Ismét magyar hivatalos kiküldöttek nélkül startol el Davosban a világ politikai, gazdasági és társadalmi élete elitjének talán legfontosabb és legbefolyásosabb közös éves fóruma, a Világgazdasági Fórum. Nem volt mindig így. A holnap kezdődő négynapos tanácskozás 400 ülésén vesz részt a több mint 110 ország háromezernél is több képviselője. A fő téma az idén: hogyan tudnánk közös jövőt kialakítani a széttöredezett világunkban. 48. alkalommal gyűlik össze a világ elitje a svájci üdülővárosban.
Magyar hivatalos politikai résztvevőről nem tudni. Talán nem véletlenül: Davos a rengeteg hivatalos programja mellett elsősorban az informális találkozások, lobbizások színhelye, már maga részvétel is jelent valamit. Ott lehet megmutatni, hogy kik vagyunk, mit képviselünk, s igen sok háttértárgyalást lehet folytatni, háttéralkut lehet kötni – sokszor a nyilvánosság szeme előtt kibékíthetetlen politikusok, országvezetők is leülnek egy asztalhoz – akár nyilvánosan, akár a nyilvánosság kizárásával. Ott lehet megvédeni az álláspontokat – igaz, ahhoz nyíltan fel is kell tudni vállalni, s vállalni kell a kérdéseket, amelyeket akár a politikusok, akár a gazdasági élet képviselői, akár az újságírók szegeznek a résztvevőkhöz.
Lehet, ezért sem jár Orbán Viktor a Világgazdasági Fórumra. Nem úgy, mint korábban Medgyesy Péter vagy éppen Gyurcsány Ferenc, aki többször és még a számára kényelmetlen években is elutazott Davosba.
S értjük persze azt is, hogy rendre miért nem vesz részt a fórumon Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnöke. Nem úgy mint elődjei, köztük például Surányi György.
Ahogy Klaus Schwab, a Világgazdasági Fórum alapítója és első embere fogalmazott:
„Világunk széttöredezett a nemzetek és az egyes társadalmakon belüli mély megosztások következtében.
Pedig a világ előtt álló kihívások minden eddiginél inkább megkövetelik a koncentrált, közös és integrált lépéseket.
Éves tanácskozásunk célja éppen ezeknek a tévutaknak a kiigazítása, azzal, hogy megerősítjük a nemzetek érdekeit és biztosítjuk a sokszereplős elkötelezettséget megújítva a társadalmi szerződéseket”
Davos üzenetét a világ formálói meghallják – nem véletlenül lesz jelen nem csak Angela Merkel német kancellár vagy éppen Emannuel Macron francia miniszterelnök – az „Amerikai az első” jelszóval működő amerikai elnök, Donald Trump is jónak látja a jelenlétét.
Több mint 110 ország háromezernél is több képviselője – köztük államfők, miniszterelnökök, véleményformálók, cégvezetők, Nobel díjas közgazdászok – lesznek jelen a kedden kezdődő davosi tanácskozás-sorozaton. A résztvevők 21 százaléka nő, sőt, a szervezők ennél is tovább menve hét női társelnököt választottak. Névsoruk is mutatja egyébként, hogy nem hiábavaló a sok erőfeszítés –
szép lassan, de teret nyernek a nők egyenjogúságáért küzdők mind a politikában, mind pedig az üzleti életben és a kulturális világban.
Davosban tehát kiemelt szerepet kap a holnap kezdődő fórumon a többi között Sharan Burrow, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) főtitkára, Fabiola Gianotti, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) vezérigazgatója, Isabelle Kocher, az Engie globális energetikai vállalat vezérigazgatója, Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója, Ginni Rometty, az IBM elnök-vezérigazgatója, Chetna Sinha, az indiai Deshi Mahila Bank és a Mann Deshi Foundation alapító-elnöke és Erna Solberg norvég miniszterelnök.
Ha már a statisztikáknál tartunk: az idei résztvevők közül nem egészen 350 az úgynevezett közszereplő: köztük 70 állam- és kormányfő, 45 nemzetközi szervezet vezetője. S persze ott gyűlik össze a világ gazdaságának a krémje: 1900 vezető üzletember. A civil szférát hetvenen képviselik, negyvenen pedig a világ kulturális életét – derül ki a szervezők által összeállított statisztikából.
Hat fő témát emelnek ki az ideiek közül a szervezők, ezek a következők:
A fenntartható gazdasági fejlődés
Irányok a többpólusú és többszemléletű világban
A társadalmi megosztottság megszüntetése
A mindenki számára biztonságot nyújtó élet a technológiai fejlődés változásai közepette.
Surányi György nem hisz abban, hogy az Orbán-rendszer össze fog omlani, még nem látott összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondolja, hogy Magyarország jobban teljesít. A volt jegybankelnök, egyetemi tanár, levezeti, hogy miért nem „huszáros” a magyar növekedés, hogyan tékozoljuk el a sokszoros Marshall-segélyt, s hogyan akadályozza meg az „iparszerűvé vált” korrupció az erőforrások hatékony felhasználását. Reformok kellenének: egészségügy, oktatás, szociálpolitika, illetve a magánberuházások környezetének javításában. Az adórendszerben, a költségvetésben meglenne a fedezete – ezt tételesen be is mutatja. Ugyan nem a kádári Magyarországot teremtjük újjá, denem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk – szögezi le.
MTI Fotó: Kovács Attila
Önről köztudott, hogy nem túl gyakran szólal meg a széles nyilvánosság előtt, ritka kivételként az euró bevezetése mellett tette ezt meg. Adódik a kérdés, szakmai tudásával, tapasztalatával a háttérben próbál-e tenni az Ön által vallott értékrend fennmaradásáért?
Egyetemi tanárként, a Corvinuson van módom kifejteni az álláspontomat egy sor kérdésben; szakmai körökben idehaza és külföldön is szoktam előadásokat tartani: az utóbbi években több tanulmányt, hosszabb cikket írtam például legutóbb a monetáris politikáról, illetve a devizahiteles történetről, annak tanulságairól. S néha azért adok interjút is.
És tanácsot?
Tanácsot nem szívesen. De nem zárkózom el az elől, hogy ha kérdeznek, kifejtsem a véleményemet.
És politikai/közéleti szerepet vállalna-e? Olyan híreket is hallottam ugyanis, hogy bizonyos körökben nem is olyan régen az Ön neve is szóba került potenciális miniszterelnök-jelöltként.
Nem tudok ilyenről.
És ha megkeresnék?
Miután nincs ilyen problémám, ezért nem is terhelném sem a közvéleményt, sem magam ezzel a kérdéssel.
Értem én, hogy nem szeret politikáról beszélni. Akkor beszéljünk gazdaságról. Hogyan látja a magyar gazdaság helyzetét?
Kezdjük a jó hírrel: a pénzügyi stabilitás – mindenekelőtt a külső – rendben van. A válság során, 2009 közepén először megállt, majd elkezdett csökkenni a külső adósság. Ugyan még mindig magasabb, mint 2001 elején volt, s persze lehetne még lejjebb vinni, de ez már megnyugtató szint.
Egy ország gazdasági stabilitását a leginkább a külső egyensúlytalanság tudja fenyegetni. De ilyen veszély ma nincs.
És a belső egyensúly is ilyen kedvezően alakul?
Első ránézésre az is rendben van, de ez inkább a felszín. Az államháztartáson belül 2010 óta érdemi javulás nem következett be. A bruttó államadósság csökkenését túlkompenzálja a nyugdíjak államosítása miatt lényegesen megugró jövőbeni állami nyugdíj kifizetési kötelezettség.
Ezért az államadósság 82%-ról nem 74%-ra apadt, hanem kb. 90%-ra nőtt.
Nincs előrelépés a költségvetési újraelosztásban sem, amely továbbra is 50 százalékos. A mi fejlettségünk szintjén ez jelentős állami túlterjeszkedés. De a legnagyobb probléma a költségvetés szerkezete, ami önmagában akadálya a közép- és hosszútávon fenntartható gyors növekedésnek.
A gazdaság jelenleg azonban dinamikusan nő, pont a napokban emelte prognózisát például az IMF is, s a kijött háromnegyed éves GDP-adat is biztató.
Idén és valószínűleg jövőre is elfogadható növekedést produkál a magyar gazdaság, szemben az előzővel. Ugyanakkor a szűkebb régiónkban, de még Nyugat-Európában is sok ország nálunk észrevehetően jobban teljesít. Emellett az elemzők egyetértenek abban, hogy a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme bő 2 százalék, ami jelentősen elmarad attól a 3-3,5 százaléktól, amely az érdemi felzárkózáshoz kellene.
Ráadásul, 2010. és 2017. között (az idei növekedést 4 százalékosra véve) csupán 1,95 százalékos volt az átlagos éves ütem.
Ez viszont önmagában sem, régiós összehasonlításban pedig végképp nem dinamikus! Csak a szlovén és a horvát gazdaság nőtt ennél gyengébben a régióban. Az Uniós támogatások lehívásának intenzitásától függően a gazdasági növekedés 2-4% között hullámzik. Ha a gazdaság potenciális növekedési üteme – uniós támogatások nélkül – a mostani évi 2 helyett 3,5 százalékos lenne, s 5-7 évig fenn is maradna, akkor lehetne érdemi a felzárkózás a legfejlettebb országokhoz.
De azért az idei 4 százalékos GDP-növekedés csak jónak mondható, nem?
Ez nézőpont kérdése. Nem szabad elfelejteni, hogy kivételesen kedvező hátszélben hajózunk. Egyrészt a fejlett Európa gyorsuló, idén az ő magas fejlettségi szintjükön dinamikus, 2,5 százalékot meghaladó átlagos GDP-bővülést prognosztizál; másrészt példátlan mértékű uniós segélyt kapunk: évente, átlagosan a magyar GDP 3,5 százalékának megfelelőt. S folytatnám a sort: harmadszor a GDP 2 százalékának megfelelő plusz pénzhez jut az ország a külkereskedelmi cserearányoknak javulásának köszönhető importkiadások mérséklődése révén. Ehhez jönnek még a külföldön dolgozók 3-3.5 milliárd EUR hazautalásai.
Ilyen külső környezetben, ilyen támogató hátszéllel nem mondanám huszárosnak a magyar gazdaság növekedését.
Miért nem segítenek jobban az uniós támogatások?
A hatékonytalan felhasználás miatt. Jelentős részben olyan projektek valósulnak meg, illetve olyan az elosztás mechanizmusa, hogy kevéssé segíti elő a gazdaság modernizációját. Olyan beruházásokra mennek el tömegesen ezek a pénzek, amelyek az adott évben ugyan jelentősen felgyorsítják a növekedést, de nincs vagy alig van tovagyűrűző hatásuk. Hogy példákat is mondjak: szélsőséges példa a futballstadionok építése, csak kevéssel jobb az Úszó Világbajnokságra költött temérdek pénz – bár a VB esetében legalább van, ami tartósan növeli az idegenforgalmi vonzerőnket.
Ráadásul az állam által megrendelt beruházások elosztási mechanizmusa minden csak nem tiszta nyílt piaci verseny-alapú
– ennek alapján jelentékeny részük valószínűleg erősen túlárazott és felesleges. Ez nem csak magyar jelenség, intézményesen benne van az európai rendszerben, mint mindig, amikor adófizetői pénzt juttatnak ingyen, nem visszatérítendően magánzsebekbe. Az ingyen pénz ugyanis vagy aláássa a befektetéssel szemben joggal elvárható megtérülési követelményt, vagy egészen egyszerűen ellopják azt, esetleg a kettőt kombinálják. De akárhogyan is, mindenképpen káros, nem járul hozzá a gazdaság versenyképességének a javulásához.
Most a korrupcióról beszélünk?
Nem csak, a korrupció csupán az egyik tényező, több minden következménye. Kornai János évekkel ezelőtt leírta: a minden területen megjelenő centralizáció, az ennek megfelelő állami beavatkozás szinte parttalanná válása, a piaci verseny visszaszorulása marginális területekre, a jogbiztonság hiánya, mindez kéz a kézben jár a korrupció korábban nem látott mértékű szintjével.
Tévedés ne essék! Korábban is volt korrupció, de most már nem egyszerűen súlyossá, de iparszerűvé vált!
Ez pedig megakadályozza az erőforrások hatékony felhasználását. A magyar gazdaságban ma már csak azokon a területeken van verseny, ahol a nagyvállalatok, kiváltképpen a külföldiek működnek, ezek azonban nem belföldön, hanem a világpiacon versenyeznek. Nevetni fog, itthon, ahol erős verseny van, az a bank- és biztosítás piaca.
Az állami beavatkozás ellenére?
Az állam ugyan itt is torzítja a versenyt, de a verseny azért még mindig erős.
Hova juthatunk? A kádári Magyarországot teremtjük újjá?
Ez nem fog bekövetkezni, nagyon mások a viszonyok. De az nyilvánvaló, hogy nem a jogbiztonságon, a magántulajdon dominanciáján alapuló, versenyre építő liberális piacgazdaság felé haladunk.
MTI Fotó: Marjai János
Ön szerint mi az, amit elszalasztunk?
Gondoljon csak bele: a Marshall-segélyt három évig kapták az érintett országok, mégpedig a mindenkori GDP 2 százalékában maximálva. Mi 13 éve kapjuk az EU-tól a segélyt, évente átlagosan a GDP 3-3,5 százalékának megfelelő összeget. Roppant nagy pénzről és esélyről van szó. S mi ezt tékozoljuk! És nem csak az uniós támogatások kínálta esélyt szalasztjuk el, ugyanígy a konjunktúra vagy éppen a cserearány javulás által biztosított lehetőségeket sem vagyunk képesek megfelelően kihasználni.
Mire kellett volna az így adódó lehetőségeket, a rendelkezésre álló forrásokat felhasználni?
Felzárkózás és strukturális reformok kellenének. A régiónkból a lengyelek, a szlovákok, a balti országok, a románok egy főre jutó GDP-je az 1990-95-öshöz képest átlagosan 40 százalékkal került közelebb az EU-15-höz, nálunk mindössze 15 százalékkal.
Ennek nem csak az elmúlt hét év az oka, vastagon benne van a megelőző nyolc is. Magyarország tehát minden volt, csak éppen nem sikeres.
Ami pedig a szükséges reformokat illeti – van akkora mozgástér még a költségvetésen belül is, hogy sok-sok évtized után először úgy lehessen reformokat végrehajtani, hogy azoknak ne a „megszorítás” legyen a beceneve, hogy a társadalom többsége számára javuló életkörülmények között menjen végbe.
Hol látja a legnagyobb szükségét reformoknak?
Egészségügy, oktatás, szociálpolitika, más szóval a szegénység enyhítése, illetve a – hazai és külföldi – magánberuházások környezetének javításában. Az első három terület egyébként nem csak a társadalmi problémák sűrűsödési pontjai, hanem egyben a növekedés komoly akadályai is – persze amellett, hogy a kialakított politikai-gazdasági intézményrendszer egésze, a fékek és egyensúlyok kiiktatása, a centralizáció, a korrupció önmagában is bénítóan hat a gazdaságra.
Hol látja a konkrét forrásokat e három kulcsterületen szükséges reformokra?
A teljes GDP évi 2,5 ezer milliárd forinttal bővül. Ennek a fele a költségvetésben csapódik ki, valamivel kevesebb mint a fele ezen belül az automatizmusok révén pántlikázott pénz. De a maradék összeg sem kevés, a GDP mintegy 2 százaléka. További forrást – a GDP mintegy 1 százalékának megfelelőt – kínálhat az állami kamatkiadások – főként külső hatásra bekövetkezett – mérséklődése. És akkor még nem beszéltünk a költségvetésen belül lévő mozgástérről.
Az adórendszerre gondol?
Arra is. Ami az adórendszeren belüli mozgásteret illeti: sietve leszögezem, hogy nem az áfa kulcsokat mérsékelném, főleg nem szelektíven, ami mindig a tehetőseknek kedvez. A ma tapasztalható dinamikus reálbér növekedés mellett minden feszültség nélkül és a nettó reálkereset növekedése mellett vissza lehetne és kellene térni egy józan többkulcsos adórendszerre.
Három kulcsa lehetne: a mainál valamelyest magasabb legalacsonyabb 15 helyett 17, a középső 20 és a legfelső 23 százalékos lehetne, ez utóbbi havi 900 ezer forintos jövedelem után lépne be, s az adózóknak csak kevesebb mint 2 százalékát érintené.
Ezzel párhuzamosan a minimálbér szintjéig adóvisszatérítést kellene biztosítani, ezzel a bérből és fizetésből élők legalább 80%-ának nőne a nettó keresete. Az általános kulcs két százalékos emelése megteremtené a fedezetét annak, hogy az egészségügyben és az oktatásban 4 év alatt, az átlag felett 50 százalékkal, összesen 80 százalékkal emelkedjenek a bérek. Az adóknál maradva: 2010 óta több mint harminc új adót vezettek be vagy emeltek meg. Ezek közül is lenne mit megszüntetni, mérsékelni. Van olyan, amelyeket meg lehetne tartani, vagy mert már beégtek a rendszerbe – ilyen például a tranzakciós adó –, vagy mert költségvetés egyensúlya miatt még mindig szükség van rájuk, vagy mert szerintem is rendben vannak – ez utóbbiba sorolnám a magas áfa kulcsot és az EKÁER-t.
Lát-e máshol hasonló tartalékot?
Több helyen is. A Magyar Nemzeti Banknál lévő 270 milliárd forintot vissza kellene juttatni a költségvetésbe, s az egészségügyi és oktatási infrastruktúra egyszeri fejlesztésére kellene használni.
De akad a költségvetésen belül is több átcsoportosítható tétel. Ilyenek például az élsportra költött tao-támogatások,
amelyek nem szolgálják az ország egészségének a célját, ráadásul a fele korrupcióra megy el. A művészeti területekre jutó ilyen pénzeket módosítással meghagynám – azokat eleve kevésbé itatja át a korrupció, és a cél is nemes. De a közmédiára, a kormánypropagandára fordított évi több mint százmilliárd forint jelentős részét át kellene csoportosítani. Hasonlóan a presztízsberuházásokra költött milliárdokat is, amelyek nem csak ablakon kidobott pénzt jelentenek, de a jövőben a folyó kiadásokban is tetemes összegeket emésztenek fel, például a stadionok fenntartására is horribilis összegeket kell majd költeni. Fel kellene függeszteni Paks II-t. Nyilvános, szakmai vitán keresztül újra kellene gondolni, s ha a megépítés melletti döntés születik, akkor átlátható, nyílt tendert kell lefolytatni.
S emellett a túlcentralizáció miatt elterebélyesedett állami adminisztráción is lehetne spórolni – nem szoktam ilyet mondani, de a felső vezetők száma is példátlanul nagy. Mindez, összerakva évente százmilliárdokra rúg.
Ebből és az előzőekben felsorolt forrásokból komoly reformokat kellene finanszírozni.
De valódi lehetőség nyílna az adók érdemi csökkentésére/reformjára, a piacot súlyosan torzító és a kormány számára nem szimpatikus cégeket hátrányba sodró büntető adók megszüntetésére. Emellett fokozatosan lehetővé válna az állami újraelosztás szintjének a mérséklése a kívánatos 40 százalék körüli szintre.
Ezzel persze az állam szerepe csökkenne, ami láthatóan nem célja a jelenlegi kormánynak.
Az államnak, amennyire csak lehet egyébként is ki kellene lépnie a (verseny)gazdasági szférából. Például a sztrádaépítést, -fenntartást ki kellene szervezni egy akár állami tulajdonú társaságba, az összes eddigi kötelezettséggel, hitellel, meghagyva számára a díjak beszedését. Ha nyereséget termel, akkor nem tartozik az államháztartáshoz. Így nemcsak a fennálló államadósság és az újraelosztás mérsékelhető, de az új utak építése sem terheli a költségvetést.
De az Eximbankot a magyar állam éppen hogy nem vette be az államháztartásba, s emiatt került komoly vitába az Eurostattal.
Az Eximbankot 2010-ben szanálni kellett. Ha pedig nem tudjuk megggyőzni az Eurostatot, akkor ez még tovább növeli az államadósságot. A MÁV-ot és a BKK-t is azért kell az állami szférába sorolni, mert állami támogatás nélkül veszteségesek. De az útépítés és -kezelés piaci alapon is képes nyereséggel működni, s akár vegyes tulajdonú társaság is létrejöhetne, s a tőzsdére is mehetne.
A harmadik kulcsfontosságú reformterületnek a szociálpolitikát nevezte. Ott mi lenne Ön szerint a legsürgetőbb teendő?
Mindenképpen forrásokat kellene biztosítani – az eddigieknél sokkal többet – a szegénység, mélyszegénység felszámolására. Szerintem populizmus 4-5 millió szegényről beszélni Magyarországon, elég szomorú a helyzet akkor is, ha nem eszkaláljuk. Többféle definíció, fogalom keveredik itt össze. Ami biztos, hogy 1-1,5 millióra tehető az úgynevezett jövedelemszegény emberek száma.
Ők azok, akik leírhatatlan körülmények között tengődnek, kiközösítésben, kiszolgáltatottságban élnek, szinte teljesen ki vannak zárva az alapvető szolgáltatásokból, mint az egészségügy, az oktatás. Ez tűrhetetlen!
Ennek felszámolására pénzt kell áldozni, de ez nem elég. Pénz és komoly társadalmi összefogás kellene, s ha ez megvalósulna, akkor 5-15 év alatt látható elmozdulás lehetne a mai tűrhetetlen állapotból.
Ezek belföldi feladatok, mi lenne Ön szerint a legfontosabb külföldi vonatkozású teendő?
A nemzetközi kapcsolatainkban világossá kellene tenni az elkötelezettségünket az Európai Unió mellett. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. A 15 éven keresztül fenntartott álláspontom mára megváltozott az eurócsatlakozásról. Ma úgy látom, hogy a monetáris unió belső feszültségeiből származó, nem csekély kockázatok még mindig lényegesen kisebbek, mint azok, amelyekkel akkor kellene szembesülnünk, ha kiszorulnánk az első körből, először csak a másodikba majd a harmadikba azaz a perifériára kerülnénk, azaz de facto az Unión kívülre. Ezért úgy vélem, hogy józanul, nem kapkodva, de el kellene köteleznünk magunkat a majdani eurócsatlakozás, elsőként az ERM II-be való belépés mellett.
Szépen végigvezette, hogyan látja a kiutat a mai gazdasági helyzetből. De milyen esélyt ad ennek vagy hasonlónak a megvalósulására?
A remény hal meg utoljára. Nem tudom, erre nem tudok választ adni. Meg lennék lepve, ha a jelenlegi kormány jelentős változtatásokat hajtana végre, de rövid távon nincs is erre rákényszerülve.
A jelenlegi kedvező háttérrel és környezetben ugyanis fenntartható módon tud 3-5 évig 2-4 százalékos éves növekedést produkálni.
Attól tartok, hogy kiegyensúlyozottan olvasom a folyamatokból levonható következtetéseket. Nem hittem és most sem hiszek azoknak a véleményeknek, hogy a rendszer össze fog omlani. Még nem láttam összeomlani olyan gazdaságpolitikát, amelynek jelentős külső egyensúlyi többlete volt. De azt sem gondoltam soha, amit a másik oldal hangoztatott: nevezetesen, hogy Magyarország jobban teljesít. A tények ezt nem, de az ellenkezőjét támasztják alá.
Újabb hat „név” írta alá a Hitvallás Európa mellett kiáltványt, s biztosította támogatásáról a Polgári Világ Pártja által az idén augusztus 14-én az euró bevezetéséért indított népszavazási kezdeményezést.
A kezdeményezők a kiáltvánnyal társadalmi mozgalmat szeretnének elindítani, hogy Magyarország megragadja az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjen a még szorosabban egységesülő Európai Unióhoz. Várják a további csatlakozókat is. A párt sorsdöntő jelentőségűnek tartja az európai fősodorhoz való visszatérést, aminek ma az euró mielőbbi bevezetése az eszköze és a szimbóluma.
Ők mondták
„A kérdés nem úgy merül fel, hogy akarunk-e, mivel nincs ebben választási lehetőségünk. A kérdés az, hogy mikor: korán, később vagy még később csatlakozunk?”- nyilatkozta portálunknak Bod Péter Ákos.
Surányi György pedig azt mondta, hogy „A szakmai fenntartásaim ellenére, indokoltnak tartom az ERM II-be lépéssel a Monetáris Unióhoz való csatlakozás előkészítését Magyarország számára.” Ő ma kevesebb kisebb kockázatot lát a csatlakozásban, mint a kívül maradásban, „ugyanis ha kimaradunk az új, formálódó, magasabb szintű európai együttműködésből, akkor könnyen a perifériára, de akár az EU-n kívülre is szorulunk, ami beláthatatlan lenne az ország számára.”
A magyarok is az euro mellett
Ha lenne népszavazás, az akár sikeres is lehetne, legalábbis kiindulva az Eurobarometer 2017. tavaszi felmérésének az eredményeiből. A magyarok 57 százaléka ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a közös valuta bevezetését, miközben csak 39 százaléka ellenzi, s 4 százalék nem tud véleményt formálni a kérdésben. Megjegyzendő, hogy az EU egészében a támogatók aránya 10 százalékponttal alacsonyabb, mint nálunk.
Az újonnan csatlakozók
Béndek Péter, konzervatív politikai filozófus, korábban az MTA Politikai Tudományok Intézetének munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, aki több cikluson keresztül volt a Polgári Konzervatív Párt elnöke;
Kaltenbach Jenő, jogtudós, egyetemi oktató, az állam- és jogtudományok kandidátusa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési volt biztosa, a Fővárosi Közgyűlés képviselője;
Mellár Tamás, közgazdász, statisztikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke, volt pécsi önkormányzati képviselő;
Raskó György, agrárközgazdász, agrárvállalkozó, a Földművelésügyi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, volt országgyűlési képviselő;
Solymosi Frigyes, kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Professzorok Batthyány Körének alapítója, a Nemzeti Kör tagja, az első Fidesz-kormány idején Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója;
Vámos Miklós, író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető.
Az eredeti csatlakozók
Balázs Péter, közgazdász, Magyarország által delegált európai bizottsági biztos, magyar külügyminiszter;
Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, ipari miniszter, jegybankelnök;
Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata, külügyminiszter;
Kolosi Tamás, szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Tárki alapítója és elnöke, több miniszterelnök tanácsadója:
Mizsei Kálmán, közgazdász, volt ENSZ főtitkár-helyettes, EU különmegbízott;
Surányi György, közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi tanár, jegybankelnök, volt miniszterelnöki tanácsadó.
Nem kis szaktekintélyekkel erősítettek a magyar eurócsatlakozást népszavazással nyomatékosítani szándékozók a mozgalmukat: hat volt miniszter, jegybankelnök, tudós és közgazdász állt ki a Polgári Világ Párt kezdeményezése mellett. Indokaik egy irányba mutatnak. A magyaroknak sincs ellenére az euró bevezetése – ahogy azt egy európai felmérés megmutatta.
„A szakmai fenntartásaim ellenére, indokoltnak tartom az ERM II-be lépéssel a Monetáris Unióhoz való csatlakozás előkészítését Magyarország számára” – szögezte le Surányi György volt jegybankelnök. A FüHü által megkeresett nemzetközi hírű bankszakemberről köztudott, hogy soha nem volt lelkes híve a korai, erőltetett ütemű csatlakozásnak az euróövezethez, amit szakmai indokokkal, s azzal magyarázott, hogy nincsenek illúziói a monetáris unióval kapcsolatban. Kiderült, hogy most is vannak fenntartásai, ám úgy látja, hogy kevesebb kockázat van a csatlakozásban, mint a kívül maradásban, ugyanis ha kimaradunk az új, formálódó, magasabb szintű európai együttműködésből, akkor könnyen a perifériára, de akár az EU-n kívülre is szorulunk, ami beláthatatlan lenne az ország számára. A szorosabb együttműködésre a nemzetközi fejlemények sora kényszeríti az EU-t – véli. A pénzügyi,/gazdasági/euróválság mellett a menekültválság, a Brexit, s Donald Trump amerikai elnök megválasztása is ennek szükségességét erősíti. Surányi György határozott meggyőződése, hogy Magyarországnak az érdeke, hogy részese legyen az uniós integráció elmélyítésének, s tagja legyen a belső körnek, ami ahhoz is hozzásegítené, hogy maga is formáló erőként játszhasson szerepet. Ennek fényben az euró későbbi bevezetése érdekében a csatlakozás megfontolt előkészítése, az előszobába (az ERM II-be) történő belépés megnyithatja az utat az EU-integráció első vagy belső köre felé – ez az álláspontja.
A kezdeményzés
Surányi György egyike annak a hat „névnek”, akik a népszavazási kezdeményezés mellé álltak. A lista: Balázs Péter, közgazdász, Magyarország által delegált európai bizottsági biztos, magyar külügyminiszter; Bod Péter Ákos, közgazdász, politikus, egyetemi tanár, az MTA doktora, ipari miniszter, jegybankelnök; Jeszenszky Géza, történész, egyetemi tanár, politikus, diplomata, külügyminiszter; Kolosi Tamás, szociológus, a szociológiai tudományok doktora, a Tárki alapítója és elnöke, több miniszterelnök tanácsadója: Mizsei Kálmán, közgazdász, volt ENSZ főtitkár-helyettes, EU különmegbízott; Surányi György, közgazdász, a közgazdaságtudományok kandidátusa, egyetemi tanár, jegybankelnök, volt miniszterelnöki tanácsadó.
A nemrég alakult új párt, a Polgári Világ közleménye leszögezi: a neves szakemberek az augusztus közepén kiadott Hitvallás Európa mellett című kiáltványt aláírva hitet tettek amellett,
„hogy Magyarország számára sorsfordító jelentőségű az euró bevezetésével a mag-Európához való tartozás deklarálása.”
A Polgári Világ Pártja augusztus 14-én kezdeményezett országos népszavazást az ERM II rendszerbe való belépésről (ami gyakorlatilag az euró bevezetését jelenti). A kiáltvánnyal társadalmi mozgalmat szeretnének elindítani, hogy Magyarország megragadja az utolsó esélyt arra, hogy visszatérjen a még szorosabban egységesülő Európai Unióhoz. Várják a további csatlakozókat is. A párt sorsdöntő jelentőségűnek tartja az európai fősodorhoz való visszatérést, aminek ma az euró mielőbbi bevezetése az eszköze és a szimbóluma.
Népszerű az euró Magyarországon
Ha lenne népszavazás, az akár sikeres is lehetne, legalábbis kiindulva az Eurobarometer 2017. tavaszi felmérésének
az eredményeiből. A magyarok 57 százaléka ugyanis teljes mellszélességgel támogatja a közös valuta bevezetését, miközben csak 39 százaléka ellenzi, s 4 százalék nem tud véleményt formálni a kérdésben. Megjegyzendő, hogy az EU egészében a támogatók aránya 10 százalékponttal alacsonyabb, mint nálunk.
Arra a kérdésre, hogy az ország számára előnnyel járna-e a csatlakozás már kevesebben, de még mindig a megkérdezettek viszonylagos többsége válaszolt igennel (48, 44, illetve 8 százalék volt az igen, nem, nem tudom válaszok megoszlása).
Ezzel együtt is a megkérdezettek 22 százaléka szeretné, ha minél előbb fizethetne euróval Magyarországon, 40 százalék óvatosabb, s bizonyos idő elteltével látná ezt megfelelően, míg 22 százalék minél később, 13 százalék pedig soha.
Készen állunk
De a magyarok itt is pesszimisták: a válaszadóknak ugyanis csak a 22 százaléka véli úgy, hogy az ország készen áll a közös valuta bevezetésére, s elsöprő többség (74 százalék) szerint nem.
Pedig szakemberek sora állítja, hogy igenis készen állunk. Köztük Békesi László volt pénzügyminiszter, aki a FüHü-nek adott interjújában leszögezte:
„A feltételeket már most teljesíteni tudnánk, akár most beléphetnénk az ERM II-be, a csatlakozás előszobájába, a kérdés inkább úgy merül fel, hogy mikor lenne előnyös számunkra a csatlakozás.”
A válasz: csakis megfelelő gazdaságpolitika esetén, de Orbánék bezárkózó, diszkriminatív, a belső tőkeelosztásra támaszkodó gazdaságpolitikája közepette semmi értelme nem lenne, hiszen csakis a teljesítőképességet akadályozná, nem csökkenne a leszakadásunk, nem tudnának nálunk hatni az euróövezet előnyei. Aki nem csatlakozik a többséghez, az marginalizálódni fog, hiszen vége az Orbánék által hirdetett „nemzetek Európájának” – mondta.
Kedvező jelek
A pesszimizmus azért is érdekes, mert a megkérdezettek négyötöde igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy személy szerint képes lesz-e igazodni a nemzeti fizetőeszköz euróval való felváltásához.
Az Eurobrometer felmérése azt is egyértelművé tette, hogy a magyaroknak csak egy részén hatnak a nacionalizmust, sovinizmust, túlzó magyar nemzeti büszkeséget sulykoló szlogenek, frázispuffogtatások: a válaszadóknak csak a 38 százaléka véli úgy, hogy az euró bevezetésével a hazája elveszíti identitásának egy részét. Büszkék lehetünk erre az arányra, ugyanis az EU-28-ban 49 százalék válaszolt igennel a kérdésre.
Eurókilátások a régióban
A térség eurót még nem használó országai közül Romániában a legnagyobb az euró bevezetésének a támogatása, a kapott 64 százalékos eredmény 7 százalékponttal magasabb, mint a magyar. Horvátországban a lakosok 52, Bulgáriában 50, Lengyelországban pedig 43 százalék szeretne közös európai valutát használni hazájában is. A cseheknél a legalacsonyabb a támogatók aránya, mindösszesen 29 százalékos.
Ennek fényében nem csoda, hogy a románok már jelezték, hogy már most készen állnak, s öt éven belül szeretnének is csatlakozni az euróövezethez.
Ám, hogy mennyire bonyolult „lelki” kérdés is a gazdasági mellett a nemzeti valuta elvesztése: a csehek lehetnének a legkiválóbb példák arra, amikor egy ország politikai érdeke felülírja a lakossági álláspontját. A Macron francia elnök színre lépése óta történtek eredményeként a legfrissebb fejlemények szerint Prága is hajlik az euró bevezetésére. Igaz, politikai szinten, nem a lakosság nyilvánított ki ilyen véleményt.
Miként Magyarországon sem a lakosság ragaszkodik a Forinthoz, hanem a kormány.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
