Kezdőlap Címkék Sebnem

Címke: Sebnem

RAMIL SAFAROV (a baltás gyilkos) MAGYARORSZÁG MEGMENTŐJE – IV. rész

Ramilnak két levelébe került, hogy az azeriek nagy számban Wolf Katira adják le a voksukat az Eurovíziós Dalfesztiválon. A tüntetések intenzitásának és számainak radikális csökkenésében már sokkal több levélre volt szükség, de a végén abban is nagy eredményt értünk el. Már csak itt-ott pár diák gyülekezett, néha kormányellenes jelszavakat skandáltak, de ennek már szinte semmi jelentősége nem volt. Sőt, az azeri kormány hagyta őket még a tévében is szerepelni, hogy kifejtsék álláspontjukat és nemtetszésüket, hogy ezzel is mutathassák nyugat felé, hogy Azerbajdzsán egy ízig-vérig demokratikus ország, mely európai eszméket képvisel.

A stratégia fontos része volt az is, hogy Ramil magyar szerzők könyveit fordította azeri nyelvre, amelyeket aztán nagy csinnadratta közepette, óriási propaganda mellett, az azeri értelmiség részvételével Bakuban bemutattak, majd elárasztották vele a könyvesboltokat. Mindegyik könyv előszavában azeri szövegírók írtak magyarokat és Magyarországot istenítő szöveget, amelyet úgy tüntettek fel, mintha azt Ramil írta volna, mintha az ő előszava lett volna, az ő gondolataival és érzéseivel.

Ramil egyszer azt mondta, amikor megkapta „A Pál utcai fiúk” azeri kiadását, és olvasta az előszót, hogy minden egyes betű elolvasásánál úgy érzi, mintha szemközt köpné magát. Évekig megalázták, most meg úgy beszél róluk, mintha tejben-vajban-mézben fürdették volna. Ismerős volt az érzés, és teljesen együtt tudtam érezni vele, főleg, hogy számtalanszor voltam szemtanúja, miként alázták meg. Ramil egyáltalán nem volt azonos azzal, amit az előszavakban írtak az ő nevében.

Persze a magyar kormány sem tétlenkedett, gyorsan telepakolta az általa uralt médiát és sajtót, hogy Ramil Safarov magyar könyveket fordít azeri nyelvre. A Magyar Hírlap óriási kétoldalas interjút készített vele, melyben már egészen másképpen mutatta be, mint sok éven keresztül, amikor elvetemült gyilkosnak, barbárnak tüntette fel. Ramilt folyamatosan biztatni kellett, hogy csak a célra összpontosítson, és tegye félre a büszkeségét. Nem volt könnyű, mert egy igazi férfiről volt szó, aki a velejéig meggyűlölte a magyarokat, azért, amit tettek vele, és ahogy éveken át bántak vele.

– Arkadas, ugye egyszer megírod a valóságban hogyan zajlott ez az egész?
– Igen, meg fogom, Arkadas. – válaszoltam.
– Ígérd meg!
– Ígérem.

A magyar sajtó úgy tálalta, hogy Ramil már olyan jól megtanult magyarul, hogy kiválóan fordít. Az igazság az volt, hogy Ramil úgy beszélt magyarul, mint egy apacs indián angolul: „Én lenni rézbőrű főnök, te lenni sápadtarcú halott.”

Ramil olyan magyar szerzők alkotásait fordította azerire, amelyek már megjelentek törökül, és törökből fordította azerira. Ami olyan, mintha szlovákról fordítanának csehre, vagy szerbről horvátra, ukránról oroszra. Majdnem, hogy ugyanaz a nyelv, csak keveset kellett változtatnia a szövegen, de a nép hülyítéséhez teljesen megfelelt.

Ettől függetlenül Ramil valójában átírta azeri nyelvre, szinte szóról-szóra, A/4 lapokra, ha netán valakiben kétségek merülnének fel, hogy át akarják verni a népet, fel tudja mutatni a kéziratokat. (Később laptopjában tette ezt.)

Idővel, ahogy egyre jobban kezdett a propagandagépezet hatékonnyá válni, Ramil újabb kiváltságban részesült.

A magyar történelemben elsőként kapott a börtönben saját laptopot! Miniszteri engedéllyel. Egyértelművé vált számunkra, hogy a magyar kormány céljai nagymértékben Ramil Safarovra épülnek, ami a „keleti nyitás” programjukat jelenti. Jól látható volt, hogy azt az antieurópai politikát, amit folytat, részben azért engedi meg magának, mert bízik a keletre tartó ideológiájában, de ehhez elengedhetetlen volt Ramil. Több olyan e-mailt is kapott, amelyekben a magyar kormánypárti politikusok döntései és feltételei voltak olvashatóak.
A keleti piac rohamos növekedést mutatott az európaihoz képest, és azzal együtt is kecsegtető volt, hogy ez a növekedés valójában a nyugati befektetőknek volt köszönhető, hiszen a tőke jelentős részét ők biztosították.

Magyarországnak nem sok esélye lett volna bejutni a keleti piacra, ott barátja nem volt, főleg nem ennek a kormánynak, aki még ellenzékbe keményen szapulta Oroszországot. Persze pénze sincs, ami alapfeltétel lenne. Viszont okosan felismerték a Ramilban rejlő felbecsülhetetlen értékű kincset. Ramil volt a kulcs a keletre vezető kapu zárjába Azerbajdzsánból Törökországon keresztül.

Azerbajdzsán hatalmas kőolaj- és földgázkészletének, valamint a nagy testvérének is tartott Törökországnak köszönhetően a keleti gazdasági piac prominens tagjává vált. Viszont ezt a felbecsülhetetlen státuszt csak akkor tudja megőrizni és megerősíteni, ha az egész országban rend és béke van. Ehhez viszont már Ramil nélkül egyre kisebb az esély, mint ahogy Magyarországnak is, hogy Azerbajdzsán nélkül kinyílik a keletre nyíló kapu. Ramil nemcsak Azerbajdzsánban örvendett óriási népszerűségnek, hanem Törökországban is.
(Most, amikor írom ezt a fejezetet (2014. január 13.), véletlen egybeesés, hogy pont egy másik botrányos kiadatás vette éppen kezdetét.

A fülkeforradalmárok igazságügyi minisztere kicsattanó örömmel turbékolja tele a médiát, hogy győztünk! Valójában magára gondol és a többi fülkésekre, de úgy tesz, mintha a magyarok összességére gondolna. Győztünk, mert 14 év után egy kétszeres gyerekgyilkos, Francis Ciaran Tobin hajlandó volt börtönbe vonulni, megalázó feltételekkel. Mármint megalázó, Magyarországra nézve! Az a nagy igazságosztó kormány, amely bevezette a három csapást, megalkotta Európa messze legszigorúbb Btk-ját, aki kriminalizálta a 12-13 éves gyerekeket, a hajléktalanokat, térdre borult egy kétszeres gyerekgyilkos előtt, és gyáva módon megalázkodva, soha nem tapasztalt egyezkedésbe kezdett. Az egyezkedés vége az lett, hogy győzedelmeskedett a kétszeres gyilkos, és ő szabta meg a feltételeket, amelyek szerint hajlandó megkezdeni jogerős börtönbüntetését. A gyilkos győzött!
Hétfőn (2014. január 13.) jött, pénteken (2014. január 17.) már ment is. De az öt nap alatt is felesége minden nap 40 percre meglátogathatta. Ennyi idő, 5 nap kellett, hogy a két rugalmas kormány elintézzék egy kétszeres gyerekgyilkos kiadatását!)

Ha összevetjük Ramillal, láthatjuk az óriási különbséget. Neki másfél évet kellett várnia a kiadatására attól a perctől kezdve, hogy a magyar kormány meghozta a döntést, hogy hazaengedik. (2011 első negyedétől 2012 harmadik negyedévéig.)

Persze Magyarország nem szándékozott nyugat Európa felé terjeszkedni, nem is alázta meg éveken keresztül az ír kétszeres gyerekgyilkost, hogy vaskos propaganda hadjáratot kelljen indítania, hogy az ír nép enyhítve gyűlöletét a magyarok iránt, kormányközeli cégek és egyéb kormányzati érdekek a lincselést elkerülve megjelenhessenek az országban, mint azt meg kellett tennie Azerbajdzsán felé.

A TV2 reggeli műsorában a győztesek kidüllesztett mellel pöffeszkednek a kanapén, Papp Gergely, a halálra gázolt két kisgyermek családjának ügyvédje, és az apa. Vigyorognak, nevetgélnek, jól láthatóan jól érzik magukat. Még az apa is megkönnyebbült, „már megbocsátottam”, mondja.

Nekem meg egyre jobban rándul görcsbe a gyomrom, szorul ökölbe a kezem és fokozódik a hányingerem. Ünnepeltetik magukat, ünneplik a győzelmet a kétszeres gyerekgyilkos győzelmét. Már nem szánalmas, hanem egyenesen undorító, amit művelnek. Nem csak ők, az egész magyar média, a politikusok és úgy egyben a komplett társadalom.

Navracsics nem ír felháborodva levelet a legfelsőbb ügyésznek, hogy mégiscsak felháborító, hogy csak 3 évet kapott egy kétszeres gyerekgyilkos. Azért sem lázad, hogy 14 évig szökésben volt és ezért minimum a kedvezményt el kellene tőle venni, hogy legalább ne másfél év után szabaduljon, hanem ülje le azt a szégyenletes 3 évet!

Rogán Antal sem posztol videoüzenetet, hogy tiltakozzon, ahogy azt tette a Rezesova ügyben, holott a két ügy nem is hasonlítható össze még akkor sem, ha mindkét esetben ártatlan emberek veszítették életüket. Egy többszörös gyerekgyilkos a gyilkosok közt is a legalja, de ez Magyarországon jól láthatóan senkit sem zavar. A fülkeforradalmárokat a legkevésbé.

Orbán Viktor sem fenyegeti a bíróságot. Persze, hogy nem, hiszen ismét győzelmet arattak. Újabb győzelem egy nem létező ellenféllel szemben, egy győzhetetlen csatában.

A Jobbik sem krákogja tele a sajtót habzó szájjal, pedig pont a napokban fröcskölték mindenfelé, hogy „halálbüntetést a gyerekgyilkosokra”. Most ők is sunyítanak. Ez az igazi magyar virtus, a sunyiság, a meghunyászkodás és a néphülyítés.

A magát demokratikus ellenzéknek tartó szövetséget sem lehetett hallani, hogy valami gondja lett volna azzal, hogy egy kétszeres gyerekgyilkos szab feltételeket Magyarországnak. Nem lepte el Magyarországot plakáterdő, hogy: „Több tiszteletet a magyaroknak!”)

Barátom, Ramil, nem egyezkedett, nem kérte, hogy kiváltságos helyzetbe kerüljön. Akkor sem, amikor teljesen világossá vált számára, hogy bármit kérhet, nincs olyan, amit ne adnának meg neki. Sőt, naponta elmondta – miután a fülkeforradalmárok kedvezményekkel kezdték elhalmozni –, hogy milyen rohadtul kellemetlen ez számára. Évekig harcoltunk szinte vállvetve a jelvényesek önkényessége és brutalitásai ellen, most meg úgy érzi, hogy elárult. Elárult engem, és elárulta azokat, akikért harcoltunk. Persze, én egyáltalán nem így gondoltam és éreztem, de jólesett, hogy ő igen. Ez is azt bizonyította, milyen ember ő valójában.

Ramil férfihoz méltóan vállalta tettét és sorsát akkor is, amikor napjában többször is megalázták gyáva emberek tucatjai. Ahogy az apja is. Kiállt fia mellett, ahogy az egy igazi apához méltó, de elítélte fia tettét, és nyilvánosan bocsánatot kért. Nem celebeskedett, holott fia hős a szülőhazájában, még ha ő nem is tartja magát annak.
Utolsó beszélgetésünk alkalmával Ramil erősen megszorította a kezem, ezzel is nyomatékossá téve, hogy amit mond, azt mennyire komolyan gondolja és mennyire fontos számára, hogy én mit gondolok.

– Arkadas, ugye tudod, hogy ezt az egész szarságot nem magam miatt teszem, és egyáltalán nem így érzek! Soha a büdös életben nem fogom megbocsátani, amit Magyarországon műveltek velem, a vallásommal és az országommal. Sem én, sem a gyerekeim, és azok gyermekei sem! Ugye tudod?”
– Tudom, Arkadas, másképpen nem lennél a barátom!

Egy férfi nem bosszúálló, de soha nem felejt!

Ramil Safarov végül hazatért és ezzel egyidejűleg a Magyarország keleti nyitás stratégiája is beindult. Ha valójában sikeres lesz, akkor elmondhatjuk, hogy a „baltás gyilkos” Magyarország megmentője lett!

De ha Magyarországé nem is, jó pár fülkeforradalmáré igen! Sokan megtollasodtak azon, hogy eladták Ramilt saját hazájának. Sok kormányközeli cég és kormánytag tömte tele a zsebeit ropogós dollárral, köszönhetően Ramilnak és annak, amit tett, mert ha Ramil anno nem öli meg azt az örmény katonát, akkor a magyar államnak 2011-ben nem lett volna kit eladnia, és manapság Azerbajdzsánban egyetlen magyar cég sem tevékenykedhetne degeszre keresve magát.
Azt hiszem, ezek után el lehet gondolkodni azon, hogy vajon hol is van Magyarországon az a bizonyos erkölcsi mérce.

Folytatjuk

Ramil Safarov  I. rész

Ramil Safarov II. rész

Ramil Safarov III. rész

RAMIL SAFAROV (a baltás gyilkos) MAGYARORSZÁG MEGMENTŐJE III. rész

Persze ennek nemcsak Ramil és én örültünk, hanem még vagy ötszáz fogvatartott, aki a Gyűjtő B épületében raboskodott. Megszabadulni egy ilyen alaktól, felér egy szabadulási érzéssel. Nem sok rab szereti a BV-seket, de az ilyen Nagy Pista féléket szinte mindegyik gyűlöli. Elvetemült egy fickó volt, pedig én még fénykorában nem is ismertem, amikor a „fekete kutyák” parancsnoka volt. Akik már akkor is ismerték, azt mondták, ahhoz képest most egy angyal. Ezt nemcsak fogvatartottak mesélték, hanem pár smasszer is megerősítette, hogy így van. Igaz, utóbbiak dicséretként beszéltek elvetemültségéről.
Mindenesetre jól mutatja példája, hogy a jelvények világában milyen könnyű felfelé bukni,
ha megfelelő hátszéllel rendelkezik egy-egy jelvény.

A „fülkeforradalom” után pár hónappal, szinte egyik napról a másikra változott meg Ramil sorsa. Olyan kiváltságokat kapott, amelyekkel nem sok magyarországi fogvatartott büszkélkedhetett. Talán rajta kívül egy sem.

Ramil értetlenkedve állt az új osztályvezető előtt – aki egyáltalán nem illett ebbe a közegbe, mert túl rendes fickó volt, főleg elődjével összehasonlítva – amikor az tudatta vele, hogy mostantól mindennap zuhanyozhat, hétfőtől-péntekig mehet az edzőterembe, naponta 30 percet telefonálhat, korlátlan mennyiségű csomagot kaphat, kérhet be nagyképernyőjű lapos tévét stb.,, ami hétköznapi fogvatartottnak nem jár.

Lehet, egy hétköznapi embernek ezek nem tűnnek nagy dolgoknak, de a magyar börtönökben ilyen még nem volt. Legalábbis legálisnak látszóan még biztos nem. Persze örültünk az új fejleménynek, főleg, hogy ezáltal az én vállamról is lekerült pár dolog, mivel eddig én szereztem be neki a „halal” kajákat, amit csak egy török boltban lehetett megvenni, a Baross utcában. A mobiltelefont is ritkábban kellett becsempészni hozzá, hogy tudjon normálisan beszélgetni a családjával, ami sokkal bonyolultabb volt, mint „halal” kaját hozatni. Este készítettem neki vacsorát, abba beleraktam a mobilt, másnap reggel pedig a szennyeseivel, amit a cél érdekében bevállaltam, hogy hetente kimosok, visszaküldte. Persze az időzítésnek működnie kellett, mert nem volt mindegyik smasszer készséges a folyamat lebonyolításában, még arra is figyelni kellett, hogy a mosógép szabad legyen, nehogy ellenőrzést kapjunk, és ott találják Ramil ruháit a Rezervátumba.

De így, hogy napi 30 percet telefonálhatott, már nem volt szüksége a mobilra. Ezt követően egyre sűrűbben járt be hozzá, és egyre hosszabb ideig beszélgettek az Azerbajdzsán Nagykövetség egyik emberével. Sokáig nem mondott semmit, én meg nem kérdeztem, mi történik, de láttam rajta, hogy valami „sumákság” folyik.

Aztán 2011 márciusának vége felé gyermekes, kaján mosollyal tért vissza egy ilyen látogatásról, kezében két hatalmas szatyorral, melyek degeszre voltak pakolva kajával. Még soha nem láttam mosolyogni „idegenek” között. Akárhová vitték vagy hozták a smasszerok, mindig fegyelmezett volt, tekintete komor, mint aki minden pillanatra fel van készülve, pont, mint egy igazi katona a bevetéseken. És én ezt tiszteltem benne a legjobban. Függetlenül attól, hogy az elmúlt hónapokban az őrök azon része is elkezdett vele jópofizni, akik addig mindent megtettek, hogy megalázzák, de Ramil nem felejtett, és nem állt le velük sztorizgatni. Továbbra is levegőnek nézte őket.

Tudtam, hogy valami kivételes jó hírt kapott. Sokat fájlalta a derekát, ami a középkori körülményeknek köszönhetően népbetegség a magyar börtönökben, mindig ugrattam, hogy: „Egy nagydarab feka csaj kellene, az majd kitaposná belőled ezt a nyavalygást.”, ami persze nem volt nyavalygás, hisz az én derekam is sokszor majd szétszakad, de egymást cukkoltuk, mert nem engedhettük meg, hogy egyetlen napon is esetleg a jelvényesek azt lássák, megtörtünk. A fájdalmakat a Roncsgyár velejárójának tekintettük, és azzal a ténnyel is tisztában voltunk, hogy aki szembeszáll a jelvényes hatalommal, annak az amúgy is rossz ellátási rendszertől sokkal rosszabb szolgáltatásokban lesz része. De mi ez is vállaltuk.
Szóval a mosolyát látva, míg kinyitották a cella ajtaját, viccesen megkérdeztem tőle:

– Hoztak feka csajt, hogy így örülsz?

– Arab nőt hoztak, Arkadas, igazi muzulmán csajt! – válaszolta jókedvűen.

Amikor az őrök elmentek és „magunkra” maradtunk, Ramil azzal állt elő, amiről már annyit beszéltünk, de eddig csak álomnak tűnt, és soha nem hittük volna, hogy egyszer valóra válhat.

– Megyek haza, Arkadas! Most mondta a követségről az ember, aki itt volt nálam, hogy megegyeztek a magyar kormánnyal, és egy-két éven belül hazamegyek!

Most már értettem, mitől volt az a gyermeki öröm az arcán. És azt is, mitől csuklik el a hangja, miközben meséli ezt a frenetikusan jó hírt. Olyan jó érzés volt ezt hallani, mintha én szabadultam volna.

Pár órával később, valószínűleg amikor átgondolta azokat, amiket a követség embere mondott neki, már nem volt olyan vidám.

– Eladtak, Arkadas! Eladtak, mint egy tevét vagy egy biciklit!

Nem értettem, miről beszél, de aztán elkezdte részletezni, hogy ez nem egy szokványos, jogszabályok alapján történő kiadatás, hanem a háttérben igen magas érdekek húzódnak meg. Ekkor értettem meg, miért van szükség még egy-két évre, ha a kormány jóváhagyta a kiadatását. Normális esetben egy-két hónap a lefutási idő, legfeljebb. fél év.

A válasz ijesztő volt. Nem kiadják, hanem eladják! Szó szerint, ahogy Ramil fogalmazott: „Eladtak, Arkadas!”

Ramilt olyan mélyen érintette, amikor világossá vált számára, hogy valójában mi is történik vele, hogy az is megfordult a fejében, megtagadja a kérelmet. Merthogy hiába volt lejátszva a függönyök mögött, Ramilnak a hivatalos dokumentumokat alá kellett írnia.

Napokig ez volt köztünk a téma, és megértettem miért nem teljes az öröme. Nehéz és hosszú folyamat előtt állt, de biztattam, hogy tegye azt, amit kérnek tőle, és húzzon el a francba ebből a pokolból. Megkérdezte, hogy segítek-e neki, mert egyedül- lehet -, nem fogja tudni végigcsinálni. Nyolc éve volt már magánzárkában, és szellemi frissessége már nem volt a régi. Mondtam neki, hogy maximálisan mellette leszek az utolsó pillanatig.

A magyar kormánynak feltételei voltak. Ha nem lettek volna, akkor az egész eljárás egy-két hét alatt lezajlik, és nem lenne szükség egy-két évre. A magyar félnek gazdasági érdekei voltak Ramil kiadatását illetően, míg a másik oldalon, azeri részen, politikai. Ramil a második legkedveltebb személy volt az országában, és az ellenzék az év emberének is megválasztotta. Ahogy közeledtek az azeri választások, egyre szaporodtak a tüntetések, és az elnöki trón megingott, főleg, hogy azt a regnáló elnök az apjától örökölte.

Alighanem tisztában volt az elnök azzal a ténnyel, hogy ha meg akarja őrizni elnöki posztját, valami nagyot kell dobnia. Ez a nagy valami csak egyetlen dolog lehet: Ramilt haza kell hozni, ha törik, ha szakad. Az ellenzék aduját kell kijátszani kormányoldalon! Ha nem sikerül Ramilt hazahozni, minimális az esély, hogy az elnök a választások után a helyén maradjon. Az ország elindulhat a fejlődés útján, rengeteg a nyugati és közel keleti befektető, de ha a stabilitása veszélybe kerül, az országot romokba fogja dönteni, mert a befektetők, ahogy jöttek, úgy távoznak is. Ha pedig oda a beígért jólét, a nép még akkor sem bocsátana meg, ha Ramilt valahogy egy idő után mégis sikerülne hazavinni. Legkésőbb 2012 végéig Ramilt haza kell vinni, vagy beláthatatlan események történnek Azerbajdzsánban.

Eddig soha nem beszélt az otthoni politikai állapotokról. Csak arról, hogy ha sikerülne hazamennie, az egyben a szabadságát is jelentené, mert a nép, főleg az őt legradikálisabban támogató, több százezer tagot számláló „Szürke Farkasok Egyesület” forradalmat szítana.

Most, hogy beavat a dolgokba, kezdem megérteni, milyen helyzetben is van igazán. Nem egy egyszerű ember, aki hazamegy, miután pár éves büntetését töltötte egy idegen országban, és a családja karjaiba veti magát, hanem egy eszköz a nagyok játékában. És ezt hallom a hangjából is, ahogy egyre mélyebben avat be a reá váró fejleményekbe. Érzem, hogy fáj neki, majd napokkal később el is mondja, hogy rohadtul érzi magát. Igen jelentős része van abban az ellenzéknek, hogy a „Ramil” téma nem került le a porondról. Akkor sem, amikor az ország arculatának kimondottan a hátrányára volt, és a kormány nagyon szívesen szabadult volna tőle. A „Szürke Farkasok” csináltak belőle hőst, ők harcoltak érte és a családjáért az első naptól kezdve, most mégis, ha haza akar jutni a családjához, a népéhez, akkor azt a kormányt kell támogatnia, amelyik csak eszközként tekint rá. A világ legjövedelmezőbb üzletágának, a politikának lett az eszköze. Nem Ramil Safarov, mint azeri állampolgár jelent sokat.

Hetekig szinte csak ez volt kettőnk között a téma, valamint az, hogy azt értjük, hogy Azerbajdzsánnak miért van szüksége Ramilra, de azt már kevésbé értettük, hogy Magyarország miért gondolta meg magát, és tért el az elmúlt nyolc évben makacsul fenntartott álláspontjától. Felduzzasztott bankszámlákat véltünk a háttérben. Mindketten tapasztaltuk azt a mértéktelen kapzsiságot és korrupciót, ami Magyarországra rátelepedett már hosszú évek óta, mint a szmog Pekingre. Van az a pénz, amiért Magyarországon jogszabályokat változtatnak, ha kell, 24 órán belül. Van az a pénz és érdek, amiért bármi megtörténhet. Április közepére már okosabbak lettünk. Tisztán láttuk a magyar oldal érdekeit is. Legalábbis egy jelentős részét biztosan, de az is lehet, csak a jéghegy csúcsát.
Ramil kiadásának első stratégiai feltétele a mindent elsöprő propagandaanyag elkészítése volt. Meg kellett győzni az azeri népet, hogy a magyarok nagyon jó emberek, hogy nagyon jól bántak, bánnak Ramillal, és ezzel párhuzamosan Ramilnak el kell érnie, hogy az ellenzék fejezze be a tüntetéseket Bakuban és az egész ország területén. Mivel megígértem Ramilnak, hogy segíteni fogok teljes egészében, belevetettük magunkat a „munkába”.

Sikerült Ramilt végképpen meggyőznöm, hogy bármi áron haza kell jutnia, mert ez az utolsó esélye, és ha most nem megy, itt fog megdögleni. Tegye félre az elveit, és tegye, amit kérnek tőle. Azt hiszem, a magyar börtönviszonyok mindenkit nagyon gyorsan meggyőznek arról, hogy ha egy mód is van rá, innen meneküljön. Ez Ramilnál is nagymértékben közrejátszott. Még egy edzett katonának is komoly kihívást jelent a magyar börtönviszonyokkal megküzdeni.

Igazából akkor szembesültem azzal, hogy Ramilt nem is hősként tisztelik hazájában, hanem már-már istenként, amikor én lettem az összekötő ember Ramil és az azeri társadalmat képviselő Sebnem Mamedova között, aki ma már a felesége. Naponta több kézzel írott levelet juttatott el hozzám Ramil, amit én e-mailen továbbítottam Sebnemnek, ő pedig az ellenzéki vezetők felé, valamint Ramil közösségi oldalára posztolta az oda szánt írásokat, üzeneteket, felhívásokat. Ez mind az azeri hatalom tudtával és kérésére történt, amiről a magyar kormánynak is tudomása volt.

Folytatjuk

Ramil Safarov  I. rész

Ramil Safarov II. rész

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!