Címke: Trockij

„A bolsevizmus visszatért és van miért aggódnunk” – címmel jelentetett meg egy terjedelmes írást a The Washington Post című lapban Anne Applebaum, amerikai történész, író. Írásának egyik fejezete a többek között Orbán Viktorról is szól. Az, amelyik a következő címet viseli: A neo-bolsevikok.

A szerző példákat sorol az általa ténylegesen marxistának tartottakra, mint írja, Spanyolországban és Görögországban erős párttá szerveződtek, Nagy Britanniában a Munkáspárt jelenlegi vezetője, Jeremy Corbyn is a szovjetbarát baloldalról érkezett, s az USA-ban is megtalálhatók a Demokrata Párt mentén, valamint egyetemi kampuszokon. Ám bármennyire is divatos a baloldal egyes körökben, hatalma nincs, s nem is volt képes valódi forradalomra. Napjaink legbefolyásosabb bolsevikjai – akik

Leninhez és Trockijhoz hasonlóan a politikai szélsőségek farvizén indultak, mára hatalomra jutottak és valódi befolyásra tettek szert számos nyugati országban – nagyon is különböző politikai hagyományokból jöttek  

– hökkenti meg az olvasókat a szerző, akiknek szavait a lapban két politikus képe illusztrálja e helyen: Marine Le Pen francia szélsőjobbos politikusé és Orbán Viktor magyar miniszterelnöké.

„Donald Trump, Orbán Viktor, Nigel Farage, Marine Le Pen és Jroslaw Kaczynski: habár őket gyakran széljobbosként vagy alt-right-ként emlegetik, valójában neo-bolsevikok, akiknek kevés közük van ahhoz a jobboldalhoz, amely a II. Világháború óta a nyugati politika része, és nem kapcsolódnak a mai konzervatív pártokhoz sem”

– szögezi le Applebaum. A kontinentális Európában megvetik a kereszténydemokratákat, akiknek a bázisa az egyház, s akik a II. Világháború borzalmai után a moralitás visszahozását célozták meg. S nincs semmi közük az angolszász konzervativizmushoz sem, amely a szabad piaci gazdaság, a szólásszabadság és a burke-i liberális konzervativizmus szószólója. Akár a német vagy a holland kereszténydemokratákat, akár a brit Torykat, az amerikai republikánusokat, a kelet-európai konzervatívokat vagy a francia gaullistákat vesszük, a háború utáni nyugati konzervatívok egytől egyik a képviseleti demokrácia, a vallási tolerancia, a gazdasági integráció és a nyugati szövetség az elkötelezett hívei.

Ezzel szemben az új jobboldal vagy alt-right neo-bolsevikjai nem akarják konzerválni vagy megőrizni azt, ami van. Nem követik a burke-i utat, ők olyan radikálisok, akik meg akarják dönteni a meglévő intézményeket.

A Lenin és Trockij által ajánlott fals és félrevezető jövőkép helyett ők a múlt fals és félrevezető vízióját kínálják. Olyan világot idéznek meg, amelyben etnikailag és faji alapon tiszta nemzetek vannak, a régi hagyományok szerinti gyárak működnek, a hagyományos férfi-női hierarchiák az uralkodók és a határok átjárhatatlanok. Ellenségnek tekintik a homoszexuálisokat, a faji és vallási kisebbségeket, az emberi jogok szószólóit, a médiát és a bíróságokat. Sokszor nem valódi keresztények, inkább cinikusok, akik a „kereszténységet” törzsi azonosításként veszik, ezzel különböztetve meg magukat ellenségeiktől:

ők a „muzulmánok” ellen harcoló „keresztények”, vagy ha nincsenek muzulmánok kéznél, akkor a „liberálisok ellen mennek.

Szélsőséges mértékben adaptálták Lenin kompromisszumot nem tűrő hozzáállását, a társadalmi csoportok antidemokratikus felosztását és gyűlölettel teli rátámadását az „illegitim” ellenfeleikre. A hatalmon lévő lengyel illiberális nacionalista Jog és Igazságosság pártja a lengyeleket  „igaz lengyelekre” és „lengyelekre a legrosszabb fajtából” csoportokra osztja. Trump „igazi” amerikaiakról beszél, ellentétükként pedig az „elitet” emlegeti.

Stephen Miller, Trump beszédírója a közelmúltban a „kozmopolita” kifejezést használta egy keményen kérdező újságíróra, ami a zsidók közkedvelt sztálinista „beceneve” volt.

Meglepő módon, már a briteknél is megkezdődött a leninista nyelvezet használata: amikor 2016-ban egy bíró kimondta, hogy a Brexit népszavazás eredményét a Parlamentnek meg kell erősítenie, a xenofób kilépés-párti Daily Mail vezető anyagában bírák képeit hozta le azzal az aláírással, hogy „Az emberek ellenségei”.

Donald Trump első száz napja kaotikus és kiszámíthatatlan volt. Trump Twitter fiókjában az „amerikai emberek ellenségei” kifejezést használta, habár kétséges, hogy értette a történelmi kontextusát, a körülötte lévő emberei közül sokan bizonyára. Steven Bannon (megj.: Trump nemrég távozni kényszerült főtanácsadója), Stephen Miller és páran mások Trump közvetlen környezetében pontosan tudják, hogy egy ambiciózusabb cél eléréséhez vezető út első állomása csupán a politikai ellenfelek legitimációtól való megfosztása az „elitista” és „nem-amerikai” kifejezések sulykolásával, valamint a sajtó megcímkézésre, mint „álhír-terjesztő”.

Ha komolyan vesszük azt, amit ezek a szélsőségesek mondanak, akkor a végcéljuk olyan, amelyet a bolsevikok is megértettek volna: a meglévő politikai rend szétrombolása, beleértve az amerikai alkotmányt.

Bannon még 2013-ban szólított fel egy washingtoni konzervatív gyűlésen egy olyan „virulensen establishment-ellenes” és „lázadó” mozgalom elindítására, amely „szétveri ezt a várost, benne a progresszív baloldallal és az intézményesített republikánusokkal”. És mi jogosít fel egy olyan elnököt erre, aki nem több szavazattal lett elnök? Ez is ismerős: az „emberek” – írja a szerző, hozzátéve azt a Trump idézetet, mely szerint „átruházom a hatalmat rátok, az amerikai emberekre, elvéve azt Washingtontól”.

Ez nagyon is hasonlít a proletáriátus diktatúrájára, arra a mozgalomra, amely egykor Marxizmus úgy tartotta, átveszi a hatalmat a világban.