Kezdőlap Címkék UNESCO

Címke: UNESCO

Az európai örökségpolitika bukása

Múlt évben már komoly botrány volt a Világörökségi Bizottság ülésén. Kiabálás, teremből kivezettetés, gyilkosozás. Most, ha ilyenre nem is számítunk, de biztos, hogy nem lesz jó a hangulat. Bár a cím kicsit provokatív, az biztos, hogy komoly kérdések kerülnek terítékre… Lesz szó nemzetietlen pacifizmusról,  arab-muszlim nyomulásról, az intézmények bosszújáról, sőt még arról is, hogy szabad-e kivételezni a zsidókkal. Hálás vitatémák, ugye. 

Utáljuk persze a cseppben a tenger hasonlatot, így, mondjuk úgy, az idei év világörökségi jelöléseinek botrányát egy esettanulmányon mutatjuk be. A történet mintegy száz évvel ezelőtt kezdődik, amikor is vége lett az első világháborúnak. Nyugaton a fegyverszünet napja – november 11. – igazi ünnep. Ott a négy évnyi pusztulástól való megszabadulás örömünnepe, egyúttal az emlékezés napja arra a háborúra, amelyik addig sosem látott szenvedést hozott Európára.

ÖÁ

(Nálunk értelemszerűen  messze nem ilyen egyértelmű a megítélése, hiszen egy részről a vesztesek oldalán voltunk, más részről a háború vége vezetett a trianoni békéhez.) A száz éves évforduló ennek megfelelően  Angliában, Franciaországban, Belgiumban igen fontos esemény lesz. Állam és kormányfők jelennek majd meg, egymást fogják érni a díszbeszédek és koszorúzások, és természetesen mindent élőben fog adni a tévé. Az összes emlékhely készül erre az alkalomra – már négy éve. Ahol csak lehetett, felújították az emlékhelyeket, újrainstallálták a múzeumokat. A francia és belga örökségvédelmi hivatalok pedig alaposan előkészítették a dossziét, ami alapján az emlékhelyek a száz éves évfordulóra megkapták volna a világörökségi címet. No, ebbe rondított bele most az UNESCO. Nem lesz itt világörökség se most, se – ha rajtuk múlik – később. Hogy miért, és hogy mi okoz ebből felháborodást sokaknál – arról később szólunk. Előbb nézzük meg a felterjesztés tárgyát – no, nem az összeset, mert mint látni fogjuk több is van a kelleténél, de egyet, amely magában hordozza a dolog  összes fontos jellemzőjét – mint cseppben a tenger, ugye. (Mégis leírtam, pedig tényleg utálom.) Verdunről lesz szó, ahol az első világháború egyik emblematikus csatája zajlott. Az eseménytörténetre nem is pazarolnánk sok időt – van számos szakblog, ahol nagyobb hozzáértéssel írnák le. A lényeg, hogy 1916. február 21. és október 21. között itt zajlott az egész háború egyik legvéresebb csatája. A németek célja nem is a klasszikus területfoglalás volt – “fel akarták morzsolni” a francia hadsereget, ami, ha nem ilyen eufemisztikusan fogalmazunk, minél több ember megölését jelentette. A csata csúcspontján mindkét oldalon közel egy millió katona nézett egymással farkasszemet. Összesen több, mint 300 ezren haltak meg, és több, mint 400 ezren sebesültek meg a csatában. A frontvonal pedig a csata végén pontosan ugyanott húzódott, mint az előtt. Ami itt történt, emblematikusan mutatja a modern háborúk eszetlen borzalmát.

Eligazító tábla…ÖÁ

Mivel Verdun amúgy is komoly történelmi jelentőségű város – ezer évvel a nagy háború előtt itt egy másik háborút zárt le a Verduni Szerződés, amely a későbbi francia és német állam alapjait tette le – egyértelmű volt a hely szimbolikus jelentősége. (Többek között ezért is pont ide tervezték a csatát a németek is.) Így aztán a szimbolikus emlékhelyek is hamar elkészültek. A kisebb emlékművet már 1923-ban felavatták. 16142 fejfát helyeztek el azoknak a katonáknak, akiknek a családjai ezt kérték. Ezzel ez lett a legnagyobb francia katonai temető – kezdeményezője maga is a csata veteránja, André Maginot volt – aki később a róla elnevezett védvonalat tervezte a francai-német határra. (Amit aztán a németek a következő világháborúban egyszerűen megkerültek.)

Ő maga is kapott emlékművet …ÖÁ

A fehér keresztek hosszú – látszólag végeláthatatlan sora döbbenetes erővel mutatja az emberi veszteség mértékét. Ugyanakkor esztétikus – mondhatjuk művészi – rendezettsége nyugalmat, rendet sugároz.

ÖÁ

Ma már szinte minden háborús temető így néz ki, de akkor, amikor ezt építették, még nem csak a veszteség volt friss, de a műfaj is. 1932-re aztán elkészült a Douamont Osszuárium – ami már az összes – közel 160 ezer – francia katonának emléket állít, akik a csatában elestek.

ÖÁ

Drámai és impozáns – jellegzetes emléke a kornak, amely létrehozta. Negyvenhat méter magas tornyában egy két tonnás bronzharang van, tetején a “halál lámpása”, amely éjszaka megvilágítja az egész csatamezőt. A kor leghíresebb francia építészei tervezték – és Lebrun elnök nyitotta meg. Létesült aztán külön emlékhely a csata zsidó és muszlim áldozatainak is – a francia birodalomban mindkettőből volt bőven.

Az ú.n. bajonett-árok, ahol az emlékművet állították… ÖÁ

A második világháború után az emlékezetpolitika is fordulatot vett – a “győzelem” helyett a “béke”, illetve a megbékélés lett a kulcsszó. A dicsőség helyett pedig a borzalmak bemutatása. 1967-ben nyitották meg az egyik elpusztított falu volt vasútállomásában a múzeumot, amit aztán – a századik évfordulóra – 2016-ra teljesen újraterveztek, újrainstalláltak.

A fehérre festett ágyúk jelzik a bejáratot…ÖÁ

Mára pedig szinte az egész – jó 20 négyzetkilométernyi – egykori csatatér ilyen-olyan emlékhelyekkel lett teli, ami akár egy (vagy több) napnyi “emlékezetturizmusra” ad lehetőséget. Az új múzeum egyszerre hiteles, és megrázó. Úgy használja fel a modern interaktív technikákat, hogy nem válik valamiféle első világháborús diznilenddé, szenvedéspornóvá.

Interaktív 3D-s térkép a csatáról… ÖÁ

Láthatjuk a sárba ragadt teherautókat, átélhetjük, milyen gázmaszkban lélegezni, és hallhatjuk a bombák becsapódásait – de ami a legfontosabb, sok-sok személyes történetet láthatunk. Leveket a frontról (mindkét oldalról), élettörténeteket,  sorsokat.

Sárba ragadt gulyáságyú… ÖÁ

Hogy mennyire megrázó az egész, azt a saját – akkor kilenc és öt éves gyermekeinken mérhettük le, akiket egyszerre kötött le a kiállítás (persze sokat kellett nekik fordítani, magyarázni), és jöttek ki onnan falfehéren, kvázi rémülten. Legalább ilyen felkavaró – egyszerre azért felemelő – élmény Fleury-devant-Douamont.

ÖÁ

A falu az úgy nevezett ‘vörös zónában” volt, azon a területen, amelyet teljesen elpusztítottak, lakhatatlanná tettek a csata idején. Ma békés, nyugodt, madárdalos erdő – pontosan száz éves fákkal. Az egykori falura csak a kitett táblák emlékeztetnek, amelyek az egykori utcák, házak helyét jelzik, meg a mementóként helyreállított kis templom.

Az egykori falu helyreállított temploma… ÖÁ

A csatára pedig csak azok a furcsa gödrök emlékeztetnek, amelyekből a fák kinőnek – a száz éves bombatölcsérek. Szimbolikus hely ez is, ahogy a természet úrrá lesz az emberi gonoszság művén és békévé oldja a borzalmat.

Erdő a bombatölcsérekben… ÖÁ

A többi már tényleg a modern átélhető múzeumok mintájára épült ki. Van két bejárható erőd – a Vaux és a Douamont erőd – és vannak helyreállított lövészárkok. Ez erődökben látható, hogyan éltek ott a csata idején a katonák. És persze az elképesztő hadigépezetek is.

Legénységi körlet… ÖÁ
… és löveg a Douamont erődben.ÖÁ

A gyerekek meg kaphatnak első világháborús kirakót is – ami azért oldotta bennük a feszültséget. És persze mindenütt alaposan odafigyelnek, hogy ne legyen egyoldalú a múzeum, hogy bár Franciaországban vagyunk, ne csak a franciák szenvedéseiről szóljon, és ne a jó és a rossz harcaként mutassa be a világháborút.

Német, francia és uniós zászló az erőd tetején – amelyért egykor a németek és franciák harcoltak…ÖÁ

Összességében azt kell mondanom, profi módon tálalt, és jó koncepcióval összeállított emlékhely lett Verdun. Ami pedig a nyugati front egészét illeti, nem kétséges, hogy történelmi jelentőséggel bír. Nem csak a hadászatot forgatta fel, de új dimenziót nyitott a háborúban, azzal, ahogy ipari méretűvé tette a pusztítást, a gyilkolást. Nem szép dolog, de megtörtént. Büszkének éppen nem kell rá lenni, de az emberiség közös örökségében helye van. Ilyen egy par excellence világörökségi helyszín. Nyilván ezt gondolták azok is, akik a felterjesztést elkészítették. De ennél azért alaposabban készítették elő: ismervén az ICOMOS és az UNESCO általános alapelveit, és gyakorlatát, magát a jelölést nem ennyire tágan fogalmazták meg. Mivel a korábbi évek vitáiból sejthető volt, hogy az UNESCO nem rajongana a csataterekért, a jelölési dossziéban a temetőkre, emlékhelyekre koncentráltak. Összesen 139 katonai temető került volna a világörökségi listára egy szeriális jelölés keretében.

Brit katonai temető Belgiumban…ÖÁ

Az anyagban részletesen leírták a különböző temetőtípusokat (brit, francia, német), azoknak a kialakulását, és azokat a jeles építészeket és politikusokat (August Perret-től Rudyard Kiplingig), akik ezeknek a temetőknek a kialakításában részt vettek. Arra koncentráltak, hogy bemutassák, az első világháború után jelenik meg a tömeges katonai temető, mint építészeti műfaj – és válik a temető egyben nemzeti emlékhellyé. Korábban a csata után a halottakat általában tömegsírba temették. Sem a technika nem állt rendelkezésre az egyes halottak azonosítására egy  nagyobb csatatéren, de – az egyszerű katonák esetében – igény sem volt rá. A katonáskodás hivatás volt, ahol benne volt a pakliban, hogy egy idegen ország csataterén jeltelen tömegsírba kerül valaki. A járványok megelőzése végett a halottakat gyakran égették el – síremlék pedig csak az elhullott vezéreknek járt, vagy azoknak sem. Ha mégis gondoskodni akart valaki a halottairól, azt maga – családja – tette.

Száz évvel korábban a napóleoni háborúk hősi halottaira még csak a Diadalívvel emlékeztek…ÖÁ

Az első világháborúra már megvolt a technológia az egyes halottak azonosítására, és az igény is, hogy egyéni sírokba kerüljenek. A 19. század végétől az európai hadseregek körében már általános lett az egyéni azonosító “dögcédula” kötelezővé tétele. A sorozott tömeghadseregek korában az államnak – nemzetnek – pedig már kötelessége is volt, hogy gondoskodjon erről. Az ezzel kapcsolatos törvénykezés a háború első hónapjaiban indult, amikor már látszott, hogy a helyzetet kezelni kell. Közvetlenül a háború után pedig mindenütt megindult az uniformizált egyéni sírokból álló katonai temetők kiépítése, amelyek egyben nemzeti emlékhelyek is lettek. Az anyagban nem csak erre hivatkoznak, hanem arra is, hogy az első világháború nyugati frontjának temetői teremtették meg azt a kánont, amely alapján a későbbi katonai temetőket kialakítják.

A Srebrenicában kivégzettek sírkertje – a fejfák formája más, az elrendezés, az elv, ugyanaz…ÖÁ

Hogy pontosak legyünk három kritérium alapján szerették volna felvetetni a listára:

  • egyedi (de legalábbis kivételes) megtestesítője egy élő vagy már letűnt civilizációnak.
    Hiszen ezek az első, uniformizált egyéni sírokkal készült katonai temetők.
  • egy építészeti stílus / együttes / technológia, vagy az emberiség történelme egy vagy több korszakát tükröző táj kiemelkedő példája
    Tájépítészetileg kiemelkedőek – és meghatározzák máig a hasonló emlékhelyek stilisztikai jegyeit.
  • kapcsolódik kivételes, egyetemes jelentőségű eseményekhez vagy élő hagyományokhoz, ideákhoz vagy meggyőződésekhez, művészeti vagy irodalmi művekhez

Ezt pedig tán magyarázni sem kell …

Ebből – első látásra – kb. mind a három megáll. Nem csak én láttam így – és persze a francia és belga örökségvédelmi szakemberek – de gyakorlatilag a teljes világörökséges közösség. A szakblogokon, Facebook-csoportokban egyértelmű volt, hogy ezeknek a temetőknek ott van a helyük a listán. Magyarázni sem kell igazán. Persze látszott az is, hogy a jelölésnek vannak gyenge pontjai. Legfőképpen a szeriális jelölésbe bevont elemek extrémen magas száma. Igen ritka, hogy egy száznál több elemet mozgató jelölésnél mindenhol rendben legyenek a határok, tulajdonviszonyok a management plan stb. De ennek ellenére mindenki biztos befutónak tartotta – ha másért nem, az évforduló miatt. Mondom, mindenki így látta – kivéve a javaslatot tevő ICOMOS-t. Ők ugyanis már a folyamat közben egyszer kiegészítést kértek a felterjesztőktől, ami azért nem jelent jót. De még így is azt valószínűsítettük, hogy egy olyan javaslattal állnak elő, ami
– vagy Referralt/Deferralt javasolt – amit aztán a Bizottság megváltoztathat.
– vagy azt javasolják, hogy csak egy részét vegyék fel a listára a javasolt elemeknek.

Ehelyett jött a hidegzuhany. Úgy, ahogy van, elkaszálták a jelölést. Ráadásul azt javasolták, hogy az egész tárgyalást halasszák el – vagyis ez idén már nem is kerül a Bizottság elé. De miért?  Az ellenvetések egy része – ami a helyszínek autenticitása-integritása cím alatt fut – akár jogos is lehet. A megelőző levelezést nem hozták nyilvánosságra, de kiderül, hogy  az ICOMOS-nak alapvetően az volt a gondja, hogy miért pont ezeket a temetőket – emlékhelyeket jelölték ki, és miért nem másokat. Ilyen nagy szeriális jelölések esetén ez lehet probléma valóban. Ahogy az is, hogy a kijelölt 139 helyszín igen sokféle, a jogilag különböző szintű védelem alatt áll – vagy nem áll.

A továbbiakban viszont már mintha kiesne az ICOMOS szerepéből, és – bár a szöveg alkotói igyekeztek  tartani magukat  az ilyenkor szokásos formai követelményekhez, a szövegből süt, hogy egyszerűen utálják az egészet.

A II. kritériumról szólva elismerik, hogy valóban nemigen voltak korábban ilyen temetők – bár elkezdenek kötekedni, hogy de mégis, próbálkoztak már hasonlóval az amerikai
polgárháborúban, meg a porosz-francia háborúban, csak az nem volt ilyen. Aztán kibökik:
“ez kétségtelenül egy eredmény, de nehezen tekinthető ez az eredmény egy kulturális hagyomány kiemelkedő tanújának”
“a helyszínek a világtörténelmi megrázkódtatásról tanúskodnak első sorban ”

A másik két kritériumnál még ennyire sem magyaráznak. Egyszerűen azt írják, hogy őket bizony nem győzték meg az érvek. A zsákból a szög azonban a szöveg befejező részében bújik ki. Néhány idézetet teszek ide, aki  szeretné végigolvasni az eredetit, az itt megteheti a 136.-tól a 154. oldalig.
Az ICOMOS  kételkedik abban, hogy az, hogy a harcban elesett , minden egyes katonát méltó módon temessenek el, egy olyan eredmény, amely a világörökségek  listájára való.

Annak ellenére, hogy a jelölés  a katonai temetőket és  emlékhelyeket  tartalmazza, nem tekinthetünk el attól, hogy nagy részük olyan helyen van, ahol a harcok folytak, és ez csata-emlékmű jelleget ad nekik, még akkor is, ha magukat a csatatereket nagy odafigyeléssel elkerülték, és azok csak a buffer zónában jelennek meg.
(Vagyis: megfelelnek a kívánalmaknak, de  nehogymá…)

Nem tettek kísérletet arra, hogy jelezzék, a jelölés mennyiben reflektál a háború mértékére és embertelen voltára. Bár ez minden valószínűség szerint nem is lehetséges.
(Vagyis: várjunk el valamit, amiről magunk is tudjuk, hogy teljesíthetetlen…)

Az ICOMOS  szerint  komoly kérdéseket vet fel, hogy megfelel-e a Világörökségi Konvenció szellemiségének, hogy olyan helyszíneket ünnepeljünk, amelyek háborúkhoz, konfliktusokhoz kapcsolódnak. Még akkor is, ha a a jelölés célja éppen a békére és megbocsátásra való felhívás, hiszen végülis mégis csak egy háború eredményeként jöttek éltre.
(Vagyis hívjunk fel békére, úgy, hogy ne emlékezzünk a háborúra? Most ezt hogy?)

1979-ben Auschwitz jelölésének vizsgálatakor megállapították: “annak érdekében, hogy megőrizze szimbolikus jellegét, mint minden áldozat emlékműve, meg kell őriznie izolációját, vagyis egyedüliként kell állnia a kulturális helyszínek között. … … Auschwitz felvétele a listára nem jelenthet precedenst egy sor hasonló helyszín jelöléséhez

Nem kétlem, hogy három kiváló szakember fogalmazta a szöveget (egy kanadai, egy svájci és egy portugál), de – és ez ismét nem csak nekem szúrt szemet – vannak benne súlyos csúsztatások. Leginkább is az, hogy folyamatosan a “negative and divisive memory” – negatív és megosztó emlék – kategóriát emlegetik a katonai temetőkkel kapcsolatban. És azt, hogy ennek  nincs, vagy csak korlátosan van helye a világörökségi listán.  Ebben viszont  sok a csúsztatás.

  1. Sokkal több a “negatív” emlékhely, mint amennyire hivatkoznak.

A szövegben úgy tesznek, mintha Auschwitz – ahogy eredetileg tervezték? – magában állna. Valójában ez messze nincs így, nem csak a Hirosimai  Genbaku Dóm (az atomtámadás emlékműve) van a listán, hanem a Bikini Atoll Nukleáris Kísérleti Terület, a Robben-sziget (Nelson Mandela börtöne), az ausztráliai büntetőtelepek  egyértelműen ezek közé tartoznak, de a Szoloveckij-szigetek esetében is a GULAG -tábor a világörökségi területen belül fekszik. És mit mondjunk az olomouci Pestis-oszlopról? Mégiscsak sokan haltak meg, hogy ilyen szépet építettek.

ÖÁ
  1. Van sokkal megosztóbb helyszín is

Az emlékezetpolitika – mint minden politika – elég gyakran igen megosztó, és ehhez nem kell, hogy háborús emlékművekről szóljon. Kevés megosztóbb helyszín van, mint Preah Vihear, amiért még háborút is vívott Thaiföld és Kambodzsa.

SONY DSC

Preah Vihear – amiért még háborút is vívtak

De legalább ilyen megosztó helyszín Japánban az ú.n. Meidzsi-kor ipari emlékei, amelynél a koreaiak kifogásolták, hogy japánok  meg sem említették a koreai rabszolgamunkások tízezreit, akik felépítették azokat.  Máskor éppen a gyarmati múlt eltűntetése volt a megosztó – Aszmara esetében például, bár nem tiltakoztak az olaszok, de nagyon ki lettek felejtve, pedig ők építtették az egészet. Hasonló eset az antiguai haditengerészeti dokkok története, ahonnan kifelejtették az építtetőket. És akkor még nem beszéltünk Jeruzsálemről, Hebronról, Battírról. ..    Vagy mit gondoljanak az indiánok leszármazottai arról, ahogy körülrajongjuk  Latin-Amerikában a hódító katolikus egyház emlékeit. (A probléma valós, voltak őslakos demonstrációk a pápa legutóbbi chilei útján is.)

  1. Pont a pozitív példát fúrnák ki

Ha van, ami nem megosztó, az az első világháború nyugati frontja. Hiszen nem csak az példaértékű, hogy a franciák és németek hogyan simították el az évszázados ellentéteket (friss felmérés szerint a németek 94%-a tartja Franciaországot megbízható szövetségesnek), de az, hogy ezt hogyan segítette az emlékezetpolitika. Ezt az erőfeszítést azért inkább  jutalmazni kellene, mint fikázni.

  1. Önmagában az Auschwitz kivételességéről szóló deklaráció is megosztó

Hát igen. Itt már igen ingoványos vizekre evezünk. De minden halottszámlálás és méricskélés nélkül azért mára mondhatjuk, hogy a holokauszttal való kivételezés nem szül jó vért. Mint láttuk, egyébként ez a valóságban nem történt így, akkor meg hivatkozni rá, csakhogy támadási felületet hagyjunk, értelmetlen.

  1. Amit javasolnak, minimum fura

Meglepő módon a szerzők az Angol Tóvidék esetére hivatkoznak. Ezt először 1987-ben terjesztették fel de facto kultúrtájként, úgy, hogy ekkor még nem létezett külön kategóriaként a kultúrtáj (cultural landscape). 2016-ban végül ekként került a listára. Ha egyátalán – bár leginkább sehogy -, de egy újabb  külön kategóriaként tudnák elképzelni a szerzők a “szomorú dolgokat”.

  1. Ezzel sok értékes, fontos helyszínt eleve elkaszálnak (persze lehet, hogy ez volt a cél).

Ruanda 2019-re a népirtás emlékeivel pályázott (volna), a Zöld-foki szigetek meg a Tarrafal koncentrációs táborral, ahová a portugálok a fekete  szabadságharcosokat zárták. Előbbit komoly esélyesnek tartották.

ÖÁ

Tarrafal őszintén szólva nem egy nagy durranás – igaz, a szigetek eddigi egyetlen helyszíne, Cidade Velha se az. 

Előkészületben van két első világháborús jelölés is, Gallipoli Törökországban, és az olasz front. Ez utóbbi, bár olasz-szlovén közös jelölés, de értelemszerűen minket is érintene.

  1. És legfőképp azért ne szórakozzunk már, a történelemhez konkrétan hozzá tartoznak a szomorú dolgok is …

Sőt, az élet is. Ez van. Nem lehet kiírtani a szonmorú emlékeket a történelemből, mert akkor egy totálisan hamis képet kapunk.

Nem  hiszem, hogy az ICOMOS mindezt ne látta volna. Akkor mégis miért ez a vehemencia? Ennek több oka lehet. Egyrészt, tegyük fel, hogy valóban így is gondolják. A nyugati értelmiségben a pacifizmus elég erős, a nacionalizmus elítélése még inkább, szóval,  bőven lehet, hogy komolyan gondolták, amit írtak. De azért érzek én itt mást is.

Az elmúlt években már többször írtunk a világörökségi mozgalom nehézségeiről, sőt, mondhatni válságáról. 2015-ben már látszott, hogy nagy a gond, különösen azért, mert a nagy, európai tagállamok totálisan leuralták a rendszert. Jelentős erőforrásaik, lobbierejük és jó örökségvédelmi apparátusuk segítségével már bármit fellobbizhattak a listára. 2016-ra a szakapparátus visszavágásra készült egy új, szigorúbb szabályzással, de végül is a kutya nem figyelt rájuk – a Bizottság ülését pont akkor tartották Isztambulban, amikor kitört a pancserpuccs, így a delegátusok inkább a bőrüket mentették, és a reptérről üzentek, hogy majd megbeszéljük. 2017-ben aztán – írtuk – botrány lett. A politikusokból álló Bizottság jól földbe taposta az ICOMOS ajánlásait, és elfogadta Hebront, a valaha volt legmegosztóbb helyszínt. Volt is veszekedés, kiabálás. Van egy olyan érzésem, hogy idén az ICOMOS készül visszavágásra. Ugyanis nemcsak a katonai temetőket igyekeznek megfúrni. Sosem volt még ilyen magas azoknak a helyszíneknek a száma, amelyeket elutasításra javasolnak, és soha ilyen kevés nem volt az elfogadásra javasolt helyszínek száma.

A naumburgi dómmal már évek óta próbálkoznak a németek – az ICOMOS most besztrájkolt, és még ajánlást sem adott, mondván ők már eddig is megírták, hogy nem kéne… ÖÁ

Ha az ICOMOS-on múlna, idén kevesebb, mint feleannyi új helyszín lenne, mint amennyi egy átlagos évben szokott lenni. (Tíz pozitív javaslatot írtak – az átlagos szám 23.) Különösen feltűnő, hogy a tízből alig KETTŐ európai. (Technikailag Európához veszik még a törökországi Göbekli Tepét, de az semmilyen egyéb szempontból nem számít ide.)  Az egyik Medinat az-Zahra,  egy spanyolországi, a muszlim uralom korából származó, romváros Cordoba mellett, a másik, a hányattatott sorsú Verespatak –  amit aztán a román kormány mégis visszavont. (A múlt augusztusban jelentették be, hogy vissza szeretnék vonni, de mégis lefolytatták az eljárást – úgy értelmetlen, ahogy van.)

GC-X1 Image

Medinat az-Zahra – Európa talán legkevésbé európai helyszíne

A minuciózus szabályokat – amelyek alapján most az ICOMOS szór – éppen az európaiak szorgalmazták egykor. Így szereztek komparatív előnyöket mindenki mással szemben. Most pont ezt fordították ellenük, hogy meggátolják a nagy tagállamok nyomulását, illetve, hogy – a múlt évi szivatás után – visszaszívassák a Bizottságot. Jó-e ez bárkinek is? Nem igazán. Egy tekintélyes, ENSZ szakosított szervezet esetében a nettó szivatás nem növeli a tekintélyt, csak rombolja. Pedig egy szép és jó ügyről lenne szó.

Szélsőjobb szerint keresztényellenes akció volt a Notre-Dame leégése

0

A Bundestag legerősebb ellenzéki pártjának frakcióvezetője Twitteren azt írta, hogy egy hónapon belül ez már a második templom Párizsban, mely a tűz áldozatává válik.

Alice Weidel, az Alternative für Deutschland frakcióvezetője arra célzott, hogy Saint Sulpice templomban is tűz ütött ki a Latin negyedben Párizsban. Mindezt a szélsőjobboldali párt frakcióvezetője besorolja a 47 keresztény ellenes akció közé, mely az elmúlt időszakban Franciaországban történt. Az Iszlám állam ugyan örvendezett azon, hogy a Notre-Dame csaknem leégett, de nem állította, hogy bármi köze is lenne ehhez.

Párizs főügyésze szerint a vizsgálat balesetként értékeli a tűzvészt a Notre-Dame-ban. Semmi jel sem mutat valamiféle szándékos gyújtogatásra a régi templomban, mely Párizs egyik szimbóluma. Emmanuel Macron köztársasági elnök megígérte, hogy öt éven belül újjáépítik a Notre-Dame-t. Nemzeti közadakozást hirdetett meg: Franciaország két dollármilliárdosa 200 illetve 100 millió eurót ajánlott. Bernard Arnault és Francois-Henri Pinault felajánlásához sok kisember is csatlakozott.

Több milliárd euróról van szó, ezért minden felajánlott pénzre szükség lehet. Anne Hidalgo asszony, Párizs szocialista főpolgármestere vállalta, hogy nemzetközi konferenciát szervez, melyen felajánlásokat lehet majd tenni a Notre-Dame újjáépítésére. Az UNESCO, melynek a székhelye Párizsban van, szintén jelezte: kész koordinálni a nemzetközi felajánlásokat.

A francia sajtó is kiemelten foglalkozott Szeged városának felajánlásával. A magyar város ugyanis ily módon kívánja viszonozni azt, hogy a nagy szegedi árvíz után a franciák is hozzájárultak ahhoz, hogy megkezdődjön az újjáépítés Szegeden. Franciaországban szinte mindenki katasztrófának tekinti a Notre-Dame leégését, de nem keresnek bűnbakokat. Még a szélsőjobboldalon is kevesen pengetnek olyan húrokat mint az Alternative für Deutschland parlamenti frakcióvezetője, aki keresztény ellenes akciónak nevezte a Notre-Dame leégését.

Furcsa jogtól fosztották meg a nőket Burundiban

0

Pierre Nkurunziza, aki már 2005 óta Burundi elnöke, október 20-án hozott rendeletében nemcsak arra kötelezte a nőket, hogy minél kevesebb vallási rituálén vegyenek részt, hanem betiltotta számukra a dobolást is. 

“Mostantól fogva tilos a nőneműeknek dobokat ütni. Ugyanakkor azt megengedjük nekik, hogy egy férfi doboló kíséretében táncoljanak” – olvasható abban a múlt hónapban aláírt elnöki rendeletben, amelyet az AFP helyi tudósítója szintén megtekinthetett Burundiban.

Ezzel együtt minden folklór csoport köteles regisztráltatnia magát, és a fellépéshez engedélyt kérniük a kulturális minisztériumtól. Az engedély ára körülbelül 280 dollár, és amennyiben valaki Burundin kívülre megy turnézni, akkor a kint tartózkodás minden napján ki kell fizetnie az összeget.

A burundiakat rendkívül felhúzta a kormány döntése. A közösségi oldalon “autoriter lépésnek” és a “társadalom feletti  totális kontroll kezdetének” nevezték az új jogszabályt.

“Ettől kezdve a dobok nem Burundi népéhez, hanem a kormányhoz tartoznak”

– fakadt ki egy ismert civil aktivista. A múlt hónapban egy új alkotmányról írtak ki népszavazást, amelynek elfogadása esetében Nkurunziza újabb hét évvel hosszabbítja meg a hivatali idejét.

Az UNESCO 2014-ben a burundi táncot szellemi kulturális örökség listájára helyezte, mivel “látványos kombinációja a táncnak és a dobolásnak, amelyet a közép-afrikai ország lakossága a történelmi hagyaték és az identitás részeként fogad el”.  A dobolások sokáig egy szent rituálé részeit képzeték, de a burundi dobolók az elmúlt évtizedekben lényegében csak a turistáknak játszottak, pusztán a szórakozás kedvéért. Ugyanúgy gyakran lehetett hallani a dobokat az esküvőkön, a keresztelőkön és a diplomaátadó ünnepségeken is. Sőt, az utóbbi években már női dobolókból álló csoportok is alakultak, amelyeket az új jogszabály értelmében feloszlatnak majd.

Izrael is kilép az UNESCO-ból

0

Izrael megkezdte az előkészületeket arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt kilépjen az UNESCO-ból – jelentette be az izraeli kormányfői hivatal.

Washington néhány órával korábban jelentette be, hogy 2018 végi határidővel kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből, részben a szervezet állítólagos Izrael-ellenessége miatt.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő “bátor és erkölcsös” döntésnek nevezte Washington elhatározását,

és közölte: utasította a külügyminisztériumot, hogy készítse elő Izrael kilépését az UNESCO-ból.

A közleményben megjegyezték: az UNESCO “abszurd színházzá” vált, ahol nem megőrzik, hanem eltorzítják a történelmet.

Dani Danon, Izrael ENSZ-nagykövete úgy értékelte, hogy Washington kilépése az UNESCO-ból fordulópontot jelent az ENSZ-ben. Közleményében úgy fogalmazott: olyan új korszak kezdődik, amelyben immár meg kell fizetni az árát annak, ha valaki hátrányos megkülönböztetést alkalmaz Izrael kárára. Hozzátette: az UNESCO most már láthatja, hogy “az Izrael ellen hozott abszurd és szégyenteljes” határozatainak következményei vannak.

Danon szerint az Egyesült Államok Izrael mellett áll, és a két ország közötti szövetség erősebb, mint valaha.

Az USA faképnél hagyja az UNESCO-t?

0

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy kilép az Egyesült Nemzetek Szervezetének kulturális és oktatási ügynökségéből, az UNESCO-ból. A döntés hátterében anyagi okok állhatnak, valamint közrejátszhat az Izrael és a nemzetközi szervezet közötti ellentét. 

Három különböző amerikai diplomáciai forrás arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy napokon belül kiléphet az Egyesült Államok UNESCO-ból.

„Még nem formális, de igaz”

– nyilatkozta a neve elhallgatását kérő diplomata. Az UNESCO egyelőre nem reagált a híresztelésekre.

Csütörtök reggel a Foreign Policy magazin cikke szerint az amerikai döntés bejelentésére azután kerül sor,hogy pénteken egy új igazgatót neveznek ki az 58 főt számláló UNESCO Végrehajtó Tanácsa élére. Öt jelölt között dől el a verseny, akik közül a katari Hamád al-Kavari diplomata és egykori kultuszminiszter legesélyesebb a győzelemre. Neki a hétfőn tartott első fordulóban sikerült 20 szavazatot begyűjtenie. Utána következik Audrey Azoulay egykori francia kulturális miniszter, akire 13-an adták le a voksukat.

Az amerikai külpolitikai lap úgy vélte, hogy a döntés hátterében anyagi okok állnak. Donald Trump amerikai elnök eddig is kemény szavakkal illette az ENSZ-et, annak intézményeit és politikáját. Például azt mondta: az Egyesült Államok csak egyike a 193 tagországnak, de

egyedül állja az ENSZ költségvetésének 22 százalékát és a békefenntartók költségeinek 30 százalékát, ami szerinte méltánytalan.

Washington évenként 80 millió dollárt fizet be az UNESCO-nak és ő az ötödik legnagyobb pénzügyi támogatója a szervezetnek.

A cikkben a másik lehetséges indokként az Izrael és az UNESCO közötti ellentéteket jelölték meg, mivel az Egyesült Államok szintén tiltakozni szokott a közel-keleti országot hátrányosan érintő döntések ellen. A kulturális szervezetben az elmúlt hetekben két Izrael-ellenes határozatról készültek szavazni: az egyik Jeruzsálem szent helyeire vonatkozott, a másik pedig a hatnapos háború során elfoglalt területek jogi státuszát határozta volna meg. Azonban ezt a szavazást nemzetközi nyomásra a Végrehajtó Tanács elhalasztotta. Ezzel párhuzamosan az izraeli diplomáciának a katari al-Kavari személyével kapcsolatban komoly kifogásai vannak.

“Rossz hírek ezek a szervezet és Izrael számára”

– jelentette ki a hétfői UNESCO szavazás első fordulójának hírére Carmel Shama-Hacohen, Izrael UNESCO nagykövete.

A Párizsban működő szervezet 1946 óta kezdte meg a működését. Azóta nem most először fordulna elő, hogy az Egyesült Államok felfüggesztené a pénzügyi támogatást az UNESCO-nak: 1984 és 2003 között bojkottot hirdetett meg az akkori, szerinte elfogadhatatlan működési mechanizmus és a “harmadik világ ideológiájának” térnyerése miatt. Legutoljára 2011-ben függesztette fel a befizetést, így tiltakozva a Palesztin Hatóság felvétele ellen.

A holnap városai

Átadták a helyi közösségek, helyi emberek követendő példáit elismerő Holnap városáért Díjat, amelynek idei egyik nagy nyertese a több kategóriában is elismert Budapest XIII. kerülete. A kórusban éneklés is hozhat díjat a jövőben.

„Nagyon jó lenne, ha a társadalomban érvényt szerezne az a gondolkodásmód, amely nem egymás legyőzésében, megelőzésében, hanem egymás kiegészítésében látja az élet értelmét és jövőnk biztosítását” – hangoztatta Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke, az EMMI alapító minisztere a Holnap városáért Díjak átadási ünnepségén.

A 2010-ben alapított City Hungary Program a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma, mely azt tűzte ki célul, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat, eszközöket mutasson be, amelyek már eredményt hoztak, hiszen közös érdek a magasabb életminőség elérése. A védjegyhasználattal járó Holnap városáért Díj a helyi közösségek, helyi emberek követendő példáira hívja fel a figyelmet.

Rajtunk múlik

A települések lakói helyett mások nem fogják megoldani a helyi problémákat, miként másoknak nem lesz fő érdeke, hogy az adott helyi közösség minél sikeresebbé váljon – hangoztatta Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója hozzátéve: a védjeggyel ösztönözni szeretnék a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre; hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat; hogy a városukon kívül élők számára is vonzóvá, tiszteletre méltóvá válhatnak!

„Mindez elsősorban az adott városban/településen – legyen az kicsi vagy nagy – élőktől függ!”

A közös éneklés

„A kórusban éneklés megadja azt az örömöt és tapasztalatot, amelyet azután az élet egyéb területein is érvényesíteni lehet. A pályázati kiírásban idén ugyan nem szerepelt, de javaslom, hogy a jövőben lehessen pályázni.” –hangsúlyozta Réthelyi Miklós, kiállva az UNESCO által meghirdetett, és Magyarországon is számos helyen és alkalommal megünnepelt Kodály Zoltán Nemzetközi Emlékév kapcsán az éneklés közösségteremtő áldása érdekében.

A mi javaslatunk

Tegyük hozzá, a magunk részéről máris javasolnánk egy, a díjra méltó akciót, és elsősorban egy személyt: Fischer Ádám világhírű karmestert, aki immár évek óta közös éneklésre hívja a budapestieket.

Nyertesek, 2017

FENNTARTHATÓ VÁROSÉRT kategória

Hajdúnánás Városi Önkormányzat (Az önrendelkező város)
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzata („A közigazgatás az emberekért van”)

 TISZTA VÁROSÉRT kategória

Kisújszállás Város Önkormányzata (Tiszta város, rendes nép!)
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Nonprofit Kft. (Nyíregyháza)

 TERMÉSZETI ERŐFORRÁSOK HATÉKONYSÁGÁÉRT kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Meséskert zölden)
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

 ÜZLET A VÁROSÉRT kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Bolthálózat, ahol nem csak vásárolhatsz!)

FENNTARTHATÓ KÖZÖSSÉGEKÉRT kategória

Gödöllő Város Önkormányzata

MOZGÁSBAN A VÁROS kategória

Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat (Kritika és cselekvés egy úton)

Verespatak ismét célkeresztben

0

Szigetvári Viktor szerint elfogadhatatlan, hogy a román kormány vissza kívánja vonni Verespatak és környéke UNESCO-védettségre vonatkozó pályázatát.

Az Együtt választmányának elnöke szerint Romániának és Magyarországnak sem érdeke, hogy megvalósulhasson az a kockázatos és környezetszennyező aranybánya amely zöld utat kaphatna a pályázat visszavonásával. A magyar kormánynak mindent meg kell tennie, hogy e természeti érték védettsége megteremtődhessen.

Az elmúlt években az RMDSZ és más román pártok is azért kezdeményezték a világörökségi védettséget, mert ezzel végleg megakadályozhatóvá válna a környezetromboló és veszélyes bányaberuházás.

Az Együtt felszólítja a magyar kormányt, hogy a nemzetközi fórumokon és a román-magyar kapcsolatokban tegyen meg mindent annak érdekében, hogy e természeti érték védettsége megteremtődhessen.

Románia visszakozik Verespatak ügyében

0

A román kormány nem mond le a verespataki arany kibányászásának lehetőségéről. Erről beszélt a miniszterelnök akkor, amikor megindokolta, miért vonják vissza az UNESCO védett örökséggé nyilvánítás pályázatát. Az aranybánya 17 éve okozta a tiszai ciánszennyezést.

Románia visszavonná az UNESCO-nál azt a pályázatot, amelyet az év elején az előző román kormány kulturális minisztere nyújtott be azzal a céllal, hogy az ENSZ-szervezet nyilvánítsa a világörökség részévé az erdélyi Verespatakot – jelentette be Mihai Tudose román miniszterelnök szerdán.

Ezt azzal indokolta, hogy ha védett örökséggé nyilvánítják a térséget,

akkor végleg lehetetlenné válik az ottani arany- és ezüstkészletek kitermelése.

Tudose szerint a védett örökséggé nyilvánítás kedvezőtlenül érinti Románia érdekeit abban a perben is, amelyet a Verespatakon és környékén nemesfémet kitermelni akaró kanadai Gabriel Resources indított a román állam ellen. A vállalat 4,4 milliárd dollár kártérítést követel, amiért 15 év huzavona után Bukarest megakadályozta a beruházás megvalósítását.

A Gabriel Resources az erdélyi Érchegységben akarta megnyitni Európa legnagyobb ciántechnológiás, külszíni aranybányáját 330 tonna arany és 1600 tonna ezüst kitermelése érdekében. A kanadai cég romániai leányvállalata, a Rosia Montana Gold Corporation révén vásárolta meg a bányalicencet, majd mintegy 15 éven át próbálkozott a megnyitáshoz szükséges engedélyek beszerzésével.

A román parlament 2014 júniusában utasította el az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.

A verespataki nemesfém-bányászat történetében a mostani cég már a sokadik, amelyik megpróbálkozik a világon sehol se alkalmazott külszíni megoldással, amely rendkívül megterheli a környezetet és a veszélyes ciántechnológián alapul.

Az innen kiinduló tiszai szennyezés 2000. január 30-án történt, amikor a nagybányai Aurul bányavállalat létesítményéből 100 ezer köbméter ciánid- és nehézfém-tartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A halálosan mérgező anyag koncentrációja 180-szorosan haladta meg a megengedett határértéket, hatalmas pusztítást végzett az élővilágban. A legsúlyosabb károk a Tisza élővilágában keletkeztek, ahol a 40 km hosszan elnyúló ciánfolt két hét alatt vonult le.

Az akkori becslés szerint a Tisza magyarországi szakaszán 1241 tonna hal pusztult el

– írja a Wikipédia.

Magyarország 29,3 milliárd forint kárigényt jelentett be, Románia az Aurult tette felelőssé a szennyezésért, az ottani vizsgálat szerint azonban a katasztrófa „előre nem látható körülmények” következménye. Az Aurul a szokatlanul nagy mennyiségű havazást okolta a történtekért, a cég ausztrál résztulajdonosa, az Esmeralda Exploration elnöke szerint pedig a károkról szóló beszámolók „rendkívül eltúlzottak” voltak.

Miután az Aurul a peren kívüli megegyezésre vonatkozó ajánlatra nem válaszolt,

a magyar állam 2001-ben pert indított.

A Fővárosi Bíróság 2006-ban közbenső ítéletként kimondta, hogy a katasztrófáért az Aurul jogutódja, a Transgold is felelősséggel tartozik. Időközben jogerősen lezárult a Transgold csődeljárása, alperes hiányában a magyar bíróság az eljárást megszüntette.

FRISS HÍREK

Érkeznek az ...

1 milliárd a...

Élő adás Hon...

4 milliárd e...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK