Kezdőlap Címkék Székelyföld

Címke: székelyföld

Bukik Orbán erdélyi médiabirodalma?

Az év végétől felfüggesztjük a nyomtatott lapok kiadását, a lapterjesztést, a kézbesítést valamint a lapkereskedelmet – tudatta a székelyhon.ro oldal.

Demeter Szilárd, aki a Székelyföldről érkezett a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum élére, hozta össze a médiabirodalmat Orbán Viktornak Erdélyben. Ez a sikeres akció katapultálta Demeter Szilárdot a magyar kulturális életbe, melynek egyik pénzosztója lett. Csakhogy már Orbán Viktor legutóbbi tusnádfürdői látogatása során kiderült: elfogyott a pénz! A nyilvánosság előtt erről nem beszélt a miniszterelnök, de akik hozzáfordultak pénzért, azok megtudhatták: vége a régi szép időknek amikor áradt a pénz a kormánypárti médiába Magyarországon és a határokon túl.

Évi ötmillió euróból hízik a kisgömböc

– írta Orbán erdélyi médiabirodalmáról az Átlátszó portál tavaly.

Az eredmény meg is mutatkozott: az erdélyi magyarok döntő többsége lecsatlakozott  Orbánhoz hiszen ennyi pénz még sosem jött Budapestről Erdélybe. Az RMDSZ is letette a hűségesküt pedig ez Markó Béla elnöksége idején elképzelhetetlen lett volna. Markó ugyanis tisztában volt azzal, hogy az RMDSZ Orbán nyílt támogatásával kétes helyzetbe manőverezte magát: a román nacionalisták joggal vádolhatják azzal, hogy Orbán érdekeit képviselik Romániában.

Pénz hiány – lelkesedés hiány?

Orbán médiabirodalma nem omlik össze csak átalakul: a rádiók és az internetes portálok megmaradnak. A média birodalom 80 munkatársa közül sokakat nyilván kirúgnak, de a papír sajtó visszaszorulóban van mindenütt a világon.

Az erdélyi magyarok azt is tudják, hogy az ellenzéktől sok jót nem várhatnak.

Orbán viszont fenntartja a Sapientia egyetemet, támogatja a magyar egyházakat és sport klubokat Erdélyben. A pénz hiány persze ott is megmutatkozik, de alternatíva hiányában az erdélyi magyarok többsége kitart Orbán mellett. Azt viszont látniuk kell, hogy az unortodox magyar modell megbukott: míg a román lej jól tartja magát addig a forint mélyrepülése folyamatosnak látszik. Varga Mihály pénzügyminiszter azt mondta, hogy a jövő év lesz a legnehezebb. Orbán Viktor hét szűk esztendőt jósolt. Ez nem épp vonzó perspektíva Magyarország határain túl sem.

Miért olyan alacsony az oltási hajlandóság a Székelyföldön?

36%-os az oltottsági arány (ez két oltást jelent) a Székelyföldön miközben Románia egész területén 48% – ezt állapította meg egy felmérés, melyet két magyar szociológus készített, és a Transindex portál ismertetett.

Mindössze 9% azok aránya a Székelyföldön, akik három védőoltást kaptak a Covid 19 vírus ellen – közli a tanulmány, melyet Kiss Tamás és Toró Tibor készített. Miért ez a vírus és oltás szkepszis a Székelyföldön?

Nem az általános bizalmatlanság miatt, mert az Románia egész területén elterjedt: a legszűkebb családon kivül senki sem bízik senkiben! A szerzők szerint a fő baj az, hogy az elit a Székelyföldön nem állt be az oltási kampány mögé. Az RMDSZ ugyan hivatalosan kampányol, de a helyi polgármesterek jórésze egyáltalán nem. Probléma ezenkívül a katolikus egyház, amely a román ortodox egyházhoz hasonlóan elég kétértelmű magatartást tanúsít miközben Ferenc pápa Rómában mindenkit arra buzdít, hogy oltassa be magát.

Szegénység és tudatlanság

Ez is erősíti a vírus és oltás szkeptikus magatartást. A Székelyföld Románia egyik legszegényebb régiója éppúgy mint Moldva, amely szintén igencsak vírus és oltás szkeptikus.

Az Erdély más részein lakó magyarok sokkal közelebb állnak az európai normákhoz mint a Székelyföldiek. Románia lakosságának 44%-a van azon a véleményen, hogy helyes, ha csakis védettségi igazolvánnyal látogathatók egyes helyek. A Székelyföldön mindössze a megkérdezettek 19%-a helyesli ezt.

Nagyon sokan hisznek a különböző összesküvés elméletekben, és nem adnak hitelt a hivatalos tájékoztatásnak.

Orbán hatás?

Sokan reménykedtek abban, hogy a magyar miniszterelnök, aki igen népszerű a Székelyföldön, befolyásolja a közvéleményt, és megindul az oltási kampány támogatása, de ez nem következett be. A felmérés azt mutatja, hogy Orbán hatása, amely más tekintetben ugyancsak jelentős, erre nem terjed ki. A magyarországi politika iránt érdeklődők körében ugyan nagyobb az oltási hajlandóság, de ez általában a jobban képzett társadalmi rétegekre jellemző, akik különben is komolyabban veszik a járvány elleni harcot. Az RMDSZ támogatói általában pozitívan viszonyulnak az oltási kampányhoz míg a bizonytalan választók többsége vírus és oltás szkeptikus. Az RMDSZ vezetője a Fidesz legutóbbi kongresszusán letette a hűségesküt Orbán Viktornak. Aki a Székelyföldön, Tusnádfürdőn szokta elmondani ideológiai szónoklatait, de a COVID járvány ezt is megakadályozta. A magyar miniszterelnöknek Magyarországon is az az egyik legnagyobb problémája az oltási kampánnyal, hogy lelkes hívei között nagyon sokan vírus és oltás szkeptikusak annak ellenére, hogy a járvány halottainak száma Magyarországon immár meghaladta a 40 ezret is.

Orbán és a Székelyföld

A magyar miniszterelnök szeretne valamiféle új osztrák-magyar monarchiát teremteni Budapest központtal – állitja Stefano Bottoni olasz történész, akinek erős kötődése van hazánkhoz.

Sztálin öröksége Romániában: a Magyar Autonóm Tartomány című könyve most jelent meg románul. Nemcsak azzal az időszakkal foglalkozik amikor a Maros-Magyar Autonóm Tartomány létezett Romániában /1952-1965/ hanem azzal is, hogy miért nem sikerült a Székelyföld integrálása Romániában. A szerző főbb állításai a következők: Sztálin kompromisszumot kényszerített rá a román vezetésre és a Romániában élő magyarokra. A kisebbséget nem telepítik át Magyarországra, cserébe viszont a magyarok elfogadják nemcsak a román állam fennhatóságát hanem a szovjet rendszert is. A Székelyföldön úgy tartják, hogy “Sztálin apánk murkot dugott az oláhok seggébe.” Sztálin, aki a Szovjetunió első nemzetiségi népbiztosa volt jól megértette a nemzeti kérdés fontosságát, ellentétben a Nyugattal. Ez most is így van – állitja Stefano Bottoni: Putyin sokkal jobban érti a nemzetiségi problematikát mint a nyugati világ, amely 1990 után teljesen felkészületlen volt erre.

Orbán kihasználja a lehetőséget

A magyar miniszterelnök ügyes politikusként azt használja ki, hogy a román állam elmulasztotta a Székelyföld szoft integrálását. Ma az erdélyi úthálózat Budapestre irányul – hangsúlyozza Bottoni. A Székelyföldön pedig sokan alig beszélnek románul. A magyarországi televíziókat nézik, és Orbán Viktort követik, aki magyar állampolgárságot adott nekik és pénzt ad Románia egyik legkevésbé fejlett területének fejlesztésére.

Mindez nemzetbiztonsági problémát is felvet Románia számára: nem véletlen, hogy jelentős katonai és titkosszolgálati erők állomásoznak Hargita, Covasna és Maros megyében.

Épp ez adott lehetőséget arra Orbán Viktornak, hogy megteremtse a regionális nacionalizmust illetve a periféria nacionalizmusát – állitja Bottoni. Ezen az alapon tud együttműködni a román vezetők egy részével, Vucic szerb elnökkel, Fico egykori szlovák miniszterelnökkel, Janza szlovén kormányfővel vagy Kaczynskival, a csaknem 40 milliós Lengyelország erős emberével.

Orbán despota, de európai despota

– állitja Stefano Bottoni, aki Firenzében tanítja Közép-kelet Európa történelmét.

Orbán pontosan tudja, hogy a román elit sohasem fogadja el a magyarok vezető szerepét Erdélyben. Ugyanakkor azt is tudja: a román nacionalisták utálják, de egyben csodálják is őt.

Oltásellenesség a Székelyföldön

Tragikusan alacsony az oltottság a magyar falvakban annak ellenére, hogy Orbán Viktor és a magyar televíziók mindenkit oltásra bíztatnak – állapitja meg Bottoni. Azért különösen érdekes ez, mert Romániában ortodox és nacionalista körökben van erős oltás ellenes mozgalom. A magyarok körében nincsen sem Magyarországon sem pedig Erdélyben. A Székelyföldön, ahol szembenállnak a román nacionalizmussal, átveszik annak oltás ellenes érveit. Tragikus találkozás ez két nacionalizmus között. Az viszont reménytkeltő, hogy mind Magyarország mind pedig Románia az Európai Unió és a NATO tagja. 1945 előtt amikor a nacionalizmus határozta meg mindkét állam politikáját, ez nem így volt.

Mégis figyelemreméltó, hogy Erdélyben nem alakult ki olyan drámai polgárháborús szembenállás mint az egykori Jugoszlávia területén. Mind a román, mind a romániai magyar elitben erős törekvés volt és van a kompromisszumra. Kérdés, hogy mit akar Orbán Viktor? Bottoni szerint Budapest központtal valamiféle új Közép Európát képzel el, amelyet egyesít a periféria nacionalizmusa. Ez nem feltétlenül sikerrel kecsegtető vállalkozás, de komoly politikai támogatást jelent, amellyel választásokat lehet nyerni Magyarországon.

Székelyföldön vett házat Kövér kabinetfőnöke, akit itthon sikkasztással gyanúsítanak

188 négyzetméteres úszómedencés ház tulajdonosa Tibódon Veress László, a parlament elnökének kabinetfőnöke. A helyi polgárok szerint Kövér László is gyakran megfordul a szép házban a Székelyföldön, ahol sokan úgy tartják: valójában az országgyűlés elnöke a tulaj. Juhász Péter azonban utánanézett – számolt be a 24.hu. A földhivatal bejegyzése szerint Veress László a tulaj. Ő Erdélyből származik tehát feltehetően román állampolgár is.

Budapesten nyomoz a rendőrség, mert 240 millió forintért vett egy luxus lakást a Határontúli Tehetségeket Támogató Alapítvány, melynek működéséről nem tudni semmit. Azt viszont igen, hogy Veress László családja használja a luxuslakást. Az alapítvány egy Audi 6-ost is vett, ezt Veress egyik munkatársa használja.

Ki fizeti a számlát? Egy Frank Liu nevű tajvani milliomos pénzeli az alapítványt. Hogy miért érdekelne egy tajvani milliomost a határon túli magyar tehetségek ügye? Rejtély. Állítólag Kövér László barátjáról van szó. Kövér elintézte neki a magyar állampolgárságot, amely a tajvani üzletember számára szabad mozgást ad az Európai unióban. Kövér még kitüntetést is akart adni neki, de aztán lebeszélték, mert Pekingben ugyancsak rossz szemmel nézik a barátkozást Tajvannal.

Ábel nyomában

Veress László székelyföldi ingatlanjára elővásárlási joga van az Ábel egyesületnek. Ennek az egyesületnek ugyanaz az elnöke mint aki az alapítványt alapította: Stefán Károly Róbert. Az Ábel egyesület 35 millió forintot kapott az alapítványtól. Vajon miért? Ez éppoly érdekes kérdés mint az, hogy Frank Liu Tajvanról miért pénzeli az alapítványt? Sem Kövér László sem pedig kabinetfőnöke nem siet nyilatkozni ebben az ügyben. Csakhogy Románia – Magyarországtól eltérően – belépett az európai ügyészségbe. A főnökasszony nem más mint a Székelyföldön született Laura Codreanu-Kövesi. Ők elvben vizsgálódhatnak, de az ügyészséget nem ilyen kisstílű bűnügyekre hozták létre.

Kövér László eddig a “tisztakezű fideszes” pózában tetszelgett, de kiderülhet, hogy csak kisebb stílű tolvaj, aki ügyesebben leplezi az államkassza megcsapolását mint mondjuk Völner Pál, akit az ultra lojális magyar főügyész buktatott le.

Marosvásárhely jobban teljesít

Azért nehéz Marosvásárhely politikai életéről átfogó és ugyanakkor konzisztens, részletes, egyszóval hiteles képet alkotni, mert a) a város politika-földrajzi, illetve szubregionális helyzete bizonytalan; b) a város etnikai összetétele két hullámban is drasztikus változásokon esett át, ami bizonytalanságot, kollektív identitásbeli, illetve hatalmi zavarokat okoz(hat); azután, de nem utolsó sorban, c) a vásárhelyi politika az elhallgatásokon, a háttérmunkán, az átláthatóság hiányán alapszik, vagyis kilencven után – és a “félrekezelt” Fekete Március-t követően – soha nem nyíltan, hanem mindig a háttérben, a legbefolyásosabbak háttérmunkáján keresztül, láthatatlanul zajlott; és d) végül mégiscsak a politikusok és csatolt részeik csinálják a politikát, Vásárhelyen is.

Székelyföld, mely non coronat, vagy valami nattyon sajátos hely?

Marosvásárhely földrajzi és politika-földrajzi elhelyezkedése ellenére hosszú ideig (egészen az autonómnak mondott tartomány, és a rajon-rendszer fölszámolásáig) Székelyföld fővárosaként fungált és úgy is tekintettek rá nemcsak lakói (a közvélekedéssel ellentétben, nem kis mértékben voltak máshonnan beköltözöttek, akik aztán fölvették a “helyi pózt”, a törzsökösség gesztusait), hanem a régió többi, kisebb településének lakói is. Elsőbbségét – méreteinél, kulturális, gazdasági és adminisztratív, stb., súlyánál, fogva – egyetlen, jóval kisebb székelyföldi város sem fenyegette, csakhogy a “régi szép idők”, már a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években, nem kis mértékben tudatos/tervezett központi beavatkozásra, odalettek. Amikor a két kis “székely megye” saját megyeszékhelyet kapott mindazokkal az intézményekkel, melyek ezzel jártak a Ceusescu-érában, maguk kezdték centrumnak érezni saját magukat, még ha hagyományaik nem is voltak meg ehhez (Csíkszereda és Székelyudvarhely versengése ismerős és az is, ami azután a két várost két irányba vitte, Sepsiszentgyörgy viszont senkivel nem kellett versenyre kelljen a kis megye fővárosi címéért, Vásárhely ezekből a játszmákból kimaradt). Minden esetre a “székelyek” vigyázó szemüket már nem Vásárhelyre vetették, és ezzel a marosmenti város sok szempontból, fokozatosan, de 25 év távlatában egyértelműen elveszítette hátországát, sőt, akár el is szigetelődött a t.k. két (és fél) megyére korlátozott, csupán informálisan létező, Székelyföldtől. A folyamatnak az etnikai arányok betelepítéssel és az újonnan beköltözötteknek nyújtott “titkos előnyök” (ilyen persze Csíkszeredában és Szentgyörgön is történt, kisebb mértékben) általi megváltoztatása húzódott a hátterében, aminek programatikus voltára csak kilencven után derült fény.

Marosvásárhely tehát, elmozdult a mentális térképen, mégpedig a centrum-pozícióból a periféria fele, egy olyan térbe, ahol már nem kapcsolódott szervesen tágabb hátországához és egy másik nagyobb város vonzáskörzetéhez került közel, viszont nem tudta fölvenni a versenyt Kolozsvárral, leginkább az itteni egyetem jelentőségének megnövekedése okán.

Kis kitérő, de fontos, hogy akárhányszor hangoztatják a vásárhelyiek, hogy a “legnagyobb magyar közösség” ott lakik, ez ha az állandó lakosok esetében statisztikai tény is (Vásárhelyen, mintegy 58 ezren mondták magyarnak magukat a legutóbbi népszámláláskor, míg Kolozsváron csak ötvenezren), nem sokat hoz a konyhára. Mert Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, nem tetszik ez a, mintegy 15 ezer, fiatal, dinamikusabb, színesebb, “érdekesebb”, urbánusabb, pezsgőbb meg vidámabb, stb., populáció, ugyanakkor láthatóbb és befolyásosabb, nagyobb súllyal bír, mint a vásárhelyi elöregedő magyarság megfelelő aránya. Ráadásul az egyetemek fölfutása – itt a számbeli gyarapodás mellett a jelentőségük megnövekedésével is számolok – azt a benyomást kelti, hogy a kolozsvári magyarság, a jelenlét, a részvétel erősödik, a stagnáló/csökkenő részarány mellett is.
Kis kitérő, de fontos, hogy akárhányszor hangoztatják a vásárhelyiek, hogy a “legnagyobb magyar közösség” ott lakik, ez ha az állandó lakosok esetében statisztikai tény is (Vásárhelyen, mintegy 58 ezren mondták magyarnak magukat a legutóbbi népszámláláskor, míg Kolozsváron csak ötvenezren), nem sokat hoz a konyhára. Mert Kolozsváron egy kisebb székelyföldi város összlakosságát kitevő magyar egyetemista “van jelen” az év tíz hónapjában. Tetszik, nem tetszik ez a, mintegy 15 ezer, fiatal, dinamikusabb, színesebb, “érdekesebb”, urbánusabb, pezsgőbb meg vidámabb, stb., populáció, ugyanakkor láthatóbb és befolyásosabb, nagyobb súllyal bír, mint a vásárhelyi elöregedő magyarság megfelelő aránya. Ráadásul az egyetemek fölfutása – itt a számbeli gyarapodás mellett a jelentőségük megnövekedésével is számolok – azt a benyomást kelti, hogy a kolozsvári magyarság, a jelenlét, a részvétel erősödik, a stagnáló/csökkenő részarány mellett is.
Nincs helye itt a részletes kifejtésnek (jó elemzések is születtek a témakörben), csak arra reflektálnék, hogy Vásárhely térvesztése, és az ebből adódó identitásbeli – politikai vonatkozásban is megfogalmazható – frusztrációja jóval kilencven előtti.

A helyi politikai és kulturális elit, és egyáltalán a magyar lakosság térvesztését, az etnikai arányok hátrányára való megváltozását, olyan traumaként élte/éli meg, mely bénítólag hat, a kilátástalanság képzetét kelti, ami az el-, illetve kivándorlást motiválja, a maradókban pedig a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság érzetét.

És erre a lehangoló közhangulatra jött kilencven Fekete márciusa, a nyílt és brutális etnikai konfliktus, felemás kimenetellel, máig föl nem dolgozott, ki nem beszélt és ki nem hevert traumáival, és az elvándorlási hullámmal, mely azt követte.
Ha Vásárhely politikai klímáját akarjuk megérteni, ez az a háttér, amely előtt a politikai szcéna aktorai eljátsszák, szó szerint, kisded játszmáikat, amelyen az etnopolitikai vállalkozók, mint saját birtokon, űzik több-kevesebb lelkesedéssel, és egyre kevesebb sikerrel, a politikai business-t. A vásárhelyiség újrafogalmazása helyett viszont, a helyi magyar politikai osztály abban érdekelt (és a helyi román is), hogy a bizonytalanság fönnmaradjon, hol a székelyföldi “ellenállás” fellegvárát játsszák, hol a fogyatkozó etnikai kisebbség frusztráltságára apellálnak, így teljes a manőverezési lehetőségük (érdekes látvány és élmény ez a kettősség kültéri ünnepeken/vonulásokon, ahol láthatóvá válik, kilencventől egészen napjainkig, ahol a helyiek hol dacos és büszke székely fővárosbeli zászlóvivőkként, hol frusztrált, hátrányos helyzetű kisebbségként vonulnak, ha egyáltalán részt vesznek. Az ilyesféle rendezvények – lásd. Székely vértanúkra való éves megemlékezés – jól mutatják, hogy a vásárhelyiek a székelyfödi “újnacionalista” diskurzusokhoz nem kapcsolódnak szívesen és tömegesen, de a Fidesz által kiépített etnonacionalista vasfüggöny mögé sem sorolnak be, vagy legalábbis felemás módon viselkednek ezekben az ügyekben is). Ennek a zavaros és homályos politikai szcénának a fenntartása diktálja egyfelől a sajátosság, az excepcionalizmus fenntartását, erősítgetését és újratermelését, mely napirenden tartja az etnikai, politikai, kulturális, egyszóval identitásbeli zavarokat és frusztrációkat, nem engedi a traumák feldolgozását, legalábbis kollektív szinten nem. Azt állítom, hogy egy új “vásárhelyiség” kialakításának legfőbb akadálya az elitek, és főként a politikai elitek ellenérdekeltsége, mely elhúzódó identitászavarokat okoz.

Helyi (és központi) háttérhatalmak és a borzasztó politikai osztály

A vásárhelyi etnopolitikai vállalkozók a kilencvenes drámát követően, a megváltozott körülmények között, tehát kezdettől fogva, úgy látták és látják ma is, hogy a titkolózás, a ki nem beszélés, az etnikai összezárás/elzárkózás, a frusztrált befele fordulás a helyes út. A kulisszák mögötti politizálás, az át nem látható viszonyokat és a kamarillapolitikát, stb., azok a frusztrációk és a tehetetlen kiszolgáltatottság tették elfogadhatóvá, melyek a vásárhelyi közösséget (mint fentebb, utalásokban jeleztem) két generáció óta érték. Azt hiszem nem túlzás azt állítani, hogy nem volt egyetlen olyan választás, illetve és pontosabban jelölés és leváltás sem az elmúlt harminc esztendőben a vásárhelyi politikai életben, mely ne lett volna botrányos, a háttérből manipulált, átláthatatlan és kifogásolható. A demokratikus eljárások iránti nyitottság soha nem vált normává (személyes emlékem, hogy a vásárhelyi politikai mainstream volt az, aki a leginkább ellenállt, még a kilencvenes évek közepén, a belső pluralizmusnak, az átláthatóságnak, és fúrta meg a “belső választások” ötletét. Vásárhelyt mindig érvnek számított a magyar politikában, ha valaki azt a soha be nem fejezett mondattöredéket vetette be, hogy “… but, the Romanians…”, s ez aztán perdöntő is volt, vitának nem volt tovább helye), a politikusoknak mindig jobban megfelelt a háttéralkuk és el-, meg leköteleződések hálózatában való ide-oda mozgás, mint bármiféle áttekinthető politikai játszma.

Ez a homályos, és botrányos játszma jellemzi a helyi román politikai elittel való versengést, illetve – a leginkább titkos paktumokon, keresztzsarolásokon keresztül működő – összjátékot, a viszonyok egyértelművé tétele helyett.

Jellemző módon a vásárhelyi román politikai mezőny is etnikai alapon koagulált és nem volt képes pluralizálódni, artikulálni még a különböző helyi “román” érdekeket sem, beilleszteni a helyi politikába a román szavazókat, és kialakítani egy működőképes “román vásárhelyiséget”: a magyar mátrix szerint, annak tükörképét hozta létre. Vásárhelynek egyáltalán nincs közös román-magyar látható politikai tere, nincs sem multikulti, sem gazdasági/politikai érdekeken alapuló “helyi politika”, melyben mindkét etnikum otthon lenne (valami ilyesféle tér – ismét csak a multikulti egyetem mintájára, abból kiindulva – épülget Kolozsváron), az ilyen jellegű kezdeményezések (fesztiválozások, kirakatrendezvények, stb., tisztelet a kevés kivételnek), nem válnak még ideiglenesen sem hagyománnyá, nem képesek beágyazódni.
Egyfelől zavar volt abban is, ahogyan a “központiak”, akik egyben “helyiek” voltak (vásárhelynek aránytalanul nagy súlya volt a szövetség, a magyar párt vezetőségében az első húsz esztendőben, nemcsak formálisan, hanem az informális hálózatokon keresztül is), beleszóltak és ugyanakkor negligálták a helyi politizálást. Ismerős a képlet, hogy a pedagógusoknak van legkevesebb idejük/kedvük saját gyerekeik nevelésére, hát így jártak el a vásárhelyi központi politikai aktorok, saját szűkebb pátriájukkal. Ha Erdély szinten kialakult egyfajta munka-, illetve hatalommegosztás a központi vezetők és a “vidéki terminátorok” (idézem a főideológus szavajárását), helyi vezetők között, még ha akadozva is, tisztább/átláthatóbb helyzetet eredményezett (persze a Székelyföld itt is kivétel, ahogy Hargita megyében három szervezetnek kellett kialakulnia a belső ellentétek és a legfőbb helyi kiskirály manőverezési lehetőségeinek növelése okán), mint a vásárhelyi átláthatatlan mátrix.
Másfelől meg ott a borzasztó politikai osztály, fönt a hatalmaskodó kiskirályok, a központi hatalom oszlopos tagjai, fél lábbal “otthon” másikkal Bukiban, sőt a nagyvilágban, volt, és a háttérből ma is regnáló, nagymuftik és lent a klienseik, a sokszorosan kontraszelektált, megfeleléskényszertől, sőt politikusi paranoiától szenvedő, közben kiábrándult és meghasonlott, vazallusi szerepét megunt, de nagyra vágyó “helyi” politikusok. S nem világosak a följutás normái, ha ugyan vannak, az oligarchák nem engednek semmiféle átláthatóságnak, túszul ejtették a médiát – cenzúráznak, és leginkább a kérdezés lehetőségét fojtották el – és silenzio stampa van mindenféle közéleti diskurzus számára: igen, már kérdezni sem szabad. A klienteláris rendszer, mely a háttérből, a homályból, rejtett hálózatokon keresztül uralkodik egy-egy időpontban és látszólag olajozottan működik, de.

A demokratikus szabályok hiánya miatt, a hatalom mindenféle átörökítési kísérlete kudarcot vall, és nem is lehet ez másként, mert az utódlás megoldatlan és megoldhatatlan, a jelenlegi rendszerben. Olyan a vásárhelyi politikai szcéna, mint Kafka kastélya: bevehetetlen, mert abszurd.

Most ott tart a klienteláris játszma, hogy a Fidesz helyi fiókpártja semmilyen kontrollal sem rendelkezik saját kinevezettjei fölött, nem képes visszahívni a renitenskedő, a szabályokat nyíltan fölrúgó alpolgármestert és tanácsost, miközben önként válnak meg mandátumuktól, más magyar tanácsi képviselők (többek között a volt “közös” polgármester-jelölt is), és többen, listán következők, nem vállalnak megüresedett mandátumot. De már a városi szervezet is fölszámolásra/bedarálásra került, politikai paranoiában szenvedő (egyszer talán ki is pakol a dolgok állásáról) elnökét pedig “Bukarestbe ösztrakizálta” a háttérből irányító oligarchák lelkes/láthatatlan csoportja.
Következtetés nincs, hiszen egy folyamatban levő botrány és kudarcról beszélek és az minden bizonnyal folytatódni fog. Az éppen elmozdított városi pártvezető mondja, hogy az alpolgármestert nem lehet eltávolítani, a helyzetet kezelni, mert: “Borbély László tette oda, nem én!” Ahol a háttérből hatalmaskodó politikai machinátorok tesznek oda, vagy vesznek le embereket a politikai palettára/ról, ott “Vásárhely van”, pedig Vásárhely többet érdemelne.

A román kormányfő elutasít bármiféle tárgyalást az autonómiájáról

0

Mihai Tudose egy szerdai nyilatkozatát pontosította. Az így hangzott: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Mihai Tudose román miniszterelnök csütörtökön az egyik közösségi portálon tett bejegyzésében közölte: románként és kormányfőként elutasít bármiféle tárgyalást Románia valamely részének az autonómiájáról.

A miniszterelnök ezzel a Realitatea hírtelevíziónak szerda este adott nyilatkozatát pontosította. Úgy vélte: az autonómia sérti Románia alkotmányát, amely már az első paragrafusában biztosítja a román állam egységes és oszthatatlan voltát.

“A Székelyföld autonómiájáról szóló viták törvénytelenek, és nem kell ezeket komolyan venni.

Ezek csupán a Románia egységének a destabilizálására tett kísérletek a centenárium (Erdély és Románia egyesülése kinyilvánításának a centenáriuma) évében” – pontosította Mihai Tudose miniszterelnök.

A miniszterelnök a Realitatea hírtelevíziónak adott szerda esti telefoninterjúban többek között kijelentette: “Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”. A kijelentést sérelmező Porcsalmi Bálint, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke kijelentette: Mihai Tudose jelezheti, hogy nem ért egyet egy nyilatkozattal vagy egy politikai projekttel, “de nem küldheti akasztófára azokat, akik nem értenek egyet vele”.

Az erdélyi magyar sajtó a miniszterelnök nyilatkozatának egy pontatlan átiratára hivatkozva úgy idézte a miniszterelnök kijelentését, hogy “ha a székely zászlót felvonják az ottani intézményekre, akkor ők is ott fognak lógni a zászló mellett”.

Kutyák mentették meg a medvétől a gazdájukat Székelyföldön

0

Újból emberre támadt medve a székelyföldi Hargita megyében. A medve a 2017-es év utolsó napján a Csíkszentimrei Büdösfürdő közelében támadt egy juhászra, akit a kutyái mentettek meg a nagyvadtól.

Az áldozat a támadás során fejsérülést szenvedett, emiatt megműtötték. A juhász szerint a medvék nem alszanak téli álmot, ilyenkor is rendszeresen látják a nyomaikat. A gazda egész életét az állattartásra rendezte be, jelenleg 400 juhot tart, így a nehézségek és veszélyek ellenére is folytatnia kell a munkáját.

A büdösfürdői gazda volt a 18. áldozata a medvéknek 2017-ben Hargita megyében.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke az esettel kapcsolatban kijelentette, Hargita megyében úgy tűnik, hogy nem a medvék alszanak téli álmot, hanem a bukaresti környezetvédelmi minisztérium illetékesei. Hozzátette, továbbra is késik a fenntartható vadgazdálkodást szabályozó menedzsmentterv elfogadása.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak. A székelyföldi károsultak tiltakozásai nyomán tavaly szeptember elején a minisztérium 140 veszélyesnek talált medve és 97 farkas kilövését vagy áttelepítését tette lehetővé, de minden egyes kilövési vagy áttelepítési kérelmet Bukarestnek kell jóváhagynia. A tárca november elejéig Hargita megyéből hét medve kilövését engedélyezte.

A 2017 eleji állománybecslés adatai szerint Romániában mintegy 6800 medve él,

a medveállomány túlnyomó része, mintegy 5300 példány a székelyföldi Hargita, Kovászna és Maros, valamint a szomszédos Brassó megyében található.

Katalán tanulságok

0

„A katalánokkal az a baj, hogy túl gazdagok, a székelyekkel meg az, hogy túl szegények.” Markó Béla a Transindexen hosszabb írásban von párhuzamot a Katalónia és Székelyföld önállósodásának igényéről, lehetőségéről.

(…) „És éppen ez a lényeg: a sajátosságok. Más szóval: az identitás, amelynek persze nemcsak nyelvi, kulturális, vallási, hanem gazdasági vonatkozásai is vannak. Azért fontos mindezt tisztázni, mert egyébként nem fogjuk megérteni, hogy mi a baja a nagyon gazdag Katalóniának, és mitől elégedetlen a viszonylag szegény Székelyföld is. (Tudom, nem tanácsos egy mondatban emlegetni Katalóniát és a Székelyföldet, vagy akár Erdélyt, mert netán ránk szakad az ég, de hadd tekintsek el most ettől a kockázattól: nem a követelések azonosak, hanem az elégedetlenségek hasonlóak mindkét esetben: identitárisak.)” – érvel Markó Béla a Transindexen.

(…) „Csakhogy nálunk mindez tulajdonképpen fordítva működik, az egyik oldal szerint Székelyföldnek semmiféle autonómiát nem lehet adni, mert állítólag nem is tudna élni vele, a másik oldalon meg ugyancsak a szegénységet hozzák fel érvként, hogy Székelyföld azért szegény, mert nem dönthet fejlesztési kérdésekben, és nem használhatja erőforrásait úgy, ahogy az neki megfelelne. (Én ezt a szegénységet nem hangoztatnám annyit sem egyik, sem másik oldalon, mert szegény az egész ország, de a Székelyföldnek valóban sajátos jogokra lenne szüksége, illetve általában nagyobb önállóságot kellene adni minden romániai régiónak, és akkor talán Románia is jobban nézne ki.) A történelmi, földrajzi, politikai különbségek miatt értelmetlen lenne analógiát feltételezni, de a ziccert nem hagyhatom ki: a katalánokkal az a baj, hogy túl gazdagok, a székelyekkel meg az, hogy túl szegények” – állapítja meg írásában Markó Béla.

(…) „Úgy tűnik, a katalánoknak – vagy egy részüknek – ma rossz üzlet spanyolországinak lenni, és üzleten én most nem a pénzbeli, hanem a közérzeti – identitáris – nyereséget vagy veszteséget értem. Ma is változatlanul az Európai Unió híve vagyok, akárcsak húsz-huszonöt évvel ezelőtt, egyszerűen azért, mert a globalizálódó világ kihívásaira egymagunkban nem tudunk válaszolni. Meg aztán kisebbségi létünkben már az is felbecsülhetetlen győzelem, hogy oda utazunk ebben a multikulturális konglomerátumban, ahova éppen akarunk. Ám ha tartósan fenn akar maradni ez a mi közös Európánk, akkor újra kell gondolni a prioritásokat, és tetszik, nem tetszik,

el kell fogadni azt is, hogy így vagy úgy, ilyen vagy olyan formában nemcsak spanyolok vannak az EU-ban, hanem katalánok, baszkok vagy galiciaiak is,

és hogy amikor a brüsszeli bürokraták valamit elképzelnek Romániában – mondjuk autópályát -, akkor az itt élő majdnem másfél millió magyar érdekeire – közérzetére – is gondolniuk kell” – fejezi be cikkét Markó Béla a Transindexen.

Autonóm Székelyföld térképét árulják Romániában a Mol kutakon

0

A MOL benzinkutak bojkottjára szólította fel a romániai autósokat Traian Basescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, aki azt sérelmezte, hogy a benzinkutaknál az autonóm Székelyföld térképét forgalmazzák. A ML Románia közleményben reagált.

A volt román államfőnek a pártja ifjúsági szervezete által szervezett nyári egyetemén tett kijelentéseit az Agerpres hírügynökség idézte szombaton. Basescu a Székelyföldi legendárium térképét kifogásolta.

Traian Basescu kijelentette: a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium kapcsán kialakul román-magyar konfliktusnak tulajdonképpen egy bírósági ítélet képezi az alapját, és Romániában “egyelőre senki nem vonja kétségbe a bírósági ítéleteket” – idézte Basescut a hírügynökség.

Azt kifogásolta azonban még hangsúlyosabban, hogy “a MOL benzinkútjainál az autonóm Székelyföld térképét forgalmazzák az ország közepén”. Basescu hangsúlyozta, hogy mindezt “Magyarország kereskedelmi társasága teszi”, amelyet Románia készségesen fogadott a területén.

Nem csak Székelyföldi látnivalók szerepelnek a térképen

Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi legendárium projekt vezetője elmondta: a 2011-ben készített négy nyelvű, román-magyar-német-angol térképen Székelyföldnek és környékének turisztikai látványosságait tüntették fel úgy, hogy az illető látványosságnak egy-egy kis ikonját is lerajzolták. Megjegyezte: nem csak Székelyföldi látnivalók szerepelnek a térképen. Rajta van például a Bucsecs hegység legmagasabb csúcsa, az Omul, és szerepelnek a Buzau megyei iszapvulkánok is.    

A MOL Románia reagálása    

A MOL Románia szombat esti közleményében közölte: vállalati politikájának része az ország különböző régióiban élő közösségek és kisebbségek tiszteletben tartása, s ez a töltőállomásaikon történő többnyelvű kommunikáció révén valósul meg. A közlemény szerint a MOL 208 romániai töltőállomásán a turistákra való tekintettel helyeztek el olyan térképeket, amelyek az egyes régiók látványosságait népszerűsítik.

“Ilyen térképek vannak kihelyezve Moldovában és Brassóban is” – közölte a Mol Románia, hozzátéve, hogy a térképek azért négynyelvűek, hogy ezáltal is hatékonyabban népszerűsíthessék az ország különböző régióiban található legérdekesebb turisztikai látványosságokat.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK