Háborognak a politikusok a Kaleta-ügyben. Hogyan is kaphatott ennyire enyhe ítéletet?
Az egyik ellenzéki pártelnök szerint Polt Péter felelőssége az enyhe ítélet, a másik ellenzéki párt alelnöke a fellebbezést tartja cinikusnak, a harmadik ellenzéki párt elnökhelyettese mindjárt szigorító törvényjavaslatot nyújt be: legyen súlyosbító körülmény, ha valaki közhivatali tisztség betöltőjeként követi el a kérdéses cselekményt, és legyen nyilvános lista az ilyen bűncselekmény elkövetőiről, amelyen élete végéig rajta maradjon, akit emiatt elítéltek. (Amennyire laikusként meg tudom ítélni, ez az ötlet a jog alapelveivel ellentétes.)
Hallgatok két tekintélyes jogászt, büntetőügyekkel foglalkozó ügyvédet az ATV-ben, akik azt mondják, hogy az ítélet megfelel annak, amit ilyen cselekmény elkövetőire ki szoktak szabni. (Emlékszem, vagy húsz évvel ezelőtt egy SZDSZ-es polgármester számítógépén is találtak egy csomó pedofil felvételt, méghozzá itthon, és nem Peruban, és neki sem kellett börtönbe mennie.) Azt is elmondják, hogy a legtermészetesebb dolog, hogy a védelem enyhítésért fellebbez, hiszen nincs olyan kockázat, hogy másodfokon súlyosabb büntetést szabna ki a bíróság (hiszen köti az, amit az ügyész javasolt). Ilyenkor az ügyvéd megpróbálja – ez a dolga.
Arra is rámutatnak a jogászok, hogy a bíróságnak nem a társadalom igazságérzete szerint kell ítélkezniük, hanem a törvények szerint.
Aki pedig azt mondja, hogy a kettő között nem alakulhat ki tartósan eltérés, az gondoljon csak a halálbüntetés kérdésére. Én az európai szellem fontos vívmányának tartom a halálbüntetés eltörlését, amivel az európai politikai osztály szembefordult a közvélemény többségével, és jól tette. Az is egyértelmű trend tőlünk nyugatra, hogy nem törekszenek súlyos szabadságvesztés-büntetések kiszabására, és ettől nem nő a bűnözés, sőt.
Orbán, Rogán és társaik rendszeresen bírálják a bíróságok ítéleteit, ha azt feltételezik, hogy azok nem találkoznak a „társadalom igazságérzetével”.
Jó lenne, ha a magukat a jogállam elkötelezettjének mondó ellenzéki pártok politikusai nem követnék ebben őket.
A bírói ítéletek természetesen bírálhatók. Ez a dolga az újságíróknak, jogászoknak és másoknak, tulajdonképpen mindenkinek, a parlamenti és kormánypolitikusok kivételével.
Két okból nem helyes, ha ők bírói ítéleteket bírálnak. Egyrészt azért, mert ez óhatatlanul nyomásgyakorlást jelent az igazságszolgáltatásra, és ezzel sérti a hatalmi ágak elválasztását.
Másrészt pedig azért, mert az ilyen bírálat szinte mindig szavazatszerzési céllal történik, és aláássa a törvények tekintélyét olyan esetekben, amikor az egész demokratikus rendszernek, annak minden szegmensében tevékenykedőknek arra helyes törekedniük, hogy védjék a törvény tekintélyét a „társadalom igazságérzetével” szemben.
Szóval, kedves pártpolitikus barátaim, szíveskedjetek ebben a dologban csöndben maradni. Ha pedig nem tetszik egy ítélet, és emiatt arra gondoltok, hogy gyorsan módosítani kellene a törvényt, várjatok vele legalább egy évet. Törvényt csinálni csak higgadtan, az egyes konkrét ügyek miatt támadt indulatoktól függetlenedve helyes.
