Címke: Ursula von der Leyen

Eörsi Mátyás keresetlen egyszerűséggel bohócnak nevezte a Klubrádióban Orbánt, akit szerinte meg sem említettek Timmermans elnökjelöltségének bukása kapcsán, csak a visegrádiakról esett szó. Erről Molnár Csaba korábbi kampánya jut eszembe, aki az ATV-ben is, a Klubrádióban is, újságcikkben is azt adta elő jól tájékozott EP-képviselőként, hogy Orbánt Brüsszelben senki sem veszi komolyan, ő csak itthon erős, Brüsszelben az európai politika páriája, akinek nincs befolyása az ügyekre.

Az elmúlt napok ennek ellenkezőjéről szóltak. Manfred Webert, a Néppárt csúcsjelöltjét nemcsak Orbán és a többi visegrádi ország miniszterelnöke, de Macron francia elnök is elutasította, így került le a megválasztása a napirendről. Az Európai Parlament frakciói viszont mindenképpen ragaszkodtak a csúcsjelöltek elvéhez, akik a nyilvános kampányban ismertették az Európai Unióra vonatkozó elképzeléseiket az európai választókkal, és amelynek jegyében öt éve a Néppárt által jelölt Jean-Claude Juncker lett a Bizottság elnöke. Ezért állapodott meg az osakai csúcson Macron és Merkel Timmermans szocialista csúcsjelölt személyében, akit a kampány és korábbi biztosi tevékenysége alapján jól ismerhettek az európai polgárok. Ez a javaslat a visegrádi négyek és Olaszország ellenállásán bukott meg. Igaz, nélkülük is meglett volna a kettős többség (az országok számát és lakosságszámát tekintve), mégsem szavazták le a visegrádiakat és Olaszországot.

Merkel azt nyilatkozta: nem választhatunk elnököt százmillió európai polgár ellenében. Így jutottak el – alighanem Macron kezdeményezésére, Merkel egyetértésével – Ursula von der Leyen személyéhez.

A német kormány minisztere, a CDU alelnöke nagyszerű asszony, felvilágosult politikus, a nacionalizmus, mindenféle kirekesztés határozott ellenfele. Azzal tele van a magyar internet, hogy von der Leyen az Európai Egyesült Államok híve, aki a Bundestagban – Merkeltől eltérően – igent mondott a melegházasságra. Arról kevesebb szó esik, hogy mennyire kritikusan reagált Trump megválasztására, vagy, hogy amikor Wehrmacht-szimbólumok kerültek elő a Bundeswehr egyes laktanyáiban, von der Leyen minden ilyesmit megtiltott azzal, hogy a Bundeswehr a náci Németország hadseregével semmiféle kontinuitást nem vállal, csak a Hitlerrel szembeni ellenállók öröksége a kivétel. Nemigen van olyan politikusa a CDU–CSU-nak, akinek nézetei távolabb állnának Orbánétól, mint éppen ő. Vannak olyan politikusok a CDU-ban, akik bírálták Merkel menekültpolitikáját, de ő mindig kiállt mellette.

Az Orbán által megfogalmazott hármas kritériumnak, hogy az új vezető legyen bevándorlás-ellenes, akarja megőrizni Európa keresztény jellegét és legyen híve a „nemzetek Európájának”, a legkisebb mértékben sem felel meg.

Azok a Fidesz-támogatók azonban, akivel Orbán el akarja hitetni, hogy általa támogatott személy lesz az Európai Bizottság új elnöke, keveset tudnak erről.

Mégis: Ursula von der Leyen mint bizottsági elnök jobb lehet Orbánnak, mint Timmermans lett volna. Egy dolog, hogy milyen politikai nézeteket vallott a CDU alelnökeként, a Merkel-kormány minisztereként, és egy másik dolog, hogy mit fog képviselni, mit képviselhet majd bizottsági elnökként. Timmermanst korábbi állásfoglalásai elkötelezték a jogállam lengyelországi és magyarországi felszámolásával szemben, a menekültkérdés humánus kezelése mellett. Ebbéli elkötelezettségét európai tévénézők milliói előtt adta elő a csúcsjelöltek vitáiban az EP-választás előtt, és korábban EU-biztosként is egyértelművé tette. Von der Leyen nincs ilyen módon elkötelezve, tehet olyan engedményeket bizottsági elnökként, amilyeneket személyes politikai nézetei alapján nem tenne meg.

Be kell tehát látnunk: Orbánnak, akit Molnár Csaba rendszeresen az európai politika páriájának, Eörsi Mátyás legutóbb bohócnak nevezett, sikerült megakadályoznia Timmermansnak, Macron és Merkel közös jelöltjének bizottsági elnökké választását. Sok év kitartó munkájával hozta létre és erősítette meg a visegrádi kormányok szövetségét, és politikai szövetséget kötött Matteo Salvinival, az olasz kormány erős emberével. Az a reménye, hogy a szélsőjobbnak az Európai Parlamentben lesz blokkoló kisebbsége, nem valósult meg.

Az Európai Tanácsban, a huszonnyolc miniszterelnök döntéshozatalában viszont ezt, ha számszerűen nem is, politikai értelemben sikerült megteremtenie. Amikor az őt kiszolgáló „elemzők”, a kormánymédia kommentátorai arról beszélnek, hogy győzött Brüsszelben, nem minden alap nélkül mondják ezt.

(Miközben persze félrevezetik hallgatóságukat, amikor hallgatnak a jelöltek politikai karakteréről.)

Orbán már lerombolta a magyar jogállamot, a magyar demokráciát, és ezekben a hetekben is öles léptekkel halad tovább ebben az irányban. Átgondoltan épített fel az országban egy önkényuralmi rendszert. Joggal véli úgy, hogy egy erős, föderatív Európai Unióval, amelynek építésén az Unió nyugat-európai vezetői munkálkodnak, rendszere nem férne össze. El van szánva arra, hogy lerombolja a föderatív elemeit megtartó és bővítő Európai Uniót, és ebben is ért el eredményt, amikor blokkolta bármely, a föderatív Európa modelljét követő csúcsjelölt megválasztását. Megvolt ehhez Brüsszelben is az ereje. Súlyos konfliktust váltott ki a Bizottság és a Parlament között, sőt a német kormánykoalíció pártjai között is. Ez akkor is így van, ha az új tisztségviselők nézetei legalább olyan távol állnak Orbánétól, mint elődeikéi. Brüsszelben sem bohóc, nem pária, hanem elszánt , és szövetségeseket szerezni is képes ellenfele a föderatív Európai Uniónak.

Kevés nagyobb hibát követhetünk el a politikában, mint ha alábecsüljük politikai ellenfelünk erejét. Aki páriának, bohócnak nevezi Orbánt, ezt a hibát követi el. Rosszul teszi.