Kedves Barátom,
régóta nem jártál itthon, évtizedek óta egy tőlünk távoli országban élsz. Most, hogy rövid időre hazajöttél, bevallottad nekem, hogy bár látogatóként jól érezted magad idehaza, mert az ország szép, és az emlékek is idekötnek, nem tudnál már nálunk élni.
Elmondtad, hogy miért.
Akkor este nem akartam vitatkozni veled, ezért csak most mondom el, amit lehet, akkor kellett volna. Azt, hogy Magyarország nem olyan, mint amilyennek mostanában látszik.
Elmondom, hogy milyen Magyarország.
Magyarország szép és jó hely. Normális emberek gyülekezete. Ebben az országban nincs kirekesztés, mi magyarok szolidárisak vagyunk másokkal. Azokkal, akik szegényebbek nálunk, elesettebbek, üldözöttebbek.
Magyarországon jogrend van, ami azt jelenti, hogy a bűnt nem jutalmazzák, hanem büntetik.
Verseny van, és nem harc, tiszta eszközökkel vívott, nemes versengés. Nem ellenségek, hanem ellenfelek vannak. A mi hazánk nem egy befelé forduló, önmaga démonaival harcoló, múltjával és jelenével megbékélni nem tudó ország.
Magyarország nem vív hülye, sehova sem vezető, a nemzetnek ártó, ezért hazaáruló szabadságharcot. Mi magyarok nem követeljük a tiszteletet, hanem kiérdemeljük.
Magyarországon az emberek nem ismerik a közönyt, a részvétlenséget. Ez nem a besúgók, a nyilas házmesterek országa, nem a feljelentő, önkéntes menekültvadászok játszóhelye.
A mi országunk olyan hely, ahol nem a csókosok és az ügyeskedők boldogulnak, hanem tehetséggel és tisztességes munkával lehet előbbre jutni.
Magyarország boldog ország. Én is szeretnék Magyarországon élni.
