Meghalt Ion Mihai Pacepa (1928-2021), a román hírszerezés (DIE) egykori igazgató-helyettese. A halál oka a koronavírus. Rendkívül sokrétű és ellentmondásos személyiség volt, s már ez is indokolja, hogy foglalkozzunk vele. Engem különösen inspirált a ’89-es rendszerváltás előtti évtizedben, főként azért, mert sokban elősegítette a Ceaşescu-rendszer bukását.
Pacepa 1978-ban – egyáltalán nem veszélytelen körülmények között – az Egyesült Államokba menekült, ahol azonnal menedékjogot kapott. Bár erről sohasem beszélt, szinte biztosra vehető, hogy a román hírszerzés vezetőjeként már korábban beszervezte a CIA.
1987-ben megjelent könyve, a Red Horizons (Vörös horizontok), ami a Ceauşescu-rendszer titkairól rántotta le a leplet. Három fontos dolgot elemzett mélyebben könyvében Pacepa. Mind a három főbenjáró bűnnek számított Nyugaton; ez győzte meg Washingtont és a nyugat-európai fővárosokat, hogy nincs más alternatíva: szembe kell fordulni Ceauşescuval.
(Amikor az Orbán körüli nyugati érzelmek megfordulását, Orbán személyének és rendszerének egyre egyetemesebb elutasítását látom manapság, akkor mindig Pacepa és az ő leleplezései jutnak eszembe. Pacepa fellépése előtt voltak a román diktátornak bizonyos mentségei a nyugatiak számításaiban. Pacepa könyvének megjelenése után már egy ilyen mentség sem akadt. A párhuzam adja magát: 2021 előtt egyesek még dédelgettek illúziókat Orbánnal szemben, 2021 után már sehol sincs erre példa.)
Pacepa három olyan vádat fogalmazott meg és bizonyította be valóságos voltukat, melyek esetében a nyugati érdekek szempontjából nem volt mentség:
(1) A „vörös horizontok” egy hadművelet kódnevét jelenti, melynek keretében Ceauşescu eljátszotta, hogy együttműködik a Nyugattal, de tulajdonképpen mégiscsak az oroszoknak dolgozott. A román hírszerzés energiát nem kímélve dolgozott a nyugati titkok megszerzésén, melyek aztán az orosz KGB és főként a GRU (katonai hírszerzés) asztalán landoltak.
(2) A román rezsim lényegi eleme volt az antiszemitizmus, az Izraellel fenntartott „jó” viszony álcája, csak a belső, egyre erősödő antiszemitizmust volt hivatva leplezni.
(3) Általában a kisebbségek elképesztő elnyomása, különösen a magyaroké, minthogy a korábban jelentékeny számú németből (szászokból és svábokból) ekkorra már szinte senki sem maradt.
De Pacepának volt egy másik arca is. A kelet-európai rendszerváltásokat követően egymás után adta ki újabb műveit, melyek már egyébbel sem voltak tele, mint álhírekkel, feltételezésekkel, konfabulációkkal és rémhírekkel; nyilvánvalóan képtelen volt arra, hogy Kelet-Európa-szakértőként a felszínen maradhasson, kultúrája és tudása pedig kevés volt ahhoz, hogy tényleges és hasznos geopolitikai következtetésekre jusson.
Mindennek oka főként abból fakadt, hogy Románia és a többi állam aktualitásaival már nem lehetett tisztában. Csak a nyílt információkhoz juthatott hozzá, így a régi receptek alapján próbált azokból következtetésekre jutni – de ezek kiábrándítóan hajmeresztőknek, sőt nevetségeseknek bizonyultak.
Munkált benne a düh is, hogy hazájában, Romániában csak kevesen méltatták korábbi tetteit, s a rendszerváltásban betöltött szerepét. Amikor a ’90-es évek elején egyszer Bukarestben voltam, az akkor még liberális Magyar Hírlapnak interjút készítettem az újonnan létrehozott titkosszolgálat (SRI) igazgatójával, Virgil Măgureanuval. Kérdésemre az igazgató valami olyasmit mondott, hogy Pacepa áruló volt s így fogják megítélni a jövőben is. Nagyjából ez máig igaz.
Ara-Kovács Attila
