Kezdőlap Címkék Petíció

Címke: petíció

Mai kérdés – Beolvassák az ellenzéki képviselők ötpontos követelését az MTVA-ban?

0

This poll is no longer accepting votes

Beolvassák az ellenzéki képviselők ötpontos követelését az MTVA-ban?

Petíció indult Andy Vajna tévéje miatt

1

Egyre többen dühösek, amiért a magyar szurkolók túlnyomó többsége nem láthatja a spanyol bajnokikat. A spanyol liga elnökét kérik, hogy tegyen valamit.

A spanyol foci rendkívül népszerű Magyarországon, köszönhetően elsősorban a rengeteg Barcelona- és Real Madrid-szurkolónak. A La Liga meccseit évekig a Sport TV közvetítette, idén azonban az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport vette meg a közvetítési jogokat. Ott pedig úgy döntöttek, hogy a spanyol bajnokikat a nemrég elindított Spíler 2 csatornán adják.

Csakhogy ezt a csatornát nagyon kevesen tudják nézni,

mindössze százezer háztartásban elérhető. A nagy szolgáltatókkal ugyanis nincs szerződése.

Ugyan a Magyar Telekom hétfői közleménye szerint folyamatosan tárgyalnak, de a cég vezérigazgatója csütörtökön egy más témában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a megállapodás még messze van. A UPC-vel sem sikerült még megegyezniük, nem beszélve a harmadik nagy szolgáltatóról, a Digiről, ahol ráadásul neheztelhetnek is a TV2 Csoportra, hiszen több közvetítési jogot pont előlük vettek meg.

Így aztán

hiába van rengeteg rajongója a spanyol focinak Magyarországon, tévében nem tudják nézni a meccseket.

Ezért egy petíció is indult, „a spanyol futball magyar szurkolói” aláírással. Ebben a Spanyol Labdarúgóliga elnökéhez, Javier Tebashoz fordulnak, és azt írják: tarthatatlan állapot, hogy a magyar háztartások mindössze 3%-ában nézhetőek a meccsek, pedig már három forduló is lement a bajnokságból.

A petíció szerint ezzel a magyar jogtulajdonos nem teljesíti a kötelezettségeit, mert nem juttatja el a meccseket a fogyasztókhoz, így

„százezrek kényszerülnek arra, hogy illegális csatornákon kövessék a világ legjobb meccseit”.

Így Javier Tebastól „azonnali és határozott” közbenjárást kérnek. A petíciót már több ezren aláírták.

Pócs Jánosnak a Fideszben a helye

Tanult barátaim a Facebookon napok óta követelik, hogy a Fidesz zárja ki soraiból Pócs János képviselőt. Ha lenne valaki, aki nem tudná kicsoda Pócs János, és milyen vicces fotóval került fel a hazai, és a nemzetközi sajtó lapjaira, akkor most röviden csak annyi: ő az az ember, aki megosztotta az itt is látható, és általa viccesnek tartott, Erdélyből kapott fotót. Pócs úr még megjegyzést is fűzött hozzá: Ott már eggyel kevesebb disznó van. Jó étvágyat!

Amikor a Hír TV-nek a parlament folyosóján sikerült egy fél percre szóra bírnia Orbán Viktort, és megkérdezték, hogy mi a véleménye Pócs fotójáról, a miniszterelnök csak annyit válaszolt: A disznóvágás ügyei nem tartoznak a kormány hatáskörébe.

Tegnap már petíció is fogalmazódott, írók, költők, a szellem emberei írták meg benne a véleményüket, és arra kívánják rávenni a Fideszt, hogy távolítsa el Pócsot a pártból.

Szerintem pedig a Fidesznek nem kellene kizárnia Pócs Jánost. Pócs János kifejezetten a Fideszbe való. Abba a pártba, amelynek elnöke, nem mellesleg, Magyarország miniszterelnöke, pityókás hangulatban arról énekel egy felvételen, hogy a fehérvári huszárok sok kislányt meghágtak. Nyilván nem zaklatásilag, mert a felvétel nem mostanság, hanem néhány évvel ezelőtt készült, amikor a sok kislány meghágása még nem zaklatásként, hanem férfiúi virtusként volt számon tartva.

Ez a párt, a Fidesz, adta a nemzetnek a Vak Komondoros Baloghot, valamint azt a Varga nevű képviselőt, aki nem szégyellte azt mondani, hogy a nőket azért verik, mert keveset szülnek.

Most meg itt ez a leölt disznó, rajta a felirattal. Pócs János persze gyáván magyarázkodik, megpróbál kihátrálni a vállalhatatlanból, de nem tud: nyilvánvaló, hogy miről szól ez a kép. Mindenki tudja, mi az, amihez a fotón látható, bizonyára derék magyar emberek mosolyogva asszisztálnak. Nincs egy sem közülük, aki utólag elnézést kért. Legalább annyit mondhatott volna: bocs hülye voltam. Vagy azt: ittunk egy kicsit előtte, nem gondolkodtunk.

Ez sem lett volna mentség, legföljebb magyarázat.

Úgyhogy én a petíció készítőivel és aláíróival ellentétben azt gondolom, nem kell a Fidesznek kizárnia soraiból Pócs Jánost. Jó helyen van Pócs János a Fideszben, jobb helyen nem is lehetne. Ez a párt ugyanis semmivel sem különb nála. Nem kizárnia kell a Fidesznek Pócs Jánost, hanem büszkén mutogatni. Ilyenek vagyunk, és ti – lásd a közvélemény-kutatásokat – így kedveltek minket.

Jobbik: Hogyan segít a bérunió az országon belüli bérkülönbségek felszámolásában?

0

A Béruniós kezdeményezés elsődleges célja az Európa keleti és nyugati fele közötti bérkülönbségek kiegyenlítése, de ugyanilyen fontos az országokon belüli regionális különbségek mérséklése az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének jegyében.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon belül az ország nyugati és keleti fele között is közel kétszeres különbség figyelhető meg a nettó átlagjövedelmek terén és noha a munkanélküliség jelenleg csökkenő tendenciát mutat, még így is megfigyelhetők különbségek a megyék között.

A régiónként eltérő bérek nem csak hazánkban, de Európa sok más államában is kihívást jelentenek. A Béruniós kezdeményezés elsődleges célja az Európa keleti és nyugati fele közötti bérkülönbségek kiegyenlítése, de ugyanilyen fontos az országokon belüli regionális különbségek mérséklése az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvének jegyében.

A kohéziós alapok megfelelő felhasználása és az elmaradottabb területeket kedvezményező gazdaságpolitika önmagában is sokat segíthet a probléma felszámolásában, a Béruniós kezdeményezés spektruma is teljesen egybeesik azzal a törekvéssel, hogy egy-egy országon belül is megtörténjen a leszakadó vidékek felzárkózása. Természetesen lehetetlen minden ország minden régiójában teljesen azonos feltételeket teremteni, az élen járó régiók képesek más térségekre is pozitív hatást kifejteni és a fejletlenebb területeken is felfelé húzni a béreket. Magyarországot az országon belüli különbségek különösen sújtják, hiszen hazánkban még a legjómódúbb megyék átlagbére is elmarad az európai átlagtól, a legszegényebb területeken mért adat pedig méltatlan az Európai Unióhoz és azokhoz az eszmékhez, melyek mentén az Unió létrejött.

Gyöngyösi Márton, országgyűlési képviselő és a Béruniót kezdeményező polgári bizottság vezetője

Ez volt ma – 2017. október 7.

0

Viták a szocialisták választmányi ülésén, de a pártelnök szerint „vissza lehet térni mindenkinek a fészkére. A keselyűknek nem kell tovább keringeni fölöttünk”; Závecz Tibor szerint százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz; már több mint háromezren írták alá a petíciót az emberséges társadalomért, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indítottak el; Babos Tímea és Andrea Hlaváćkova döntősök Pekingben.

Az MSZP választmányi ülése – éles vita

Véget ért a Magyar Szocialista Párt választmányának ülése, amely után Molnár Gyula pártelnök és Hiller István választmányi elnök tartott sajtótájékoztatót. Ennek lényege: Az MSZP él és folytatja azt a munkát, amelyet Botka László volt miniszterelnök-jelölt vezetésével megkezdett. A Független Hírügynökség információja szerint korántsem volt egyetértés a tanácskozáson, sőt heves vita alakult ki a választmányi tagok között. Szekeres Imre és Hiszékeny Dezső például felvetette Molnár Zsolt felelősségét.

Molnár Gyula közölte, megerősítették azt is, hogy a mostani szakaszban az MSZP nem állít saját soraiból miniszterelnök-jelöltet. Listavezető lesz, és dolgoznak azon, hogy a lehető legszélesebb együttműködésnek legyen egy civil kormányfőjelöltje – mondta, hozzátéve, hogy az MSZP a mostani szakaszban nem támogatja egyetlen párt miniszterelnök-jelöltjét sem.

A politikus jelezte azt is, tárgyalni fognak a demokratikus ellenzék pártjaival.

„Tárgyalni fogunk, nem diktálni,

hanem együttműködésről beszélni, hogy hogyan, miképpen lehet leváltani 2018-ban ezt a hatalmat” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, készen állnak az együttműködésre minden demokratikus politikai erővel, de

„HORN GYULA PÁRTJA” NEM TÁRGYAL SZÉLSŐJOBBOLDALI PÁRTOKKAL.

Molnár Gyula megköszönte Botka László munkáját. Elmondta, a választmányi vitában szóba került az is, mi vezetett a miniszterelnök-jelölt lemondásához. A felmerült okok között említette, hogy hiányzott a partnerek fogadókészsége, hogy az MSZP-n belül belső bizonytalanság volt azzal kapcsolatban, helyes úton haladnak-e, illetve, hogy a kormányfőjelölt nem volt képes korrekcióra.

Hozzátette:

VISSZAUTASÍT MINDEN OLYAN VÁDAT, AMELY A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERE RÉSZÉNEK TEKINTI AKÁR AZ MSZP-T, AKÁR BÁRMELYIK DEMOKRATIKUS ELLENZÉKI PÁRTOT.

Százezren mennének az MSZP-től a Jobbikhoz

A Jobbik közel százezerrel bővíthetné a saját szavazóbázisát a volt szocialista szavazók közül, ami a biztos pártválasztók esetében illet mintegy 3 százalékot jelenthet számára – mondta a Független Hírügynökségnek Závecz Tibor, a Závecz Research vezetője. Vona Gábor Jobbik-elnök mai, a baloldali szavazóknak szóló nyílt levelének lehetséges hatásairól kérdeztük a közvéleménykutató szakembert.

FOTÓ: PIXABAY

A kutatási adatok, amelyek alapján véleményt formált nem olyan régiek, a nyár végén készültek. Vagyis tulajdonképpen frissnek mondhatók, még akkor is, ha az politikai békeidőnek számított, a mostani pedig nem. Elsősorban a szocialistáknál nincs békeidő; minden nap történik valami, a napokban például Juhász Ferenc, volt honvédelmi miniszter izgatta fel a kedélyeket a Molnár Zsolt ellenes posztjával.

Závecz Tibor szerint ezzel együtt érvényesnek kell tekinteni az akkori felmérést. Persze romolhat a helyzet, mondta, de érdemes ezekből a számokból kiindulni. Ezek pedig azt mutatják, hogy

a másodlagos preferenciák alapján, minden tizedik szocialista szavazó hajlandó a Jobbikra cserélni a pártját,

ami azt jelenti, hogy nagyjából nyolcszázezer MSZP-s szavazóval kalkulálva, tíz százalék hajlandó lenne a Jobbikra voksolni, ami közel százezer szavazót jelent.

Egyre többen írják alá a petíciót az emberséges társadalomért

Szombat reggelig már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indította útjára pénteken Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda, televíziós szerkesztő-műsorvezető, Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, Gundel Takács Gábor újságíró és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.

A petíció – amelynek teljes szövege itt olvasható – szerint az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy

az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet:

olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.

„Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra.”

Babosék döntősök Pekingben

Babos Tímea és a cseh Andrea Hlaváčkova bejutott a döntőbe a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyében, miután a legjobb négy között döntő rövidítésben megnyerte mérkőzését.

A negyedik helyen kiemelt duó – amely a múlt héten diadalmaskodott a taskenti viadalon – szombaton a másodikként rangsorolt Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina orosz páros ellen lépett pályára, és egy perc híján kétórás csatában kerekedett felül.

Babosékra – akik már biztos résztvevői a szingapúri WTA-világbajnokságnak – a svájci Martina Hingis és a tajvani Csan Jung-jan első helyen kiemelt kettőse vár a fináléban.

Babos csak párosban indult a kínai fővárosban.

 

Egyre többen írják alá a petíciót az emberséges társadalomért

1

Szombat reggelig már több mint háromezren írták alá azt a petíciót, amelyet néven ugyan nem nevezve, de az Őcsényben történtek miatt indította útjára pénteken Beer Miklós váci püspök, Veiszer Alinda, televíziós szerkesztő-műsorvezető,  Hajós András, szociológus, énekes, dalszerző, Gundel Takács Gábor újságíró és Gégény István hitoktató, a Szemlélek blog elindítója.

A petíció – amelynek teljes szövege itt olvasható – szerint az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet:

olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.

Mindannyiunk közös érdeke, hogy megvédjük hazánkat, hogy a határainkat ellenőrizzük, hogy tudjuk, kik jönnek hozzánk, kikkel osztjuk meg az életünket. Ugyanígy közös érdekünk, hogy megvédjük az emberséges társadalom határait. Az elmúlt napokban ezt az intézményt érte olyan támadás, amely ellenreakció nélkül önpusztító folyamatok sorát eredményezheti.

„Aki a továbbiakban aláírja ezt a petíciót, velünk együtt elkötelezi magát, hogy saját környezetében megkeresi, kialakítja azokat a fórumokat és eszközöket, amelyek segítségével közösen megoldást találhatunk a nemzetünket érintő súlyos kihívásokra.”

 

Mint a Független Hírügynökség is beszámolt róla, a Tolna megyei Őcsényben a helyi panziótulajdonos nyaralni hívott néhány, Magyarországon legálisan tartózkodó menekült gyereket és édesanyjukat – ez azonban annyira felháborította a helyiek egy részt hogy durva hangulatú falugyűlésen tiltakoztak, a panziótulajdonos kocsijának a kerekeit kiszúrták. A helyzet odáig fajult, hogy a polgármester lemondott.

Orbán Viktor kormányfő az ügyre reagálva kifejtette, hogy  „a magyar ember szereti a gyerekeket”, és az elesetteket mindig szívesen segíti, de „annyit hazudoztak migránsügyben, hogy ha azt mondják, hogy gyerekek fognak jönni, arra azt mondja a magyar: először gyerekek, aztán a szülők, aztán családegyesítés, és ott vagyunk a bajban”.

NAGYON HELYES, HOGY HATÁROZOTTAN, HANGOSAN ÉS ÉRTHETŐEN FEJEZTÉK KI A VÉLEMÉNYÜKET

-jelentette ki a Orbán Viktor az MTI szerint.

Lázár János sem fogalmazott sokkal finomabban, egyben véleméynt mondott az őcsényiekről is. Ő azt mondta, hogy „Abban lehet felelősségünk, nekem is, hogy amikor politikusként megszólalok, világos különbséget kell tenni bevándorlók, illegális bevándorlók és menekültek között.”

 

De úgy gondolja,

A KORMÁNY ÁLTAL SOROZATBAN INDÍTOTT MENEKÜLTELLENES KAMPÁNYOKNAK NINCS SZEREPE AZ ILYEN INCIDENSEKBEN:Eleve ilyen a magyar társadalom.

A FüHü véleménycikkeit ide és ide kattintva találja a témában.

Tíz éve történt – Petíciót dobtak Orbán postaládájába a Kossuth tériek

0

2007. szeptember 29-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 szervezésében körülbelül harmincan vonultak Orbán Viktor budapesti háza elé. A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagjai egy petíciót szeretne átadni a Fidesz elnökének.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője a Független Hírügynökségnek elmondta:

azért kritizálják a Fideszt, mert az ellenzéki párt szerintük nem tesz semmit a korábban képviselt értékeiért.

A petícióval egyebek mellett a magyar hagyományokra alapozott rendszerváltást és Fidesz köztévében való jelenlétét szeretnék elérni.

A demonstráció békésen zajlik, a tüntetőkre csaknem harminc rendőr vigyáz. A volt miniszterelnök nem tartózkodik otthon, ezért a petíciót a postaládájába dobják majd be – jelentette a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!