Mint az köztudott, a vallástalanok szerint a vallások nagyrészt azért születtek, hogy segítsenek az embernek elviselni a halál gondolatát. A programozott halál tehát szerintük az evolúció találmánya, ugyanis ha mindenki állandóan életben marad, akkor megindul egy folyamat, amelynek következtében az egész faj kihal.
Jobb elpucolni az útból azokat, akik már nem vesznek részt a szükséges változásban, és csak hátráltatják az új nemzedéket, mely sikerrel tudna szembeszállni az új körülmények pusztító hatásaival. Később persze az új nemzedékek is gátló körülményekké válnak, akiknek szintén halni kell, majd megint elölről, és így tovább. Eredmény: a faj fennmarad.
Hogy a valóságban ez történt, onnan lehet tudni, hogy az összes faj ilyen, azaz mondható, hogy a programozott halál a fajok fennmaradásának záloga.
Egyetlen olyan faj sem létezik, amelyik biztosítaná tagjainak az örök életet – persze csak sértetlenség esetén, mert agyoncsapni bármely élőt bármikor lehet, hiába nem halna meg soha, ha nem csapnánk agyon.
Nem is volt ezzel semmi baj, amíg a Földön csak öntudatlan fajok éltek, viszont mikor megjelent az ember, megjelent vele a tudatos halálfélelem. A halálfélelem ugyancsak evolúciós találmány, feltétlenül szükséges minden faj fennmaradásához, viszont az a felismerés, hogy ha minden rám leselkedő veszélyt túlélek, akkor is meg kell halnom, azaz a tapasztalatok alapján történő jövőbe látás kizárólag az ember sajátja. Ezért talált ki mindenfélét a Mennyországtól a Nirvánán keresztül a reinkarnációig, hogy ha eszébe jut az elkerülhetetlen pusztulás, legyen mibe kapaszkodni lelkileg. Ezek a kapaszkodók rendkívül jól sikerültek, a vallások hallatlanul népszerűek,
a remény ugyanis egy nagyerejű érzés, és ha az embernek mindene odalett is, reménye még mindig van. Utolsó esély, mely nem vész el soha.
Ez eddig nagyszerű, mondhatná az ember, megszülettünk az Úr jóvoltából, leéljük itt a Földön életünk, aztán ha meghalunk is, irány az Ég, ahol majd boldogan élünk tovább. Az Úrra a folyamatot tekintve szükség van, mert a Mennyországot ő kreálta és üzemelteti, akkor viszont már ugyanez kötelező neki a Földet illetően is. Aztán jön az Univerzum teremtése, hogy utána az apróságok következzenek, a növények, az állatok, végül pedig Ádám, a korona.
Lehet, hogy így volt, viszont Éva már evolúciós kreálmány a nagyobb változatosság azaz a faj jobb túlélése érdekében, vetnék közbe a nem vallásosak, de ők láthatóan dilettánsok, mert, mint tudjuk, Évát is az Úr hozta létre saját kezűleg, jelezve ezzel, hogy evolúciós kreálmány ám egy nagy fenét a hölgy!
Hát hogy nézne ki már az evolúció mint az Úr felülbírálója, a Teremtés Korrektora! Különben is az evolúció hibázott, mert szerinte elsősorban nők vagyunk (XX), és csak később lettünk részben férfiak (XY), viszont az Úr, mint férfi, ezt jobban tudta, ezért teremtett minket fordított sorrendben.
A férfit porból, a nőt meg emberből. Olyanok is.
Érdekességképpen megemlíthető, hogy az Úr csak egyfajta emberpárt alkotott, azaz a későbbi változatok őse mindnek azonos. Ebből következően nem csak az evolúció, hanem az Úr akaratából is testvérek vagyunk. Mivel a különböző vallások pont ezt a testvériséget bomlasztják és szaggatják darabokra a különböző vallások szerint (vallásosak között nincsen globalista), ha az ember logikus lény lenne, azt kellene mondanunk, hogy az ilyen, az Emberiség testvéri mivolta ellen vallásos okokból prédikáló, sőt néhol fegyverrel ügyködő emberek mind pokolra kéne jussanak! Vagyis azonnal abbahagyni! De az ember nem logikus, és mint látjuk, az Úr sem az, aki ráadásul az emberi sokféleséget, azaz az egymást sokfajta okból utálhatóságot létrehozta. Ez van, tisztelt testvéreim. Utáljuk egymást, oszt jónapot.
Viszont az ígéret szerint ott élünk majd a Mennyben. Egyrészt boldogan, másrészt örökön örökké, ámen.
Jó is lenne, ám a dolog nem ennyire egyszerű. A földi életben akadnak nehézségek, és ezt valahogy meg kellett magyarázni, különben a népek a Mennyországra is csak legyintenek. Azt találták ki valakik, hogy a csapások Isten büntetései, mert nem viselkedtünk jól, azaz megszegtük a szabályokat. Ehhez kitalálták a szabályokat is, és ha az élet ennek ellenére olyasvalakit sújtott, aki jámbor, Istennek tetsző életet élt, akkor azt kellett mondani, hogy Isten útjai kifürkészhetetlenek.
Ettől kezdve a Mennyország már nem járandóság volt, hanem jutalom, és megjelent a büntetés is, amely nem evilági életében sújtotta a vétkest, hanem már odaát, azaz ha a szabályokat nem tartotta be, nem hogy nem jutott be a Mennybe, de száműzve lett a Pokolba. A Föld tehát nem a földi élet színtere, hanem a Nagy Próba terepe, mondhatni a Siralomvölgy, ahol csapás csapás hátán érkezik, melyeket bírni kell, és végig jól viselkedni, mert ha nem, az élet végén ott áll a fal, rajta az írás:
„Mene, mene, tekel, ufarszin”.
A vallások papjai nem álltak meg félúton. Egyre részletesebben kezdték szabályozni a mindennapi életet, egyre több mindenbe szóltak bele, és ami a legfurább, néhány ország esetében már itt a Földön kezdték büntetgetni a szabályszegőket, mondhatni Isten helyett, a munkáját mintegy megelőlegezve. Ők ugyan azt mondták, maga az Úr bízta meg őket ezzel, de sajnos nem zárható ki az egyéni érdek, így aztán gyanús a ténykedésük.
Az egyes vallások isteni parancsainak közvetítőit főleg a más vallások zavarják. A helyzet nagybani kiterjesztése (lásd vallásháborúk az ókortól napjainkig) az embertestvér gyilkosságok fő terepe, mert ilyenkor nincs idő a mérlegelésre, az ellenoldalon nullától százhúsz éves korig mindenkit egy kalap alá kell venni, amelyre az van ráírva, eretnek, és durr. A legmeglepőbb látvány, mikor a vallási vezető megáldja a testvér- egyben tömeggyilkos agresszorok fegyvereit, ezzel mutatva, hogy a leendő gyilkosságokkal már előre egyetért.
Az ellenségeskedés, sőt háború persze az azonos vallású népek között is lehetséges. Ilyenkor más hivatkozási alapra van szükség. Általában a nemzet veszi át a vallás szerepét.
A nemzet is azt jelzi, mint a vallás, én más vagyok, mint te, mások az érdekeim, és ha nem csinálod azt, amit én mondok, az a nemzeti érdekeimet sérti, akkor pedig jogom van téged jól pofán verni, de bármilyen más kellemetlenkedés is szóba jöhet, mert ezzel a „nemcsinálással” nem adtad meg nekem a kellő tiszteletet.
Ha valaki ezt a tisztán önzésből fakadó viselkedés magyarázataként nem fogadja el, azt meg tudom érteni. A nemzet kompromisszumos megoldást nem tesz lehetővé, mert akkor föladjuk nemzeti érdekünk egy részét, ami elfogadhatatlan. A nemzetállamok útja a magányosodás, minél nemzetibbek, annál inkább.
Súlyosbítja a helyzetet, ha egy ország nem csak kifejezetten nemzetállam, hanem forszírozottan a vallásra alapoz. Még rosszabb, ha a vezetés magát tünteti fel az országnak, és ő állapítja meg, hogy mikor kell megsértődnünk, és mikor nem. Normál esetben, ha az ország vezetői ilyen irányba próbálnák kormányozni az ország szekerét, akkor a nép a hasznos szövetségekből való kipottyanás, és a sok mindenkivel való állandó ellenségeskedés megakadályozása érdekében (ezek ugyanis a gazdaságra is nagyon rossz hatással vannak) az ilyen vezetést leváltja. Persze csak normál esetben, ugyanis vannak országok, amelyek népe nem. Ezekben a nép újból és újból kinyilvánítja akaratát, hogy a vezetéssel mélyen egyetért, maradjanak.
Ilyen például Gáza, ahol a HAMÁSZ a 2006-os választásokon került hatalomra, ilyen Oroszország, ahol Putyin 2003-ban, és ilyen Magyarország, ahol Orbán 2010-ben. Az első két ország ráadásul háborúban áll, mégpedig úgy, hogy mindkét esetben ő volt az agresszor. Magyarország szerencséje, hogy már régóta NATO tag, és hogy kicsi. De fegyverkezik.
Hát így élünk itt, a Siralomvölgyben, melyet mi teszünk azzá.
Közben tudjuk, hogy az ellenzék nem nemzetállamban, hanem a szövetségesekkel sokkal szorosabb és kompromisszumkészebb együttműködésben gondolkodik, miközben nem a vallási előírások szerinti, hanem az annál sokkal megengedőbb életvitelt preferálja.
