A rohingják szisztematikus elnyomása már az apartheid szintjét éri el Mianmarban – ez áll az Amnesty International legfrissebb jelentésében, amely kétéves vizsgálat után készült el.
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah
A Nyitott ketrecbe zárva címet viselő jelentés igyekszik a legutóbbi erőszakhullámot kontextusba helyezni. Augusztus vége óta a mianmari biztonsági erők gyilkosságai és gyújtogatásai elől több mint 600 000 rohingja menekült a szomszédos Bangladesbe.
A vizsgálat az Amnesty közleménye szerint feltárta, hogy hatóságok hogyan korlátozzák az Arakán államban élő rohingják életének lényegében minden területét, és hogyan kényszerítették őket gettókba, ahol nem férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz vagy az oktatáshoz. Olyan is előfordult, hogy az állam bizonyos területein a falvaikat is el kellett hagyniuk. Az Amnesty szerint
„a jelenlegi helyzet minden tekintetben kimeríti az emberiesség elleni bűncselekmények, azon belül is az apartheid tényállását”.
Anna Neistat, a szervezet kutatási igazgatója azt mondta: “A mianmari hatóságok jogellenesen elkülönítik a rohingja nőket, gyerekeket és férfiakat, és egy embertelen apartheid rendszert építettek ki. Naponta érik őket különböző jogsértések, az elnyomás pedig fokozódott az elmúlt években.”
A UNICEF korábbi jelentése alapján a rohingja gyerekek élete valóságos földi pokol. Erről ír az Amnesty jelentése is. Anna Neistat szerint „a rendszert arra találták ki, hogy annyira reménytelenné és embertelenné tegye a rohingyák életét amennyire ez csak lehetséges. A biztonsági erők elmúlt három hónapban végrehajtott etnikai tisztogatása csak egy újabb példa erre az elképesztően aljas bánásmódra.”
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah
A jelentés szerint a rohingják elnyomása évtizedekre megy vissza, de 2012 óta még inkább felerősödött. Akkor söpört végig Arakán államon az ország buddhista és muszlim közösségei közötti erőszak.
Az Arakán államban élő rohingják lényegében
a külvilágtól elzárva élnek, a szabad mozgáshoz való jogukat pedig durván megsértik azzal, hogy a nekik kijelölt falvakba és járásokba száműzik őket.
A korlátozások alapját törvények, “helyi rendeletek” és egyéb szabályok szövevényes hálója adja, amelyeket az állami hatóságok a jelentés szerint nyíltan rasszista módon végre is hajtanak.
Különleges utazási engedélyre van szükségük, ha másik járásba, vagy akár másik faluba akarnak menni. A kutatás közben az Amnesty munkatársai is a saját szemükkel látták, hogy egy határőr az egyik ilyen ellenőrzőpontnál egy rohingja férfit rugdos, és legalább egy statáriális kivégzést is dokumentáltak.
A határőrök egy 23 éves férfit lőttek agyon, amiért megsértette a kijárási tilalmat.
A rohingjáktól az orvosi ellátást is gyakorlatilag megtagadják, csak néhány kórházat vehetnek igénybe. Korlátozzák az oktatást is. A gazdáknak gyakran megtiltják, hogy a földjeiken dolgozzanak. Az alultápláltság és szegénység egyeduralkodó lett a rohingya közösségekben, amit tovább súlyosbít, hogy a hatóságok a humanitárius segélyeket sem engedik be ezekre a területekre.
Fotó: MTI/EPA/Abir Abdullah
“Nagyon nehéz a helyzetünk, mert nincs mit ennünk.
Jobb lenne fogdában vagy börtönben, mert ott legalább van rendszeres ellátás.
De amúgy olyan, mintha egy börtönben élnénk.” – mondta egy 25 éves férfi.
A négynél több embert érintő gyülekezés tilos, különösen a muszlim többségű területeken, ami a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a rohingják nem tudnak közösen imádkozni sem. A mecsetekbe szintén nem mehetnek.
A jelentés szerint a diszkrimináció alapja a jogfosztottság: 1982-es állampolgársági törvény származásuk miatt megfosztotta a rohingjákat az állampolgárságuktól. 2016 óta a kormány megnehezíti, hogy a rohingja újszülötteket be lehessen jelenteni családjuk címére, pedig gyakran ez az egyetlen hivatalos bizonyíték, hogy Mianmarban élnek. Az állam északi részén lakók, akik nincsenek otthon az éves “népszámláláskor” azt kockáztatják, hogy törlik őket az összes hivatalos regiszterből. Így viszont a menekültek esetleges hazatérése szinte lehetetlen.
