Kezdőlap Címkék Szabolcska Mihály

Címke: Szabolcska Mihály

Egyszerű

Ahogy Szabolcska Mihály helyett Karinthy írja (Szabolcska biztos nem ért rá):

A jó Isten egyszerűnek
Alkotta az eszemet,
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelídség, szeretet.
Kicsi kunyhó, szerető szív,
Messze égbolt, tiszta, kék –
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

De milyen igaz! Ha valamely fontos ügyben mindenkire (démosz) számítanunk kell, a politikai választások pedig ilyenek, akkor a bonyolult kérdésekre is egyszerű válasz szükségeltetik. Értse mindenki, miről van szó, akkor érvényesül a demokrácia. Ha ez nem teljesül, azaz a nép tudatlanságban van tartva, sőt át van verve, akkor a saját érdekei ellen fog szavazni, pedig a nép nem hülye. Csak egyetlen baj van vele, ha valamihez úgy gondolja, hogy nem ért, akkor az nem is fogja érdekelni. Nem szerzi be az információkat, pláne nem jár utánuk, és persze fel se dolgozza azokat. Ehelyett abból főz, amit kap, és a kapott (néha ravaszul kitervelt) állítások sajnos nem mindig igazak. Mondhatni, sőt.

Ezért lenne az értelmiség feladata a bonyolult dolgokat úgy közvetíteni a nép felé, hogy az a lehető legtöbb ember számára érthető legyen. De nem. Ennek két oka van, az értelmiség egyik fele le van fizetve (ha az ugyan még egyáltalán értelmiség), a másik fele meg nem vállalja. Az utóbbiak közvetíteni ugyan közvetítenek valamit, de az nem a dolgok magyarázata, hanem a saját véleményük, és hogy néha ők sem ismernek minden tényt, vagy nem értették meg a helyzetet, így aztán sikerül a rossz irányra ráerősíteni, az csak természetes. Ne várjunk az emberi észtől túl sokat.

A fentiek alapján mondható, hogy az értelmiség költője Ady Endre, a nép költője meg Szabolcska Mihály. Ady bonyolult dolgokról bonyolultan írt, Szabolcska egyszerű dolgokról egyszerűen, ám azok a zsenik még sajnos váratnak magukra, akik a bonyolult dolgokat egyszerűen tudják elmagyarázni, sőt meg is teszik, így ezek hiánya miatt folyamatosan benne vagyunk a slamasztikában. A nép felvilágosítása helyett a nép átverése történik.

A választók döntő többsége az egyszerű dolgokat szereti. Aki politikus, és azoktól eltér, az bukásra ítéltetik. Hőmérőzni kell tehát a kórházakban, vagy ki kell menni a gátra, és lapátolni a homokot, na meg azt kell mondani, hogy „ettől kezdve nix lopás!”, pont úgy, ahogy Pokorni 14 éve, aki egyértelműen jelentette ki: „Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét„. Ezek szerint vagy nem volt első, mert rögtön a második kezdte a belenyúlást, vagy Pokorni beszélt hülyeségeket. Nem kívánt törlendő.

A kézlevágáson túllépve mondható, hogy ezek az egyszerű ténykedések, mint a hőmérőzés meg a lapátolás, az országot tekintve nem befolyásolnak semmit, nem visznek minket előre egy fikarcnyit sem, mérhető módon nem használnak az országnak, de a nép érti a jócselekedet jelleget, és ez a lényeges. Lehet persze, hogy a DK programját is értené (90 oldal, a hálón gyorsan megtalálható), de túl hosszú lévén el sem olvassa, ebből következően a pártnak sokkal jobb lett volna, ha Dobrev vesz egy hőmérőt, és azzal járja az ország kórházait. Egy pártprogram megalkotása különben is fáradságos dolog, a helyzet minden szempontból való felmérése, a felmérés adatai szerinti értékelése, a helyzet jobbá tételéhez szükséges irányok kijelölése, a szövegezés és az összeállítás komoly szellemi munkát igényel, a hőmérő vagy a lapát viszont nem. Kár, hogy az utóbbiak egyszerű körökben jóval hatásosabbak.

Vannak azért fineszesebb módszerek is. Ilyen például, hogy az ember, mint a jelenleg regnálók legnagyobb kihívója levelet ír a miniszterelnök úrnak, miszerint árvízi katasztrófahelyzet van, ezért nehogy elutazzon Brüsszelbe, mert a kapitánynak jégheggyel való ütközéskor a parancsnoki hídon a helye! Minden előfordulhat ugyanis. Például előfordulhat, hogy a tömeges halálesetek elkerülése érdekében 3500 milliárd forintot át kell csoportosítani az egészségügyi költségvetéséből Orbán Győző felcsúti homokbányájához, és az egyértelműen kapitányi feladat – pláne, hogy a magyar egészségügyi költségvetésben nincs is annyi pénz. Előfordulhat az is, hogy vezéráldozatot kell bemutatni az árvízi istenek haragjának enyhítése érdekében, az ilyen áldozat pedig kivitelezhetetlen, ha a miniszterelnök úr Brüsszelben lapít. Ő is, írja a levél küldője, az őrhelyén marad, és lapáttal a kézben harcol az iszonyú ár betörése ellen.

Ha valaki erre azt mondaná, hogy mindez hülyeség, mert akár az ország működését, akár az árvizet tekintve sok értelme nincs, nem tudnám megcáfolni, de hogy az egyszerű választók körében a levélíró félelmetes mértékű hazaszeretete és segítőkészsége révén igencsak felmagasztosul, az biztos.

Szóval egyszerű dolgok kellenek. Nem árt, sőt sokat használ, ha az a dolog kézzelfogható, mint például tízezer forint, amely aztán döntő hatással bír a választókra. Ül a padon a falusi ember a fa árnyékában 2019. környékén, és nem számít semmi rosszra, mikor lefékez mellette egy kocsi, kiszáll a riporter meg az operatőr, odamennek hozzá, és megkérdezik: „Kire tetszik szavazni?” A bácsi hamiskásan hunyorog: „A Gyurcsány elvette a 13. havit, az Orbán meg adott tízezer forintot. Na, mit gondolnak az urak?” A bácsi nem tudta, hogy a 13. havit nem Gyurcsány vette el, hanem Bajnai, és ő sem elvette, csak szüneteltetni rendelte a válság idejére. Nem tudta, hogy Gyurcsány a regnálása alatt végig fizette. Nem tudta, hogy a tízezer forintot nem Orbán, hanem Bajnai jóvoltából kapja, mert Bajnai gondolta úgy, hogy ha jól megy az országnak, akkor ezt érezzék a nyugdíjasok is, és bevezette a nyugdíjprémiumot. Nem jutott eszébe az sem, hogy mikor az országnak már jól ment, mert a világgazdaság lendületben volt, és ömlött hozzánk az EU ingyenpénze, Orbán akkor sem hozta vissza a 13. havit, azaz gyakorlatilag sok éven keresztül ellopta a nyugdíjasoktól. Arról meg aztán végképp fogalma sem volt, hogy a nyugdíjának az egyre nagyobb leszakadása a fizetésektől, azaz az ő relatív elszegényedése Orbán „érdeme”, mert ő szüntette meg a svájci indexálást, azaz hogy a bérek növekedése növelje meg a nyugdíjakat is. Az utóbbi kettővel megspórolt pénzt, azaz a nyugdíjasok ellopott pénzét Orbán a NER kedvezményezettekre és a hobbijaira költötte. Ahogy az egészségügyön és az oktatáson megspórolt pénzt is. A bácsi minderről semmit nem tudott. Mivel pedig nem akadt senki, aki felvilágosítsa, Orbán 2019-ben is kétharmaddal nyert.

A világ egyébként nem is olyan bonyolult. Ahogyan Omar Khajjám, a részeges jaipuri csillagászköltő már akkoriban írta volt (Szabó Lőrinc fordításában):

Rozzant szeráj a Föld, és jajszavát
Az éji szél süvölti rajta át.
Ki tudja, hány szultán nyitotta ki,
És csukta már be korhadt ajtaját.

Ha ebből nem is tudjuk meg, hogy mi a teendő, állapotfelmérésnek tökéletes.

Orbán kísérlete meg fog bukni

Csepeli György szociálpszichológus a Független Hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette: nem lesz eredményes Orbán tusványosi programja, mert a magyar kultúra szabadelvű, liberális. Nem lehet Ady Endre helyére Szabolcska Mihályt ültetni.  

  • Nem szuverének a polgárok
  • Mások kárára akarunk jól járni
  • A kormány a mi és az ők szembenállására épít
  • A Magyar kultúra nem fogadja be a görénykurzust
  • A kereszténység nem állítható szembe a szabadsággal

Mivel magyarázza azt a passzivitást, amellyel a magyar társadalom a sorra bekövetkező jogfosztásokat, elvételeket fogadja?

Vannak közvetlen és közvetett okok. Az utóbbiakkal kezdve azt mondhatom, hogy a magyar társadalom mind a mai napig nem volt képes kiheverni az 1526-ban elvesztett állami szuverenitás bénító következményeit, melyek egészen 1920-ig tartottak. De azt követően sem tudott senki örülni a nemzeti függetlenségnek, mert az ország, mely függetlenné vált, nem egyezett az országgal, mely a magyarok fejében volt. A környező országokban most emlékeznek az I. világháború végének 100-ik évfordulójára, s mindenütt ünneplik ezt az évfordulót, melyet mi siratunk. Nem fogadjuk el még ma sem, hogy az a Magyarország, amely a Kárpátoktól az Adriáig terjedt, voltaképpen fikció volt, s az igazi Magyarország az a csonka, kicsi ország, melyet 1920-ban kaptunk a világháborúban győztes nagyhatalmaktól.

Külföldiek számára megmagyarázhatatlan, hogy mit mutat a kis matrica a magyar gépkocsik hátulján, mely számunkra egyértelműen Nagy-Magyarország térképe.

A szuverenitáshiány látszólag távoli magyarázó elv, de látnivaló, hogy ha nem szuverén egy állam, a polgárai sem lehetnek szuverének, csak alattvalók. Akár szolga, akár úr, aki nem szuverén, az passzív, ami vele történik, azt a sors (vagy esetünkben, a balsors) képletével magyarázza, úgy érzi vele, s nem általa történnek a dolgok. Ez a kérdésben megfogalmazott passzivitás igazi oka. A magyar társadalom történelmileg felhalmozott hiánya a bizalom hiánya, amit már Széchenyi is észrevett. Amikor ő hitelről beszélt, a hitelt nem kizárólag közgazdasági, hanem erkölcsi értelemben értette. Az európai összehasonlító szociológiai vizsgálatok eredményei szerint a magyarok szélsőségesen nem bíznak egymásban, nem bíznak az intézményekben, mindezek eredőjeként nem bíznak önmagukban. Ezt azonban nem merik bevallani, s az elképzelt nemzeti nagysággal vigasztalják magukat.  Ráadásul aki nem szuverén, az nem képes sem önmagát, sem közösségét külső szemmel látni. A végeredmény a valóság érzék ellehetetlenülése. Bibó István írja, hogy realitásérzék híján, a magyarok hajlamosak a valószínűt valószínűtlennek, s a valószínűtlent valószínűnek gondolni, vágyaiknak engedve. Ez a gondolkodás, mint azt történelmünk mutatja, mást, mint kudarcot aligha eredményezhet.

A kudarc okait, mint a rossz futball edző persze nem önmagunkban, hanem másokban, a körülményekben keressük. A közvetett ok tehát a fatalizmus.

A közvetlen ok talán érdekesebb. Ha szétnézünk az országban, nem azt látjuk, hogy az emberek reménytelenül, passzívan élnék életüket. A vidéki városok virágzanak, Budapest sosem volt ilyen pezsgő mint ma, bár vannak rémes környékek, afrikai nyomorra emlékeztető régiók. A kollektív bénultság nem akadálya az egyéni aktivitásnak, melyet azonban nem a szolidaritás, az összefogás, a közjó logikája éltet. Mindenki a maga módján, a másik kárára akar jól járni. Jó példa erre az egészségügy, melynek kaotikus szervezete arra épül, hogy minden betegben felvillantja a gyógyulás esélyét, ha zsebbe adja a pénzt, és különutat keres. Kollektíve ez öngyilkos stratégia, amit a magyar halálozási és megbetegedési adatok jól mutatnak. Hankiss Elemér annak idején “társadalmi csapdaként” azonosította ezt a különutas, üres individualista életstratégiát, amely ma is él, s élni is fog, jóval inkább, mint Lenin.

De honnan az időről időre fellobbanó tiltakozás, mely sokszor 100 000-es tömegeket mozgat meg?

Karácsony Sándornak van egy remek tanulmánya a magyar észjárásról, ahol külön megemlékezik a “szalmaláng” viselkedési módról, melyről már Széchenyi is beszélt. A fellobbanást szükségszerűen követi a visszaesés.

A fellobbanások és a visszaesések egymást felváltó ritmusa felettébb jellemző a magyar társadalomra.

Történetileg ez a ritmus jellemezte a Habsburgokkal szembeni magyar magatartást, a szabadságharcokat és az azokat követően hosszú, belenyugvó periódusokat, de legutóbb 1956-ban is ez a kettősség mutatkozott meg, amikor a szovjet birodalommal szemben kirobbant két hét fellobbanást négy évtizednyi meghunyászkodás követett. 

Más okokat tud említeni?

Szemmel látható, hogy nincs vezető, s nincs olyan politikai stratégia, mely a jelenlegi rendszerrel szemben működne. A racionális érvelés működésképtelen. Az olyan szavak, mint a “reform”, “modernizáció”, “Európa” nem működnek. A kormányzó erők felismerték, hogy a politika anyaga a hit és az érzés, s mint láttuk, nem haboznak bevetni akár a legszélsőségesebb érzéseket is, melyek a “mi” és az “ők” szembenállásra épülnek. Akik nem vevők ezekre az érzésekre, azoknak mozgósító érzések hiányában marad a passzivitás és a beletörődés, még azokban is, akik egyébként változást akarnának. Fontos szempont, hogy a fiatal, változtatni vágyó férfiak és nők ma elköltöznek az országból. 1956-ban 200 000-en mentek el, akik nem akartak diktatúrában, központosított rendszerben élni, ahol egy levél sem eshetett le az egyetlen párt akarata nélkül. A menekülők ma nem egyszerre, hanem szivárogva, nap mint nap távoznak, s csak azok maradnak vissza, akiknek nem számít a szabadság, nem érdekli az autonómia, beérik azokkal a falatokkal, amelyek a hatalmasok asztaláról nekik lehullanak.

Ön miért nem ment el, miért maradt itt?

Az én életkoromban elképzelhetetlen új élet kezdése külföldön. Másfelől amit én írok, gondolok, amit az én életem jelent, az nemzetközi, tehát bizonyos értelemben nem vagyok itt. S nem vagyok ezzel egyedül. Az MTA elleni jelenlegi hadviselés talán azért is váltott ki oly csekély ellenállást az akadémia tagjai között, mert ők is hasonló módon élik az életüket. Becsülöm Freund Tamást és Szathmáry Eörs-öt, akik felemelték szavukat az MTA gleichschaltolása ellen, s nem értem, hogy a társadalomtudósok miért hallgattak.

Mit gondol, eredményes lesz a Tusványosi Program, sikerül-e átállítani a szellemi és ideológiai váltókat Magyarországon?

Nem lesz sikeres a program. A magyar kultúra magja szabadságelvű, ha úgy tetszik liberális. A reformkor nagyjai mind liberálisak voltak.  Nem lehet Ady helyett Szabolcska Mihályt, Babits Mihály helyett Tormay Cecile-t tenni. Szabó Dezső a 20-as években Magyarországon megkísérelt hasonló próbálkozást “görénykurzusnak” nevezte, melynek szellemi szereplőit a feledés pora borítja.

Pekár Gyula annak idején ugyanolyan érvekkel támadta Krúdyt, mint ma utódai Esterházy Pétert, Parti Nagy Lajost támadják. Krúdy ma inkább él mint valaha, s az egykori államtitkár kénytelen beérni azzal, hogy a Nemzeti Múzeum előtt álló Arany János szobor alatt az övé a szépen kigyúrt férfitest. L. Simon László még ebben sem reménykedhet.

Neve és teste még életében elenyészik. Esterházy Péter hamvai a gannai kriptában vannak, de szelleme a XXI. században elevenebb lesz, mint valaha volt. A magyar szellemi élet purgálásával Révai József is próbálkozott. Az ötvenes évek azonban nem térnek vissza. Aki ma be akar tiltani egy regényt, novellát, drámát, az kiteszi az internetre.  A rendszer hiába szállta meg gyakorlatilag az összes tömegmédiát, amit azok írnak, mutatnak, arra nincs kereslet. Bödöcs Tibor nem is álmodhat arról, hogy a Magyar Televízióban mutassák, de a You Tube-on százezrek nézik és hallgatják.

Hogyan látja az európai szélsőjobb pályáját, sikeres lesz-e a miniszterelnök vállalkozása, hogy élére álljon ennek a mozgalomnak?

A DEREX index évről-évre mutatja a szélsőjobb térhódítását az egyes európai országokban. Az index szerint Kelet-Európában 10 % felett, Nyugat-Európában 10 % alatt van a szélsőjobb támogatottsága. Ez az arány az EP választások kampányának hevében, a migrációs probléma félrekezelése miatt esetleg elérheti átlagosan a 20 %-t.  Nem kevés, de az európai vezető szerep kivívásához nem elég. Az Európai Unió válaszúthoz érkezett. Az eredeti bürokratikus. közgazdasági, jogi terv tartalékai kifogytak. Európa európaiak nélkül nem lehet. A feladat az európai identitás kimunkálása lehetne, s ebben nyilván szerepe kell legyen a kereszténységnek, ezt a magyar miniszterelnök jól látja. A kereszténység azonban nem állítható szembe a szabadsággal, a boldogság keresésével, az egyén jogával arra, hogy megvalósítsa önmagát. Európa és benne Magyarország a Nyugat része, melynek lényege az individualitás, a keresés, a kutatás, kíváncsiság, az alkotás. Európában mindenkinek joga van az egyéni és megismételhetetlen sorsra, akár férfinak, akár nőnek született. Európa akkor lesz nagy, ha lesz ereje visszatérni a kezdet nagyságához.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK