Én egyáltalán nem örülök annak, hogy idejönnek Európába a menekültek. Nem tetszett az sem, hogy áthaladtak Magyarországon, az ígéret földjére, Németországba tartva.
Szerintem. az lenne a helyes, ha mindenkinek ott lehetne a hazája, otthona, ahol a szülőföldje. Más országokba csak turistaként, üzleti ügyekben, esetleg a szerelme után utazna, miközben örülne annak, hogy békés, nyugalmas otthona van.
Olyan hely, ahol ismeri a nyelvet, a környező utcákat, tereket. Van kedvenc vendéglője, ahol vasárnaponként a családjával ebédel, és van pénze, hogy ezt a vendéglőt meg is tudja fizetni.
Olyan hely, ahol, „ha néha lábához térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudja”. Az lenne a normális, ha senki sem menekülne. Nem gyalogolna száz kilométereket, esőben, fagyban, hőségben, nem várakozna reménytelenül idegen pályaudvarokon, asszonyával, gyerekeivel a földön ülve. Nem vágyna mindennél jobban egy palack vízre, ételre, takaróra, zuhanyozási lehetőségre.
Nem a menekülés mellett vagyok, hanem azokkal, akik nem hagyják sorsukra a elesetteket. Takarót, ruhát, sátrat, élelmet visznek nekik.
Ha már az állam nem. Ha már az egyházak (tisztelet a kivételnek) nem.
A normális emberek nem rúgnak bele az elesettbe, hanem ételt, vizet, ha kell, orvosságot adnak neki. Ha valaki éhes és beteg, akkor mindegy, hogy miért lett ilyen. Nem őt kell okolni a sorsáért.
1294 embert kellene befogadnia Magyarországnak, ezen megy ez a harcnak álcázott szánalmas csetepaté.
