Kezdőlap Címkék Republicon

Címke: Republicon

Még jobban elhúzott a Fidesz

0

Jó helyzetben fut neki a választásokat megelőző utolsó fél évnek a Fidesz. A jelek szerint működik a kommunikációja, hiszen a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nem csak hogy torony magasan vezet, de az utóbbi hetekben még növelni is tudta az előnyét. 

 

A pártválasztók 54 százaléka támogatja a Fideszt – ez derül ki a Republikon Intézet októberi közvélemény-kutatásából, amelyet az intézet médiapartnereként a 24.hu közölt elsőként. Megállt az MSZP támogatottságának az esése, 12 százalékon. A Jobbik maradt 15, az LMP pedig 6 százalékon, a Demokratikus Koalíció egy százalékpontos eséssel 5 százalékon áll.

A teljes népesség körében a Fidesz és az MSZP tudta növelni a támogatottságát egy-egy százalékponttal, előbbi 32, utóbbi pedig 8 százalékra. A szocialistáknál csak egy kicsivel van kedvezőbb helyzetben a Jobbik a maga 9 százalékával. Az LMP 4 százalék, míg a DK 3 százalékon áll az összes megkérdezett között. A Momentum 2, az Együtt és az MLP 1-1 százalékot tud felmutatni a teljes népesség körében, a Párbeszéd viszont a szeptemberi 1 százalékot sem érte el. A pártot választani nem tudók vagy nem akarók aránya hat hónappal a választások előtt 40 százalék.

Jó irányban mennek a dolgok?

A Median is a napokban tette közzé októberi felmérését, amelynek eredménye szerint a Fidesz támogatottsága a választani tudó biztos szavazók körében 61 százalék. Második helyen a Jobbik áll 14, a harmadik az MSZP 9 százalékkal. A DK-t 7 százalék választaná. A biztos szavazók 30 százaléka nem jelölt meg pártot.

A kormány teljesítményének megítélése és a lakosság általános közhangulata is fokozatosan javul. Októberben a válaszadók 48 százaléka adott „jó” osztályzatot az Orbán-kormánynak, és 44 százalék szerint az országban jó irányba mennek a dolgok – idézte  felmérés eredményét a HVG.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!