volna valami, amin civakodni lehet.

Miután az ország nehéz helyzetben van, ezért ma csak a jövővel szabad foglalkozni.

Korrektúra alatt áll a Jobbik 2018-as választási programja, amelyben egyetlen olyan mondat sem található – ahogy a korábbiakban sem volt – amely kirekesztene bárkit, bőrszíne, vallása, származása vagy bármilyen ismérve alapján.

Ez a válaszom.

Az nagy kérdés, hogy a választók elhiszik-e azt, hogy a Jobbik megváltozott, vagy szükség lenne négy újabb ellenzékben töltött évre, hogy elfogadják a fordulatot?

Azt tapasztalom, hogy több százezres, vagy akár milliós választói tábort már egyáltalán nem érdekli a pártok ideológiája, az izmusok, vagy épp a politikusok becsípődései. Ma már életlehetőséget keresnek az emberek a saját hazájukban; a munka, a bérlakás, a panel program, a meglévő ingatlan felújítása, az európai bér érdekli az embereket. Nyilván azt a politikai erőt fogják keresni, amely ezekre az igényekre hihető tervet fogalmaz meg.

Nem érzékeli, hogy akik a korábbi, radikális Jobbikot szerették, a változás után elpártolnak?

Nézze, politológus műhelyekben ez lehet vitatéma, de miután szervezeteink száma nő, a tagság bővül, ráadásul a szimpatizánsok tábora is gyarapodik, a kérdést nem érzem indokoltnak. Persze a Habony média rendre beszámol vidéki szervezetek feloszlatásáról, de ez nem igaz, hisz erről rajtuk kívül senki más nem tud.

Ön az egyik témafelelőse a Jobbik devizahitel-károsultakat segítő programjának. Egy évtized távolából lehet-e még valamit tenni a vesztesekért, azon kívül, hogy a kilakoltatást leállítják?

Ha nem hinnék ebben, akkor nem is foglalkoznék ezzel a problémával.  A szerződések megvannak, az aláírás időpontja szintén, s az árfolyamok ugyancsak visszakereshetőek. Tehát semmilyen akadálya nincs annak, hogy a felvételkori árfolyamon számolják ki a tartozást. Ennek eddig egy akadálya volt, hogy az embereket kisemmiző bankok nem szeretnék ezt a döntést meghozni, és a kormány velük egyezett meg.

A mai kormány is radikális bankellenes politikát folytatott, de aztán nem akarták a bankrendszert megborítani, mert abba az ország is belerokkanna.

Úgy is mondhatnám, hogy a bankok lepaktáltak a jelenlegi kormánnyal, de számításaim szerint az utóbbi évek nyereségéből, vagy a tartalékokból kigazdálkodhatnák a döntés anyagi következményeit. Tehát

…a bankrendszert sem rengetné meg, ha visszaadnák az emberek elrabolt pénzét.

Egy ilyen interjúnak a szavatossági ideje nem túl hosszú, hisz így a kampány elején minden párt taktikázik még a szövetségesek megválasztásával is. Már a baloldali pártvezetők között is felmerül, hogy a Fidesz leváltása érdekében szükség lesz önökkel együttműködni. Ön ezt el tudja képzelni?

Jó ügyekért bárkivel hajlandóak vagyunk együttműködni, ha valaki például az alapvető élelmiszerek áfa tartalmát csökkentené, azt természetesen támogatnánk, még akkor is, ha a kormánypártok javaslataira kéne szavazni, de akkor is, ha ellenzékiére.

Végül is nem a Balkánon élünk – bár velünk szemben már ott is ez a divat – a nemzeti érdeket másokkal együtt kell képviselni. Bár nehéz komolyan venni olyan politikai erőt, amely fél évvel a választások előtt azt sem tudja megmondani, hogy milyen szövetségi rendszerben indul.

Ezt persze még önök sem tudják, ezt épp az előbb tisztáztuk.

Azzal kezdtük, hogy a Jobbik jelöltje mindenhol egyedül próbálja megnyerni az adott választókörzetet.

Tehát még csak nem is egyeztetnek a többiekkel?

Választási együttműködést senkivel nem kötünk. Az már más kérdés, hogy a választások után mi történik. Nyilván a szavazókon is múlik, hogyan alakul a forgatókönyv.

Van olyan lépés, amit a szövetség keresés, vagy együttműködés keresés közben semmiképp nem fogadnak el, inkább maradjon Orbán Viktor?

Nézze, az bizonyos, hogy a XX. század pártjaival nem lehet rendszert váltani.

Arra készülnek?

Igen, hisz korábban elsikkasztották.

Tehát a baloldallal akkor sem, ha marad Orbán Viktor?

A kérdés nem vetődik fel. A hatalomért sem lehet mindent feláldozni.

Végül is nekünk nem Orbán leváltása a fő célunk, mindez csak eszköz a hazai változások megindításához.

A Jobbik múltja, és a történelmi tapasztalatok miatt sokak félhetnek ettől a változástól. Mindenesetre, ha kormányra kerülnek, akkor jön az elszámoltatás, s ha jól tudom, Orbán Viktorral kezdik. A facebook oldalára kitett képen rács mögött látni a miniszterelnököt. Illetve elszámoltatnák még Mészárost és társait is. Nem túlzás ez?

Az lenne túlzás, ha 27 évvel a „módszerváltás” után nem jönne egy politikai erő, amely elhozza ezt a változást. Magyarországnak rengeteg energiája ment kárba a gyáva, a szervilis kormányok miatt, ezért mi semmiféle csicska-tempót nem vagyunk hajlandóak felvenni. Viszont hajlandóak vagyunk üzenni a piacnak, hogy a magyarsággal szemben olyan merényletet, mint a devizahitel volt, többé már nem lehet elkövetni.

A devizahitel bevezetése valóban a Fidesz kormány műve, de a többiek sem szüntették meg. Ezért büntetnék Orbánt?

Még a miniszterelnök is rács mögött találhatja magát, abban az esetben, ha tisztességtelen útra lép – ezzel maga Vona Gábor szembesítette őt az azonnali kérdések óráján.

Ha a miniszterelnök viselt dolgait alaposan fel akarják tárni, akkor Simicska Lajos meggazdagodása után is kutatni kell. Elszámoltatják őt is?

Nézze, egy tisztességes elszámoltatási folyamatban nincsenek kivételek. Ráadásul

Magyarországon törvények előtti egyenlőség van, szeretném, ha a gyakorlatban is így lenne, szent tehenekkel nem lehet rendszerváltást csinálni.

Arra készülnek?

Ne gondoljon vérengzésre, tisztességes, törvényeknek alávetett elszámoltatási folyamatot tervezünk.

Mi történik, ha a mentorukat rács mögé teszi a bíróság?

Simicska Lajos nem a mentorunk.

Nem?

Nem. Mentornak szellemi vezért tekintek, aki például a program írásában is részt vesz. Mivel ezt a Jobbikban jelen pillanatban én koordinálom, nyugodtam mondom, hogy terveinkbe senki nem szólhat bele.

Egyelőre az igazságtétel problémájával nem kell foglalkozniuk, ellenben azzal igen, hogy a Kovács Béla kémkedési ügyét a kampány közepén tárgyalja majd a bíróság. Az orosz kapcsolat, illetve a kémkedés gyanúja befolyásolhatja majd a közvéleményt. Előfordulhat, hogy a Jobbikot kikiálthatják nemzetárulónak?

Szeretem a sci-fit, könyvtárnyira való van otthon. Kovács Béla ügyében az a meggyőződésem, hogy a Fidesz-KDNP jobban tudta volna manipulálni az eseményeket, ha tényleg lenne valami a háttérben. Akkor a büntetőeljárást már lefolytatták volna. Lássa be: kémek nem rohangálhatnak évekig, ha a hatóságok szerint tényleg kémek, s arra bizonyítékok is vannak. Tehát a helyzet megoldása roppant egyszerű: az, amivel állítólag vádolják Kovács Bélát – ugye a vád egy része is titkos – az egyszerűen nem állja meg a helyét. Itt egyszerű lejárató kampányról lehet szó.  Ugyanakkor a Fidesz a témát alkalmasnak tartja arra, hogy az országban zajló hihetetlen mértékű korrupcióról elterelje a figyelmet,

Gondolom, van sejtésük, hogy a Fidesz médiagépezet célpontjává válhat a Jobbik. S persze önöknek is van azért gyenge pontjuk, hogy fogják ezeket a támadásokat kivédeni? Megvédi önöket a Simicska média?

Nyilvánvaló, hogy mi saját magunkat védjük meg. Eddig 80 vesztes sajtóper jelzi a Habony-média túlkapásait, és nettó hazugságait. Nagyon nagy baj lenne, ha egy pártot egy médiabirodalomnak kellene megvédeni. Megtesszük azt, amit a Fidesz soha: minden településre eljutunk, aláírásokat gyűjtünk a bérunió mellett; ezek a személyes kapcsolatok pedig sokkal erősebbek, mint a televíziós lejárató kampányok. De mi álljuk a sarat…

Bréking nyúz, november 27. – Tudósítás a másik valóságból

0

Az autósok jól tűrték a dugót, Vona Gábor szájacskáján kicsordul a nyál, Szél Bernadett ledér táncot lejt, Franciaországban négerek vannak, hivatkozási pont lett egy orosz propagandacsatorna – a kormánysajtó alternatív valóságából szemezgettünk.

Az Origo szerint nem volt közlekedési káosz Budapesten

„Sok helyen csak lépésben tudtak haladni az autósok reggel a kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó okozta forgalomkorlátozások miatt. Az autósok jól tűrték a dugót, sehol sem találkoztunk dudálással, kiabálással, vagy sorokat előző sofőrökkel. Ez valószínűleg azért történhetett így, mert a lezárásokról már napok óta lehetett tudni.”

A Ripost Vona Gáborról

„Mi­köz­ben meg­pró­bálja el­hi­tetni ma­gá­ról, hogy ko­mo­lyan ve­hető po­li­ti­kus, foly­ton bo­hó­cot csi­nál ma­gá­ból. Mintha ki­törne be­lőle va­la­mi­féle nem iga­zán tit­kol­ható sze­mé­lyi­ség­za­var…

Vajon miért csinál magából folyton majmot Vona Gábor? Ezt kérdezik most sokan, még a Jobbikban is. Miért kell egy radikális nemzeti pártot összevissza bénázó, csicska bandává zülleszteni? Amin sokan már csak nevetnek kínjukban. (…)

Mióta lerúgta magáról a gárdabakancsot és papucsot húzott, hol cicákkal, kutyusokkal, őzekkel cukiskodik, hol meg esztelenül ökörködik, szelfizget. Mint egy majomkodó, idétlen, felnőni nem tudó, személyiségzavaros ember, aki valahol, valamikor megkattant. (…)

Aztán meg – ki bírja ezt követni? – azzal kezd dicsekedni, hogyan szedeti ki rendszeresen a szemöldökét, a cukiság-kampány csúcspontjaként meg kismacskákkal szundikál, mint egy túlkoros csecsemő, akinek éppen csak kicsordul szájacskáján a nyál…”

A 888 az esetleges Jobbik-LMP együttműködésről

„A Jobbik és az LMP az ellenzékiségnek ugyanazt a piti, színvonaltalan változatát űzi, ennyiben tehát feltétlenül megérdemlik egymást. Észrevették, hogy a szómágiában is erősek? Szél Bernadett ugyanolyan féltő szeretettel mondja ki, hogy Szél-kormány, ahogyan Vona Gábor ajkáról is gond nélkül legördül a Vona-kormány összetétel. Milyen szépen suttogják sztereóban: hajózz velem a vágyak tengerén! (…)

Ott álldogál fázósan a képen, sárga kiskabátban Szél Bernadett, akiről az ember valahogy nem tudja elképzelni, hogy ő lesz az ország következő miniszterelnöke, ellenben nagyon is el tudja képzelni, hogy egy LMP-s Pussy Riot vezéralakjaként becsempészi a magnót a raktárba, elindítja a bulit, és ledér táncot lejt a magyar demokráciáért, persze, szigorúan méltatlankodó arckifejezéssel, hiszen az hozzátartozik lényéhez, ahogyan hajnalpír a napfelkeltéhez.”

A Pesti Srácok bloggere átmegy rasszistába

„Péntek este a londoni Oxford Circus metróállomáson egyesek lövöldözést véltek hallani, mire az emberek, birkaként, egymást összetaposva menekülni kezdtek. Nyilván a londoni metróban az utóbbi időben történt sajnálatos események hatására. Az esetnek tucatnyi sérültje lett és csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem halt meg. Mint gyorsan kiderült, vaklárma volt az egész. Állítólag, két, vagy több ember összeverekedett és ennek hatására alakult ki a pánik.

Az angol rendőrség által közzétett képeken látszik, hogy a feltételezett pánikokozók ősi angolszász gyökerekkel rendelkeznek, illetve esetleg normannok, mert azok Franciaországból jöttek, és azt pedig tudjuk – már csak a labdarúgó válogatott csoportképeiről is – hogy ott mindenki néger.”

A Lokál egy orosz propagandacsatornát szemléz

„A Soros-félék a nemzetállamokat problémának nézik, mert a nemzetek az adott ország népének akaratát és érdekeit szolgálják – magyarázta az Russia Todaynek Dick Black, aki szerint a Soros hálózat NGO-i kapcsolatokat ápolnak a CIA-vel, az MI6-szel és a DGSE francia titkosszolgálattal is, amelyek mindig ott vannak, ha egy kormányt meg akarnak buktatni.

– A nemzeti kormányok akadályozzák a globális kormányzat kialakulását, amely viszont sokkal inkább a nemzetközi oligarchák érdekeit szolgálná, semmint a népekét – folytatta a szenátor, aki szerint Soros György számos kelet-európai ország belügyeibe avatkozott már be drámaian, és éppen azért került Orbán Viktor és a magyar kormány a Soros-hálózat támadásainak kereszttüzébe, mert ellenállnak ennek a törekvésnek.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!