Szinte kész etimológiai és/vagy vallástudományi értekezéseket lehet olvasni az interneten Vona Gábornak több évvel ezelőtti, török hallgatóság előtt tett kijelentései miatt, amely jól láthatóan a kormánypárti média lejáratókampányának részét képzi. Ellenben a „Szürke Farkasokról” szóló állítások már más lapra tartoznak: nem azért, mintha a Jobbik elnöke tagja lenne a szervezetnek, hanem velük összefüggésbe hozni valakit és ezt egyfajta dicséretként értelmezni, az túlmegy a „cukiság” határain.
Bozkurtlar! – Ha ez a név elhangzik a Közel-Keleten és a Kaukázusban, akkor egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy minden nem török etnikumú ember szívébe jeges félelem költözik. Különösen a kurdok körében kelt nagy riadalmat, de a szótól a török baloldali vagy értelmiségi csoportok hátán szintén feláll a szőr, illetve az idősebbek generációban ugyanúgy kellemetlen emlékeket ébreszt. Ez ugyanis a török neve a Szürke Farkasok nevű paramilitáris csoportnak, amelyet sok országban terrorszervezetként tartanak számon, de most egy évekkel ezelőtti Vona-videó kapcsán ismét a magyar közbeszéd tárgyává vált.
Na, de kik is ők, hogy ennyire rettegik a nevüket?
A Szürke Farkasokat eredetileg Ülkü Ocakları-nak (lefordítva kb. Idealista Szíveknek) hívták és lényegében egy politikai párt ifjúsági szervezetének számítottak. Ez a politikai mozgalom a török szélsőjobboldali Nemzeti Cselekvés Pártja (MHP) volt, amelyet 1969-ben alapított Alparslan Türkeş, eredetileg török ciprióta származású ezredes. A hatvanas évek végétől a párt és annak ifjúsági szervezete a szélsőjobboldali, a pántörök ideológia iránt elkötelezett, egyenesen a neofasiszta eszméket valló törökök gyűjtőhelyévé vált. Sőt, akkoriban a szekuláris Törökországban üldözött iszlamisták egy része szintén ebben a csoportosulásban lelt ideiglenes menedékre.
A rettegés foka
Jelképnek a türk népek eredetmítoszának főszereplőjét, Asena nőstényfarkast választották, amely egyrészt mind a mai napig minden közép-ázsiai népcsoport szimbóluma, másrészt a becsület és az erő állata Törökországban. A szervezetet eredetileg a „kaotikus hatvanas évek” második felében zajló események miatt hozták létre, egyfajta válaszlépésként a baloldali marxista csoportok merényleteire, munkások sztrájkjaikra és a felerősödő kurd szeparatizmusra. 1971-re a török mindennapoknak részének számítottak a szélsőséges szervezetek közötti összecsapások, ami miatt a hadsereg puccsot hajtott végre.
Ám miközben a baloldali csoportokat felszámolták és föld alá kényszerítették, addig a Szürke Farkasokat sokáig békén hagyták. Ennek oka, hogy erősen antikommunisták voltak, (egyik fő jelszavuk az volt, hogy kommunistákat Moszkvába) és ezért a török hadvezetés meg politika szemet hunyt a tevékenységük felett. Ráadásul együttműködtek a NATO-val és a CIA-val, hiszen a Szovjetunió és regionális szövetségesei a közös ellenségeknek számítottak.
Csakhogy idővel Ankara egyre nagyobb aggodalommal szemlélte a megerősödésüket: a hetvenes években több mint 1600 sejtet hoztak létre Törökországon belül és majdnem negyedmillió tagot regisztráltak (és a szimpatizánsaik száma milliószámra volt tehető). Mivel a politikai vezetés elvesztette a kontrollt felettük, a harcok ismét kiújultak a városokban, miközben a Szürke Farkasok törökországi nemzetiségieket kezdtek el halomra gyilkolni. Állítólag hatalomátvételre készültek, ezért a török hadsereg 1980-ban ismét beavatkozott a szélsőségesek közötti összecsapásokba. Ez volt 2016 előtt a legnagyobb és legvéresebb államcsíny, amelyet szintén durva megtorlás és hajtóvadászat követett.
Viszontagságos évek
Habár az államcsíny után a Szürke Farkasok és az MHP jelentősen meggyengültek, de nem tűntek el teljesen a történelem süllyesztőjében. Viszont jelentős átalakulásokon mentek keresztül a nyolcvanas években: többek közt részben feladták a kommunistaellenességüket és sokszor a keleti blokk titkosszolgálataitól (KGB, Stasi vagy a bolgár DS) kértek és kaptak is segítséget, amikor nyugati célpontok ellen intéztek támadást. Talán ekkoriban a legismertebb „falkatagnak” Mehmet Ali Ağca számított, aki 1981-ben Szófia segítségével kísérelt meg merényletet II. János Pál pápa ellen.
Ám a szocialista országokon átutazva és a titkosszolgálataik közbenjárásával a Vatikánon kívül Belgiumban, Hollandiában, Görögországban vagy Nyugat-Németországban ugyanúgy követtek el gyilkosságokat. Sőt, a Szürke Farkasok esetében akadt egy elég komoly magyar szál is: Orbán-Schwarzkopf Balázs történész a Szürkék és farkasok a vörös árnyékában című könyvében, a magyar levéltári forrásokat felhasználva bemutatta, hogy egyik legfontosabb tranzitországnak Magyarország számított. A „farkasok jelenlétéről” a Kádár-kormány tudott, de nem akartak közbeavatkozni, hiszen azzal akadályozta volna a „baráti és testvéri érdekek” megvalósulását.
Habár a berlini fal lebontása után a támogatás megszűnt, ez cseppet sem csökkentette az aktivitásukat. Pont ellenkezőleg: a legsúlyosabb merényleteket a kilencvenes években követték el és váltak önellátóvá (például a drogcsempészetből tartották fenn magukat). Már elsősorban nem a török baloldaliak kerültek célkeresztbe, hanem a kurdok. Szabályos háborút vívtak a Kurd Munkáspárttal (PKK) és nemcsak a délkelet-törökországi területeken, hanem a nyugat-európai városokban végeztek az aktivistáikkal és támogatóikkal.
A másik „közkedvelt” népcsoportnak pedig az örmények számítottak. Tagadták az örmény népirtás tényét, annyira, hogy például Párizsban az ennek állított emlékművet robbantottak fel. Végül a „farkasfalka” néhány tucat, esetenként néhány száz tagja részt vett olyan kilencvenes évekbeli fegyveres konfliktusokban, mint a nagorno-karabakhi háború a Kaukázusban, a csecsenföldi harcok, a balkáni háborúk, vagyis minden olyan fegyveres összecsapásban képviseltették magukat, ahol török érdekek és etnikumok kerültek veszélybe.
Amikor 2002-ben Recep Tayyip Erdoğan és az akkor (még) mérsékelt iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) került hatalomra Törökországban, a Szürke Farkasok által végrehajtott támadások száma lecsökkent és a háttérbe vonultak. Ennek oka az lehetett, hogy az iszlamista és pántörök jelszavakkal operáló Erdoğannak sikerült jó kapcsolatokat kiépíteni az MHP-vel, akik cserébe visszafogták a fegyveres szárnyukat.
Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy néhány tüntetésen kívül nem nagyon tiltakoztak az AKP kurdokkal folytatott megbékélési politikája, a PKK-val való tárgyalások és az ideiglenes fegyverszünet vagy az óvatos örmény-török közeledés ellen. Cserébe viszont teljesen legálisan szervezhettek programokat és demonstrációkat Törökországban, saját lapokat, tv-csatornákat alapítva vagy emlékműveket emelve, akár az országon kívül is. Sőt, az is elterjedt, hogy a Szürke Farkasok összefonódtak a török titkosszolgálattal (Millî İstihbarat Teşkilatı/MİT) és ők lettek Ankara külpolitikai célkitűzéseinek legfontosabb végrehajtói.
Újra a felszínen
Ez az elmélet pedig az elmúlt években beigazolódni látszik. 2013 óta ugyanis a szervezet hirtelen és látványosan aktivizálta magát, mégpedig külföldön. A „falkatagok” megjelentek a szíriai háborúban, legelőször az itt élő türkmén kisebbségért szálltak harcba a szíriai kormányerők, a helyi kurd milíciák (Népvédelmi Egységek/YPG) ellen, de nem ritkán a többi „mérsékelt ellenzéki” és terrorista csoporttal csaptak össze, ha ők nyíltan Ankara ellen fordultak. Ráadásul nemcsak a kiképzésben vagy felfegyverzésben vettek részt, hanem a Szürke Farkasok vezetésével egész brigádokat állítottak fel a helyiekből, amelyeket aztán oszmán kori szultánokról neveztek el.
Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy komoly diplomáciai botrány forrásai legyenek. 2015. november 24-én egy török F–16-os vadászrepülőgép lelőtt egy orosz Szu–24 vadászbombázót. Az orosz pilóta katapultált és szíriai területen ért földet. Csakhogy a pilótát az Alparslan Çelik „falkatag” által vezetett türkmén fegyveres csoport elfogta és felkoncolta. Azóta pedig többször felmerült, hogy a Szürke Farkasoknak egészen az orosz-török viszony rendezéséig több orosz állampolgár vagy katona halálához volt köze, mint például Andrej Karlov orosz nagykövet meggyilkolása.
Merénylet a paradicsomban
Azonban a Szürke Farkosok bosszújától nemcsak Törökország szomszédságában, hanem több ezer kilométerre sincsenek biztonságban. Arról már volt szó, hogy őket érzékenyen érinti „minden török és türk népcsoport” sorsa a világon és hajlandóak értük akár a civilek vérét is ontani. Legalábbis ez derült ki 2015-ben, a thaiföldi Bangkokban, ahol augusztus 17-én húsz turistával végzett egy pokolgép, miközben több százat megsebesített.
A thai nyomozók egy külföldi állampolgárt kaptak el és gyanúsítottak a merénylet elkövetésével. Hamarosan kiderült: a férfi hamis török útlevéllel érkezett az országba, Adem Karadag nevet vette fel és török „alapanyagokból” készítette a bombát. Habár azóta sem bizonyosodott be egyértelműen, a thai hatóságok mind a mai napig a Szürke Farkasokat látják a merénylet hátterében.
Természetesen felmerülhet az indíték kérdése: miért követhetett el ilyen akciót az MHP fegyveres szárnya egy tőle távol eső délkelet-ázsiai országban? Nos, erre a válasz az, hogy a merénylet előtt pár héttel a thaiföldi kormány több mint száz nyugat-kínai területről (Hszincsiang–Ujgur tartományból) menekült ujgurt deportáltak vissza Kínába, ahol terrorizmussal vádolták őket. Ez pedig szerte Törökországban komoly felháborodást váltott ki, ami tüntetésekhez, Kína-ellenes propagandahadjárathoz és a kínai diplomáciai létesítmények illetve turisták megtámadásához vezetett.
Ezért sokak szerint a merénylet volt a Szürke Farkasok „megfelelő válasza” Bangkoknak azért, mert kitoloncolták az ujgur menekülteket az országból. Ugyanúgy nem volt véletlen, hogy a helyszínnek a kínaiak körében népszerű Erevan szentélyt választották és főleg kínai turisták estek áldozatul a merényletnek.
