Kezdőlap Címkék Terrortámadás

Címke: terrortámadás

Az Iszlám Állam inspirálta a manhattani terroristát

0

Nyolc embert megölt, 11-et megsebesített egy üzbegisztáni származású merénylő, miután gyalogosok és biciklisek közé hajtott Manhattanben. 2001. szeptember 11. óta nem volt ilyen súlyos terrortámadás New Yorkban.

A terrorista egy bérelt kisteherautóval hajtott Manhattan délnyugati részén,

közel a szeptember 11-ei terrortámadás emlékhelyéhez

egy forgalmas bicikliútra, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. Ezután a CNN szerint „Allah akbar”-t üvöltözve kiszállt a kocsiból, egy légpuskával és egy paintball-fegyverrel kezdett hadonászni, mire a rendőrök hasba lőtték. Most kórházban van.

A merényletben külföldiek is meghaltak:

öt argentin férfi és egy belga nő.

A terroristát azonosították: 29 éves, üzbég származású és Szajfullo Szajpovnak hívják.

Ő volt a merénylő
Forrás: St. Charles County Department of Corrections

A CNN szerint 2010-ben érkezett Amerikába. Az NBC News szerint Floridában és New Jersey-ben is lakott korábban. Egy barátja azt mondta: felesége és gyerekei vannak, és sofőrként dolgozott. Az is kiderült, hogy Ohióban vett el egy akkor 19 éves, szintén üzbég lányt, 2013 márciusában.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó azt mondta, szélesebb körű összeesküvésre nincs bizonyíték, vagyis nem volt egy nagyobb sejt tagja. Ugyanakkor a helyszínen egy üzenetet találtak, amelyben azt írta, hogy

a támadást az Iszlám Állam nevében követte el.

Üzbegisztánban több terrorszervezet is működik, köztük olyan is, amelyik kapcsolatban áll az Iszlám Állammal – a terrorszervezet pedig már korábban is felszólította hasonló támadásokra követőit. Azt még nem tudni, hogy Szajpovnak volt-e köze valamelyikhez korábban is. A nyomozók egyelőre az Iszlám Állam által inspirált merényletként kezelik a támadást.

A New York Times szerint az elmúlt két évben öt üzbég és egy kazah férfi ellen emeltek vádat azért, mert „anyagi támogatást” adtak az Iszlám Államnak. Azt sem tudni egyelőre, hogy Szajpovnak volt-e köze ehhez a vizsgálathoz. Az FBI egyelőre azt se árulja, hogy figyelték-e.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó később bejelentette: Szajpov

valóban kapcsolatban állt az Iszlám Állammal,

de már Amerikában radikalizálódott.

Donald Trump a Twitteren azt írta: egy beteg és elmeháborodott ember követte el a támadást. Egy másik bejegyzésben pedig azt: „nem szabad megengedi, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket”.

Arról, hogy valóban legyőzték-e az Iszlám Államot, vagy a szervezet a komoly területveszteségek után más formában tovább él majd, itt írtunk hosszabban.

Nem ez volt az első gázolásos terrortámadás sem, amelyet az Iszlám Állam nevében követtek el: Nizza óta Berlinen, Londonon, Stockholmon át Barcelonáig több ilyen történt.

231 halott egy terrortámadásban

0

Ez volt az eddigi legsúlyosabb merénylet Szomália fővárosában, Mogadisuban. 231-en meghaltak, rengetegen megsérültek, amikor tegnap egy teherautóban felrobbant egy bomba egy forgalmas utcán.

A kórházak beszámolói alapján 231-re emelkedett a terrortámadás halálos áldozatainak a száma. Az AP-nek egy mentőszolgálat szakemberei azt mondták, soha nem láttak még ehhez hasonló pusztítást. Rengetegen keresik még a rokonaikat, barátaikat a romok alatt.

Mohamed Abdullahi Mohamed elnök háromnapos gyászt rendelt el, és arra kérte az embereket, hogy aki tud, adjon vért, mert a sérülteknek szüksége van rá.

Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame

Az egyik kórház igazgatója azt mondta, sorra érkeznek hozzájuk a halottak és a sebesültek, utóbbiak közül sokan csonkolt végtaggal.

A bomba egy forgalmas utcán robbant, a külügyminisztérium és a Safari Hotel közelében. Utóbbi szinte teljesen összedőlt,

a robbanás fémkapukat is kitépett a helyéből.

A szomáliai kormány az al-Kaidával kapcsolatban álló al-Shabab terrorszervezetet nevezte meg a merénylet felelőseként. A szervezet gyakran követ el merényleteket hasonló helyszíneken, most viszont még nem jelentkeztek, hogy ők robbantottak.

Fotó: MTI/EPA/Szaid Juszuf Varszame

Abdirahman Omar tájékoztatási miniszter szerint

ez volt az eddigi legsúlyosabb robbantás

Mogadisuban. Könyörtelennek és brutálisnak nevezte a terrortámadást.

Legalább 58 halott a Las Vegas-i terrortámadásban

0

Egy 64 éves férfi nyitott tüzet fesztiválozókra egy szálloda 32. emeletéről. Legalább 58-an meghaltak, 500-nál is többen megsebesültek. Ez volt az Egyesült Államok történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. A merénylő öngyilkos lett.

500-nál több embert vittek kórházba a rendőrség becslése szerint. Legalább 58-an meghaltak, de

az áldozatok száma még emelkedhet,

mert több sérült életveszélyben van. Azt még nem tudni, hányan sérültek meg a lövöldözésben, és hányan a menekülés közben kialakult káosz miatt.

Egy háromnapos fesztivál utolsó napján történt a mészárlás. A fesztivált a Mandalay Bay szállodával szemben, egy üres területen tartják. Több ezren voltak.

A countryzene sztárja, Jason Aldean lépett fel, amikor helyi idő szerint este 10 körül lövöldözést lehetett hallani.

A szálloda 32. emeletéről nyitott tüzet valaki a tömegre. Később kiderült, a merénylő a 64 éves Stephen Paddock volt.

Perceken keresztül tartott a lövöldözés.

Az amerikai lapoknak és tévéknek nyilatkozó szemtanúk közül volt, aki arról számolt be, hogy hallani lehetett a lövéseket a Mandalay Bay felől, sőt, a villanásokat is látták.

A Reutersnek egy fesztiválozó azt mondta, hogy

először sokan azt gondolták, tűzijátékot hallanak, aztán viszont látták az embereket a földre zuhanni.

Volt, aki szerint legalább száz lövést lehetett hallani.

Egy másik szemtanú a CBS-nek arról beszélt, hogy először ők is tűzijátéknak hitték a merényletet, de aztán a mellette álló lány egyszer csak a hasához kapott és összeesett, hirtelen mindene véres lett, erre pedig menekülni kezdtek.

Volt, aki arról beszélt, hogy sikoltozó emberek között rohantak, miközben több százan hevertek a földön.

Több ezren menekültek pánikban a helyszínről,

közülük többen a közeli repülőtér felé, jelentések szerint áttörték a kerítést és a kifutópályákra rohantak.

A rendőrök lezárták a Las Vegas Boulevard-t, és egy időre a repülőteret is. A szállodában lévő terroristára pedig kommandósok törték rá az ajtót, de addigra már öngyilkos lett.

Egyelőre nem tudni, miért lövöldözött,

úgy tudni, nincs kapcsolata fegyveres csoportokkal. Testvére, Eric Paddock azt mondta a Reutersnek, hogy nem tudják, mi történhetett.

Stephen Paddock Las Vegastól mintegy 100 kilométerre, egy Mesquite nevű kisvárosban lakott, egy főleg nyugdíjasoknak épült lakóparkban. Egy 62 éves nő, Marilou Danley is ugyanerre a címre volt bejelentve, őt keresni is kezdték a rendőrök. Sokáig nem tudták, neki mi köze volt a támadáshoz, de aztán felvette a rendőrökkel a kapcsolatot, és kiderült, hogy nincs is az országban. A CNN szerint nem gyanúsítják semmivel.

A merénylőről eddig nem sokat tudni.

Korábban kisebb kihágások miatt került kapcsolatba a rendőrséggel. Terrorista szervezetekhez nem volt köze, de ahogy Joseph Lombardo megyei seriff mondta: nem tudni semmit a gondolatvilágáról. Az biztos, hogy rengeteg fegyver volt a szobájában. Mindenesetre az Iszlám Állam hírügynöksége azt közölte, a merénylő „az ő katonájuk” volt, és néhány hónapja áttért az iszlámra.

A Las Vegas-i mészárlás Amerika történetének legtöbb halálos áldozattal járó lövöldözése. Az eddigi legtöbb áldozat tavaly júniusban az orlandói Pulse klubban történt lövöldözésben volt. Ott 49-en haltak meg.

Londoni robbantás: Elfogtak egy fiatal férfit

0

Egy 18 éves fiút fogtak el Doverben, a londoni merénylettel kapcsolatban.

A rendőrség közleménye szerint a terrorellenes törvény alapján fogták el a fiatal férfit, Dover kompkikötőjében.

A rendőrség szerint

a letartóztatás nagy jelentőségű,

de a terrorkészültség továbbra is a legmagasabb, kritikus szinten marad.

A legtartóztatott férfiről egyelőre nem mondanak többet. A BBC szerint további fejlemények is várhatók a nyomozásban.

A londoni metróban történt robbanásban 30-an sérültek meg.

Késes támadás Párizsban

0

Katonára támadt egy késes férfi Párizs központjában reggel fél hét körül – közölte a helyi rendőrség. Az ügyben a terrorelhárítás nyomoz.

A katona – aki az Őrszem (Sentinelle) nevű terrorellenes művelet keretében járőrözött a Chatelet metrómegállónál – gyorsan lefegyverezte támadóját, így senki nem sebesült meg.

Az MTI szerint kiderült, hogy a támadó „Allahhal kapcsolatban mondott valamit”, amikor a katonára vetette magát.

Hivatalos források szerint a férfinak korábban nem volt dolga a rendőrséggel, nem állt megfigyelés alatt. A BFM TV szerint ugyanakkor szerepel a titkosszolgálatok nyilvántartásában, miután 2008-ban

tagja volt egy egyesületnek, amely kapcsolatban állt radikális iszlamista körökkel,

azóta viszont semmilyen új adatot nem regisztráltak vele kapcsolatban. A hatóságok nem tekintették radikálisnak, nem állt megfigyelés alatt.

A kihallgatásán a nyomozóknak a támadó azt mondta, hogy gyógyszereket szed.

Florence Parly védelmi miniszter azt mondta: „A támadót ártalmatlanították, ez a bizonyítéka az Őrszem védelmi műveletben szolgálatot teljesítő katonák professzionalizmusának és hatékonyságának”. Azt is mondta:

„Nem tudunk többet a letartóztatott támadó indítékairól”.

A miniszter este jelentette be, hogy a rendkívüli állapot november 1-jei kivezetése után továbbra is 7 ezer, válsághelyzetben pedig 10 ezer katona fogja segíteni a rendőrök munkáját a köztereken. A mozgásukat azonban a sorozatos támadások miatt átszervezi a hadsereg.

A Chatelet metrómegálló
Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

„Ez az újabb támadás teljesen indokolja azt, amit tenni szeretnénk, még kiszámíthatatlanabbá és láthatatlanabbá tenni ezt a biztosítást” – mondta.

A kormány elképzelése szerint

az Őrszem művelet katonái mostantól „rugalmasabb” módon vesznek részt a terrorkészültségben,

a kiemelt védelmet élvező épületek, intézmények, helyszínek biztosításakor nem mindig ugyanazokon a helyeken fognak posztolni és járőrözni.

Franciaországban idén hetedik alkalommal támadtak rá a terrofenyegettség miatt az utcán szolgálatot teljesítő katonákra. Legutóbb augusztus 9-én kocsival hajtott egy férfi hat járőröző katona közé a Párizshoz közeli Levallois-Perret-ben.

Ezt lehet tudni a barcelonai terrortámadásról – FRISSÍTVE

14-en haltak meg, miután egy terrorista furgonnal a tömegbe hajtott a turistákkal teli La Ramblán. Egy magyar nő is megsérült. Eddig négy embert tartóztattak le, három marokkói és egy spanyol nemzetiségűt, a sofőr elmenekült, a fő gyanúsított a 18 éves Moussa Oukabir. Még nagyobb merényletre készültek. Barcelona közelében újabb támadás volt, ott is teherautóval hajtottak az emberek közé, öt terroristát lelőttek. Egy házrobbanásnak is köze lehet a támadássorozathoz, Barcelonában pedig egy autóban rejtélyes holttestet találtak. Az Iszlám Állam vállalta a merényleteket.

Az újabb támadás a Barcelonától kb. 120 kilométerre lévő üdülővárosban, Cambrilsban történt. Ott is teherautóval hajtottak a tömegbe, hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan. A rendőrök üldözni kezdték a terroristákat, négyet agyonlőttek közülük, egyet megsebesítettek, de később ő is meghalt.

A terroristákon robbanóöv is volt, de azokról később kiderült, hogy nem voltak valódiak. A katalán kormány bejelentette: a merényletnek köze van a barcelonai terrortámadáshoz.

Délután egy terrorista egy furgonnal hajtott be a gyalogosok közé Barcelona legnépszerűbb turistautcáján, a La Ramblán.

600 méteren keresztül gázolt el embereket.

Szemtanúk szerint a sofőr ide-oda rángatta a kormányt, hogy minél több embert elgázoljon.

Magyar sérült is van

A támadásnak eddig 14 halálos áldozata van (egy sérült pénteken, a kórházban halt meg), a legfiatalabb egy hároméves kislány, több mint százan pedig megsérültek. Közülük 15-en súlyos állapotban vannak.

Fotó: MTI/EPA/David Armengou

A katalán belügyminisztérium szerint spanyolokon kívül franciák, németek, hollandok, argentinok, venezuelaiak, belgák, peruiak, írek, kubaiak, görögök, macedónok, britek, osztrákok, pakisztániak, tajvaniak, kanadaiak, ecuadoriak, amerikaiak, kuvaitiak, törökök és kínaiak is vannak az áldozatok között.

Azt nem pontosították, hogy ki halt meg és ki az, aki csak megsebesült közülük. Az áldozatok azonosítása miatt a belügyminisztérium tájékoztatja a feltehetőleg érintett országok barcelonai konzulátusát. A spanyol polgári védelem szóvivője szerint magyar érintett is van.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára ezt megerősítette:

egy magyar nő megsérült a terrortámadásban,

eltört a karja, de már kiengedték a kórházból.

A BBC szerint a merényletsorozatnak köze lehetett egy szerda esti házrobbanáshoz Alcanar városában. Ott egy ember meghalt. A rendőrfőnök szerint a házban bombákat gyártottak.

A barcelonai furgon sofőrje elmenekült a helyszínről,

az első hírek még arról szóltak, hogy túszokat ejtett egy étteremben, de később kiderült, hogy ez nem igaz.

Több embert elfogtak

Driss Oukabir
Fotó: MTI/EPA/Spanyol országos rendõrség

Néhány órával később a rendőrség azonosította a férfit, aki bérelte a furgont: a neve Driss Oukabir, marokkói származású francia állampolgár, eredetileg Marseille-ből származik, de a Barcelonától több mint száz kilométerrel északra található Ripollban lakott.

Korábban volt már börtönben, 2012-ben szabadult, szexuális bűncselekmény miatt. A Facebookon az utóbbi időben szélsőséges bejegyzéseket posztolt. Viszont

ő maga ment be a rendőrségre és azt állítja, hogy nincs köze a merénylethez, ellopták az iratait,

valószínűleg az öccse.

Az El Mundo szerint az öccsének valóban köze lehet a merénylethez, ugyanis ő,

a 18 éves Moussa Oukabir most a fő gyanúsított.

Ő vezethette a furgont. Ő, bátyjával ellentétben, Barcelonában lakott.

A La Vanguardia szerint ő már két éve arról posztolt az interneten, hogy ha a világ uralkodója lehetne, akkor megölné az összes „hitetlent”.

Biztos, hogy voltak társai is. Carles Puigdemont, Katalónia elnöke este bejelentette, hogy a rendőrség őrizetbe vett még egy gyanúsítottat (Alcanarban, ahol a ház felrobbant), majd reggel Ripollban még egy embert elfogtak, így

már négy feltételezett terroristát tartóztattak le.

A BBC péntek délutáni jelentése szerint három marokkói és egy spanyol állampolgárságú férfit fogtak el. A katalán rendőrfőnök, Josep Lluis Trapero sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a 21, 27, 28 és 34 éves támadók közül hármat Ripoll faluban, egyet pedig Alcanarban tartóztattak le. Nagyobb merényletekre készültek, az Alcanarban bekövetkezett robbanásban azonban megsemmisült a haszálni kívánt robbanóanyag.

Az El Pais korábban azt jelentette, hogy Moussa Oukabiron kívül még három embert keresnek. Vagyis a cambrilsi merénylőkkel együtt összesen 12 tagja lehetett a sejtnek. De azt is vizsgálják, hogy Moussa Oukabir nem volt-e esetleg a cambrilsi támadók között, őket még nem azonosították.

Rejtélyes halott a kocsiban

A terrortámadás után nem sokkal a rendőrök rálőttek egy férfira, aki nem volt hajlandó megállni egy ellenőrző pontnál, sőt, nekik hajtott. A kocsit később megtalálták, benne a halott tulajdonosát. A rendőrök szerint nem volt köze a merénylethez. A La Vanguardia ugyanakkor úgy tudja, hogy

a férfi késszúrások miatt halt meg, és nem a vezetőülésben ült.

A terrortámadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. Hírügynökségük szerint „katonáik” hajtották végre a támadást, válaszul a szervezet elleni koalíciós légicsapásokra.

Spanyolország szimbolikus célpont az iszlamista terroristák számára. Ez ugyanis az egyetlen nyugat-európai ország, mely évszázadokon át muszlim uralom alatt állt, egészen a 15. századig. A muszlimok elmenekültek, illetve később kiutasították őket, de Észak-Afrikában még évszázadokon keresztül őrizgették a spanyolországi házuk kulcsait.

Dzsihádisták az elmúlt hónapokban többször hajtottak végre hasonló módszerrel terrortámadást Európában:

  • 2016. július 14-én Nizzában 86-an haltak meg, amikor egy kamion a tengerparti sétányon az ünneplő tömegbe hajtott.
  • 2016. december 19-én Berlinben a karácsonyi vásárban gázolt egy kamion halálra 12 embert.
  • 2017. március 22-én Londonban, a Westminster-hídon gyalogosok közé hajtott egy kocsi, majd a sofőr késsel rendőrökre támadt. Öten haltak meg.
  • 2017. április 7-én Stockholmban egy teherautó egy sétálóutcában gázolt el gyalogosokat, majd egy bevásárlóközpontba hajtott. Itt is öten haltak meg.
  • 2017. június 3-án a London hídon gázolt egy furgon gyalogosokat, majd három terrorista késsel támadt az arra járókra. Nyolc embert öltek meg.
A terrortámadásban használt furgon
Fotó: MTI/EPA/Quique García

A merénylet után több uniós vezető, illetve a NATO és az Európa Tanács főtitkára is részvétét fejezte ki az áldozatok. Donald Trump amerikai elnök, aki a charlottesville-i neonáci gázolásos terrortámadással kapcsolatban „mindkét felet” okolta az erőszakért, most a Twitteren ítélte el a merényletet. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közleményt adott ki, miszerint mélységesen lesújtották és elszomorították a történtek. Részvétét fejezte ki Áder János és Orbán Viktor is.

Spanyolországban ez volt a legsúlyosabb terrortámadás 2004. március 11. óta. Akkor az al-Kaida terroristái a madridi Atocha pályaudvarra érkező vonatokon robbantottak. 192-en haltak meg.

Barcelona régóta a dzsihádisták központjának számít Spanyolországban.

A West Point katonai akadémia terrorizmust kutató intézetének két hónapja publikált tanulmánya szerint az elmúlt három évben letartóztatott 178 iszlámista közel negyede itt lakott. Sőt, a 2001. szeptember 11-ei, amerikai terrortámadások egyik merénylője, Mohamed Atta is lakott itt korábban egy ideig – éppen Cambrilsban.

A spanyol kormány péntektől háromnapos nemzeti gyászt hirdetett. Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta: Katalónia a merényletek után is a béke és a vendégszeretet földje marad. A La Ramblára egyre többen visznek virágokat és mécseseket.

Barcelona főterén, a Plaza Catalunyán, ahonnan a La Rambla is indul, egyperces csenddel emlékeztek az áldozatokra.

https://twitter.com/rtve/status/898485617104797698

Utána pedig a tömeg azt kiabálta: Nem félünk!

Az FC Barcelona futballcsapata is megemlékezett az áldozatokról.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!