Hát, nem tudom, milyen kávé illenék ehhez a történethez, talán valami cikória, mert nem lehet komolyan venni, pedig az ország egyik legfontosabb intézménye szerepel benne: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Őket mindig ajánlatos komolyan venni, csak most néz ki úgy, hogy elvetették a sulykot, de annyira, hogy az már olimpiai kvalifikációs szint.
Szóval, a tegnapi lapok hírül adták, amit a párt vezetősége már tegnapelőtt közzétett, miszerint beidézte a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnökségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal „ismeretlen személy pénzutánzatra vonatkozó szabályok megszegése szabálysértési ügyében”. Ugyebár, valóban volt egy poénos bankjegyszéria, amelyen különböző prominensnek tekintett politikai szereplők voltak láthatóak a hivatalos bankjegyektől eltérően, és a rájuk nyomtatott szöveg is eltért a valódi pénztől – Soros György a tízezresen szerepel, mint „minden baj forrása”. Az 500 forinton Nagy Blanka, „aki káromkodásával meggyalázta a magyar anyák emlékét”, az ezresen Gulyás Márton, „a Soros-hadsereg parancsnoka”, a kétezresen Varjú László, „az eltávolíthatatlan ember”, az ötezresen Judith Sargentini, „aki meg meri kérdőjelezni Magyarország jogállamiságát”, míg a húszezresen Jean-Claude Junker, „Európa kocsmárosa” szerepel.
Ezek jogi szempontból nem egyebek, mint választási szórólapok, tehát épp annyira nem minősülnek pénznek, amennyire a pártok választási kiadványai sem hírlapok.
Azoknak nem ritkán a megtévesztésig újság-külsejük van, de azért mégis propaganda-kiadványok, szóval ha ez pénzhamisítás lenne, akkor az összes, választásokon induló pártot el kéne ítélni sajtórendészeti vétségért. Ráadásul ez még komolyabb is, mert lapformátumból annyi van, ahány lap, így könnyebb a szóróanyagokat sajtónak nézni, elfogadni – forintból csak egyféle van, és az nagyon nem olyan, mint a Kétfarkúak poénpénzei, amelyeken azért érezhető az erős irónia és önirónia is.
De lássuk, mit mondott maga a párt elnöke, Kovács Gergely a Népszavának?
„– Viszonylag sokat, körülbelül százezret osztogattunk szét, sőt el is adtunk belőle jó párat. Mielőtt elkezdtük az akciót, megkérdeztünk egy ügyvédet – mesélte a pártelnök. A szakember azt mondta, lehet, hogy valaki feljelenti őket, de megnyerik a pert, mert teljesen máshogy néznek ki a a „kétfarkús” bankók, az eredetiekhez képest. – Természetesen bemegyünk a NAV-hoz, nyilván elismerjük, hogy mi csináltuk, de ez nem pénzhamisítás.” (Népszava)
Hát nem is az – mindenkinek elsőre a Monopoly és a Gazdálkodj Okosan jut eszébe, ha ez tilos, akkor azokat is be kell tiltani, hiszen játékpénzeket használnak bennük. Meg ezer és egy játékban még. Megengedem, hogy értéke lehet ezeknek a bankóknak, hiszen a gyűjtők számára esetleg lehetnek érdekesek – magam is láttam olyan hirdetést a Vaterán, amin egy ilyen teljes szériát kétezer négyszáz forintért vesztegettek, másik hirdetésben a kétezresért kérnek 450 forintot, de az ötszázas és az ezres ára is ennyi, szóval nem fogja bedönteni a nemzeti valutát (igaz, mesélnek olyan esetről, mikor egy ötszázas 650-ért ment el) – no, de akkor is, a Kétfarkúak jogászának van igaza: túl sok az eltérés ahhoz, hogy bárki valódi pénznek nézze ezeket a szóróanyagokat.
Már persze, ha nem akarja annak nézni.
De a NAV a jelek szerint akarja.
Az illetékesek korábban nem voltak ennyire bakafántosak, ugyanis álpénzek bizony már régebben is előfordultak a magyar piacon, mégpedig reklámcélokkal terjesztették őket.
Az első talán a Fundamenta Lakáskassza 72 ezer forintos címletű álbankjegye volt, ebből nem lett különösebb baj, ugyanis a cég reklámfigurája is szerepelt rajta – nagyobb gondot okozott a Sodexho 54 ezer forintos címlete, ami tökéletes másolata volt 2008-ban az akkori húszezresnek. Mármint a rajta lévő számot kivéve. A 20-at egyszerűen kicserélték 54-re. Természetesen nem bankjegypapírra nyomták, a fémes csík is csak nyomtatva volt rajta, nem is csillogott – és mégis akadt olyan naiv ember, aki elfogadta a reklámpénzt.
Az is igaz, hogy csak egy.
Ő is állatvásárban.
Úgy történt az eset annak idején, jó tizenegy éve, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kétpón egy 17 éves fiú két ilyen 54 ezer forintossal fizetett egy idős embernek három birkáért. Az idős ember még állítólag örült is, hogy a megbeszélt 100 ezer helyett 108 ezret kapott. Még akkor sem hitte el, hogy becsapták, mikor a helyi postán közölték vele, hogy nem tudják a pénzt felváltani, mert ilyen címlet nincs.
Azért jellemző, hogy nem részvénybe próbálta fektetni, az kicsit körülményesebb lett volna.
A nyomozás kiderítette, hogy a Sodexhonak volt egy reklámkampánya, amiben ilyen játékpénzeket küldtek szét, de még 2006-ban, két évvel korábban. Eredetileg csak az ügyfeleknek küldtek belőle, korlátozott mennyiségben és viccből – akkor nem is lett semmi baj, senki sem akarta valódinak elsütni őket. Hanem két év múlva eljött a selejtezés, a nagytakarítás ideje a hirdetési osztályon, és kidobták a maradék bankókat. Illetve, elküldték őket az iratmegsemmisítőbe, csak ott valamelyik munkatárs viccesnek találhatta a nemlétező bankókat, mert jó párat megtarthatott. Hogy aztán ezekből hogyan került huszon-valahány egy szolnoki szeméttelepre, azt talán sosem fogjuk megtudni: tény azonban, hogy a birkavásárló tizenhét éves srác már ott találta őket.
Őt meg a rendőrség lelte fel igen gyorsan, mondhatni fénysebességgel: az ám, de nem pénzhamisítás miatt indult ellene eljárás.
Azért nem is indulhatott volna, hiszen azt nem követte el: az eljárás csalás miatt indult. És valóban, itt a pénz felhasználója volt rosszhiszemű, élt vissza az eladó jóhiszeműségével: neki, aki a bankjegyeket a szeméttelepen találta, tudnia kellett, hogy azoknak nem lehet különösebb értékük, már csak a lelőhelyük miatt sem.
A kibocsátó cég ellen semmiféle vizsgálat vagy eljárás nem indult, az ő jóhiszeműségük bizonyított volt.
És hát joggal tételezné fel mindenki, hogy nincs épelméjű magyar állampolgár, aki egy nem kerek összegre szóló bankjegyet hitelesnek tekint, arról már nem is szólva, hogy a bankjegyek címletei és külsejük közismertek, nem lehet ilyenkor a hasonlóságra hivatkozni. Ha valaki nem ismeri őket, az az ő baja – épp így, ha valaki a törvényeket nem ismeri, az sem felmentő körülmény a bíróság előtt.
Tessenek ismerni.
Egyszóval: nehezen fog megállni a pénzhamisítás vádja az MKKP ellen, akárhogyan is erőltetik. Még a hasonlóság mértéke sem lehet megtévesztő: ezek a szóróanyagok vastag műnyomó papírra készültek, már a tapintásuk is más, mint a valódi pénzé.
Azt meg tényleg csak a legtájékozatlanabbak hihetik el, hogy ezek a személyek nálunk hivatalos papírpénzekre kerülhetnek.
Szóval: szamárság már maga a vád is, kérem.
Nem ez a pénzhamisítás.
Amiatt bezzeg nem lehet vádat emelni, vizsgálatot indítani, hogy ha vásárolni megyek, az a tízezres, amin tavaly ilyenkor két szatyor ételt vettem, ma már csak egy szatyorra elég.
Pedig az lenne az igazi pénzhamisítás, csak annak van saját neve is.
Inflációnak hívják, és nálunk hivatalosan nincs.
Javaslom, hogy akkor ne pénzhamisításért pereljük be a Nemzeti Bankot, hanem csalásért.
Ugyanis azt híresztelik, hogy nálunk nincs infláció.
Na, ezt a pert megnézném magamnak.
A Kétfarkúakét meg nem is nézhetem, mert ha csak el nem fajzik a jogrendszerünk még saját magától is, arra sor sem kerülhet.
A NAV pedig igazán foglalkozhatna mások ügyeivel is, olyanokéval, akiknek vannak, méghozzá komolyak.
Utóbbi időben ugyanis elterjedt nálunk egy régi játék újabb változata, ezt úgy hívják, hogy „Garázdálkodj okosan”.
A legnagyobb játékosokat Mészárosnak, Matolcsynak, Tiborcznak hívják, de rengeteg kisebb spíler is akad.
És ezt az eredetitől eltérő módon valódi pénzekkel játsszák.
Na, velük kéne komolyan foglalkozni, nem az MKKP poénjaival.