Jól szórakozott az ATV-ben a két reggeli műsorvezető azon a híren, hogy az MFOR szerint 637 százalékkal nőtt 2010 óta az országgyűlési képviselők pénzvagyona (banki megtakarítás plusz értékpapír-állomány).
Azután jött a szakértő, és megmutatta egy nagy kijelzőn, hogy Rogán Antal vezet, utána jön Gyurcsány Ferenc, őt pedig Seszták Miklós követi, akinek az ügyvédi irodájából jön a jövedelem. Azt is megmutatta, hogy kiknek van a legnagyobb adóssága. Bravó, a néző is jót mulatott, azaz hogy bosszankodhatott a képviselők gazdagságán.
Nagyon nincs ez így jól. De mondhatom mindenkinek, aki minden februárban a képviselői vagyonnyilatkozatokon lovagol. Magam is töltöttem ki ilyet két évtizeddel ezelőtt, és tudom, hogy az országgyűlési képviselők jó részének a lakásán, autóján, esetleg nyaralóján és némi megtakarításon kívül nincs komolyabb vagyona, úgy él, mint a magyar középosztály. És van egy másik részük, akkoriban még kisebbség, akik összekötötték a politikát az üzlettel, és jelentős vagyonról adtak számot a nyilatkozatukban. Nem volt igaz, és szerintem ma sem az, hogy a vagyonnyilatkozatok nem érnek semmit: meg lehet belőlük állapítani, hogy változott-e és hogyan egy négyéves ciklus alatt a képviselők vagyoni helyzete. Életvitelükről, ingatlanjaikról egyébként is tudnak valamennyit az emberek, s az is feltűnik, ha egyeseknél – a képviselők kisebbségénél – a bevallott vagyon köszönőviszonyban sincs azzal, amit az emberek látnak.
Szerintem kár olyan benyomást kelteni, mintha az országgyűlési képviselők kivétel nélkül dúsgazdagok lennének, és törvénytelen úton tettek volna szert a gazdagságra. Márpedig az ATV műsorvezetői ezt tették, és ehhez járult hozzá az MFOR újságírója is.
Félrevezető, amikor az újságírók nem tesznek különbséget aközött, hogy valaki politikusi életét megelőzően üzletemberként jutott vagyonhoz (mint Gyurcsány Ferenc), esetleg örökölte azt (ennek közismert példája az LMP-s Ungár Péter), vagy pedig politikusi karrierje alatt tett rá szert, különféle előnyös üzleti konstrukciók révén, amelyekben politikusként juthatott szerephez.
Jó lenne továbbá, ha a magyar vagyonnyilatkozati rendszer bírálói nem feledkeznének meg arról, hogy itt súlyos elvi problémával kerül szembe a jogalkotás. Az egyes magánszemélyek jövedelemhez jutása személyes adat, ami nem tartozik sem az államra és annak szerveire, sem pedig a nyilvánosságra. Az adóhivatalra természetesen igen, de az adóhivatal ezeket az adatokat senki másnak nem hozhatja tudomására (kivéve csak a nyomozó hatóságot, büntetőeljárás esetén), azok a magyar jog és a legtöbb ország joga szerint adótitkok.
Ehhez képest jelent súlyos engedményt a közélet tisztasága érdekében, amikor az országgyűlési képviselőket vagyonnyilatkozat tételére kötelezik, és a vagyonnyilatkozatokat nyilvánosságra is hozzák. Amikor az országgyűlési képviselő elindul a választáson, majd elfogadja a mandátumot, ezt annak tudatában teszi, hogy a törvény korlátozza személyes adatai fölötti rendelkezési jogát. Az országgyűlési képviselő azonban önálló magánszemély, és önálló magánszemélyek a hozzátartozói is. Egyáltalán nem kézenfekvő, hogy a törvény a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a közvetlen hozzátartozókra is kiterjeszti, vagyis az ő személyes adatuk fölötti rendelkezését is korlátozza, és felmerül, hogy az ő vagyonnyilatkozatukat is hozzák nyilvánosságra. Az pedig végképp
képtelenségnek tűnik, hogy ne csak a jövedelmek és vagyonok forrásáról kelljen nyilvános nyilatkozatot tenni, de arról is, hogy mire költi az ember a pénzét.
Ez már végképp olyan személyes adat, amely sem az államra, sem a nyilvánosságra nem tartozik. Csínján kellene az ilyesmivel bánni.
Már csak azért is, mert nemcsak hozzátartozók vannak, de barátok is. Ismerünk, ugyebár, példát arra, hogy valakinek a vagyonnyilatkozata szerint semmi megtakarítása nincs, viszont barátjának rohamosan növekvő vagyonáról széles körben feltételezik, hogy valójában az övé.
Akárhogy terjesztik is ki a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget, ezt nem tudja megakadályozni.
Igazából az a helyzet: olyan társadalomban, ahol létezik a szégyen és működik a megszégyenülés, ott a viszonylag egyszerű, a személyes adatok fölötti rendelkezést csak a legszükségesebb mértékben korlátozó vagyonnyilatkozat is elegendő. Ahol pedig a szégyen ismeretlen, ahol nincs megszégyenülés, ott semmiféle vagyonnyilatkozati megoldás sem segít. Ez a helyzet ma Magyarországon.
