55 évvel ezelőtt halt meg Orth György. Minden idők legjobb magyar labdarúgója Magyarországon az MTK játékosa volt.
Valószínűleg ő lehetett Magyarország egyik első sportcelebritása, ahogy akkor mondták: sportprimadonnája. Aktív társasági életet élt, a sajtóban gyakran jelentek meg róla cikkek, színésznő-feleségei voltak, szerette az elegáns ruhákat, saját autója is volt. Orthról többen is úgy tartották, hogy korának legjobbja, sőt, egyenesen minden idők legjobb magyar labdarúgója volt. Ez utóbbi kép kialakításában komoly szerepe lehetett Barcs Sándornak, aki az 1950–1970-es években MLSZ-elnök, valamint FIFA- és UEFA-alelnök és egy ideig ez utóbbinak megbízott elnöke is volt.
Barcs Puskással összevetve a sokoldalú Orthot találta jobb játékosnak,
és ezt több fórumon is hangoztatta, így például az Alberttől Zsákig című kötet előszavában is. Orth György nevéhez napjainkban is ezeket a jelzőket fűzik, noha ma már aligha él olyan ember, aki látta őt játszani, és emlékezhet is a játékára (Orthról filmfelvétel csak minimális mennyiségben maradt fenn).
Orth György már játékos korában bekerült a kánonba – minden bizonnyal teljes joggal, hiszen a kortárs beszámolók is (külföldön is) egyöntetűen szuperlatívuszokban írtak róla. Neve a médiában is etalon lett, immár egy évszázada, hogy rendre felbukkan újságok hasábjain, illetve az utóbbi években internetes oldalakon. Azonban nemcsak írott médiumok, de emlékművek is emlékeztetik az embert Orth Györgyre. Jelen írás – amely a szerző reményei szerint nem csak egy újabb emlékeztető, de új összefüggéseket és ismereteket is bemutat – ez utóbbiakat veszi röviden sorba, kiemelten foglalkozva Orth mellszobrának „történetével”, levéltári dokumentummal is illusztrálva azt.
Orth György elsőként megalkotott fizikai emlékműve maga a sírja, síremléke, amelyet utolsó klubja, az FC Porto állított.
A sírkövön Orth osztrák feleségének portugál nyelvű búcsúüzenete olvasható: „Gyuri – vivo para te recordar – Anny” (magyarul: „Gyuri, azért élek, hogy rád emlékezzek. Anny”).
A házaspárnak gyermeke nem született, az özvegy (aki később ismét férjhez ment) két évtizeddel később halt meg. A sírkő mögötti részen a portugál klub nemcsak elhunyt edzőjének, de önmagának is emléket állított a felirattal: „A Gyõrgy [sic] Orth – 1901/1962 – o futebol – por iniciativa de Futebol Clube de Porto” (magyarul: „Orth Györgynek /1901–1962/ – a labdarúgás. Az FC Porto kezdeményezésére”).
Az impozáns sír Portóban, a paranhos-i temetőben található, az emlékmű 1963-ra már bizonyosan elkészült. A síremlék (amelynek hátsó traktátusát időközben kissé „eltolták”, és urnafalat építettek melléje) viszonylag ismert, olykor magyarok is látogatják. Az elmúlt évtizedekben többször is felmerült, hogy Magyarországra hozzák Orth György hamvait.
Arra biztatja a Fidesz-KDNP az önkormányzati képviselő-testületeket, hogy határozatban utasítsák el a Soros-tervet és az illegális bevándorlást településeiken – mondta Puskás Imre, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A kormánypárti politikus felidézte, hogy előző nap a „bevándorlásszervező irodákkal” szembeni fellépésről fogadtak el felhívást polgármesterek.
Ezzel a Fidesz maximálisan egyetért, szerinte is lépnie kell a kormánynak, és akár törvénnyel, vagy törvényekkel kell megakadályozni a Soros-terv végrehajtását, a „bevándorlásszervező” Soros-hálózat veszélyes tevékenységét – mondta.
Ha az uniós országokra kényszerítik a kötelező kvótát, a Soros-terv további pontjait, akkor a magyar településekre is megindul a migránsok betelepítése – mutatott rá Puskás Imre.
2007. november 17-én a Független Hírügynökség beszámolt arról, hogy hivatalosan is Puskás Ferenc nevét viseli az egyik kispesti utca.
Az Újtemető utcát jelképesen már áprilisban átnevezték, de hivatalosan ez csak a fővárosi közgyűlés jóváhagyásával történhet meg a szabályok szerint. A testület szeptemberben döntött az ügyben, és szombaton tartották az avató ünnepséget.
Az egy éve elhunyt világhírű labdarúgóról azért lehet már most utcát elnevezni, mert 2001-ben megkapta a Budapest díszpolgára címet. A vonatkozó rendelet szerint egyébként csak 25 évvel a halála után lehet utcát elnevezni valakiről a fővárosban.
A szombati ünnepségen Demszky Gábor főpolgármester mellett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes és Burány Sándor, a kerület országgyűlési képviselője is ott volt, valamint Szepesi György és Rákóczi László. Rajtuk kívül Gajda Péter kispesti polgármester és Gács Pál, a Honvéd ügyvezető igazgatója vett részt az eseményen.
Az utcanév-tábla avatása után megkoszorúzták azt az emléktáblát is, amelyet a világhírű labdarúgó 80. születésnapja alkalmából helyeztek el tavasszal a Bozsik Stadion bejáratánál.
Tegnap a FüHü is megemlékezett az Aranycsapat húsz évvel ezelőtt elhunyt legendás balszélsőjéről, a kiismerhetetlen cseleiről Rongylábúnak becézett Czibor Zoltánról. Megírtuk azt is, hogy miután Czibor 1956-ban disszidált, a kor szocialista szelleméből következett, hogy idehaza a nevét sem lehetett leírni.
Nem ő az egyetlen, aki disszidált, és akit ezért a hivatalos Magyarország megpróbált kitörölni a magyar futball történetéből.
Hasonlóképpen járt az Aranycsapat talán legjobb, de mindenképpen legismertebb játékosa, Puskás Ferenc is.
Puskást mindenki szerette, még a szűk ötvenes években is elismerték különleges képességeit, tudását. Bejáratos volt a nagyfőnökökhöz, ha valamelyik csapattársa bajba került, ő mindent el tudott intézni.
1956-ban, több csapattársával együtt nem jött haza, Spanyolországban telepedett le. A Real Madridban, több mint tizenöt kilónyi túlsúlya miatt, először nem akarták alkalmazni, ám ő néhány hét alatt ledobta magáról a fölösleget, és azt követően tíz éven át focizott a királyi gárdában.
Hatszor volt spanyol bajnok, kétszer gólkirály, és a világ talán legpatinásabb klubjánál minden idők legjobb játékosának választották.
A szocializmus diszkrét bája: miközben a legismertebb magyar, az egykori Száguldó Őrnagy, a nagyvilágban sikert sikerre halmozott, idehaza még a nevét sem lehetett leírni. Amikor a Real Madrid egy barátságos meccsen a Vasas ellen futballozott, a spanyolok, legalábbis a magyar újságok összeállításai szerint, mindössze tíz emberrel léptek a pályára – a Puskás nevű, tízes számú mezt viselő játékost ugyanis, valamiért elfelejtették megemlíteni az akkori magyar lapokban.
1961-ben szüleimet sikerült végre sikerült rávennem, hogy vegyék meg nekem a Real Madridot. Ma már nem divat a srácok körében gombfocizni, sőt, úgy gondolom, a legtöbben azt sem tudják, mi fán terem ez a játék, ám a hatvanas években – különösen az első felében – a gombfocizás még nagyon népszerű elfoglaltságnak számított. Amikor rossz idő volt, és nem a Klauzál téren fociztunk a barátaimmal, akkor gombfoci bajnokságokat rendeztünk – gólokkal, kiállításokkal, izgalmakkal, veszekedésekkel.
Mint a többi fiúnak, nekem is számos csapatom volt.
Jó szívvel emlékszem vissza a valamikori MTK-ra – Szimcsákkal a balszélen, Lanczkor állt a kapuban, a jobbhátvédet Palicskónak, a bal bekket Lantosnak hívták. A középcsatár Kuti, valamint a jobbösszekötő Bödör is igen ismert játékosnak számított. Nem is szólva persze Sándor Csikarról, akiről ma egy jó nevű, válogatottakat is adó futballakadémiát neveztek el.
Az általam vezényelt „istállóba” tartozott az FTC is. Itt játszott a többi között Dékány Doktor, Vilezsál Oszkár, Dalnoki Puhavagyjenő, és az idővel állatorvossá, majd kisgazda képviselővé avanzsált Dr. Fenyvesi Máté is. És megvolt persze a brazil válogatott is, a két Santossal, Didivel, Vavával és Pelével súlyosbítva, valamint Kádár János kedvenc együttese, a Vasas, a Bundzsák, Kékesi, Raduly és más jelesek által fémjelezett alakulat.
Ebbe az istállóba szerettem volna megvásárolni a Real Madridot. A magyar csapatok mellett ugyanis ők voltak a kedvenceim.
Szüleim, akik máskülönben viszonylagos szimpátiával kezelték gombfociőrületemet, valamiért nem rajongtak különösebben az ötletért.
Direktben nem beszéltek le róla, ám nem is nagyon erőltették, hogy megvásároljam a csapatot. Egyszer azután már nem lehetett tovább halogatni, szeretett felmenőim minden ésszerű kifogásból kifogytak, így magamhoz vettem a tőlük kapott pénzt, és lerongyoltam a sarokra, a trafikba. (A fiatalabbak kedvéért: a trafik egy olyan bolt volt, amelyben elsősorban dohányárukat lehetett vásárolni. Meg persze minden mást, amit a trafikos fontosnak tartott.).
A trafikos régi ismerősként fogadott, gombfocimániám miatt törzsvásárlónak számítottam. Azt megelőzően már vagy tízszer megnéztem a Realt, kézbe fogtam és csodálattal bámultam a „fiúkat” szimbolizáló gombokat. Ezúttal azonban nem egyszerű érdeklődőként vettem részt a kiskereskedelmi folyamatban, hanem végfelhasználóként, azaz vevőként.
Nem ragoznám tovább a Real Madrid megvásárlását: hamar túlestünk az üzleten. Mindegyik játékost ismertem természetesen, az újságok jóvoltából kívülről fújtam a csapat összeállítását.
Egyedül a Marsall nevű gombot nem tudtam hová tenni.
Illetve tudtam, merthogy a többinek mind meg volt a helyük: az isteni Di Stefano volt a középcsatár, a balszélen egy Gento nevű fiatalember száguldozott, kizárásos alapon közéjük kellett elhelyeznem a titokzatos Marsall nevű játékost. Akinek, ráadásul, még a fotója is ismerősnek tűnt. A szüleim ugyanis, bár nem verték nagydobra, néhány 1956 előtti magyar sportújságot megőriztek – ott láthattam régebben a Marsall nevű balösszekötőt.
Kérdeztem a trafikost, hogy kerül ide ez a futballista, ám ő diszkréten odasúgta: most mások is vannak a boltban, majd ha a többi vevő elment, elmondja. És valóban, amikor az ismeretlen vásárlók becsukták maguk mögött az ajtót, s végre egyedül maradtunk, beszédesebbnek bizonyult. Közölte velem, hogy
a Marsall nevű játékos valójában Puskás Ferenc, aki a Real Madrid egyik legnagyobb sztárja.
De, tette hozzá, miután disszidált, s hivatalosan hazaárulónak tekintik, Magyarországon nem létezik – a nevét nem szabad sem leírni, sem kimondani. Meg is kért, ne mondjam el senkinek, hogy a csapatomban Marsall néven Puskás játszik. Majd valamivel engedékenyebben hozzátette: ha mégis eldicsekednék vele a barátaimnak, azt semmiképpen se áruljam el, hogy tőle tudom.
Ez volt az én nagy találkozásom Puskással, akit a csapatomban Marsallnak hívtak. A Real Madrid egyébként valóban jó befektetésnek bizonyult. Sikert sikerre halmoztak a fiúk, szinte számolatlanul rúgták a gólokat mindenkinek – ki tudja miért, egyedül az MTK-t nem tudták soha legyőzni.
55 évvel ezelőtt halt meg Orth György. Minden idők legjobb magyar labdarúgója Magyarországon az MTK játékosa volt.
Az 1901-ben született Orth György 16 évesen lett válogatott, csapatával, az MTK-val sorra nyerte a bajnokságokat, míg 1925-ben súlyos térdsérülést nem szerzett. A sérülésből soha nem épült fel teljesen, és noha évekig játszott még (válogatottként is), kortársai szerint a pályán már csak árnyéka volt korábbi önmagának. 1930-ban hagyta el Magyarországot, ahova már csak rövidebb időre tért vissza (erre is csak az 1930-as években került sor, néhány hónapra, illetve hétre).
Orth külföldön sportoktatóként/edzőként/szövetségi kapitányként dolgozott Chilében, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Argentínában, Mexikóban, Kolumbiában, Peruban és végül Portugáliában. Portóban halt meg 1962-ben.
Mindezidáig két komolyabb munka született Orth Györgyről, mindkettő sok évtizeddel ezelőtti, és mindkettő Orth magyarországi életére fókuszál. Az egyik (Fekete Pál műve) egy regényes – de Orth környezetéből származókkal készített riportokon alapuló – életrajz, a másik (Hámori Tibor könyve) pedig egy olyan riportkönyv, amelyben a szerző minden forrását pontosan idézi ugyan, de az állítások valóságtartalmát már nem ellenőrizte.
Az Orth által trenírozott szövetségekhez, illetőleg klubokhoz nyilván könnyen hozzá lehet kötni az adott évben elért eredményeket, de ezzel érdemben nem tudunk meg többet Orth személyéről és világáról. Arról az Orth Györgyről, akiről más és más személyes emlékeket őriztek meg – és azokat adott esetben tovább is hagyományozták – barátai itthon és külföldön.
Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár, Balogh János Mátyás.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.